Kezdőlap Itthon Oldal 59

Itthon

Orbán politikája visszaüthet az erdélyi magyarokra

Az RMDSZ nem került be az új kormánykoalícióba. Részben azért, mert a román elit mind idegesebben szemléli, hogy az RMDSZ autonómiája eltűnőben, Orbán politikájának követése vált a hivatalos irányvonallá.

Stefano Bottoni történész erre hívta fel a figyelmet a Transtelexben. A magyar-olasz történész korábban érdekes könyvet publikált Sztálin a székelyeknél címmel, melyet Csíkszeredában adtak ki. Most Orbán Viktorról írt könyvet, melyet a Magyar Hang közadakozásból tudott megjelentetni miután a kiadók és nyomdák nem merték vállalni a kiadást tartva attól, hogy feketelistára kerülnek a nemzeti együttműködés rendszerében.

“Egyáltalán nem csodálkoznék azon, ha Washingtonból finoman megüzenték volna, hogy ki kell hagyni az RMDSZ-t a kormányból” – mondja Stefano Bottoni, aki jelenleg Firenzében tanít. Emögött a történész szerint az áll, hogy az Egyesült Államokat zavarja Orbán Viktor oroszbarát politikája:

”Magyarország lényegében kiírta magát a NATO közösségből miközben Románia szerepe geopolitikai szempontból jelentősen megnőtt például a Fekete tengeri kijárat miatt.”

Mi lehet a következménye annak, hogy az RMDSZ kimaradt a kormányból: ”kevesebb pénzt kapnak a jelentős magyar lakossággal rendelkező megyék, kisebb lesz az RMDSZ lobbi ereje. Romániában megvan az a nemzetbiztonsági szemlélet, hogy a magyarokkal vigyázni kell! Ez mindig is megvolt a román politikai elitben, és a magyar kártyát elő is veszik, ha úgy érzik, hogy ez az érdekükben áll. A mai román elit szinte csak katonákból áll. Könyvem állítása kicsit durvának tűnik:

Romániát egy NATO és EU kompatibilis katonai titkosszolgálati elit irányítja, de van ebben valami.

Ezt Bukarestben is elismerik két sör után. A pártok politikai szerepe nulla, az állam azért működik, mert a katonák és a különböző titkosszolgálatok működtetik. Mi lenne, ha nem így volna? Egy komplett maffia állam alakulna ki.”

Mit tehet az RMDSZ?

“Ha megpróbálnának távolodni a magyar kormánytól, akkor azt el kellene magyarázniuk a saját közösségüknek. Ehhez viszont túl mély Erdélyben az Orbán és Fidesz imádat. Létrejött egy lojalitás Orbán Viktorhoz, és ez komoly veszélyeket hordoz”

– állítja Stefano Bottoni.

Nem teszi itt fel a miért kérdést, mert akkor kiderülne, hogy Orbán Viktor az első magyar miniszterelnök a rendszerváltás óta, aki komoly támogatást nyújtott Erdélynek. Ez nemcsak a szavazatok miatt fontos a magyar miniszterelnöknek hanem a legitimitása miatt is. Hatalmi apparátusában sok az erdélyi és más határontúli magyar, akiknek a lojalitása sokkal nagyobb mint a hazaiaké, akik gondolkodhatnak alternatívákban.

Nemrég a magyar Pravdában, a Magyar Nemzetben Földi László egykori titkosszolgálati ezredes felvetette: Orbán Viktornak is Wagner hadseregre és titkosszolgálatra lehet szüksége! Honnan lehet őket toborozni? Elsősorban a határon túli magyarokból, akik sokkal lojálisabbak Orbán Viktorhoz mint a hazaiak. A hadsereg és a titkosszolgálat meg a rendőrség ugyanis Magyarországon is nyugatbarát, és igen visszafogott a lelkesedés Orbán Viktor oroszbarát diplomáciája iránt. A magyar elit is szeretne részesülni a NATO védelemből és az EU pénzekből mint a románok. Ráadásul arra is sokan emlékeznek Magyarországon, hogy mindkét világháborúból sokkal jobban jött ki Románia mint Magyarország. A Nyugatnak is millió problémája van, de Putyin kaotikus csődpolitikájához képest az mégiscsak maga a Kánaán Oroszországhoz képest.

A román diplomácia már réges-régen rájött arra, hogy a nemzeti érdekek szempontjából sokkal jobb a rugalmas alkalmazkodás a nagyhatalmakhoz mint egy olyan szuverenista politika, melyet Orbán Viktor folytat, aki azt képzeli, hogy befolyásolhatja a világpolitikát egy pénzügyi csőd szélén táncoló nem egészen tízmilliós ország.

Magyar Wagner?

0

Földi László titkosszolgálati szakértő aki korábban sem a demokrácia kérlelhetetlen híveként szerzett magának hírnevet azzal az elképesztő ötlettel állt elő, hogy orosz mintára legyen nekünk  egy Szittya Wagnerünk.

Hol máshol szórhatta volna ránk elméje megvilágosodását, mint a Magyar Nemzet nevű napi nyomtatvány hasábjain! Így érvel:

“alkotmányos rend ide vagy oda, a politika legalább két ok miatt kénytelen életteret kínálni a törvénytelen helyzetnek: az egyik, hogy a magánhadsereg esetleg titkosszolgálatnál rugalmasabban kezelheti “a harctéri etikát“ mint a reguláris erők. Ez nem túl erkölcsös, de éppen ezért politikus eljárás egy krízis helyzetben. Ezt nevezik politikai rugalmasságnak”

– írja Földi László, a magyar titkosszolgálat egyik veteránja pártunk és kormányunk központi lapjában a Wagner puccskísérlet ürügyén.

Orbán Viktor Bild Zeitung interjújában sem titkolta, hogy csodálja Putyin stabil államát, most mintha felmerülne a gondolat: mi lenne, ha nekem is lenne magánhadseregem, amelyet az alkotmány előírásai sem kötnek?

Miért lehet szüksége Orbán Viktornak egy ilyen magánhadseregre – magán titkosszolgálatra?

“A felpuhult huszonegyedik században a társadalmi krízis elérte a rendvédelmi szervek állományának egy részét is. A politika azt gondolja, hogy talán képtelenek megfelelni az egyre nagyobb kihívásoknak. Ha így közelítünk napjaink logikájához, akkor nem kizárt, hogy Magyarországon is előbb-utóbb életre kell hívni egy magánhadsereget, hogy gátlásoktól mentesen kiképzett katonák is részt vegyenek országunk védelmében” – vázolja fel Földi László a magyar Wagner tervet.

Magyarra fordítva ez azt jelenti, hogy

Orbán Viktor puccstól tart, és ezért gátlástalan és kizárólag hozzá hű fegyveres gengszter bandát akar bevallottan az alkotmányos határokon kívül!

Az alkotmányos kereteken belül működő hadsereg, titkosszolgálat és rendőrség ugyanis nem biztos, hogy mindenáron védené Orbán Viktort.

Ceausescu kísértete

Mihail Gorbacsov, a Szovjetunió vezetője 1989 decemberének elején még azzal búcsúzott Nicolae Ceausescutól Románia majd mindenható urától, hogy januárban folytatjuk a vitát Ceausescu elvtárs. Karácsony táján már kivégző osztag előtt állt Ceausescu és neje. A különleges bíróság, amely kimondta a halálos ítéletet a diktátor pár fölött Ceausescu embereiből állt. A bíróság elnöke Victor Stanculescu tábornok volt, a katonai hírszerzés feje, akit korábban maga Ceausescu nevezett ki. A Szovjetunió és az Egyesült Államok megegyezett a rendszerváltásról, és Ceausescu hadserege, titkosszolgálata és rendőrsége úgy mentette át magát, hogy beáldozta a diktátort. Ettől retteghet Orbán Viktor is, de segíthet -e ezen egy magánhadsereg vagy magán titkosszolgálat, a magyar Wagner?

Putyin annak idején azzal tudta elfogadtatni a Wagner hadsereget a vezérkarral, hogy az csak külföldön működik. A Wagner csak most, a puccskísérlet idején avatkozott be nyíltan az orosz belpolitikába. Milyen lenne a magyar Wagner? Ki ellen vetné be Orbán Viktor? Külföldön vagy belföldön?

Az ókori görögök úgy tartották, hogy akiket az istenek bukásra ítéltek, azok először az eszüket veszítik el, és csak később a hatalmukat…

Miért távozik Varga Judit?

Az igazságügyi miniszter asszony menekülő útja Brüsszel, mert a Völner – Schadl ügyben egykori államtitkára mentőtanúnak jelölte. Korrupciós ügyből nehéz jól kikeveredni a bíróság előtt márpedig erre kevés esélye van Varga Juditnak, akinek ellenőriznie kellett volna államtitkárát. Kevesen hiszik el, hogy semmit sem tudott a Völner – Schadl ügyről.     

Ex miniszterként már kisebb blamázs a bírósági szereplés. Brüsszelben aligha kap biztosi posztot amire Orbán Viktor állítólag szánja hozzá mindig hű igazságügyi miniszterét.

Már eleve azzal, hogy ő Orbán Viktor jelöltje, olyan hendikeppel indulna, hogy a bukás be lenne programozva.

Elődje, Trócsányi igazságügyi miniszter sem kapta meg a biztosi posztot.

Brüsszelben képviselni manapság Orbán Viktort nem épp leányálom.

A magyar miniszterelnök abban bizakodik, hogy az új Európai Parlament és az új brüsszeli bizottság más lesz mint a mostani. Orbán reménykedik, hogy előretör a szélsőjobb Európában, de Giorgia Meloni brüsszeli szereplése mutatja, hogy a gazdasági realitások felülírják a politikai vágyálmokat.

Pintér távozna?

A veterán belügyminiszter újra felajánlotta lemondását, de azt nem fogadta el Orbán Viktor, akivel furcsa párost alkotnak. A rendszerváltás előtt Pintér Sándor volt az a rendőr, akinek a feladata volt a rendszerváltó elit vezetőinek védelme. 1998-ban Orbán Viktor nem őt akarta kinevezni belügyminiszternek, de mégiscsak Pintér Sándor kapta a kulcsfontosságú tárcát, amely az egyetlen a magyar kormányban viszonylagos autonómiát élvez. Ezért is vette el Pintér Sándortól a titkosszolgálatok felügyeletét Orbán Viktor, aki fél, és ezért jobbnak látja, ha személyesen irányíthatja a titkosszolgálatokat, melyek jogköre – a vészhelyzet következtében –  meglehetősen széles. Magyarország még nem rendőrállam, ez az Európai Unióban nem is valósítható meg teljes mértékben. Jelentős részben Pintér Sándor a garancia arra, hogy

Orbán álma: a putyini vertikális rendszer vagyis az önkényuralom

nem valósult még meg Magyarországon.

Orbán ősszel kormány átalakításra készül, és Pintér akkor távozhat. Orbán jelöltje Kocsis Máté, aki távolról sem jelent ellensúlyt a miniszterelnöknek mint Pintér Sándor. Washingtonból és Brüsszelből, Berlinből és Párizsból többször is figyelmeztették a magyar miniszterelnököt, hogy ne menjen tovább ezen az úton. Brüsszel ezért tart függőben 27 milliárd eurót, ez nagyon sok pénz egy kis államnak.

Megér-e ennyit Orbán Viktor Magyarországnak?

Orbán: Putyin állama stabil

0

“Oroszország struktúrái nagyon stabilak: a hadseregen alapulnak, a titkosszolgálaton és a rendőrségen. Másfajta orientációjú ország mint mi, katonai orientációjú ország. Ha a mi logikánk alapján próbáljuk megérteni, akkor tévedni fogunk” – mondta Orbán Viktor, aki a Bild Zeitungnak adott interjút a Prigozsin puccs alkalmából.

A magyar miniszterelnök szerint Prigozsin akciója jelentéktelen esemény volt, mely nem visz közelebb a békéhez. Ezt a jól értesült magyar hírszerzés tudatta a magyar miniszterelnökkel.  Csak emlékeztetőül:

ugyanez a „jól értesült” hírszerzés korábban még akkor is kétségeit fejezte ki Putyin Ukrajna elleni háborúja kapcsán amikor az orosz elnök már megindította csapatait a szomszédos ország ellen Kijev elfoglalására és Zelenszkij elnök meggyilkolására, azaz február 2022 február 24-én.

Miért lett Putyin barátja? – tudakolta a Bild Zeitung.

“Ön provokál engem. Én Magyarországért küzdök, engem nem érdekel Putyin. Mindaz ami most Oroszország és Ukrajna között történik az rossz a magyaroknak” – fejtegette Orbán Viktor, még hozzátette: ”Ukrajna nem nyerheti meg a háborút, mert hamarabb kifogy a katonákból mint Oroszország, és ez a döntő. Ami igazából számít az az, hogy az amerikaiak mit akarnak. Ukrajna már nem szuverén ország, nincs pénzük, nincs fegyverük. Csak azért tudnak harcolni, mert a Nyugat támogatja őket. Ha az amerikaiak békét akarnak, akkor béke lesz” – hangsúlyozta Orbán Viktor, aki ebben a tekintetben Henry Kissinger logikáját követi.

Az amerikai diplomácia nagy öregje korábban úgy nyilatkozott, hogy kínai közvetítéssel lehet tűzszünet Ukrajnában még az év vége előtt. Pekingben egyébként úgy látják, hogy a Wagner hadsereg pancser puccsa rádöbbentheti Putyint arra: ideje befejezni az Oroszországnak mind több gondot okozó megnyerhetetlen háborút Ukrajnában.

Nincs orosz fenyegetés

“A NATO sokkal erősebb mint Oroszország, ez a háború bebizonyította ezt. Miért akarná egy gyengébb állam megtámadni az erősebbet?” – érvelt Orbán Viktor. Orbán kiemelte: Ukrajna NATO tagsága nem aktuális, mert háborúban álló ország nem lehet az észak-atlanti szervezet tagja. Stoltenberg főtitkár nemrég bejelentette: Ukrajna NATO tagsága nem szerepel az észak-atlanti szervezet júliusi csúcstalálkozóján, melyet Litvániában rendeznek meg az orosz határ közelében. A Baltikumban, amely nem is oly rég a Szovjetunió része volt vagy Lengyelországban, melyet a náci Németország és a kommunista Szovjetunió 1939-ben kettéosztott valós fenyegetésnek tekintik Putyin nyomulását hiszen az orosz elnök gyakran beszél a birodalom visszaszerzéséről.

Vannak jó kapcsolatai Putyinnal? – kérdezte a Bild Zeitung a magyar miniszterelnököt.

“Nem, titkosszolgálati kapcsolataink vannak. Ők megbízhatóbbak mint bármi más” – válaszolta a magyar miniszterelnök.

“Ennek a háborúnak nem lett volna szabad megtörténnie. Az én álláspontom kezdettől fogva az volt, hogy nem globális háborút kell csinálni az ukrajnai konfliktusból hanem a felelősséget visszaterelni a katonáktól a politikusokra és a diplomatákra.”

A távozó amerikai vezérkari főnök ugyancsak azt hangsúlyozta, hogy az orosz-ukrán fronton patthelyzet alakult ki. Egyik fél sem nyerhet, és egyik sem veszíthet, ezért a konfliktust a diplomatáknak kell rendezni nem pedig a katonáknak. Geraszimov tábornok, az orosz vezérkar főnöke állítólag ellenezte a háborút, ezért is bírálta őt Prigozsin.

Hogy képzeli Orbán Viktor az ukrajnai konfliktus megoldását?

“Az egyetlen mód Ukrajna megmentésére az, hogy az amerikaiak tárgyalásokat kezdeményeznek az oroszokkal, megállapodnak velük a biztonsági architektúráról, és találnak Ukrajnának egy helyet ebben az új architektúrában.”

Blinken terv

A Washington Post már kiszivárogtatta az amerikai külügyminiszter tervét erről a kelet-európai biztonsági architektúráról. Ez biztonsági falat emelne Putyin elé két csomóponttal: az egyik egy lengyel-ukrán szövetség, a másik pedig egy román-moldáv “unió”. Magyarország semmilyen szerepet sem játszana ebben. Talán ezért van az, hogy Orbán jó kapcsolatai Putyinnal nem izgatják annyira az amerikaiakat: végül is

egy pénzügyi csőd szélén táncoló kis állam vezére komoly katonai erő nélkül nem oszt és nem szoroz a regionális politikában sem.

Tudja ezt Orbán Viktor is, aki erős nyilatkozatokkal igyekszik elfedni az erő hiányát, hiszen Orbán nem több mint egy tábornok hadsereg nélkül.

Dollárbaloldal 

Van ám annak haszna, ha valakinek a többszörös kétharmad birtokában sikerül lenyúlnia a politikát, a gazdaságot, a médiát, a fékeket és ellensúlyokat, az ügyészséget, az igazságszolgáltatást, a tudományt, a művészetet, a sportot és az összes hozzáférhető közpénzt (remélem, nem maradt ki semmi).

Kishazánkban haa bárki kekeckedik a Főnökséggel, rá lehet uszítani a NAV-ot, az ÁSZ-t, az NMHH-t, a Poltpétert, na meg a Hír TV-t is, mely utóbbi ugyan intézkedni nem tud, de a befeketítést tekintve nagymenő. A fentiek közül legjobb az ÁSZ, mert nála elég a gyanú, bizonyítania semmit nem kell, és az ítélete ellen fellebbezésnek helye nincs. Ennél több önkényre alkalmat adó rendszert nehéz lenne kitalálni.

Hogy mit tehet az ellenzék?

Mint az ismeretes, Pártunk és Kormányunk úgy döntött, hogy felkarolja ezt a számára ígéretes „külföldi beavatkozás a magyar választásba dollárokkal” sztorit az ellenzék további kicsinálásának céljából, és rögtön be is rendelték Windischt a Klastromba. Így kellett tenniük, mert ha 2026-ban már kilenctizeddel akarnának nyerni, nem állhat meg a kicsinálás egyetlen pillanatra sem. A kiforrott technika általában az, hogy valamilyen büntetés formájában a Főnökség elcsaklizza az ellenzéki pártoknak azt a kevés pénzét is, ami még marad a szűkös megélhetés után. Úgy hirdessenek, ha tudnak a szemetek!

Az ellenzéki vezetésű önkormányzatoknál, például Budapesten, Kormányék néha másképp csinálják, ott nem csak büntetés a pénzmegvonási ok (lásd pl. a Lánchíd hatmilliárdjának nemfizetését, mert „Nem állt helyre az eredeti állapot”), hanem a szolidaritás is hivatkozási alap, mondván, hogy a gazdag települések fizessenek a szegényeknek. A csóró államot tehát, a gazdag Budapest segítse ki.

Budapest ugyanis gazdag. Hogy honnan tudjuk ezt?

Egyrészt Tarlóstól, aki bukása óta hetente kétszer sértődőtten emlegeti azt a kétszáz milliárdot, ami a főpolgármester váltáskor a kasszában volt, de arról sajnos nem mondott egy szót sem, hogy ez szabad felhasználású pénz, vagy a teljes összeg a szükséges és már elhatározott kiadásokra kell. Előbbi esetben a gazdagság adott, utóbbi esetben sajnos nem a gazdagságot mutatja, hanem az egyik napról a másikra élést.

Másrészt a Kormánytól tudjuk, amely már sokszor nyilatkozta, hogy a fővárosban megtermelt adó minden száz forintjából kilencvenhét forintot ugyan magához von, azaz a fővárosnak saját pénzből csak három forint marad, de mégis mennek a buszok, megújult a Lánchíd, a Blaha, sőt még a Corvin is. Van itt pénz! Sajnos az utóbbi két év újabb orbáni elvonásait tekintve az a maradék három ma már csak két forint, abból dőzsölhet meg segélyezhet Budapest. Az állam helyett. Mert az viszont szegény. Kellemetlen állapot.

Szóval az állam szegény. Hát még a FIDESZ! Az milyen szegény!

  • Sohasem telne neki 130 milliárdra, amennyiből megvehetné az MTVA-t, hogy az őt folyamatosan dicsérje, az ellenzéket meg folyamatosan szidja. Még szerencse, hogy a szegény állam az adóbevételekből össze tud kaparni évente ennyi közpénzt, és elintézte vele a közmédia fideszes pártmédiává züllesztését. Intézte, intézi, és intézni fogja, ahogy a kormányt ismerem. Little problem, hogy az elegáns húzás láttán a Nyugat nemhogy nem tapsol, de még hörög is, mert nem tetszik neki. Hát milyen mimózák, tessen mondani! Sok hülye!
  • Tovább ragozva a kérdéskört, ugyanígy nem telne szegény FIDESZ-nek a Rogán féle, főleg propagandára használt állami konglomerátum 44 milliárddal való megtámogatására sem, azon célból, hogy Rogánék plakátoljanak mindenfelé, meg Miniszterelnökúr szíves közreműködését igénybe véve konzultáljanak a néppel. Ez ugyan elvileg az államnak a polgárokkal való jobb együttműködése céljából, valamint az informálásuk érdekében történik, ám mivel a plakátokon valamint a konzultációs kérdéseket tekintve soha nem a pártok megegyezésén alapuló, hanem mindig a FIDESZ által kitalált, és az ő érdekeit szolgáló szöveg a nyerő, nyugodtan tekinthetjük ezt is közpénzből fizetett pártreklámok végtelen sorának.
  • Korábban az állam gazdagabb volt, így meg tudta venni azokat az állami vállalatokat, amelyek jelenleg az általuk forgatott közpénzből a megfelelő sajtótermékekben (NER lapok) hirdetéseket adnak fel, hogy azok anyagi gondok nélkül, azaz hűségesen tudják szolgálni a FIDESZ-t.
  • Hogy az ispánságokon és egyéb állami szerveknél is jut közpénz a fideszes pártpropagandára, az meg nem kérdés. Semmiképp.

A fentiek alapján mindent összeadva kiderül, hogy közel 200 milliárdnyi közpénz megy el a regnáló párt propagandisztikus támogatására (évente).

Ennek fényében nem egészen érthető, hogy ha az ellenzék pártjaihoz még akár érkezett is volna egyszeri 4 milliárd forint, hogy tudjanak miből kampányolni (bár a./ egyelőre nincs bizonyítva, és b./ ez ugyan külföldi, de saját pénz, azaz senkitől de főleg nem a magyaroktól lopott), az a 4 milliárd csak a töredéke annak, amit a mi adónkból a FIDESZ saját kampányára fordít.

Lehettek volna az ellenzékkel nagyvonalúbbak, ha már magukhoz azok, mert a morálisan sokkal ótvarabb, és két nagyságrenddel nagyobb hatású, közpénztolvajként való beavatkozásukat simán nézik el maguknak, ám, mint tudjuk, az úri viselkedés nem az ő sajátjuk. Semmiképp nem az.

Kispolgári középparasztokhoz nem is illene.

A szexuálpszichológus hatékonyan támogathatja szexuális fejlődést

0

A szexuálpszichológusok olyan szakemberek, akik szakértelmükkel és tapasztalatukkal segítik az embereket a szexuális életükben, a párkapcsolataikban és az intim területeken felmerülő problémák megoldásában.

A szexuálpszichológus szakértő küldetése

A szakember küldetése nem csupán a szexuális problémák kezelése, hanem a személyes, kapcsolati és szexuális fejlődés támogatása is.

Párkapcsolati tanácsadás és egyéni terápia

Minden ember és pár egyedi, ezért a szexuálpszichológus figyelembe veszi a kliensek személyes történetét, életkörülményeit és egyéni jellemzőit. Az emberek szexuális élete és párkapcsolataik rendkívül összetettek lehetnek és a szexuálpszichológus segít az egyéneknek és pároknak megérteni, hogy milyen tényezők befolyásolják a szexuális és érzelmi jólétüket. Ez a megértés kulcsfontosságú a problémák gyökereinek felderítésében és azok hatékony kezelésében.

A terápiás folyamat hatása a lelki problémákra

Az intimitás és az életminőség közvetlenül összekapcsolódik a szexuális egészséggel. A szexuálpszichológusok segítenek az embereknek felfedezni, hogy mi az, ami meghatározza az intimitást számukra, és hogyan építhetik fel az egészséges, kielégítő kapcsolatokat. Az intimitás nem csak a fizikai közeledést jelenti, hanem a bizalom, a megértés, a kommunikáció és az érzelmi kötődés kialakítását is. Az életminőség javítása érdekében a szexuálpszichológusok segítenek az embereknek kialakítani azokat a készségeket és stratégiákat, amelyek elősegítik az egészséges szexuális és érzelmi életet.

A szexuálterápia fontossága

A szexuális és párkapcsolati harmónia elérése fontos célja a szexuálterápiának. Az emberek sok kihívással nézhetnek szembe a szexuális és párkapcsolati életükben, például kommunikációs nehézségek, libidó különbségek, szexuális diszfunkciók vagy a múltbéli traumák hatásai. A szexuálpszichológusok segítenek az egyéneknek és pároknak megoldani ezeket a problémákat, kialakítani az egészséges kommunikációt, megtalálni a megfelelő egyensúlyt és örömöt a szexuális kapcsolatokban.

A szexuális kapcsolat helyreállítása

Idő és kivárás nem jelentenek megoldást a szexuális és párkapcsolati problémákra. A szexuálpszichológusok azon dolgoznak, hogy a kliensek minél hamarabb kezelést kapjanak, és megoldásokat találjanak a nehézségeikre. A problémák hanyagolása vagy halogatása csak növelheti a feszültséget és súlyosbíthatja a helyzetet. A szexuálpszichológusok segítenek a személyeknek és pároknak megérteni a problémák okait és kialakítani a szükséges változtatásokat, hogy megerősítsék a szexuális és érzelmi egészséget. Keresd fel a furedi.hu oldalt, ahol magasan képzett, tapasztalt szexuálpszichológusra találsz.

Összességében a szexuálpszichológusok egy olyan küldetést töltenek be, amely az egyének és párok szexuális életének, párkapcsolatainak és intim területeinek támogatására összpontosít. A szakemberek arra törekszenek, hogy segítsenek az embereknek megérteni önmagukat, felfedezni az intimitás és életminőség kulcsfontosságú elemeit, elérni a szexuális és párkapcsolati harmóniát, valamint időben cselekedve megoldásokat találni a felmerülő problémákra.

Már az EU szegényházában is majdnem a legszegényebbek vagyunk

7%-kal csökkentek a reáljövedelmek Magyarországon – elsősorban az infláció miatt, amely az első helyen áll az Európai Unióban. Az életszínvonal viszont az utolsó előtti helyen: már csak Bulgária van mögöttünk!

A Nemzeti Együttműködés Rendszerének (NER) ez azért is kínos mutatója, mert átlagról van szó vagyis ebben van a hatalomhoz hű elit gazdagodása és a többség szegényedése. Az Eurostat szerint egy átlagos magyar fogyasztása 72%-a az uniós átlagnak vásárlóerő paritáson számolva. Romániában ez már 88%! Az egy főre jutó GDP egyébként mind Magyarországon mind Romániában az Európai Unió átlagának 77%-a volt tavaly. Tegyük hozzá, hogy az Európai Unió is gyengén muzsikál vagyis az uniós átlag igen lassan emelkedik. Ez is magyarázza Románia felzárkózásának gyorsaságát.

Magyarországon megélhetési válság van – ismerte el Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter, aki mindenkinek azt ajánlja, hogy szokjon hozzá a magasabb inflációhoz és ahhoz, hogy az Európai Unió a pénzek jelentős részét visszatartja. Körülbelül 27 milliárd euróról van szó.

Miért nem tiltakozik a lakosság?

Másutt Európában ilyen nagy életszínvonal csökkenés esetében tüntetések zajlanak az utcákon, a munkások sztrájkolnak. Elég Franciaországra utalni, ahol a nyugdíj korhatár felemelése ellen munkabeszüntetéssel és sztrájkokkal tiltakoztak. Nálunk a tanárok tiltakozásán kívül szinte semmi. Miért? Sokféle válasz van: nincsen erős ellenzék, amely megszervezhetné a tiltakozást, nincsenek erős szakszervezetek, melyek képesek végig vinni egy sztrájkot. A hatalom túlsúlya a médiában óriási. De hát

az emberek az életszínvonal romlásáról általában nem a sajtóból értesülnek hanem a piacról. Melyikről?

Magyarországon óriási a fekete piac szerepe a gazdaságban. Varga Mihály büszkén közölte, hogy 40%-ról 30%-ra sikerült levinni az arányt, de hát a fekete piac épp attól fekete, hogy semmi se legyen biztos vele kapcsolatban. A nemzeti együttműködés rendszerének egyik be nem vallott titka a fekete piac felértékelése. A hatalom hibrid rendszerében ez ideális hiszen a pénzek nyomon követése szinte lehetetlen. Az adóhivatal Orbán Viktor nemzeti együttműködési rendszerében nem harap – kivéve, ha erre utasítást kap. A vállalkozók szisztematikus adócsalásait nem vizsgálja senki, ha a tulaj nem ugrik szembe a rendszerrel – ez is Orbán Viktor népszerűségének egyik oka. A fogorvos, aki készpénzért dolgozik, hogy elkerülje az adóhivatalt vígan elvan. Miközben a hivatalos statisztikában szerény jövedelmű átlagpolgárként szerepel, a valóságban milliókat vághat zsebre havonta. A fekete piac sokezer ember számára biztosít megélhetést miközben a statisztikák nem mutatnak ki csak tisztes szegénységet.

Mi vagyunk a kisebbik rossz

Ezt üzeni Orbán Viktor az ő szavazó táborának, melynek jelentős része azért tart ki mellette, mert nem lát reális alternatívát. Az ellenzéki pártok csapdában vannak: racionális gazdaságpolitika komoly megszorításokkal járna vagyis politikailag vállalhatatlan. Orbán Viktor menekülő útja viszont az infláció: így oly módon tudja csökkenteni az életszínvonalat, hogy nem kell megszorító csomagot bejelentenie. A 27%-os áfa az inflációs árakkal együtt szépen feltölti az államkasszát. Rövid távon így eldöcög a szekér, de hosszútávon az uniós eurómilliárdok nélkül nem megy. Orbán abban reménykedhet, hogy elvbarátai, a szélsőjobboldaliak előretörnek a következő választásokon. Csakhogy mihelyt hatalomra kerülnek mint Giorgia Meloni Olaszországban, azonnal kiderül, hogy a szívük ott van, ahol a pénztárcájuk. A fukar uniós tagállamok pedig nem kívánnak finanszírozni nem ortodox gazdaságpolitikát folytató tagállamokat. Nem politikai okból hanem, mert gazdaságilag nem sikeresek. Orbán reménykedhet még Trump visszatérésében a Fehér Házba de hát az még másfél év, és egyáltalán nem biztos, hogyha egyáltalán megválasztják, akkor az amerikai elnök első dolga lesz az emlékezés “magyar barátjára”.

Trump feledékeny politikus, csak a sikeres “barátokra” emlékszik szívesen. Orbán Viktor, aki a pénzügyi csőd szélén táncol, nem tartozik ezek közé.

Másság

Fajt alkotó egyedek közt, habár hasonlók, bőven akad differencia. Ez a fajt tekintve pozitív dolog, mert segíti a hosszútávú alkalmazkodást, azaz a faj fennmaradását a változó körülmények ellenére (lásd: evolúció), de a napi siker kevés, a véletlenszerű változások nagy többsége vagy életképtelenné teszi az egyedet, vagy többé-kevésbé hátrányos neki.

Minél bonyolultabb a lény, annál többfajta eltérés létezik. Ezek közül sok a születéskor nem is látható, de azért az ott van. Menthetetlenül.

Az ember a bonyolultabb lények egyike. A fejébe zsúfolt 100.000.000.000 idegsejt darabonként képes sok másikhoz kapcsolódni, elképesztő méretű gráfot hozva létre, amely lehetővé teszi a felismerést, a gondolkodást és a parancs kiadását az izmoknak, hogy működjön a szerkezet. Ezt egészíti ki némi kémia a helyi szinteken, de a főnök mindig az agy. Ő mondja meg, ki vagy, mit akarsz, mit nem, és ezek ellen nincsen apelláta, legfeljebb sebészhez fordulhat az ember, hogyha bárki tudná, mit is kéne operálni pontosan.

Az agy miatt megváltozott viselkedés a többség számára sokszor érthetetlen.

Ilyen például az, mikor valaki úgy érzi, az egyik lába nem ő (BIID), és csak akkor lehet boldog, ha levágják, ezért szaladgál orvostól orvosig, pedig nem népszerűsítette neki a láblevágást az óvodában senki.

Léteznek további, az egyén életét megkeserítő típusok. Ha valaki külsőleg fiúnak néz ki, de az agya azt mondja, hogy te lány vagy, borzasztó helyzetbe kényszerül, ugyanis sok társadalom nem hisz neki. Hehe, röhög az ilyen társadalom, ez mekkora hülye, hiszen csak a vak nem látja, hogy fiú! Nekem hatvanötös íkúm van, oszt mégis. Ránézésre, öcsike.

Lányoknál a helyzet azonos.

A társadalom persze teheti azt, hogy enged. Éljen az agya által diktáltak szerint, sőt még segíti is az átmenetben (hormonkezelés, operáció, névváltoztatás), és ha egy nőnek született egyén transzférfiként élve teherbe esik (végül is lehetséges, mert csak az agya férfi, a teste, ha még nem operálták át sterilre, nő), ugyanazon terhesjogokat kapja meg, mint a nőként élő nők. Mivel ez a módszer mindenki számára kedvező, és senkinek sem árt, az empatikus, úri társadalmak ezt szokták választani.

Kevésbé empatikus, közel sem úri társadalmak segítés helyett felháborodnak, és hónapokig képesek olyan hülyeségen rugózni, micsoda dolog, hogy férfi szül! Egyes országok még az Alaptörvényüket is megváltoztatják, hogy ilyen náluk véletlenül se legyen.

Van aztán másfajta kellemetlen változat. A férfinak született ember agyilag is férfi, ezzel napi gondja nincs, de a többségtől eltérően nem az ellenkező nemhez vonzódik, hanem a sajátjához. A nőknél hasonló a helyzet. Ez a tulajdonság szintén társadalom-semleges (senkinek semmilyen kárt nem okoz), sokan mégis valamifajta kórként kezelik, és ha ma már nem is akarják őket elpusztítani, de kiszorítani, azt feltétlenül.

Hazánkban például úgy döntött a kormány: tizennyolc éves koráig senki ne tudhasson róla, hogy a másság egyáltalán létezik, inkább rémüljön meg minden tizenhároméves, amikor először összefut vele. Pláne, hogyha érintett az ügyben.

A fenti célra regnálóék külön paragrafust eszkábáltak, és a pedofíliáról szóló törvénybe tették, lássa csak a jónép, mifélék ezek!

Lehet, persze, hogy ez mind kamu. Az ellenelmélet szerint a születéskor kialakult agynak sem a transzneműséghez, sem a melegséghez nincs köze, mert mindkettő szimplán nevelési kérdés, annak révén alakítható. Eszerint a többség úgy lett rendes ember, hogy jó szüleik még időben ránevelték őket a heteroszexre, ahogy a könyvdarálás sem a zavarodottság, hanem gyermekeink féltésének a jele.

Mivel a helyzet komoly, és lényeges hatással bír társadalmunk életére, elvárható, hogy dilettánsok (potentát, celeb, elemző, népszavazás, marinéni, miniszterelnök) ne szóljanak bele.

Jöjjenek a szakemberek! Adjon ki az MTA erről állásfoglalást, és akkor egyértelmű az ügy. Így lenne jó mindenkinek.

De az Akadémia hallgat.

Freund agykutató, ha jól tudom.

Rétvári – a cisztercita botrány – 87 milliárd forint

Hány milliárd állami pénz köthető a belügyi államtitkár kereszténydemokrata hálózatához? Ennek járt utána a valasz.hu, mely korábban beszámolt arról, hogy a pénzügyi botrányba már belebukott a cisztercita rend vezetősége.

Csaknem 2,8 milliárd forintért rendezvény központ épül Zebegényben, ahol az épületet az állam ingyen adta át a Rétvári által irányított kereszténydemokrata hálózatnak. A 2,8 milliárd forint is ajándék pénz. Jellegzetesen az állami pénzek a belügyminisztériumhoz kötődnek, ahol Rétvári Bence államtitkár, és oda csordogálnak, ahol a kereszténydemokrata képviselőnek politikai érdekeltsége van. Például a Gellérthegyre, ahol korábban Rétvári Bence parlamenti képviselő volt, majd pedig a mostani választókörzetébe, a Dunakanyarba. Ennek a szimbóluma a rendezvény központ Zebegényben.

Legkevesebb 1,8 milliárd állami pénz jutott a Familiare Társadalomszervező Központnak. Ennek igazgatója Drabos Erik Kasszián ügyvéd, Rétvári Bence családi jóbarátja és bizalmasa, aki kulcsfigura a cisztercita pénzügyi botrányban is. Az Orbán kormány a központnak odaajándékozott egy apartman házat Siófokon.

Legkevesebb 2,5 milliárd forintos állami támogatást kapott a Magyar Vezetőképző Alapítvány. A kuratórium elnöke Bérczi L. Bernát volt, a cisztercita rend leváltott elnöke. A kuratórium ügyeit Drabos Erik Kasszián ügyvéd intézi a mai napig mint kurátor.

312 milliós állami támogatást kapott a Kovács K. Zoltán Alapítvány. Ez a tulajdonosa a vasárnap.hu kereszténydemokrata portálnak. Kovács maga a Hungary Helps nevű kormányzati intézmény vezérigazgatója.

563 milliós forintos állami támogatást kapott a Családháló Alapítvány, amely megvette a Zebegényben levő ingatlant, ahol rendezvény központot rendeznek be.

91 millió forintot kapott a Szabadságvédő Alapítvány, amely a Bartók Béla úton védi a szabadságot Drabos Erik Kasszián ügyvéd ingatlanában.

500 millió forint a Dunakanyari Védegylet Alapítványnak. Ez Rétvári Bence választói kerülete, a kurátor így természetesen maga Rétvári Bence.

2,77 milliárd forint a Milleniumi Pavilon Közhasznú Alapítványnak – ez a rendezvény központ Zebegényben.

A valasz.hu részletesen elemzi az alapítványok pénzügyeit, majd összegez: legkevesebb 8,7 milliárd forint állami pénz landolt Rétvári Bence belügyi államtitkár hálózatánál.

Mint cseppben a tenger

Rétvári Bence főnöke, Pintér Sándor belügyminiszter ennél is nagyobb hálózatot működtet, melyet természetesen szigorúan ellenőriznek is a hatóságok, melyek feje maga Pintér Sándor. A belügyminiszter 633 millió forintot vágott zsebre tavaly “törvényesen”. Ebből a fizetése 28,5 millió forintot tett ki.

Orbán Viktor a nyomtató lovaknak nem köti, mert nem kötheti be a száját. Krisztus koporsóját sem őrizték ingyen. Ebből a szempontból az nyomaszthatja a nemzeti együttműködés rendszerének atyját, hogy elfogyott a pénz! Európa nem fizet: 27 milliárd euró lóg a levegőben – ismerte el maga Varga Judit igazságügyi miniszter a Hír Televízióban vígan beszélgetve Bayer Zsolttal. Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter arra szólított fel mindenkit, hogy tanuljon meg gazdálkodni az uniós euró milliárdok nélkül is.

Ez képtelenség – jött a válasz Nagy Márton korábbi munkahelyéről, a Nemzeti Bankból, ahonnan Matolcsy György bankelnök üzente meg: uniós euró milliárdok nélkül nem megy a szekér!

Matolcsy pártunk és kormányunk hivatalos lapjában, a Magyar Nemzetben arról írt, hogy ha az uniós pénzeket hatékonyabban használták volna fel, akkor azokból a költségvetésnek mára bevételei lennének. Matolcsy György azt is hangsúlyozta, hogy az uniós euró milliárdoknak kulcs szerepük van a magyar költségvetés egyensúlyának megteremtésében.

Lánchíd

Budapest első állandó hídja. Az akkori lakosságszámból adódó forgalomra méretezték, és az akkori város közepére tették, ahogy ma is csinálná a tervező, azaz ha nem lenne még híd a Dunán.

A mostani várost és lakosságát figyelembe véve elsőnek természetesen az Erzsébet híd épülne meg. Fő forgalmi folyosó, kétszer három sáv, megfelelően nagy kapacitású csatlakozó utak, melyek a forgalmat minden irányban képesek elvezetni.

A Lánchíd persze nem ilyen. Messze nem, sőt nagyon messze nem. A Lánchíd kicsi. Pont olyan, mint a reformkori Pest-Budához illő alkotás, ahol az átkelésért ma már nem kell külön fizetni, de azért beszedik tőlünk azt a pénzt. Tán még többet is.

A ma már roppant szűkös átkelő az egyik irányban a zilált forgalmú pesti belvárosból érkező autóhadat kényszeríti egy sávba sorolni, amely kényszerítés az ellenkező irányban az Alagút Attila úti bejáratánál ismétlődik meg. A helyzet közlekedési szempontból igencsak kellemetlen mivoltát a Clark Ádám téri körforgalom tovább fokozza, mivel a keresztirányú forgalom is erős. Ezek együttes eredménye a dugók megjelenése a hídon és környékén, melyekkel a város lakossága régóta próbál együtt élni. A dugóban az a rossz, hogy mindenkinek káros. Az autósoknak is, meg az ottlakóknak is.

Így ment ez sok hosszú éven át…

…aztán az idő vasfoga a Lánchídba is belemélyedt, a felújításnak nemrég eljött az ideje, neki is álltak, be is fejezték, és minden rendben lenne… mégis itt a baj. A városvezetés úgy véli, az autókat le kell róla tiltani, mire a kormány azonnal lépett, hogy ő akkor nem adja oda a felújításhoz beígért hat milliárdot, mert „nem állt helyre az eredeti állapot”.

A helyzetet nem ismerőknek el kell árulnunk, hogy ez csak egy ócska trükk, amely egyrészt a budapesti autósoknak szól, hogy íme, a derék kormány mennyire védi az ő érdekeiket, lesznek szívesek legközelebb nem a gonosz, biciklis Karácsonyra, hanem a Passattal furikázó, jólelkű Tarlósra, na, esetleg Szentkirályira szavazni, másrészt azt célozza, hogy Budapest amúgy is kevés pénze még kevesebb legyen. A kormánynak a hat milliárd, lévén a költségvetéshez képest gyakorlatilag nulla, nem számít, tökmindegy neki, hogy átutalja-e, vagy nem (egy jó kis közbeszerzés vesztesége félkézzel is a triplája ennek), de mindenképpen tönkre akarja tenni az ellenzéki városvezetést, amelynek jelenleg, nagyrészt a kormány jóvoltából anyagilag beszorult a lába.

A tönkretétel az egyetlen dolog, amihez a FIDESZ ért, de ahhoz aztán nagyon.

A kérdés tehát, amelyről a vita szól: a felújítás után engedjék-e az autókat a Lánchídon közlekedni?

A racionális vizsgálathoz kiindulási tény, hogy a híd felújítása során másfél évig nem volt rajta autóforgalom. A FIDESZ Karácsony elleni, leginkább nemtelen eszközökkel folytatott hadjáratában mind a városi dugók, mind a felújítás igencsak sokszor szerepelt, ám a kettőt mégsem kapcsolta össze senki (ha lett volna rá indok, a NER huszárok biztos megteszik), ezért egyértelműen mondható, hogy a híd a két városrész közötti forgalomban csekély szerepet játszik, mert kicsi az áteresztő képessége (a csak 2*1 sáv meg a lassú haladás, azaz a dugó miatt), azaz ha le is zárják, más hidakkal könnyen, azok forgalmának észrevehető növekedése nélkül lehet helyettesíteni.

Ebből következően az autóknak a Lánchídról való kitiltása a budapesti átkelő forgalmat csak kismértékben zavarja. Előnyei közé tartozik ugyanakkor, hogy csökkentheti a belvárosi zsúfoltságot, lényegesen megkönnyíti Clark Ádám téri keresztirányú áthaladást (Fő utca – Lánchíd utca, mindkét irányban, mégpedig mind az autókat, mind a gyalogosokat illetően), és gyorsítja a busz- meg taxiközlekedést, miközben a város legközépsőbb részének zaj, por és szennyezőanyag terhelése lényegesen kisebb lesz. Jó pár embernek ugyan kerülőúton kell autóznia, de mivel arrafelé kisebb a dugó, és így folyamatosabb a forgalom, ezeknek az autósoknak nem lesz sokkal több a benzinkiadása, mintha mind egy szálig a Lánchídon araszolgattak volna át. A kétfajta átkelés kábé ugyanannyi időbe kerül, viszont a dugóban való tötymörgés miatt a sofőrök tüdő- és idegi terhelése a kerülő utakon vezetve kisebb, mint a Lánchídon.

Idáig tartott az észszerűség. Következzenek az egyebek.

A „logikusnak láttatott irracionalitás” bemutatását illetően Tarlós úr jeleskedett, aki bukása óta folyamatosan kampányol, és jelenleg azzal érvel az autók kitiltása ellen, hogy ha fel kell újítani a Petőfi meg az Árpád hidat (mindkettő várható), akkor ezek a felújítások a Lánchíd áteresztő kapacitása nélkül „közlekedési káoszhoz vezetnek majd”. A lakonikus kijelentéssel az a baj, hogy a várostérképet ismerőknek (Tarlós ezek szerint nem ilyen) nehéz elhinni, vannak olyan őrültek, akik a Petőfi híd lezárásakor nem az Erzsébet hídon, illetve az Árpád híd lezárásakor nem a Margit hídon (esetleg a Megyeri hídon), hanem a felújítandóktól jó messze található, szűk útvonalakon megközelíthető, és csak 2×1 sávos Lánchídon akarnak majd közlekedni. Természetesen mind a Petőfi, mind az Árpád híd lezárása esetén a dugók kialakulása nagy valószínűséggel várható, de egyáltalán nem a Lánchíd autómentessége miatt.

Hogy Tarlósnak még csak szemernyi igazsága se legyen, az is megoldható,

mert a városvezetésnek bármikor rendelkezésére áll a lehetőség: a felújított Lánchíd ideiglenes, a Petőfi és Árpád hidak felújításának időtartamára való megnyitása az autók előtt.

Ennek alkalmazásával a Tarlós által felvázolt, ám a megfontolások alapján eleve kicsinek várt negatív hatás akár nullára is csökkenthető.

További érdekesség, hogy Tarlós a Karácsony féle „Lakógyűlés” ötletéről azt mondta: „Ennek (a döntésnek) a felelősségét laikusokra – köztük kiskorú gyerekekre – hárítani nevetséges. Ez nem demokrácia, hanem dilettantizmus, amit ajándékként tálalnak a gyanútlan szavazóknak.”, mely kijelentés annak fényében, hogy ő szakemberként mond értelmetlen dolgokat, eléggé mulatságos.

A racionalitás megingott egy pillanatra. A még erősebb lengés érdekében a FIDESZ kijátszotta az aduászt, ugyanis Gulyás Gergely a kormányinfón zöld megoldásnak nevezte az autós Lánchidat, és személyes példával állt elő: a kormányinfóról csak az Erzsébet hídon át lehet felautózni a Karmelita kolostorba, pedig a Lánchíd közelebb lenne. „Nekem senki ne mondja józan ésszel, hogy a zöldpolitika jegyében ez az álláspont tartható.”

Abszolút igaz. Neki ne mondja senki! Pláne józan ésszel. Úgysem értené.

Kezdjük talán azzal, hogy a nagymenők, mint például Gulyás szirénázni is képes, szolgálati kocsija akkor is átmehet a hídon, ha a mezei, avagy közönséges autósoknak tilos, azaz a miniszter úr akkor járna jobban, ha a többi autós Karácsony elképzelése szerint másutt közlekedne, és így ő a Lánchídon át senki által nem akadályozva, gyorsan és időben érne fel a Karmelitában tartott közös imára, amelyről a késést állítólag rossz néven veszik. A személyes példa ezért sajnos hülyeség.

Ha Gulyásnak nem ilyen kocsija lenne, akkor is rögzíthetjük azt, hogy nincsenek olyan sokan, akik 1./ a kormányinfóról mennek 2./ autóval 3./ a Várba, azaz egyetlen eset alapján a teljesen eltérő igényű embertömegekre vonatkozó, általános kijelentéseket tenni ellenjavallt (rossz fényt vet a kijelentő józan eszére, na!). Természetesen, ha rendelkezésre áll egy konkrét, részletes vizsgálat, amely az összes Lánchídon autózó ember indulási pontját, végcélját, egyéb útvonali lehetőségeit és ennek alapján a benzinfogyasztás és a szennyezőanyag mennyiség módosulását a zöldpolitika jegyében dolgozza fel, az rögtön más, csak a vizsgálat eredményét Gulyás úr elfelejtette ismertetni, hogy a kijelentését alátámassza valami.

Marad tehát a józan ész hiánya.

Mint az ismert, Karácsony buszjegyet küldött Gulyásnak, ami rossz ötlet volt, ugyanis egy miniszter a buszon nehezen védhető, még tán egy nagy pofont is kapna valakitől, mielőtt a sötét öltönyös, vagy díszhuszár egyenruhás testőrök közbeléphetnének. Ahogy viszont erre a miniszter úr reagált (Főpolgármester úr nem ismeri a vezetés élményét és vélhetően ebből erednek azok a döntései, amelyektől budapesti autósok százezrei szenvednek) az nem egy rossz ötlet, hanem kövér ostobaság. Karácsony éppen hogy több vezetési élményben részesítené az autósokat, akik hosszabb, és kellemesebben autózható úton tovább élvezhetnék a vezetést, ha előttük lezárnák a Lánchidat.

A „százezrek szenvedésének” legördülő könnycseppes ecsetelése tehát azt mutatja, Gulyás úr inkább érzelmes lélek, mintsem logikus agy. Egyetlen mentsége, hogy az egész kormány így van összeválogatva.

Nem engedném őket érettségire.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK