A karácsonyi írás kényes műfaj, ugyanis vagy tartalom nem lesz benne, vagy karácsonyi hangulat: a kettő egymással éles ellentétben áll. Nem lehet angyalkákat idézni a szentséges éjben és közben mocskos realitásokról beszélni. Mivel pedig az írás mégis hírlapban jelenik meg, foglalkozzunk a hírrel magával – és kérjünk elnézést a karácsonyi hangulat megszentségtelenítéséért.
Habár, jobban belegondolva a szentségtörést nem a hírlap követi el, az csak beszámol az eseményekről, tükör, ami a történteket mutatja: maguk az események méltatlanok az ünnephez. Arról pedig nem a hírlap tehet, hanem az események alakítói.
Mivel pedig a mai nap legfontosabb híre Orbán Viktor interjúja a Magyar Időkben, hát őt tessenek szidni, ne minket.
Annyi biztos, hogy valaki el kéne már magyarázza a mostani kormány politikusainak, miről is szólnak a karácsonyi ünnepek, mert vagy soha nem tudták, vagy már rég elfelejtették: minden év decemberének harmadik harmadában elkezdenek vadul nyilatkozni, és akinek esetleg békésen is telnének az ünnepei, annak is elrontják a hangulatát. Tegnap Kövér László kommunistázott, bolsevistázott és ügynöközött egy hatalmasat a Pesti Srácokban, bár mondjuk azt elhiszem, hogy bolsevizmusról és ügynöki feladatokról ő maga már pusztán személyes tapasztalatai alapján is többet tud, mint bármilyen laikus, amatőr, civil. Akkor azt mondtam: „Ünneprontás idén megvolt, csak Orbán túl ne dobja.”
Túldobta.
A mai interjút jegyezzük meg, mert korszakhatárt jelez.
Ugyanis már a címében is olvashatjuk: „Új korszak előtt áll Magyarország”.
Hogy nekem az ilyen új korszakokról semmi jó nem jut az eszembe, lehetne a saját bajom, de az a baj, hogy más is így van ezzel. Ha egy magyar politikus valamiképpen önálló korszakot akar nyitni, annak jó vége ritkán van. Kevés nekünk az olyan korszakunk, ami bekerült a történelembe és egyértelműen jó szívvel emlékezünk rá – talán egyedül a Kiegyezés kora az, amit a legtöbben képesek vagyunk szeretni. De itt és most szó nincs kiegyezésről, ahogy elnézem, ez épp a Nemalkuvás kora lesz.
De lássuk a medvét. Lássuk, mit mond a miniszterek elnöke.
Az írást egyébként Csermely Péternek köszönheti a művelt közönség, aki szükségesnek találta nevéhez hozzáfűzni, hogy a Mediaworks alkalmazottja – kinek mi a fontos, kérem. De mit mond a főminiszter például a tüntetésekre?
„Ahány ház, annyi szokás; van, ahol így kívánnak boldog karácsonyt, s van, ahol szeretettel, ajándékkal, az otthon melegével. Én hoztam magammal egy családi képeslapot, ezzel szeretnék áldott karácsonyt kívánni az ellenzéknek és az egész országnak. Persze a politika olyan világ, ahol akár karácsony estéjén is dúlhatnak a küzdelmek, a tüntetések is hozzátartoznak a demokrácia mindennapjaihoz. Az erőszak, a rombolás, a vandalizmus viszont nincs rendben.”
Persze, hogy nincs rendben, most nincs, de 2006-ban ugye rendben volt? Ja, akkor nem decemberben magasztalták fel a Kossuth teret oly módon, altestileg, amit most nem részleteznék, de még a talajt is ki kellett cserélni… Meg akkor mintha komolyabb atrocitások estek volna. Jóval komolyabbak, de mégis fontos volt 2010-ben elsőként az akkori gyújtogatókat rehabilitálni, mert az erős nép edzett fiainak szabadságvágyát fejezték ki a zavargások. Most ahhoz képest szinte nincsenek károk, mégis úgy tetszik nyafogni, mint egy kávénénike a szalonban.
Utcai harcos létére.
De miért is tüntetnek?
„A kormány a munkát, az otthont, a családot, a biztonságot képviseli, és velünk szemben az ellenzék azzal a politikával, amely egyszer már tönkretette Magyarországot. Az egyik oldalon az országot megvédeni akaró nyugodt erő, a másik oldalon pedig az agresszió, az erőszak, a bevándorlás támogatása és az adóemelések.”
Izé. Uram, magának fogalma sincs ezek szerint a tiltakozások okáról, vagy, ami még rosszabb, nem hajlandó tudomásul venni az okokat. Senki nem akarta például a bevándorlást támogatni, annak okából, hogy ide a jelenlegi helyzetben amúgy is csak erőszakkal lehetne hozni bevándorlókat, évek óta nem látunk menekülőket sem, és nem azért, mert a déli határ egyik szakaszán áll egy hevenyészett drótakadály. Azért, mert nem őrültek meg.
„Aki a munka törvénykönyve módosítása ellen beszél, az a dolgozók ellen beszél, mert a lépés az ő érdekeiket szolgálja. Ezt az idő bizonyítja majd. Aki többet akar dolgozni, és többet akar keresni, annak most lehetősége is lesz erre. A módosítás bérnövekedést hoz majd magával, s a gyarapodó béreket az ellenzéki hazugságokkal szemben ugyanúgy, mint eddig, havonta kell kifizetniük a munkaadóknak.”
Hogyne, persze: egy ideális társadalomban tényleg az dolgozhat többet, aki akar. A reális magyar viszonyok között meg klasszikussá vált pár nap alatt a kérdést megvilágító kis párbeszéd:
– Józsi, akarsz dolgozni szombaton?
– Most nem szeretnék, inkább a családdal töltenék egy kis időt…
– Akkor másképp kérdem: Józsi, akarsz még hétfőn is dolgozni?
Erről van itt szó, erre ad lehetőséget a rabszolgatörvény. És ne tessék azzal jönni, hogy Józsi majd keres magának másik, jobb, emberségesebb munkaadót: még Budapesten sem valószínű, hogy kap, de ha vidéken él, ahol kevés a munkalehetőség, egy életre beleszorulhat a kizsigerelő rabszolgaságba. Miniszterelnök uram, magának komoly problémái vannak. Még mi a panasza?
„Nem volt 2010 óta egyetlen olyan gazdasági intézkedésünk, amit az ellenzék elfogadott volna, legyen szó akár béremelésről, családtámogatásról, adócsökkentésről, közmunkáról, devizahitelesek kimentéséről.”
És ezeknek melyike volt sikeres? Ne halandzsázzunk, ahhoz én is értek: egyike sem. A devizahitelesek kimentése a legkevésbé, de a közmunka is valami tökéletes ellentéte lett egy szociális intézkedésnek – viszont kiváló fegyver választások előtt. Ha ugyanis az a kevés közmunka sincs, akkor családok halnak éhen, így aztán könnyű is a kiszolgáltatott helyzetben lévőket arra szavaztatni, akire épp tetszik.
No, de jöjjön a migráncsozás (vesd össze: bográcsozás), mint népi tánc, mert nyakunkon az EP-választások!
„Európa nyugati fele évekkel ezelőtt belevágott egy kísérletbe. A nagy nyugati országok megpróbálnak létrehozni egy vegyes civilizációt, úgy gondolják, hogy a keresztény Európából legyen keresztény–muszlim Európa.”
Ezt meg hol tetszett olvasni? Ilyent soha, senki sem mondott.
„Közép-Európa ellenben úgy döntött, hogy ebbe a kísérletbe bele sem kezd, mert a kockázatok rendkívül nagyok. Nem akarjuk, hogy kevert népesség lakja az országainkat, ezért védjük a határainkat, és ellenezzük a bevándorlást. Mindenki láthatja, hogy a nyugatiak ezt a döntésünket nem tartják tiszteletben. Próbálják ránk kényszeríteni az akaratukat. A magyar ellenzéket eszközként használják. Soros György és hálózatai nem tűrik el, hogy Közép-Európa kimaradjon az ő nagy társadalomalakító kísérletükből, és magyarországi megbízottjaikat a nemzetközi akcióik logikája szerint mozgatják.”
Orbán úr, szólíthatom a jövőben Közép-Európának? Mert maga döntött így leginkább, nem más, főleg nem egy földrajzi egység, mellyel ön sajnálatos módon azonosnak véli magát. Erre ma már kiváló terápiák léteznek. Csak szedni kell a gyógyszert, kérem, nem kihagyni egyszer sem. Persze Soros Györgyöt nem lehetett kihagyni, ahogy az egész képtelen összeesküvés-elméletet sem: ne adja fel, uram, lehet, hogy még gyógyítható! De magának is akarnia kell a gyógyulást, az igaz.
„Ebben a küzdelemben lesz fontos mérföldkő az európai parlamenti választás, ekkor mérik össze az erejüket a keresztény Európát védelmező, illetve a bevándorláspárti politikai erők. Ismét kialakul az a történelmi helyzet, hogy Magyarország nemcsak önmagáért, hanem egyben a keresztény Európáért is küzd. A magyar kormány nem fog változtatni a politikáján, Magyarországot továbbra is meg fogjuk védeni.”
Persze, innen fúj a szél, ez már a jövő évi EP-választások kampányának része, így, a karácsonyi ünnepek alkalmából. Azért annak nem adnék túl komoly esélyt, hogy maga és néhány társa képesek lesznek átalakítani az Európai Uniót államszövetségből nemzetállamok laza körévé, pedig ez a be nem vallott céljuk: az autonóm nemzetállamokban ugyanis sokkal zavartalanabbul és gátlástalanabbul lehetne gyakorolni a hatalmat, és ha megszűnik az utazás szabadsága, emigrálni sem lehet majd a kis választófejedelmek, zsarnokok elől, szóval én azt elhiszem, hogy maga feltalálta a Német-Római Birodalmat, csak az a helyzet, hogy annak idején ezt az államalakulatot nem véletlenül hagyták abba.
Azonban most jön csak a feketeleves. Nagyot kell ugornunk a szövegben, de ez a lényeg.
„Persze, lesznek választások 2019-ben, de a mi horizontunk 2030. Nyolc év közös munkájának eredményeképpen új korszak előtt állunk, és hiszek abban, hogy nemcsak megindultunk, de meg is érkezünk. Magyarország a huszadik századot elvesztette, de a huszonegyediket meg akarjuk nyerni. A múlt század elvette tőlünk az önbecsülésünket, a jómódot, az alkotóerőt, és elvette tőlünk a nemzeti egységet. Ezt most mind vissza akarjuk venni. És ez 2030-ra maradéktalanul sikerülhet is. A magyarok száz év magánya a Kárpát-medencében most véget ér.”
Hát, legalább megmondta.
2030-ban még győzni akarnak, tehát még legalább tizenhat évig kíván uralkodni. Az nekem sok idő, kérem, én akkor 67 éves leszek. De azért megkérdezném: hogy a bánatos csodába lehet ennyire biztos még három választási győzelemben? Csak úgy, hogy vagy választások nem lesznek, vagy ha lesznek, nem lesznek demokratikusak. Különben így beszélni olyan, mintha előleget vennék fel a lottó ötösre.
Tehát ez Orbán Viktor karácsonyi ajándéka. Hogy bejelenti: még tizenhat évig ül a nyakunkon.
Nem kétlem, hogy ő maga ennek nagyon örül.
Mi már kevésbé.
De láttunk már ezer évre kovácsolt birodalmakat pár év alatt romba dőlni, örökösnek szánt rendszereket csődbe jutni, feloszlani: szóval, van remény.
Viszont jó tudni, milyen jövőt szán nekünk ez a magabiztos ember.
És eszerint szavazni majd.
Akár az EP-választásokon is.
Elnézést, nem akartam elrontani a karácsonyt.
Bár, tulajdonképpen nem is én rontottam el, hanem a miniszterelnök.
Azért kellemes ünnepeket…
„Kevesek bőségben lakomáznak, miközben túl sokaknak még az életben maradáshoz sincsen kenyerük.” (Ferenc pápa)
Azt szerettük volna, hogy emlékezetes legyen 2018. karácsonya azoknak a nincsteleneknek is, akiknek nem futotta feldíszített fenyőfára, akik Szenteste még annak is örültek, ha nem hidegben, fázva, dideregve teltek az ünnep órái. Számukra a Megváltó születésére emlékezés is kizárólag a létért való küzdelmet jelenti. Nem csillogó-villogó kütyükre vágytak, csak egyszerű, hétköznapi csodára: minden nap jusson az asztalukra a család minden tagjának egy tál étel. Sok millió honfitársunk számára – 2018-ban – ez csak egy beteljesületlen, elérhetetlen álom.
Az ünnep alatt szünetel a hivatalos, állami szociális ellátórendszer, a népkonyhák zárva vannak. Nincstelenek a civilek, illetve néhány egyház által szervezett jótékonysági ételosztásokon juthatnak ételhez ezeken a napokon. A hosszú, ünnepi hétvégéken – bármilyen „furcsa” is – a szegény ember is éhes, de ezt eddig a hivatalos ellátórendszer – amely egyébként is ezer sebtől vérzik – nem vette figyelembe. Tudja valaki, hogy hány tízezer magyar gyermek nem jut egyáltalán ennivalóhoz az ünnep napjain? A 21.században, Európában nem lehet azt biztosítani, hogy a nélkülözők – felnőttek és gyermekek – az év minden napján ellátást kapjanak? Az ünnep alatt elárasztotta a médiát a kormány sokmilliárdos hirdetése a családok évéről. Vajon hány gyermek lakhatna jól, a reklámra elköltött közpénzből? A reklámok kizárólag tehetősnek látszó családokat mutattak, pedig Magyarországon nem csak módosak élnek. A nyomorban élő családok vajon miért élnek kirekesztettként hazánkban, miért érzik másodlagos állampolgárnak magukat. Ők joggal vélekedhetnek úgy, hogy a karácsonyi „kötelező”, hivatalos szeretet, csak december 23-ig tartott.
A karácsony másnapi ételosztás szikár tényei: közel 200 embertársunknak tudtuk kicsit szebbé tenni az ünnepet, kiosztottunk több tucat bejglit, közel 10 kilogramm szaloncukrot, 40 kilogramm kenyeret, rengeteg játékot, és 200 csomag karácsonyi süteményt.
A legközelebbi ételosztásra már az új esztendőben kerül sor. Január 27-én várjuk meleg ebéddel a debreceni rászorulókat a Petőfi téren.
