Egy éve hagyta ott a Kereszténydemokrata Néppártot Lukácsi Katalin, mert az csak a Fidesz árnyékában létezik, önálló vélemény nélkül. A baloldali, ateista családból származó 31 éves politikus most még keresi a helyét – derül ki a Független Hírügynökségnek adott interjújából. Azt a pártot, amely hitelesen tudja képviselni a keresztény-konzervatív-liberális értékeket. Azt mondja: Orbán Viktor kereszténységről megfogalmazott gondolatai összeegyeztethetetlenek az etnikai homogenitásról vallott nézeteivel. Bízik benne, hogy a migránsozás már nem hat az emberekre, legalábbis azokra, akik nem az új Messiást látják Orbánban.
Sokszor nyilatkozott, beszélt már azóta, hogy otthagyta korábbi pártját, a kereszténydemokratákat. Mennyien becsmérlik ezért, és hányan vannak olyanok, akik istenítik?
Talán senki nem istenít. Annál többen fordítottak nekem hátat, többek között volt barátaim is, sajnos néhányan átváltottak személyeskedésbe is, miközben én soha nem teszek ilyet. Vannak azért olyanok is, igaz nem sokan, akik azóta szintén elhagyták a pártot, és van egy minősített kisebbség, akik ma már árnyaltabban látják a helyzetet, azt ugyanis, hogy mi is zajlik ebben az országban.
Meglepte a párttársait a lépése?
Bizonyára volt, akit igen, de nem mindenkit, mivel ez egy folyamat eredménye volt, és tulajdonképpen mondhatom azt, hogy azok közül, akik ismerik az ügyemet, a döntő többség támogat. Például a családom is. Ebből merítek erőt a sok támadás ellen.
A családja alapvetően konzervatív, keresztény meggyőződésű?
Nem, sőt inkább baloldaliak, mármint a szüleim. Ők voltak azok, akik kezdetben nehezen viselték, hogy jobboldali lettem, mint ahogy ma is az vagyok, de most már jobban tudunk szót érteni egymással, sőt a fontos kérdésekről már ugyanazt gondoljuk. Egyébként anyukámtól sokszor megkérdezik, hogy miként viselte azt, hogy a lánya kilépett a pártból, ő azt szokta válaszolni: inkább azt kérdezzék, hogyan viselte azt, hogy belépett.
Egy ilyen lépés után többnyire azt feltételezik, hogy azért következett be, mert nem kapott meg valamilyen juttatást, vagy valami hasonló anyagi ígértet nem teljesítettek. Az ön esetében nem volt ilyen?
Legfeljebb olyanoktól, akik nem ismernek engem. Akikkel együtt dolgoztunk, azok pontosan tudták, hogy én rengeteget adtam a pártnak, elsősorban az ifjúsági szervezetnek. Sok rendezvényt szerveztem, soha nem kértem érte semmit. Tehát,
akik azt mondják, hogy az én egyetlen teljesítményem, az, hogy kiléptem a pártból, súlyosan tévednek.
Egy éve, hogy otthagyta a pártot. Azóta rosszabbodott a politikai helyzet, szóval helyesen döntött?
Igen.
A volt pártom egyre inkább csúcsra járatja a vállalhatatlanságot.
Ami az ország egészét illeti, tavaly tavasszal volt egy kis pezsgés a politikai életben, többek között a CEU-törvénnyel kapcsolatban, de aztán nyár végére, és főleg télre mély apátia következett be. Visszatérve a KDNP-re: szerintem minőségben tovább romlott. Ahogy hallottam, zajlott egy kis vita arról, hogy az eddigi utat folytassák-e, de azt a vonatot, ami elindult, már nem lehet megállítani. Másként: csúcsra járatják a sorosozást. Kérdés, hogy a hódmezővásárhelyi kudarc után ez működőképes-e vagy sem.
Akadtak egyébként önnek követői is?
Hát nem tudom, hogy követőim-e. Van néhány ember, aki utánam lépett ki a pártból, szerintem volt rájuk hatással az én döntésem.
A KDNP, amelynek ön tagja volt, szerintem nem igazán létező párt, inkább csak oldalkocsija a Fidesznek. Ön szerint igazam van, ha azt állítom, hogy nincs egyáltalán önálló léte?
A párt létezik, hiszen van tagsága is, csak a nélkülözhetetlen tartalom, az önálló vélemény hiányzik belőle. A helyi szinteken van mozgás, de ha országoson akarja magát megmutatni, az sokszor rosszabb, mintha csendben maradna.
Vagyis hiába vannak aktivistái, értelmes akcióképes emberei, ha egyszer nincs önálló vélemény, nem vállal soha konfliktust, ami persze a Fidesszel kötött szövetségen belül nem is lehetséges. Hiszen tudjuk a Fidesz milyen diktatórikus hajlamú, még a saját kebelén belül sem tűri az önálló véleményt, akkor hogyan jelenhetne meg ilyen a hozzácsatolt pártban? A változáshoz elsősorban a párt vezetésének is újjá kellene alakulnia, és ki kellene szakadnia a Fidesz öleléséből. Én abban a reményben tevékenykedtem az ifjúsági szervezetben, még ha naivnak is tűnt az elképzelés, hogy majd valamikor megalakíthatjuk a
Kereszténydemokrata Párt 2.0-át, hogy az új generáció majd egy sokkal szerethetőbb KDNP-t hoz létre.
Úgy látszik ez tényleg naiv gondolat volt… Hát igen, mert a többiek, az ugyancsak reformot akarók, vagy kikoptak, vagy belesimultak a rendszerbe, vagy, mint én, elhagyták a pártot.
És most ön, politikai értelemben, hol áll? Maradt a jobboldalon?
Nem tudok ilyen skatulyákban gondolkodni. Magamat, mint kereszténydemokratát, középre pozícionálnám, bár igaz, magát mindenki középre helyezi.
Sok mindenben konzervatív vagyok, sok mindenben liberális.
Jelenleg nem tartozom egyetlen párthoz sem, aktivistaként segítem a Viszlát kétharmad egyesület tevékenységét. Az a célunk, hogy minél több embert vigyünk el április 8-án szavazni. Ami a jövőt illeti: bennem van ambíció közéleti szerepet vállalni, de jelenleg nem látok olyan pártot, amelyhez nyugodt lelkiismerettel tudnék csatlakozni. Most úgy gondolom, hogy ehhez egy új pártnak kellene megjelennie a színen.
Ha feltétlenül szeretném önt valahova besorolni, akkor leginkább az új hódmezővásárhelyi polgármester, Márki Zay Péter irányvonalát kellene említenem?
Nekem ő nagyon szimpatikus, a megszólalásai is motiválóak, inspirálnak és erőt is merítek belőlük. Gyönyörű volt a tanúságtétele, amit a választások éjszakáján mondott. Úgy érzem, hogy rokon a gondolkodásunk, európai, piacpárti, vallásos, katolikus, mint én, szerintem sok mindenben szót tudnánk érteni. Ő mondta, hogy a legnépesebb párt tagja, mégpedig a kiábrándult fideszeseké. Én is ezt erősítem, bár a Fidesz tagja soha nem voltam.
A család többi tagja is hívő?
Nem. A szüleim vallástalanok, és ateisták.
Akkor mi az, ami önt közel vitte a hithez?
Soha nem voltam ateista, inkább útkereső. A legtöbbet a gimnáziumi filozófia óra jelentett számomra ezen az úton, gondolkodásra ösztönzött. Annak ellenére, hogy szinte semmiben nem értettem egyet a tanárommal, de egy hatalmas követ dobott az állóvízbe, a lelkembe. Arra ösztönzött, hogy keressem az igazságot. Így kerültem az ELTE filozófia szakára, amit ugyan nem fejeztem be, de ott megtaláltam a hitet, a személyes Isten-kapcsolat kegyelmét.
Otthonról nem ezt hozta, akkor történt valami olyasmi az életében, ami ezt a váltást – már ha váltás volt – előidézte?
Nálam nem történt ilyen, szervesen alakult így. Az igaz, hogy a neveltetésem, a normák alapján, tehát nem vallási alapon, de keresztényi értékek szerint történt. Ahogy Antall József fogalmazott: Európában az ateista is keresztény.
A testvérei is hívők lettek?
Nem, mindketten ateisták.
A harcosságát vagy a nyilvánosság vállalását a család üdvözli?
Mellettem állnak, a szüleimről beszélek, a testvéreim járják a maguk útját, és remélem, hogy nem nehezítem a sorsukat, mert ugye manapság ez sem egyszerű. A harcosságomat egyébként anyukámtól örököltem.
Orbán Viktor nagyon sokszor hivatkozik a kereszténységre. Ön szerint mennyire hiteles, amit mond?
A saját táborának abszolút hiteles. Ennek a tábornak hitelesebb mérce Orbán Viktor szava, mint a római pápáé, ami persze katolikusként meglehetősen botrányos vélekedés. A csendes többség számára azonban nem rokonszenves, hogy a miniszterelnök a kereszténységről beszél. A rendszerváltás előtt az állampárt is igyekezett úgy feltűnni, mintha ő lenne a kereszténység igaz képviselője, hiszen az a béke vallása, és a katolikus egyháznak tilos nyugati hatalmak a fegyverkezést támogatják, míg mi a béketábort képviseljük.
A mai hatalomnak is van olyan törekvése, hogy éket üssön a világ egyház és a nemzeti egyház közé. Orbán Viktor, miközben sokat hivatkozik a kereszténységre, ugyanakkor etnikai homogenitásról beszél, ami elfogadhatatlan.
A kereszténydemokrácia a második világháború sokkja után azzal jelent meg és azzal mutatott újat, hogy meg kell haladni ezt a fajta nemzetközpontúságot.
A fiatalokra mennyire hat ez a nemzetközpontú gondolkodás?
A fideszes fiatalok biztos elfogadjak, de a keresztény fiatalok, akik között én mozgok, ott azért nevetséges ez a pótmessiás szerep. Ugyanakkor nagyon sokan elhiszik, hogy maga Soros a sátán, az ENSZ is ellenünk van, és Orbán Viktor, Krisztus helytartójaként megment bennünket a gonosz erőktől.
Hódmezővásárhely nem arra mutatott példát, hogy van esély ezen túllépni?
Mindenképpen van remény. Volt nemrégiben egy vita képviselőjelöltek között Sárospatakon, még a nézőközönség részéről sem merült fel a migránskérdés, Soros neve sem hangzott el. Természetesen tudom, hogy a hiszterizált tábor ezt a kérdést nem fogja elengedni.
Olyannyira nem, hogy egyre képtelenebb ötletekkel állnak elő a fideszesek. Gondolhatjuk, hogy ezek a fenyegető, riogató akciók most már inkább kontraproduktívak?
Úgy érzem, hogy a kormány tizenkilencre lapot húz, mert nem tud mást tenni. Ha már elindult ezen az úton, már nem tud letérni róla, aztán majd meglátják, hogy jéghegynek ütköznek-e vagy sem. Amennyiben irányt váltanának, elbizonytalanítanák a tábort. Hogy milyen a hatása? Nem vagyok biztos benne, hogy motiváló, már csak azért sem, mert időnként kifejezetten nevetségessé válik.
Én bízom abban, hogy az állampolgárok bölcsebbek annál, mintsem elhiggyék, hogy minden laktanyában, vagy a lakásukon migránsok lesznek.
Már csak azért is, mert látniuk kell, hogy azok a bevándorlók, akik ide érkeznek, nem akarnak egyáltalán itt maradni. Ma tehát inkább az a kérdés, hogy kivándorló ország lesz-e Magyarország.
Most éppen doktorandusz az egyetemen. Mi a témája?
A rendszerváltás.
Ha már rendszerváltás: az utóbbi időben több olyan interjút is készítettem, ahol az alanyok arról beszéltek, ők még nem éltek demokráciában. Ön, fiatalként mennyire tudja elfogadni ezt az állítást?
Alapvetően a keresztény közösséget kutatom, tehát a KDNP a kutatásom tárgya, ezért nagyon sokat foglalkozom azzal a kérdéssel, hogy az egyház mennyire volt aktív a rendszerváltásban. Nos, egyáltalán nem volt az, az egyházzal egyszerűen megtörtént a rendszerváltás, alakítóként nem vett részt benne. A keresztény társadalom éppen ezért nagyon megtörten szembesült a rendszerváltással, és talán az a legnagyobb értéke ennek a váltásnak, hogy mindezt sikerült vér nélkül lebonyolítani. Nagyon nagy dolog, hogy a teljesen másként gondolkodó feleknek sikerült egy asztal köré gyűlniük és megvitatni a feladatokat.
Ma a rendszerváltásnak kifejezetten rossz a recepciója, és ez is talán a polgárosodás, a középosztály hiányával magyarázható, de biztos vagyok benne, hogy egyszer nagyra fogja értékelni a történelem ezt az átalakulást.
Gondoljunk például arra, hogy ma már egyáltalán nincs vita, ott pedig – az ellenzéki kerekasztalnál – Orbán Viktor is milyen szép arcát mutatta.
Említette, hogy akkoriban, szemben a mai helyzettel, egészséges vita folyt a különböző nézeteket vallók között. Vajon mennyi időre lesz szükség ahhoz, hogy erre újra képes legyen a magyar politika?
Ez sajnos szocializációs hiányból fakad, és minden pártban jelen van. A mai ellenzéki pártok mutathatnának példát. Mondjuk abban, ha tudnának tartalmi kérdésekben egyeztetni, és túllépnének a személyeskedő, kicsinyes gondolkodáson. Erre éhez és szomjaz a magyar közvélemény.
