Kezdőlap Itthon Oldal 327

Itthon

Életveszélyes fenyegetés

0

Németh Angélát, Rákospalota és Újpalota polgármesterét egy vasárnap kapott e-mail üzenetben életveszélyesen megfenyegették. A független polgármester asszony ezt Facebook üzenetben tette közzé.

„Vasárnap életveszélyes, a megölésemet kilátásba helyező, gyalázkodó tartalmú e-mailüzenetet kaptam. A rendőrségi feljelentést a mai napon megtettem. Bízom abban, hogy a nyomozó hatóság a bűncselekmény súlyának megfelelően megteszi a szükséges intézkedéseket. Meggyőződésem, hogy ezen súlyos fenyegetés a polgármesteri tisztségemmel összefügg, hiszen a munkahelyem által üzemeltetett e-mailcímre érkezett. Azt csak zárójelben jegyzem meg, hogy a választási kampány még igen messze van, és az indulatok már most ilyen mértékűvé váltak. Aki az ilyen indulatokat gerjeszti, talán magában el tudja rendezni, vagy annyira nem képes kontrollálni a cselekedeteit, hogy most nyugodtan hátradől, mint aki jól végezte dolgát. Remélem, hogy nem ezt történt.”

Németh Angéla feljelentést tett a rendőrségen.

Nyilatkozatokban csepegtetett fegyverkezési tervek

A parlament helyett a sajtóban üzenik meg illetékesek, milyen újabb hadieszköz-vásárlásokra készül a kormány. A páncélosok száma se annyi lesz, újabb repülőgépek jönnek, legutóbb pedig kiderült: légvédelmi rakétarendszert is vesznek, már idén.

Példátlan a parlamentáris rendszerekben, hogy a törvényhozás szinte semmit se tud arról, a regnáló kormány milyen eszközöket, rendszereket kíván vásárolni a hadsereg számára, és ezt miből akarja kifizetni. Olyanokat, amelyek jelentős része több ciklusra szóló fejlesztés, következő kormányok kezét kötheti meg a konszenzus nélküli pénzköltés.

Ráadásul ezek az eszközbeszerzések teljesen átírják a honvédséggel kapcsolatos nagyjából húsz éves alkalmazási irányt, s az ehhez kötődő fejlesztési elképzeléseket is.

A decemberben bejelentett páncélosvásárlással kapcsolatos biztonságpolitikai kérdőjelekről már írtunk. Akkor az derült ki, hogy – határidő és ütemezés megjelölése nélkül – a Magyar Honvédség kap

  • 44 darab német Leopard 2 harckocsit,
  • 24 darab német PzH 2000 önjáró löveget.

Azt pedig már féléve tudtuk, hogy vesznek

  • 16 darab német-francia Airbus H225M közepes kategóriájú harci helikoptert,
  • 20 darab Airbus H145M könnyű harci helikoptert.

Árat „természetesen” nem árultak el. Korábbi nemzetközi ügyletek publikus költségeiből kiszámoltuk, hogy ezen üzletek ára elérheti, akár meg is haladhatja a 320 milliárd forintot. Már ezek lényegében lenullázhatják a honvédség rendelkezésére álló jövőbeni fejlesztési forrást.

Akkori cikkünk írásának napján minden előjel nélkül hozta nyilvánosságra az Airbus és a magyar fél, hogy veszünk

komplett légvédelmi rakétavezetési rendszert

(SAMOC – Surface-to-Air Missile Operations Center) a légierő számára. A létesítmény lehetővé teszi a földi telepítésű légvédelem (GBAD – Ground Based Air Defence) valós adatokon alapuló koordinációját az ország egész területén.

Árról szóló információval ezúttal se fárasztották az adófizetőket.

Csak bő két hét elteltével aztán megtudhattuk, nem is annyi az annyi. Január első napjaiban az InfoRádióban arról beszélt Benkő Tibor honvédelmi miniszter, hogy

a 44 Leopard páncélos valójában 56.

Merthogy a legújabb típusú A7-eseket csak 2025-re gyárthatják le, ezért tizenkét darab A4-es harckocsit lízingelünk, hogy meg tudjuk kezdeni azonnal a személyi állomány kiválogatását, felkészítését. Nyilván ezek se két fillérbe kerülnek, és mivel ezek az A4-esek minimum 27, maximum 34 évesek, alighanem felújításra szorulnak, amelynek költségét a vevő szokta állni. És az se tudható, mi lesz velük hat év múlva: hová adja el a HM, netán ezek is itt maradnak?

Ugyanebből az interjúból tudhatta meg a nagyérdemű, hogy tíz éves terv keretében (tehát 2028-ig, noha hivatalosan meghirdetve a Zrínyi 2026 keret van érvényben)

„a légierő teljes spektrumában”

terveznek, amelynek alapján a 36 helikopter mellé

nyolc repülőgépet is vásárolnak.

Benkő szavaiból az hámozható ki, hogy a két Airbus A319-es és a két Falcon luxus-kisgép (amelyek leginkább Orbán Viktor szállításaival váltak ismertté) nem a vége a bevásárlásnak, mert összesen három közepes csapatszállítóról beszélt a miniszter.

És ezeken felül jön még három, kimondottan nehéz katonai eszközök szállítására alkalmas repülőgép is; ennek igényéről hosszú évek óta szó van, hogy ne bérelni kelljen külföldről (általában Ukrajnából nagy, Antonov szállítógépeket), és a szűk szállítói kapacitás a NATO európai erőiben általános probléma.Csak jelezzük: Az Airbusnak ilyenje is van, az A400-as.

De a tényt ezúttal is a sajtóban közölték. Ahogyan azt is, hogy

„modernizált Gripenekről”

is szó van.

Pár nappal később ezúttal tévéinterjúban, a kormánypárti Echóban mondta el Böröndi Gábor altábornagy, a Honvéd Vezérkar főnökhelyettese, hogy a svéd Saab által gyártott Carl Gustaf tankelhárítókat vesz a honvédség.

Mégpedig 20 milliárd forintért vállról indítható páncéltörő rakétavetőket

2019 és 2026 között.

A legutóbbi hétvégén aztán ismét Benkő vette át az infócseppek hullatását. Egy vele készített MTI-interjúban egy rövid mondatban elrejtve hangzott el, hogy már az év első felében a légvédelem számára

új rakétakomplexum-rendszer és az ahhoz tartozó rakéták

beszerzését tervezik. Egyebeket ezúttal se tudtunk meg, a jól kiválasztott médium pedig nem feszegette.

Ha ezeket a tételeket sorba vesszük – kiindulva az elején említett minimum bő 300 milliárdból -, akkor valószínűleg arról

a 650 milliárdos keretről van szó,

amelyet a nyilvánosság is csak meg nem erősített hírként ismerhet. A tavalyi áprilisi választás előtt a parlament honvédelmi bizottságának fideszes többsége hagyta jóvá ezt az összeget katonai beszerzésekre.

Az ezek után már csak apró betűs hír, amiről a Népszava írt ma, hogy a Leopard páncélosokat úgynevezett ellentételezés nélkül vásárolja meg a HM. Korábban, legelőször az első Orbán-kormány idején elfogadott kormányrendelet kötelezővé tette az egymilliárd forintot elérő vásárlások esetén ezt a konstrukciót.

Eszerint a szállítónak ellentételezési (angol szakkifejezéssel offset) ajánlatot kellett tennie, mégpedig a vételár egészére. Ennek alapján a Gripenek beszerzésekor a svéd-angol konzorcium először 105, majd 110 százalékot vállalt, amelyet már a 2002 utáni szocialista kormány megvalósultnak ismert el.

Ennek keretében egyharmadot kellett itteni beruházással fedezni, a többit Magyarországról kiinduló exporttal, illetve hazai cégek külpiacra segítésével teljesíteni. A Gripen svéd gyártója, a Saab, illetve ennek anyaholdingja, a Wallenberg csoport szinte teljes egészében olyan befektetéseket (illetve ezek bővítését) vállalta, amelyek amúgy is megtörténtek volna (például Electrolux, Astra Zeneca), és a programba hivatalosan bevont 14 cégben voltak olyanok, amelyek nem is tudtak arról, hogy résztvevői lettek volna az ellentételezésnek.

Ennek következtében a Gripenek megvétele valószínűleg nem eredményezett pótlólagos gazdasági növekedést, de legalább biztosította azt, hogy ha mentesítik is a közbeszerzés alól, legalább valamilyen erőfeszítést kell tennie a szállítónak.

A jelenlegi vásárlásokban már se közbeszerzésről, se bármilyen ellentételezésről nincs szó.

Trágár és már elmúlt 18

Nagyszerű hely ez az ország, nagyszerű gondolkodókkal, a szellem nagyszerű embereivel, építő, lelket melengető, szubtilis disputákkal, elegáns, mély és lényegre törő eszmecserékkel, dialógusokkal és kontroverziákkal.

Az elmúlt napokban a tömegdemokrácia adta lehetőségeket, távlatokat és parttalan kereteket bölcsen kihasználva, s a demokrácia édes gyümölcséből szakajtva tömegek fejtették ki, hogy akkor most a gimnazista lány beszélhet-e csúnyán, avagy nem beszélhet csúnyán, illendő-e és elfogadható-e úgy beszélni, ahogy, avagy nem illendő, sőt, egyenesen gusztustalan, elutasítandó, közerkölcsöket romboló és pusztító, az ősi szittya-keresztény magyar lelkülettől, mentalitástól és kultúrától nagyon is távoli, avagy éppen az ősi magyaros-hunos-betyáros-lóratermett habitus legőszintébb és legmélyebbről fakadó manifesztációja a smirglis nem-nem-soha, Ugocsa non coronat beszédmód. Érzékeny lelkületű művésznők sikkantották el a hazának, hogy juj és nem és nem és jaj és oh, borzalom, azzal a célzattal, hogy végre a nemzet asztalára kerüljön népünk legmeghatározóbb és legnemzetibb metafizikai sorskérdése: a hangképző szervek igénybevételével lehet-e bazdmegelni, hány éves kortól lehet, hány éves korig nem lehet, szülői felügyelet mellett vagy sem, s ha zöld utat kapna az illetlen beszéd, akkor ez, minden jel szerint, egy újabb Trianonnal érne fel a balsorstól annyit tépett és szaggatott nemzetünk és lélekben tizenötmilliós magyarságunk számára.
Aztán – még mindig a gimnazistánál maradva – véget nem érő filozófiai disputákat eredményezett annak felvetése, hogy a gimnazista lány, a proli szó használatával, átvéve a szót az őt támadó személy lexikai készletéből, marxistának minősül-e, avagy sem, marxista-e a lány tizenéves korosztálya a rendszerváltást követő 29. évben, vagy nem, mert ha igen, erről azok a tanárok tehetnek, akik persze még a marxizmus terminológiájában lubickolva szocializálódtak, ám ha mégsem, akkor mégis miért és hogyan? Netán felismerhetővé vált egy mélylélektani, tudat alatti, spontán és ösztönös, atavisztikus és a teremtéssel egyidejű, esetleg a teremtést már megelőző, preegzisztens, örökké élő és virágzó, intemporális, az ember antropológiai lényegét megképző hiányzó láncszem, a marxizmus (és leninizmus), akár a csillagos ég felettem és az erkölcsi törvény bennem. A vita még nem zárult le, hála az égiek megengedő türelmének, folytatódik még, tisztázandó, ha én nem magamért, ki érettem; ha én csak magamért, mi vagyok én; s ha nem most, hát mikor? Mindenesetre kirajzolódott népünk előtt a jelen legnagyobb kihívása és feladata: tetszünk végre forradalmat csinálni a marxista köntöst öltött gimnazista lányok nemzetrontó pimaszsága ellenében, s közös erőfeszítéssel, megálljt parancsolva, leverve, s eltaposva végre a gyalázatost, a távoli tanyák múlt századi sötétlő ürességébe szemet vakító fényességességet angyali szárnyakkal elvivő-elhordozó, tündöklő demokráciánk (vesd össze Новая экономическая политика) ellen indított galád támadásukat.
Aztán Andy Vajna elhunyta alkalmából is szót kért a szabadon és kedvére nagypolitizáló nagyközönség, hogy megoszthassa az ő népével az ország grandiózus dilemmáját: most akkor szomorkodás, bú és gyász, avagy boldogság, vígság és ünnepnapok. Vagy-vagy, tertium non datur! És persze kijutott az özvegynek is mindenféle szelíd simogatás, találgatás, meg ide-oda adresszált jókívánság, vajh’ mi lészen most vele és belőle és neki és különben is.
Hát így.
Egyébként nem káromkodva, nem ribancozva, nem prolizva, nem marxista terminológiával dobálózva, nem a marxizmus klasszikusainak szókészletében tobzódva, nem proli- és parasztvakítva, nem vulgáris szavakat használva épp most verik szét a magyar tudomány teljes intézményrendszerét, intézeteket és kutatóközpontokat, az egész MTA-t, s vonják a tudományos kutatásokat állami-politikai-miniszteriális felügyelet alá, mert ők mondják meg, mi a tudomány és mi nem, ki a tudós és ki nem, s milyen eredményeket várnak a kutatások befejeztével és mit nem, mi cipelhető be vállainkon a tudomány nemzeti színű panteonjába, s mit kell kivetni onnan, örök szégyenre és kárhozatra, „mert ott áll eleve sírodnál, ő mondja meg, ki voltál, porod is neki szolgál.”
Hát csak szóltam.

Gábor György

Thürmer vagy Stürmer? – Déli kávé Szele Tamással

Kérem, így a kávé mellett bevallhatom: más esetben szégyellném ezt a címet. Senki nevével nem viccelünk, és ez olyan alapszabály, ami alól ritkán akad kivétel – például most. Ugyanis Thürmer Gyula olyan programcikket rittyentett volt a Munkáspárt honlapjára, hogy arra még a Der Stürmer valamikori főszerkesztője, Julius Streicher is büszke volna.

Igen, jól tetszett olvasni: az 1923 és 1945 között létezett német nemzetiszocialista hetilaphoz mértem az írást. Merthogy az neki a mércéje. Köztudott, hogy Thürmer Munkáspártja (mely kicsit sem azonos a Vajnai Attila-féle „Magyarországi Munkáspárt 2006 – Európai Baloldal” nevű formációval) bizony már jó tizenkét éve rossz társaságba keveredett, konkrétan a Budaházyéba, és úgy látszik, azóta egészen sajátosan értelmezik a baloldaliság, valamint a szocializmus fogalmát. Olyan nemzetien, keltsen bármennyire is viszolyogtató emlékeket a közönségben a „nemzeti szocializmus” szókapcsolat.

De térjünk a tárgyra, a múltat adjuk át a Párttörténeti Intézetnek, ott majd Kövér elvtárs megkutatja… illetve, elnézést, Kövér elvtárs most más munkakörben dolgozik, majd csak akad más, megbízható elvtárs erre a kényes feladatra. Miről beszél most Thürmer Gyula?

Az EP-választásokról. Hát lássuk, mit mond.

„Május 26-a után új világ köszönt ránk. A bevándorláselleneseknek kell többségbe kerülniük, s akkor nem kell félteni a nemzeti szuverenitást és a kereszténység is biztonságban lesz – sugallja a miniszterelnök. Még azt is tanácsolja, hogy felejtsük el, hogy ki jobboldali, ki baloldali. A választóvonal nem ez. Akarsz migránsokat vagy nem akarsz! Ez itt a kérdés!

A parlamenti ellenzék szerint a bevándorlók beengedése érdem, sőt dicsőség, európai virtus, s aki nemet mond rá, az nem európai, nem demokrata, nem modern, és az ilyeneket irtani kell. Szeretjük Európát, de főleg a hatalmat szeretnénk, úgyhogy le az Orbán-rendszerrel!

De mit mondjunk mi, a Munkáspárt? Ellenezzük a bevándorlást? Igen! A Munkáspárt már akkor ellenezte, amikor ez még nem vált a kormánypropaganda fő irányává. És nem azért ellenezte, mert a kormány is így gondolta, hanem mert szilárd meggyőződésünk, hogy a migráció abban a formában, ahogyan ez ma megjelenik, kárt okoz a munkásosztálynak, a dolgozó tömegeknek és a nemzeteknek egyaránt.”

Tessék, Thürmer elvtárs? És a nemzetköziséggel mi lesz?

Nyugalom, afelől is gondoskodva volt.

„Véleményünket nem csak mondogattuk, de igyekeztünk a nemzetközi munkásmozgalom más pártjait is meggyőzni.”

Eddig a koreai elvtársakat sikerült, a kubaiakat még nem. Kár, hogy egyik állam sem Európában fekszik. A kínai elvtársakkal meg sem próbálkozunk, ők elhajlók. Meg nagyon kiröhögnének.

„A mai bevándorlók nem azért jönnek, hogy megdöntsék a pénz uralmát. A kapitalizmus előnyeit akarják élvezni.”

Ön viszont elutasítja ezeket az előnyöket, egy romos pincében él a valamikori Ózdi Kohászati Művek félig lebontott géptermének alagsorában, hosszú, ősz szakállával takarózik télvíz idején és az erdőben szedett, vadon termő empíriokriticizmussal táplálkozik. Vagy rosszul tudom?

„Tehát, tisztelt választók, ha Önök nem akarják, hogy a bevándorlás megváltoztassa világunkat, nyugodtan szavazzanak a Munkáspártra is. Mi ellene vagyunk. Nyugodt szívvel válasszák a Munkáspártot azok is, akik az európai kultúra, a kereszténység értékeit féltik.”

Ez gyönyörű két mondat. Van olyan szép, mint annak idején az „Élmunkás téri templom” elnevezés volt. Remélem, a Munkáspárt időben megkapja a választások előtt az egyházi áldást is, mert kell a Fennvaló segítsége a korteshadjáratban, ahogy az már Lenin elvtárs is megmondta.

Áldás nélkül tapodtat sem, proletárok!

„Nem kell fideszesnek lenni ahhoz sem, hogy valaki szeresse a hazát, a nemzetet. A nemzeti lobogót többre becsüljük az EU zászlajánál. A nemzeti zászlók színesek, mögöttük évszázadok történelme áll. Az EU zászlajában minden kék, a csillagok is mind sárgák, unalmasak és egyhangúak, mint amilyen a liberálisok európai egyesült államokja lenne.”

Minő esztétikai szempontok, elvtársaim! De vigyázzunk azzal a kijelentéssel, hogy a túlnyomórészt egyszínű zászló csúnya és unalmas. Emlékszem például egy másikra, ami szinte kizárólag vörös volt, eltekintve egy sarlótól és egy kalapácstól rajta. Talán ön is emlékszik.

„Vállaljuk a baloldaliságot? Igen! Baloldali az, aki azt mondja: rossz ez a rendszer! Nem Orbán, mert ő maga nem rendszer. A tőke, a pénz uralma a rossz. Orbán Viktor a tőkés Magyarország harminc évének egyik meghatározó személyisége, de nem maga a rendszer.”

Mit tetszik vállalni? Mert ez sok minden, csak nem baloldaliság. Orbán jó, tőke rossz? Ezer szerencse, hogy Lenin elvtárs alaposan be van balzsamozva, fel nem kel a mauzóleumból, mert volna pár szava ezekhez a tézisekhez. Apropó, mauzóleum, Vörös Tér – és Oroszországról mi a becses véleménye?

„Május 26-án elmondhatjuk, hogy nem lesz béke Európában, ha Európa nyugati fele nem egyezik ki Oroszországgal. Hálát adhatunk a jó istennek, hogy az ambiciózus fegyverkezési programok, a szankciók, a provokációk mellett elkerüljük a háborút. De ez kevés! Arra kell ösztönöznünk az EU-t, hogy egyezzen meg Oroszországgal.

Minden mindennel összefügg! Akarnunk kell a változást! Meg kell győzni másokat is, hogy akarják a változást. Meg kell mutatnunk a változás útját!”

Azért ezt a kiegyezést mintha Oroszországnak is kéne akarnia, legalább egy kicsit – és az orosz menyasszony finoman szólva is húzódozni látszik, jobban mondva csak azzal lenne elégedett, ha ő viselne mindent a házban, nadrágtól kalapig, Európának beleszólása sem lehetne a tulajdon sorsába. Márpedig így nem lesz lagzi, annyit mondhatok.

„A Munkáspárt programja világos. Az Európai Parlamentben nem csodát akarunk csinálni, mert azt nem lehet. A magyar dolgozók hangját akarjuk felerősíteni, hogy a magyar munkáson, a magyar dolgozókon ne élősködhessenek büntetlenül Európa gazdagjai. A magyar nemzet önállóságát akarjuk védeni. Magyarul akarunk beszélni, gondolkodni, magyarul akarunk élni.

De nemet mondunk a tőkés Európa intézményeire! Bíráljuk az európai kapitalizmust! Bíráljuk, mert a mai Európa csak keveseknek jó. Európában viszont több van, sőt minden megvan ahhoz, hogy Európa a többségnek is jó legyen. A dolgozók, a népek demokratikus Európája ilyen lesz!”

És nemzetközivé, tessék mondani, mikor lesz? Mert azt, hogy nemzetivé mikor, már közölni méltóztatott: május 26-án. Különben meg, ha Európa maguk szerint csak keveseknek jó, ellenben sokaknak, így a dolgozó tömegeknek is rossz, akkor mi a Csapajev elvtárs fényesre glancolt bagariacsizmáját tetszenének keresni annak az elnyomó államalakulatnak a parlamentjében? Vagy önfeláldozóan, orrukat befogva a rothadó kapitalizmus bűze elől, kínok közepette felvéve a képviselői fizetést belülről tetszenek majd bomlasztani, a nemzeti magyar munkásosztály érdekeit szem előtt tartva? És mondják már meg, milyen az a nemzeti munkásosztály?

Összegezve: ez az írás, ami tekinthető akár a Munkáspárt programjának is az EP-választásokra, kissé szigorúbban tekintve pedig tekinthető egy elégtelen osztályzatú dolgozatnak a Marxista-Leninista Esti Egyetemen, kifejti, hogy a nemzeti értékek és a munkásosztály értékei azonosak, ezeket kell védeni, ellenben a tőke rossz, és a valódi nemzetállam szocialista, vagyis nemzeti szocializmust akar, és mereven kapitalizmus-ellenes.

Hát pont ilyesmiket mondtak a Der Stürmerben is: csak abban volt antiszemitizmus is, ebben nincs. Meg kell vallani: a Munkáspárt honlapján nincs, de a hozzájuk elvileg közel álló (bár a jó ég tudja, kik által finanszírozott) Bal-Rad bizony következetesen Youdapestnek írja Budapestet.

Igen, kiejtve Júdapest. Hogy van-e köze a magát baloldali radikálisnak valló oldalnak a Munkáspárthoz és viszont, azt nem tudom bebizonyítani, tehát nem is állítom, de az már messziről látszik, hogy piszok nagy baj van a balszélen.

Pedig hát magával a baloldalisággal semmi baj nem volna, kihagyhatatlan az európai politikából, meghatározó szellemi vonulata annak.

Csak ez nem baloldaliság.

Ahogy nézem, ma, Magyarországon semmi értelme megkérdezni, miből lesz a cserebogár, mert láthatóan bármiből lehet…

Még munkáspártból is.

És fából gyártjuk a vaskarikát.

Róla mondják – Andy Vajna 1944 – 2019

0

Antonio Banderas, aki az 1996-ban bemutatott Evita című film forgatásán dolgozott együtt a producerrel, szintén a Twitteren búcsúzott. „Isten veled, barátom. Köszönök mindent. Adios amigo mío. Gracias por todo” – írta spanyolul is.

Arnold Schwarzenegger: „bebizonyítottad, hogy nincs szükséged nagy stúdiókra, hogy olyan hatalmas filmeket készíts, mint a Terminator 2. – Az emlékmás vagy a Total Recall. Hatalmas szíve volt, és az egyik legnemeslelkűbb pali volt. Hiányozni fog. Gondolataimban a családdal vagyok” – írta az amerikai színész Twitter-üzenetében.

Sylvester Stallone, aki a Rambo című filmek főszereplője volt, Instagramon búcsúzott a néhai producertől. A színész „úttörőnek” nevezte Vajnát. „Akkor hitt az ‘Első vér’ című, első Rambo-filmben, amikor még senki. Összetört a szívem” – fogalmazott a színész.

A magyar filmes szakma is gyászolja a producert

Irányítása alatt óriási közönségsikereket és kiemelkedő nemzetközi eredményeket hozott a magyar film. A Magyar Nemzeti Filmalap által támogatott filmek több mint 130 nemzetközi díjat nyertek el.

A legnagyobb Nemes Jeles László Saul fia című filmje aratta, hiszen a legjobb idegen nyelvű film kategóriában elnyerte az Oscar-díjat, akárcsak a Mindenki című film, mely a legjobb rövidfilmnek járó Oscar-díjat nyerte, Enyedi Ildikó Testről és lélekről című filmjét pedig Arany Medvével jutalmazták Berlinben. De nevéhez fűződik a leglátogatottabb magyar film is, A miniszter félrelép, amely nézettségével minden létező magyar rekordot megdöntött.

„Én sajnos soha nem vagyok elégedett semmivel, tehát úgy gondolom, hogy mindig lehet valamit fejleszteni rajta, de szerintem az utolsó nyolc évben egy hosszú utat jártunk be, egész átszerveztük a filmszakmát és ennek kezdjük látni az eredményeit már” – így beszélt Andy Vajna 2018 áprilisában a magyar film napján az M5 kulturális csatornának adott interjújában.

Fenyő Iván színművész aki Szabadság, szerelem című filmben játszott főszerepet: az egyik legprofibb magyar produkciónak nevezte amiben valaha dolgozott: az egész munkát Andyt Vajna profizmusa, maximalizmusa jellemezte. „Nagyon magas volt a mérce, nagyon profi munka volt. Nagyon sok és magas elvárásai voltak (…) és ugyanakkor mégis mint ember nagyon nagyvonalú volt, nagyon jószívű, nyitott és mindenkihez volt egy jó szava”

Foszlányaim VIII. –

„Köves Slomó: Példaértékű a kegyeleti ügyben történt magyar-izraeli összefogás  – nyilatkozta Köves Slomó az EMIH vezető rabbija az ECHO TV Jó reggelt című műsorában.”
Slomó, oda való vagy!!! Fokozni szeretném: Összenőtt, ami összetartozik!
A fő irányelv: gyűlöletet szítani, mindenkit egymásnak uszítani a keresztény szeretet nevében? Gratulálok.

Már a pápa is sorosbérenc az Orbán-hívők szerint

Néhány nagyon mélyen a keresztény-kurzus hívének számító fideszes kiakadt azon a híren, hogy Ferenc pápa Csíksomlyóra, az erdély búcsújáróhelyére látogat. A Fidesz egyik képviselőjének – a látogatásnak örvendő – Facebook bejegyzéséhez ömlöttek a kommentek, amelyek szerint Ferenc pápa sorosbérenc, sőt maga a Sátán, ezért a magyaroknak kerülniük kellene a látogatását.

A posztot aztán törölték, de a 444 még időben észrevette és képet is készített róla. Úgy vélem, hogy a fideszes hatalom utálja a pápát, amiért az nem a magyar kormánypropaganda mantráit ismételgeti, hanem rendszeresen kiáll a menekültek és az elesettek jogaiért. Vagyis egészen másképpen értelmezi a keresztény erkölcsöt, mint Orbán Viktor, Semjén Zsolt vagy az ő elvakult híveik. A kormány persze formálisan nem bírálja a pápát, annyira még nem őrült meg, hogy ne tudná, az rosszul venné ki magát. Ferenc pápa ócsárlását ezért inkább rábízta a lakájmédiára, amely aztán rendszeresen le is sorosbérencezte, komcsizta. Biztosra vehetjük, hogy a Sátánt és Sorost emlegető kommentelők is onnan tanulták ezt a minősítést.

Történelmi oka is van a pápa és az Orbán-hívők felfogása közötti különbségnek

A magyar „keresztény” kormány és rajongói, illetve a pápa szemlélete, felfogása közötti különbségnek azonban vannak történelmi okai is. Aki ismeri Latin-Amerika történelmét és társadalmát, az már szembesült azzal, hogy ott többnyire másképpen viselkednek az egyház emberei, mint Európában, főleg annak keleti felén. Márpedig Latin-Amerika súlya – már csak a népessége miatt is – megnőtt a katolikus egyházban, a mostani pápa is onnan, konkrétan Argentínából származik.

Európában az egyház az évszázadok során lényegében összenőtt az állammal, főleg a feudális korszakban, része lett a világi hatalomnak és ennek a következményei a mai napig érezhetők, például abban is, hogy a nagy egyházak számos képviselője Magyarországon is összejátszik a kormánypárttal. A polgárosodást felvezető felvilágosodás ugyan alapelvvé tette az állam és az egyház szétválasztását, de ez főleg a kelet-európai országokban nem valósult meg tökéletesen és az sem véletlen, hogy az Orbán-rendszer a felvilágosodást is kitagadta.

Latin-Amerika más

Latin-Amerikában viszont az egyházi vezetők jelentős része nem annyira a hatalomhoz, hanem a kereszténység eredeti tanításaihoz kötődik. Ebben bizonyára szerepe van annak is, hogy ott később terjedt el és mélyen hívő hittérítők meg bevándorlók (!) terjesztették el. Annyira, hogy ott az egyház nem csak fontosnak tartja a szegények és a bajba jutottak támogatását, hanem gyakran szembehelyezkedett az állammal is, főleg a katonai diktatúrák idején. Például Brazíliában – az új elnök által egyébként agyon dicsért – katonai diktatúra még komcsinak is minősítette az egyik püspököt, pedig akkor még nem is létezett a fideszes sajtó…

Aki nem panaszkodhat – Déli Kávé Szele Tamással

Kérem, én így kávé mellett nem erről akartam beszélni, azt hittem, túltárgyaltuk már tegnapelőtt, de nem lehet megfeledkezni a témáról: ez Magyarország, itt minden nagy botrány több kis botrányt fial, folytatódik, örökkön-örökké, ráadásul ami a homoszexuális emberek „gyógyításával” foglalkozó tévéműsor utóéletét illeti az bizony tanulságos is.

Ott hagytuk abba a múltkor, hogy ugyebár beszélgetős műsort közvetített a közszolgálati M5 arról, miszerint lehet is, kell is gyógyítani az azonos neműek iránti vonzalmat. Sem nem lehet, sem nem kell, mert nem betegség, de elég annyit mondani magáról a műsorról, hogy meleg résztvevője nem is volt, innentől kezdve tulajdonképpen a minimális szakmai objektivitás hiánya miatt nyugodtan tekinthetjük propagandának, részletezése nagyjából felesleges is. (Meghívták ugyan a Háttér Társaságot, csak épp gondosan az adás napján, hogy semmiképp se érhessenek oda – én is kaptam már meghívót sajtótájékoztatóra az esemény kezdete előtt tíz perccel, hasonló okokból. Oda ne érhessek, de ne is mondhassam, hogy nem hívtak. Így megy ez.) Tévtanokat népszerűsítettek benne, alacsony hatásfokkal, de botrányt sikerült vele kavarni, hiszen a kérdés kényes, és igen ostobán nyúltak hozzá.

No, de mit szólt a kitört szóviharhoz – mert nem kevés indulat szabadult el – maga a műsorvezető, Trombitás Kristóf Keresztély?

Érdekesen reagált a Facebook-oldalán (később levette, de megmaradt az utókornak).

„Nos, mindent összevetve mindenki úgy hagyott ebben az egészben benne – kivéve a Mandinert -, mintha én akartam volna azt a bizonyos műsort vagy én hoztam volna tető alá. Az egész balhét a hátamba kaptam, a baloldali médiumok napi több cikkben ágálnak, míg a mi oldalunkról semmi, sőt, az elemi bajtársiasság nevében vannak, akik innen is rúgnak egyet. Korábban nem egy baromságot számos vezércikk és kiállás követett, mert olyankor nem az a lényeg, hogy kinek van igaza, hanem az ellenfelek kartácstüze alatti összezárás. A tudat, hogy ez bizony nem olyan frankó, de nem hagyjuk hátra a másikat. Mindkettő jó tanulópénz és egyiket sem felejtem.”

Ettől azért félrenyeltem a kávét.

Az ifjú kultúrharcos számára „nem az a lényeg, hogy kinek van igaza, hanem az ellenfelek kartácstüze alatti összezárás”. Hát a sajtóban – és a televízió is az, pláne egy közszolgálati csatorna az kéne legyen – mindig az a lényeg, mi igaz, mi nem és kinek van igaza. Az összezárást reklamálja az ifjú levente? Tényleg nem veszi észre, hogy zsoldosokkal van ő egy seregben, azok nem fognak külön pénz vagy külön utasítás nélkül összezárni, azok magukra gondolnak első-, másod- de még harmad- és utolsó sorban is? Ott rúghatják szét a fenekét mellettük, nem fognak segíteni, nem is dolguk, de nem is természetük nekik a szolidaritás. „Elemi bajtársiasság”? Na, ne tessék röhögtetni, még a betyárbecsület is idegen tőlük.

Hány éves vagy, királyfi, hogy még hiszel a mesékben?

De reklamál mást is a szegény, elhagyott jobboldali sajtómunkás.

„Semmi közöm a problémához, életemben nem foglalkoztam vele – nyilván ez sem érdekel senkit. Nem én hívtam a vendégeket, nem én szerveztem a műsort, egy kész feladatot kaptam az adás napjának délutánján. És minekutána beültem a kész szituációba és lehoztuk a műsort, ez már senkit sem érdekelt. Ami rendben is lenne, az embernek néha katonaként kell viselkednie, maximum elront valamit, de ahogy ő kiáll mások mögött, bizton számíthat erre másoktól is. Vagy nem. (A direkt ferdítő, hazudó és perelhető cikkektől meg tekintsünk is el, amik egyfelől olyanokat állítanak, amiket nem mondtam, másfelől vitapartnernek állítanak be.)”

Kérem, ez a szegény ember tényleg katonának képzeli magát és azt hiszi, hogy egy háborúban harcol. Azért annyiban igazat kell adnom neki, hogy adás előtt pár órával adást lemondani nem lehet: ilyenkor kínos a helyzet, mert a műsor nem maradhat el, az benne van a programban, de meg lehet oldani, hogy legalább látszódjon: a műsorvezető nem ért egyet a témával, és törekedne a tárgyilagosságra, ha módjában állna.

Ezt sokféle módon el lehet érni, lehet azt mondani a műsor elején a bevezetőben, hogy „egy különös megközelítést mutatunk be”, hogy „sajnos az érintetteket nem tudtuk időben értesíteni, egy következő adásunkban mondhatják el véleményüket a kérdésben”, „ma kicsit egyoldalúak leszünk, szervezési problémák miatt” – egyszóval ezer és egy lehetőség van, csak éppen emberünk nem élt vele. Igaz, nem ő találta ki a műsort, ő csak vezette a beszélgetést, nem vett benne részt vitapartnerként, de lettek volna eszközei, mármint egy normális tévében. Értem én, hogy őt csak ad hoc beültették a stúdióba, rászignálták a melót és hajrá, vágtat a hatszáz, egyenesen az ágyútűzbe bele, de jelezni akkor is lehet az egyet nem értésünket.

Vagy – és sok jel mutat erre is – nem lehet.

A köztévé működése egyre különösebb:

már az Öt Pont be nem olvasásakor elméláztam azon, hogy mi a fenének nem ismertették harminc másodpercben – legfeljebb éjjel háromkor, mikor úgysem látja, hallja senki. Vagy szólhattak volna előtte pár szót, szidhatták volna, mondhatták volna, hogy kényszerhelyzetnek engednek, nem volt feltétlen szükség arra, hogy kössék az ebet a karóhoz és ezzel kiváltsanak egy több napos tüntetéshullámot. Akkor arra jutottam, hogy bizonyára nem a sajtómunkások felelnek az adásért, hanem a biztonsági főnök (azért is keresték napokig a szerkesztőt, mert nem volt). Pedig egy profi szerkesztő fél perc alatt megoldotta ezt a válságot, elegánsan. De nekik dilettáns módon keménykedni kellett: lett is belőle, ami lett.

Feltehetően senki sem merte vállalni a felelősséget az esetleges következmények miatt. Az állásukat, kenyerüket félthették.

Ebben az esetben is valami hasonlót látok: a műsorvezető, bár megtehette volna, mégsem mondott semmit azon kívül, amit elvártak tőle.

Miért nem tette?

Valószínűleg azért, mert tilos volt neki.

Valószínűleg még az összekötő szövegek is előre meg vannak írva és tilos eltérni tőlük, büntetés terhe mellett. Most meg mentegetőzni kényszerül, megfogadja, hogy életében nem foglalkozik többet soha ezzel a témával – azt el is hiszem, most csúnyán kikapartatták vele a gesztenyét a tüzes parázsból.

Egy régi vicc jut eszembe a dologról: Kohn telefonját lehallgatják, ő is tudja, mindenki más is, egyszer csak felhívja őt Grün Amerikából:

– Helló, hogy vagy, hogy érzed magad?
– Tudod mit? Nem panaszkodhatok…

Hát így van most ezzel a botrányt kiváltó adással a Trombitás nevű műsorvezető is. Azt ugyan nem tudjuk, ő maga mit gondol a kérdésről, azt sem, hogy neki hogy tetszett a saját szereplése ebben a kényes ügyben, szabadkozik és morog – de nem panaszkodhat.

Azt neki tilos.

Sőt, még az inkriminált bejegyzését is eltüntette a közösségi oldalról, csak addigra már százan lementették.

Sokan hiszik, hogy a kormánymédia munkatársai kiválóan fizetett zsoldosok, akik a legnagyobb fényűzésben élnek, de ezek a jelek arra mutatnak, hogy jól csak keveset fizetnek közülük, valahol a piramis csúcsán, és megbecsülést is csak azok kapnak a gazdáiktól. A nagy tömeg, akik nem a csúcson vannak, vasfegyelemben tartott, közepesen honorált zsoldos.

És akad, aki még csak nem is tudja, hogy zsoldos: azt gondolja, a hitéért, a véleményéért teszi, amit tesz.

Meggyőződéses, küldetéses balek.

Aztán csodálkozik, hogy ott hagyják egyedül a kartácstűzben.

Így járt.

Nem túl népszerű, viszont hosszú – 2019/01/19 margójára, avagy, hogy ne szervezz eseményt!

Az elmúlt hetekben nem szóltam hozzá a rabszolgatörvény kapcsán kibontakozott diskurzushoz. Nem volt érdemi mondanivalóm. A tegnapi nap viszont világosan rámutatott néhány fontos momentumra, amely talán közfigyelemre érdemes.

1. Sokat beszélünk mostanában az ország kettészakadásáról. Ez a toposz a ’19/01/19-i napra is igaz volt, csak éppen nem a szokásos módon. A nem főváros vs főváros viszonylatában, talán egy kezemen meg tudom számolni, hogy a rendszertranszformációt követő időszakban hányadik alkalommal, de a vidék került ki győztesen. Budapesten kívül kifejezetten impozáns, szervezett, a maga módján nagy létszámú megmozdulások zajlottak, legyen akár tüntetés, félpályás útlezárás, vonulás vagy bármilyen más utcai jelenlét. A fővárosban viszont egy létszámában, hangulatában és végeredményében is vérszegény, határtalanul kiábrándító esemény(sorozat) zajlott. Ideálitipikus esete annak, hogy miként NE szervezzünk budapesti megmozdulást.
2. A vidéki sikernek, véleményem szerint, egyetlen oka volt: a helyi szakszervezetek együttműködtek a helyi pártokkal. Nem mondták, hogy a pártok ne álljanak a színpadra (már, ahol egyáltalán volt színpad), a pártok vonuljanak háttérbe, a pártok gyakoroljanak önmérsékletet. Önmérsékletet! Egy politikai eseménynél? Politikusok! Önmérsékletet! Már bocsánat, de röhej.
3. A vidéki események megmutatták, hogy minden sztereotípiával szemben a fővároson kívül is van baloldal. Olyan, amilyen, akkora, amekkora, de van. Előkerültek olyan pártzászlók, amelyek magasba emelése még november közepe előtt is egyszerűen cikinek számított. Ma pedig kimerészkedtek az utcára emberek, akik fel merték vállalni a baloldaliságukat. Legyen az MSZP vagy DK. Más ugyanis vidéken nincs. Kivéve néhány helyen a Momentum. A megmozdulások azonban megmutatták a vidéki baloldal üvegplafonját is. Ami a pozitívum, az egyben tragédia is.
4. Ezeken a helyeken megvalósult a baloldal – Jobbik együttműködés. Együtt meneteltek a szimpatizánsok, vélelmezem, hogy jó néhány helyen együtt szerveződött az esemény. A 2018-as választáson a választói akarat ezen a téren egyértelműen megmutatkozott, mostanra pedig a helyi pártokrácia is követte a választói igényt.
5. Ha ekkora a valós szakszervezeti szervezettség, akkor ebből a nullához közelítő valószínűséggel lesz országos, általános sztrájk. Bár elvileg, a közvélemény-kutatások szintjén mind a mai napig többségben vannak a rabszolgatörvényt elutasítók, a „valódi valóság” a jó öreg fotelforradalmár mentalitás.
6. Amit jól működtettek decemberben és január elején, azt valamilyen rejtélyes oknál fogva egyáltalán nem alkalmaztak ’19/01/19-én Budapesten. Visszaléptünk az időben néhány évet, amikor ismeretlen civilek szervezgettek néhány száz fős „Most aztán megmutatjuk! Le a pártokkal!-típusú, sehová nem vezető megmozdulásokat. Na, ez az a mentalitás, ami háromszor eredményezett kétharmadot a valóságban. Meg kellene érteni, hogy minden alrendszernek megvannak a maga kitüntetett aktorai. A civil társadalomnak a civilek, a politikai alrendszernek pedig a politikusok. A szakszervezetek a két szféra között helyezkednek el, attól függően, hogy milyen típusú ügyet vállalnak fel. Jelenleg politikai ügyek érdekartikulációja történik és nem tisztán gazdasági ügyeké. Mindamellett szombaton 12 órára megmozdulást szervezni, úgy, hogy 14 órakor kezdenek az ismeretlen szónokok, egyszerűen amatőrizmus.
7. A tegnapi nap világosan jelezte, hogy a kormány a maga módján jól taktikázik, amikor húzza az időt. Nem kell mást tennie, mint az általános magyar politikai kultúrára építeni, és nyert ügye van. Ha más nem, az elmúlt 30 év egyik legfontosabb tanulsága ugyanis, hogy (legalábbis a Fideszen túli világban) a hirtelen mozgalmi hullámhegy kialakulását, nagyon gyorsan követi a hosszú, mély hullámvölgy. Az utcai megmozdulások elérték a hullámhegy csúcsát, a kézzel fogható eredmény eléréséhez más eszközökre lesz szükség.

Szabó Andrea

Matolcsy paradoxona

Most tessék egy kicsit figyelni, mert bonyolult dolog következik. Epimenidész, a krétai bölcs kiment a piacra és elkiáltotta magát: „Minden krétai hazudik!” A krétaiak nem verték agyon, hanem elkezdtek gondolkodni: Epimenidész is krétai, tehát akkor ő is hazudik, tehát a krétaiak igazat mondanak, de ha igazat mondanak, akkor hazudnak, illetve…

Végül mégsem verték agyon, de történtek ez irányú kísérletek. Ez egy klasszikus szofizma, ott a logikai hiba benne, hogy általánosít: egyes krétaiak persze, hogy hazudnak néha, de minden krétai és minden esetben természetesen nem hazudik. Valami ilyesmit sikerült most kitalálnia Buczkó Péter doktornak, Matolcsy György ügyvédjének.

Történt ugyanis, miszerint Bárándy Gergely 2016 májusában egy parlamenti felszólalás keretében olyant mondott a jegybank elnökére, hogy az közpénzt lopott volna. Súlyos állítás, Matolcsy be is perelte a jó hírnévhez való jog megsértése miatt. Mármost a Kúria harmadfokú, jogerős ítélete szerint Bárándy Gergely véleményt fogalmazott meg, ezért kijelentésének nem lesznek jogi következményei.

Tehát ott tartunk, hogy Bárándy Gergelynek az a véleménye, miszerint Matolcsy közpénzt lopott, és ezen vélemény kimondásának nem lehetnek jogi következményei.

Csatlakozhatunk mi Bárándy Gergely véleményéhez?

Nos, Buczkó doktor szerint nem.

Jóllehet a Kúria jogerős döntésben mondta ki, hogy ez a vélemény nem büntethető (mint semmiféle vélemény sem) és kimondása sem sértett törvényt.

De akkor hogy látja ezt Buczkó doktor?

Buczkó Péter szerint az ítélet legfeljebb úgy értelmezhető, hogy adott közéleti kiemelt szereplők között, adott szituációban adott szövegkörnyezetben a bíróság nem minősítette jogsértőnek, hanem jogszerűnek minősítette ezt a kifejezést, azonban ez nem jelenti azt, hogy bárki bármikor bármilyen körülmények között használhatná ezt a kifejezést. „Az pedig az eljárás során föl sem merült, hogy Matolcsy György lopott volna vagy bármiféle bűncselekményt követett volna el” – fogalmazott. Jelezte: a Kúria döntése álláspontja szerint megalapozatlan, ezért megfontolják, hogy alkotmányjogi panaszt nyújtanak be és eljárási jogszabálysértésre alapozva kérik az ítélet megsemmisítését.

Na, akkor álljunk meg egy percre, mert frissítenem kell az agyamon az operációs rendszert.

Tehát Buczkó doktor nézete szerint a Kúria hibás döntést hozott (ez még egy Kúriával is megeshet), és emiatt alkotmányjogi panaszt nyújtanak be, eljárási jogszabálysértésre alapozva kérik az ítélet megsemmisítését. Jó, ezt értem. Azonban akkor miért mondja, hogy az ítélet értelmezése szerint adott közéleti kiemelt szereplők között, adott szituációban adott szövegkörnyezetben ez elhangozhatott, és nem jogsértő, de óva int mindenkit a kijelentés megismétlésétől, ugyanis más szituációban, más szereplők között és más szövegkörnyezetben ez lehet jogsértő, sőt, valószínűleg az is.

Rövidebben: elfogadja-e a felperes az ítéletet, megnyugszik-e benne (és akkor van helye az értelmezésnek) vagy pedig hibásnak tekinti, nem nyugszik bele és akkor az értelmezésnek sincs helye?

Itt jön Epimenidész paradoxona, vagy inkább Matolcsyé

Ha jogerősnek tekintjük az ítéletet, lehet tiltani a kijelentés ismétlését, ha nem tekintjük jogerősnek, akkor nincs is mit értelmezni, tehát új ítéletre van szükség, melyet újból meg lehet támadni és ez így megy örökkön-örökké.

Ugyanis ha és amennyiben elfogadjuk – és ez most nem érinti Buczkó doktor állásfoglalását – azzal azt is elfogadjuk, hogy a vélemény kimondása kontextustól, környezettől és az azt megismerő személyektől függően lehet jogsértő vagy nem az.

Tehát, ha én lemegyek a sarki kisboltba, ott találkozom a Bank of England elnökével (meglepő lenne, ritkán vásárol a nyóckerben, de nem lehetetlen), és azt mondom neki: „Dear Sir, kérem, vigyázzon ezzel a Matolcsyval, ez közpénzt lop, ez egy olyan”, akkor én ezzel súlyosan megsértem Matolcsy jó hírnévhez való jogát, és alapja lesz egy ellenem induló keresetnek. Ámde ha csak a Milánnak, a boltosnak mondom ezt, azzal nem sértek meg semmit, és így szabadon mondhatom?

Ellenben mi történik, ha fordul a kocka, és kinevezik véletlenül a Milánt a Bank of England elnökének?

Ez sem túl valószínű, de fizikailag nem lehetetlen.

Mi több, mi van akkor, ha mindketten hallják a kijelentésemet?

Akkor egyszerre viselkedtem jogsértő és jogkövető módon?

Avagy mi van, ha én ezt a kijelentést nagy nyilvánosság előtt, mondjuk a sajtóban, írásban teszem? A tisztelt bíróságnak végig kell keresnie minden olvasómat ezek szerint, és minden esetben meg kell állapítania, sértettem-e jogot?

Szép, nagy per lenne, igen sok tanúval.

Őszintén érdekelne, mi ebben az esetben az irányadó értelmezés.

Vagy amennyiben fennáll sok ezer olvasó esetén akár csak egy esetben is a jogsértés lehetősége, akkor már büntethető vagyok? Viszont tessék már nekem megmutatni azt az egy esetet. (Mondjuk, nem volna nagy boszorkányság, van az a pénz. Sőt, a vád képviselője is mondhatja, hogy ő is olvasta, és ő az az eset – ámde akkor én elfogultságot jelentek be).

Márpedig ez a kijelentés akkoriban nagy nyilvánosságot kapott volt. Tehát, csontig lecsupaszítva a kérdést: ha a Kúria kimondja egy állításról, hogy annak kimondása akkor és ott nem büntethető, beszámolhatok-e én erről az állításról a sajtóban máskor, más körülmények között és más közönségnek?

Kérem, aki ezt nekem jogszerűen és logikusan képes értelmezni, az előtt lekapom a bajuszomat.

Maradjunk annyiban, hogy egyelőre nem teszek ilyen jellegű kijelentést Matolcsy jegybankelnökről a sajtóban, azt meg, hogy mit gondolok róla, úgyis tetszenek tudni: amit maguk. Csak nem mondjuk, hogy ne sértsünk törvényt.

Buczkó úr, ne őrjítsen meg minket, kérem… Inkább nyújtsa be azt az alkotmányjogi panaszt.

Mindenki jobban jár.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK