„Tragikomikus, amikor egy Soros, egy Radványi és egy Gyurcsány egy véleményen van – márpedig a Soros elleni hadjárat kérdésében megegyezik hármunk álláspontja” – mondta a Független Hírügynökségnek adott interjújában dr. Radványi K. Miklós, a Frontiers of Freedom jobbközép értékeket követő amerikai intézet külpolitikai kérdésekkel foglalkozó alelnöke. Hozzátette: a menekültkérdésben nem Sorossal, hanem Orbánnal ért egyet, mégis undorítónak tartja a magyar kormány Soros ellenes kampányát. Az önmagát racionális republikánusnak tartó szakértő leszögezi: a történelem során mindig tragédiába torkollt, amikor Magyarország keletre fordult vagy ha a kelet Magyarország felé fordult. Ebből nem az ország, csak Orbánék profitálnak. „Egyelőre síri csönd van, váratlanul érhette őket a nyílt levél”, amelynek célja a figyelem felhívása volt. A Kongresszusban és a Fehér Házban olvasták is az írást. Tudomása szerint Szijjártó Pétert bízták meg azzal, hogy dolgozza ki a levél kezelésének a stratégiáját. Ha a helyzet jelentősen nem változik, újra fogják választani Orbánt, bár kétharmadot nem fog kapni, jósolja.
A magyar sajtóban sok minden jelent meg a személyéről, a politikai beállítottságáról, a hovatartozásáról, eddigi tevékenységéről. Öntsünk tiszta vizet a pohárba: hogyan definiálná a nézeteit? Hova sorolná magát?
Elterjedt rólam hogy az altright-hoz tartozom. Ez úgy ahogy van, komplett blődség. Akit érdekel, elolvashatja az 1995-ben alapított, George C. Landrith által elnökölt Frontiers of Freedom alapítvány 12 pontját, abból kiderül, hogy mit vallok, úgy is mint annak az elnökhelyettese, s persze magánemberként is. Röviden: kiállok az egyén szabadsága, az erőn alapuló (kül)politizálás, a szabad piacok és az amerikai Alkotmányban és a Függetlenségi Nyilatkozatban lefektetett hagyományos amerikai értékek, elvek mellett. Leginkább „racionális konzervatívnak” mondanám magam, aki – s ezt hangsúlyozom – senkinek nem a szócsöve, hiába próbálnak más bélyeget rám sütni. Az is sokat elárul a nézeteimről, hogy Nancy Reagan nekünk adta a Reagan Award kezelésének a jogát.
És mi igaz abból, hogy Trump kampánycsapatában dolgozott? Erről és ennek cáfolatáról is jelentek meg hírek a magyar sajtóban?
Igazak a hírek: Trump virginiai kampánycsapatát segítettem – no nem úgy, hogy házról-házra jártam, hanem úgy, hogy – elsősorban külpolitikai – beszédek írásával, tanácsokkal járultam hozzá a helyi kampányhoz.
Azért a reagani konzervativizmus messze áll a trumpitól, nem? Akkor mégis, miért segítette Trumpot?
Nem sarzsiért. A legelején nyilvánvalóvá tettem, hogy nem azért csatlakozom a kampányhoz, mert valamifajta állami állást szeretnék, s azt is, hogy nem akarjuk feladni az intézet önállóságát, azaz, annak sem akarunk támogatást. Az ok egyszerű volt: Hillary Clintont – ahogy meg is írtam – „vagina jelöltnek” (vagina candidate) tartottam. Donald Trumppal egyszer találkoztam életemben, s most sincs vele közvetlen kapcsolatom. Jellemző rám, hogy nem szeretek a reflektorfényben dolgozni. Bölcsen mondta Orrin Hatch szenátor, hogy Washington D.C. olyan, mint egy akvárium, minden oldalról meg van világítva, s az a hal marad életben a legtovább, amelyik a legkevésbé feltűnő. Most hozzam elő Gorka Sebestyén példáját, akinek ma már nulla a politikai befolyása?
Ha már Trump és a Trump adminisztráció: Orbánék soha nem rejtették a véka alá, hogy Trumpra tettek, s biztosak voltak abban, hogy Barack Obama távozásával, az új, republikánus elnök irányította adminisztrációval sokkal jobbak lesznek a kapcsolataik. Ám ebben nyilvánvalóan csalódniuk kellett, hiszen a Fehér Ház láthatóan nem kíváncsi Orbánra, Orbánékra. Ön bejáratos felsőbb republikánus politikai körökbe, vannak kapcsolatai a Fehér Házban és persze a törvényhozásban – ebből a szemszögből mindez hogyan látszik?
Szomorú, de nem tisztelik Orbánt, akinek valójában 1998 elején, Bill Clinton elnöksége idején volt esélye Washingtonban. De ezt már akkor eljátszotta, George Bush ezután már abszolút semmibe nem vette, Barack Obama meg jószerint a létezéséről sem tudott. Hiába járt az amerikai fővárosban Orbán, ugyan volt, hogy „összefutott” például Obamával, de hát azok olyan alkalmak voltak, mint a washingtoni úgynevezett Nemzeti Imareggeli (National Prayer Breakfast), amelyen egy nagy asztal köré ültetik a jelenlévőket, az elnököt bevezetik egy ajtón, elmondja a beszédét, majd mindenki odatülekedik, megpróbál kezet rázni vele, s közös fényképet készíteni.
Ezt csinálta Orbán is, ami – valljuk be – megalázó volt Magyarországra nézve.
Trumpnak mi a baja Orbánékkal?
Orbán – mint egyébként Európában nagyon sokan – félreérti Trumpot, az „America first” jelszavát. Ez a jelszó ugyanis nem más, mint részben reakció Obama elmúlt nyolc évére, annak kül- és belpolitikájára, arra, hogy elment mindenhová és bocsánatot kért mindenkitől a világban. Az embereknek elegük lett ebből, de hát eleve a szavazatoknak csak a 47 százalékával sikerült elektori többséget összehozva megnyernie a második terminusát.
Amit Orbánék – és sokan mások – nem értenek: Trump egy gyakorlati üzletember, nem ideológus, kellett egy vonzó szlogen a kampányban – ez lett az „Amerika az első”.
Ami a többséghez szólt és mozgósított – mint látható, eredményesen. S van még valami, amit a magyarok – s nem csak Orbán, hanem az elődei sem – értettek soha: fontosabb a jó kapcsolatok kiépítése és ápolása a Kongresszussal, hiszen a hatalmi ágak megosztása eredményeként a pénz náluk van.
Ön elsősorban külpolitikai szakértő, adódik a kérdés, hogyan ítéli meg az orbáni külpolitikát?
A kormány most megpróbál egyensúlyozni kelet és nyugat között. Ám a történelem során mindig tragédiába torkollt, amikor Magyarország keletre fordult vagy ha a kelet Magyarország felé fordult. Magyarország évszázadokon keresztül a nyugathoz, s persze Nyugat-Európához akart tartozni, ezt sikerült megvalósítania a NATO-tagsággal, s persze az Európai Uniós csatlakozással.
Erre jön Orbán, aki elhatározza, hogy ő lesz a kakas a szemétdombon. Vegyük a legutóbbi külpolitikai eseményt, a kínai miniszterelnök budapesti látogatását. Nem értette meg Li Ko-csiang repülőgépről neki címzett levelét sem, s egyszerűen nem fogja fel, hogy Magyarország nem működhet Ázsiában, mint egyenlő partner. Nem értik a kínai gazdaságpolitikát sem: szemben például az arabokkal, akik nagy és látványos befektetéseket hajtanak végre, a kínaiak a sok-sok milliárdjukat elsősorban nem egy helyen költik el, s nem nagy projektekbe teszik, hanem stratégiailag és politikailag kifundáltan terítik a kis- és középvállalati szférában, s ezzel szereznek pozíciókat szerte a világban. A magyar gazdaságnak nem ez a járható útja: csak akkor játszhat szerepet a globális világgazdaságban, ha Budapesten felfogják, hogy Magyarország semmilyen szempontból sem nagyhatalom, s a vezető gazdasági nagyhatalmakra – például az amerikaiakra, a németekre, a britekre, a franciákra, stb. – csatlakozik rá.
A példamese jut az eszembe: megy az elefánt át a hídon, a hátán a kisegérrel, aki megszólal: „Hallod-e Elefánt, hogyan dübörgünk?”.
Mi a helyzet az Oroszországgal folytatott politikával?
Szerintem azt elsősorban személyi anyagi érdekek motiválják. Vegyük Paks-II-őt: a magyar korrupciós botrányok között ez az egyik lenyilvánvalóbb. Politikailag mindenképpen „köhög” a törekvés a különutas külpolitika folytatására Moszkvával. Orbán egyszerűen nem érti, hogy Magyarország nem folytathat a nyugati szövetségeseivel nem egyeztetett Oroszország- vagy Kína-politikát. Még az USA sem teheti meg, hogy úgy indítson új Oroszország-politika vonalat, hogy előtte ne egyeztessen szövetségeseivel, ne vegye figyelembe azok véleményét, az érdekeit. Ennek elhagyása nagyfokú bizalmatlanságot kelt Magyarország iránt,
ma senki nem tudja, hogy mi kerül vissza Putyinhoz abból, ami például Brüsszelben zárt körben elhangzik. Putyinnak persze Orbán nagyon hasznos.
Ön szerint mi mozgatja Orbánt az úgynevezett keleti nyitásban? A pénz? A hatalom? A nyugattal való kisebbségi érzés? Vagy rényleg úgy hiszi, hogy ezzel Magyarország javát szolgálja?
Van valami ebben a kisebbségi érzésben. Ő úgy érzi, hogy keleten sokkal jobban megbecsülik azáltal, hogy renegáttá vált nyugaton, csak éppen azt nem veszi figyelembe, hogy ezzel tönkreteszi Magyarország sok évszázadás aspirációját. Ez nem csak, hogy nélkülöz mindenfajta normális logikát, de praktikus politikai szempontból sem magyarázható.
Az ő személyes – és köreinek – anyagi hasznán kívül semmi előnnyel nem jár, főként nem az ország számára. Ugyanakkor árt, nem is keveset, például az EU egységesítési törekvéseinek.
Ezt sem az uniós tagországok, sem az Egyesült Államok nem bocsátja meg. Nem véletlen, hogy a budapesti amerikai ügyvivő – mert hogy nagykövet már régóta nincs – igen kemény gesztusokkal lép fel, például a sajtószabadság, a szólásszabadság állapotára reagálva küld jelzést az amúgy kis pénznek számító 700 ezer dolláros, a vidéki sajtó számára meghirdetendő pályázati kerettel.
Óhatatlanul felmerül a kérdés: hogyan értékeli a Soros elleni orbáni kereszteshadjáratot?
Előrebocsájtva: sokat elárul a Soros Györggyel kapcsolatos véleményemről a fél éve írt írásom, annak már a címe is: „A hamis Messiás” (The False Messiah). Soha nem is értettem egyet vele – egyébként a menekültkérdésben sem –, de ezzel együtt is undorítónak tartom az egészet. Tragikomikus, amikor egy Soros, egy Radványi és egy Gyurcsány egy véleményen van – s a Soros elleni hadjárat kérdésében megegyezik hármunk álláspontja.
Hallgatva Önt, felmerül a kérdés, van-e bármi, amiben egyetért Orbánnal?
Van, a menekültkérdés. Soha, és most, a nyílt levelemben sem bíráltam emiatt. Úgy látom, hogy Angela Merkel német kancellár menekülteket befogadó döntésével rá akarta kényszeríteni az EU-ra a német belpolitikai és gazdasági, a munkaerő-hiány kezelése által motivált érdekeket. Merkel kiindulópontja az volt, hogy Németország eléggé erős és gazdag ahhoz, hogy befogadjon egymillió menekültet, német állampolgárokká tegye őket, ellensúlyozva a népeségcsökkenést, megoldást kínálva a munkaerőhiányra. Lehet, hogy ez náluk működne, de a kisországokat nem lehet tömegek fogadására kényszeríteni.
De hát nem tömegekről beszélünk, a kvóta értelmében 1134 menekült befogadásáról van szó Magyarország esetében.
Nem a számról, hanem az elvről van szó. A baj az, hogy ők nem asszimilálódnak. Én 12 éve járom a Keletet, s látom, tapasztalom, hogy annyira más a kultúra, amiben felnőnek: „Inshallah” – mondja az arab, azaz „Ha isten is úgy akarja”. Más szóval, a felelőség nem az egyénen, hanem az istenen van.
Ön szerint elvek miatt hadakozik a kormány Brüsszellel? De hát akkor a letelepedési kötvény esetében nincsenek elvek?
Az színtiszta korrupció, köze nincs az elvekhez.
Van-e bármilyen kapcsolata Orbánnal, Orbán belső köreivel? Illetve volt-e a múltban, s valamiért ez megszakadt, s Ön most sértődött ember és emiatt támadja?
Szeretem Magyarországot, és a javát akarom – emiatt bírálom Orbánt. 1990 és 1994 között személyesen mindegyik mai fideszes vezetőt ismertem. Próbáltam is tanácsokat adni nekik – miként egyébként más pártoknak is. Az országnak szeretettem volna segíteni, hogy az egykori szocializmus legvidámabb barakkjára, mint alapra építve elinduljon a demokrácia irányában.
De Orbán és köre, s az egész ország leírt egy kört – köszönhetően elsősorban az inkompetenciának és a korrupciónak.
Sajnos Magyarországot bevitték egy ördögi körbe, 360 fokos fordulatot tett az ország a rendszerváltás, 1990 óta, 2017-re eljutottunk oda, hogy rosszabb helyzet, mint 1975-76 után volt. Én azután tényleg nem vagyok vádolható kommunista-szimpátiával, de sajnos ez az igazság.
A feni válaszából is kiderül, lesújtó a véleménye a magyarországi helyzetről. Ez azért nem csak Orbánon múlik, a magyar embereken is, akik sorozatban megválasztják. Ön szerint mi lehet ennek az oka?
Nem tudom jobban megfogalmazni, mint Hannah Arendt, a német zsidó származású amerikai gondolkodó, a totalitárius rendszerek kutatója. Az ő briliáns mondata valahogy így hangzik magyarul:
„A totalitárius rendszer ideális alanya nem az elkötelezett náci vagy kommunista, hanem azok az emberek, akik számára a tény és a fikció, az igaz és a hamis közti különbség már nem létezik”.
(„The ideal subject of totalitarian rule is not the convinced nazi or the dedicated communist, but people whom the distinction between fact and fiction, true and false no longer exists”) Ennél nem lehet eklatánsabb, precízebb választ adni a kérdésre, hogy a miért követnek valakit tömegek.
Mire számít, mi lesz Magyarországon a jövő évi választásokon?
Ha a helyzet jelentősen nem változik, újra fogják választani Orbánt. Kétharmadot ugyan nem fog kapni, de miután az ellenzék szétzilált, s nincs olyan személy, aki össze tudná fogni és egységesíteni, ezért ha csak valami „bomba” nem robban a Fidesz kap még négy évet.
Mi lesz, ha a Fidesz kap még négy évet?
Erre egy viccel tudok válaszolni: Elmegy a 80 éves Kohn a rendőrségre azzal, hogy bejelentse kivándorlási szándékát Amerikába, amit azzal indokol, hogy él ott egy 100 éves nagybátyja, aki süket is, vak is, béna is, nincs más rokona, őt kellene gondoznia,. Mondja neki a rendőr: „De hát Kohn, miért nem inkább őt hozatod haza és ápolod itthon?” Kohn válasza: „Az igaz, hogy 100 éves, meg süket is, meg vak is, meg béna is… de hát nem hülye!”.
Mi volt a célja a levelével?
Ha ez az ember még négy évet kap, akkor az teljesen tönkreteszi Magyarországot.
Sokat gondolkodtam a formáján, de végül arra a következtetésre jutottam, hogy egy nyílt levél hatékonyabb műfaj, mint egy elemzés. S hogy mennyire mélyről jött: sokszor egy-egy cikken eldolgozom egy jó darabig, most leültem és egy óra alatt kiírtam magamból a mondandómat.
Mit remélt elérni általa?
Felhívni a figyelmet a helyzetre.
Magyarországon végig futotta a médiát, nagy visszhangot keltett, Amerikában kikhez jutott el?
A Kongresszus tagjaihoz, és a Fehér Házban is olvasták.
És hogyan fogadták, milyen visszajelzéseket kapott?
Megköszönték, ugyanis azt mondták, hogy zömmel nem tudták, hogy Magyarországon ennyire kritikus és súlyos a helyzet. Nem tudták, mert nincs a fókuszukban az ország.
Orbánék nem reagáltak?
Egyelőre síri csönd van, váratlanul érhette őket a nyílt levél. Úgy gondolom, hogy egyelőre gondolkoznak a levél kezelésének a stratégiáján, tudomásom szerint Szijjártót bízták meg ezzel. De az sem kizárt, hogy megpróbálják teljesen figyelmen kívül hagyni.
Ez egyébként illene a módszerükbe: ami kényelmetlen azt elhallgatják.
Orbánék vannak védekező pozícióban – a magam részéről mindenesetre úgy tekintek erre, mint egy jogi ügyre – megszoktam, hogy ügyészként támadok, s amikor védőügyvéd voltam, akkor is támadtam.
Mire számítsunk, lesznek még hasonló írásai a közeljövőben?
Készülök egy második megírására, már formálódik bennem a tartalma, a címe meg is van: „The time of the political gangsters”, azaz „A politikai gengszterek kora”. Ebben részletesen írok a korrupcióról és a jövő évi költségvetési anomáliákról.
Ki a magyar? – kérdeztem Dr. Radványi Miklóstól, aki összesen húsz évet élt Magyarországon – tinédzserkorában 5 évet Izraelben, majd 1973-as disszidálása után Németországban, és végül az USA-ban telepedett le. A kérdés azért is releváns, mert – szemben a nem egy magát nagy magyarnak valló kivándorlóval – máig teljesen tisztán, akcentus nélkül, a szavakat nem keresgélve, választékosan beszél magyarul.
„Soha sem tagadtam meg a magyarságomat” – kezdi a választ. Szimbolikus, hogy a keresztnevét sem változtatta meg, amit azzal indokol, hogy édesapját is így hívták, illetve, mert ezzel is jelezni akarta, hogy soha nem tagadja meg a múltját.
„Büszkének kell lenni arra, ahonnan jön az ember, meg kell értenie azt, hogy van egy világ, amelyben nagyon sok nép és etnikum, vallási közösség él, s akármilyen idegennek is tűnik az ő kultúrájuk, az embernek meg kell előlegezni a tiszteletet irántuk” – vall alapelveiről. Az már más kérdés, hogy ha az ember mélyebben megismeri a másikat, akkor már szabad bírálnia – teszi hozzá.
„Nem vagyok nagy híve a multikulnak, de azt elítélem, ha valaki etnikai vagy nemzeti felsőbbrendűséget és rasszizmust hirdet” – árul el egy további, az életét alapjaiban befolyásoló elvről.
