Elvtelen, szemét, korrupt, disznó társaság – így jellemzi a fideszes vezetést László Imre, a Demokratikus Koalíció szakpolitikusa, a Szent Imre Kórház korábbi igazgatója, ugyanakkor azt is hozzáteszi: a kórházi finanszírozás rendszerén lényegében két és fél évtized nem változtattak, az állam mindig kevesebbet ad, mint amennyit a betegre elköltenek. Ennek is a következménye, hogy minden évben egy Gyöngyös nagyságú város lakossága, azaz 32 ezer ember hal meg feleslegesen.
Most mivel foglalkozik?
A szakpolitikával, ami az esetemben az egészségügyet jelenti. De, ha úgy kérdezi, hogy hol vagyok állásban, akkor ez most nem állás, nem kapok fizetést érte. Egyébként pedig folyamatosan monitorozom a helyzetet, mint a Demokratikus Koalíció szakpolitikusa. És persze, ha tehetem, és van rá érdeklődés – szerencsére mostanában egyre többet van -, akkor elmondom a véleményemet, mint például most is.
A gyógyításból, mint orvos, vagy a kórházigazgatásból kiöregedett?
Ugye azt szokták mondani, hogy mindenki annyi idős, amennyinek érzi magát,. én hál Istennek – bár nem vagyok vallásos – jól érzem magam, az egészségem tökéletesen rendben van, rendszeresen teniszezem, tehát igyekszem karban tartani magamat. Úgy érzem, hogy szellemileg is elfogadható állapotban vagyok, tehát egyben vagyok. Tudnám is még csinálni, de ebben a rezsimben nincs szükség sem az őszinte szóra, sem pedig a segítségre nincs szükség. Egyszerűen azért, mert nemkívánatos személy vagy.
Az emberekben van egy olyan naiv hit, hogy a kórházigazgatás, vagy az orvoslás nem politikai alapon működik. De önnel mi a helyzet: politikailag nem felelt meg, rossz kórházigazgató volt, esetleg csapnivaló orvos?
Az a helyzet, hogy politikailag nem vagyok megfelelő. A szakértelmemet talán visszaigazolja, hogy a Kórházszövetség elnökségének voltam a tagja; kaptam Budapesten Pro Urbe díjat, a köztársasági elnök Lovagrenddel tüntetett ki. Erre, természetesen mondhatják, hogy mindezeket akkor kaptam, amikor az MSZP volt kormányon, de azt hogy engem kihívtak 2005-ben az EU-s miniszterek, államtitkárok számára tartott tanácskozásra, azért mert az interneten felfedezték, hogy van Budapesten egy olyan kórház, amelyik sajátos struktúrában, nem osztálytagozódásos, hanem mátrix-rendszerben működik, és nagyon hatékonyan, hogy személyesen beszéljek erről a módszerről. A levezető elnök a volt finn miniszterelnök, felmutatta az én kórházam működését bemutató tanulmányt, ez ugye a Szent Imre kórház volt, és tanulmányozásra ajánlotta, mint követendő példát. Én az életben nem voltam olyan zavarban, amikor e szavak kíséretében felállított, és bemutatott az uniós szakembereknek.
Úgy fogalmazott, hogy felállították, és ettől zavarba jött. Akkor is, amikor az állásából állították föl? Vagyis, amikor kirúgták?
Az 2011-ben történt, és nem jöttem tőle zavarba, mert pontosan tudtam, hogy ez fog történni. Mégpedig onnan, hogy az egészségügyi bizottság alelnöke, Pesti Imre egy közös amerikai szakmai utunk során megelőlegezte, hogy ha hatalomra jutnak, ez fog velem történni.
Csak úgy, minden előzmény nélkül?
Nem teljesen. Megkérdezte, hogy a mi gondom nekem velük? És én nem udvariaskodtam, hanem azt válaszoltam, amit ténylegesen gondoltam róluk. Azt mondtam, az a bajom veletek, hogy arrogánsak vagytok, cinikusak vagytok, és ha egy orvos azt mondja egy védőoltásra: ne használja senki, mert a gyártó cég szocibarát, nos az az én szememben nem orvos.
Mi volt a válasz?
Megdöbbent először, aztán kijelentette: ez a te véleményed, az enyém meg az, hogy a én pozícióba kerülök a fővárosban – akkoriban még SZDSZ-es volt a városvezetés, akkor neked annyi. Hát pozícióba kerültek, 2010 őszén megválasztották őket, megvárták, hogy befejeződjön a kórház rekonstrukciója, átvágták a szalagot, majd május 19-én átadtam az utódomnak a kész kórházat.
Csak úgy, pályázat nélkül?
Nem, volt pályázat, amin – az eredeti szándékom ellenére – én is elindultam, hetedmagammal. Rábeszéltek, mégpedig azzal érveltek, hogy ha nem jelentkezem, akkor még csak magyarázkodniuk sem kell, hiszen, nem is akartad az állást. A hét pályázóból hárman kaptuk meg a maximális pontszámot. Tarlós István azonban csak egyetlen embernek az anyagát terjesztette a közgyűlés elé. Hiába volt egy kicsi botrány is belőle, a dolog le volt vajazva. Nekem semmi gondom az utódommal, legfeljebb annyi, hogy eleve eldöntetett, neki kell nyernie.
El volt keseredve miatta?
Nem, mert örülök annak, hogy hatvanöt éves koromig dolgozhattam. Így indult el aztán ez a mostanáig tartó nyugalmas periódus. Annyit még, csak úgy érdekességként, hogy nyolc hónap volt a felmondásom, és úgy volt, hogy ebből négy hónapot le kell dolgoznom, mégpedig a Fővárosban, tanácsadóként. Ezt azonban Szentes Tamás, aki az én kórházamban dolgozott, és ekkor éppen főpolgármester helyettes volt, kijelentette: engem nem lehet beengedni a Városházára, mert veszélyes ember vagyok.
Ha jól értem, azóta nem talált munkát…
Két évig dolgoztam még egy magáncégnél, orvosigazgatóként. Azóta hivatalos, fizetett munkám nincs.
Talán nem volt elég ügyes, hogy nem tudott olyan kapcsolatokat kiépíteni, amíg funkcióban volt, amelyek később kamatozhattak volna önnek? Vagyis nem volt egyáltalán B-terve?
A B-terv ez a magánvállalkozás volt. Egyébként kaptam más ajánlatot is, de nem olyanokat, amelyeket szívesen elfogadtam volna. Egyébként se nagyon törekedtem semmilyen állásra. 2008-2009-ben egyébként nagyon komoly kritikával illettem a szocialisták politikáját, egészen pontosan az egészségügy finanszírozási rendszerét. A televízió nyilvánossága előtt mondtam el a véleményemet. Muszáj tennem, mert látom az objektív adatokat, nemzetközi felméréseket. Szólnom kellett és kell. Ezt azért említem, mert én akkor sem fogtam vissza magam, amikor az MSZP volt kormányon. Mielőtt bekapcsolta volna a diktafonját, arról beszélgettünk ugye, hogy milyen a viszonyom a jelenlegi vezetéshez. Vegyes, mondhatom, ilyen is, meg olyan is, de az, hogy ők – ezek – engem foglalkoztassanak, az fel sem merül. És mondom a véleményem, mert engem már nem érhet retorzió, gondoltam. A feleségemet viszont igen. Ő volt az Uzsoki Kórház gazdasági igazgatója, és kifejezetten miattam kitették az állásából. Behívták, és közölték vele: menjen nyugdíjba, mert a férje nagyon csúnyákat mond a kormányra. Vagyis engem nem tudtak büntetni, hát őt érte retorzió. Velem nem tudnak mit csinálni, ezért aztán a családomat vették elő.
Ilyenkor mit tehet? Milyen indulat van önben?
Inkább elmélyíti azt, amit ezen emberekről gondolok. Elvtelen, korrupt, szemét, disznó társaság. Nem az érdekli őket, hogy az adott feladatát ellássa, hanem az, mit tud a pozíciójából leszedni önmagának.
Lefordítva az egészségügyre, mit jelent az, hogy elvtelen, korrupt, szemét, disznó?
Én a vezetésre gondoltam. Az egészségügyben dolgozókat nem akarom bántani. Ott érdemes a cserépkályhától, azaz a finanszírozás rendszeréből kiindulni. A kórházak egy összegben kapják meg a támogatást, és mindent abból kell megoldaniuk, tehát a bért, működtetni kell az intézményt, be kell szerezni a gyógyszert, magyarul mindent. Mára kialakult az a helyzet, hogy az az összeg, amit egy kórház a betegek gyógyítására fordítanak, és amennyit az államtól kap, az köszönő viszonyban nincs egymással, lényegesen többet költ a kórház, mint amennyit kap. Az alapokat még 1993-ben határozták meg, mondhatni még a kőkorszakban. Akkoriban alakították ki, hogy mi mennyibe kerül. Ma már nem összegeket használnak, hanem viszonyszámot, úgy nevezik ezt, hogy súlyszám. Ez most 195 ezer forint. És ehhez a súlyszámhoz viszonyítják a beavatkozásokat. Minden betegség súlyszámban van megadva. Ám, amikor emelik a súlyszám összegét, nem kalkulálnak egy-egy betegség belső szerkezetével, azaz, hogy az árak nem arányosan változtak, gondoljon csak az energiára, a bérekre – ezek ugyanis mind benne vannak ebben a súlyszámban. Így távolodott el egyre jobban a tényleges ráfordítás, meg az állami finanszírozás. 2005-ben, amikor a miniszter megbízott egy bizottsági munkával – Rácz Jenő vezette akkor az egészségügyet -, és akkor derült ki, hogy 1999 óta nem volt értékkövetés. Azt javasoltam akkor, hogy készítsenek egy új ráfordítás-mérést, mert nagyon eltorzult az állami támogatás a valóságtól. A munka 2010-re készült el, de soha senki nem hozta nyilvánosságra és nem is léptették életbe.
Ma is a régi rendszer van életben?
Igen. A rendszer alapvetően azóta nem változott.
A kérdés egyébként onnan indult, hogy minősítette a mai Fidesz-vezetést, illetve jelezte, hogy a kemény jelzők nem a szakmabeliekre vonatkozott.
A szakmában jóindulatú emberek vannak, őket én nem is hibáztatom.
Tehát nincs korrupció…
Statisztikailag nyilván előfordulhat, de magára a rendszerre nem jellemző. Vagyis azokért a gondokért, amikről beszéltem a kórházi dolgozók és vezetőik nem hibáztathatóak. Hiába íratnak alá például egy igazgatóval, hogy a kórházában nem lesz adósság, adósság mindig van és lesz, mindaddig, amíg az állam kevesebb pénzt ad, mint amennyit egy-egy beteg gyógyítására ténylegesen el kell költeni. Hiába cserélik le a vezetőket, hiába tesznek oda kancellárokat, a hiányt ők sem tudják eltüntetni.
Abból, amit ön mond, az is következik, hogy ez lényegében a rendszerváltás óta megoldatlan probléma, valamennyi kormány, úgymond, elfelejtette rendbe tenni az egészségügyet… Vajon miért: Emlékszem Gyurcsány Ferenc kiemelt programként fogalmazta meg az ágazat rendbetételét, aztán még sem sikerült neki… Jogos-e arra következtetnem, hogy az egyes kormányok inkább csak retorikai fordulatként használják az egészségügy feltámasztását, és aztán hagynak mindent a régiben. Miért? Mert a betegnek nincs érdekérvényesítő képességük?
Ha már Gyurcsányt szóba hozta: lényegében ebbe bukott bele. Az ápolási és a tandíj bevezetésének ötletébe, ami egyébként komoly bevételi forrást jelentett volna, és a lakosság számára sem volt megterhelő, maximum évi 3600 forint. De miután a fideszes népszavazási kérdést úgy tették fel, ahogy, vagyis, hogy akar-e a polgár fizetni, vagy sem, ki az az őrült, aki az igen mellett voksol. Tudta a Fidesz, hogy ez nem tisztességes dolog, és ez a pénz majd hiányozni fog neki, de akkor ezt már nem lehetett visszahozni. A tandíjat ugyanakkor visszahozták, ráadásul úgy, hogy sokkal többet kell fizetni annak, aki nem jutott be az állami képzésbe. Csökkentették az állami férőhelyek számát és növelték a fizetőseket. Az oktatást így elrendezték, de nézze meg mi történik az egészségügyben. Folyamatosan szorítják ki az embereket a magán egészségügybe. Kap például egy háromhónapos CT előjegyzést vagy ultrahangra, miközben esetleg arra is felhívják a figyelmét, hogy lehetséges egy rosszindulatú folyamat a háttérben, naná, hogy nem várja meg, inkább elmegy a magánrendelésre, ahol pénzért gyorsabban megcsinálják. Kezd az egészségügy szétszakadni; egy a szegényeknek, az állami oldalon, egy pedig a tehetősebbeknek, a magánoldalon. Nem véletlen, hogy Csányi Sándor OTP vezér is invesztál a területre, most például megvett a gerincgyógyászati központot. Most már nem csak egynapos beavatkozásokat végeznek, hanem kifejezetten nagy műtéteket is. Összességében, visszatérve a szakma képviselőire, én az orvosokat, nővéreket nagyon tisztelem. Iszonyatos túlterheltséggel dolgoznak, és bizony ott vannak a kiégés határán. A működési anomáliák sokszor éppen ebből vezethetőek le.
Kimondhatjuk, hogy azért nem fordítanak több pénzt erre a területre, mert hiába tennék, ennek nem lenne a szavazatmaximálás szempontjából hozadéka?
Hogy ezt tudatosan teszik-e vagy sem, nem tudom, a jelek azonban erre utalnak. Egy nemrég nyilvánosságra került statisztikai adat szerint a 2017-es finanszírozás reálértékben nem éri el a 2006-os színvonalat, egy másik adat pedig arról szól, hogy 2007 és 2017 között 1863 milliárd forintot vontak ki az egészségügyből. A visegrádi országok ráfordítása két százalékkal magasabb, mint a mienk, ez 6-700 milliárd forintnak felel meg. A szlovákok teljesen elhúztak mellettünk, de már Albánia is megelőzött bennünket. Egy stockholmi intézet vizsgálata, amely hat terület harminchat indikátorát vette górcső alá, és azt a besorolást adta, hogy Magyarországon nem megfelelő színvonalon elvégzett az egészségügyi szolgáltatás. A rangsorban harmincadikak vagyunk, harmincöt ország között. Szóval ezer adat mutatja, hogy baj van, de a kormány részéről csak a hárítást lehet tapasztalni. a magyar országgyűlés elnöke azt mondja a kínai vendégeinek, hogy a magyar egészségügy világszínvonalú. Pubi, te hova jársz, kérdem én. Neked lehet, hogy azt nyújtják, már VIP-es vagy, de a hétköznapi embernek nem az. Annak kínkeserves.
Ebből viszont az is következik, hogy nagyon sok ember hal meg feleslegesen…
Tudja azt ön, hogy évente egy Gyöngyös nagyságú város pusztul ki? A betegsége alapján nem kellene, gyógyítható, vagy megelőzhető lenne, de nem gyógyítják meg és nem előzik meg. Harminckétezer ember hal meg évente, teljesen feleslegesen.
