Gratulálok Sneider Tamásnak a néppártosodás rögös útjára tévedt Jobbik Pártjának elnökké választása alkalmából.
Jobbik: Sneider az elnök – Frissítve!
Sneider Tamás a Jobbik új elnöke. Az új pártvezető igen szoros küzdelemben győzte le az ellene indult Torockai Lászlót a Jobbik szombati budapesti tisztújító kongresszusán. Sneider a lemondott Vona Gábor ajánlásával indult a posztért. Gyöngyösi Márton lett az új elnökhelyettes. Hat alelnököt is választottak.
A jobbik nem fog letérni az eddigi nemzeti-néppárti irányvonalról – ígérte a megválasztott új elnök, aki sajtótájékoztatóján beszélt arról is, hogy szociálisan érzékeny pártot szeretne vezetni. Stratégiát dolgoznak ki az elnökséggel a jövő évi európai uniós és önkormányzati választás, majd a 2012-es parlamenti választásra. Egy demokratikus, élhetőbb és becsületesebb Magyarországért dolgoznak – tette hozzá.
A Jobbik elnökválasztását megelőzően 401 szervezet élt a jelölés jogával, s 556 szavazásra jogosult küldött vett részt a választáson. A leadott voksokból két érvénytelen volt, az 554 érvényes szavazat 54 százalékát kapta meg a néppártosodás híveként számontartott Sneider Tamás, 46 százalékát pedig a radikálisabbnak tartott Toroczkai László.
A kongresszuson először Vona Gábor leköszönt elnök értékelte a saját és az elnökség elmúlt két évnyi munkáját, majd a két elnökjelölt 12-12 percben mondta el beszédét – számolt be a tanácskozás szünetében az addigi fejleményekről Mirkóczki Ádám szóvivő. Ezt követően a kongresszus az elnökhelyettesek és az elnökség tagjainak a megválasztásával folytatódott. Sneider helyettes-jelöltje Gyöngyösi Márton frakcióvezető, Toroczkaié Dúró Dóra volt.
Mint korábban a FüHü beszámolt róla: Gyöngyösi Márton az ATV péntek reggeli műsorában a párt irányvonaláról azt mondta, hogy a tisztújításon bármilyen elnökség is áll majd fel, az biztos, hogy
a néppárti politikának nincs alternatívája a Jobbikon belül.
Ez az irány szerepel minden jelölt szándéknyilatkozatában és programjában, s évekkel ezelőtt a Jobbik elnöksége – köztük a jelenleg az elnöki pozícióért induló személyekkel – elfogadott egy elvi nyilatkozatot is, amely ezen az irányon jelöli ki a párt jövőbeli útját.
Gyöngyösi Mártont 82,7 százalékkal választották a Jobbik elnök-helyettesévé. Alelnökök lettek: Volner János (74,2 %), dr. Apáti István (71,3 %), Z. Kárpát Dániel (70,6%), Hegedűs Lórántné (63,5%), Stummer János (46,4%) és Bana Tibor (45,9%). Szabó Gábort 92 százalékos eredménnyel választották meg a Jobbik választmányi elnökévé.
Emberpárti vagyok, a franc egye meg!
Bánsági Ildikó, a Nemzeti Színház Kossuth-díjas, kiváló tagja, fel tudja húzni magát tévénézés közben, akár olyanokat mond a képernyőn lévőnek, hogy „menj a fenébe, te mocsok, te szemét, te állat!” De nem akar politizálni, mert nagyon rossz a véleménye. Most a Játékszínben, a Mennyei hang! című produkcióban, azt a gazdag nőt, Florence Foster Jenkinst alakítja, aki igen pocsékul, iszonyúan hamisan énekelt, de még a Carnegie Hallban is felléphetett.
Játszottál már ennyire tehetségtelen embert, mint amilyen Florence?
Hát nem tudom, ezen még nem gondolkoztam, bár szerintem a Sok hűhó semmiértben Beatrice is elég tehetségtelenül szerzi meg végül is a Benedekjét.
De ő csak megszerzi, Florence meg soha nem tanul meg énekelni.
Nem tud megtanulni, mert beteg. A nemi bajtól elállítódik a belső hallás. Én ezt nem tudtam, most hallottam.
Szifilisze volt, amit akkor még nem tudtak gyógyítani.
És emiatt ő csodálatosnak hallotta magát, időnként még bele is trafált a hangokba. Annyira egyszerű lenne a történet, hogyha valaki baromi rosszul énekel és amiatt, hogy nagyon sok pénze van, mégis énekes maradhat.
De azért a sok pénz nyilván kellett ahhoz, hogy énekelhessen, hiszen például a Carnegie Hallban csak nem léphetett volna fel, ha nem béreli ki.
A Carnegie Hallt tényleg ő fizette meg a férje, volt pénzük, de előtte ez a nő a lelkét kitette azért, hogy ifjú zenészeket bemutasson, menedzseljen. Volt egy házuk és először csak oda hívott meg mindenkit, ahol házi koncerteket tartottak és elnézték, hogy ő is énekel egyet, mert a barátai voltak. Az ott felfedezetteket pedig megtapsolták, és egyengették az útjukat. Igen sok jót cselekedett ez a nő, ezért elnézték neki, hogy énekel egyet-egyet.
Nyilván pokoli nehéz lehetett megtanulni azt, hogy mellé énekelj.
Ez főleg színészi, nem énekesi munka. Úgy volt, hogy először megtanultam például egy az egyben az Éj királynőjének az áriáját.
De egy az egyben nyilván Te sem tudod elénekelni az Éj királynőjének az áriáját, hiszen nem vagy operaénekes.
De el tudom énekelni.
Ki tudod énekelni azokat a szörnyen magas hangokat?
Ha rágyúrok erre, még az F-eket is ki tudom énekelni véletlenszerűségből, néha. Ezt én nem tudtam, nehogy azt hidd, hogy ezzel büszkélkedem. Dékány Magdi néni, aki engem énekelni tanított, mindig mondta, hogy nekem van négy oktávom és hogy miért nem operaénekes lettem. Ezt én viccnek vettem, nem gondoltam, hogy tényleg így van. De aztán, amikor elkezdtem énekelni Lakmé Csengettyű áriáját, ami a koloratúráriák királynője, mert annyira nehéz, akkor még szerettem is ezzel kiragyogni. Bagó Berci rendező könyörgött, hogy legyek szíves rondán énekelni. Azt mondta, hogy „ez túl szép Ildi, ne csináld”! Tetszett, hogy néha meg tudom mutatni, hogy ezek a hangok nekem megvannak. Szenvedélyesen próbáltam Florence-t, mert én magam is ugyanolyan hülye vagyok, mint ő.
Milyen értelemben?
Naiv vagyok, idealista, lelkesedni tudok, hogy operát énekelhetek én, Bánsági Ildikó, így, ennyi évesen. Amikor felkértek erre a szerepre és mondtam, hogy de ettől én félek és mondták, hogy de igen, igen, meg tudom ezt csinálni, olyan öröm tört ki a lelkemből, hogy azt nem tudom neked elmondani, hogy igen, ez még hiányzik a palettámról. Egy földöntúli állapotba kerültem, hogy ez biztosan nem véletlen, hogy én operát fogok énekelni. De hát én nem vagyok énekes. Ha véletlenül jó hang süvít a fejem közepébe, akkor extázis van, ez olyan élmény!
Egyébként Te amúgy is extázisos színész vagy, nagyon beleéled magad a figurába, hihetetlenül felpörögsz. Nem tudsz rögtön civilbe visszakapcsolni.
Ez azért darabfüggő is, nagyon ritkán van azért ilyen örömet jelentő szerepem. Például Az ügynök halála előadása után nem pörgök, bár persze hat rám és már előtte két nappal halálfélelmem van.
Mitől?
Attól, hogy ritkán megy. Most tíz napig nem ment, holnap viszont igen, és ezért én már ma bent voltam szöveget összemondani. Ráadásul egy szinkron után, tökre elfáradtam, tök kész vagyok.
De Az ügynök halálában a feleség szerepétől miért félsz? Az próza, ilyet Te játszottál eleget. Attól tartasz, hogy elfelejted a szöveget?
Ritkán megy a produkció és nincs bebeszélve, bejáratva a szöveg. Van, amikor az ember csak „hajózik” és megy előre. De amikor nem rögzült kellőképpen a szöveg, akkor ez nem így van. Akadnak bizonyos szavak, amik fontosak és valamiért mégis ki akarnak esni a fejemből. Ilyenkor megyek a kutyával a Duna parton és mondom a szöveget.
Olvasod magadnak?
Nem, nem, a fejemben van a szöveg, azt mondom és közben még olyan dolgokat is keresek, amik fél évvel, egy évvel ezelőtt nem jutottak eszembe a szöveg kapcsán. Egy csomó dolgot az ember még felfedez a saját előadásaiban.
Ilyenkor esetleg a Duna parton jól nekimész a szembejövő járókelőknek?
Nem megyek nekik, de néha meglepődnek, amikor énekelek. Amikor a Mennyei hang szövegeit mondogatom és egy dal következik a szerepem szerint, akkor bizony dalra fakadok akár a Duna parton is, miközben csendben jönnek szembe a biciklisták.
Azt nem mondod komolyan, hogy a Duna parton, kutyasétáltatás közben például az Éj királynője áriáját énekeled.
Persze, hogy énekelem! Több szerepemet a Duna parton tanultam meg. Mindig várom azt, hogy ne legyen semmi, ne kelljen tanulnom semmit.
Azért azt nem lehet mondani, hogy Te most halálra játszod magad.
A Nemzetiben tartott nemzetközi színházi találkozó miatt tényleg keveset játszottam, alig játszottunk egy hónapig, de most például felújítottuk Az ügynök halálát, a Pogánytáncot. Lassan vége az évadnak, de közben meg már castingra kell menni.
Milyen castingra mész?
Nem én megyek castingra, hanem a férfiak jönnek hozzám castingra.
Te már benne vagy a tutiban?
Hát én már tavaly csináltam a Csak színház és más semmi és a Korhatáros szerelem című tévésorozatokat is. A Csak színházban tavaly mindössze tíz forgatási napom volt, egy tök lüke színésznőt játszottam, aki botoxol, akinek kiesik a mandula, kifolyik a víz a szájából, mert rossz orvoshoz jár. Egy helyes, komikus szerep volt. Most már huszonöt forgatási napom lesz, megnövelték a szerepemet. Kíváncsi vagyok, hogy mi lesz, mert még nem tudtam végigolvasni, de szerepem szerint most azt célzom meg, hogy férjhez megyek. Egyik pasival ugratom a másikat. Ezeket a pasikat castingoljuk. Megnézzük, a kémia hogyan működik köztünk.
Az nem fáj, hogy mozifilmet nem forgatsz? Szabó István korai filmjei alapján úgy nézett ki, hogy Te leszel az egyik legjobb, legfoglalkoztatottabb filmszínésznő. De aztán ez máshogyan alakult.
Az a baj, hogy amikor a pályára kerültünk, azután nem sokkal kinyílt a világ és Szabó Istvánék elkezdtek kint dolgozni. Mi meg itthon maradtunk. Pista néha azért hívott még, szinkronokat is csináltam nála. Fehér Gyuri pedig, akivel még sokat dolgoztam, meghalt. Pista időnként mondja, hogy úgy szeretne velem dolgozni, de sajnos nem jut olyan téma az eszébe, amivel engem meg tud kínálni. De azt is mondja, ha nekem eszembe jut, akkor szóljak. Hál’ istennek, hogy Meryl Streep rendezőjének eszébe jut valami róla. Fájdalmas az, hogy valaki téged megszeret a Bizalom című filmben, vagy a III. Richard tévéfilm változatában, és akkor ő követne téged, de nem tud, mert jönnek a sokkal fiatalabbak. Ha megyek a közértbe, érzékelem, mennyire szeretnek. Most örülnek, hogy a két sorozatban végre látnak.
Mennyit észlelsz a világból? Teljesen a színház közegében élsz, vagy azért olvasol újságot, nézel híradót?
-Én mindent nézek.
És fölhúzod magad?
– Nagyon.
Miből áll az, amikor te fölhúzod magad?
Kikapcsolom a tévét, aztán mégis visszakapcsolom. És mondom a magamét.
Üvöltözöl a tévével?
Olyanokat mondok, hogy „menj a fenébe, te mocsok, te szemét, te állat!” De, ne politizáljunk, mert nagyon rossz a véleményem. Nem akarok a politikába egyáltalán bekerülni, miközben én el vagyok könyvelve valami felé. De én emberpárti vagyok, a franc egye meg!
Nem azért vagy elkönyvelve, mert az MMA tagja vagy?
Nem azért. És ez is nagyon fájdalmas dolog, tudod? Mert, amikor megkaptam a Kossuth-díjat, odajöttek hozzám a szinkronban, és azt mondták, hogy végre közülünk is kapott valaki. És én nem értettem akkor, hogy mi az a közülünk. Az MMA meg úgy lett, hogy fölhívott Marton Éva operaénekesnő, és megkérdezte, hogy „nem jössz közénk?” Komolyan mondom, úgy meg voltam hatódva, hogy ő felhívott, hogy rögtön azt válaszoltam, „dehogynem, megyek!” De én ezt egyáltalán nem politikailag gondoltam. Beszélgettem ott egy kedves nővel, hogy hasznomat veszik-e? Ugye, nem az agyamról vagyok híres, hogy ezt mondjam. És akkor arra gondoltam, hogy megpróbálok a saját környezetemben valamit segíteni. Egy csomó dologban nem értek egyet, ami felé megy a pályánk. Azon gondolkodom, hogyan lehetne ezeken segíteni?
Mikre gondolsz?
Én például szeretném, ha minden színházban lennének olyan szerződések, amikben pontosan legyenek meghatározva, hogy mettől meddig legyen próba, hány órát lehet használni a színészt. Básti Lajos, amikor a Haláltáncot játszotta, amiben többféleképpen kellett meghalnia, azért, hogy hiteles legyen, elment például a pszichiátriára, a tüdőgondozóba. Tudta, hogy ez egy felkészülést igénylő munka. Ma már rohanunk ide-oda, nincs időnk feltöltődésre. A fiatal tehetségeket pedig nem ismeri meg a nagyközönség, mert már nincsenek olyan újságok, tévéközvetítések, amikből felfigyelhetne rájuk. Rengeteg dolgot kellene csinálni! Elég sok minden nincs jól. Komolyan el is határoztam magamnak, hogy én majd mikor hagyom abba, mert nem akarok szerencsétlenül vergődni ezen a pályán. Látom, hogy arra, aki 29 évesen eljutott oda, hogy baromi jó lett, nagy örömmel nézem, két perc múlva ráküldenek egy 22 évest. Igen sok igazságtalanság van. El kéne érni, hogy időben tudjuk, mit játszunk. El tudjam olvasni a színdarabot nyáron. Rá tudjak készülni. Ez már nem divat. Majd összeáll az, ha reggeltől estig próbáljuk, gondolják. Tudnék mondani olyanokat, hogy na, de hát nem lehet, mert vagy az egészet abbahagyod, vagy, ha nem, akkor próbálj ott, helyben valamit tenni. Ha majd nem tudok, akkor azt mondom, hogy csókolom, feladtam.
Kár lenne, mert nagyon jó vagy.
De, ha kivész az emberből a játék öröme, akkor nem tudsz mit csinálni.
Remélem, hogy nem vész ki belőled…
Nem, nem vész ki, de tudod, a mi színházunkban is mondtam, hogy a színész szeretne repülni, a közönség és a saját örömére. De nem akarok pesszimista színben feltűnni. Mert mond meg, tulajdonképpen mi a bajom? Túl vagyok egy sikeres bemutatón, mindjárt itt van a nyár, forgatok is, itt van a családom. És a Macskajátékban Giza leszek. Erre már tudok készülni.
Egy úr a Kereszténydemokráciából
„Mi kereszténydemokraták vagyunk, és kereszténydemokráciát akarunk.” Ezt mondta Orbán Viktor a parlamentben, azon a napon, amikor az országgyűlés megválasztotta miniszterelnöknek. Jó lenne tudni, hogyan kell ezt értenünk? Királyi többes, vagyis, a szónok ebben az esetben magáról beszélt? Vagy úgy, hogy minden magyar kereszténydemokráciát akar?
Aki nem ugrál, nem kereszténydemokrata, hej, hej!
Volt már ehhez hasonló, például, amikor az volt a szöveg, hogy leraktuk a szocializmus alapjait. Annak sem volt értelme, nem is foglalkoztunk vele. Ha odafönn az uraknak jólesik azt hinni, hogy leraktuk a szocializmus alapjait, ne ingassuk meg őket ebben a hitükben.
Mi a kereszténydemokrácia útján járunk.
Élünkön az egykori fiatal demokratákkal. Akik egy időben távolról sem voltak keresztények. „Térdre, imához”, kiabálták gúnyosan a szónoknak, amikor egy kereszténydemokrata képviselő beszélt a parlamentben.
Most meg kereszténydemokráciát akarnak. Nem csak maguknak, mindenkinek. A Fidesz frakciója, amely az utóbbi néhány ciklusban egy a parlamenthez közeli templomban közösen szokott imádkozni, idén sem szakított ezzel a szokásával. Igaz, ezúttal a tüntetések miatt az Országházban tették mindezt.
Ezek szerint a Fidesz frakció valamennyi tagja keresztény, és valamennyien templomba járó hívők. Egy sincs közöttük, aki más vallású lenne, vagy, ne adj’ isten, vallástalan.
Orbán Viktor azt ígérte, hogy 2030-ra mi leszünk az egyik legélhetőbb és legversenyképesebb ország az Európai Unióban. Benne leszünk az első ötben. Egyelőre ettől még messze vagyunk, leginkább a hátsó traktusban vitézkedünk, de ha úgy vesszük, már most kereszténydemokratábbak vagyunk, mint sok más állam. Igaz, ők az oktatásban állnak jobban, meg az egészségügyben, és a gazdaságban is előttünk járnak, ám kereszténydemokrataságban a fasorban sincsenek hozzánk képest.
Most már csak az kell, hogy Orbán Viktor erről ne csak a magyarokat, de az egyre morcosabb európai uniós vezetőket is meggyőzze. Akik mindenféle elavult értékeket vetnek a szemére. Úgymint a jogállam lebontását, a növekvő korrupciót, a szabad sajtó elhallgattatását. Pedig, ha lenne agyuk ezeknek az európai népeknek, és nemcsak a tudatlanság beszélne belőlük, akkor tudhatnák, hogy nem annak kellene hinniük, amit látnak, hallanak és tapasztalnak, hanem annak, amit Orbán Viktor mond nekik. Mert a helyzet egyszerűbb, mint gondolnák. Orbán és társai nem korruptak, épp ellenkezőleg: amiről Európában úgy gondolják, hogy korrupció, azt Magyarországon úgy mondják, hogy mi kereszténydemokraták vagyunk, és kereszténydemokráciát akarunk.
Ahogy a régi dakoták mondták: minden másra ott a MasterCard.
Zsákmánnyá vált az egész média
Polyák Gábor médiajogász, a Corvinus Egyetem és a Pécsi Tudományegyetem oktatója, a Mérték médiaelemző műhely munkatársa szerint Orbán Viktornak a 2008-as gazdasági válság is segített abban, hogy sutba dobja a korrektséget, és kialakítson egy csaknem teljesen egyoldalú médiarendszert Magyarországon. Meggyőződése, hogy az elmúlt héten Orbán számára Brüsszelben meghúzták a határokat, hogy pontosan mit és hogyan nem tudni, de biztosan történt valami. Azaz, mondja az egyetemi oktató a Független Hírügynökségnek nyilatkozva, lehetséges, hogy nem tesz a magyar miniszterelnök újabb lépéseket a még független média ellen. Legfeljebb hagyja őket maguktól meghalni.
Ha az elmúlt harminc év, azaz a rendszerváltás óta eltelt időszakot vizsgáljuk, talán a legneuralgikusabb terület mindig is a média világa volt. Ön szerint most érkeztünk a mélypontra?
Az nagy kérdés, hogy nem csal-e a mi perspektívánk, nem fogunk-e túl sok mindent a médiára. Az biztos, hogy a médiáról mindig élénk politikai vita folyt…
Különösen a médiában
Így van, különösen a médiában. Ez pedig egy önmagáét erősítő folyamat, de hogy ez mennyire volt a széles tömegek számára valódi probléma, azt talán egyedül, csak ebben a mostani helyzetben válik érthetőbbé. Most, amikor ilyen brutálisan nyílt propaganda eszközök jelennek meg minden felületen, lehet arról beszélni, hogy a hétköznapjainkat és a tényleges politikai döntéseinket a média hogyan befolyásolja. Eddig ez a mi belterjes, de mivel a médiában zajló vitánk volt, ennek megfelelően elég hangosnak is bizonyult. De ha már a rendszerváltástól tartó ívre kérdezett: ez számomra három szakaszra osztódik. Az első, a politikai váltás ideje, amelyet én még nagyon kicsi gyerekként éltem meg, azt a korszakot tehát nem saját emlékeim alapján fogom összerakni, aztán jött a médiaháború időszaka. Igazán nem kellett sokat várni arra, hogy rájöjjenek: a média a politika számára fontos zsákmány, nagyon gyorsan világossá vált, hogy a politikusok ezen a területen nem hajlandóak kompromisszumra, nem hajlandóak egy olyan megoldást kialakítani, ami hosszú távon egy egészséges működést hozna létre. Minden politikai szereplő állást foglalt amellett, hogy mi a média dolga, és nem a média határozta meg önmaga számára a feladatait.
Egyetértek önnel, a kezdeti, talán ma már romantikusnak tűnő évek után mindenki zsákmányként kezelte a médiát. Ugyanakkor ilyen mértékű gesztustalanság még soha korábban nem volt jellemző.
A folyamatnak van egy iránya, ami elvezet 2010-ig, ezután pedig minden borul, és ez a harmadik szakasz, amit említettem. 1995-ben még volt egy
fontos pillanat, amikor elfogadták a médiatörvényt. Nem volt tökéletes, sőt, teli volt kompromisszummal, de mégis csak tudtak közösen mondani valamit arról, hogyan gondolják el a magyar médiapiac működését. És, amit mondtak, az egy nyugat-európai médiapiac volt.
Hagyjuk békén a sajtót, nyissuk meg a piacot a rádiók, televíziók számára, ne foglalkozzunk azzal, hogy mi lesz, ha bejönnek a külföldiek, szóval volt egy olyan pillanat, amikor azt hihettük: a magyar médiarendszer olyan lesz, mint bármely más európai rendszer.
A kijózanodás persze nagyon hamar jött, mert az ORTT, meg a kuratóriumok olyan mértékben kerültek a politika fennhatósága alá, hogy – bár arra vigyáztak, hogy egyik oldal se tudja a maga felé billenteni a rendszert – a politika és nem a szakma vált meghatározóvá.
Ezt a nem túl jó rendszert aztán a Fidesz még inkább meghekkelte; 2010 után végleg kisajátította. A Fidesz számára ugyanis fontos tapasztalat volt a 2002-es kudarc, amikor is szerintem némiképp túlértékelte a média szerepét a vereségben. Aztán következett a 2008-es gazdasági válság, ekkor ugyanis végleg felborult a médiapiac. A média gazdasági alapjai ugyanis abszolút ingataggá váltak, emiatt a befektetők úgy döntöttek, hogy elhagyják ezt a régiót. Itt maradt egy csomó termék gazdátlanul, amelyeket valakiknek át kellett venniük.
Orbán Viktor számára ez egy óriási szerencse volt: pont egy olyan pillanatban akarta átalakítani a média rendszerét, amikor az többségében eladóvá vált.
Az átalakításhoz arra is szükség volt, hogy Orbán sutba dobja azt a politikai korrektséget, amely ügyel arra, hogy a másiknak is jusson.
Igen, ennek világos jele volt, hogy amikor – még az új médiatörvény elfogadása előtt – a parlament létrehozta a médiatanácsot, átalakította a közmédia felügyeletét. Legkésőbb a médiatanács létrehozásának pillanatában rá kellett jönni, hogy nincs több alku; hiába hitték azt a szocialisták, hogy a hetven-harminc arány élni fog, a médiatanácsból minden más párt képviselőjét kitette a Fidesz, még a KDNP-s jelöltet is. Ott csak fideszes tagok ülhettek, és ülnek a mai napig, illetve most már az idők végeztéig.
Én ugyan a 2006-2010 közötti időszakot a médiamutyi időszakának hívom, de az azért annyival mégis egészségesebb volt, hogy a politikai szereplők legalább egymással kötöttek alkukat.
És abból csak kijött egy médiapiac, olyan amilyen, nyilván a befektetők alkalmazkodtak a helyi viszonyokhoz, de legalább piac volt. 2010 után nem csak a közszolgálatiság, mint fogalom veszett ki a magyar média működéséből, a piac is kiveszett. Az egészet átvette egy nagyon határozottan egyoldalú politikai irányítás, zsákmánnyá vált lényegében az egész média.
Van bárhol a világban, demokráciában, hasonló rendszer?
Bizonyos értelemben megelőztük a korunkat, másfelől ez a spanyol, portugál és dél-amerikai diktatúrák rendszerét idézik. Ezekben a diktatúrákban mindig volt magántulajdonú média, kereshetett pénzt a tulajdonos, szórakoztathatta a közönséget, de politikai értelemben csak egy kiszolgáló intézmény volt. Itt most nincs meg mögötte az az erőszak, amely azt a rendszert életben tartotta.
Ami persze nem is hiányzik…
Én is csak objektíve említem; nem jön a fekete autó, és ennek ellenére működik, szinte bámulatos módon.
És mennyiben előztük meg a korunkat?
Talán Orbán ráérzett a kor ízére, de a populizmus térnyerése Nyugat-Európában is nagyon hasonló hangokat hozott, mint amit Orbán Viktor is gondolt erről a világról, bár ilyen mértékben sehol sem tudják uralni ezt a területet. Magyarország tragédiája, hogy egy ilyen piacon, ahol gyakorlatilag meg lehet számolni a piac szereplőit, meg lehetett csinálni egy teljes nagytakarítást. Trump talán még rosszabbat gondol a médiapiacról, mint Orbán, de azon a piacon lehetetlen végrehajtani ilyesmit. És nem csak azért, mert nagy, hanem mert van egy másfajta újságírói szocializáció is. Az természetesen nagy kérdés, hogy azok az újságírók, akik korábban a közmédiában, vagy az utóbb a Fidesz által uralt lapokban dolgoztak, megtették-e azt, amit megtehettek volna. Meg az is kérdés, hogy maga az újságíró társadalom a helyén kezelte-e a saját problémáját. Azok után, hogy a Népszabadság bezárása után az összes magyar létező újságíró nem állt ki az utcára, és nem üzente meg Brüsszelnek, hogy ez így nem megy: itt a politika eldöntheti, hogy egyik napról a másikra beszántja legnagyobb példányszámú napilapot, nos ez egy gigantikus méretű válságtünet.
Hát igen, de mit tegyen Brüsszel, ha itthon csak háromezren tartották fontosnak, hogy tüntessenek a Népszabadság bezárása miatt. Szerintem éppen ezért tehetik meg azt, amit akarnak, alázhatják meg a szakmát. És nem tudjuk, hogy mindez hogyan folytatódik. Ön szerint elékezett a magyar miniszterelnök a média átalakításának végéhez?
Ma én egy picit optimistább vagyok. Szerintem Orbán múlt heti brüsszeli útja fordulatként értékelhető. Nem tudjuk ugyan, hogy mi történt, nem tudjuk hol húzták meg a határokat, de meghúzták határokat. Vagyis, ha Orbán végig gondolja, hogy érdemes-e továbbmenni ezen az úton, ezzel a lendülettel, akkor lehet, hogy rájön: nem. Lehet, hogy hagyni kell az egész rendszert úgy ahogy van, meg kell nézni, hogy a hvg még meddig húzza, vagy 444 meddig húzza… A piaci viszonyok itt most annyira eltorzultak ugyanis, hogy itt piaci alapon, úgy hogy képesek legyenek megfizetni rendesen az ott dolgozó munkatársakat, nos ez hatalmas kihívás. Lehetséges, hogy anélkül, hogy Orbán Viktor bármit tenne, még csak az indexet sem kell bántania, vagy RTL sem – az feltehetően túl nagy kockázat lenne -, a rendszer annyira sérülékennyé vált, annyira megszűnt a gazdasági stabilitás, hogy most már tényleg a közönségen múlik, kit tart életben és kit nem.
Vagyis Orbán annyiban válik progresszívabbá, hogy hagyja maguktól meghalni a szereplőket.
Igen, bár lehetséges, hogy fontos szempont a miniszterelnök számára, hogy benntart a rendszerben néhány ellenzéki médiát. Összességében azonban az biztosra vehető, hogy Orbán látványosan – vagy máshogy sem – nem fog visszavonulni. Nagy kérdés például most az, hogy létrehozza, hozatja-e a sajtókamarát.
Ön szerint Orbánnak véglegesen és végletesen megosztotta az újságíró szakmát? Lenne ma esélye egy olyan akciónak, amikor minden kolléga kiáll tiltakozni mondjuk az ellen, hogy Kövér László kitilt médiamunkásokat a parlamentből?
Nem tudom, hogy ilyen helyes akció lenne-e, de hogy a ma még létező, teljes újságíró társadalomnak valamit lépnie kellene, méghozzá egyszerre és együttesen, abban egészen biztos vagyok. Hogy ez mi lenne, nem tudom, csak azt, hogy egy szakma nem hagyhatná leszalámizni magát. Nekem hiányzik az, hogy újságírók képesek legyenek kimondani: mi vagyunk az újságírók. Az nem újságírás, hogy egyesek magas fizetésekért tolják a Fidesz-propagandát.
Deklarálni kellene, hogy ennek a szakmának vannak etikai és szakmai szabályai, amelyeket mi be akarunk tartani.
Említette, hogy a populizmus több helyen teret hódít, az azonban eléggé hungarikumnak tűnik, hogy nálunk törvényekkel teremtik meg a lehetőséget a Fidesz-hatalom bebetonozására, így a médiában is, lásd például a közterületi reklám területén hozott törvényeket.
Azért olyan sok helyen nincsenek hatalmon a populisták. Ennyiben tehát Orbán Viktor jelentősen megelőzte a korát. A populista politika egyelőre megmaradt ebben a régióban olyan tényezővé válni, amely a hatalom birtokosa lett. Orbán, aki kisebb megszakítással 2010 óta kétharmaddal kormányoz, így az ő kezében olyan eszközök vannak, amelyeket sokan irigyelnek tőle. Vannak persze még olyanok, akik tudnak törvényt alkotni a céljaik elérése érdekében, de ők már annyival előbbre vannak, hogy nekik már erre sincs szükségük.
Az egyébként, hogy bármely szakmát szinte pillanatok alatt át lehet rendezni, meg lehet alázni, az nem csak a szakma szégyene, hanem az Európai Unió gyengesége is.
Elképesztően értékválságos az az Európai Unió, ahol minden meg tud történni.
Azt mondta a beszélgetésünk elején, hogy némiképp túl van értékelve a média jelentősége. Viszont ha arra gondolok, hogy – például a migráns-válság esetében – a félelemkeltésben mekkora szerepet játszott, akkor azt kell hinnem, hogy ebben téved, vagy nem?
Nem vitás, hogy az egy fontos tényező, hogy Orbán lényegében a média minden szegmensét az uralma alá hajtotta. De azt a kérdést is fel kell vetnünk, hogy milyen az a közeg, ahol az ilyen alaptalan uszítások hatni tudnak.
Nyilván van egy komoly társadalmi válság, amelynek tüneteit nem látjuk pontosan, nem látjuk milyen függőségek alakulnak ki a különböző településeken,
hogy mit jelent, ha egy városban egy vállalkozó olykor-olykor kap egy megbízást az önkormányzattól, meg az közmunkás, aki jobban érzi magát attól, hogy emberek között van, és valami hasznosat csinál. Ezek a függősék fontos alapjául szolgálnak annak, hogy egy önmagát rosszul érző társadalom ennyire elfogadja ezt a kiszolgáltatottságot.
Mennyi idő alatt tud kiszabadulni egy szakma ebből a béklyóból? A rendszerváltás időszakára gondolva, elég gyorsan, nem?
Nem volt az illúzió? Kellő mélységű volt az az átalakulás? Én attól tartok, hogy akkoriban sok mindent elmulasztottunk a fejekben.
Azt gondolom, hogy amíg a tanárok nem mernek arról beszélni az iskolákban, hogy mi az a demokrácia, és az mért jobb bármilyen rendszernél, amíg generációk nőnek fel abban, hogy a politika az valami más, a politika lop, csal, hazudik, ahhoz nekem semmi közöm, addig nem lesz rendben ez az ország.
Az újságírók is, volt olyan pillanat, amikor nagyon fontosnak érezték magukat, amikor az eseményeknek nem csak a peremén, hanem az alakítójaként volt jelen, és közben nem figyelt arra, hogy mi változott. Nem tette meg a szakma hogy leüljön és szembe nézzen önmagával: mit tettünk mi az elmúlt évtizedekben. Ezek az aktusok mindig elmaradtak, mert fájdalmat okoztak volna. Ha most is elmarad, akkor csak görgetjük a rendszerváltás hiányosságait és biztos, hogy összeomláshoz fog vezetni.
De mikor lesz ebből szembenézés? Az optimista lénye mit mond?
Ilyen szempontból nem vagyok optimista. Azért nem, mert most rosszabb helyzetben vagyunk, mint a rendszerválás előtt voltunk. Akkoriban nem voltak ennyire vonalas szerkesztőségek, mint most.
Azt gondolom azért is rosszabb a helyzet, mert az a mozgás felfelé mutatott, ez viszont lefelé.
Csak az a baj, hogy ez utóbbinak, azaz az újságírói szabadság elvesztésének, vannak lelkes propagandistái. Ők biztos, hogy nem fognak szembenézni önmagukkal.
Ön miért ilyen bátor a rendszer kritikájában?
Én olyan emberek mellett dolgoztam, akik kitartottak mindig az elveik mellett, mint például Majtényi László. Nagyon sokat tanultam tőlük.
Ettől még van önnek egzisztenciális fenyegetettsége azáltal, hogy elmondja a véleményét.
Eddig viszonylag olcsón voltam bátor.
Az egyetem, mint intézmény nagyon meg van sanyargatva, nem nagyon tud ugrálni, de ahol én dolgozom, a Corvinuson, meg a Pécsi Egyetemen, akármit csinálok, nem szólak rám. Szóval ez még egy burok, ami azért furcsa, mert annak az államnak a pénzén élek, amit bírálok. De mit tehet egy egyetemi oktató, aki tíz éven keresztül mondott valamit, amit őszintén hitt, az egyik napról a másikra megszűnt valóságnak lenni. Tehát, amit én előadtam, az 2011-re megszűnt létezni. Ki az, akinek dolga megvédeni azokat az értéketeket, amelyekben felnőtt, ha nem egy egyetemi oktatónak. És a diákok ezt el is várják, nem hülyék, látják, hogy mi folyik itt. Mernek kérdezni, mernek beszélni, mernek beszélgetni. És mernek gondolkodni is. Persze nem mindenki. A közöny ugyanis óriási, és nagyon nehéz áttörni. De ha egyszer sikerül áttörni a közönynek ezt a falát, akkor ez a generáció végrehajtja azt, amit ez elődeik nem tudtak.
Lapszem – 2018. május 12.
Ma a Pongrácok ünneplik a névnapjukat. A hétvége ezúttal kellemes időt hoz: sok lesz napsütés, szórványosan fordulhat csak elő zápor, zivatar, esetleg felhőszakadás. A csúcshőmérséklet 24 és 29 fok között várható. Késő estére 14 és 19 fok közé hűl le a levegő. Lapszemlénk következik.
Népszava – Lasszóval fogják a tartalékosokat
Önkéntes tartalékos századokat hoznának létre az ország valamennyi járásában, de alig találnak jelentkezőket. A honvédség már az iskolákban is népszerűsíti a honvédelmi táborokat – olvasható a lap riportjában, amely beszámol arról, hogy az ország valamennyi járásában, területi elven önkéntes tartalékos századok megalakítását szervezik. A lap példákat is hoz:
Heves megyéből mindössze 23 tartalékos tette le az esküt a tavaly októberben Szentendrén rendezett központi ünnepségen.
Igaz, ennek a megyének emblematikus önkéntese is akadt, Pajtók Gábor kormánymegbízott. Esete nem egyedi, miután Simicskó István 2016-ban, akkori honvédelmi miniszterként egy nyilvános eseményen megkérte őket erre. Ám a lap által megkeresett kaposvári és a siófoki járásban féltucat, 250 és 1000 fő közötti települése polgármesterét kérdeztük meg, de egyik helyen sem tudtak önkéntes tartalékosok jelentkezéséről beszámolni.
A 18 és 65 év közötti, büntetlen előéletű, egészségügyi és pszichikai szempontból is alkalmasnak talált magyar állampolgárok kiképzése évente 120 órát vehet igénybe, a képzés idejére tiszteletdíjat, amellett, hogy szerződéskötéskor bruttó 31 215 forint üti a markukat, azért pedig hogy „rendelkezésre állnak”, évente bruttó 127 500 forintot kapnak, amikor pedig szolgálatot teljesítenek, külön alapilletményre jogosultak. A honvédelmi törvény értelmében 3 szerződött éven belül maximum 6 hónapra hívhatók be szolgálatra. – Legalábbis békeidőben – teszi hozzá az egyik toborzó iroda munkatársa, aki hivatalos adatokat nem mond, s a létszámról sem nyilatkozik.
Magyar Idők – Meghódították az idősek és szépkorúak a netet
Újabb programmal bővül az idősügyi infokommunikációs program: a szépkorúak számára mostantól elérhetővé válik a bűnmegelőzési Skype-konferencia és a demenciát csökkentő infokommunikációs játék nagy része is – tájékoztatta a lapot Jeneiné Rubovszky Csilla, a programért felelős miniszteri biztos. Az idősek saját otthonukban, saját internet-hozzáféréssel használják a világhálót, és már több Facebook-csoportot is az érdeklődési körüknek megfelelően hoztak létre. Így az új támogató szolgálatnak már biztosan van ötezer lelkes tagja.
Az idősügyi programhoz az idén százezer idős csatlakozik majd. 89 diszpécserközpont jött létre, ahol összesen több mint ezer közfoglalkoztatott segíti a mindennapi kommunikációjukat és biztonságukat.
Az internetes elérés mellett április elején életmentő állapotmérő karpereceket is juttattak számukra: a bankkártya méretű eszköz orvosi segítség nélkül, néhány perc alatt képes felmérni a szív- és érrendszeri állapotunkat.
Magyar Hírlap – Sorsdöntő választás: szakadhat a Jobbik
A Jobbik ma tartja kongresszusát, amelyen új vezetőket választanak a küldöttek. A tét nem kevesebb, mint a párt jövője – írja a lap, amely szerint a párt csúfosan megégette magát a választáson, emiatt lemondott Vona Gábor. A megüresedett pártvezetői székért hatalmi harc indult a néppárti és a radikális szárny között. Utóbbi képviseletében Toroczkai László, Ásotthalom polgármestere már a választás másnapján bejelentkezett a posztra. Nem sokkal később Vona megnevezte jelöltjeit: Sneider Tamást és Gyöngyösi Mártont látta volna szívesen a párt élén egy duális irányítási szisztémában. A két héttel ezelőtti kongresszus azonban az elnök-elnökhelyettes rendszer mellett döntött, Toroczkai mellett pedig Dúró Dóra lett a jelölt a helyettesi posztra. A másik szárny jelöltjei közül Sneider maradt a vezető, Gyöngyösi a helyettesi poszton. Toroczkaiék néppárti keretek között vinnék tovább a radikális politikát, Sneiderék korrekcióval vinnék tovább Vona Gábor örökségét. Bár Sneider Tamás közösségi oldalán úgy fogalmazott, hogy „a Jobbik egységét semmi sem veszélyeztetheti”,
nem lehetetlen, hogy a jobboldali párt kettészakad a mai kongresszust követő hetekben
– írja a lap, kifejtve: ha Toroczkaiék nyernek – az ásotthalmi polgármester habitusát, nézeteit ismerve – bizonyára radikálisabb útra lép a párt. Ha pedig marad a jelenlegi kurzus a Jobbik élén, vélhetően a másik szárny, azaz Toroczkaiék nem hagyják annyiban a további „cukisodást”.
Egy 7, 1 hét, egy hét – Elzúgtak forradalmaink, a többséget elverte a jég
Forradalom volt a mi „uccánkba”, Balog Zoltán Távolodó, Orbán még három ciklusra tervez. Heti összefoglaló, 3.0.
Esik eső karikára, Bélára és Marikára
Már hétfőn lezárta a rendőrség a Kossuth teret és környékét, az alsó rakpartot, és minden olyan helyet, ahol érdemes lett volna tüntetni az új országgyűlés megalakulásakor. Persze, még így is voltak demonstrációk, a Jobbik például kordont bontott (volna), de a kormány jól átvágta őket, kordon helyett rendőrsorfal várta a képviselőket, őket még a legnagyobb ellenzéki párt sem tudta lebontani.
Jó lehetett ezekben az órákban garázdának vagy éppen besurranó tolvajnak lenni, merthogy minden épkézláb rendőr a Kossuth tér környékén strázsált, aki akart, gyorshajthatott, vagy átléphette a záróvonalat, nem volt, aki ezzel foglalkozzon, mert az állomány jelentős hányada a tüntetők megfékezésére és a parlament megvédésére volt kivezényelve.
Végül aztán csak megalakult a parlament, a képviselők (mínusz Hadházy Ákos, aki majd később) letették az esküt, a DK-sok megjegyzést fűztek az eskü szövegéhez, a szocik a Szabadság kövénél frakcióztak, vagyis a kutya is jóllakott és a kecskére bízott káposzta is az éhes disznó makkjával álmodott.
Valójában nem változott semmi, azt pedig különösen jó volt látni, hogy Kövér László semmit sem vesztett a varázsából, ugyanaz a bajusz és hanghordozás, sőt, ha lehet, még annál is jobban hadar, mint fénykorában. És az is nagyon előremutató volt, amikor a házelnök saját munkásságát méltatta. Talán, ha közelebbről mutatja a kamera, még egy-két legördülő könnycsepp is látszott volna, amikor elérzékenyülve azt mondta magáról, hogy ő kiszámítható és az is marad.
Magas labda volt ez, volt, aki le is csapta azzal, hogy mennyivel jobb lenne, ha Kövér nem ki-, hanem beszámítható lenne!
Orbán 2030-ig marad
Nem okozott különösebb meglepetést, hogy csütörtökön Orbán Viktort negyedszer is miniszterelnökké választották. Egy kicsit izgultunk emiatt, nehogy közbejöjjön valami, de azután minden úgy lett, ahogyan előre el volt tervezve. Az viszont még a parlament Fideszes frakciójának a tagjait is meglepte, amikor a régi-új miniszterelnök bejelentette: 2030-ig kíván hivatalban maradni, mert addigra Magyarország az Európai Unió első öt országa között lesz. Félreértések elkerülése végett: nem a korrupció és az elvándorlás, hanem a versenyképesség és az élhetőség tekintetében.
Ez azért valamelyest meglepő volt, sokan azt hittük, hogy már most nagyon irigylésre méltó ország vagyunk, ezért annyira frusztáltak a többi népek, mert irigyek a sikereinkre és másolnák a módszereinket, ha tudnák, hogyan kell.
A büszke Balog esete a nagypéntekkel
„A legbüszkébb arra vagyok, hogy húszévnyi küzdelem után sikerült elérni, hogy nagypéntek munkaszüneti nap lett”. Balog Zoltántól jött ez a gondolat, az emberi erőforrások hivatalából távozó minisztere csütörtök este Budapesten, a Hold utcai református templomban a Protestáns tavasz rendezvénysorozat keretében beszélt a vallási toleranciáról. Aki esetleg nem értette, hogy miért olyan nagy dolog ez, hogy dicsekedni kelljen vele, annak a kedvéért, Balog még hozzátette: „Ezzel a húszévi közdelemmel az ünnep üzenete közelebb kerülhet az emberekhez.”
Szép gondolat ez egy olyan minisztertől, akinek az lett volna a dolga, hogy rövidüljenek a kórházi várólisták, mérséklődjék az orvosok és az ápolók elvándorlása, valamint hogy a nemzetközi szinten kudarcot vallott poroszos oktatás helyett versenyképes tudást adjanak a diákoknak. Ezen kellett volna munkálkodnia a távozó miniszternek és munkatársainak – nem mellesleg ebbe a munkába még a nagypénteki munkaszünet is belefért volna.
Mely utóbbi amúgy tényleg jó dolog – köztudott, hogy legjobbjaink évszázadokon át küzdöttek azért, nehogy a migráns hordák, Soros György vezényletével keresztbe feküdjenek a nagypéntek munkaszüneti nappá nyilvánításának. Kár, hogy – főnökével ellentétben – Balog miniszter nem 2030-ig tervez, pedig kitartó munkával, a rá jellemző szorgalommal és hozzáértéssel még legalább három másik ünnepet munkaszüneti nappá varázsolhatott volna.
Bréking nyúz, május 11. – Tudósítás a másik valóságból
Politikai bunkóság, a 68-ban gyökerező baloldali véleményterror, a Jobbik muszlimsága, illetve a szopás vagy szoptatás dilemmája a pénteki alternatív lapszemlénkben.
Új politológiai fogalmat talált az ellenzék viselkedésére a 888
„Amikor ezt követően Orbán Viktor letette a miniszterelnöki esküjét, akkor az összes ellenzéki párt közül csak a Jobbik hallgatta meg az ülésteremben a miniszterelnököt. A többi ellenzéki párt képviselője nem volt jelen. …
Ha létezne ilyen politológiai fogalom, akkor talán a „politikai bunkóság” kifejezéssel lehetne leírni azt, amit és ahogy az ellenzék művelt a miniszterelnöki beiktatás alkalmával.
Mit értek el a ballibek azzal, hogy tiszteletlenek voltak a miniszterelnök beiktatásakor? Semmit, kivéve talán azt, hogy ismét megmutatták: a saját győzelmükön kívül mindenki másnak a választási sikerét illegitimnek tartják, és nem képesek komolyan venni a demokrácia legalapvetőbb működési szabályait sem.” (888: A magyar balliberális ellenzék legújabb parlamenti „csodafegyvere”: a bunkóság)
A Magyar Idők publicistáját megnyugtatja Orbán elszántsága
„Helyrebillent a kizökkent idő, így gondolta ezt minden nemzeti elkötelezettségű, jobboldali magyar 2012-ben, amikor Áder János lett a köztársasági elnök, Kövér László volt a házelnök, és Orbán Viktor a miniszterelnök.
Utóbbin kívül akkor még kevesen hittek abban, hogy hat év elteltével ugyanez lesz a felállás. Holott sokunknak kizárólag az ő személyük a garancia ma is arra, hogy mégis volt, és végre lezárult a rendszerváltás, hazánk pedig ismét emelkedő pályán indulhat el egy biztatóbb jövő felé.
A hideg rázta az összes Orbán-fóbiást, amikor a negyedik alkalommal elmondott miniszterelnöki eskü után a kormányfő vázolta 2030-ig előretekintő vízióit. …
Azt mondja erre Szél Bernadett, az LMP nevű pártocska frakcióvezetője, mielőtt még bármi elhangzott volna, hogy a Fidesz nem készített kormányprogramot, reagálni sem lehet Orbán Viktor szavaira, ezért az „eseményt” a kormánypárt belügyének tekintik, és nem vesznek rajta részt. Kellett ez, hogy ne essünk a bugyuta hurráoptimizmus bűnébe, és belássuk, nem lesz olyan egyszerű megvalósítani mindazt, amit a miniszterelnök bemutatott állítólag nem létező programjából.
Mindenesetre az megnyugtató, hogy a Wekerle Sándor és Tisza Kálmán történelmi rekordjait döntögető Orbán Viktort a nehézségek inkább feltüzelik, mintsem bármitől is eltántorítanák.” (Magyar Idők: Negyedszer)
Bauer Béla, a Századvég vezető kutatója beavatta az Origót abba, hogy mi a baj 68-cal
„Mennyire adódhat 1968-ból a mai migránsválság vagy akár a baloldali véleményterror?
Teljes mértékben. Ahogyan már említettem: a 68-as francia lázadás fiataljai egy dolgot nem szerettek volna: dolgozni. Ez egy fontos dolog. A gyerekvállalás felelőssége sem túl erős. Szeretkezz, ne háborúzz, ez a jelszavuk, de az ezzel járó felelősség már nem jelenik meg. … Egyszerűbb importálni munkásokat és gyerekeket. Csináljátok helyettem – ez is lehet egy jelszó.” (Origo: Mi a legnagyobb hazugsága 1968 mítoszának?
A Jobbik muszlimsága a tét a hétvégi tisztújítón a Ripost szerint
„A Jobbik hétvégi tisztújító kongresszusának tétje, hogy marad-e a Vona féle irányvonal, így a többször is deklarált muszlim-barátság, a kritikátlan iszlám rajongás. Beszédes előjel, hogy Vona Gábor a parlamenti frakció vezetőjévé azt a Gyöngyösi Márton választatta, aki bizonyíthatóan, a RIPOST ellenőrzött és dokumentált értesülései szerint Afganisztánban és Irakban nőtt fel és járt iskolába. …
Innen a szoros kötődés a muszlim világhoz, ezért hangoztatta korábban jó néhány alkalommal egyértelmű elköteleződését az iszlám mellett. Amúgy mondhatni családi gyökerekről van szó, hiszen Gyöngyösi édesapja az egyik hírhedt kommunista külkereskedelmi vállalat muszlim országokra specializálódott szakembere volt. …
Megdöbbentő bizonyíték az is, hogy a muszlimok magától értetődően díszvendégnek hívták Gyöngyösit a Korán egyik legutóbbi díszkiadásának ünnepségére, ahol a résztvevők lényegében hódoltak az iszlám legfontosabb szent irata előtt.” (Ripost: Győz-e a muszlim-szárny a Jobbik hétvégi kongresszusán?)
A Pesti Srácok bloggere nemzetünk jövőjéről elmélkedett a keddi tüntetés transzparensei kapcsán
„Legújabb, s számunkra legkedvesebb gyöngyszemünk a „Sz@psz vagy szülsz” verdikt volt. Ebben benne van a választások utáni tüntetések kvintesszenciája. …
Figyelemfelkeltés a célja, s ennek a feladatának maradéktalanul eleget tesz. Igaz, a tábla nyele pont egy olyan hölgy kezében leledzett, amely hölgy nem éppen bizalomgerjesztő ábrázatával tűnt ki a tömegből. Hogy finomak és cizelláltak legyünk: az ilyen nőstények miatt aztán sosincs koccanásos baleset a körúton, s a bot, amivel piszkálnánk őket, inkább saját magát töri ketté. …
És a „Szopsz vagy szülsz”, na meg az örök klasszikus, a „Nem szexelek fideszessel” pár száz év múlva ott találja majd magát a Gesta Hungarorum, vagy a Halotti beszéd mellett, a legértékesebb nyelvemlékeink között.
Mert azért azt ne feledjük, hogy minden de minden megmarad. S a megmaradó kortörténeti relikviákból az utódaink állítanak majd ki látleletet. Hogy mi lesz ez a látlelet, a felől kétségem sincs. …
Ami egyedül biztos, hogy a nemzetet csupán egyetlen „felirat” tudja kivezetni a sötétség korszakából: „Szülj és szoptass!” (Tutiblog: Sz@psz vagy szülsz)
Bukik-e a Vona-stratégia?
Új elnököt, elnökhelyettest, alelnököket választ a Jobbik tagsága szombati tisztújító kongresszusán, amelyet a fővárosi Dürer Rendezvényházban tartanak. A tét: a küldöttek a választáson után az elnökségről és mandátumáról lemondott Vona Gábor által is támogatott Sneider Tamás–Gyöngyösi Márton párost támogatják, vagy Toroczkai Lászlót, Ásotthalom polgármesterét és Dúró Dórát szeretnék inkább a párt következő vezetőpárosának.
A Jobbik jelenlegi vezetéséhez közel álló Alfahír a tisztújító kongresszus előtt Gyöngyösi Mártont idézi, aki az ATV reggeli műsorában szerepelt. A képviselő a riporter kérdésére arról beszélt, hogy örvendetesnek tartja, hogy a Jobbik nem személyi kultuszra épül, ahol nincsenek ellenjelöltek és nincs küzdelem a legfőbb posztokért, hanem demokratikus úton választják meg a vezetőiket.
A párt irányvonaláról pedig elmondta, hogy a szombaton esedékes tisztújításon bármilyen elnökség is áll majd fel, az biztos, hogy a néppárti politikának nincs alternatívája a Jobbikon belül. Ez az irány szerepel minden jelölt szándéknyilatkozatában és programjában, továbbá évekkel ezelőtt a Jobbik elnöksége – köztük a jelenleg az elnöki pozícióért induló személyekkel – elfogadott egy elvi nyilatkozatot is, amely ezen az irányon jelöli ki a párt jövőbeli útját.
A frakcióvezető kijelentette, hogy a Jobbik eddig sem árult zsákbamacskát, hiszen részletes programja mindenki számára elérhető.
Ezzel szemben a kormányközeli Magyar Idők pártszakadásról ír.
„Toroczkai László, Ásotthalom polgármestere és az egykori szkinhed, Sneider Tamás között dől el holnap, ki és merre viszi tovább a Jobbikot.
A tisztújító kongresszus határoz az elnökhelyettesek, valamint az alelnökök személyéről is. Egyesek szerint elkerülhetetlen a pártszakadás, mivel Vona emberei nem hajlandóak Toroczkaival dolgozni.”
Az újság emlékeztet arra, hogy a Jobbik elnöksége a Sneider–Gyöngyösi párost támogatja, és a Jobbik belső köreiből kiszivárgott információk szerint Toroczkai indulását eleinte nem is vették komolyan Vonáék. A néppártosodás képviselőit meglepetésként érte, hogy egyre többen vannak, akik nyíltan Toroczkai felé húznak.
A Magyar Idők szerint a szinte tapintható feszültség tehát nem ok nélküli, hiszen ha a polgármestert választják a Jobbik elnökének, jelentősen gyengülhet a jelenlegi pártvezetés befolyása. Két hete ráadásul négy regionális vezető nyílt levélben kérte fel Dúró Dórát, hogy jelöltesse magát Toroczkai helyettesének.
A napilap Jobbikos forrásai szerint többen attól tartanak, pártszakadás lehet az elnökválasztás vége, ugyanis ha Toroczkai nyerne, Vona emberei nem viselnék méltósággal a kongresszus döntését, és képtelenek volnának Ásotthalom polgármesterével dolgozni. Ezzel együtt, ha Sneider nyerne, a vonaista vonal kitenné Toroczkait, akit feltehetően többen is követnének.
Gazdaságpolitika a jövő terhére – folyt. köv.?
„A most felesküdött kormány ugyanazt a hibát látszik elkövetni, mint az egymást követő Gyurcsány-kormányok, amelyek azt gondolták, hogy a gazdaság fenntartható növekedési pályáját 4 százalék körüli egyensúlyi növekedésre lehet állítani, és tették ezt mesterséges élénkítéssel” – von egy érdekes párhuzamot Mellár Tamás, független parlamenti képviselő, közgazdász, a Központi Statisztikai Hivatal volt elnöke. A FüHü őt is megkérdezte arról, szerinte milyen gazdaságpolitika várható a 4. Orbán-kormánytól. Bod Péter Ákos volt jegybankelnök szerint a célok nem reálisak, Karsai Gábor, a GKI vezérigazgató-helyettese szerint pedig folytatódni fog az egyközpontú magyar modell további kiépítése.
„A jövő terhére folytatott gazdaságpolitika az összes eddigi Orbán-kormányra jellemző volt, s ez várható a negyediktől is” – véli Karsai Gábor, a GKI Gazdaságkutató Zrt. vezérigazgató-helyettese. Az eddigi Orbán kabinetek gazdaságpolitikáján végigvonul az egycentrumú magyar modell kiépítésére való törekvés, aminek lényege a független intézmények jogi és személyi függésen alapuló „bedarálása”, a piaci verseny korlátozása, a vállalati tulajdonviszonyok lojalitáson alapuló átrendezése. Ugyanakkor a gazdaságpolitika egésze nem teljesen folytonos. Például a költségvetési politika szigorában 2010-ben a retorika más volt, mint a tettek. Nem volt ugyanis igaz, amit 2010-ben a hatalomátvételkor az új kormány sulykolt a rettenetes örökölt állapotokról, az államháztartási hiányról, s hogy ők teremtették meg az egyensúlyt. Hiszen a Bajnai-kormány már egy erősen javuló gazdaságot adott át, miközben a magánnyugdíjpénztári megtakarítások államosításával az Orbán-kormány kezdett nagy költekezésbe.
Ez egyben látványos példája is volt a jövő már említett felélésének.
Ám amikor kiderült, hogy így nem tudjuk teljesíteni a túlzott deficiteljárás megszűntetésének – s ezzel az EU-transzferekhez való hozzájutásnak – a feltételeit, akkor villámgyorsan irányt váltottak, és az államháztartási hiány és a GDP-arányos államadósság csökkentését tűzték a zászlajukra.
Karsai szerint azonban ezen belül is van egy hullámzás az egymást követő Orbán-kormányok irányvonalában. Így bár nagy eredmény, hogy a hiányt évek óta jóval a GDP 3 százaléka alatt tartják, nem szabad elfeledkezni arról, hogy a jelenlegi „aranyidőszakban” a jól teljesítő tagállamok deficitje sokkal kisebb, sőt, nem egy többletet produkál.
Idén várhatóan a magyar deficit lesz a harmadik legnagyobb az EU-ban,
s az is ritkaságszámba megy, hogy 2017-hez képest várhatóan emelkedik a hiány. Holott fel kellene készülni az előbb-utóbb elkerülhetetlenre, a nemzetközi kamatok emelkedésére, a konjunktúra romlására, az EU-transzferek mérséklődésére. A választási megfontolások azonban felülírták az anticiklikus gazdaságpolitikát. Ez a nehezebb időkben fog visszaütni, amikor már alig lesz mód a költségvetési lazításra.
Ami a várható gazdaságpolitika legfontosabb vonásait illeti, Karsai úgy véli, hogy
folytatódni fog az egyközpontú magyar modell további kiépítése.
Ez éppen úgy jelenti a független intézmények elleni offenzíva folytatását, mint az igazságszolgáltatás átszervezését, az elzárkózást az Európai Ügyészséghez való csatlakozástól, vagy a piaci verseny további korlátozását. A versenyképesség folytatódó romlása, az EU-val való viszony kiéleződése, az EU-támogatások 2020 utáni csökkenése azonban nagy kihívást jelent e politika fenntarthatóságával kapcsolatban.
Az már most látszik, hogy a miniszterelnök nagy hangsúlyt helyez a növekedésre.
„Sajátos módon” már előre bejelentette, hogy olyan gazdasági miniszterrel akar együtt dolgozni, aki garantálja a ciklus ideje alatt a 4 százalék feletti növekedést. „S érdekes módon, hirtelen módosultak a prognózisok, a Brüsszelnek benyújtott konvergencia programban már ez szerepel”.
Pedig Karsai szerint több komoly akadálya is van az ilyen dinamika elérésnek. Kihívást jelent a versenyképesség, amelynek romlása hosszú ideje, több mint másfél évtizede tart. Láthatóan kiéleződött a viszony az Európai Unióval. Komoly esélye van annak, hogy 2020 után nemcsak a Brexit és az új uniós prioritások miatt, hanem a mindinkább többsebességessé váló EU miatt is csökkenni fognak EU-források, ami azt jelentheti, hogy az európai jogrenddel szembemenő, az euróövezetből kimaradó országok az eddigiekhez képest érzékeny veszteséget szenvednek.
„A racionális persze az lenne, ha a kormány módosítana az uniós politikáján”
– mondja Karsai.
A kormány látszólag nem nézett szembe azzal, hogy milyen meghatározó szerepet játszottak az uniós támogatások az elmúlt években a magyar gazdaság növekedésében, „a konvergenciaprogram összefoglaló fejezetében erről gyakorlatilag egy szó nincs, igaz, később a részletező fejezetben egy kevés már igen” – mutat rá a gazdaságkutató. Holott e transzferek fontosságát a GKI és a KPMG két évvel ezelőtti, a Miniszterelnökség számára készített közös tanulmánya is kimutatta, jelesül, hogy ezek nélkül a magyar gazdaság nem is növekedett volna.
Az EU-források pótlásának a lehetőségét azonban keresni kezdték.
Az MNB már hirdetni kezdte a „nyilván a kormánnyal közösen kitalált” hitelezési boomot;
a több mint egy évtizeden át évente kétszámjegyű vállalati és lakossági hitelkihelyezés-növekménnyel nyilván a mérséklődő uniós forrásokat gondolják kiváltani.
Ám középtávon nagyon kockázatos és egyben aligha lehetséges ezzel az eszközzel élénkíteni. A magyar tulajdonú – az állami vagy a kormányzó pártokhoz közelállók tulajdonában lévő – bankoknál van erre elvileg a leginkább esély, ugyanakkor éppen ezeknél a legnagyobb annak a veszélye is, hiszen a szubjektív szempontok felülírják a felelős hitelezést, ami nagyon súlyos következményekkel járhat.
A hitelezés megugrása mellett a termelékenység és a versenyképesség növelését is feltételezné a tartós 4 százalék feletti növekedési cél elérése, ám
az üzleti környezet valójában csak a „lojális vállalatok” számára „kiszámítható”.
Emiatt sok cég óvatos, nem mer nagyra nőni, hacsak nincsenek kormányzati kapcsolatai, nehogy felkeltse maga iránt az érdeklődést. A külföldi tőke pedig csak rohamosan növekvő állami támogatás mellett hajlandó a befektetésre. Nincs igazi piaci verseny, ami visszafogja a hatékonyságot – említ még egy problémát Karsai Gábor, a GKI vezérigazgató-helyettese.
Egy érdekes gazdaságpolitikai párhuzam: Gyurcsány és Orbán
„Ha valamihez hasonlítani lehet az előttünk álló időszakot, akkor a 2002-2008-assal lehetne összevetni: a most felesküdött kormány ugyanis ugyanazt a hibát látszik elkövetni, mint az egymást követő Gyurcsány-kormányok, amelyek azt gondolták, hogy a gazdaság fenntartható növekedési pályáját 4 százalék körüli egyensúlyi növekedésre lehet állítani, s tették ezt mesterséges élénkítéssel. A Fidesz most valami hasonlót tervez, hiszen egyszerűen nincsenek meg egy ilyen dinamikának a reálgazdasági forrásai” – von egy első hallásra meghökkentőnek tűnő párhuzamot Mellár Tamás, független parlamenti képviselő, közgazdász, a Központi Statisztikai Hivatal volt elnöke. Hozzáteszi:
a mesterséges élénkítés nyomán akkor is – késleltetetten, pár év múltán – jelentkeztek az egyensúlytalansági feszültségek,
amelyek utóbb komoly nehézségeket okoztak. Most is az lesz, ha a magyar gazdaságban meglévő 1,5-2 százalékos potenciális növekedési ütemet mesterségesen 4 százalék körülire pörgetik fel.
Pedig ezt akarják, Mellár Tamás szerint is a növekedés az új kormány kiemelt gazdaságpolitikai célja, ehhez próbálnak forrásokat hozzárendelni, azzal is számolva, hogy az uniós támogatások mérséklődni fognak, ám bízva abban, hogy nőni fog a versenyképesség és a termelékenység, s e mellett jelentősen – két számjegyű mértékben, 15 százalék körüli ütemben – bővítenék a hitelállományt.
„Ez a gazdaságpolitika lényegét tekintve új a megelőző két kormányzati periódushoz képest, s új az első – 1998-2002 közötti – Orbán-kormányéhoz képest is” – szögezi le Mellár, hozzáfűzve: ez még akkor is így van, ha Matolcsy György, még nemzetgazdasági miniszterként évi 7 százalékos dinamikát vizionált, ám akkor ez nem vált deklarált kormányzati céllá. Most azonban úgy tűnik, hogy az uniós támogatásoktól függetlenül akarják 4 százalék körüli növekedési pályán tartami a gazdaságot, ami
„veszélyes és hosszabb távon mindenképpen rontja az egyensúlyt”
– mondja. Szerinte rövid távon ilyen veszély azonban nem fenyeget, mivel a külső egyensúly, a folyó fizetési, illetve a külkereskedelmi mérleg nagyon jó állapotban van. Ugyanakkor az államadósság csökkenő tendenciája rövid távon is megkérdőjelezhető, s ami még fontosabb, felpöröghet az infláció, amely az elkövetkező időszakban valószínűleg meghaladja majd a 3 százalékot,
„még akkor is, ha a Központi Statisztikai Hivatal majd próbálja úgy számolni, hogy ne legyen olyan magas”.
Mellár mindenesetre azt mondta, hogy tájékozódni fog, hogyan zajlik az infláció számítása napjaikban.”
A gazdaságpolitika a növekedési ütem magasan tartása érdekében nagy szerepet szán a lakossági és a vállalati hitelezés felpörgetésének, erre vonatkozóan van is a Magyar Nemzeti Banknak egy tanulmánya, amely szerint a 4 százalékos növekedéshez 12-15 százalékos hitelbővítésre van szükség. Habár a válság nyomán alaposan lecsökkent hitelállomány, ezért növelésére Mellár szerint is tényleg van tér, ám félő, hogy ha erőltetik, akkor nem csak a hitelképesek, hanem a jövedelmezően gazdálkodni képtelenek is szép számmal fognak kapni kölcsönöket, miként az megtörtént a 2008-as válság előtt is. Ráadásul most történelmileg alacsonyak a kamatok – hívja fel a figyelmet egy újabb reális kockázatra, a kamatok várható emelkedési trendjére a szakértő.
További akadályt lát a munkaerő-hiányban, illetve a termelékenységnövekedés gyengélkedésében – ez utóbbi nálunk az elmulasztott technikai-technológiai fejlesztések miatt az elmúlt nyolc évben 2 százalék körüli volt csupán, miközben például a környező, volt szocialista országokban 15-20 százalékos ütemet értek el.
Mellár szerint mindenesetre
a gazdasági nehézségek 1-1,5 évig nem nagyon fognak élesen jelentkezni.
„A kormány ülhet a babérjain, mivel a feltételek és a mutatók egyaránt jók, a gazdaságot az előre kiosztott uniós támogatások még pörgetik. A negatív következmények majd csak később jelentkeznek, első lépésben a munkaerőhiány és az infláció képében, de utána kumuláltan fognak jelentkezni az egyensúlyi feszültségek” – mondja.
(Mellár Tamás a FüHü-nek adott korábbi interjújában az előző három Orbán-kormány gazdaságpolitikájáról is beszélt.)
Lehetnénk sikeresek, de csak piaci verseny mellett
Nem számít gazdaságpolitikai fordulatra az előző orbáni ciklusokhoz képest Bod Péter Ákos egyetemi professzor, aki szerint fordulatot az jelentene, ha a kormány a verseny felé fordulna. Erre nem lát sok esélyt, hiszen a kormányerőknek fel kellene hagyniuk az eddigi tételeikkel, hogy a tőkepiac csupa spekuláció és eltőzsdézés, vagy, hogy a külföld tőkés kizsákmányolja a magyarokat, és a legjobb, ha a politika csúcsán döntik el a folyamatokat. De mégis lesz új a gazdaságpolitikában, mivel elkerülhetetlenül diktálni fognak a meg nem oldott feladatok, egyebek között az oktatás és az egészségügy területén, az ország területi és társadalmi szétszakítottsága miatt, a súlyosbodó demográfiai helyzet nyomán. Mindezekre nem megoldás az, hogy Orbán továbbra is erősen kézben akarja tartani a gazdaságot.
De láttunk már olyat – tette hozzá a volt ipari miniszter, később jegybankelnök – hogy a szerkezeti gondokra a gyorsítás („uszkorenyije”) volt az első megoldási kísérlet.
Bod az elemzők többségéhez hasonlóan, komoly akadályokat lát az évi 4 százalékos, sőt e feletti bővülési ütem elérése útjában. A Brüsszelnek benyújtott konvergenciaprogramból nagyon sok minden látszik – mondja, megjegyezve, hogy
„az azért nincs igazán rendjén, hogy az Európai Unió ilyen részletezésű gazdaságpolitikai tervet kap, ám a magyar választóknak semmilyen információt nem adtak április 8-a előtt”.
A konvergencia-programba beállított több éves 4 százalékot meghaladó növekedési ütem elérése nem lehetetlen, de roppant valószínűtlen. Az kellene hozzá, hogy az utóbbi néhány év rendkívül kedvező nemzetközi konjunkturális viszonyai fennmaradjanak.
Maga a kormánydokumentum továbbra is alacsony nemzetközi kamatszinttel, folyamatosan bővülő világkereskedelemmel, stabil euró-forint árfolyammal, 60 dollár alatti kőolajárral számol. Ugyanakkor a nemzetközi feszültségek éleződése nyomán már megkezdődött a nemzetközi olajár emelkedése, és a korábbi pénzügyi viszonyok elmúltával növekedésnek indultak a kamatok. A program a további évekre is kivetíti a mai erős európai növekedést, holott a gazdaságok ciklikus természete miatt elkerülhetetlenül jön bizonyos korrekció, amely nyomán lendületet veszít a növekedés. Az pedig nem világos a mai demográfiai folyamatok ismeretében, hogy
honnan jönne az 1-2 százalékos hazai foglalkoztatásbővülési ütem.
„Úgy tűnik, az államapparátus minden olyan számot beleírt a konvergenciaprogramba, amelyek megvalósulása esetén teljesülhetne Orbán nyolc évvel ezelőtti ígérete, hogy tíz éven belül egymillió munkahelyet hoznak majd létre; de a tényleges teljesüléshez az kellene, hogy tartósan dübörögjön a gazdaság, itthon maradjon a munkaerő, és százezrek kerüljenek be a magángazdaságba, hatékonyan és termelékenyen” – mutat rá Bod Péter Ákos. A FüHü-nek adott korábbi interjújában már kitért erre, mondván: „a Bajnai-kormány alatt kidolgozott foglalkoztatási akció („Út a munkához”) , majd a Fidesz 2010-es győzelme után nagy lendületet vett közmunkaprogram adekvát válasz volt az akkori helyzetre, a tartós munkanélküliség riasztóan nagy mértékére, ám ez a munkaerőpiaci megoldás elérte a korlátait, sőt, mára már a növekedést gátoló tényezővé vált. Az egyébként mobilizálhatóvá tehető negyedmillió ember döntő hányada nem tud továbblépni, és munkavállalóként belépni a munkaerőpiacra. Innováció kellene arra, hogy az így megmozgatott embereket hogyan lehet beterelni vagy a képzési rendszerbe vagy pedig a munka világába.”.
Az egymillió munkahely tíz év alatt Bod szerint ugyan elvben lehetséges, de igen kis valószínűséggel bekövetkező pálya. Bár – fűzte hozzá ironikusan – esetleg
„a Központi Statisztikai Hivatal addig oszt és szoroz, amíg meg nem lesz a bűvös egymilliós szám”.
„A célok mindenesetre egyszerűen nem reálisak, így valószínűleg most is az fog történni, ami korábban is: mást mondanak és mást csinálnak majd”” – állítja.
Az elmúlt orbáni kormányciklusok alapján nem látszik annak tényleges esélye, hogy a 4. Orbán-kormány ideológiai fordulatot elkövetve felfedezné magának a piaci versenyt, mint hajtóerőt. Pedig a verseny által kikényszerített nyomások nélkül nem várható a versenyképesség növeléséhez elengedhetetlen termelékenységjavulás. Félő, hogy
folytatódik a piaci versenyt korlátozó, fékező gyakorlat, és az új technológiák és eljárások bevezetését övező szkepszis.
A közbeszerzések gyakorlata, az állami egyedi döntések sora jelzi az állami versenykorlátozás elterjedtségét. Ha ez a felfogás megváltozna, az hatalmas fordulatot jelentene, ám a kormány névsorából és Orbán megnyilatkozásaiból ilyennek jelét sem látja Bod Péter Ákos, aki úgy fogalmaz: „ez a konvergencia-program így mechanikusan kivetített vágy, ami nem ad támpontot a kormány tényleges szándékaihoz, papíron hozza ki az ideális végállapotot”.
