Itthon

Huszadik alkalommal adott értékelést az ország helyzetéről Orbán Viktor.
Megszokhattuk, hogy amikor a Fidesz ellenzékben volt, akkor a valóságosnál kedvezőtlenebb, kormányfőként viszont az emberek nagy többsége által tapasztaltaktól sokkal kedvezőbb képet rajzolt hazánkról. Vasárnap délután azonban minden korábbinál nagyobb volt a különbség a beszéde és a valóság között. A teljesség igénye nélkül nézzünk erre néhány példát.

Nem esett szó például arról, hogy a statisztikai adatok szerint hazánkban 4 millió ember él a létminimum szintjén, vagy annál is rosszabb körülmények között, hiszen ebből 1 millióhoz közelít a mélyszegénységben tengődők száma. A kormányfő a 2010 utáni „magyar gazdasági modell” nemzetközi elismertségéről beszélt, ám a tények, a számok ezt cáfolják. Hazánk az Európai Unióhoz történt csatlakozásunk idején és az azt követő években Csehországgal és Szlovéniával a három legsikeresebb új uniós tagállam egyike volt. 2010 óta viszont folyamatos a leszakadásunk, ma már csak Romániát és Bulgáriát előzzük meg, de előnyünk ezekkel szemben is egyre csökken. Természetesen Orbán Viktor arról sem tett említést, hogy gazdasági növekedésünk jelentős részét az Unióból érkező euró milliárdok és a külföldre távozott magyar munkavállalók hazautalásai adják. A jelenlegi gazdasági teljesítménynél is súlyosabb problémát jelent, hogy az elmúlt nyolc évben Magyarország egyre lejjebb került az európai országok gazdasági versenyképességének sorrendjében.

Nem meglepő, hogy a beszédben szó sem esett az egészségügy és az oktatás katasztrofális állapotáról, amit a nemzetközi felmérések adatainak összehasonlítása is jelez. Azt viszont büszkén említette, hogy a két legutóbbi parlamenti választáson a Fidesz kétharmados győzelmet aratott. Arról persze nem szólt, hogy a parlamenti többség aránya 2014-ben a választási szabályoknak volt köszönhető. A választásra jogosultaknak ugyanis csupán 27%-a, azaz kevesebb mint egyharmada szavazott a Fidesz-KDNP koalícióra. A leadott szavazatoknak is csupán 44%-át, azaz kevesebb, mint a felét szerezték meg. Persze már többször bebizonyosodott, hogy a többség helyes értelmezése nem erős oldala Orbán Viktornak. Legutóbb például a Soros György megállítására felszólító nemzeti konzultáció során visszaküldött 29%-nyi kérdőívet nevezte „elsöprő többségnek”.

A kormányfő beszédében emlékeztetett arra, hogy 2010-ben 10 év alatt 1 millió új munkahely megteremtését ígérték, amiből szerinte több mint 700 ezer már létre is jött. Valójában azonban ennek döntő része nem új és nem teljes értékű munkahely, hanem részben a külföldre távozott munkavállalók üresen maradt helye, valamint a közmunkaprogramban biztosított, alacsony bért fizető munkahely.

Mivel a magyarországi helyzettel kapcsolatosan Orbán Viktor semmilyen problémát nem említett, arról sem szólt, hogy mik lennének a következő Fidesz-KDNP kormány legfontosabb céljai a gazdaságpolitikában, az egészségügyben, a szociálpolitikában és az oktatásban. Arról sem esett szó, hogy újraválasztásuk esetén szándékában áll-e mérsékelni az elképesztő nagyságú jövedelemkülönbségeket, a Fidesz holdudvarához tartozó milliárdos oligarchák és a bérből, fizetésből élő munkavállalók között. Így kap valós értelmet az a mondata, hogy „soha ennél rosszabb nyolc évünk ne legyen”.

A hazai viszonyokról adott hamis képnél jóval nagyobb terjedelmet kapott a beszédben Magyarország és a nemzetközi környezet viszonyának a méltatása. Ez nem meglepő, hiszen az emberek életkörülményeiről szóló állításait mindenki össze tudja vetni saját tapasztalataival. Nemzetközi megítélésünkről, kapcsolataink alakulásáról viszont az emberek nagy többsége döntően csak a kormányzati kommunikációból szerezhet információkat. Így nyugodtan állíthatta azt, hogy nemzetközi tekintélyünk növekszik, aminek azonban éppen az ellenkezője igaz. Hazánk nemzetközi megítélése az 1960-as évek vége óta nem volt olyan kedvezőtlen, mint az, ami 2010 óta érzékelhető. Az Orbán-kormány hivatalba lépése óta folytatott politika, a demokratikus jogállam brutális leépítése nyílt szembefordulást jelentett az Európai Unió értékrendjével, amit az Uniós intézmények természetesen nem hagytak szó nélkül. Tovább növelte a feszültséget a jogos bírálatok elutasítása, az Orbán Viktor által „pávatáncnak” nevezett hazudozás, az Európai Unió ellen meghirdetett, értelmezhetetlen szabadságharc és az integráció alapját jelentő közösségi szempontok elutasítása. Ellenszenvet váltott ki a magyar kormányfőnek az a jól érzékelhető törekvése is, hogy a menekültügyet saját belpolitikai céljaira, hatalmának megerősítésére használja fel. Az uniós intézmények és a tagállamok széles körének ellenszenvét fokozta, hogy az Orbán-kormány a visegrádi országokat is igyekszik szembe fordítani az Európai Unióval, amire azonban csak Lengyelország mutatott fogadókészséget. Csehország és Szlovákia azonban egyértelművé tette, hogy az integráció magjához akar tartozni és nem kívánja követni Orbán útját, ami az integráció perifériája vagy az Európai Unióból történő távozás felé vezet.

Magyarország nemzetközi megítélésének jelentős mértékben ártott az is, hogy Orbán Viktor már a kormánya 2010-es hivatalba lépését követően  a Nyugat hanyatlásáról, a Keletről fújó szélről beszélt és szövetségesnek nevezte Oroszországot. Néhány évvel később pedig az illiberális állam, azaz Putyin, Erdogan, Alijev és Nazarbajev rendszerét méltatta a nyugati liberális demokráciákkal szemben.

Az elmúlt egy évben kiderült, hogy Orbán Viktor elszámította magát, amikor úgy nyilatkozott, hogy 2017 a populista lázadás, azaz Nyugat-Európában a szélsőjobboldali pártok nagy áttörésének, kormányra kerülésének éve lesz. Hamisnak bizonyultak az Egyesült Államok elnökválasztásához fűzött reményei is. Donald Trump semmivel sem viszonozta azt a gesztusát, hogy az Uniós tagállamok vezetői közül egyedül ő méltatta – még a megválasztása előtt – a számára kedvezőnek gondolt eredményt. Nem váltak valóra az osztrák kormányváltáshoz fűzött reményei sem. Hiába próbálta rövid bécsi látogatását sikernek beállítani, a fiatal jobboldali kancellár nyilatkozata ellentétes volt Orbán Viktor értékelésével.

Az országértékelésnek volt egy mondata, amely a beszédnek Orbán Viktor szándékaival ellentétes értelmezést adott. Az ellenzéki pártokra tett gúnyos, lesajnáló megjegyzéseit azzal próbálta még sértőbbé tenni, hogy szerinte a választók többsége nem kormányváltást, hanem „ellenzékváltást” akar. Ezzel teljes mértékben egyetértek. Sok millió választóhoz hasonlóan én is úgy gondolom, hogy ellenzékváltásra lenne szükség. Április 8.-a után én is szívesen látnám Orbán Viktort és kormányának tagjait az ellenzéki padsorokban.

Kovács László
az MSZP korábbi elnöke