Kezdőlap Itthon Oldal 693

Itthon

Lapszem – 2017. december 5.

0

Kedd van, december 5-e, Vilma napja, nézzük, miről írnak a mai újságok.

Leváltaná Polt Pétert az LMP

Interjút adott Szél Bernadett, az LMP miniszterelnök-jelöltje a Magyar Nemzetnek. Ebben többek között arról beszél, hogy mindenki észre fogja venni, amikor Ron Werber érdemben segíti majd az LMP-t. Azt is mondta, hogy kampánylehetőségeik szűkösek, de

így is felveszik a harcot a Fidesz „agyatlan sorosozásával” szemben.

Nem zárta ki, hogy jelöltjeik adott esetben visszalépjenek majd a „korszakváltást megtestesítő” indulók javára, de szerinte most nem ezekről kell beszélni. Azt is mondta: a Jobbikkal a jelenlegi formájában nem alkotnának koalíciót.

Nyomozás indult a sürgősségi centrum miatt

A Népszava úgy értesült, hogy nyomozást indított a Fővárosi Főügyészség, annyi szabálytalanság volt a fővárosi Korányi-projekt körül. Ez

a 2007-2013-as uniós finanszírozási időszak egyik legnagyobb egészségügyi beruházásaként indult

egy 2011-ben elnyert, 100 százalékos, mintegy 8,1 milliárd forintos EU-támogatással. Az Üllői úti klinikai tömbben lévő sürgősségi centrum építését már 2013-ban be kellett volna fejezni, ám az épületet csak 2017 januárjában adták át, és az eredetileg tervezett költségek is megduplázódtak. A lap szerint uniós pénzek kerülhetnek veszélybe.

Újabb nyomozás a Kairos-ügyben

A Magyar Idők arról ír, hogy ügyészségi vizsgálatot kért a Kairos nevű pilótajáték nyomozásával kapcsolatban két károsult, akiknek augusztusi feljelentésével állításuk szerint eddig semmi sem történt. A BRFK-n folyó nyomozás határidejét két hónappal meghosszabbították. A piramisjáték működtetése mellett már személyes adattal való visszaélés miatt is vizsgálódnak.

Kiszállhat a magyar milliárdos a CBA-ból

Eladja üzleteinek legalább egy részét a milliárdos magyar üzletember, a CBA-alapító Baldauf László – értesült a Portfolio két forrásból. Az üzletlánc korábbi elnöke, most tiszteletbeli elnöke már túl is adott egyik központi boltján, és további tárgyalások zajlanak. A lap szerint

a Blaha Lujza téri bolt a Lidlhöz kerül,

és a Ferenciek terén lévő üzlet a másik, amelyről tárgyalnak.

MF Dnes: Orbán egyetlen komoly kihívója – interjú Vona Gáborral

0

„Ma Magyarországon a legnagyobb politikai problémát a demokrácia hiánya jelenti, miközben szociális téren nem a bevándorlás, hanem a kivándorlás jelenti a legtöbb gondot” – mondta Vona Gábor, a Jobbik elnöke és miniszterelnök-jelöltje a cseh Mladá fronta Dnes napilapnak adott interjújában. A politikus elsősorban a magyarországi belpolitikai helyzetről, a bérunióról, az ellenzéki összefogás lehetőségéről beszélt a cseh lapnak. 

Csehországban az októberben tartott  parlamenti választások tükrében még mindig érdeklődve szemlélik a magyarországi történéseket, különösen a jövő év áprilisában megrendezésre kerülő választásokat. Emiatt gyakran készítenek interjúkat politikai elemzőkkel, szakértőkkel vagy magyarországi értelmiségiekkel, esetleg újságírókkal vagy akár ellenzéki politikusokkal. Most viszont Luboš Palatának, a Mladá fronta Dnes napilap újságírójának nem akárkit sikerült mikrofonvégre kapnia:  Vona Gábort, a Jobbik elnökét és miniszterelnök-jelöltjét.

Az újságíró azzal indította a cikkét, ami egyben tükrözi a legtöbb cseh véleményét, hogy Magyarországon a jövő évi választásokon a „radikális jobboldali” – vagy néha „ultrajobboldalinak” nevezett – Jobbik Magyarországért Mozgalom jelenti

Orbán Viktor, illetve a Fidesz legerősebb és igazából egyetlen komoly kihívóját.

Az újságíró úgy látta, hogy a Jobbik hangneme alaposan megváltozott: a párt már egyáltalán nem egy szélsőjobboldali mozgalom retorikáját használja. Ennek köszönhetően nyitottak a kevésbé radikálisok, a Fideszben csalódott jobboldaliak, de még a baloldali szavazók felé is. Így nem véletlen, hogy a magyarországi közvélemény-kutatásokból  már hónapok óta az derül ki, hogy Jobbik stabilan a második erő az országban.

Palata  első kérdése mindjárt az volt Vonától, hogy lát-e  lehetőséget arra, hogy legyőzzék a Fideszt. A Jobbik miniszterelnök-jelöltje elismerte, hogy csupán pár hónap van hátra áprilisig és ezeket a felméréseket egyértelműen a Fidesz vezeti. Ugyanakkor rámutatott arra, hogy a választások előtt a legtöbb magyar „nem szeret színt vallani”, és majd csak az utolsó hetekben döntik el, hogy kire adják le a voksukat. A Jobbik abban bízik,

hogy a magyarok nem ideológiai, hanem szociális okokból és a mostani rendszer iránti elégedetlenségből kifolyólag adják le rájuk a szavazatukat.

Palata meglepődött, amikor a következő kérdésre Vona azt válaszolta, hogy Magyarország számára nem az migráció, hanem az emigráció jelenti a legnagyobb problémát. A Jobbik vezetője elmagyarázta az újságírónak, hogy Orbán folyamatosan azt kommunikálja az ország és a világ felé, hogy a magyarok élete veszélyben van és csak a jelenlegi vezetés tudja őket megvédeni. Ugyanúgy a kormány azt szeretné, ha a migráció lenne a választási kampány egyetlen témája.

Ugyanakkor Vona és a Jobbik úgy véli, hogy az igazi gondot, amelyben nem kis felelőssége van a Fidesznek, a több mint félmillió elvándorolt magyar jelenti, akik Nyugat-Európába, és azon belül is, Nagy-Britanniába, Németországba és Ausztriába költöztek ki. Leginkább fiatalokról van szó, akik szeretnék megalapozni a jövőjüket és kiszámítható munkát keresnek maguknak.

Palata kiemelte, hogy az alacsony bérek kérdése a csehországi parlamenti választások egyik fő témája volt, ugyanúgy ahogyan most a „bérunió” a Jobbik egyik vesszőparipája. Vajon ezt mennyire lehet megvalósítani az egész Európai Unióban?

„Egyenlő munkáért, egyenlő bért” 

– hangsúlyozta a válaszában Vona, mivel állítása szerint az unió tagállamai közötti bérkülönbségek az elmúlt tizenöt év óta nem változtak, inkább csak nőttek. A Jobbik vezetője úgy látja, hogy ugyanez a helyzet Lengyelország vagy Litvánia esetében is. Az alacsony bérezés egy rendszerszintű problémára mutat rá az Európai Unióban, amelyet mindenképp meg kell oldani és a bérunió ebben segíthet.

Az újságíró ismét csodálkozva jegyezte meg, hogy korábban a Jobbik erőteljesen pártolta az Európai Unióból való távozást, de most mintha már ez egyáltalán nem képezné a politikai programjuk részét.

„Semmi esetre sem akarunk kilépni az Európai Unióból” 

– szögezte le a Jobbik elnöke, hozzátéve, hogy a mostani válságos időszak az Európai Unió nak egyfajta vizsgáját jelenti, amelyen ha keresztülmegy, megerősödve kerülhet ki.  Palata ezután a Fidesz nyolc évének kormányázásáról kérdezte az ellenzéki politikust.

„A magyar demokrácia legnagyobb problémája, hogy az csak egy színház”

válaszolta Vona. Habár szerinte minden olyanfajta intézmény, hivatal és állami struktúra létezik Magyarországon, amely egy demokrácia működéséhez kell, de ezek csak

„puszta héjak, bármiféle tartalom nélkül”.

Ezeket az intézményeket vezető emberek egyfajta hamis játékot játszanak, és lényegében mindennek a tetején pedig Orbán Viktor ül. Erre szerinte a legtökéletesebb példa a legfőbb főügyész személye, aki semmit nem tesz semmit a korrupció ellen, miközben ez lenne a legfontosabb feladata.

Az interjú során nem maradhatott ki az ellenzéki összefogás témája sem, hiszen Palata szintén rámutatott arra, hogy a közvélemény-kutatásokból kiindulva a Jobbik önmagában  nem lenne képes kormányt alakítani.

Ezen a téren Vona kiemelte, hogy az új politikai pártokat illetően nyitottak és hajlandóak az együttműködésre. Ugyanakkor hozzátette:

„Semmilyen körülmények között nem lépünk koalícióba AZ egyes baloldali Formációkkal, főleg azokkal, amelyek már a múltban is kormányoztak”

Ebbe Vona Gábor Orbán Viktort is beleértette.

Buli, prostik, drogosok

Nyilván az egész országban vannak olyan híres, hírhedt helyek, ahol sokkal nehezebb a rendet fenntartani, mint máshol, nyugodt, kiegyensúlyozott területeken. A nagyobb városok, üdülőhelyek sajátossága, hogy kialakulnak vigalmi negyedek, szórakozást nyújtó központok, amelyek népszerűségük növekedésével a bűncselekmények és egyéb törvény által tiltott tevékenységek központjává válnak.

 

Két ilyen emblematikusan izgalmas, vitatott, de mégis népszerű település polgármesterével beszélgettünk, miként tudták, tudják egyszerre konszolidálni a viszonyokat, ugyanakkor megtartani a turisztikai szempontból fontos városrészeket, azok vonzását. Vattamány Zsolt a VII. kerület fideszes polgármestere, Lengyel Róbert pedig Siófok független polgármestere sok hasonló problémával küzd, vagy küzdött, s persze miközben nagyon sok a hasonlóság, jelentősek az eltérések is.

Erzsébetváros számára a bulinegyed egész éves kihívást jelent, Siófok ilyen jellegű gondjai a nyári két két és félhónapos időszakra szorítkoznak. Minkét polgármester hangsúlyozza: a bulinegyedre szükség van. Fontos a turistáknak, fontos a helyi lakosoknak, fontos a munkavállalóknak és fontos a munkavállalóknak. Itt azonban rögtön kell tenni egy kis megszorítást is: a helyi lakosok körében sokkal vitatottabb a kérdés, mint ahogy azt a távolabb élők kezelik. A helyieknek kell ugyanis megbirkózni a sokszor nem a legfegyelmezettebb tömeggel, a szeméttel és a bevezetőben említett gondokkal. Mind Vattamány, mind Lengyel egybehangzóan állítja: szinte lehetetlen kizárni annak lehetőségét, hogy felbukkanjanak a kurvák, a drogárusok, és ahol ezek felbukkannak ott megjelennek a kliensek is.

Lengyel Róbert arról beszélt, hogy amikor 2014-ben átvette a város irányítását, már annyira szörnyűek voltak a közállapotok a Petőfi sétányon és környékén, hogy a családos emberek nem is nagyon mertek megjelenni a sétányon. A legsürgetőbb feladatának tekintette, hogy itt rendet teremtsen, ami abból a szempontból nem könnyű feladat, hogy a bulinegyed fontos, nélkülözhetetlen része Siófoknak. Nyáron a Plázson egymást érik a koncertek, fiatalok, külföldiek töltik ott estéjüket, vagyis nem lehet csak úgy a fürdővízzel együtt kiönteni a gyereket. „Nagyjából tudtam, hogy mit kell csinálni, de azt is tudtam, hogy pusztán rendőrségi közbeavatkozással nem megoldható a probléma” – mondja Lengyel, aki különben maga is rendőr volt. Hozzáteszi: ez sokkal komplexebb kérdés annál, mintsem így kezelni lehessen. Az előző városvezetés nem is tudott mit tenni, a képviselők széttárták a kezüket, mondván: tehetetlenek. „Én letettem a képviselők asztalára egy koncepciót, abban a reményben, hogy bár fideszes többségű a testület, ebben az ügyben nem a párthovatartozás fog dönteni. Mindenki tudta, hogy nagy a kockázat: a buliturizmus szép lassan felemészti Siófokot; időnként elképesztő látvány fogadta a turistákat, volt olyan is, hogy a zenész saját hányadékában fetrengett.” Ott állt tehát a város azzal a gonddal, hogy egyre romlik a híre, és a rossz hírének megfelelően szaporodott a bűncselekmények száma is, felbukkantak a drogosok és a kurvák mellett a zsebesek is.

Lengyel az első lépésben a közterületi italfogyasztásnak szabott gátat. „Nem állítom, hogy megszűnt, de jelentősen csökkent a tiltás után a közterületen való italozás. És nem csak azért, mert a rendőrség ebben partner volt, hanem a lakosság és a testület is.” A polgármester kezdeményezésére áteresztő pontokat hoztak létre a második lépésben, itt – ahogy a volt rendőr fogalmaz – élőerős szűrés fogadta vendégeket, és óriási összegeket fektettek a közterületi kamerák telepítésébe. Márpedig a kamerák jelenléte nem pusztán arra jó, hogy utólag segítsenek a felderítésben, a jelenlétükkel megelőző erejük is van. „Most ott tartunk az intézkedéseknek köszönhetően, hogy a néhány évvel ezelőtti ezres nagyságrendű bűnesettel szemben, ami egy nyár alatt megtörtént, ez a szám száz alá esett. Így most már tényleg, és ezt tartom a legnagyobb eredménynek, hogy ma már este kilenckor is vígan szaladgálhatnak a gyerekek a Petőfi sétányon. Vagyis újra itt vannak azok a családok, amelyek néhány éve már nem mertek bemerészkedni a bulinegyed területére. Eltüntettük a zsebeseket, ki vannak tiltva a drogosok…A következő évben az a feladat százszázalékos legyen a kamerák által lefedett terület, valamint a személyzet kulturáltabban kezelje a helyzeteket, mert ebből azért voltak konfliktusaink.”

Vattamány Zsoltnak egy kicsit nagyobb területről kell gondoskodnia, mint a siófoki Petőfi-sétány. Bár maga Erzsébetváros nem nagy területen fekszik, a bulinegyed azért, Siófokhoz képest, nagy kiterjedésű. Itt civil szervezet is alakult annak érdekében, hogy a városrészből kitiltsák a korlátlan ideig tartó bulizást, a zajt és mindannak hordalékát, ami együtt jár az ilyen szórakozó negyedekkel. A polgármester ezért is szorgalmazta: határozzon népszavazás arról, meddig is hogyan legyenek nyitva a szórakozóhelyek. És bár úgy tűnt, hogy a kerület nem írhat ki népszavazást, mivel a világörökségi részekkel ölelkezik, most mégis megjött az engedély: azokra az utcákra is kiírhatják a helyi referendumot. Persze a tiltakozók még így is elégedetlenek, mivel a szavazásban egész Erzsébetváros részt vehet – másként nem lehet kiírni a népszavazást -, emiatt pedig, a civilek szerint feltehetően, érvénytelen lesz a voksolás, mivel a lakók többsége érdektelen.

Ezzel együtt a bulinegyed problémája megoldásra vár. „Ha valaki azt a kérdést tenné fel nekem – mondja a polgármester -, hogy szükség van-e a bulinegyedre egyáltalán, nehezen tudnék rá egyértelmű választ adni. Nem véletlen, hogy a testület tagjai is órákig vitatkoztak, mi és hogyan legyen, így jutottunk el a népszavazás kiírásáig, mint megoldás. Döntsenek maguk az emberek. Az önkormányzat, amit megtehet, azt megteszi: takarítás, rendfenntartás terén intézkedünk, a nyitva tartást illetően pedig határozzon a lakosság.”

A helyzet és az eldöntendő kérdés most az, hogy éjfélkor bezárjanak-e a szórakozó helyek, ebben az esetben ugyanis a bulinegyed sem lesz már az, ami volt. A polgármester ugyanis minden érintettel tárgyalt a nyáron, de a végső döntéshez nem jutott közelebb, mivel mindenki a saját érdekei alapján adott választ a kérdésre. Más az érdeke azoknak, akik kiadják a lakásaikat, hirtelen például 2000-re nőtt airbnb lakások száma. Ez robbanásszerű növekedés az elmúlt évekhez képest, ezért nekik egyértelműen az az érdekük, hogy a bulinegyed éljen úgy, ahogy eddig. Van közel hatszáz vendéglátóhely, az ő érdekük, a munkavállalókkal együtt, ugyanez. A konfliktus tehát a lakosságnak ama része között, amely elszenvedi a zajt és a koszt, és ama része között húzódik, amely meg ebből él.

A civilek, a tiltakozó csoportok elsősorban azt szeretnék elérni , hogy éjfél után egy hely se tarthasson nyitva, a képviselő testület előtt négy variáció szerepelt a nyitva tartásra vonatkozóan, de mert egyik sem kapott többséget – a polgármester tartózkodott -, ezért határoztak a népszavazás mellett.

A romkocsmák kultúrája egyébként 2003-2004-ben indult el a VII. kerületben, és nagyon rövid idő alatt vált egyfajta kocsmaturizmus központjává Erzsébetváros. Amikorra a megnőtt forgalmat megszokta volna a kerület lakossága, akkor jött egy újabb ugrás, már ami a tömeget és az őket kiszolgáló helyeket illeti, majd az airbnb megjelenése újabb ugrást hozott. Ma az önkormányzat nagyjából egymillió vendégéjszakáról tud, ennyi van bejelentve az adócsoporthoz, ami azt jelenti Vattamány szerint, hogy ekkora tömeg mellett óhatatlanul megjelenik a prostitúció, a drogárúsítás, hiszen az ide érkezők nyolcvan százaléka szórakozni jön. „Ez alapvetően rendészeti kérdés, éppen ezért a budapesti rendőrkapitány úrral folyamatos kapcsolatban vagyunk. Ennek megfelelően a rendőrök száma is folyamatosan nő; van olyan péntek, szombati nap, amikor 140-160 rendőr van kivezényelve a helyszínre. Mi is háromszorosára növeltük a közterületfelügyelők létszámát, 120 kamerát állítottunk fel. Tehát mindent elkövetünk a rend fenntartása érdekében, azt azonban tudomásul kell venni, hogy az ilyen helyet mindig is célpontnak fogják tartani, akik ebben érdekeltek.”

A polgármester egyelőre nem tud válaszolni arra a kérdésre, hogy mikor lesz pontosan a népszavazás, a várható időpontja nagyjából március táján várható.

Amerikai Népszava: A Jobbikban puccs készül Vona ellen

0

Egyre hangosabban fejezi ki nemtetszését a Jobbik kemény magja, amely ragaszkodik a náci párt identitásához, és legfeljebb taktikai húzásként fogadja el Vona „néppártosodást”- írja a honlap.

Novák Előd, a Jobbik volt alelnöke, akit meneszteni is kellett annak érdekében, hogy Vona elindíthassa a “cuki kampányt”, még ezt a taktikai szándékot is kétségbe vonja. Az Amerikai Népszava idézi Novákot, aki azt írta a Facebookon, hogy “innen még vissza tudjuk majd egyszer fordítani a szekeret, lehetőleg dr. Morvai Krisztinával karöltve, akivel 2014-ben 21%-os választási eredményig eljutottunk az elvek feladása nélkül”.

A honlap szerint Novák elveit kristálytisztán tükrözi a kuruc.info, „ha valakit érdekel a holokauszttagadás és a zsigeri antiszemitizmus.”

Az Amerikai Népszava úgy tudja, hogy az elégedetlenség a Jobbikban egyre nagyobb, miután

a pártot kisajátította és önmagából kiforgatta Simicska Lajos, hogy az Orbán elleni háborújához felhasználja

A honlap hivatkozik Morvai Krisztinára is, aki azt írta, hogy a Jobbik vezetősége feladta az eredeti elveket és értékrendet, ezért nem vállal a jövőben a párt színeiben képviselőjelöltséget vagy egyéb politikai tisztséget. „Ez vészcsengő a párt kemény magjának, mert Morvai Krisztina és köre adta a náci párt értelmiségi elitjét, és kifejezte önazonosságát. Majdhogynem válasz elé állította őket, hogy ő vagy Simicska.”

Az Amerikai Népszava emlékeztett arra, hogy a Morvai Krisztina köreihez közel álló Gaudi-Nagy Tamás, a Jobbik volt országgyűlési képviselője azt mondta: a Jobbik vezetése feladta az identitását és az önrendelkezését, amikor politikai, gazdasági megállapodást kötött Simicska Lajossal.

„Toroczkai László már jelezte, hogy nem szeretnék Morvai Krisztinát elveszíteni. Toroczkai pedig képes a mozgósításra.”

A honlap szerint Morvai Krisztina választóvonal lehet: távozási szándéka felrázhatja a Jobbikot, hogy kergessék el Vonát és Simicskát.

Ez volt ma – 2017. december 4.

0

Már nem hír, hogy egy újabb sikertelen egyeztetést tartott az MSZP és a DK; a seggnyalók országa lettünk – mondta a Fühü-nek Kovács Tamás olimpiai bajnok kardvívó; az elmúlt években 1400 politikai indíttatású koncepciós per indult; Orbán mosolyoffenzívába kezdett a német tartományokban.

MSZP-DK: sikertelen tárgyalás

Sikertelen lett az újabb tárgyalási forduló a Demokratikus Koalíció és az MSZP között –  értesült a Független Hírügynökség. Az álláspontok, információink szerint egyelőre egy lépéssel sem közeledtek egymáshoz, ami azt jelenti, hogy egyelőre nagy távolságban van a megegyezés lehetősége. A legélesebb különbség a budapesti erőviszonyok megítélésében mutatkozik; a DK szerint ma jóval közelebb állnak egymáshoz a népszerűségi listán, mint korábban.

Budapesten kilenc olyan körzet van, amely nyerési esélyeket kínál az ellenzék számára, ebből a szocialisták hatot kívánnának lefedni és hármat adnának át a DK-nak, míg a Gyurcsány vezette párt 5-4 arány találna helyesnek. A Független Hírügynökségnek nyilatkozó szakemberek, elemzők szerint az MSZP ugyan a múlt hét végén, úgymond, keményvonalas politikára váltott, ez azonban nem jelenti azt, hogy valóban meg is erősödtek; az utóbbi idők belső csatái túlságosan legyengítették a pártot, ami az érdekérvényesítésben is jelentkezik. Ebből viszont az a következtetés vonható le, hogy a DK akarata fog érvényesülni, már, ha valóban mindkét fél a megegyezésre törekszik.

A seggnyalók országa lettünk

Kovács Tamás világbajnok kardvívó, volt szövetségi kapitány, meglepő oldalvágással, a Jobbik országgyűlési képviselő-jelöltje lett. A volt Fidesz hívő, miután szembefordult – híres húsvéti levelében – Orbán Viktorral és a Fidesszel, most a radikális pártban reménykedik: talán elindulhat az ország egy jobb irányba. A Független Hírügynökségnek adott interjújában arról is beszél, hogy bízik benne: nem feltétlenül kell minden politikusnak lopnia, csalnia, hazudnia, de ha a Jobbik sem tesz másként, akkor ennek a pártnak is hátat fordít.

Koncepciós perek a Fidesz Magyarországán

Az elmúlt években 1400 politikai indíttatású koncepciós per indult Magyarországon a Nemzeti Bilincs Egyesület nyilvántartása szerint. A Fidesz-kormány által kezdeményezett leszámolási akciók megalapozottságát jelzi, hogy a másfélezer eljárásból két tucatnál kevesebb eset jutott el bírói szakaszba, jogerős ítélet pedig csak néhány született.  Az egyesület vezetése felhívja a figyelmet arra, a koncepciós perek legnagyobb veszélye nem pusztán az érintettek meghurcolása, méltóságuk megtiprása, hanem az állampolgárok alkotmányos rendbe vetett bizalmának megingásával járhat. A jogbizonytalanság ugyanis azt sugallja, hogy bárki lehet az illiberális állam potenciális áldozata. Ez ellen a folyamat ellen, a dokumentálás szándékával kíván fellépni a Nemzeti Bilincs Egyesület, amelynek az elnöke, Császy Zsolt a közelmúltban kezdte meg börtönbüntetését. Az egyesület alelnöke, Herényi Károly a Független Hírügynökségnek adott interjúban emlékeztetett arra, hogy az ügyészség korábban azt ajánlotta Császy Zsoltnak, hogy tegyen terhelő vallomást Gyurcsány Ferencre, s akkor ejtik ellene a vádat.

Orbán mosolyoffenzívája Németországban

Orbán Viktor magyar miniszterelnök, aki elszigetelődött az EU-ban és nincs túl jóban Angela Merkel német kancellárral sem, most a Länderek vagyis a tartományok segítségével kíván magának szövetségeseket szerezni az EU legbefolyásosabb államában,  Németországban – írja a Politico.

„Kis ország vagyunk, de azt akarjuk, hogy Németország tiszteletet tanúsítson irántunk.

MI NEM NÉMET PÉNZBŐL AKARJUK FELÉPÍTENI A MAGYAR GAZDASÁGOT. EGYSZERŰEN CSAK ÜZLETI ALAPON AKARUNK KAPCSOLATBAN LENNI NÉMETORSZÁGGAL”

– nyilatkozta Orbán Viktor a Neue Passauer Pressenek. Mindez része annak a mosolyoffenzívának, amelyet a magyar kormányfő azt követően indított, hogy Brüsszel kilátásba helyezte a hetes cikkely alkalmazását, amely elvben lehetővé tenné Magyarország kizárását az Európai Unióból. Ennek nyilvánvalóan minimális az esélye, hiszen ezt minden tagállamnak meg kellene szavaznia, ugyanakkor olyan fenyegetést jelent, amelyet komolyan vesznek Orbán környezetében. Ahol az sem maradt észrevétlen, hogy az idén nem volt magyar-német éves találkozó, holott 1990 óta mindig sor került erre, hiszen Németország Magyarország legfontosabb partnere az Unióban.

Véres karácsonnyal fenyegeti Európát és Amerikát az Iszlám állam

A fanatikus terrorszervezet katasztrofális vereséget szenvedett Szíriában és Irakban, de propagandaosztálya változatlan buzgalommal fenyegeti a világot. Ezúttal olyan posztereket tettek közzé, ahol a Mikulás térden állva könyörög az életéért egy állig felfegyverzett dzsihád harcos előtt.

A háttér pedig a szépen kivilágított Oxford Street Londonban, a Champs Élysées Párizsban vagy New Yorkban a Times Square. Más posztereken állig felfegyverzett dzsihád harcosok masíroznak Európa és Amerika nagyvárosainak utcáin a karácsonyi vásár kellős közepén. Mindez persze csak propaganda, de az Iszlám állam többször bebizonyította: képes annak ellenére vérfürdőt rendezni Európa egyes nagyvárosaiban, hogy fő erői visszaszorulóban vannak Irakban és Szíriában.

 

Megerőszakolta, összeverte barátnőjét

A küzdősportokban jártas férfi azzal is megfenyegette a nőt, hogy algériai rokonaival megöleti.

 

A pár 2016 januárjában ismerkedett meg, közös munkahelyükön jöttek össze. Miután kapcsolatuk szorosabbá vált, a 26 éves férfi egyre kevésbé engedte, hogy barátnője rajta kívül bárkivel kapcsolatot tartson vagy ellenőrzés nélkül érintkezzen. Ha a vádlottnak dolga volt, édesanyjához vitte el a nőt, addig sem engedte őt egyedül lenni.

A bántalmazások is mindennaposak lettek: előfordult, hogy a férfi mások társaságában is megütötte, haját megrángatta, telefonját hozzávágta, illetve azzal fenyegette, hogy algériai hozzátartozóival öleti meg, ha még egyszer egy másik férfi megérinti. A nő a borzalmas kapcsolat miatt a munkahelyét is elvesztette.

2016 szeptemberében a férfi a szobába zárta egyébként külön élő négy és ötéves gyerekeit, majd az étkezőben ismét verni kezdte a nőt. Rugdosta, ököllel ütötte, a fejét a hűtőbe verte. Berángatta a sértettet a fürdőbe és megalázás céljából szexuálisan zaklatta. Ezután tovább bántotta, fojtogatta, és azzal fenyegette, hogy ha hangosan sír, súlyzóval veri szét a fejét.

Szeptember második felében azért bántalmazta a nőt, mert az hívást mert fogadni egy ismerősétől. A veréssel általában akkor hagyott fel, amikor a szülei meglátogatták.

A nő számtalan sérülést szerzett, köztük nyolc napon túl gyógyulókat is. A számtalan zúzódás miatt vérrögök keletkeztek az ereiben.

Az ügyészség a vádlottat folytatólagosan elkövetett szexuális erőszakkal és különös kegyetlenséggel elkövetett súlyos testi sértéssel vádolja, amiért akár 12 évet is kaphat.

 

Orbán mosolyoffenzívája Németországban

0

Orbán Viktor magyar miniszterelnök, aki elszigetelődött az EU-ban és nincs túl jóban Angela Merkel német kancellárral sem, most a Länderek vagyis a tartományok segítségével kíván magának szövetségeseket szerezni az EU legbefolyásosabb államában,  Németországban – írja a Politico.

 

„Kis ország vagyunk, de azt akarjuk, hogy Németország tiszteletet tanúsítson irántunk.

Mi nem német pénzből akarjuk felépíteni a magyar gazdaságot. Egyszerűen csak üzleti alapon akarunk kapcsolatban lenni Németországgal”

– nyilatkozta Orbán Viktor a Neue Passauer Pressenek. Mindez része annak a mosolyoffenzívának, amelyet a magyar kormányfő azt követően indított, hogy Brüsszel kilátásba helyezte a hetes cikkely alkalmazását, amely elvben lehetővé tenné Magyarország kizárását az Európai Unióból. Ennek nyilvánvalóan minimális az esélye, hiszen ezt minden tagállamnak meg kellene szavaznia, ugyanakkor olyan fenyegetést jelent, amelyet komolyan vesznek Orbán környezetében. Ahol az sem maradt észrevétlen, hogy

az idén nem volt magyar-német éves találkozó, holott 1990 óta mindig sor került erre, hiszen Németország Magyarország legfontosabb partnere az Unióban.

A menekültkérdésben azonban Orbán Viktor látványosan szembekerült Angela Merkellel, aki ezt nyilvánvalóan nem felejtette el.

Ezért a magyar miniszterelnök azokkal a német tartományokkal erősítette meg a kapcsolatát, amelyek maguk is kritikusan álltak hozzá a bevándorlás kérdéséhez.

Elsősorban Bajorországról van szó: Orbán viszonya mindig is kiváló volt a Merkeltől általában jobbra álló CSU vezérkarával. Ezenkívül Szászország, Szászország-Anhalt, Baden-Württemberg és Hessen tartományok vezetői vendégeskedtek Budapesten vagy fogadtak magasrangú magyar vezetőt a közelmúltban.

„Mi nem akarunk beavatkozni a német belpolitikába” –mondta Orbán képmutatóan Münchenben. Magyarországon viszont a kormánypárti sajtó érezhetően a menekültkérdésben kritikus pártokat támogatta a választások előtt, beleértve az Alternative für Deutschland szélsőjobb szervezetet.

A kormányalakítással küszködő Merkelnek jelenleg persze a kisebb gondja is nagyobb Orbánnál, de az új német kormánynak mindenképp számolnia kell vele.

Persze a magyar miniszterelnök pragmatikus: tudja, hogy a magyar gazdaság lényegében Németországtól függ:

a kereskedelem egynegyede ezzel az állammal folyik. Tavaly 46,7 milliárd eurót tett ki a forgalom. A magyar kormányfő szinte mindig megjelenik, amikor egy új német gyárat avatnak fel Magyarországon. Orbán arra törekszik, hogy a tartományokon keresztül befolyásolja Németország politikáját, amelyről tudja, hogy meghatározó jelentőségű az egész EU és persze Magyarország számára is.

MSZP-DK: sikertelen tárgyalás; Fodor: teljes együttműködést

Sikertelen lett az újabb tárgyalási forduló a Demokratikus Koalíció és az MSZP között –  értesült a Független Hírügynökség. Az álláspontok, információink szerint egyelőre egy lépéssel sem közeledtek egymáshoz, ami azt jelenti, hogy egyelőre nagy távolságban van a megegyezés lehetősége. A legélesebb különbség a budapesti erőviszonyok megítélésében mutatkozik; a DK szerint ma jóval közelebb állnak egymáshoz a népszerűségi listán, mint korábban.

Budapesten kilenc olyan körzet van, amely nyerési esélyeket kínál az ellenzék számára, ebből a szocialisták hatot kívánnának lefedni és hármat adnának át a DK-nak, míg a Gyurcsány vezette párt 5-4 arány találna helyesnek. A Független Hírügynökségnek nyilatkozó szakemberek, elemzők szerint az MSZP ugyan a múlt hét végén, úgymond, keményvonalas politikára váltott, ez azonban nem jelenti azt, hogy valóban meg is erősödtek; az utóbbi idők belső csatái túlságosan legyengítették a pártot, ami az érdekérvényesítésben is jelentkezik. Ebből viszont az a következtetés vonható le, hogy a DK akarata fog érvényesülni, már, ha valóban mindkét fél a megegyezésre törekszik.

Fotó: Wikimedia Commons

Az együttműködés szükségességéről nyilatkozott Fodor Gábor, a Magyar Liberális Párt elnöke is. A Független Hírügynökségnek azt hangsúlyozta: változatlanul támogatják az MSZP-t abban a törekvésében, hogy továbbra is a teljes összefogás koncepcióját képviselik. Fodor szerint ez az egyetlen lehetséges út, amellyel elérhető a kormányváltás, a liberálisok kezdettől ezt az utat járták és járják továbbra is. Arra a kérdésre, hogy vajon a DK miért hagyja ki folyamatosan, még a felsorolásból, a potenciális partnerek közül az MLP-t, Fodor szerint egyfajta személyes bosszú a válasz. Ők minden lehetséges egyeztetésen ott vannak, ott voltak a Közös Ország Mozgalom által szervezett akciókon, ott az egészségügyről szóló megállapodásnál is, kizárólag a DK-MSZP megbeszélésekről hiányoznak, nem saját maguk miatt. A pártelnök arra a kérdésre, hogy vajon tényleg lehetséges-e, hogy a személyes ellentét – feltételezzük, hogy ez Gyurcsány-Fodor konfliktus – erősebb lehet-e a kormányváltás szándékánál, csak annyit mondott: ezt nem tőle kell megkérdezni. Mindenesetre bízik benne, hogy végül győz a józan ész, és a Demokratikus Koalíció is elfogadja Molnár Gyula MSZP elnök érveit, amelyek megegyeznek Fodor Gábor érveivel.

Sárvári gyalogosgázolás: előzetesben a sofőr

A Vas Megyei Főügyészség pénteken indítványozta annak a férfinak az előzetes letartóztatását, aki a gyalogátkelőn elütött két járókelőt múlt szerdán. Két gyalogost gázolt el a zebrán, majd elhajtott a tehetős vállalkozó.

 

A balesetben a középkorú házaspár egyik tagja életveszélyes, a másik súlyos sérüléseket szenvedett. A sofőrt Zalaegerszegen fogták el, segítségnyújtás elmulasztásával és közúti baleset gondatlan okozásával gyanúsítják.

Mivel a gyanúsított a baleset után elmenekült, a Vas Megyei Főügyészség az eljárás meghiúsításának veszélyén túl, a szökés és elrejtőzés veszélye miatt is indítványozta az előzetes letartóztatását. A nyomozási bíró az indítványt elfogadta, a sofőrt 30 napra előzetesbe helyezte.

Lapinformációk szerint az 50 éves gázoló egy magyar-szlovén kettős állampolgárságú vállalkozó, aki többi közt Sárvár legmenőbb gasztrobárjának is a tulajdonosa. A gázolás után barátnőjének zalaegerszegi lakásában bújt el a rendőrök elől.

Nácikkal soha! (De ki a náci?)

Folynak a viták a Jobbikról, derék demokraták esnek egymásnak a Facebookon, korábban egymással szimpatizáló honfitársaink törölnek másokat ismerőseik köréből Vona Gábor pártja miatt.

Azon megy a vita, hogy szabad-e együttműködni a Jobbikkal Orbán leváltása érdekében. Mert a Jobbik nélkül – ebben nagyjából teljes az egyetértés – most nem sikerülhet eltávolítani a Fidesz egyre diktatórikusabbá váló és ijesztőbb rendszerét.

Nácikkal, soha! – így az egyik oldal.

Ma már nem a Jobbik a náci, hanem a Fidesz – jön rá a válasz.

Vegyük sorba, legalább röviden, vázlatosan, hogy mi a rossz a Jobbikban. Már csak azért is, mert abban, amit mostanában képviselnek, sok vállalható elem van. De, mint tudjuk, az ördög a részletekben rejlik, vagyis, érdemes az apró betűs részleteket is alaposan átolvasni.

A Jobbikban az egyik rossz az, hogy nem tudhatjuk, őszinte az, amit mondanak és tesznek. Megváltozhat-e a tigris, le lehet szoktatni a húsevésről? Állatkerti keretek között, ketrecben tartva nyilván igen, de mi történik, ha kiszabadul, és ismét szabadon vadászhat. Ráveti-e magát az első, arra haladó zebrára, vagy beéri azzal, hogy békésen rágcsálja valamelyik közeli fa törzsét.

Nem tudhatja senki, hogy taktika-e, amit Vona Gábor és a Jobbik mond. Nyilván az is van benne, mert rájöttek arra, hogy a Fidesztől jobbra már nincs számukra hely. Orbán pártja ugyanis szinte az összes tematikájukat lenyúlta. Talán egyedül a cigányellenességben nem versengett soha a Fidesz a Jobbikkal, de zsidózásban kezd felzárkózni. (Lásd még a Soros-plakátok, és úgy általában a Soros elleni kampány, amelyek, hanem is utalnak nyíltan az általuk gyűlölt, és a magyarokkal meggyűlöltetni kívánt magyar származású milliárdos származására, az ellene folytatott kampány értelemszeren erősíti az antiszemita indulatokat.)

A Jobbik tehát helyet keresett magának, és ott talált, ahol korábban a Fidesz volt. Ehhez minden pártnak és politikusnak joga van, semmi nem tiltja, hogy egy politikai párt és annak vezetői, megváltoztassák a nézeteiket.

Más kérdés, hogy a választópolgárok szemében mennyire hitelesek ezek a váltások. A Fidesznek például nagyon bejött az élet, pedig ők is csupán jó húsz évvel ezelőtt fedezték fel magukban, hogy ők valójában nem liberálisok, és ateisták, hanem konzervatívok és nagyon keresztények.

A másik, ami problémás a Jobbikban: a múltjuk. Emlékszünk arra, honnan indultak, és hogy miféle indulatok és ideológiák mentén jött létre ez a párt. És tudjuk azt is, hogy sokan azok közül, akik zsidóztak és cigányoztak a parlamentben és másutt, még ma is ott vannak a Jobbik soraiban. A Jobbik igyekszik megválni a múltjától, de csak részben vált meg azoktól, akik ezt a múltat képviselik. Novák Előd, aki elégette az Európai Unió zászlaját, már nem alelnöke a Jobbiknak, sőt, már a pártnak sem tagja, de Toroczkai László, aki tevékeny részt vállalt a 2006-os őszi „sajnálatos eseményekből”, és azóta is a legszélsőségesebb magyar politikusok egyike, még mindig egyik vezetője a pártnak. Vagyis, fel kell tenni a kérdést, hogy el lehet-e és el kell-e felejteni, amit a Jobbik a nem is olyan távoli múltban tett. Mi lesz, ha hatalomra kerülve, újra olyanok lesznek, mint régen? A szemünkbe röhögnek, és azt mondják a választóknak: más a kampány, és más a kormányzás.

Nem könnyű helyzet. Kérdések vannak, válaszok még csak születőben

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK