Rózsa Mihály évtizedekig dolgozott újságíróként, volt többek között a Népszabadság párizsi tudósítója, de számtalan írásával találkozhattak az olvasók különböző portálokon, köztük a Független Hírügynökségnél is.
Váratlanul halt meg. 63 éves volt.
Bréking nyúz, december 28. – Tudósítás a másik valóságból
A két ünnep között sem pihen a kormányzati propagandamédia, szerintük például Trump kaotikus első éve, amelynek végén népszerűsége rekordmélységbe zuhant, „páratlanul sikeres” volt. Egy kormánypárti blog az „arcait” ültette le egy beszélgetésre, egy másiknak maga Németh Szilárd nyilatkozott, de olyan lap is van, amelyik szerint a Nyugat már elbukott.
Az Origo szerint páratlanul sikeres volt Trump első éve, szó sincs káoszról
„Bármit is állít a liberális, mainstream média a Trump-adminisztráció első évének igenis komoly eredményei voltak, írja a Fox News. (Trump kedvenc adója, amelyet álhírek miatt már perelnek is – a szerk.)
Voltak olyan ígéretek, amelyeket egyelőre még nem sikerült teljesíteni, például nem épült meg a fal az amerikai-mexikói határon, nem semmisítették meg véglegesen az ObamaCare-nek nevezett egészségügyi reformot, és az infrastruktúra megújítására vonatkozó csomagot sem fogadta el a Kongresszus. De mindegyikben történtek már előrelépések és 2017-ben összesen 81, eléggé fontos jogszabályt sikerült elfogadtatni, amelyekről az álhíreket gyártó liberális média „természetesen” nem beszél.”
A Pesti Srácok „arcai” beszélgettek
„Önmagát hívta meg vendégként a PestiSrácok.hu az idei év utolsó Polbeat adásába – Ambrus Petra kolléganőnk Stefka Istvánt, Huth Gergelyt és Ambrózy Áront kérdezte a rendhagyó felvételen. A pezsgő epizódban szóba került sok minden, kezdve avval, hogy lesz-e “mortal kombat” Beer Miklós migránsbarát püspök és a kijelentéseiről egyelőre mélyen hallgató Erdő Péter bíboros között, illetve, hogy nem is a muszlimokra kell haragudni, hanem azokra, akik előttük hajbókolva feladják az európai identitást – például a dél-tiroli Bolzano polgármestere, aki a mohamedán érzékenységre hivatkozva lebontatta a város hagyományos óriás-karácsonyfáját.
A PS-bloggerek vezénylő altábornokaként tündöklő Ambrózy a műsor elején látszólag csendesebb álláspontra helyezkedett, mondván, tömegközlekedéssel jár, nem “náculhat” a kedvére és azt sem szeretné, ha “beleköpnének a giroszába”, de aztán persze “nácult” bőven. A beszélgetőpartnerek megállapították: “Európa ellenségei a félkegyelmű ateista-kommunisták. Sajnos elég sok van belőlük.” Egyben nemet mondtak a “gyökértelen álszolidaritásra”, mert “mégsem importálhatjuk az egész harmadik világot”.”
Igazi nagyágyú a 888-on: interjú Németh Szilárddal
„888.hu: Érdekes módon, amióta a magyar kormány nevén nevezve a dolgot elkezdett a Soros-tervről és annak veszélyeiről a nyilvánosság előtt beszélni, azóta eddig soha nem látott komolyságú támadássorozat indult Magyarország ellen az EU-bürokraták részéről. Van-e összefüggés Soros tervének a megakadályozása és a Magyarország elleni támadások között?
Németh Szilárd: A Magyarország ellen indított három európai uniós kötelezettségszegési eljárás, illetve azok magasabb fokozatba kapcsolása mind összefüggésben állnak a Soros-terv végrehajtásával. A felsőoktatási törvény, a civiltörvény, illetve a kötelező kvóta be nem tartásának az ügyei azok, amikről szó van. A felsőoktatási törvény ellen kizárólag egy intézmény, a Soros kezében lévő CEU érdekében indult eljárás. Ezen az egyetemen képzik ki azokat, akiket aztán elhelyeznek a Soros-tervet végrehajtó politikai, kulturális, tudományos vagy civil szervezetekhez. Profi módon oktatják-képzik őket a gazda által meghatározott feladatukra. Például itt Budapesten is beszerezhető angol nyelvű tankönyvek állnak rendelkezésükre Európa etnikai, vallási összetételének megváltoztatására.”
A Magyar Idők szerint a Nyugat már elesett
„A tét nagy. Megmaradnak-e az eddig elért gazdasági eredmények? Az otthonteremtési hozzájárulás? A családi adókedvezmények? Megmarad-e az ország szuverenitása, vagy belépünk azok sorába, akiknek borgőzös agyában az Európai Egyesült Államok képe körvonalazódik? Ezeket a kérdéseket is forgassuk magunkban most és amikor átlépjük az új év küszöbét. Néhány hónap múlva lehet dönteni, hogy merre menjen tovább az ország szekere.
Sokszor mondtuk, hogy úgy szeretnénk élni, ahogy az osztrákok vagy éppen a németek. Az irigyelt Nyugat azonban elesett. A multikulti megbukott. Vállaljuk a saját utunkat, vagy feladjuk magunkat? Tessék választani!”
„Ha jó a buli”, akkor bemegyünk, „ha rossz a buli”, akkor hazamegyünk.
A magyarok többsége támogatná az euró bevezetését, a magyar kormány azonban egyelőre a távolabbi jövőbe halasztotta a döntést. Varga Mihály gazdasági miniszter szerint az ország csak 2020-ban lehet az euroövezet tagja, Orbán Viktor viszont úgy látja, hogy a következő évek „irgalmas vitája” lesz, hogy Magyarország csatlakozik-e egy mélyebb európai integrációhoz, vagy pedig önálló gazdaság és nemzetpolitikát kíván folytatni. Minden esetre a Szlovák gazdasági felzárkózást segítette az euró, de a lengyelek, és a csehes sem kérnek belőle. Pogátsa Zoltán közgazdász, a Nyugat-magyarországi Egyetem docense viszont óvatosságra int, és egy köztes megoldást javasol.
Újra fellángoltak a viták, hogy kell-e nekünk, magyaroknak euró? Mitől lett újra aktuális ez a kérdés?
Azok újítják fel sokadszor a már lefolytatott vitát, akik még mindig abban reménykednek, hogy ha csatlakozunk az eurózónához, akkor az Európai Központi Bank, illetve az Európai Bizottság újabb esélyt kaphat Orbán Viktor megfékezésére. Lehet ugyanezt a gondolatot homályos, geopolitikai nyelven is előadni, leginkább az Európához való tartozást fontosságát hangsúlyozva, de a végén mindez Orbán kontrolljába torkolna. Pedig egy olyan döntést, amely évtizedekre meghatározza az ország pénzügyi rendszerét, nem politikai megfontolások alapján, sokkal inkább racionális közgazdasági elemzés után kellene meghozni.
Ilyen elemzés több is létezik. Van, amelyik szerint a pénzügyi feltételeknek jószerével megfelelünk, de a jegybank szerint előbbre való a gazdasági felzárkózás, majd csak utána jöhet a többi. Tényleg, ön szerint melyik a fontosabb?
A nemzeti bank véleménye szerint akkor kell az eurót bevezetni, ha elértük az Európai Uniós átlagfejlettség 90 százalékát.
Továbbá feltétel még a 4 százalékos a munkanélküliség, s a magyar bankrendszer is fejlett már…
Ez persze komplett értelmetlenség, ugyanis aki a monetáris politikához kicsit is ért, az pontosan tudja, nem az ország fejlettségétől függ a valutaövezethez tartozás. Sokkal inkább attól, hogy az ország gazdaság ciklusai – tehát a recesszió és a fellendülés – felveszi-e az eurózóna országainak a ritmusát. Az Európai Központi Bank ugyanis egységes kamatlábat állapít meg, ami a gazdasági ciklusokra kíván reagálni. Ha recesszió van, akkor leviszi a kamatlábat, hogy a megtakarítások felől a befektetések irányába tolja a tőkét, ha viszont fellendülésben van az eurózóna, akkor emeli a kamatlábat, hogy hűtse az inflációt. Viszont ha bármely ország gazdasági ciklusa eltér az unió államainak többségétől, akkor a nem megfelelő kamat tönkreteszi a gazdaságot. Tehát az euró bevezetésének előfeltétele, hogy a magyar gazdaság ciklusai szinkronban legyenek az európai országok periódusaival.
De azt is tudomásul kell venni, hogy a periféria országainak a felzárkózáshoz tartósan magas; majdnem dupla növekedést kellene elérni, mint a fejlett országoknak, különben az emberek elégedetlenek lesznek felzárkózás hiányában. Ha viszont magasabb a növekedés a felzárkózó országban, akkor más kamatláb is kell neki, mint a lassú növekedésű centrumban. Ez volt a probléma a déli perifériával, és simán lehet ez velünk is, ha belépünk.
Akkor nincs ideális állapot, vagy időpont?
Erre azt szokták mondani, hogy az eurózóna nem egy optimális valuta övezet. Komoly válságot láttunk az euróval fizető országok felében, a zóna szerkezeti problémáitól szenvedett Írország, Portugália, Spanyolország, Olaszország, Görögország, Ciprus, Szlovénia, Finnország. Persze, az euróba szerelmes közgazdászok azt állítják, hogy az említett országok saját, meg nem oldott nemzeti, gazdasági nehézségeik miatt szenvednek. Ám ha szinte a teljes periféria, a zóna fele bajba jutott, akkor ennél többről van szó: kifejezetten az euró okozza a bajt. Ezért irtózatos felelőtlenségnek tartom, hogy az euró bevezetését pusztán politikai döntésnek tekintse bárki.
Az eddigi uniós tapasztalatok alapján kiszámítható, hogyan alakulnak a fizetések, milyen hatása lenne a megtakarításokra, lesz-e hatása a nyugdíjakra, az árakra?
Abban egyetértés van a közgazdászok között, hogy az eurózóna nem okoz inflációt. Pedig a turisták által terjesztett nézet szerint minden eurózónához csatlakozó országban azonnal 1 euróra növekszik a korábban csak 0,8 eurónak megfelelő helyi pénzbe kerülő kávé, ami nagyon magas inflációt sugall. Ugyanakkor, ha az egész gazdaság pénzromlásának mértékét tanulmányozzuk, az adatbázisokban akkor leszögezhető, hogy egyetlen frissen csatlakozó országban sem volt eddig magas infláció a belépéskor. Nem ez tehát a baj.
A bérek alakulása viszont egyáltalán nem függ össze az euró bevezetésével. Azt alapvetően az egyes vállalatok termelékenysége határozza meg, illetve a munkavállalók és a munkaadók közti alku.
Az viszont áldozat, hogy korábban szinte minden felzárkózó ország a nemzeti valuta leértékelésével stabilizálta időről időre a gazdaságát. A távol-keleti tigrisek ugyanúgy, mint a skandinávok. De miután az euró bevezetésével ez a hagyományos eszköz, a leértékelés elveszik, ezért a nehézségeket az úgynevezett belső leértékeléssel muszáj megoldaniuk, ami a fizetések csökkentését jelenti. Ez komoly feszültséggel járt már a portugáloknál, az olaszoknál, az íreknél, és a görögöknél is, ahol közel egy évtizede nem emelkedtek a bérek. Ugyanis ezek a gazdaságok csak így tudnak korrigálni. Ez elég nagy feszültséggel jár, Olaszországban egyenesen oda vezetett, hogy a banki hitelek 17 százaléka nem teljesül, mert sem a vállalkozók, sem a hétköznapi emberek nem tudják visszafizetni az adósságukat. Ez is olyan hatás, amit nem szabad figyelmen kívül hagyni.
Ezek szerint az a tapasztalata, hogy ahol bevezették az eurót, ott igazából nem örvend nagy népszerűségnek?
Szinte mindenütt voltak fenntartások már a bevezetés előtt is. Az aggodalom jogos, hisz az olaszoknál ma az egy főre jutó nemzeti jövedelem alacsonyabb, mint az euró bevezetése előtt. Az euró-barométer szerint az összes perifériás országban negatív az euró megítélése. Nyilván ez konkrét tapasztalatokon alapul, de persze vannak nyertesek is, leginkább Németország, ahol szeretik az eurót, s az ország nagyvállalatainak is előnyös.
Ugyanakkor rendre felvetődik, hogy az eurózónához csatlakozásnak vannak azért előnyei, annak ellenére, hogy némileg csökkenti a monetáris és a fiskális politika függetlenségét. Ön mit tart fontosnak?
Kétség kívül pozitív oldala is van annak, hogy az euró zónában nincs leértékelés, leértékelődés, mert nem gondolom, hogy egy országnak állandóan leértékeléssel kéne versenyképessé tenni a gazdaságát. Az ország, amely nem termel versenyképes terméket, az nem versenyképes, hiába adja az áruit olcsón. Viszont azt is látni kell, hogy olyan felzárkózás sehol nem volt a világon, ahol nem használták volna rendszeresen stabilizációs eszközként a leértékelést; akár a skandinávokat, akár a távol-keleti országokat nézem, olyan felzárkózás nincs, ahol ne lett volna időnként stabilizációs eszköz a leértékelés. Mindez a fejlődő országot távol tartja az eurózónától, hisz ha a finnek a Nokia bajba kerülésekor hagyhatták volna a márkát leértékelődni, akkor a telefonos céget meg tudták volna menteni. Miután a Nokia válsága idején már eurójuk volt, ezt az utat már nem választhatták.
Ami pedig a fiskális politikát illeti: az euró bevezetésének kritériumrendszere túlságosan szigorú, konzervatív. Nem lehet nagy államháztartási hiányokat csinálni, ami gyakorlatilag kizárja a keresletélénkítést. Pedig ha megnézzük, hogy mely országok élték túl recesszió nélkül a 2008-as válságot, akkor látjuk, hogy ez az USA-nak, Lengyelországnak és Kínának sikerült. Mindhárom ország kemény, anticiklikus gazdaságpolitikát folytatott, a távol-keleti ország a globális válság idején elképesztő mennyiségű pénzt öntött a gazdaságba keresletélénkítés címen, Tusk ugyanezt csinálta Lengyelországban, s persze Obamáék is az Egyesült Államokban. Az eurózóna szabályrendszere az anticiklikus gazdaságpolitikáját gyakorlatilag megtiltja.
Itt több érv hangzott el az eurózóna ellen, mint mellette, ön tehát biztosan nem vezetné be az európai valutát?
Az eurózóna elsősorban stabilitást ad egy országnak, tehát legnagyobb előnye, hogy a piac stabilnak értékeli a bent lévő országokat. De
szerintem van itt egy logikai bukfenc, mert a dolog nem úgy működik, hogy ha belépek a zónába, akkor stabilnak minősít a piac, hanem fordítva: ahhoz, hogy beléphessek az európai pénzt használók közösségébe, ahhoz már stabillá kell válni;
tehát alacsony költségvetési hiány, csökkenő államadósság, alacsony infláció, alacsony kamat. Vagyis eleve teljesítenem kell azokat a kritériumokat, amelyekkel a piac számára bizonyítom a stabilitásomat. És csak ezután léphetek be az eurózónába.
Nekem az a véleményem, hogy a legjobb megoldás az lenne, ha ma rögzítenénk a forintot az euró árfolyamához, s azt hosszú távon be is tartanánk. Ezzel majdnem, hogy tagjai lennénk az eurozónának, ahogy a svédek, és a dánok is, holott saját nemzeti valutájukat használják.
A piac beárazza ezt a helyzetet, s közben persze teljesíthetnénk a csatlakozáshoz szükséges kritériumokat, stabilan tartva a makro-mutatókat is. Ez majdnem olyan, mintha az eurózóna tagjai lennénk. Még az is elképzelhető lenne, hogy Magyarországon de facto lehessen használni az eurót, gyakorlatilag ez már néhány helyen, pl. benzinkúton meg is valósult. Az euró lehetne párhuzamos valuta, miközben hivatalosan a forint maradna a fizetőeszköz. Ez azért lenne előnyös, mert nem utasítaná el az ország az eurót, de nem is rohanna bele ész nélkül a zónába. Várjuk meg, hogy mi lesz hosszútávon, és ha majd jól működik a dolog, akkor kivezetjük a forintot. Ezzel a módszerrel megőrizhetnénk az önállóságot, s érezhetnénk az eurózóna okozta stabilitást is.
De nem félő az, ami sokszor felmerül, hogy kétsebességessé válik Európa, s ha nem kerülünk be az eurózónába, akkor szükségszerűen kimaradunk a fontos döntésekből, ami elodázza a felzárkózást?
Ezeket a mondásokat én komplett bulshitnek, marhaságnak tartom, nem tudok mit kezdeni ezekkel a ködös geopolitikai izékkel, mint mageurópa, meg periféria. Szlovákia, vagy a litvánok benne vannak az eurozónában, de egy pillanatra nem érzem, hogy ezzel ők „magországgá” váltak volna, miközben a dánok és a svédek nem tagjai, de ennek ellenére szerintem ők viszont nagyon fontos országok. Az, hogy Macron mit mond, arra nem szabad alapozni, mert ő szerintem öt perc múlva meg fog bukni. Ezzel szemben nekünk a hosszú távú közgazdasági valóságra kéne építeni, ami pedig az, hogy az eurózóna egy rosszul összerakott, és válságokkal terhelt monetáris övezet.
Szóval kimaradna?
Ezt nem mondtam, a kimaradást is, és az azonnali belépést is végletes megoldásnak tekintem. Szerintem a már említett árfolyamrögzítés lenne a jó megoldás, tehát fél lábbal bent, fél lábbal kint; azaz „ha jó a buli”, akkor bemegyünk, „ha rossz a buli”, akkor hazamegyünk.
Népszavazással el lehet dönteni az eurózónához csatlakozást?
Én népszavazás párti vagyok, előtte persze az kell, hogy a nyilvánosság előtt lefolytatott világos viták alapján szülessen a döntés. Fontos, hogy a magyar állampolgárok értsék, hogy milyen komoly a tét.
Azt mondja, hogy ha csatlakozunk az euróhoz, akkor nehéz felzárkózni. Azt elképzelhetőnek tartja, hogy a forinttal felzárkózik az ország Európa fejlett régióihoz?
A felzárkózás alapvetően nem a valután múlik, hanem az ország humán tőkéjén, technológiai szintjén, makrostabilitásán. De
ehhez egy jó oktatási, vagy egészségügyi rendszerre lenne szükség, amire a mainál sokkal többet kéne költeni.
Közben persze az államnak nem szabadna olyan baromságokra pazarolnia pénzt, mint a Belgrád-Budapest gyorsvasút, meg várfelújítás vagy stadionok, hanem az emberek tudására, egészségére kéne költeni. Ha ez megtörténne, akkor mindegy, hogy van eurónk vagy nincs. A felzárkózásunk szerintem azon múlik, hogy harminc év után lesz-e egy olyan kormánya az országnak, amely végre nem csak ellenzékben beszél arról, hogy beruház a humán tőkébe.
Ilyen szintű álhírgyártás nem volt a rendszerváltás óta
Teljesen összekeverednek az álhírek a valósággal a kormányhoz közel álló médiumokban, és sehol nem épült fel olyan állami hazugsággépezet, mint Magyarországon – ezt mondta a Független Hírügynökségnek Krekó Péter, a Political Capital ügyvezető igazgatója, az ELTE PPK adjunktusa. Arról is beszélt, hogy az összeesküvés-elméletek összefüggenek, ahogy azt az Egyesült Államokban is látjuk: a politikaiak után jöhet az oltásellenesség és a globális felmelegedés tagadása. A magyar kormány szerinte azért nem küzd az orosz dezinformáció ellen, mert maga is terjeszti.
Fotó: FüHü
Amikor ilyen témáról beszélünk, különbséget kell tenni álhír és dezinformáció között. De mi a különbség?
A kettő szorosan összefügg: a dezinformáció részben álhírekre épül. Az álhír szándékosan megtévesztő, politikai vagy gazdasági számításból. Azonban, bár minden álhír dezinformáció, nem minden dezinformáció álhír. A dezinformációra építő újságírásnak az álhírterjesztésnél sokkal szélesebb a spektruma. Hogy erre mondjak egy jellegzetes példát: ha a Russia Todayt az embert bekapcsolja és nézi, akkor
az esetek 90 százalékában nem álhírt látni, hanem létező dolgokból kanyarítanak ki olyan részeket, amik önmagában megvezetőek.
Például ahogy a nyugatot lefestik: a nyugati politikát csak korrupciós botrányokon, szexbotrányokon, politikai bakikon, meg persze a menekültválságon keresztül láttatják.
Tehát a hanyatló Nyugat képét közvetítik?
Igen, olyan képet, mint amilyeneket a zombi-apokalipszis filmekben látunk: mindenki életveszélyben van, ahol az alapvető normák eltűntek, kaotikusak a társadalmak.
Ehhez nem is kell feltétlenül mindig álhírt gyártani, elég az egyoldalú közlés. Sokszor az eseteknek, amiket bemutatnak, van valóságalapja, de mivel kizárólag az egyik oldalát bontják ki a dolgoknak, az egész teljesen félrevezető. Például az amerikai egyetemekről a minap a Russia Todayben levetített filmben csak a hatalmas ivászatokat és a különböző megerőszakolási botrányokat emelik ki. Ezek valóban létező problémák – bár élek a gyanúperrel, hogy Oroszországban ugyanúgy megtörténnek, csak nincs belőlük botrány. Ugyanakkor ezzel nem írhatók le az amerikai egyetemek, mert amúgy a világ tudományos életének vezető műhelyei.
Amikor például a kormányhoz közel álló média tele van a nem létező Soros-tervvel, vagy rettegő nyugdíjasokról írnak, azt hova lehet besorolni?
Én a Soros-tervet teljesen egyértelműen az álhír kategóriájába sorolnám.
Ahogy a kormány erről beszél, abban elhanyagolható a valóság szerepe,
például ahogy a nemzeti konzultációban szerepel. Abból gyakorlatilag egy szó nem igaz. Ez klasszikus álhírgyártás.
A rettegő nyugdíjasokról ugyanazt gondolom: egyértelműen álhír kategória. Az más kérdés, hogy ha a kormány kialakítja a félelmet az emberekben, akkor a végén valóban retteghetnek, csak akkor már nem arról van szó, hogy a kormány kiaknázza a létező félelmeket, hanem kialakítja azokat.
Az álhírekben lefestett világ valósággá válhat.
Ez persze nem teljesen új, és nem is csak a Fidesz használta a politikában. Ilyen koncentrált médiaháttérrel, ilyen intenzíven és ennyire a valóságtól elrugaszkodottan ezt azonban még senki nem csinálta – természetesen a rendszerváltás óta.
Magyarországon a mainstream médiában vannak álhíroldalak? Mert ezekben az esetekben ugyan dezinformációról beszélhetünk, de vannak olyanok, amelyek tudatosan szinte kizárólag álhíreket tesznek ki?
Én azt gondolom, hogy vannak olyan médiumok, amelyek egyre inkább, gyakran tudatosan álhíreket terjesztenek. A közszolgálati médiában és a kormányközeli médiában. Ezeket mi együttesen government-organized médiának hívjuk, a government-organized NGO-k mintájára.
A government-organized NGO-k, vagyis rövidítve a GONGO-k azok az álcivil szervezetek, amelyeket valójában egyes kormányok hoznak létre vagy szponzorálnak, hogy a kormány érdekeit képviseljék.
Ilyen az állami és az államközeli oligarchák kezében lévő média. Ezekben egyre magasabb az álhírek aránya. Hasonló a logika, mint a Breitbartnál, ahol részben dezinformációs céllal, részben egyszerű politikai elfogultság miatt
a valós hírek néha szétbogozhatatlanul összekeverednek az álhírekkel.
Így az egész egy csomagként értelmezhető és nem biztos, hogy érdemes belemenni abba, melyik álhír és melyik nem, mert az egész az egy célrendszer szolgálatába van állítva, ami alapvetően a propaganda.
Ha már szóba került a Breitbart, ahhoz mit szól, hogy bizonyos magyar médiumok rendszeresen vesznek át akár a Breitbarttól, akár a Daily Callertől, vagy más hasonló oldalaktól cikkeket, mindenféle forráskritika nélkül?
Én ezt problémáknak tartom, ráadásul nem csak innen vesznek, hanem a Russia Todaytől, Sputniktól, néha már a Your News Wire is megjelenik, vagy az InfoWars, tehát az egyértelműen kamu oldalak.
Ezen gyakorlat mögött két tényező húzódik meg, melyeket nehéz szétszálazni.
Az egyik a nem professzionális újságírás, erős politikai nyomás alatt. Ilyenkor az újságírók tudják, hogy milyen hangvételű és tartalmú cikkeket kell írni, de nekik kell megoldani, hogyan csinálják meg, és beleakadnak ilyen oldalakba.
Feltételezhetjük azt, hogy néha nem tudatosan vesznek át tartalmat álhíroldalakról, csak azt hiszik, hogy ez igaz. Persze ez sem jó.
Máskor viszont egyértelműen nem létező „hírekről” kell írni az álhírgyártásra épülő politikai propagandagépezet szolgálatában. A végeredményben ez összekeveredik. A végeredmény egy olyan médiavilág, ahol alig lehet elválasztani a valóságot a kitalációtól. És az a cél, hogy ne is lehessen. Ezt nevezi az orosz rendszerre utalva Weiss és Pomerantzev „posztmodern diktatúrának”.
Az is az álhír-logikához tartozik az is, hogy szemben az újságírással, ha kiderül egy „hírről”, hogy nem igaz, nem korrigálnak.
Nem a valósághoz való viszony a fontos ugyanis, hanem a kiváltott hatás.
Ezért ez nem is tekinthető újságírásnak.
Ha már az InfoWarst mondta, idéznék egy napilapból, ahol úgy jellemezték: „jobboldali, Trumpot támogató portál”. Erről mi a véleménye?
Önmagában mind a két állítás igaz, csak nem bontja ki a valóság minden részletét: konkrétan azt, hogy ez egy obskúrus összeesküvés-elméleti oldal. Amit ráadásul érdemes hozzátenni, és ez egy rendkívül veszélyes eleme ennek az álhírekre és összeesküvés-elméletekre épülő birodalomnak, hogy kutatások is bizonyítják: a különböző összeesküvés-elméletek összefüggenek.
Ezeken az oldalakon az ezoterikus, tudományellenes, nem politikai tartalmú hülyeség is megjelenik.
Az összeesküvés-elméleti világnézet ugyanis összefügg: a politikai össszeesküvés-elmélet az oltásellenességgel például. Ha valamilyen irányból elindul ez az összeesküvés-elméletekre épülő álhírlogika, ami mindenben kételkedik, akkor ki tudja, hogy ennek mi a vége. Minél tovább megyünk ezen az úton, annál több mindent rombolhat. Egy idő után ennek nem lehet megálljt parancsolni. Jönnek az ufók, a belénk ültetett mikrochipek, a chemtrail. Ahogy az Infowarson is.
Még egyet idéznék az előbb említett cikkből: azt írták az RT-ről és a Sputnikról, hogy a cenzori hatalmaknak kínos tényeket közölnek, ezért világszerte népszerűek. Ehhez mit szól?
Fontos tudni, hogy aki ezt írta, azzal hencegett, hogy majd ő lesz a Russia Today magyarországi csatornájának vezetője… De úgy néz ki, a csatorna nem indul Magyarországon. És miért nincs rá szükség? Mert a magyar kormánypárti média gyakorlatilag pontosan azt közli, amit ők, ingyen és bérmentve. Vagyis miért fizessen arra az orosz állam rengeteg pénzt, amit a magyar kormányzati média ingyen és bérmentve megtesz.
Magyarországon nincs szükség olyan hagyományos információs háborúra, mint a régió sok országában, mert egyszerűen nincs ellenfél.
A kormánypárt és a legnagyobb ellenzéki párt egyaránt oroszbarát. Ezeknek a médiumai (bár a Jobbiké kevésbé, mert ők kicsit kikerültek a pikszisből) örömmel és, amennyire mi tudjuk, többnyire önként – tehát nem közvetlen kívülről, csak felülről jövő nyomásra – terjesztik a dezinformációt. A különböző kamuoldalak nálunk nem okai a dezinformációnak, csak forrásai, de a politikai cél ugyanerre az eredményre vezetne, csak több álhírt kellene „saját gyártásban” megoldani.
Az igazi probléma azzal van, hogy a magyar kormánymédia ezt támogatja, miközben más, környező országokban, például Csehországban és Szlovákiában is, küzdenek ellene.
Nemzetközi szinten dezinformációs háború zajlik, mi pedig ebben mintha más oldalon állnánk, mint NATO-partnereink többsége.
Tehát arra gondol, hogy amikor átvesznek mondjuk a Sputniktól vagy az RT-től valamit, akkor sokszor nem is tudatosul bennük, hogy ezek álhírek? Vagy nem is foglalkoznak ezzel, lényeg az, hogy valami olyan legyen, ami beleillik a narratívába?
Hol ez, hol az. Ezeknél a médiumoknál sok az újonc, kevés a tapasztalt újságíró, mind az országos, mind a regionális médiában – a Fidesz helyesen ismerte fel, hogy ennek milyen közvélemény-formáló szerepe van. A nagy politikai tisztogatások viszont ritkán erősítik a profizmust. Amit tehát látunk, az az alacsony szakmai színvonal és az erős politikai nyomás együttes eredménye.
Ha politikai megrendelésre íródnak cikkek, melyekben a végkövetkeztetés eleve adott és rögzített, akkor a rutinosabb, régóta a szakmában dolgozó újságírók használhatják azt a klasszikus propaganda-logikát, hogy „nem baj, hogy nem igaz, a lényeg, hogy hasson”. A politikai meggyőződés, ha van, segíthet ezt megoldani. Az új, tapasztalatlan munkatársak pedig, akiknek nincs vagy csak nagyon halovány a szakmai háttere, valószínűleg könnyebben idomíhatóak és irányíthatóak – aki nem dolgozott még más médiánál, az normálisnak tarthatja, ami a kormányközeli médiában zajlik. Gyakran mesés fizetésekért.
A nyílt, propagandisztikus hazugságok felhasználása és ez a nagyon elfogult újságírás egymást erősítik.
Ez olyan helyzetet eredményez, hogy nehéz szétválasztani, hol ér véget az egyik és hol kezdődik a másik. Ez természetesen nem csak Magyarországon probléma. Sőt, a „post-truth” legalább annyira nyugati, mint keleti jelenség. Donald Trump például szándékosan hazugságot terjesztett, amikor a Britain First menekültellenes álhíreit retweetelte? Nem biztos, még ha a kampányban tudatosan éltek is az álhírek terjesztésének eszközével, masszív orosz támogatással.
Ha valaki nagyon akar valamiben hinni, akkor kikapcsol a kritikai érzéke.
Az USA-ban az álhírek burjánzásának kedvező politikai polarizáció nagyon felerősödött. Ennek eredménye az egyes médiumok presztízsének nagyon tudatos rombolása. Nem véletlenül tweetel Trump sokat a CNN-ről, az MSNBC-ről, New York Timesről, és hívja ezeket fake news mediának, megfordítva és relativizálva az álhíreket. Ez nagyon tudatos stratégiának tűnik, amit nem csak az indulat vezérel. Emellett azonban szinte biztos, hogy van olyan információ, amiről azt gondolja, hogy igaz, pedig kamu oldalakról származik.
És akkor emlékezzünk Trump főtanácsadójának, Kellyanne Conwaynek a híressé vált mondására, hogy „ezek nem hazugságok, hanem alternatív tények”. Máris ott vagyunk egy olyan logikánál, ami maga a posztmodern pornográfiája:
mindenkinek lehet saját ténye, nem csak véleménye.
Sokan azok közül, akik a kamumédiát használják forrásként és az összeesküvés-elméleti univerzumban élnek, azzal szoktak érvelni, hogy a csúnya mainstream elnyomja őket, nem toleráns a más nézőpontokkal szemben. És ebbe a más nézőpontba az alternatív tényeket is beleértik. A post-truth világban annyira bezárkózik mindenki a saját véleményvilágába, hogy mindenki más típusú „tényekben” hisz, és elmosódik a tények és a vélemények közti különbség.
Ez tehát egy világtrend, amit a magyar kormány kiválóan kiaknáz. Nyilván nem függetlenül attól a tapasztalattól, hogy
választást lehet nyerni kamuhírekre alapozva
– mert részben ez történt Amerikában, és egyre inkább úgy tűnik, Nagy-Britanniában is. Mindkét helyen bizonyítható módon orosz segítséggel. Ezek után nem csodálkozhatunk azon, hogy a nagyon professzionálisan dolgozó és a nemzetközi trendeket a kampányolásban maximálisan követő, egyébként pedig Oroszországhoz dörgölőző magyar kormány ehhez az eszközhöz nyúlt.
Kicsit visszatérve az orosz propagandához: több országban is küzdenek ellene, Lengyelországban az egyik fő prioritás, hogy mindenféle orosz befolyást próbáljanak megállítani, a cseheknél és a szlovákoknál különféle intézményeket is létrehoztak erre, az Európai Néppártnak is volt egy állásfoglalása, hogy meg kell állítani. Mi a helyzet Magyarországon?
Igen, a fideszes képviselők meg is szavazták, csak itthon teljesen mást csinálunk. Én nagy különbséget érzek más európai országok és Magyarország álláspontja között. Lehet azt mondani, hogy Csehországban és Szlovákiában sokkal több a szöveg, mint az akció – de legalább szöveg van. Magyarországon senki nem beszél arról, hogy lépéseket kellene tenni. Sőt,
a kormány azokat támadja, akik fellépnének az orosz befolyás ellen.
Magyarországgal kapcsolatban tapasztalataink szerint az általános vélemény, hogy orosz dezinformációs kérdésben nem lehet kivel beszélni a magyar kormányból, mert nincs, aki ezzel foglalkozna. Miért? Mert nem a megállításával foglalkoznak, hanem a terjesztésével. Nem lehet valaki egyszerre a barikád két oldalán.
Fotó: FüHü
Azok a kormánypárti politikusok, akik ezt régen ezt problémának tartották, már nem beszélnek erről a témáról. Szerintem politikai döntés született, hogy Magyarország az orosz dezinformációnak nem vesztese, hanem győztese lehet. Orbán Viktort Putyin azért látja fontos európai szövetségesnek, mert főleg az EU-n, és kisebb részben és a NATO-n belül képes lehet némi destabilizációra. Illetve a régióban is. Magyarország napi szinten segít Ororszországnak Ukrajna delegitimizálásában. Ez a diplomáciai háború, amit Ukrajna ellen folytatunk, egészen abszurd és aránytévesztő, még ha az oktatási törvénnyel valóban vannak is problémák. Kinek segít az, hogy a magyar kormány aktívan blokkolja Ukrajna euroatlanti integrációját – amiért emberek haltak meg a Majdanon? A magyar kisebbségeken biztos nem, hiszen láthatóan nem segíti az ügy rendezését. A magyar külpolitikát sem, mert csak jobban elszigetel minket. Moszkva külpolitikai céljait, Ukrajna távoltartását az EU-tól és NATO-tól viszont igen.
A Sputnik úgy hivatkozott egyszer Magyarországra, mint „a szankciók elleni faltörő kos”. Ezt a szerepet szánják a miniszterelnöknek. Orbán Viktor viszont úgy látja, hogy neki ebből politikai és gazdasági haszna származhat.
Nem arról van tehát szó, hogy bénázik a magyar kormány.
Hanem tudatosan az ellenkezőjét csinálja annak, mint amit szerintem a NATO és EU szövetségesi tagságunk előirányozna.
Persze nem Magyarország az egyetlen problematikus ország: ott van például Ausztria, főleg most, az FPÖ-vel a kormányban, mely a külügyet, a hadügyet és a belügyet is felügyeli majd. Olaszországban nemsokára választások lesznek, ott a Berlusconi-féle párt, az Északi Liga és az Öt Csillag Mozgalom egyaránt terjeszti az orosz dezinformációt. És ott van Görögország, Ciprus, Bulgária, ahol hagyományosan erős az orosz befolyás. Nem csak Magyarország nem védett az orosz propagandával szemben. Viszont sehol nem épült fel olyan állami, orosz érdekeket kiszolgáló hazugsággépezet, mint Magyarországon.
A nők szerepe és helye a politikában
Az ideális világban nem kellene statisztikákat vezetni arról, hogy hány nő kap szerepet az ügyek intézésében – mármint a szűkebb családján és környezetén kívül. Sajnos csigaléptekkel halad előre az emberiség egy olyan világ megteremtésének az útján, amelyben a nők egyenlő szerepet játszanak a férfiakkal. Magyarországon a folyamat általában is még nehézkesebb és lassúbb – a politikában pedig kiváltképpen az.
A magyarországi baloldali-liberális pártoknak női miniszterelnök-jelölttel kellene nekifutniuk a 2018-as választásoknak – legalábbis az erre az oldalra tendáló szavazók 58 százaléka szerint. S mint tudjuk, egyetlen párt tesz csak eleget ennek az elvárásnak.
Hasonlóan lehangoló a kép, ha a jelenlegi kormányt nézzük – egyetlen női miniszter sincs benne – ezzel pedig az ENSZ által a világ országairól összeállított listán a legutolsó csoportban kullogunk, a világ 189 országa közül ugyanis azon 13 között vagyunk, ahol nincs női miniszter.
De az Országgyűlésben is csak durván 10 százaléknyi a női képviselők aránya – az említett listán a 159. helyen állunk.
A formálódó listákat nézve, ez alapvetően nem is fog változni az elkövetkező években. Pedig, nézzék csak!
Igaz, nehéz is lenne a gyors változást elérni, nem kis részt azért, mert az „uralkodó osztály” – jelesül elsősorban, de nem kizárólag a Fidesz és a KDNP – bent ragadt a még a férfiak uralmát valló és hirdető korokban, s ezt a mintát közvetítik nem csak a politikusai, véleményvezérei és a háttéremberei, de médiái is. Ez pedig nem segíti elő a fejlődést.
Nehezen változik ugyanis a helyzet egy olyan közegben, ahol meg lehet úszni nem csak a komondorozást, hanem azokat a macsónak hitt, de egyszerűen csak bunkó, primitív és aljas beszólásokat az Országgyűlésben, amelyeket a Fideszes és a magukat kereszténydemokratáknak nevező képviselők időről-időre megengednek magunknak.
Mindenesetre az okokat illetően megoszlanak a vélemények: a relatív többség szerint a politizáló nőket saját pártjukban nem támogatják eléggé, illetve, a családi kötelezettségeik miatt nincs elég idejük a politikára (36-36%), de sokan jelölték meg okként azt a prekoncepciót is, hogy a magyarok jelentős része nem szavazna női jelöltekre (30%). Ami viszont biztató, az az, hogy viszonylag kis arányban (14%) ikszelték csak be az olyan „macsó” szöveget, mint hogy a nők nem eléggé kemények a politikához – derül ki az Integrity Lab és a Friedrich Naumann Alapítvány idén publikált felméréséből. Amelyből azért az is látszik,
a társadalom egy része szeretné, ha minél több nő irányítaná a politikát, s szavazatával igyekezne is elősegíteni ezt.
Akárhogyan is, bármilyen nemzetközi kimutatást, felmérést, elemzést is nézünk, Magyarországnak nincs oka a büszkélkedésre ezen a téren sem, azaz abban, hogy milyen arányban vesznek részt a nők a politikában, illetve, hogy hogyan gondolkodunk mi magyarok erről. A legfrissebb ilyen adatgyűjtés és ténymegállapítás az Eurobatometertől származik. A 28 tagországban a nők aránya a következőképpen alakult a citált évben (2015):
A miniszterek között:26,8%
A parlamenti képviselők között:27,7%
A regionális szervezetekben: 28%
A központi bankok irányító testületeiben: 19,4%
A közmédia irányító testületeiben: 32,2%
Egyébként az Európai Unióban általában az emberek többsége (54 százaléka) szerint több nőnek kellene döntéshozói politikai szerepet kapnia, igaz, 35 százalék úgy véli, hogy a jelenlegi arány éppen megfelelő, de csak 3 százalék gondolkodik úgy, hogy az is túlzás, amilyen szerepet ma játszanak.
Csigaléptékű előrehaladás
A nemek közötti egyenlőség frissített mutatója megmutatja, hogy napjainkban hol tart Európa. Van előrelépés, de az általános előrehaladás igen lassú. Az EU a tíz évvel ezelőttihez képest csak négy ponttal magasabb pontszámot, vagyis jelenleg a 100-ból 66,2 pontot ért el. A legjobban 82,6 ponttal Svédország teljesít, míg Görögország 50 ponttal a rangsor legaljára került. A legnagyobb fejlődést Olaszország érte el, amely hatalmas lépést tett és további 12,9 pontot szerzett, amellyel a listán a 14. helyet foglalja el. Magyarországon egyébként a mutató 50,8 pontos.
A megkérdezettek 70 százaléka támogatja, hogy a törvény erejével teremtsék meg az egyenlő esélyt a férfiak és a nők számára a politikában, ezen belül 30 százalék erőteljesen. Csupán 23 százalék ellenzi, ezen belül 8 százalék erőteljesen. 7 százalék nem tud vagy nem akar válaszolni.
Magyarországon a politikai kvóta kérdésére érdekes válaszok érkeztek a fent említett felmérésben.
Változások a taxiknál
Januártól csak 10 évesnél fiatalabb autóval lehet taxizni, miután lejár a 2015-ös kormányrendeletben meghatározott türelmi idő.
Az új előírások szerint 2018 elejétől taxiszolgáltatás csak két oldalon két-két ajtós, légkondicionált kocsival nyújtható, írja az MTI. A 10 éves korhatár az Euro III környezetvédelmi besorolásba, illetve az elektromos motorral közlekedőkre vonatkozik, míg
az Euro IV-es besorolású motorral felszereltek esetében csak 7 évnél fiatalabb autókra adhatnak taxiengedélyt.
Az előírások között szerepel az is, hogy csak olyan autóval lehet taxizni, amely gumiabroncsainak teljes futófelületén a mintázat magassága eléri a három millimétert. Követelmény még, hogy minden üléshez legyen biztonsági öv, a vezetőnél és a jobboldali első ülésnél beépített légzsák és ABS.
Taxizni csak olyan kocsival lehet, amelynek kormánya a baloldalon van.
Egyre több lakás vár árverésre
Pár ezerrel kevesebb a nem fizető jelzáloghiteles szerződés, de ezekből tízezer-számra kerülnek át behajtó cégekhez. Tavasszal felgyorsulhat 70 ezret meghaladó számú jelzálog-kölcsönös lakásból a kiköltöztetés, ami idén a háromezret is meghaladta. Összesen még mindig 1,7 millió nem fizető lakossági kölcsön van 1800 milliárdos összegben.
Jelenleg április végéig kilakoltatási moratórium van érvényben, ez persze nem akadálya a nem fizető adósok feje felett az árverezésnek. A jellemzően devizahiteles probléma mindenki előtt ismert, de a kormány alig akar tudomást venni ennek kiterjedtségéről, legalábbis hivatalos nyilatkozatokban szinte meg se jelenik ez a drámai helyzet.
Egy szinttel lejjebb, a Magyar Nemzeti Bank (MNB), amely a közelmúltban részletes adatokat közölt erről is,
„szociális vetületnek”
nevezi a változatlanul tömeges nem törlesztett lakáskölcsönök számát és következményeit.
„Bár az MNB folyamatosan figyelemmel kíséri e háztartások helyzetét, a probléma szociális vetülete elsősorban jogszabályi és költségvetési eszközökkel kezelhető” – fogalmaz pénzügyi stabilitási jelentésében, mindjárt a kormányzó többségre hárítva a megoldás felelősségét (egyébként joggal).
Az MNB adataiból is látszik, hogy változatlanul brutális mennyiségű és összegű a nem törlesztett lakossági hitel. A hivatalos nyelvezettel 90 napon túli késedelmes kölcsönök darabszáma a késő őszi összegzéskor 1,66 millió volt, a teljes tartozás 1837 milliárd forint (ez jóval több, mint amennyi a teljes egészségügyre jut évente).
Az ábrán látszik, hogy a teljes összeg több, mint fele a bedőlt jelzáloghitel-szerződéseké, de 800 milliárdot meghaladó a többi kölcsönből fakadó banki követelés is. Ezek esetében a fedezet jobbadán erősen kétséges.
Az MNB közléséből kiderül, hogy az 1006 milliárdos jelzálog-hiteles tartozás 57 százaléka pénzügyi vállalkozásoknál van. Kevésbé szofisztikáltan ez a követeléskezelőket takarja,
vagyis a behajtócégeket.
A lakásukat elvesztőkre váró tortúra súlyosságába enged bepillantást az az ábrapár, amely azt mutatja meg, hogyan alakult a lakossági jelzáloghiteles ingatlanok állománya 2016 eleje és 2017 közepe között.
Látható, hogy alig nyolcezerrel csökkent ezen szerződések száma. A bankok pedig óriási ütemben adják át a nem törlesztett szerződéseket a követeléskezelőknek, másfél év alatt 25 ezerrel lett több a behajtóknál lévő követelés.
Négy év alatt 44 ezer lakás „lett oda” a bedőlt szerződések miatt, ezt egy ideig enyhítette a „nemzeti eszközkezelő” (NET), amely lehetővé teszi a visszabérlést. Az idei év közepi 31 ezres NET-állományt kivonva tehát bő 12 ezer otthonból kerülhettek utcára honfitársaink. Azóta már 33 ezer fölött jár a megvett lakások száma.
A NET pénze közben fogy, jövőre pedig jelentősen csökkentett összeget, 11,8 milliárdot kap vásárlásra, sőt, egy törvényjavaslat alapján állománya egy részét átadná az állami vagyonkezelőnek. S ha – például a választások közeledtével – nem változtatnak a 36 ezres felső korláton, akkor az eddiginél is tömegesebben kerülhetnek kalapács alá a fizetni nem tudók lakóingatlanai.
Pedig már idén is rekordot döntött a kilakoltatások száma. Decemberig 3636 ízben került sor erre (azóta moratórium van), s ennek kevesebb, mint tizedében lépett be a NET. Egy éve még „csak” 3100 volt a kényszereladás.
„Hányan is elmentek, s nem épp a jöttmentek” – 2017 halottai, 2. negyedév
„Hányan is elmentek, s nem épp a jöttmentek” – énekelte Cseh Tamás, aki már szintén nincs az élők sorában. Idén is sok olyan ember halt meg, akiket milliók szerettek, vagy csupán” – tudásukért, teljesítményükért, emberségükért – elismertek. Négyrészes sorozatunk második fejezetében 2017. második negyedévének hallottaira emlékezünk.
Április 1: Meghalt Jevgenyij Jevtusenko
A hatvanas-hetvenes évek költőnemzedékének emblematikus alakja egy szibériai kisvárosban, Zimában született 1932. július 18-án. Baltikumi német származású apja geológus és műkedvelő költő, anyja ugyancsak geológus és színésznő volt. Gyermekkorát Moszkvában, a háborús éveket szülőföldjén töltötte. Érettségi után, 1951-ben a moszkvai Gorkij Irodalmi Főiskolán tanult, renitens magatartása miatt kizárták, de végül 1956-ban befejezte ottani tanulmányait.
Első verseskötete 1952-ben jelent meg A jövő felderítői címmel. 1953-ban írta A Zima állomás című poémáját, amely egy csapásra híressé tette. Az úgynevezett szovjet újhullám vezéralakja lett, társaival, Voznyeszenszkijjel, Rozsgyesztvenszkijjel, Okudzsavával, Bella Ahmadulinával (első feleségével) „demokratizálták” a költészetet: utcákon, tereken, stadionokban adták elő műveiket.
Majakovszkij közéleti líráját tartotta követendő példaképnek, egyfajta pódiumköltészetet művelt, mindegy volt, hol szólal meg, milyen témában, verseinek kötelező eleme volt a didaktikusság és az agitáló-nevelő szándék. A hatvanas években nagy visszhangot váltott ki Sztálin örökösei című verse, amelyben a desztalinizáció problémakörét feszegette, illetve a Babij Jar című költeménye, amelyben elsőként követelte emlékmű állítását a Babij Jarban kivégzett zsidók emlékére. Az Akar-e Moszkva háborút? című verséből egyfajta nemzetközi békeinduló lett. Szerelmi lírája Jeszenyin és Paszternák hagyományait tükrözi, műveit – amelyekkel új formát teremtett –, bravúros rímtechnika jellemzi.
A hatvanas évektől rengeteget utazott, számos ismert művésszel, tudóssal és politikussal kötött barátságot. Külföldön és hazájában is ellentmondásosan ítélték meg: hol „szovjet beatnikként” üdvözölték, hol a szovjet kultúrbürokrácia kreatúrájaként becsmérelték, de mindenütt felfigyeltek rá. Mindent meg is tett ezért, rengeteget írt és szerepelt. 1952 és 1970 között 15 kötete jelent meg, ezek közül az 1978-as Reggeli tömeg című kötete rekord példányszámot ért el.
A hatvanas években felfedezte magának a poémaformát, A bratszki vízerőmű egy részéből Sosztakovics vokális-szimfonikus költeményt szerzett. Az önéletrajzi ihletésű A mama és a neutronbomba című poémájáért 1984-ben Állami Díjat kapott. Prózai írásai közül kiemelkedik Az ardabiola című elbeszélése és az Ahol a vadgyümölcs terem című regénye.
Filmezett is, egy Ciolkovszkijról szóló filmben a tudóst alakította, és ő rendezte az Óvoda (1984) és a Sztálin örökösei (1991) című filmeket. Hazájában tevékeny közéleti szerepet vállalt: volt a szovjet írószövetség titkára, a szovjet PEN Klub alelnöke, népképviselő az állami dumában (parlamenti alsóházban), tagja a sztálini terror áldozatai emlékének megőrzésére alakult Memorial mozgalomnak.
1991-ben, a moszkvai puccskísérlet idején ő is ott volt az orosz parlamentnek otthont adó Fehér Ház védői között. Még abban az évben váratlanul az Egyesült Államokba, Tulsába ment egyetemi tanárnak orosz irodalomtörténetet oktatni, azóta felváltva élt a tengerentúlon és hazájában. Amerikában állította össze az orosz költészet egyik legteljesebb antológiáját, amelyben 250 költő verseit adta közre 1072 oldalon.
Műveit több mint hetven nyelvre fordították le. Más kitüntetései mellett 2008-ban Olaszországban neki ítélték a rangos Gabriele d’Annunzio költészeti díjat, 2010-ben hazájában ismét megkapta az Állami Díjat. Többször járt Magyarországon, 2009-ben a Pécsi Tudományegyetem díszdoktorává avatták.
Négy házasságából öt fia született. 2010-ben élete és munkássága megörökítése céljából létrehozta saját múzeumát: a Moszkvához közeli Peregyelkinóban a telkéből elkerített egy részt, amelyen a saját költségén ezer négyzetméteres, egyemeletes múzeumépületet építtetett, és azt a fővárosnak ajándékozta.
Május 18. Dés Mihály
Dés Mihály 1950-ben született Budapesten. Az ELTE magyar-spanyol szakán végzett, Bacsó Péter szatirikus filmjének, az 1986-ban forgatott Banánhéjkeringőnek a főszerepét alakította.
Még ebben az esztendőben, egy spanyol nővel kötött házassága után elhagyta Magyarországot, Katalónia fővárosába, Barcelonába költözött. 1988-ban a Szalai-Dárday filmrendezőpáros A dokumentátor című filmjének főszerepét is eljátssza.
1994-ben megalapította a 2006-ig működő Lateralt, amely az új spanyol és latin-amerikai irodalom meghatározó folyóirata lett. Első regénye, a Pesti barokk 2013-ban jelent meg. Édesanyja, a legendás „Sütimama” halála ihlette második magyar nyelvű kötetét, a 77 pesti receptet.
Követ dobott a magyar irodalmi élet állóvizébe, amikor nyílt levélben fordult a Szépírók Társaságához, amiért Konrád és Esterházy ajánlása ellenére sem vették fel a tagok sorába.
Május 22: Roger Moore
Az angol filmlegenda a harmadik színész volt, aki megszemélyesíthette a világszerte ismert titkos ügynök, James Bond karakterét. 1973 és 1985 között összesen hét ikonikus filmben alakította a nők bálványát.
Halála megrázta a filmes világot. A színész nagy utat járt be a világhírnévig, karrierje kezdetén dolgozott grafikusként, fotómodellként és statisztaként is. Cambridge-ben kezdte színészi pályáját, majd 1945-ben a tiszti iskola elvégzése után a Szórakoztató Szolgálat színésze lett.
Hét évvel később Hollywoodban is filmezni kezdett, és 1956-tól a BBC tévésztárjává vált. A 007-es ügynökön kívül leghíresebb szerepeit az Ivanhoe és az Angyal című sorozatokban, illetve a Minden lében két kanál című krimisorozatban játszotta Tony Curtis partnereként.
A világ egyik legsármosabb és kiváló humorral megáldott színésze október 14-én lett volna 90 éves. Moore az Élni és halni hagyni című Bond-filmben nyújtott alakításával rengeteg női szívet rabolt el. Jégkék tekintete és öblös hangja hamar ikonná tette. A színész a James Bond-filmek után már nemigen szerepelt emlékezetes filmben. Svájcban és Dél-Franciaországban élte békés családi életét negyedik feleségével, a skandináv felső tízezer tagjával, Kristina „Kiki” Tholstruppal. Moore-t 1991-ben a UNICEF különleges nagykövetté, 2001-ben nagykövetté választotta.
Május 23. Széles Sándor
A 61 éves korában elhunyt Széles Sándor pályafutása során kiemelkedő eredményeket ért el az úszósportban, többek között 17 éven keresztül irányította Gyurta Dániel felkészülését, a csúcsra a 2012-es londoni játékokon értek fel, amikor is tanítványa világcsúccsal olimpiai bajnoki címet nyert. Szélesnek ugyancsak jelentős szerepe volt Risztov Éva londoni aranyérmében, mivel heteken át az általa vezetett edzői stáb készítette fel a 10 kilométeren győztes klasszist.
Széles Sándor évek óta küzdött egészségi problémákkal, s a sikertelen riói szereplés után elváltak az útjaik Gyurta Dániellel. Márciusban vitték korházba, ahol kómába esett, és nem tért már magához.
Széles Sándort 2012-ben az Év edzőjének választották, 2010-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjével, 2013-ban pedig a Magyar Érdemrend középkeresztjével tüntették ki, 2015-ben bekerült a magyar úszósport halhatatlanjai közé.
Június 5. Jókai Anna
1932. november 24-én született Budapesten, és már gyerekként érdekelte az írás. Azonban tizenhat éves korában felhagyott vele és csak későn, 33-34 éves korában folytatta újból és vált elismert íróvá.
Írói pályáján két, egymással természetes módon összefüggő korszakot különböztetett meg, ezek között a határt Napok című regényének 1972. évi megjelenésében jelölte meg. Első művei a klasszikus hagyományokban gyökerező, a cselekmény és az árnyalt lélekábrázolás fontosságát hangsúlyozó írások, szereplői többnyire szeretetre vágyó, boldogulást és társat kereső nők. A hetvenes évektől írásai filozofikusabbá váltak, az emberi lét történéseit, az anyagi világ összefüggéseit egy magasabb rendű létezés dimenzióiban vizsgálta, stílusát ekkortól nevezik spirituális realizmusnak.
Életszemléletének, világképének kialakulásában nagy szerepe volt a Biblia és az antropozófia tanításainak, mestereinek Lev Tolsztojt, Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkijt, Hamvas Bélát, Kodolányi Jánost és Várkonyi Nándort tartotta.
Június 16. Helmuth Kohl
Teljes nevén Helmut Josef Michael Kohl 1930. április 3-án született a Rajna-vidék-Pfalz tartománybeli Ludwigshafenben. Alig múlt tizenhét esztendős, mikor csatlakozott a konzervatív CDU-hoz, ahol a párthierarchia lépcsőin végiglépdelve építette karrierjét. 1969-ben megválasztották Rajna-vidék-Pfalz miniszterelnökének, ahol nemcsak pártját tette népszerűbbé, hanem ő maga is országos ismertségre tett szert.
Az 1976-os szövetségi parlamenti választáson volt először kancellárjelölt, ám ekkor még szociáldemokrata–liberális koalíció alakíthatott kormányt. Mikor aztán 1982-ben súlyos gazdaságpolitikai nézeteltérések miatt felbomlott a szociálliberáis koalíció, végre eljött Kohl ideje: ő lett a Német Szövetségi Köztársaság történetének hatodik kancellárja, amit aztán a következő évi választáson meg is erősítettek. Legközelebb csak 1998-ban, tizenhat év után kellett felállnia a kancellári székből, utódja a szociáldemokrata Gerhard Schröder lett, pártja élén pedig Wolfgang Schäuble követte.
Páratlan népszerűségét mindenekelőtt annak köszönhette, hogy nem csupán Németországra, de az egész világra hatással bíró államférfi volt. Külpolitikájában mindenekelőtt a német egység helyreállításával és az európai egyesülés megvalósításával írta be magát a történelembe. Eltökélt célja volt, hogy megbékél Németország háborús ellenfeleivel, ezért 1984-ben a verduni csata színhelyén kezet fogott Francois Mitterand francia elnökkel, ugyanebben az évben a német politikusok közül elsőként szólalt fel az izraeli parlamentben, a Kneszetben, majd a következő évben a bitburgi katonai temetőben együtt koszorúzott Ronald Reagannel.
A politikus állapota az utóbbi időben gyorsan romlott. Előbb epehólyag-, majd szívműtétet kellett rajta végrehajtani, később csípőízületi protézist ültettek be, aztán bélműtét következett, amely után komplikációk is felléptek.
Lapszem – 2017. december 28.
Csütörtök van, december 28-a, Kamilla napja. Nézzük, miről írnak a mai lapok!
Egyre több a párt
A Népszava arról ír, hogy 315 bejegyzett és 72 bejegyzésre váró politikai párt működik az országban. A nyilvántartás azonban pontatlan: egymás alatt mutat bejegyzés alatt állónak és már bejegyzettnek néhány pártot.
Olyanok is bejegyzésre várnak, mint a Karácsony Gergely és Csapata Párt, vagy a Kiművelt Emberfők Sokasága Párt.
A lap úgy tudja: a bíróságok igyekeznek lassítani a politikai pártok működését szentesítő bejegyzéseket, de decemberben sem állt le a folyamat.
Magyarország is részt vesz az EU védelmének erősítésében
Tizenhét témában határoztak meg feladatokat a megerősített védelmi együttműködésben az Európai Unió érintett tagállamai – olvasható a Magyar Nemzetben. Magyarország több programban is aktívan részt venne a jövőben. A lap szerint
a hidegháború vége óta nem látott változások jönnek a kontinensen.
Azt is írják: Magyarország már régóta a „katonai Schengen” egyik fő lobbistája. Az ország egy közös európai egészségügyi alakulathoz is felajánlotta tapasztalatát.
Csökkenhet a műtétre várók száma
A Magyar Idők szerint ötmilliárd forint áll rendelkezésre jövőre a várólisták rövidítésére, és a tervek szerint jogszabályba iktatják, hogy minden betegnek a lehető legkorábbi műtéti időpontot kell felajánlani. A lap ezt az Emberi Erőforrások Minisztériumától tudta meg.
Egyre több a kártyás vásárlás
A Világgazdaság arról ír, hogy bő egynegyedével nőtt a kártyás vásárlások száma, amelyben szerepe lehet annak, hogy egyre több helyen van erre lehetőség, és annak is, hogy az érintéses fizetés is terjed.
Az összes vásárlás 69 százaléka már érintéssel történt.
Sokkal többen vásároltak az interneten is.
Ez volt ma, és az ünnepek alatt – 2017. december 27.
Orbán olyan, mint a fű: ma friss, holnap elporlad – mondta Iványi Gábor lelkész, az Oltalom karitatív egyesület elnöke a Független Hírügynökségnek; a kettős állampolgárság liberalizálása után felgyorsult az elvándorlás – ezt már Végel László író mondta a FüHü-nek; a magyar nacionalizmusban pedig nincs helye a szerbek iránti vonzalomnak – ezt meg Tamás Gáspár Miklós; Ujhelyi viszont Szájerrel vitázott volna, ha a Magyar Idők megjelentette volna a válaszlevelét; közben a világ leggazdagabb emberei még gazdagabbak lettek.
Orbán olyan, mint a fű: ma friss, holnap elporlad
Beszélni kell, szólni, mert az is cselekvés, mondja Iványi Gábor lelkész, az Oltalom karitatív egyesület elnöke a Független Hírügynökségnek adott karácsonyi interjújában. Azért kell beszélni, mert Orbán Viktorék a szemünk láttára fosztják ki az országot. Itt minden egyetlen ember érdekének van alávetve, állítja, egy olyan embernek, aki fáraónak, Istennek képzeli magát. Iványi, aki két gyermekét is megkeresztelte a miniszterelnöknek, soha nem volt bensőséges kapcsolatban vele. Azt már korábban is látta rajta, hogy nem tudja elviselni a vereséget, vagy ha ellentmondanak neki. Időben meg kellene őt állítani, és nem megvárni, amíg a személyiségének teljes nyomorúsága kiteljesedik.
A kockázatmentes magyar rendszerváltás
Interjú Végel László Kossuth-díjas íróval, drámaíróval, dramaturggal, publicistával, Újvidék kozmopolita lokálpatriótájával a kettős állampolgárságról, arról, hogy a tömeges kivándorlás miatt a magyarlakta vidékeken már 4000 euróért lakható házat lehet vásárolni, meg arról, hogy a magyarországi (budapesti) kultúra egyre inkább önmagába fordul és nem ismeri fel a másság varázsát, valamint a sajátos kisebbségi klausztrofíliáról.
(…) A kettős állampolgárság megadása valóban fordulópontot jelentett, amire alapos, szakszerű háttértanulmányokkal, szociológiai kutatóprogramokkal kellett volna előkészülni. Ismerni kellett volna a kisebbségben lejátszódó folyamatokat, hogy megfogalmazódjon az állampolgárság megadásának módszere és dinamikája.
EZEK A FELMÉRÉSEK ELMARADTAK.
Mi történt tehát? A magyarországi pártok kezdetben rendre ellenezték a kettős állampolgárságot, aztán hipp-hopp elfogadták. Pártkampányok születtek, amelyek arról szóltak, hogy ki van ellene és ki van mellette. Ki a nemzethű és ki a nemzetidegen? S milyen következményekkel járt ez? Felgyorsult az elvándorlás, úgyhogy a demográfusok szerint a vajdasági magyarság pár évtized múlva jelentéktelen szórványt képvisel.
Jó lenne ezzel komolyan szembesülni.
Szerbia és Magyarország Európa páriái
Tamás Gáspár Miklós filozófus a belgrádi NIN hetilapnak adott interjújában a többi között azt mondta, hogy Orbán és Vučić is elszigetelt és ezért van szükségük egymásra. Barátságuk alapja nem a szimpátia, a magyar nacionalizmusban pedig nincs helye a szerbek iránti vonzalomnak.
A két politikus közötti különbséget TGM abban is látja, a NIN szerint, hogy amíg Vučić Németországot igyekszik követni, addig Orbán sokkal radikálisabb.
MOST FEJEZI BE UGYANIS ÉLETMŰVÉT, A DEMOKRATIKUS ELLENZÉK MEGSEMMISÍTÉSÉT,
hogy a jobboldali riválisai ellen fordulhasson. Ezenkívül a magyar lakosság 95 százaléka csak az állami médiából tájékozódik. Ez a „tájékoztatás” pedig oly módon történik, amelyről Szerbiában még álmodni sem tudnának – idézi a nagymúltú belgrádi ellenzéki hetilap Tamás Gáspár Miklóst, aki hozzátette: Magyarországon csak egy nemállami rádió van és csak Budapesten hallható, van két lap, összesen 20 ezres példányszámmal és néhány internetes oldal szűk olvasói bázissal.
Ujhelyi kontra Szájer
Szájer József európai parlamenti képviselő karácsony előtt hosszú cikket közölt a Magyar Idők hasábjain az európai közösség jövőjéről, benne a néppárti jobboldal feladatairól („Nézzenek a füstfüggöny mögé”). Erre küldött az újság szerkesztőségének válaszlevelet Ujhelyi István, szintén európai parlamenti képviselő. A Magyar Idők visszautasította a válasz közlését. Az illetékes rovatvezető ezt többek között azzal indokolta, hogy „híján van az intellektuális érvelés képességének”.
Ujhelyi István a Hallgass az eszedre, Magyarország! című válaszában azt írja, hogy igaza van Szájer Józsefnek. Igaza van, amikor legutóbb ezen a hasábokon arról írt: Európa a diktatúrák lerázása után kiépítette a demokráciát és a jogállamot, ma pedig „mégis bajban van”. Helyes megállapítás, a következtetés és az indoklás azonban egyszerre félrevezető és hamis. A Fidesz európai parlamenti képviselője ugyanis miközben ismét csak helyesen állapítja meg, hogy az európai projekt súlyos bizalomválságban szenved, az Unió recsegő és sokszor döntésképtelennek tűnő intézményrendszere eltávolodott az európai polgároktól, aközben ennek okaként elfelejti felsorolni saját személyes és pártjának, illetve kormányának felelősségét. A kép ugyanis ezzel együtt teljes. Amikor arról beszél, hogy megcsappant az „európai közös cselekvés hatékonysága”, vagy hogy a tagállami kormányfők találkozóján „a közös szekér egyre sűrűbben megakadva megy csak”, álságosan elhallgatja – vagy ha úgy tetszik füstfüggöny mögé rejti – a tényt, miszerint éppenséggel Orbán Viktor és a vírusként terjedő illiberalizmusának követői azok, akik rendre botot dugnak a küllők közé. Majd álszent módon visszamutogatnak: lám, az Unió megint béna. (…)
Bomba jó éve volt a világ leggazdagabb 500 emberének
Jeff Bezos, az Amazon társtulajdonosa és menedzsere a világ leggazdagabb embere lett: november végére elérte a 100 milliárd dolláros vagyont! Ez mostanra egy kicsit csökkent, de így is van mit a tejbe aprítania. Az eddigi első helyezett, Bill Gates rendszeresen nagy összeget utal át a Bill és Melinda Gates Alapnak, ezért elveszítette az első helyet. Hasonló a helyzet Soros Györggyel is, aki 18 milliárd dollárt adott a Nyílt Társadalom alapnak. Emiatt vissza is esett a Bloomberg Billionaires Index 195-ik helyére – 8 milliárd dollárral.
Bár Mark Zuckerberg is nagy összeget utalt át különböző alapítványoknak, de a Facebook alapító elnöke így is kiváló évet zárt: 22,6 milliárd dollárral nőtt a vagyona vagyis egyetlen évben 45%-ot nyert!
