Időről időre a közvélemény figyelmének a középpontjába kerül a budapesti elit iskolájának is mondott Alternatív Közgazdasági Gimnázium, ezúttal azért, mert a következő tanévtől elindítják az általános iskolai képzést. Engedély ugyan még nincs, de Horn György, az AKG megálmodója és egyben pedagógiai vezetője nem fél attól, hogy ezt nem kapják meg, hiszen „a kormány racionalista: bázisa pedig az a felső középosztály, amely a legnagyobb számban küldi hozzánk a gyerekeit”. Interjúalanyomra várva tipikus AKG-s jeleneteknek lehettem a szemtanúja, s beleszagolhattam az iskola szellemébe. Horn György láthatóan és megtapasztalhatóan szívvel-lélekkel, mindenek felett a gyerekek érdekeit szem előtt tartva dolgozik, pedig mint állítja: az iskolának, ahogy mi ismerjük vége. Paradigmaváltás folyik a világban. Az információ már ma is a levegőben van, biztosan nagyon egyszerűen el lehet majd juttatni az agyunkba ezt a közös tudást. Eddig az iskola töltötte be ezt a funkciót, de ma már nem az iskola a közös tudás bázisa. „Ezzel mit kezdjünk? Nem mást, hogy az egész rendszert át kell gondolni és újra kell alkotni” – szögezi le.
„Iskolába járni ugyanis rossz dolog, ahogy tizenévesnek, kamasznak lenni is rossz, annak ellenére, hogy az ember felnőttkorában már egészen másként emlékszik vissza erre az időszakra” – mondta egy durván két éve adott interjúban. De én ellentmondanék: a két gyerekem nem most, felnőttként visszatekintve, hanem akkor, gimnazistaként is szeretett az AKG-ba járni, dacára annak, hogy eleinte nem akarták, én kényszerítettem őket erre hatalmi szóval. De nem voltak ők csodabogarak, a csibetársaik (azaz csoporttársaik) és évfolyamtársaik zöme is így élte meg az AKG-s éveiket. Nehezen hiszem el, hogy Ön nem szembesült ezekkel a véleményekkel az iskola fennállásának közel harminc évében. Akkor miért gondolja mégis így?
Máig nem változott meg a véleményem. Az iskola, mint tömegoktatási rendszer a 19. század végén jött létre, a polgári társadalomban végbemenő folyamat eredményeként szétvált egymástól a munkahely, a magánélet és a közélet. Az állam átvette az eredendően a családok, az emberi közösségek korábbi számos funkcióját – tette ezt hol erőszakkal, hol csak azért, mert muszáj volt. De akárhogyan is, a közösségek szétszakadtak. A hagyományos közösségek, társadalmak – minden nyűgükkel együtt is – nagyon sok kedvező hatással jártak az egyénre nézve: nem volt például egy faluban éhhalál, legfeljebb a legnehezebb időkben az egész falu szenvedett, de segítették egymást. Nem arról van szó, hogy ezt vissza kellene sírni, ez pusztán ténymegállapítás. Az állam – legalábbis a földrészünkön – a gyerekek nevelését, oktatását tömegoktatási intézményekbe erőszakolta be, az iskola munkahellyé vált, s mint ilyen kényszerpályává lett. A bekerülő gyereknek pedig már nem csak azt a tudást kell megszereznie, amelyet közvetlen környezete tud és tart hasznosnak átadni, hanem mindazt, ami a társadalom számára hasznos. Hasonló a társadalmi beilleszkedés kérdése is: az iskolarendszer kertében már nem csak oda kell egy gyereknek megtanulnia beilleszkedni, ahonnan jött, hanem a társadalomba, mint olyanba.
Akkor ez azt jelenti, hogy eredendően rossz az elképzelés?
Sok pozitív hatása, eredménye is van. Emiatt is tartom tragédiának, hogy az állam elkezdte visszavenni az iskolákat. Ám ami tény, az iskola nem tudja teljesíteni, vagy elhanyagolja három alapfunkcióját: a tanulási motiváció megteremtését és megőrzését; a tanulási képességek; valamint a szociális kompetenciák fejlesztését. Ezekre a kihívásokra az iskolai rendszer, ahogy mára kialakult és ma ismerjük, egyszerűen nem alkalmas, 150 év sem volt elegendő arra hogy alkalmassá váljék rá. Nem tud odafigyelni azokra a dolgokra, amelyeket a világ megkövetelne – gondolok például az együttműködés, az érdekképviselet, a megértés, a szolidaritás kialakítására, erősítésére a gyerekekben. Az AKG alapmotívuma az a törekvés, hogy az egyébként rossz műfajú dolgot, az iskolát minél kevesebb károkozással tudjuk megvalósítani. Ez súlyos feladat, de mi sem állíthatjuk sajnos magunkról, hogy egy gyereknek sem ártottunk.
Akkor Ön szerint a tudásnak a gyerek fejébe való beleverésén túl nincs haszna az iskolának, s nem is lenne rájuk szükség?
Osztom például a nézetet, hogy nagy társadalmi csoportok érdekében, sokak számára, a leszakadóknak, a nálunk mondjuk egy tanyán, másutt a sivatagban élőknek fontos az iskola. Miközben ez igaz, azért összességében az iskolarendszer nem tud a mai kihívásokra érdemi, épeszű válaszokat adni. Az intézmény funkciótlanná vált.
És akkor mi jöhet helyette? Visszatérünk a két évszázaddal ezelőtt megszűnt általános gyakorlathoz, hogy otthon, a kis közösségekben neveljük a gyereket? Mi lehet a mai értelemben vett, általunk ismert iskola alternatívája?
Az iskola, mint olyan, halott. Egészen másban kell gondolkodni. Elsőként azt kell végig gondolni, ami eredetileg az AKG létrejöttét is motiválta, mozgatta: ha egy szakértelmiségi közösség – a gyerekekhez értő pedagógus közösség – végiggondolja, hogy az adott feltételekkel mit tud kezdeni, s megtudakolja a családoktól, hogy kell-e ez nekik, és egyáltalán kinek. Ez lehet egy alternatív lehetőség. Ez az iskolai autonómiát feltételezi, azt az autonómiát, amely egyébként a kilencvenes évi törvényben is benne foglaltatik, s 2010-ig jogfolytonos is maradt. Az autonómiát azóta elvették, de a szövegben ott van továbbra is.
Mi mást kell mérlegelni az alternatíva megtalálásához?
Azt, hogy a gyerek nem az életre készül, hanem él – ami egyébként a mi közösségünk fő motívuma. Az iskolának tehát úgy kell teljesítenie az alapfunkcióit, hogy válaszokat adjon a kor aktuális kihívásaira.
Az AKG nagyon komoly érdeklődéssel övezett, jövőre induló általános iskolája az alternatívnak is az alternatívája lesz?
Az érdeklődés tényleg borzasztó nagy, persze meglátjuk a jelentkezéseket, hiszen fizetős iskoláról van szó. Mindenesetre nem csak a szülők, hanem a szakma részéről is nagy ez az érdeklődés: több mint száz tanító jelentkezett, hogy nálunk szeretne dolgozni, pedig Budapesten nagy tanárhiány van. A program most készül.
Ha már eljutottunk az AKG általános iskolához, hogyan áll az ügye?
Még nincs engedélyünk, de szerintem megkapjuk. Ez a közösség ugyanis megteremtette az összes, a törvény által előírt feltételt. Vettünk egy nagy épületet, akkora mint a gimnáziumé, igen kevés alapítványi iskolának van erre módja és teszi meg. Másfél éve dolgozik a programon – most már fizetésért – egy csapat, utoljára ilyen 1988-89-ben, az AKG gimnáziummal fordult elő.
Ön biztos abban, hogy megkapják az engedélyt? Nem érzi az ellenszelet a mai kurzus részéről a más, a szabad, toleráns, liberális szellemiségben nevelő intézményekkel szemben?
Miért akadályoznák meg az iskola elindítását? A kormány racionalista: bázisa pedig az a felső középosztály, amely a legnagyobb számban küldi hozzánk a gyerekeit. Fontos a számára, hogy ennek a rétegnek az igényei ki legyenek elégítve.
Kicsit elkanyarodtunk az eredeti kérdéstől: mi jöhet a ma ismert iskola helyett?
Napjainkban olyan fordulat megy végbe, mint amilyent az emberiség legutóbb a Guttenberg galaxis létrejötte idején élt meg. A kép, a virtualitás, az interakció megváltoztatta a tanuláshoz való viszonyt is. S magát az ismeretszerzést is. Hozzánk úgy érkeznek már a kis gyerekek a hatodik osztályba, hogy zömében tudnak angolul, ugyanis filmeket néznek eredeti nyelven, akár TV-n, akár például tableten. Rendben, ez a középosztály, de okos telefonja ma már a felmérések szerint a lakosság hetven százalékának van! Nagyon fontos fordulata ez a világnak. És ennek nyomán azt a dilemmát kell végig gondolnunk, hogy miként tudunk úgy adni választ a kérdésre, hogy az aktuális helyzetben találjuk és kidolgozzuk ki azt az újat, amelyet a fejlődés függvényében folyamatosan kell majd alakítani.
Ma ez mit jelenthet?
Például nálunk az egyik válasz az az, hogy már most alapvetően tankönyv nélkül tanítunk, tanulnak a diákok. Laptopon dolgoznak – ami persze sokba kerül. Az iskolának is, amely a tejes WIFI-lefedettséget biztosítja – amihez olyan szerverháttér kell, amely egy időben képes 1200 laptopot és telefont kiszolgálni –, s emellett mindazokat az eszközöket, amelyeket a gyerekek és a tanárok közösen használnak. A gyerekek saját használatú laptopjait pedig a szülőknek kell biztosítaniuk. Csak zárójelben jegyzem meg: a saját tapasztalataink szerint az állam által az oktatás digitalizációjára szánt 40 milliárd forint messze nem lesz elég. Az államnak el kellene azt döntenie, hogy biztosítja-e a szélessávot kvázi ingyen mindenkinek. Ha ez bekövetkezne, az óriási fordulatot jelentene.
De hát ez vajon az érdekében áll a mai kurzusnak? Hiszen az arra is épül, hogy minél kevesebb információ jusson el a szélesebb rétegekhez. Ha ingyenes a szélessáv, akkor az internet sokkal elérhetőbb lesz az ország legeldugottabb szegletében is.
Nem nagyon lehet ellenállni ennek. Ahhoz Kínának vagy Oroszországnak kell lenni, s cenzúrát kell bevezetni.
Ez a ma, de mi lesz holnap? Milyen lesz a holnap iskolája? Lehet már tudni, hogy mi váltja a mai rendszert – ahogy már szóba is került?
Paradigmaváltás folyik a világban. Ha a jövőképet nézzük: egyszerű állításon alapul, azon, hogy az információ az egész világról már ma is a levegőben van. Csak az a kérdés, hogy milyen eszközökkel hívom le. Egyelőre technológiára támaszkodunk ebben, de mi van akkor, ha azt mondom hogy az agyba bejuttatáshoz – mint minden információ esetében, a felhőből, a levegőből is – csak a szemünkre, fülünkre, orrunkra lehet szükség. Tudjuk, hogy mindaz, amit az érzékszerveinken keresztül begyűjtünk csak hullám, az agyunk alakítja át színné, szaggá, hanggá. Ha megoldjuk, hogy az információ ezeken keresztül eljusson az agyba, akkor minden olyan tudás, ismeret, azaz információ birtokában leszünk, amely a tudást jelenti. Azaz, például minden nyelven beszélhet mindenki. Megjegyzem, a Google fordító is ezt csinálja. Ha ez megoldódik, akkor már csak a közösségekre lesz szükség.
Ez nagyon a tudományos fantasztikum birodalmába tartozik a számomra…
Pedig biztosan nagyon egyszerű a megoldása annak, hogyan jut el az agyunkba mindaz, ami a világban megvan, a közös tudásunkban. Eddig az iskola volt az az eszköz, amely betöltötte ezt a funkciót, de ma már nem az iskola a közös tudás bázisa. Ezzel mit kezdjünk? Nem mást, hogy az egész rendszert át kell gondolni és újra kell alkotni.
