Robbanás-közeli feszültség van a Fideszben, legalább is így értesült a Független Hírügynökség. Első megközelítésben meglehetősen lehetetlennek tűnik az állítás, hiszen – különösen választások előtt -, pont nem ez a jellemző erre a pártra. Sőt: sokkal inkább mutatja azt a képet, hogy bármily nagy frakcióval és kiterjedt hálózattal rendelkezik, mégis képes uralni tagságát, érdekköreit, híveit. Ahogy mondani szokták: amíg Orbán Viktor létezik, ő uralja a csapatot, nem engedi, hogy a külvilág bármily ellentétről értesüljön, ám ha ez elkerülhetetlen, akkor gyorsan lép, lokalizálja a problémát, és hatástalanítja az esetleges következményeket.
Ebből a szempontból tisztára olyan, mint Kádár, persze azzal a nem elhanyagolható különbséggel, hogy az MSZMP vezére igyekezett a kemény diktatúra évei után konszolidálni az országot, megnyerni magának minden társadalmi réteget, no de az egypártrendszer volt, Orbán viszont igyekszik kiélezni az ellentéteket, mert hát ez mégiscsak többpártrendszer. Azaz: nem kell szeretni a politikai ellenfelet, akkoriban meg nem volt, nem lehetett politikai ellenfél. Mégis, bizonyos szempontból megáll az összehasonlítás; Orbán is kivívott magának legalább akkora tekintélyt a maga táborában, mint amilyen Kádár Jánosnak volt. Kezében tartja a szálakat, mozgatja azokat, és amíg belátja a „határt” minden döntést fölfuttat magához.
Természetesen ennek a rendszernek ez egyben a rákfenéje is; ahogy növekszik a párt, ahogy szaporodnak a kisebb és nagyobb hatalmi centrumok, úgy távolodnak el a Vezér látóköréből az alsóbb szinten megjelenő érdekviszonyok, és döntési pontok. Egyre több a pénzcentrum és egyre több az éhes száj is. Az éhes szájat ne tessenek szó szerint érteni; alapvetően a gazdagodási vágy vezérli a cselekvéseket. A minta is adott: fent – értsd: legfelül – olyan pénzmozgások vannak, amelyek a hétköznapi emberek számára már felfoghatatlanok, annyi azonban eljut belőlük, hírként, a középrétegekhez, hogy érezzék, sőt tudják: a dolgok, így, nincsenek teljesen rendben. A naponta milliókkal gyarapodó Mészáros Lőrinc, a sorozatos pályázatnyertes Garancsi, valamint az Orbán család tagjai mind-mind szabad szemmel jól látható haszonélvezői a rezsimnek. És azt már nem lehet a szőnyeg alá söpörni, kommunikációs trükkökkel eltakarni, mindenki, aki Orbán közelében „járkál” – mint például Rogán Antal – nem pusztán a rendszer kegyeltjei, hanem a pénzcsapok kezelői is. Persze, amit most látunk egyáltalán nem újkeletű, ezt csinálja a Fidesz, mondanám, nyolc éve, de ez sem lenne igaz, mert sokkal korábban kezdte, és nem volt éppen vesztese a szocialista kormányzásnak sem.
Vagyis: ettől a folyamatos pénzgyűjtő akciótól, amelynek láthatóan soha nem lesz, lenne vége, még nem alakulna ki feszültség a párton belül. Elsősorban azért nem, mert a Fideszen belül az élni és élni hagyni elve érvényesül- ameddig Orbán engedi. De, ha már nem engedi, akkor sincs nagy baj, aki nem fordul szembe látványosan a szervezettel, annak nem engedik el a kezét; új pozíciót, új lehetőséget kap, s lehet, hogy – olykor csak átmenetileg – kivonják a forgalomból, teljesen kegyvesztetté nem válik. De ha így van, márpedig így van, akkor vajon mi magyarázhatja azt a robbanás közeli állapotot, amelyről, eléggé autentikus forrásból értesültünk, és amelynek feltétlenül érdemes hitelt adni. Mi történhet a Fideszen belül olyan, amit már Orbán Viktor sem tud kézben tartani? Mondják: ilyen feszültségeket, ellentéteket csak a pénz tud teremteni. Illetve az a helyzet, amikor olyan mértékben túlnő önmagán egy közösség, amikor már átláthatatlanokká válnak a viszonyok, kusza kapcsolatrendszerek alakulnak ki, és amikor olyan egymástól eltérő érdekek feszülnek egymásnak, amit lehetetlen hosszú távon hatalmi szóval féken tartani. Itt is erről van szó: Orbán szava és tekintélye ugyan nem engedi még felszínre törni az indulatokat, illetve a szereplők igyekeznek elrejteni előle a belső háborúkat, ám egyre több konfliktus tör fel a mélyből, egyre több kis háború jut el a nyilvánosság kisebb csoportjaihoz, hogy aztán onnan utat találjanak maguknak a nagyobb nyilvánosság felé.
Átélt már a Fidesz nehéz napokat, olyan időszakot, amikor csupa rossz döntést hozott, növelve ezzel a társadalmi feszültséget és az elégedetlenséget – körön kívül. Orbán pontosan akkor talál rá a migráció problémájára, amikor már kezdett felborulni a rend, megroppant a pártja és saját népszerűsége is. A párizsi merénylet azonban fordulatot hozott, sikerült Orbánnak visszarántania a kormányrudat, és ugyan egy ügyűvé tette a kormányt és a Fideszt, ennek hatásai, akciói elegendőnek bizonyultak ahhoz, hogy győzelem-közeli állapotba vezesse újra csapatát.
Akkor miért lennének újra viharfelhők, két hónappal a választások előtt? Milyen indoka lehet a feszültségnek, ha egyszer a párt magabiztosan vezeti a felmérések szerinti esélylistát? Rosszak lennének az információink? Szándékosan félre akarnák vezetni a Független Hírügynökséget? Aligha, értelme sem volna. Az indokok között ott találjuk Altusz Kristóf óvatlan nyilatkozatát a Times of Maltanak, amivel igencsak megnehezítette – bár el nem térítette – a kizárólag migránsozásra, illetve az ellenfeleket bevándorláspárti szerepbe szorító kampányt. (Csak zárójelben: tudja valaki hova tűnt Altusz Kristóf? ) Igen, ez komoly gondot okozott a Fidesz stratégáinak, de mivel Orbán már nem engedett változtatni az irányvonalon, nem készült fel más csapásra, kénytelenek tovább folytatni az akciót, végigjárni az utat, végrehajtani a tervet. Ez a hiba azonban nem járhat együtt a belső válság megjelenésével. Annak oka, bizony most is a pénz. Úgy hírlik egyesek már tényleg túlzásnak tartják azt a felhalmozást, amit Mészáros Lőrinc végez, vagy végeztetnek vele. Kisebb körökben már úgy viselkednek, mint a szocialisták: egymást szidalmazzák a fideszesek, nem kímélve magát Orbánt sem. Az is elégedetlenséget hozott magával, hogy egyes pénzforrások mellől elzavartak olyanokat, akik pedig korábban ott ültek a csapok mellett, jelentős mennyiséget merítve önmaguknak. Hírlik: a tao-pénzek is tipikusan ilyen forrást jelentenek, amelyeket most már a minisztériumi emberek, másként: a kormány saját hatáskörébe vont.
Nem állítjuk, hogy a választások előtt feltétlenül fel is fog robbanni a Fidesz–bomba, bár ütőképesebb ellenzék képes lenne ezt előidézni. Ütőképes ellenzék azonban nincs, azt sem látni, hogy képes kilépni saját maga elleni háborújából, így aztán kizárólag azon múlik, hogy Orbán meddig képes visszaszorítani a dugót a palackba. Ha a Fidesz nyer, nyilván új fejezet kezdődik; Orbán azonnal hozzálát a rendcsináláshoz, ha nem szerez többséget, minden ki fog borulni. És ne legyen tévedés: van minek kiborulnia.
