Nem mernék arra nézvést találgatásokba bocsátkozni, hogy az elkövetkezendő hónapokban melyik szervezettel mi fog történni, de hogy történni fognak dolgok, az biztos – ezt nyilatkozta a Független Hírügynökségnek Móra Veronika, az Ökotárs alapítvány igazgatója, a szervezet belvárosi irodájában. Azt is elmondta, hogy a civilek listázása tulajdonképpen már négy éve megkezdődött, amikor tizenhárom szervezetet nyilvánítottak nemkívánatosnak a Fidesz potentátjai. Az igazgatónő azt is elmondta, hogy sokféle módszerrel lehet tönkretenni a civileket, és annyi bizonyos, hogy a cél a folyamatos félelemkeltés és bizonytalanságban tartás. Pedig ezek a szerveződések egyáltalán nem a kormány ellen jöttek létre, még ha feladatuk szerint egy-egy rosszabbul elvégzett kormányzati munkára mutatnak rá, vagy azt pótolják. A támadások, egyes európai országban megszokottá váltak, alapvetően orosz inspirációra.
Innen vitték el?
Nem elvittek, hanem hazakísértek a laptopomat lefoglalni, egyébként innen.
És van olyan veszély, hogy még egyszer előfordulhat ilyesmi?
Erre most nagyon nehéz bármit mondani. A civilek elleni támadások, kommunikációs szinten, folyamatosak voltak 2013-14 óta, hol kisebb, hol erőteljesebb szinten, de a tendencia állandó, és az elmúlt másfél évben ismét felerősödött. Ami új jelenség, az a konkrét törvényi intézkedés, először tavaly a külföldről támogatott szervezetekről szóló törvénnyel, az idén pedig a Stop Soros csomaggal, ami ugye most fekszik az országgyűlés előtt. Hogy ez konkrétan mely szervezetekre, mikor és hogyan fog ténylegesen hatást gyakorolni, és ezt a gyakorlatban hogyan fog kinézni, azt most nem látjuk, még csak előrejelzések sincsenek.
De mégis, mit lehet várni?
Nem tudom. Egyfelől a civil szervezeteket úgymond „levelezés” útján is padlóra lehet küldeni. Például úgy, hogy az ember kézhez kap egy adóhatósági határozatot az adószáma törléséről, bizony kevés lehetősége van ez ellen tenni bármit, hiszen egy ilyen lépés ellehetetleníti az adott szervezet működését. Tehát ez az egyik lehetőség, hogy levelezés, határozatok, végzések útján zajlik majd a dolog, illetve – az utóbbi időben tapasztalhattunk ilyeneket -, hogy konkrét személyek ellen lépnek fel, intézkednek ellenük, vagy csak megnevezik őket, mint negatív szereplőket, mint „nemzetbiztonsági kockázatot”.
Meg hát ugye gondolhatunk a listázásra is…
A Figyelő-féle listázás, amire utal, az csak egy újabb csepp volt a pohárban. Így aztán nem mernék arra nézvést találgatásokba bocsátkozni, hogy az elkövetkezendő hónapokban melyik szervezettel mi fog történni, de hogy történni fognak dolgok, az biztos.
Hogy pontosan kivel, mikor és hogyan, azt csak a Jóisten tudja.
Talán a fenyegetettség fenntartása a legfontosabb, nem?
Nem is csak a fenyegetettség, a bizonytalanság fenntartása; ez tűnik a legmegfelelőbb eszköz arra, hogy kifárasszák a szereplőket. Azt egyértelműen látjuk, hogy a célkeresztbe került civil szervezeteknél a kiéheztetés, és ezáltal a bizonytalanságban tartás, ezáltal pedig a lelki, morális kifárasztás is valós szcenáriónak tűnik.
Önt nem tudták morálisan kifárasztani, hiszen nemrég vállalt aktív szerepet a tüntetésen, miközben az Ökotárs most nem szerepel az ellenségek első vonalában…
Legalább is a mi nevünk mostanában nem említődik olyan gyakran, tehát valóban nem vagyunk az első vonalban, ugyanakkor ez bármikor megváltozhat, attól függően, hogy amit csinálunk, annak mekkora súlya és jelentősége van.
Miért vállalt szerepet a tüntetésen, ha egyszer most nincsenek az első sorban?
Alapvetően azért, mert az Ökotárs küldetéséből, tevékenységéből fakadóan a hazai civil szektor erősítését, fejlesztését tűztük a zászlónkra, ezért dolgozunk – elsősorban helyi közösségi szinten – és mint ilyen kötelességünk szót emelni ezért a szféráért.
Mi az önök szerepe pontosan, afféle pénzelosztó hely az Ökotárs?
Nem feltétlenül, bár története során elsősorban az volt. De
jelenleg fő küldetésünk a helyi közösségek megerősítése, építése, persze részben pénzügyi eszközökkel, de más módon is, képzésekkel, mentorálással, vagy hasonló munkákkal. Összességében azzal az átfogó céllal, hogy a helyi közösségek összefogását, együttes cselekvését, illetve a helyi ügyekben való részvételét erősítsük.
Ez nem tűnik kormányellenesnek.
A civilek elleni hadjáratban nem a kormányellenesség a kulcsszó, illetve egyetlen civilszervezet sem kormányellenes, csak azért, hogy szembe mehessen a kormánnyal, hanem fontos társadalmi feladatuk, küldetésük, hogy foglalkozzanak bizonyos társadalmi problémákkal, legyen az a leszakadók vagy a szegények ügye, az emberi jogok sérelme, a környezet pusztítása; ezek a szervezetek az ilyen ügyek megoldásához járulnak hozzá a maguk eszközeivel.
Azért ismerünk olyan civil szervezetet, amely viszont csak azért jött létre, hogy kormánypárti legyen…
Az megint másik káposzta… De azt akartam mondani, hogy ebben a munkában
a civil szervezetek óhatatlanul egyfajta őrkutya szerepet is játszanak.
Azzal például, hogy felhívják a figyelmet a problémákra, ad abszurdum a szakpolitikai területeket bírálattal illetnek, javaslatokat tesznek le. Ilyen szempontból lehet azt mondani, hogy egy civil szervezet örök ellenzéki,vagy ha úgy gondolja, hogy ez vagy az a kormányzati szakpolitika hiányosan végzi a feladatát. Ez nem támadás a kormány ellen, hanem vélemény, amelyet a jobbítás szándékával fogalma meg. Ez a világon mindenütt elfogadott civil funkció. Ugyanakkor, és erről is kell beszélni, egyre több olyan ország akad, már Európában is, amelynek kormánya megkérdőjelezi ezt a feladatot, és megpróbálják korlátozni a civilek tevékenységi körét.
A magyar példa a ragadós, vagy mi vettük át mástól a példát?
Szerintem ez oda-vissza működik. Tanulnak egymástól ezek a kormányzatok. Nyilvánvalóan az orosz példa a közép-európai országok számára egyfajta inspirációt ad; ott legalább tíz éve folyamatos a civilszervezetek jogainak a megnyirbálása és korlátozása. De ismétlem: Európában oda-vissza megy az inspiráció.
Mondhatjuk azt, hogy a civilszervezetek azáltal válnak ellenszenvessé, hogy belemennek olyan lyukakba, amelyeket a kormányzati munka hagy maga után…
Hiszen ez a küldetésük. A társadalom jobbításához ugyanis szükség van arra, hogy a problémákra rámutassanak.
Önök miből élnek most?
Jelen pillanatban az egyik fő támogatónk a Nyílt Társadalom Alapítvány.
Lám a kapcsolat Soroshoz…
Hát igen. Az egészben az az ironikus, hogy mi sosem voltunk Soros-támogatottak, a forrásaink szűkülése miatt pályáztunk tavaly az OSI-hoz, amit elnyertünk, és az idén indult az a projekt, amelyet az ő támogatásukkal futtatunk. Egy olyan közösségszervező projektről van szó, amelyet korábban egy másik támogatóval indítottunk el, és miután az kifutott, így jutottunk el az OSI-hoz. Más munkánkat, konkrétan a helyi közösségi zöldfelületek létrehozását, fejlesztését támogató a Zöldövezet programot például a MOL támogatja, de emellett még több kisebb támogatónk van.
A költségvetésükből mennyi a Soros-pénz?
Most nagyjából a negyede. De a működésünk jelentős része érkezik más nemzetközi forrásokból, magánalapítványoktól illetve kormányközi szervezetektől. És mi erre büszkék vagyunk, arra, hogy külföldi forrásokat a magyar civil szektor fejlesztésére fordíthatunk, azaz a magyar társadalom jobbítása érdekében tudunk behozni külföldről pénzeket.
A norvég pénz még létezik?
Nem, az a program tavaly április végén lezárult.
Azt is mondhatjuk, hogy a norvégoknak elment tőlünk a kedvük?
A norvég támogatásnak, amely ugye tizenöt kevésbé fejlett uniós ország felé irányul, elindult a következő ciklusa is, de hogy egy ország hozzájuthasson ilyen támogatáshoz, az a feltétele, hogy a donor országok, azaz Norvégia, Izland és Liechtenstein, illetve az adott támogatott ország között létrejöjjön egy kétoldalú működési megállapodás. Magyarországgal ez még nem köttetett meg.
Pedig korábban volt ilyen megállapodás…
A norvég támogatás is hasonlóan többéves ciklusokban jön, mint az uniós pénzek. Az előző lezárult, a következő meg Magyarországon még nem indult el, mert nincs megállapodás.
Talán épp a Norvég Civil Alap okán, de visszatérnék oda, ahol már egyszer tartottunk: a lelkiismerethez. Mi az az ok, amely miatt ön mégis odamegy most is az első vonalba, kis bajt húzva a saját és a szervezete fejére is?
Ha nekünk az a célkitűzésünk, hogy a hazai civil szektort megerősítsük, fejlesszük, és ebben együttműködünk másokkal, a vezető civil szervezetekkel, akkor kötelességünk és feladatunk is, hogy kiálljunk mellettük, és elmondjuk, mi fenyegeti őket.
Önt mi motiválja ebben a felelősség-vállalásban?
Egész életemben gyakorlatilag a civil szektorban dolgoztam. És lehet, hogy kicsit patetikusan hangzik, de főként az, hogy – így látom – a mi munkánk által másoknak egy kicsikét jobb lesz.
És tényleg jobb lesz?
Függetlenül attól, hogy van egy kormányzati ellennyomás?
Mert? Nincs félelem az emberekben? Hogy itt van egy stigma, amit nem jó vállalni?
Nyilván
akiben benne van ez a félelem, az nem dolgozik velünk együtt.
Tapasztalt ilyet?
Egyértelmű bizonyítékom nincsen. Ezek csak érzések. Aki nem akar velünk dolgozni, az nem kér a támogatásunkból, ezért aztán nem is kerülünk kapcsolatba. Viszont akiket támogatunk, akár közösségfejlesztésben, vagy a zöldfelületek fejlesztésében, tőlük csupa pozitív visszajelzést kapunk.
Például?
Hogy végre megmozdult valami egy adott településen, összefogtak az emberek, végre született valami közös.
Mondana egy példát?
Százával vannak ilyenek. Közösségszervezésben mondjuk, az elmúlt két évben tizenkét településsel dolgoztunk együtt, és nyújtottunk nekik részint képzési, részint pedig anyagi támogatást. Tettük ezt azért, hogy ők a helyi problémák megoldásában részt tudjanak venni. Pécsbányán a helyi közösség elérte, hogy az önkormányzat végre felújítsa a ramaty állapotban lévő óvodát. Egy Mátészalka melletti kisfaluban, Őrben elérték, hogy a buszmenetrendet módosítsák, mégpedig azért, hogy el lehessen érni a vonatról az utolsó buszjáratot.
Hát igen, ezek nagyon csúnya, kormányellenes dolgok…
Akkor mondok még egy ilyet:
a hajdúhadházi roma fiatalok kezdtek el együtt dolgozni annak érdekében, hogy az uniós támogatásból létrehozott szabadidő központ és játszótér területére bemehessenek a romák.
Önök keresik fel ezeket a településeket, vagy onnan jutnak el önökhöz?
Pályázatokat írunk ki, abból értesülnek, és úgy keresnek meg bennünket. Emellett igyekszünk mi is megismerni, segíteni a kis helyi csírákat, de ennek bővítéséhez nagyobb kapacitásra lenne szükség.
Egy olyan szervezet, mint az Ökotárs, amely pályázati pénzekből él, tud-e hosszú távon gondolkodni, kiváltképp egy olyan kormány mellett, amely nem nézi jó szemmel a tevékenységét?
Mi huszonöt éve létezünk már. És van egy olyan álmunk, hogy amerikai mintájú alapítvánnyá váljunk, azaz olyanná, amelynek van egy alaptőkéje, amit befektet, és annak a hozamából végzi a tevékenységét.
Tőzsdéznének?
Inkább államkötvényekről beszélek, alacsony kockázatú befektetésekről. Mi ezt már a kilencvenes évek óta építgetjük, ezért aztán anyagi biztonság szempontjából jobban állunk, mint a hazai civil szervezetek többsége. De az a tőke, amely most a rendelkezésünkre áll, még messze nem elég az ideális működéshez.
Hány évet lát előre?
Bízom benne, hogy még sokat, de legrosszabb esetben is több évről beszélünk.
És hány évet lát előre ezzel a kormányzattal?
Most nem mi vagyunk az első vonalban, de ha a Stop Soros törvénycsomagot elfogadják, vagy netán újabbak is érkeznek, nem tudhatjuk, hogy miként hat majd a mi munkánkra.
Hány emberrel dolgozik? Bizonytalanok, vagy hisznek magában?
Nem bennem kell hinniük, hanem az ügyben, illetve abban, hogy mi így együtt, az Ökotárs csapata mindent megtesz annak érdekében, hogy hű maradjon a küldetéséhez, illetve eredményes munkát végezzen és fejlődni is tudjon. Azt, hogy mit hoz a jövő, nem tudom, de mondjuk négy évvel ezelőtt, amikor mi voltunk a tűzvonalban, akkor sem hagyott el emiatt egyetlen munkatárs sem.
Önnek megfordult a fejében akkoriban, hogy ezt abba kellene hagyni?
Egy pillanatra sem. Miközben az egész ügy zajlott, mi a norvégok bizalmát és támogatását folyamatosan éreztük, és a tőlük származó támogatások is ütemezetten érkeztek hozzánk. Akkor már volt vagy háromszáz futó projektünk, azoknak nem fordíthattunk hátat, kiváltképp, hogy élveztük a támogatók bizalmát. Nyilvánvalóan szóba sem jöhetett, hogy mi ezt felrúgjuk, illetve veszélyeztessük.
Tárgyalt akkoriban ön a kormányból bárkivel?
Bár, megint csak ironikus módon, annak idején, amikor 2010-ben hatalomra került a Fidesz, szinte rögtön elindította a civilekre vonatkozó szabályok megújítását, ami különben abszolút időszerű volt. 2011 végére fogadták el az úgynevezett civil törvényt, és annak az előkészítési folyamatában mi aktívan részt vettünk. Jó kapcsolatban voltunk az illetékes államtitkársággal, volt olyan javaslatunk, amelyet elfogadtak, és volt olyan, amelyet nem – főként a jobbakat, a fontosabbakat nem fogadták el -, de a lényeg az, hogy volt egy élő párbeszéd a kormánynak a civil ügyekkel foglalkozó része és közöttünk.
Akkor még úgy tűnt, hogy a Fidesz javítani akarja a civil szférát Magyarországon?
A jogszabályi környezetét feltétlenül.
Tehát nem lógott ki a lóláb, hogy itt valami sandaság van a háttérben?
Igen is, meg nem is. A törvény ugyanis bizonyos szempontból előrelépéseket jelentett, más problémákat, amelyek korábban léteztek, megszüntetett, de hozott helyettük újakat, bizonyos szempontból pedig már akkor is lehetett látni a centralizációs törekvéseket.
Korábban a civilek fő költségvetési támogatásának szétosztásáról a civilszervezetek által választott képviselők döntöttek, az 2011-es törvény értelmében viszont többségében kormányzati kinevezettek hozzák a döntéseket.
Ebben tehát már tetten érhető volt a kormányzati befolyás, ellenőrzés erősítése, valamint a pénzosztás fölötti rendelkezés lehetősége. De akkoriban még volt együttműködés, 2014-ben viszont már csak a sajtóból értesültünk arról, hogy mi a probléma velünk.
És tudja, hogy mi a probléma magukkal?
A Norvég Civil Alapnál az együttműködési megállapodás értelmében a program működtetése és a támogatások szétosztása a magyar kormánytól független volt. A kormány ugyan küldhetett és küldött is megfigyelőket a bíráló bizottságokba, de a mi felelősségünk volt megfelelő értékelő és bíráló bizottságok összeállítása. És persze a végső döntés is a kezünkben volt.
Így, összhangban a donorok által meghatározott célokkal, jogvédelem, demokráciafejlesztés, női esélyegyenlőség, a romák integrációjára és hasonló tevékenységek is kaptak támogatást. Emiatt a listázás már 2014 májusában beindult, amikor a Miniszterelnökség, újságírói kérésre, kiadta azt a tizenhárom szervezetből álló listát, amelyeket nemkívánatosnak tekintettek. Ez emberjogi, antikorrupciós, nőjogi, illetve meleg szervezeteket tartalmazott.
Szerettem valami pozitívummal lezárni ezt a beszélgetést, de nem tudom.
Pedig elmondtam.
Mit?
Hogy csináljuk tovább, reméljük, még huszonöt évig legalább.
