A filmipar javul és virágzik – mondja Réz András filmesztéta a Független Hírügynökségnek adott interjújában. Magyarországon körülbelül 100 milliárd forint az az összeg, amely ebbe az iparágba érkezik, egy részében költségvetési támogatásból. S komoly bevételek származnak abból is, hogy a régió egyik legnépszerűbbé vált forgatási helyszíne hazánk. Részint a kedvező adózás okán, részint pedig azért, mert megfelelő szakembereket tudunk biztosítani a külföldi partnereknek. A „virágzás” ellenére rossz az irány: a marketológusok, ahogy ő mondja, kizárólag a piacban gondolkodnak. Abban a piacban, amelyet egyébként egy szűk réteg ural.
Van neked hivatalos munkád, ami összeköt a kormányzattal?
Ha belegondolok, most éppen semmi nincs.
Azért kérdezem, mert, ha olyan témáról beszélgetünk, amely a kormány kritikáját is tartalmazhatja, azt inkább jobb elkerülni?
Nem, dehogy, beszélhetünk bármiről.
Csak tudod mindenki fél ebben az országban…
Ne hülyéskedj, ha lenne is olyan melóm, ami állami megbízás, attól még nem fognám be a pofámat.
Sose fogtad be?
Nem. Illetve volt olyan, amikor azt mondtam: ha viseled a mundért, akkor vannak kötelezettségeid. Amikor három és fél éven át minisztériumi tisztviselő voltam, akkor ezzel kellett szembenéznem; édesem ne vedd fel a mundért, ha folyamatosan leeszed mindenféle undorítóságokkal. Így aztán el is jött az a pillanat, amikor éreztem, hogy vállalhatatlan ez a munka. Rögtön odamentem a főnökömhöz és közöltem vele, hogy elsejétől nem vagyok.
Ez mikor volt?
Még a nyolcvanas években. Azóta nagyjából úgy élek, hogy szám van, beszélek, kezem van, írok, és nem is akarok mást tenni, másként létezni.
A kérdést különben azért vetettem fel, mert a magyar filmről akarok veled beszélgetni, és igyekszem ehhez levetni saját előítéleteimet is, amit Andy Vajnával kapcsolatban érzek. Már tudniillik mindazt, ami a nevéhez tapad; kaszinókat, médiatulajdonlásait, egyáltalán a miniszterelnökhöz fűződő kapcsolatait. Ebből fakadóan van egy eleve elrendelt ellenszenvem a Vajna-féle filmalaphoz, ugyanakkor látom, hogy az utóbbi időben mintha sikeresebb lenne a magyar film. Mindez a véletlen műve, vagy valóban Vajna hozott egy új rendszert, ami sokkal sikeresebb a korábbinál?
Nem olyan egyszerű kérdés ez, és most pont olyanról beszélsz, ami mégiscsak érint bennünket, vagyis az általam működtetett sulit, a Werk Akadémiát.
Lám, lám… Hogyan?
Úgy, hogy pályáztunk a Nemzeti Filmalapnál, ösztöndíjakra. És el is nyertek a hallgatóink ilyeneket.
Szóval mégiscsak van kapcsolatod…
De én ezt nem így tekintem. Hanem úgy tekintem, hogy van egy magyar filmipar, ami – hogy világos legyen mindenki számára – ma már egy százmilliárd körüli ágazat, ahol munkaerőhiány van. Mi pedig olyan szakembereket képezünk, akik, lényegében egy év tanulás után be tudnak állni ebbe a szakmába.
Honnan jön össze ez a százmilliárd?
Egy része költségvetési tétel, például a filmek támogatására fordítható összeg a Szerencsejáték Zrt. egyik játékából keletkezik, de még olyan is van, hogy az államkasszából kell kiegészíteni. Van egy olyan filmtörvényünk, amely kedvezővé teszi a Magyarországon forgatott filmek forgatását.
Ez kicsit olyan, mint a sportban a tao?
Nem, ez fegyelmezettebb, és átláthatóbb. Ez több, mint egy évtizede működik így, és tényleg iparfejlesztő gondolat volt. Az volt az alapgondolata, hogy miután amúgy is szívesen jönnek külföldi produkciók Magyarországra forgatni, mi lenne, ha ez lenne az adózás szempontjából a legbarátságosabb zóna? És ez bejött: ma annak a pénznek a nagy része, mondjuk legalább a kilencven százaléka abból jön össze, hogy ide jönnek forgatni, igénybe vesznek különböző szolgáltatásokat, és egyre növekvő számban. A filmipar tehát, félreértés ne essék, javul és virágzik. És erre úgy kell tekintened, hogy nem pusztán a kedvező adózás hozza ide a filmeseket, mert ettől még elronthatnának egy 100-150 ezer dolláros filmet, hanem azért is, mert itt alkalmas szakemberek segítik a munkájukat. Vagyis az évek során a magyar szolgáltató, gyártó cégek megerősödtek, és felnőtt egy új nemzedék, amely ennek az iparnak az értő részévé vált.
Akkor tehát ez a te iskolád számára is piacot nyitott…
Igen. Így van. Nekünk abszolút jól jött. Meg másoknak is, hiszen ez a durván százmilliárd, minden egyéb szolgáltatást is jelent. Tehát azt is jelenti, hogy idejönnek, hotelszobát bérelnek, fogyasztanak, közlekednek, és minden egyéb, ami ezzel jár. Természetesen nem lesz belőle gigantikus méretű vállalkozás, olyan mondjuk, mint az indiai, Bollywoodot nem érjük utol, de még akkorák sem leszünk, mint a nigériai filmipar, amelyik ugye most a világ második legnagyobbja…
Komolyan?
Igen, India vezet, a második helyen ott van Nigéria, és a harmadik helyen kullog az Amerikai Egyesült Államok. Amiről ugye én beszélek, az a filmgazdaság, s bár tudom, nekem illendőbb lenne a művészetről szólnom, de most ez vált az egyik legizgalmasabb kérdéssé, de olyan további kérdéseket vet fel, amelyek már arról szólnak, miként változik meg a filmhez, a látáshoz való viszonyunk. Mert ugyanis, amikor kőkemény marketológusok vezénylik ezt a folyamatot, akkor azt is látnunk kell, hogy míg korábban azt igyekeztek a filmesek kideríteni, milyen a közönség, ma viszont azt jelenti, mit próbálunk elültetni a közönség fejében. Hogy milyen kliséket, milyen formákat próbálunk adni neki.
Ezt most pozitív fejleményként értékeled?
Nem, ellenkezőleg. A legnagyobb gondot az jelenti, hogy kizárólag piacban gondolkodnak, márpedig én ebből a szempontból konzervatív vagyok, és hiszek abban, hogy mindaz, ami film, színház, muzsika, az nem tartalom nélküli üzenet, és nem ugyanolyan termék, mint bármi más. Sokkal bonyolultabb tartalom, ha tehát beülsz a moziba, az nem egy felhőtlen szórakozás, még akkor sem, ha te úgy érzed. Nem az, mert nyomokat hagy benned, nyomot hagy benned minden egyes film, ha elolvasol egy regényt, nyomot hagy benned, a színház is nyomot hagy benned. Én meg minden porcikámmal tiltakozom az ellen, hogy ez egy nagyon szűkkörű elit által irányított gazdasági folyamattá váljon.
Márpedig ez az irány, nem?
A lehető legnagyobb mértékben.
Ez azt jelenti, hogy egy szűk réteg, amely a piacot és ezt a pénzt uralja?
Igen. Amikor arról beszélünk, hogy amerikai film, akkor nem gondolunk arra, hogy ezeknek egy részét nem is értjük, mert az ottani piacra készülnek. Néha sírunk, néha nevetünk, de nem mindent értünk belőle, mert nem a mi kultúránk része, vagyis a mi kulturális miliőnkben alig értelmezhető. Ha felteszed azt a kérdést, hogy a középiskolás filmek miért olyan fontosak az amerikaiaknak?
És miért? Mert őszintén szólva azt sem tudom, hogy ilyen kategória létezik.
Pedig létezik, de igaz: Magyarországon alig találkozol ilyesmivel. Az az oka, már az amerikaiaknál, hogy feltehetően a középiskolás létforma, egy nagyon mobil társadalomban az az utolsó pont, amikor igazi emberi közelségben vagy a többiekkel, utána szétspriccel mindenki. Más a viszonyuk a nyilvánossághoz, a társadalmi szerepekhez, a hatalomhoz, nem értjük a jogrendjüket. Miközben izgulunk, szurkolunk, nemigen fordul meg a fejünkben, hogy egy amerikai tárgyalótermi dráma nem igazán a jogalkalmazásról szól, sokkal inkább a jogalkotásról, törvénycsinálásról. Ott évszázadokra meghatározhatja egy-egy bírói ítélet, hogy miként szemlélnek ügyeket. Nálunk nem közösségi jog, hanem polgári jog az uralkodó, ma már nem igazságszolgáltatásról, hanem jogszolgáltatásról beszélünk inkább. Ezt csak azért hangsúlyozom, mert ebben a kifejezésben az is benne van, hogy ezek nagyon fontos aktusok egy közösség életében.
Pontosan ez jellemző a Fideszre, nem?
Szerintem 90 óta minden hatalomra ez a jellemző; döbbenetesen túlszabályozottá vált az egész rendszer, mérlegelési lehetőséget is alig kínál. Ez egyfelől jónak is mondható, hiszen elvileg van mihez igazodni, másrészt baj, mert kiveszi a döntést a döntéshozó kezéből. És egyre inkább, minden szinten még a mérlegelési lehetőség is elvész ebben a túlszabályozott világban.
Messzire keveredtünk egy kicsit a film világától. Még az elején említettem Vajna nevét, illetve azt, hogy sikeresebbnek tűnik mostanság a magyar film, nemzetközi díjak, rangos és hangos elismerések kísérik évről-évre. Megváltozott valami? Vajna új rendszert hozott?
Igen. Van, ami pozitív, és van, ami durván negatív változás.
(A második részt hétfőn reggeltől olvashatják.)
Ez mind igaz, de Márai arról is beszél, hogy minden az időbe van beágyazva. Persze ő is beszél arról, hogy volt, aki már reggel csomagolni kezdett, és nem csak Bécsben, az anschluss pillanatában. Volt, aki pedig végigküzdötte vagy szenvedte azt az iszonyú évtizedet, amiben a hatalommal rendelkező emberek folyamatosan romboltak, gyilkoltak. Általában az a megfigyelésem, hogy az emberek tűrőképessége igen erőteljes, de kiszámíthatatlan. Egy valamivel nem tudnak kalkulálni, hogy mindenki emberből van. A tűrőképesség szerintem egyenes arányban van a megalázottsági fokkal. A méltóság és a szabadság elvesztésének fokozatával. Akik gőgjükben, elbizakodottságukban nem számolnak ezzel, azok elfelejtik, hogy minden pusztul, bomlik, változik. Ha akarják, ha nem, akkor is újjá formálódik a világ.
