Egyszer ez a fal is le fog dőlni – mondja Majtényi László jogtudós, az EKINT vezetője a Független Hírügynökségnek adott interjújában az újabb Fidesz győzelem kapcsán. Szám szerint most is többen szavaztak Orbán ellen, mint mellette. De, hogy meg is bukjon ez a kormány, ahhoz fel kell épülnie egy új ellenzéknek. Majtényi szerint a politikai harc igencsak leegyszerűsödött: a szabadságot akarják az emberek, vagy alattvalóként élni. A szabadság vágya pedig Budapesten már megfogalmazódott.
Nyilván nem érkezett még el a mélyebb elemzések ideje, de azon azonban érdemes már most elgondolkodni, hogy mi lehet a magyarázata annak, hogy hiába küzdöttek éveken keresztül a jogállam helyreállításáért? Miért maradt minden érv, tény hatástalan?
Kezdjük ott, hogy minden vereség után a nihil az embereken eluralkodó érzés. Ugyanakkor szinte minden vereségben lehet találni reménykeltő elemeket. Ebben a mostaniban is. De, hogy a kérdésre válaszoljak: Jeriko falait is hiába ostromolták egy ideig, és egyszer csak valakik megfújtak néhány kürtöt, közben mások meg kiáltoztak, és ledőlnek a falak. Nem lehet tehát megmondani, hogy mikor fog ez itt is megtörténni. Igaz:
évek óta hányjuk a falra a borsót, és a fal nem mozdul meg, de egyszer le fog dőlni, az nem kétséges, hiszen semmi sem tart örökké.
De ez most nem nagyon látszik közelinek…
Ha a statisztikákat nézzük, akkor az azonnal szembeötlik, hogy szám szerint többen szavaztak az Orbán ellen, mint mellette. Ennek ellenére persze el tudnék képzelni egy másik ellenzéket, egy olyat, amelynek nem százezerrel, hanem sokkal több szavazat jut, mint a Fidesznek. Ezzel pedig azt akarom mondani, hogy az ellenzék romjain, illetve a romjai mellett, fel kell épülnie egy másik, egy új ellenzéknek. Talán egy olyannak, amelyet most kell elkezdeni megszervezni. Részben zöldmezős beruházásként. A politikai küzdelemnek immáron egyetlen tétje van, és ez a szabadság, az alkotmányosság helyreállítása. A szabad vállalkozástól a szabad választásig, a magánélet szabadságáig bezárólag. Ez a mostani ellenzék abban a tévhitben élt végig, hogy az emberi létezésnek ezek az alapértékei, vagyis, hogy szabadon dönthess saját magadról, ez senkit nem érdekel, az embereket csak az újabb és újabb havi nyugdíjakkal, a szociális ígérgetéssel és a Fidesz demagógiájának, más eszközökkel való folytatásával lehet megfogni.
És nem?
Ebben a speciális történelmi helyzetben, amiben vagyunk, lényegében zárójelbe kerülhet politikai értelemben a konzervatív, a liberális, a baloldali és a polgári jobboldali értékrend. Egyetlen kérdés van: szabadságot akarsz-e, vagy alattvalóként kívánsz élni? Erre a kérdésre egyszerűsödik a választás. Ebben a választási harcban a baloldal lépett föl, különböző pártokban. Közülük a legfantasztikusabb konglomerátum az MSZP, amely számomra egy elképzelhetetlen képződmény. Csak, mint létezőt tudjuk elképzelni, ilyet kitalálni sem lehet.
Ezt, hogy érti?
Talán nem kell külön árnyalnom, hogy igen különféle erkölcsök élnek együtt ebben a konglomerátumban. De ez most mindegy is. A lényeg az, hogy ennek az új ellenzéknek, amelyikről beszélek, és amelyiknek létre kellene jönnie, nem lehet más programja, csakis a szabadság visszaépítése. És, ha ez megvan, csak utána kezdődhet el a politikai vita arról, hogy milyen legyen az a szabad ország, amelyben élni akarunk. Ha megnézed az alkotmányos demokráciákat, azok mind szabad országok. De először valamilyen szabad ország lettek, majd ezek után kezdtek el vitatkozni azon a politikai aktorok, hogy milyen is legyen az a szabad ország. És ez időről időre változik. Olyan, amelyben a szegények gyámolítása az elsőrendű feladat, vagy olyan, ahol – csak példaként említem – a vállalkozások védelme a legfőbb érték. De számos ilyen kérdés lehetséges, ilyen az államforma, amire már megadtuk a választ, és az is például, hogy ebben a világnézetileg és felekezetileg színes országban államegyházi modellben akarunk-e élni, mint a skandinávok, vagy Észak-Európa, Németország, vagy egy olyan szigorúan szekuláris államban, mint amilyenben a franciák. Mekkora legyen az alkotmányos súlya a területi önkormányzatoknak? Megismétlem: rengeteg lényegi társadalmi vita van, amit azonban a szabad országokban lehet felvetni, de egy autoriter rendszeren belül az első jogos kérdés, autonóm, szabad emberi lények közösségében akarunk-e élni, vagy alattvalóként.
Ebben a helyzetben, ami a választás után kialakult, kit lehet megszólítani ezzel a gondolattal? A helyzet alatt azt értem, hogy az emberek mintha döntöttek volna: inkább élnek alattvalóként…
A Fidesz közönségét kell mindenek előtt megszólítani. Én nem hiszem azt, hogy ezek az emberek inkább szeretnének alattvalók lenni, mint szabad emberek. Van itt két hatalmas méretű információs buborék; vannak tájékozottak, és vannak a hazugsággal elcsábítottak. A kettészakadt ország képe sejlik fel, itt van Budapest, amely az ellenzék rendes együttműködése esetén szinte teljes sikert könyvelhetett volna el, illetve van a vidék, amelynek eredménytelenségét, legalábbis ellenzéki szempontból, láthattuk. Ennek a megosztottságnak ne örüljünk, ne örüljünk annak, hogy ennyire kettéhasadt az ország. Én sokat jártam és járok is az országban, és azt kellett tapasztalnom, hogy vannak vidékek, ahol a lakosság médiafogyasztása az óriásplakátokból és az állami propaganda rádiók és televíziók kínálatából áll. Tájékozódni nem tudnak, amitől persze nem rossz emberek, és azt sem lehet rájuk mondani, hogy született szolgák.
De hát az állami adókat alig-alig nézik, hallgatják…
Nem egészen van ez így. A napokban volt szerencsém meghallgatni Polyák Gábor előadását, aki a maga és az én számomra is megdöbbentő adatot regisztrált egy vizsgálat során. Eszerint csak pesti babona, hogy a közönség elutasítja az állami propaganda eszközöket, ennek az ellenkezője az igaz: a magyar televízió különböző csatornáit majdnem annyian nézik, mint a két nagy kereskedelmi televíziót együttvéve. Hiba tehát Budapestből következtetéseket levonni, abból például, hogy itt a villamoson, buszon, metrón, szinte csak kormánykritikus hangokat hall. El kell menni 200 kilométerrel odébb, és ott hallhatóvá válik a másik hang is. Nem szeretném az ellenzéket most támadni, mélyen elutasítom azt a megközelítést, amely ilyenkor gyalázza az ellenzéket, intellektuálisan és morálisan is elítéli, ugyanakkor az mindenképpen elgondolkodtató, hogy még a nagyvárosokban is mennyire erőtlen az ellenzék, és hogy a kampányban többet vitatkoztak egymással, mint a kormánnyal.
Vajon miért?
Azt mondom: legyünk méltányosak; rettenetesen nehéz körülmények között működik az ellenzék. Lehet persze bírálni az intellektuális, a fantáziabeli hiányosságok miatt, egyes esetekben morális okok miatt is, de ennek most nincs még itt az ideje. Most csak a nehézségekről beszélek, például arról, hogy az összes vidéki lap a kormány kezében van, márpedig az ott élők ezekhez az újságokhoz szoktak hozzá. A formátumhoz szoktak hozzá, nem pedig a tartalomhoz, így aztán nem veszik észre, hogy a kedvenc megyei újságjukat ellopták, és hazug tartalommal töltötték fel. Ehhez még tegyük hozzá azt is, hogy sokaknak, ha bemondta a Kossuth Rádió, vagy a Magyar Televízió, akkor az úgy is van. Az ellenzékről most meg pozitívumként annyit, hogy megjelent egy új politikusi generáció, amelyhez nagy reményeket lehet fűzni. Hadházy, Szél, Kunhalmi, Márki-Zay-tól a momentumos fiatalokig, vagy éppen az Együtt politikusaiig, akiket talán a legnagyobb méltánytalanság ért ezen a választáson azzal, hogy a gonosz egyfordulós rendszer miatt még az egy százalékot sem érték el.
Ön szerint be fogja-e váltani Orbán azokat a fenyegetéseket, amelyeket március 15-én megfogalmazott? Gondolok itt az ön szervezetére is. Tehát bekövetkezik-e Magyarországon egy olyan tarolás, amely minden ellenállást megpróbál letörni?
A dolog lényege, hogy minden autoriter vezető paranoiás és gyáva. Azt nem tudom, hogy jellemző-e ez Orbán Viktorra, mint magánemberre, ehhez nem ismerem őt eléggé, de gyáva emberként viselkedik, mint ahogy Erdogan, vagy Putyin is, mert maga a rendszer, az autoriter rendszer, minden egyeduralomra törő rendszer paranoiás.
Ezért fut fel minden döntés a legfelsőbb szintre?
Igen, ezért nem dönthet más. Ebből az következik, hogy amikor Hódmezővásárhelyen meglegyintette a vereség halvány szellője a rendszert, és személy szerint Orbán Viktort is, azt a következtetést vonta le, hogy ez még egyszer nem történhet meg, azaz soha többé nem fordulhat elő, hogy egy választáson a hatalma kétségbevonható legyen. Ez a logika egyszerűen így működik. Ezért aztán minden autonóm személyre és testületre ellenségként tekint a hatalom. A civilekre is, pedig ezek a szervezetek egy sor olyan feladatot látnak el amire az állam alkalmatlan, ráadásul sokkal olcsóbban, mintha ez kormányzati feladat lenne. De az autoriter vezető szemében minden autonómia ellenség, különösen azok, amelyeknek a zászlajára az alkotmányosság védelme van felírva. És a Magyarországon működő ilyen szervezetek elég jelentékenyek. A másik ellenség a szabad sajtó, amelynek még mindig van némi befolyása a hazai közvéleményre. Ezért reális szcenárió az, hogy áthangolják az atv-t, és megszerzik az RTL Klubot. Ez szerintem nyilvánvalóan benne van a programjukban. A harmadik támadási irány a bíróság, a bírói függetlenség megtörése lesz. Pont a választási kampány időszakában a bíróságok elfogulatlan döntések sorát hozták. Ha nem is a szervezet maga, de a bírák a külső befolyás ellen dolgoznak, legalább is ebben a pillanatban, miközben a bírói szervezetben a Nemzeti Együttműködés Rendszere nagyon jelentős pozíciókat szerzett. Ez azért is érdekes, mert egyszer már nagyjából lefejezték, egy nyugdíjazási hullámmal a teljes bírói kart. Az önkormányzatok maradék autonómiája ugyancsak célpont lehet. Tehát ez a négy terület a közvetlen célpont. Bár a többség inkább csak bankszámlakivonatokat olvas, Orbán valószínűleg olvasta Machiavelli Fejedelem című könyvét, , szóval abból a könyvből tudják: mindig szükség van ellenségre. Tehát ha kell, lesz majd új ellenség. Most még Soros és a migránsok azok.
Fenntartható, hogy ők maradjanak az ellenségek?
Szerintem nem. Egy rendszer nem épülhet hosszú távon ekkora hazugságra.
Nem túl naiv ez a gondolat?
Hát lehet. Nem tudom. De akkor Bibó István is naiv volt.
Csak azért kérdeztem, mert Hódmezővásárhely után a saját embereik jelentették ki, hogy ez a sorosozó, migránsozó politika tarthatatlan, aztán két nap után nemhogy elhagyták volna, hanem még rá is erősítettek.
És el kell ismernünk, hogy hatékonynak bizonyult. Akkor Bibó nyomán finomítom a megállapítást, és úgy fogalmazok, hogy nem épülhet egy rendszer a hazugságokra. Lehet hazudni a politikában, lehet győzelmeket elérni hazugságokkal, de maga a rendszer nem épülhet hazugságokra. Az ember gondolkodó lény, és ne véljük gondolkodásra képtelennek azt a két és félmillió szavazót, akik most kiálltak Orbán mellett. Márpedig, ha gondolkodásra képes lényeknek tekintjük őket, akkor előbb-utóbb ők is megorrolnak a hazugságok miatt. Ne felejtsük el azt se, hogy ez a választás előállított milliós nagyságrendben dühös embereket, és ők nagyon haragszanak vagy, nagyon el vannak keseredve.
Ez a megállapítás főként Budapestre igaz, hiszen itt, ha az LMP is úgy akarta volna, szinte teljes ellenzéki győzelem születhetett volna. Itt vannak a legtöbben dühös emberek, itt vannak legtöbben, akik ezt az ön által említett szabadságot akarják. Reális-e, hogy ezen a fővárosi bázison induljon el, ráadásul minél hamarabb, egy olyan mozgalom, amely képes szembe menni az illiberális állammal?
Orbán az erőtől és az eltökéltségtől tart. Példa erre az Eleven emlékmű, ahol pár tucat, erővel nem rendelkező, de állhatatos ember folyamatos meghátrálásra készteti a hatalmat. A magyar történelem pedig azt mutatja, hogy Budapest jó néhányszor eldöntötte az ország sorsát, és a változások is innen szoktak elindulni. De az is biztos, és ez érezhető a levegőben, hogy az ellenzéki politizálás karakterének meg kell változnia, és ez vonatkozik a parlamenti politizálásra is. Visszatérve Budapestre: itt jelentős többségben vannak a kormánykritikus társadalmi csoportok, az most még kérdés, hogy ezek radikalizálódnak-e az elkövetkezendő időszakban. Az egészen bizonyos, hogy ha százezres tömeget lát az utcán az Orbán-kormány, megváltoztatja a napirendet. Hogy ez bekövetkezik-e, azt ma még nem tudnám megmondani. De a kérdésére a válasz az, hogy a munkát elsősorban a Budapesten túli Magyarországon kell elkezdeni.
De van realitása?
Látok esélyt. Még óvatosabban fogalmazva: lehet ilyen esély. Abban látszik az esély, hogy az a bizonyos szabadságvágy, amelyről beszéltem, itt Budapesten már megfogalmazódott. Budapest pedig Magyarországon van.
