Itthon

Egyelőre lehetetlen megjósolni, hogy mi fog történni a szocialisták péntek délutáni választmányi ülésén. Ennek a testületnek a feladata, hogy végső javaslatot tegyen a másnapi kongresszusnak arra, hogy kik szerepeljenek a párt választási listáján, hányadik helyen, arról pedig döntenie kell a testületnek, hogy kikkel folytat szövetségi politikát.

Az elmúlt napok meglehetősen viharosra sikerültek, főként a gyöngyösi intermezzo keltett zavart, és mutatott rá arra, hogy a viszonylagosan csendesen telt időszak nem azt jelentette, hogy eljött a béke az MSZP soraiba. Sőt, mint hírlik: most jöhet el az igazi kataklizma ideje, amikor is többeknek azzal kell szembesülniük: nem ők lesznek a kiválasztottak, avagy olyan helyet javasolnak számukra, amely biztosan nem lesz befutó. Nagy itt a tét: nem juthat mindenkinek parlamenti ülés azok közül, akik korábban tagjai voltak az országgyűlésnek, és olyanoknak sem, akiknek korábban azt ígérték.

De még mielőtt az egyéni aspirációkról szólnánk, érdemes egy pillantást vetni a tervezett szövetségre. Döntés ugyan még nincs, elkötelezettség azonban igen, arra nézvést, hogy a párt a Párbeszéddel közös listán nevez be a választásokra. Ez viszont azt jelenti, hogy kettőjüknek együtt tíz százalékot kell elérniük; már 9.99 százalék esetében is elbuknak, kiesnek a parlamentből. Korábban ez soha nem jelentett gondot a szocialisták számára, az elmúlt időszak – nem csak a Botka-féle kilenc hónap a végére elbukott építkezése -, hanem a korábbi esztendők bizonytalankodásai miatt ezúttal kockázatosnak tűnik. Kiváltképp egy önbizalomhiányos párt számára. Márpedig nagyon is illik ez a jelző a szocialistákra; az a temérdek konfliktus, ami kísérte őket útjukon alaposan megtépázta a tekintélyüket. Éppen ezért akadnak bőven olyanok, akik inkább elállnának a Párbeszéddel kötött megállapodástól, ez azonban lehetetlenné teszi, hogy Karácsony Gergely szerepet vállaljon a lista élen, azaz miniszterelnök-jelöltként álljon a startvonalra.

Egyes információk szerint Karácsony fellépése nem hozott jelentős előrelépést a közvélemény-kutatási adatok szerint, de megállította a visszaesést. Tavaly a szocialisták állítólag közel négyszázezer szavazót veszítetek el, ma még nem látni, hogy közülük hányat lehet visszahozni. A bizonytalanok továbbra sem látják, hogy merre induljanak, főként annak fényében, hogy Botka lemondás után sem oldódott meg a két párt, az MSZP és a DK közötti konfliktus, sőt, bizonyos értelemben Gyurcsány Ferenc élesebbé is tette azt. Elsősorban azzal persze, hogy a választásokhoz közeledvén sem fordult vissza korábbi önmagához, azaz nem kívánt már közös listán indulni az egyéni partnerekkel. Ez utóbbi megállapodás is meglehetősen későn, csak karácsony előtt köttetett meg, de mint jeleztük: a megállapodás nem hozta el a nyugalmat. Azért sem, mert a szocialisták egyre élesebben követelték a közös listát, mint az egyetlen üdvözítő utat a Fidesz leváltása felé, a DK viszont egyre élesebben reagált ezekre az üzenetekre. Nincs kizárva, nyilván egy későbbi elemzés adhat majd erre végleges választ, hogy bár az MSZP-nek lehet igaza ebben a kérdésben, talán túl későn szállt le – ha leszállt egyáltalán – erről a vonalról, miáltal a saját építkezését hanyagolta el. Feltételezhető, hogy abban a hitben éltek: a végén maga Gyurcsány is kénytelen lesz beadni a derekát, hiszen ő is hallja a választók hangját, követelését. Azt a követelést, amely a Fidesz leváltására vonatkozik, és amelyet nem lát másként megoldhatónak, mint az ellenzék együttes fellépését.

Márpedig, most már nyugodtan kijelenthetjük: ilyen fellépés nem lesz, a piacon lévő baloldali pártok túlságosan is önmagukra koncentráltak, miközben fúj Fideszt kiáltottak. Ez az elhúzódó folyamatos lánykérés bizony nem pusztán ártott az MSZP-nek, de a máskor stabilnak hitt szavazókat is elbizonytalanította.

Éppen ezért van most a dilemma: vállalható-e a tízszázalék elérése, vagy sem? Az igen mellett voksolok egyik érve az, hogy ma már lehetetlen Karácsony Gergely nélkül indulni, ha ugyanis a Párbeszédet kitessékelné maga mellől az MSZP, az együtt járna Karácsony távozásával, és egy újabb válsággal – alig két hónappal a választások előtt. A másik érv szerint, amennyiben a szocialisták a tíz százalékot sem érnék el, olyan marginális párttá válnának, ahonnan nincs visszaút, azaz megállíthatatlanul rohannak a megszűnés felé. Ezért aligha lehet többsége a választmányi szavazáson a Párbeszéd elutasításának, de mert a szocialisták üléseiről minden kiszivárog, így a várható ellenvélemények is, ezek nyilvánosságra kerülése is romboló hatású lesz. Márpedig az borítékolható, hogy lesznek a koalíciót ellenző felszólalások.

Épp a bizonytalanság az oka, hogy a Liberálisokat, a Fodor Gábor vezette pártot, bármennyire is voltak közös fellépések, az együttműködésre utaló jelek, végül nem vették be útitársnak, sőt egyelőre – Fodor Gábor gyöngyösi eseténél láthattuk – az egyéni körzetben sem vállalják fel őket. A Liberális párt ugyan közleményben kérte az MSZP választmányát: biztosítson lehetőséget Bősz Anett ügyvivő és Sermer Ádám elnökhelyettes felszólalására a választmányi ülésen, ez a kísérlet, még ha meg is kapják a lehetőséget, aligha visz eredményre. Ez alapján viszont az MSZP következetes közös-lista politikája végeredményben totális kudarc lett: csak egy olyan pártot tudott maga mellé emelni, amelynek a támogatottsága egy százalék körül mozog, igaz viszont az egyik legnépszerűbb politikust tudhatja soraiban. Néhány órával a végső szót kimondó ülés előtt tehát kimondhatjuk: az MSZP és a Párbeszéd együtt indulnak a listás szavazatokért, vagyis mindenképpen tíz százalék fölött kell áprilisban végezniük.

Nehezebb diónak látszik az egyéni körzetekben indulók a rajtlistáját összeállítani. A DK-val kötött megállapodás jelentősen lecsökkentette a mozgásteret, miközben a Fidesszel szemben egy ellenzéki jelölt  induljon elvét nem sikerült megvalósítani. A mozgástér lecsökkenésének nagyon nagy a jelentősége: ma a szocialisták azon a határon vannak, hogy nehezen tudnak átadni más pártok képviselőinek újabb helyeket. Ennek pedig az a magyarázata, hogy a választási törvény úgy rendelkezik a költségvetési támogatások megszerzéséről, hogy határszámokat állít fel. Egy-egy határszám átlépése – visszafelé – 160 millió forint elvesztését jelenti, márpedig ezekre a pénzekre minden pártnak nagy szüksége van. Ha tehát, mondjuk, mégiscsak visszaléptetik Bangóné Borbély Ildikót Csepelen, mégpedig az Egy képviselőjének, Szabó Szabolcsnak átadva a helyet, máris bekorlátozzák magukat. Ami azt jelenti, ha az LMP mégis hajlandónak mutatkozik – a szocialisták szerint – racionálisan gondolkodni, és belemegy kompromisszumokba, akkor már újabb pénzügyi zuhanást kell az MSZP-nek elviselnie. Ráadásul, ha ez be is következne, nyilván azoknak a jelölteknek, akik keményen dolgoztak, és biztos ígérteket kaptak, valami más helyet kell felajánlani.

Nem könnyű játék ez, és csak távolról tűnik egyszerűen megoldhatónak. Mert mindenki szolgálat- és áldozatkésznek tűnik, mindaddig, amíg nem saját magáéról van szó.

Azt mondják, az ilyen listák és helyek elkészítése akkor sem megy botrányok, sértődések nélkül, ha egy párt várhatóan jól fog szerepelni. A pénteki választmánynak, és a szombati kongresszusnak azonban nem ezzel kell szembenéznie, sokkal inkább azzal: hogyan tudják a pártot átvinni a túlpartra