Kezdőlap Itthon Oldal 318

Itthon

Frissítve!!! Orbán fekete kordon mögött tartott évértékelőt

1

Orbán a Várkert Bazárban megtartotta az évértékelőt. Szerinte az ország felemelkedik. Hét pontos tervet jelentett be a gyerekvállalás támogatására.

Beszéde végén Orbán azzal köszönt el, hogy a haza védelmére és országépítésre hív mindenkit. Némi jókedv és humor hiányzik, de arról majd a magyar ellenzék gondoskodik – mondta Orbán, mire óriási tapsot kapott. Az évértékelő beszéd után a vendégek feldobott hangulatban távoztak.

Orbán: a legnagyobb győzelmek még csak most jönnek

„Az igazi nagy utazás még vár a magyarokra, és a legnagyobb győzelmek még csak most jönnek” – fogalmazott a kormányfő.

Beszédében bejelentette a középiskolai nyelvoktatás korszerűsítését, közölve: minden középiskolás a 9. és a 11. tanév nyarán kéthetes külföldi nyelvtanfolyamon vehet részt a kormány költségén.

Beszámolt továbbá arról, hogy a kormány döntése értelmében 700 milliárd forintot fordítanak egészségügyi fejlesztésekre, ideértve a budapesti centrumkórházak megépítését is.

A bevándorlás fegyverletétel, nekünk magyar gyerekek kellenek – mondja.

Ha nem tudjuk fenntartani biológiailag magunkat, azt mutatjuk, nem vagyunk fontosak magunknak. Nem lamentálni kell azon, hogy miért nincs elég gyerek, hanem cselekedni.

Ezért 7 pontos akciótervet jelent be.

Bevezetik a fiatal házasok gyerekvállalási támogatását, 40 év alatti nő, aki első házasságát köti, 10 milliós kedvezményes kölcsönt kap. A törlesztést az első gyerek érkezésekor 3 évre fölfüggesztik. A második gyerek érkezésekor újabb 3 évre felfüggesztik, a tőketartozás harmadát nem kell fizetni, harmadik gyereknél elengedik a kölcsönt.

Csok kedvezményes hitelt is bővítik. A falusiaknak néhány hét múlva testreszabott támogatást jelent be, de felújításra is lehet használni a csokot a kétgyerekeseknek is.

A második gyerek születésekor 1 milliót, a 3.nál 4 milliót, minden további gyereknél egy milliót vállalnak át a jelzáloghitelből. Ha legalább 4 gyereket szültek és nevelnek, a nők mentesülnek az szja fizetés alól.

A miniszterelnök azt állítja, van válaszunk arra, hogy a világgazdaság lelassul, ha a többiek lassulnak, „mi a kanyarban fogunk előzni”.

A kommunizmussal és nemzetek feletti világkormánnyal riogatott

De hogy szerinte kik is akarnak világkormányt „eszkábálni”, az nem derült ki a szavaiból.

Orbán szerint külföldről irányított „nemzetközi erők” akarják eltörölni vallásunkat és kultúránkat. Az Internacionálé sorait idézve azt mondta, ezek az erők úgy gondolják: „Ez a harc lesz a végső”.

Ezért szerinte ezek az erők bármit meg is tesznek. Azt mondta, az EU be akar telepíteni sok millió bevándorlót, Soros György pedig már „4 millió, Törökországban várakozó migránst telepítene”, „migránsvízumot” és „bankkártyákat” adnak nekik. Az új internacionalizmus fellegvára Brüsszel, eszköze a bevándorlás.

A migráció növeli a bűnözést, a nők elleni bűncselekményeket, behurcolja a terrorizmus vírusát. Túl kell látnunk a félelmeinken. Kevert népességű országokat hoznak létre a migrációt támogatók, ott új világ veszi kezdetét. Keresztény-muszlim világ jön létre, folyamatosan zsugorodó keresztény iránnyal. Erre nem lehet legyinteni – figyelmeztet Orbán.

Nem ismer olyan országot, amit spekulánsok naggyá és erőssé tettek volna, olyat igen, amit nyomorba taszítottak. Nyílttá vált a harc, mióta Soros Timmermanst állított a harc élére. Ők viszont meg akarják állítani a bevándorláspártiakat – mondja Orbán.

Orbán szerint antiszemita kommunisták támadják őket ellenzékből

Karácsony Gergelyről azt mondta: ha őt nem zavarja, hogy a „zsidókat listázó” jobbikos képviselővel való együttműködés elfogadhatatlan, nem főpolgármesterként kellene indulnia, hanem „elkullogni a kertek alatt”.

Szerinte a magyar ellenzék bevándorláspárti politikusok gyülekezete, akiket Soros György és az európai bürokraták tartanak lélegeztetőgépen. Orbán Viktor hangsúlyozta: Magyarországon megtörténhetett a szocialisták és a szélsőjobb koalíciója, és „ez maga a politikai pornográfia”.

Orbán szerint a szegénység felszámolható

2010 óta egymillió ember tudott kitörni a szegénységből, és ezt az Unió írta rólunk, pedig „nem vagyunk a lieblingjeik” – dicsekedett a kormányfő. Szerinte a szegénység felszámolható, Magyarország az a hely, ahol mindenkinek jó lesz magyarnak lenni.

A kormányfő szerint egy kérdésre kell felelni, ha a magyarokról gondolkodunk. Ez pedig: az ország mai állapotát értelmezhetjük-e felemelkedéstörténetként. Fölfelé tartanak-e a magyarok. A válaszhoz a jelent a korábbi évtizeddel kell összevetni. 2009-ben, a baloldali kormányzás vége felé közös vagyonunkat, tartalékainkat és a jövő lehetőségeit is felélték. Azt mondta, Magyarországnak nemcsak válságkezelő csomagokra, hanem teljes megújulásra, új irányra van szüksége.

Szerinte most minden jó irányba halad,

a magyarok tovább élnek. A házasságkötések száma nő, a csecsemőhalandóságot csökkentették. A foglalkoztatottság is nő, a munkanélküliséget harmadára vágták. Az államadósságot is visszametszették 85 százalékról 11 százalékkal. A minimálbér is nőtt.

„Tíz év közös munkájának eredményeként a magyarok ismét hisznek közös jövőjükben.”

Orbán leszögezte: „Nemzetünk mintegy tíz év alatt talpra állt, visszavette az önrendelkezés jogát. Ezért röviden a válaszom: győzni fogunk és újra és újra győzni fogunk.” Hozzátette azonban, „Nem az jelenti a győzelmet, ha a pártunk nyer, az jelenti a győzelmet, ha az országunk nyer.”

Orbán azt mondta, nem „divatos ideológiák”, hanem a nemzet érdekében kormányoznak

Orbán Viktor azzal kezdte, hogy Hála és köszönet a Jóistennek és a munkásoknak, akik „tekerik a gazdaság biciklijét”, és azoknak is, akik tudták, hogy biztos munkahely és növekvő fizetés csak akkor van, ha a kormányzás világa is kiszámítható és rendezett. Együtt erő vagyunk, szerteszét gyöngeség

Megérkezett Orbán Viktor a pódiumra, vastapssal fogadta a fideszes közönség.

Balog Zoltán konferálta fel a kormányfőt. Soha rosszabb évet, mint a 2018-as volt, harmadszor is kétharmaddal nyertek, a gazdaság majd öt százalékkal nőtt. Ha összefüggést sejtenek, nem tévednek – mondta. Létezik mély összefüggés a politika és gazdaság között, az eredmények sohasem a vak szerencsének köszönhetően.

Mintegy 200 tüntető megérkezett a Lánchídhoz röviddel három óra előtt.

A Fiatalok a Demokráciáért által szervezett két tüntetés – a hídblokád, valamint a Hősök teréről indult menet – összeért a Lánchídon, ahol a tüntetők rögtönzött évértékelőt tartanak.

Ismét  tüntet Budapesten a „Soros-lista” – így értékelte a vasárnapi demonstrációkat Hidvéghi Balázs, a Fidesz kommunikációs igazgatója újságíróknak. „Gyurcsány vezetésével, a szocialistákon át a Momentumig, Hadházy Ákos, Karácsony Gergely kéz a kézben a Jobbikkal adnak elő egy közös színjátékot” – fogalmazott Hidvéghi Balázs. Szerinte ezek a politikusok mind „feliratkoztak a Soros-listára” és mindannyian bevándorláspártiak.

A DK ki akarta rakni, hogy O1G, de a biztonságiak megakadályozták. Elzavarták őket a kordontól, most keresnek egy másik felületet. Hiába tették fel máshova, onnan is letépkedték a papírt a biztonságiak, arra hivatkozva, hogy magántulajdont rongálnak.

évértékelő
Forrás: Facebook

Fekete kordonnal zárták le a Várkert Bazár környékét Orbán évértékelője előtt. Bombakereső kutyákkal és a Valtonnal biztosítják az esemény helyszínét, amit hermetikusan lezártak a nyilvánosság elől.

Egy kisebb tüntető csoport a Hősök teréről elindult a Lánchíd felé, gyorsan haladnak, megpróbálnak az évértékelőig odaérni.

Pécset közös ellenzéki évértékelő tüntetést tartanak.

A Fiatalok a Demokráciért nevű civil szerveződés reggel 8 órától tüntet a Lándhídnál, terveik szerint éjfélig lezárják a hidat. Délután ellenzéki tüntetés indul a Budai Várból az Állami Számvevőszék épülete elé.

Boldizsár, a szerecsen király – Déli kávé Szele Tamással

Szóval itt van ez a kávé, megengedem, lehet, hogy van, aki zaccosnak találja. A New Yorkban főzhetnek jobbat is, akinek nem ízlik, fogyassza ott és váljék kedves egészségére – ez a Japán. No, aki itt maradt, annak mesét mondok. Vagyis, hogy nem mondok mesét, mert nem merek. Még a végén az Origo rólam is bebizonyítja, hogy szélsőségesen liberális vagyok.

Mert hogy a mesekönyvekről már bebizonyította. Nem akartam hinni tulajdon vaksi szemeimnek, háromszor is elolvastam, míg elhittem, hogy ez van odaírva a tegnapi számukba: „Szélsőségesen liberális propaganda az óvodákban”.

De legalább szalagcím, jó vastagon szedve. Hát ejnye már, mi történhetett, beszabadult a gyermekkertészetbe a Saint-Just meg a Robespierre? És megdöntötték az óvó néni uralmát? Lerombolták a homokvárat a játszótéren? A zsarnokság meg kakaóba áztatja rút zászlaját?

Nem, azért itt még nem tartunk. Nyugatról jött a riasztás, ott gyulladt ki a lármafa.

„Egy Németországban élő ismerősöm osztott meg a közösségi hálón egy képet arról, hogy a könyvesboltokban több olyan kiadvány kapható, ami a migrációt magyarázza el a gyerekeknek. A szülők arra panaszkodnak, hogy gyermekeiket vette célba a liberális ideológiai nevelés.”

Nézetem szerint a migráció – ha tetszik, ha nem – létező dolog

Ha eltitkoljuk a gyerekek elől, azzal sokra nem megyünk, éppúgy nem lehet és nem is érdemes letagadni, ahogy a Napot sem az égről. Van, akad, akinek nem tetszik, akad, akinek igen, én valahol mérsékelt középen szeretnék maradni és azt mondanám, hogy a humanitárius válságok esetében emberi kötelességünk menedéket nyújtani a kiszolgáltatott polgároknak, hanem akinél fegyvert találnak vagy szervezkedni kezd, az magára vessen. A legtöbb menekülőnél se fegyver, se rossz szándék nincs, csak valami mérhetetlen félelem a szemükben.

Történetesen a Baross téren lakom, és mikor kedvenc pártunk és kormányunk ideszorította azt a néhány ezer embert pár éve, ki sem kerülhettem volna őket: állíthatom, nem volt nagyobb rendetlenség vagy szemét a téren abban az időben, mintha egy teljesen európai rockfesztivál lett volna, és ahhoz képest, mikor a metrót építették, a béke szigete volt, akkor ugyanis repedeztek a bérházak falai, leestek a csempék a vibrációtól és nem lehetett közlekedni sem rendesen. Szóval, nem mondanám én a menekülteket siserahadnak, már csak azért sem, mert tessenek csak elképzelni, mihez kezdenének önök – mondjuk – egy kínai nagyvárosban, nyelvtudás és helyismeret nélkül, ha oda vetné magukat a Sors szeszélye? A telefonjukkal próbálnának tájékozódni és mindenüket helyi valutára váltanák, míg még van mit.

Jé, de érdekes: itt is ez történt.

Miért jöttek ide? Nem tudom, ki hogy van vele, de ha a szomszéd elkezdené a kerítésre aggatni a többi szomszédom fejét és engem, aki fegyvertelen vagyok, rakétával és ideggázzal lődözne, hát magam is felkapnám a hétmérföldes csizmát. Aki azt hiszi, hogy egy korszerűen felszerelt hadsereggel szervezetlen, önkéntes népfelkelők tíz percnél hosszabb ideig képesek szembeszállni, nem látott még háborút. De különben meg kimérákról beszélünk, most két egzotikus ember van a mi kis Baross téri falunkban, az egyik Ali, a kebabos, a másik Nguyen, a vietnami közértes. Itt volt még Csang, a kínai vendéglős is, de csődbe ment, mert csak én ettem náluk minden nap. Nincs itt migrációs veszély.

Azért Csang visszajöhetne, mert szeretem a kínai konyhát.

Na, de mit ír az Origo a továbbiakban?

„Az említett meséskönyvek szereplői szegény sorsú migránsgyerekek és családjaik. Ezekkel a karakterekkel gyorsan azonosulnak a gyerekek, nincs is más választásuk. Egy idealizált képet kapnak, ami a valósággal köszönőviszonyban sincs. Ideológiailag elfogult, hamis valóságot közvetítenek nekik a legsérülékenyebb életkorban.”

Hát, sőt. Gyerekek sincsenek, a menekültek huszonhat éves férfinak születnek, késsel és Kalasnyikovval a foguk között, kiképezve. Én speciel láttam gyermekeket és asszonyokat is közöttük – de akkor mi lenne az „ideológiailag” helyes? Azt mondani a gyerekeinknek, hogy a világ többi részén az embereknek nincs anyjuk, nem nőnek fel, hanem felnőttként találják őket a káposzta és a taposóaknák között?

Igen, valószínűleg ideológiailag ezt találná helyesnek az Origo. Igaz nem lenne, de helyes mindenképpen. Ideológiailag.

„A migránsokról szóló képeskönyvek annyiban hűek a mesekönyvek világához, hogy egy nem létező valóságot mutatnak be.”

Hát, innentől nem érdemes belekezdeni sem a vitába

Ha valaki csak a saját koncepcióját tartja valóságnak, az szembesüljön a rideg tényekkel: a realitás sosem kegyelmez. És a hazugságot ideig-óráig lehet igazságnak beállítani, de örökké ez nem működik. Afelől nincs kétségem, hogy lesz nálunk majd nagy dér és durr, aztán betiltják ezeket a felforgató mesekönyveket.

De miért csak ezeket?

Mire is emlékeztet ez a történet engem…

Igen, a kedves amerikai írómra, Twain Márkusra, lánykori nevén Samuel Langhorne Clemensre.

Nála vannak ilyen vitatható alakok.

TomSawyer például egy deviáns fiatal, aki lovagregényekről mereng és tutajon szökik meg otthonról.

Huckleberry Finn? Hajléktalan csavargó, hajléktalan fia, aki nem képes elviselni az Özvegy által rákényszerített polgári rendet.

Jim? Afroamerikai migráns, elveszi a déli fehér emberek munkáját a gyapotföldeken!

A jenki Arthur király udvarában? Technokrata értelmiségi, a nemzettudat és a vallásosság legapróbb jele nélkül, maga a megtestesült Veszély.

Jeanne D’Arc? Feminista, gendertudatú felforgató, páncélban és férfiruhában jár, a királlyal barátkozik. Máglyára vele!

Koldus és királyfi? Hova vezetne, ha el tudnánk képzelni, hogy ezek ketten helyet is cserélhetnek?

Pudingfejű Wilson? Hát lehet a nemes jogászi hivatást ilyen nevű emberen keresztül ábrázolni?

Én azt mondom, tiltsuk be Twaint, de üstöllést, míg nagyobb kárt nem okoz, fiaink el nem szöknek tutajon, lányaink nem öltenek páncélt és a hajléktalanok, valamint a rabszolgák nem kezdik magukat emberi lénynek érezni.

És miért csak Twaint?

Ott van Lyman Frank Baum. Nála Oz birodalmát egy csaló kókler vezeti, Smaragdváros fehér és csak a kötelező színes szemüvegek miatt látszik zöldnek, az oroszlán gyáva, a madárijesztő buta, a Bádogember szívtelen és az égből szárnyas majmok potyognak.

Ez maga a felforgatás. Tiltsuk be.

Tiltsuk be Sir Thomas Mallorytól az Arthur-legendakört, ugyanis abban Sir Palomides szerecsen lovag.

Tiltsuk be Shakespearet Othello miatt.

Tiltsuk be József Attilát, bár őt már nem is nagyon merik tanítani, mert Boldizsár szerecsen király.

Tiltsuk be az egész betlehemezést.

Tiltsuk be…

Abbahagyom. Tetszenek már látni, hová vezet, ha egy hibás tételt sarkalatossá teszünk és hatalommal, erővel akarunk neki érvényt szerezni?

Ide.

Hát, ez a kávé lehet, hogy zaccos volt, de legalább fekete.

Bozóki András: Orbánt a hatalom igézete ejtette foglyul

0

A politológus-professzor szerint az elmúlt száz évből hetvenet három meghatározó politikus uralt, a mostani rendszer azonban nem a 20. századi autoriter rendszerek receptjét másolja, hanem az elnyomás szelektív, társadalmi rétegekre szabott, kezdetben puhának tűnő, de egyre szigorodó formáit követi.

Ez a pragmatikus elnyomás azáltal tartható fenn, hogy erőteljes és egyoldalú propagandával társadalmi támogatást tud szerezni az éppen aktuális célcsoportokkal szembeni diszkriminációhoz. Az effajta eljárás első ránézésre esetlegesnek tűnik, de az akció végére mindig világossá válik rendszerszintű mivolta.

Bozóki Andrásnak a Mozgó Világ folyóiratban megjelent tanulmányát a hvg.hu ismertette. A professzor a Száz év talány – Horthy, Kádár, Orbán című írásában egyebek között azt hangsúlyozza, hogy Horthy Miklós a királyt, Kádár János a forradalmat, Orbán Viktor pedig a rendszerváltást árulta el. Orbán fordulatai ismertek, 93-94 táján liberálisból konzervatív lett (ma már a konzervativizmustól is elszakadt, nacionalista, etnicista, populista lett), a második fordulat 2003-ból való, ez szervezeti fordulat, ekkor módosult a Fidesz alapszabálya, Orbán egyeduralkodó lett pártjában. A harmadik fordulat a közelmúltból, 2010-ből való, Orbán elkezdte lebontani a liberális demokráciát.

Hármójuk közül a professzor szerint csak Orbán használta fel hatalmát maga és családja meggazdagodására. Nagy különbség közöttük, hogy Horthy távol tartotta magát a napi politizálástól, Kádár a fontos kérdésekben maga döntött már, de Orbán az, aki folyamatosan a frontvonalban van, minden hatalom nála összpontosul.

A zaccos kávé jelenség

A Független Hírügynökség (fuhu.hu) főszerkesztője keresett meg, hogy olvasta blogomat és örülne, ha Horthyról írt (hatrészes) írásomat, blogbejegyzésemet, közreadhatná, mert érdekesnek találja. Sőt, még azt is hozzátette, hogy a függetlenség jegyében direkt kívánatos minél több szempontot ismertetni, bemutatni. Ezzel a megjegyzéssel nem tudtok mit kezdeni, legfeljebb magyarázatként „arts poetica”-mat közreadni. Mesterem Ekecs Géza (Cseke László) volt, akitől megtanultam a jelzők nélküli újságírást, méghozzá olyan köznyelven, amit „Mari néni is megért”. Majd a hallgatóra (olvasóra) bízni annak eldöntését, hogy abból mit tart számára fontosnak, érdekesnek. Még valami! Ne az igazságot (mely szubjektív), hanem a valóságot (ami objektív) közvetítsük, elvégre hírközlők vagyunk.

.
Különben ez volt a SZER (Szabad Európa Rádió = RFE – Radio Free Europe) sikerének titka. Magam részéről ezt még két rádióállomás műsorának figyelésével egészítettem ki: a BBC World News és az AFN (American Forces Network). Az AFN valójában az amerikai fiatalsághoz szólt és szól, hiszen hallgatósága a világ minden táján állomásozó amerikai katonák. (Lásd „Good Morning Vietnam”) A BBC titka viszont a valóban pártatlan hírközlés, amiben nagy gyakorlatuk van. Az egykori birodalom valamennyi (angolul beszélő, értő) tagját el kell érni és tájékoztatni például egy indiai-pakisztáni háború idején, anélkül, hogy bárki is részrehajlást, elfogultságot észlelne. No, erre képtelen a magyar hírszolgáltatás (és a hazai gondolkodás). Lásd Churchill híres beszédét Singapore elestekor 1942-ben, és a magyar híradásokat a szovjet frontról egészen 1945-ig. Amikor a magyar hírközlők jelentették, hogy „csapataink rendületlenül törnek előre, de taktikai okokból átmenetileg 200 km-t ki kellett üríteni.” A pártállami propaganda ennél finomabban követte a valóságot, amikor csak féligazságokat közölt, azt, amit az érdeke megkívánt. Lásd Bajcsy Zsilinszky Endre élete, akiből valóságos bátor kommunistát csináltak 1945 után, mivel fegyverrel állt ellen az őt elvinni készülő Gestapo embereinek, majd a nyilasok kivégezték.
Arról már mélyen hallgatott a pártállami propaganda, és a mai „baloldal”, hogy 1910-ben a Békéscsabán élő család nézeteltérésbe keveredett Áchim L. Andrással, a Magyarországi Parasztpártot megalapító politikussal, akit Bajcsy-Zsilinszky Endre és testvére, Zsilinszky Gábor, Áchim lakásába behatolva, egy verekedéssé fajult szóváltás közben két pisztolylövéssel halálosan megsebesített. Az esetet önvédelemnek minősítették, a bíróság felmentette.

Az I. világháború után Bajcsy-Zsilinszky az ellenforradalmi szervezkedések középpontjába került és 1918-ban tevékenyen részt vett a Magyar Országos Véderő Egylet (MOVE) megalapításában, emiatt később Bécsbe kényszerült emigrálni. A Tanácsköztársaság idején elfogták, de megszökött és Szegedre menekült. Itt publicisztikáival segítette a keresztény nemzeti gondolatot. Támogatását élvezték a nacionalista erők, valamint a Gömbös Gyula által vezetett néppártiak.

A proletárdiktatúra bukása után Budapesten a Szózat című napilap főmunkatársa, majd főszerkesztője lett.

Ugyancsak a Wikipédiából:

Magyar Nemzeti Függetlenségi Párt
Utolsó vezető Gömbös Gyula
Alapítva 1924. november 13.
Feloszlatva 1928. szeptember eleje
Pártújság Szózat

Ideológia
antikommunizmus, antiliberalizmus, antikapitalizmus
Politikai elhelyezkedés szélsőjobboldal
Parlamenti jelenlét 1926 – 1928
A Magyar Nemzeti Függetlenségi Párt (MNFP), vagy rövidebb nevén Fajvédő Párt egy szélsőjobboldali magyarországi párt volt. Önmagát „fajvédő pártként” definiálta és a kortársak is így nevezték.
A Magyar Nemzeti Függetlenségi Párt egyik prominens tagja volt az annak ideológiai alapját adó Fajvédő kiáltvány (1924) szövegezője, Bajcsy-Zsilinszky Endre is.

Ez jutott eszembe, amikor blogbejegyzésem kiegészítéseként olvastam a fuhu.hu.-n „A korszak arca” című „pontosítást”.

Eleve meglepett, hogy a „Horthy korszak 1938-1945 – a Magyar Királyság megszűnése” című hatrészes értekezésemet két, (sokkal előbbi!) 1920-as, történelmi eseménnyel kívánta „pontosítani” a szerző. Arról nem is szólva, hogy írásom a Holokauszt 70. évfordulójára készült (1944-2014), amire később még visszatérek.

Lássuk a „pontosításra” kiragadott két példát 1920-ból. A Népszava két bátor újságírójának (Somogyi Béla és Bacsó Béla) brutális meggyilkolása, valamint a numerus clausus elfogadása.

„…..lehet, hogy Horthy maga személyesen nem vett részt a kegyetlenkedésekben, gyilkosságokban. Sőt, biztos: de nem csak tudott róluk, hanem irányította is őket, mint a Somogyi-Bacsó gyilkosság esetében láthattuk is….” – ezek a sorok a féligazságokra alapuló pártállami propagandára emlékeztetnek. Maga a brutális gyilkosság tény. Azt az akkori budapesti rendőrség könnyűszerrel és hamar felderítette. A felháborodás nagy volt, a korabeli lapok szerint Horthy is megdöbbent. És, ez nem képmutatás! Hiszen Ostenburg és társai gaztette (1920. február 17.) veszélybe sodorhatták a 12 nap múlva (március 01.) esedékes kormányzóválasztást. Ezt a körülményt kifelejtette a „pontosító” cikk. Pedig feljegyzések, jegyzőkönyvek vannak arról a kihallgatásról, amire Horthy a különítményeseket hívta felelőtlen tettük miatt.

A pontosítás részeként szívesen olvastam volna a Vízművek területén állott emlékmű, valamint az utcanevek rendszerváltás utáni sorsáról.

Apropó, Ostenburg. A pártállami propaganda (és a mai „baloldali” történetírás) elfelejti megemlíteni ennek a különítményesnek későbbi tetteit. Például, hogy személyéhez fűződik a ma is oly büszkén emlegetett és viselt Sopron „a leghűségesebb város” (Civitas fidelissima) elnevezés. A Tanácsköztársaság bukása után Ostenburg lett Sopron csendőrparancsnoka. Trianon (1920. június 04) után egy évvel, 1921. augusztus 28-án, pedig megtagadta Sopron kiürítését, ezzel lehetőséget teremtve arra, hogy a város végül Magyarország része maradhasson. A csendőrszázadainak segítségével a nyugat-magyarországi felkelés eredményeképp jött létre 1921. november 4-én a rövid életű Lajtabánság. A második királypuccs alkalmával (1921. okt. 20–23.) különítményével Sopronban állomásozott. IV. Károly királyhoz csatlakozott, aki Sopronban ezredessé nevezte ki. A „gárda vadászezred” elnevezést IV. Károly adományozta a csendőrzászlóaljnak 1921. október 21-én. A budaörsi csata után rövid ideig fogságban volt, majd 1921. október 25-én amnesztiában részesült.

Hasonlóan nem teljeskörű a numerus clausus bemutatása. A fejléc illusztrációban is jól olvasható, hogy a diszkrimináló törvény 1920. szeptember 24-én lépett életbe. Megint kimaradt egy (fontos) dátum: 1920. június 04., azaz „Trianon”, melyre szinte azonnali válasz volt a kor szellemére jellemző „szegedi gondolat” megtestesítője: a numerus clausus.

Egyszerűen nem igaz az az állítás, hogy „…A történelemtudomány Európa első zsidótörvényének nevezi a numerus clausust…”

Karsai László definíciója sokkal helytállóbb, miszerint „…ez volt az első világháború utáni Európa első antiszemita törvénye…” – (Beszélő 2007. március, Évfolyam 12, Szám 3 » Befejezetlen múlt) majd ugyanott: „…nem Horthy kezdeményezte a numerus clausus törvény beterjesztését, legfeljebb jóváhagyólag tudomásul vette…”

Érdemes megnézni (a neten is megtalálható!): kik szavazták meg a (magyar) numerus clausust? Az országgyűlési jegyzőkönyv szerint a parlamenti vita valóban „zsidózásba” torkollott. A szavazáson azonban pl. nem vett részt Gömbös Gyula, mert a törvény szövegét „gyengének” tartotta, mivel az egyértelműen nem nevezte meg a „zsidókat”. Ugyanakkor a törvényt megszavazók között két képviselőt is találtam (későbbi budapesti főpolgármesterek), akik a szavazás után 25 évvel (1945), mint „zsidómentők” vonultak be a főváros történetébe. Mintegy bizonyíték, hogy a Holokauszt nem egyenes következménye a numerus clausus-nak.

Már csak azért sem, mert a 30-as években járhatott egyetemre Radnóti (Szeged) és Ságvári (Debrecen) is. Sőt, Ságvári 1935-ben a Magyar Izraeliták Egyetemi és Főiskolai Hallgatók Egyesületének keretében létrehozott Haladó Diákok Pártja (HDP) egyik vezetője lett. 1936-ban az államtudományok doktorává avatták.

Amiről viszont nemcsak a pártállami propaganda, de a magyar történetírás is hallgat, az a hírig. Trianont követően az izraelita vallású diákokat társaik nem engedték vizsgázni, pontosabban agyba-főbe verték a vizsgára várót, és így akadályozták meg tanulmányai befejezését.

Jellemző a velünk élő a pártállami propagandára, hogy az 1942-ben történt újvidéki vérengzés említésekor még ma is elhallgatják, hogy az összes hadviselő fél közül egyedül Magyarország, személy szerint Szombathelyi Ferenc vezérezredes, a Honvéd Vezérkar főnöke rendelt el saját hadseregének egységei ellen lakossággal szemben elkövetett atrocitások miatt vizsgálatot.

Ugyancsak nem ildomos idézni a Petőfi körben 1956-ban (talán Háy Gyulától származó, és) elhangzott megállapítást, miszerint „Rákosi több kommunistát végeztetett ki, mint Horthy egész kormányzósága alatt”. És nem ildomos emlékezni az 1993. szeptember 04.-i Horthy újratemetésre, ahol (kissé viccesen) azt figyelték, hogy ki vesz részt rajta hivatalosan, és ki magánemberként. Mindenesetre akkor valami konccenzus volt a parlamenti pártok között. (vajon mára hova tűnt?)

Az akkori Magyar Hírlap szerint Horthy Miklós újratemetésének előestéjén „a zuhogó eső ellenére több mint ezer ember” vett részt a Vérmezőn a Demokratikus Charta rendezvényén. A szervezők szerint ez nem ellen-újratemetés, csupán végső búcsú a Horthy-korszaktól.

Konrád György író, a szervezet szóvivője így fogalmazott: „Szabad akaratunkból veszünk búcsút a rendszertől, amely egymillió embert küldött a halálba.”

A kenderesi újratemetésen mintegy 50.000 fő vett részt, hány volt közülük a Főkormányzó híve, tisztelője és hány a „kíváncsiskodó”, nem tudni. Mindenesetre az arány 1.000 vs. 50.000 jól mutatja, hogyan érez egy ország, annak népe. Ez mutatkozott meg az 1990-es első szabad választáson is, ahol a piacgazdaságot hirdető és támogató SZDSZ alul maradt a nép-nemzeti MDF-fel szemben, aminek miniszterelnök jelöltje egy horthysta kormánybiztos fia volt (ifj. Antall József).

Mint az elején jeleztem, a Horthy-ról szóló hatrészes értekezésemet a Holokauszt 70. évfordulójára (2014) készítettem. Meggyőződésem, hogy az antiszemitizmus borzasztó mélyen itatja át a magyar lelket. A nagyvilágban sehol sem tapasztaltam azt, amit Magyarországon, hogy bármilyen, egyszerű hétköznapi beszélgetés, társalgás közben szóba ne jöjjön valami „zsidó” téma.

Elárulom, hogy egy lelkem mélyén szunnyadó történet vezetett ennek a hatrészes blogbejegyzésnek (A Horthy korszak 1938-1945 – a Magyar Királyság megszűnése) megírásához.

Szomszédunk, pontosabban Apámék szomszédja, volt Zámbó Laci, akivel még a háború alatt került barátságba, mert hasonló volt a gondolkozásuk. Pártállásról, párttagságról nem esett szó, annyira nem voltak bizalmas kapcsolatban. Történt, hogy Lacit kinevezték háztömbbizalminak. Így az ő feladata lett a házban élő „zsidók” összeszedése és elkísérése a Józsefvárosi pályaudvarra.

Az „út az ismeretlenbe” nevű csapatjáték résztvevői izgultak, hogy időben odaérjenek, nehogy bajuk legyen. Laci pedig nyugtatta őket, hogy nem lesz semmi baj. Bízzanak benne. A kis csapat aztán (gyalog) elindult. Kb. délután hatra értek a Józsefvárosi pu.-ra, ahol közölte az ott szolgáló katonával: „Meghoztam a zsidókat.” Mire a katona: „Maga megőrült? A vonat már rég elment”. „Akkor most mit csináljak?” – kérdezte Laci. „Itt ugyan ne hagyja ezeket! Vigye vissza ahonnan hozta, aztán holnap hozza ide időben!” Laci még kért valami igazolást, elvégre ő volt a háztömbbizalmi. A kis csapat tagjai pedig tudták, hogy többé nem mehetnek vissza lakásaikba.

Laci a háború után a kommunista párt segítségével helyezkedett el, borbély lett a Köztársaság téri Pártházban. Az 1956. október 30-án ott történtek nagyon megviselték. A november 04-i szovjet beavatkozást követően a párt felhívására az elsők között jelentkezett fegyveres karhatalmi rendfenntartásra („pufajkás”). Egy ilyen járőrözés közben érte a halálos lövés Csepelen. A golyó hátulról fúródott belé, tehát nem tűzharcban halt meg. Temetéséről a párt gondoskodott, ahol többen éltették (részben illegális) munkásmozgalmi munkásságát, miközben felesége a koporsóra borulva, zokogva kiabálta: „Mindig mondtam, hogy hagyd a francba a zsidókat! Sosem hallgattál rám!”

A Holokauszt 70. évfordulójára írt hatrészes blogbejegyzésemet ezzel fejeztem be:
Mindezek ismeretében nem lehet, és nem szabad Horthy Miklós kormányzósága utolsó hat évében (1938-44) történtek felelősségét egyetlen személyre hárítani. Persze, így utólag, könnyű okosnak lenni, és megmondani, hogy mit tehetett volna. Itt érzem a történészek felelősségét, ill. felelőtlenségét, akik mai ésszel, és a történelmi anyag teljes ismeretében próbálják elmagyarázni a 70-75 évvel ezelőtti események összefüggéseit, mozgatórugóit.

Azzal vádolják Horthyt, hogy nem csinált semmit a náci megszállás és a vidéki deportálások ellen. Ez a vélekedés valójában súlyos önkritika, és egyúttal annak tudatalatti beismerése, hogy a magyar nép „vezér” nélkül, önállótlan, cselekvésképtelen. Ami, valószínűleg a jellegzetes magyar mentalitásból fakad, miszerint mindig kell valaki vagy valami, amire, akire a felelősséget hárítani lehet. Elvégre, mi – alapjába véve – jók vagyunk, a jelen történései, bűnei pedig eleve megbocsátva, hiszen a Himnuszunkban is benne van:

„Megbűnhődte már e nép,
A múltat s jövendőt!”

A Holokauszt év keretében, és hetven év távlatából Horthy felelőssége eltörpül amellett, amit a magyarság többsége nem tett honfitársai megmenekülése érdekében, még akkor is, ha a nemzettestből való kitaszítás folyamata a Kormányzó hivatali idejére esik.
Nincs nemzeti bűntudat. Sosem volt.

A Horthy korszak I.
A Horthy korszak II.
A Horthy korszak III.
A Horthy korszak IV.
A Horthy korszak V.
A Horthy korszak VI.

Sajtópiaci rémálom

Nem kellemes dolog az, amikor a sajtó saját magáról kell szóljon, kérem tisztelettel, nagyon nem kellemes: amint a hírekbe bekerülni is csak az ostoba ember fantáziájában öröm. Mert bizony, ahogy az angol mondás tartja: „good news – no news”, a jó hír nem hír, abban meg semmi élvezet, ha rossz hírek szólnak saját magunkról, a sajtószakmáról úgy általában.

Persze, aki jó híreket akar olvasni, nyissa meg az Origót vagy a Magyar Nemzetet, ott nem panaszkodnak a sajtómunkások, egy rossz szavuk sincs – csak éppen nem is mondanak igazat. Lassan már álmukban sem, sőt, akkor sem, ha kérdeznek. Hej, nagy átok mirajtunk ez a sajtópiaci átrendeződés, a kormánybefolyás növekedése, még nagyobb a média világméretű krízise – amire szinte oda sem tudunk figyelni, pedig világtrend – annyira lefoglalnak minket a helyi bajaink.

Első sorban is, zuhan az olvasottság,

kormányoldalon meredeken zuhan (ez azért nem olyan rossz hír), független oldalon lassabban, de minálunk sem növekszik. Lássuk a számokat!

„Február elején publikálta IV. negyedéves gyorsjelentését a Magyar Terjesztés Ellenőrző Szövetség (MATESZ), a hazai lapok értékesítési adatait hitelesítő szervezet.

Az országos politikai napilapok közül a Magyar Hírlap utoljára 2014 első negyedévében hitelesítette értékesített példányszám adatait. A 2010-ben még 15 ezer példányban fogyó napilapból ekkor már kevesebb, mint 8 ezer példányt adtak el a naponta. (Összehasonlításképp: a Népszabadság a bezárása előtti hónapokban átlagosan napi 37 ezer példányban fogyott.)

A NER által egyedüliként meghagyott, sőt, újabban jelentősen támogatott ellenzéki napilap, a Népszava értékesítése 2010 és 2016 között 18 ezerről napi 10 ezerre zuhant, ám a Népszabadság bezárása után hirtelen növekedésnek indult, és 2018 második negyedévétől már tartósan 21 ezer felett volt az értékesítés volumene.

A Magyar Nemzet 2010-ben még 50 ezer körüli példányszáma csaknem negyedére zuhant, és 2018 áprilisában történt bezárása előtt már a 13 ezret sem érte el naponta. A most már Magyar Nemzet néven megjelenő, és az állami hirdetéseket mágneseként vonzó Magyar Idők (amely listaáras hirdetési bevételének 75 százaléka állami) sosem hitelesítette értékesített példányszámát, így annak nagyságrendjéről legfeljebb becslések létezhettek. Ugyanez mondható el a szektába KESMA-ba tagozódott és szintén kormánybarát Lokálról és a Ripostról is.

A kormányfő kedvenc sportnapilapja, a Nemzeti Sport is folyamatosan veszít olvasótáborából. 2010-ben még közel 70 ezer, 2018 végén már alig több mint 30 ezer példányt adtak el a lapból. A bulvárnapilapok közül a Blikk 2010 második negyedévében még a 200 ezres napi eladást is meghaladta, de 2018 végén már a 80 ezret sem érte el. A Bors 80-90 ezer példányban fogyott 2010-ben, 2018-ra ez 50 ezer alá apadt.

Ami a hetilapokat illeti: a HVG 30 ezer fölött tudta stabilizálni eladott példányszámát. A168 Óra példányszáma 2 év alatt 13 ezerről 10 ezerre csökkent. A Magyar Demokrata immár több éve 10 ezer körül stabilizálta példányszámát, és ez nem változott 2018-ban sem. A 2018 tavaszán megszüntetett Heti Válasz szintén heti 10 ezres eladásokat produkált a legutolsó időszakban” – írja a HVG.

Márpedig ezek akkor sem jó jelek, ha az anyagi veszteség leginkább a kormányé:

azt is mi fizetjük, csak megpörgetik az adónkat háromszor a fejük fölött, és attól elveszíti közpénz jellegét. De mindenhol bajban van a print sajtó, az egész világon, évtizedek óta, az nem újdonság – az újdonság az, hogy már az online sem áll jól, a legkomolyabb amerikai lapoknál is nagy leépítések zajlanak. Elbocsátottak 200 embert a Buzzfeedtől (ez 15 százalékos leépítést jelent) és 250 embert a Vice-tól (ez 10 százalékot). 7 százalékos leépítés volt a Verizonnál, ami a Yahoonak és a Huffington Postnak is tulajdonosa, és 400 állás szűnt meg a Gannett Companynél, aminek tulajdonában ezernél is több városi lap van Amerika-szerte.

Miért? Két oka van: az első a Facebook algoritmus-változtatása, ami a hírfolyamban hátrébb sorolja a „vállalati” és sajtótartalmakat a magánszemélyek posztjainál, a második meg az, hogy nem csökken a piac, hanem a növekedés állt meg, elérte saját határait, az eddigi módszerekkel többet már nem nagyon lehet produkálni – és a nagy amerikai online tartalom-előállítók állandó növekedésre voltak berendezkedve. Ez állt most le. Ettől még cégek, lapok nem fognak megszűnni, csak stagnál majd a piac.

De jó lenne, ha nálunk csak stagnálna…

Arról, hogy nálunk mi lesz, Uj Péter festett pesszimista képet a szombati Népszavában. Az egyik nagyon fontos dolog, amit megtudhattunk tőle, az volt, hogy szerinte rövidesen eldől az Index és az RTL Klub sorsa – mármint oly módon, hogy mennyiért és mennyire kerülnek a kormány karmaiba, mert az, hogy oda kerülnek, már nem is kérdés. Jelen helyzetben csodákra lenne szükség ezeknek a médiumoknak a függetlenségéhez, hiszen a kormány semlegesíteni akarja őket, és ha van ember a magyar sajtóban, aki ért az Indexhez, az pont Uj Péter – azért reméljük, hátha mégsem lesz igaza. (De igaza lesz…)

A másik lényeges hír a sajtópiacon az, hogy még idén pénzbe fog kerülni a 444. Idézzük pontosan!

„Ráadásul az idei év nálunk is nagyon komoly lesz, mert fizetőssé fogunk válni, így az lesz a helyzet, hogy ott lesz a kormánymédia a maga fél-, vagy álhíreivel a másik oldalon pedig zárt tartalmak lesznek – mert szinte biztos, hogy a HVG is fizetős lesz valahogyan, és nem tudom, a 24.hu még meddig tudja tartani magát. A magazin típusú tartalmak már ott is előfizetésesek lesznek.” (Népszava)

Márpedig ha ezek a lapok fizetősek lesznek, akkor vége a független sajtónak

A magyar olvasó abban a tévedésben él – de legalább meg is van róla győződve! – hogy neki ingyen járnak a hírek és szívességet tesz, ha elolvas valamit. Ebben valóban volt valami (nem túl sok) 2010-ig, amikor a képlet egyszerű volt: az online lapot ingyen adták, a szerkesztőséget eltartották a hirdetések és mindenki jól járt. Író, olvasó, találkozó, mindenki.

2010-ben azonban egyrészt lezuhantak a Google-hirdetések piaci jutalékai, másrészt teljesen átrendeződött a magyar hirdetési-hirdetői piac. Politikai hitbizománnyá vált a reklám, hűbérbirtokká, amit csak nagyurak kaphatnak és a leghűségesebb katonák. Ilyen viszonyok között az ingyenes hír- és tartalomszolgáltatás luxus, és csak azért nem hagyta abba mindenki, mert tisztában vagyunk azzal, hogy senki sem lenne hajlandó megérteni, miért kerül pénzbe holnaptól az a hír, ami tegnap még ingyen volt?

Azért, mert nincs hirdető és nem is lesz.

Nos, ezt az érvet minden olvasó számára kényelmesebb lesz nem megérteni vagy szándékosan félremagyarázni, mint fizetni – mondjuk – évi ezer-ötezer forintot. Ugyan, kérem: olcsóbb lesz inkább majd kapzsisággal, árulással vádolni a sajtót. Fogadjunk, hogy a (mindkét oldali) politikusok fogják először elkiabálni magukat ebben az értelemben, náluk érthető is lesz a harag, ők ugyanis az ingyenes reklámfelületüket veszítik majd el ily módon. De a kommentszekciók törzstrolljai sem lesznek boldogok, oda a névtelen gyalázkodás lehetősége, maximum a közösségi oldalakon vitézkedhetnek majd, bár cikkek alatt ott sem: nem lesznek megosztott cikkek, illetve azokat csak az előfizetők olvashatják majd.

Magyarországon először és utoljára az Élet és Irodalom művelte ezt sikeresen – érthető ugyan a 444 döntése, de ha a többi online lap is erre kényszerül, a sajtó Magyarországon szerepet fog váltani, már nem jut el tömegekhez az üzenet, csak az előfizetőkhöz, és ők nem fognak tömegével tülekedni.

Ellenben a kormánymédia továbbra is ingyenes lesz – tehát sokat nő majd a befolyása.

Az országnak nem fog jót tenni az online sajtó fizetőssé válása, az már bizonyos – de az országnak az sem tenne jót, ha a még független lapok munkatársai hazafiasan éhen vesznének az idei év folyamán.

Nem tudom, mi lenne a jó megoldás, egyelőre maradjunk annyiban: meglátjuk, mi lesz.

Nehéz idők jönnek, annyit mondhatok.

Gyere Nagy Feró, engem vágjál nyakon

A NERkompatibilis énekes, Nagy Feró pár napja azt írta a Facebook-oldalán, hogy aki még egyszer hülyeségeket – magyarul bírálatokat – ír az egészségügyi ellátásról, azt nyakon vágja. Itt az alkalom.

Azt elhiszem, hogy vele minden rendben volt a kórházban, amikor megműtötték a térdét, de ez nyilván a fizetős ellátásának és celeb voltának köszönhető, többire ez egyáltalán nem így van a magyar egészségügyben. Konkrét példaként, bizonyítékként erre a saját esetemet ismertetem, hiszen mások érzékeny adatait nem közölhetem, meg aztán most éppen egy fontos évfordulót „ünnepelek”. Pont egy éve kaptam egy kórházi fertőzést, amiből még mindig nem sikerült kigyógyítani.

Egy műtét miatt töltöttem pár napot egy kórházban tavaly februárban. A kórházat nem nevezem meg, nem csak azért, mert nem akarom őket bajba keverni, hanem azért is, mert ez mindegy: bármelyik másik kórházban ugyanez megtörténhetett volna. Az orvosok és az ápolók mindent jól csináltak, túlterhelten is emberfeletti munkát végeztek, de a körülmények aggasztóak voltak. Erről pedig nem a kórház dolgozói, hanem a kormány tehet, amely a pénzt az egészségügyből elvonta és átirányította például a stadion építésekre, na meg a haveri kivitelezőkön keresztül az offshore cégekbe. A kórházba nem csak WC-papírt, szappant, törölközőt meg az utólagos ellátáshoz szükséges gyógyszereket kellett betegként megvenni és bevinni – ez ma egyáltalán nem meglepő -, hanem még a műtéthez is néhány felszerelést: katétereket, sőt az egyik érzéstelenítő szert is.

Még szerencsésnek is mondhatom magamat,

hiszen a fertőzés az esetemben viszonylag enyhe tünetekkel jár, miközben a statisztikai adatok szerint Magyarországon többen halnak meg kórházi fertőzés miatt, mint közúti balesetben. (Nem, Feró, ez nem hülyeség!) A fertőzésem kezelése próba-szerencse alapon történik, újabb és újabb gyógyszereket kell szednem, míg véletlenül nem sikerül találni egy olyat, amire a kórházi baci nem rezisztens. Mert szinte mindenre az, ez az evolúció árnyoldala. Egy ismerősömnek hasonló esetben a 32. gyógyszer jött be, én az egy évvel ettől még messze vagyok, de megátalkodott optimistaként mindig reménykedem.

Szóval Feró, én ezeket a „hülyeségeket” ajánlom a figyelmedbe, gyere és vágjál nyakon. A találkozónk pontos helyét és idejét a Facebookon, privátban egyeztethetjük, fent vagyok a közösségi oldalon, megtalálsz. Én a törzshely kocsmámat fogom ajánlani helyszínnek.

Menetelők manapság – Déli kávé Szele Tamással

Kávézgatunk, kávézgatunk, Budán meg vonulgatnak, vonulgatnak. Mármint a neonácik. Nem érdemes belemenni a különböző minősítésekbe, miszerint ők csak hagyományőrzők, nem érdemes elemezgetni a különböző mozgalmaik mindenféle árnyalatát: ebben az esetben (és minden más esetben is) a náci, az bizony náci.

Azt tetszik mondani, hogy hiszen nem is vonulgatnak, mert a rendőrség betiltotta a becsületnapi díszmenetüket? Be ám – de csak a Várban tilos nekik masírozni, máshol szabad. Illetve nem volt ez mindig így, mert 1997 előtt még eszükbe sem jutott, díszmenetet tartani. De vegyük szépen sorban, miről is van szó?

Arról, hogy Budapest ostroma idején a Várba szorult német és magyar csapatok egy része megpróbált kitörni a szovjet ostromzárból. Tették ezt 1945. február 11-én, és a kísérlet teljes kudarccal járt. Ráadásul a kitörni próbálók szembe mentek Hitler parancsával is, aki világosan kiadta a parancsot: a Budapest-festungot (Budapest-erődítményt) az utolsó lőszerig, emberig védeni kell. Ami nagyon érdekesen hangozhatott, főleg az érintettek számára, épp ezért összetörték a rádiókat, hogy ne jöhessenek újabb öngyilkos utasítások Berlinből és nekiálltak megtervezni a kitörést.

Február 11-én 15 órakor ismertette a tervet a IX. SS hegyi hadtestparancsnokság a német csapatok parancsnokaival, amely szerint csak azok a katonák vegyenek részt a kitörési kísérletben, akik egy éjszakai, 24 km-es, folyamatos harc közbeni gyalogmenetet meg tudnak tenni. A kitörés 20 órakor kezdődik, két fő irányban és három hullámban, a Városmajor úttól a Mechwart térig, a Krisztina körút és Margit körúti vonal áttörésével.

Az 1. hullám teljes szélességben és bal oldalbiztosításban a 8. SS lovashadosztály, jobb oldalbiztosító és 3. hullámban mint utóvéd a 22. SS lovashadosztály, 2. hullámban, a 2. német páncéloshadosztály közepétől jobbra a Feldherrnhalle (FHH) hadosztály, középen a 271. német népi hadosztály, mögöttük a 12. légvédelmi ezred és a Luftwaffe földi és légi személyzete.

A még átjárható három utcán 1 darab Hetzer páncélvadász, 1 darab StuG IV rohamlöveg és 1 darab PzKpfw IV harckocsi segítette a kitörést. A 8. SS lovasezred középen indult. Mindhárom hullámban egy-egy 7,5 cm-es löveggel felszerelt féllánctalpas páncélgépkocsi (Sd.Kfz. 251/9), a 13. páncéloshadosztálynál egy 8 cm-es gránátvetővel felszerelt féllánctalpas (Sd.Kfz. 250/7) volt, továbbá összesen tíz Volkswagen 166 úszó gépkocsi (Schwimmwagen), a parancsnokságoknak és a tábori csendőr forgalomirányítóknak egy-egy BMW futár-motorkerékpárjuk volt. Az összes többi járművet meg kellett semmisíteni egy, még február 10-én kelt parancs szerint.

A magyar és a nyilas csapatok parancsnokságát csak 18 órakor tájékoztatták a kialakult helyzetről, illetve a kitörés megindulásáról. Az összes olyan magyar katonát, akit korábban a német haderő kiválasztott, a kitörés második hullámába osztották be, támogatásul két könnyű harckocsit vihettek magukkal.

Öngyilkos akció volt, lássuk be, és a résztvevői közül alig néhányan élték túl

Egészen pontosan 785 fő jutott el a saját csapataihoz (akik közül sokakra amúgy is hadbíróság várt, a hitleri parancs megszegése miatt). Összevetve: a védősereg 24 ezer német és 20 ezer magyar katonából állt, magában a kitörési kísérletben mintegy tízezren vettek részt. Vérbe fulladt az akció, nincs ennek sok köze a becsülethez, ünnepelni pláne nincs mit rajta.

Meg aztán: ezek a katonák Budapesten nem Budapestet védték, hanem bizony Bécset. Bécs megerősítéséhez akart a birodalmi hadvezetés időt nyerni, azért dobták oda Budapestet és a saját csapataikat is. Szóval: nem ez volt a történelem legfényesebb pillanata. Beteg lélek kellhetett már ahhoz is, hogy „Becsület napjának” nevezzék el – mészárlásnak volt az a napja, meg a kudarcé.

Ettől függetlenül a magyar neonácik kemény magja már 1997-től megünnepli az évfordulót. Eredetileg a Györkös István vezette Magyar Nemzeti Arcvonal vezetésével tették, csak hát az a szervezet most gyakorlatilag részben megszűnt, részben börtönben múlatja idejét, ugyanis Györkös nagyon komoly főszerepet játszott a bőnyi rendőrgyilkosságban, olyan komolyat, hogy fel is számolták őket. Különben a becsületnapi vonulásokat mindig botrány kísérte: 1999-ben még utána is akkora verekedés volt a Viking Klubban, hogy utána három évig – tehát az első Orbán-kormány regnálásának ideje alatt – felfüggesztették a „megemlékezéseket”. Aztán újrakezdték, persze. Volt, hogy Budapest külterületén, vagy egy nyilvánosságtól elzárt helyen, magánterületen rendezték meg a demonstrációt. Megint máskor frekventált közterület – Hősök tere, Kossuth tér – volt a helyszín.

De azért a legjobban mégis a Várat szerették mindig is. Legjobban a Kapisztrán teret.

Mármint eddig, mert idén fordult a kocka.

A BRFK egyszerűen megtiltotta a várbéli vonulást.

Az indoklásuk szerint:

„Megállapítható, hogy a megemlékezések szélsőséges nézeteket valló csoportokhoz kötődnek. A rendezvények lebonyolítása, így különösen az ott elhangzott beszédek, azok tartalma, zenei betétek stílusa, résztvevők megjelenése önmagukban és összességében is alkalmasak a külső szemlélőben félelemkeltésre, riadalom okozására. (…) A rendezvényen számítani kell olyan szélsőséges csoportok megjelenésére, amelyek jelenléte esetén a rendezvény megtartása a demokrácia lényegéhez tartozó közrend és köznyugalom jelentős mértékű támadásával is együtt járhat. Ezzel szemben a magyar állam számára a nemzetközi szerződések korlátozást, tiltást tesznek lehetővé. Nem hagyható figyelmen kívül, hogy fennáll a veszélye annak, hogy olyan szélsőséges eszmék terjesztésére kerülhet sor, amelyek más személyek, így esetlegesen a második világháború érintett áldozatainak emlékét, valamint a jelenleg is élő hozzátartozók személyhez fűződő jogait, emberi méltóságát sértenék. Méghozzá oly mértékben, hogy ez már túllépi a gyülekezési jog törvényben rögzített kereteit, megbontva ezzel a személyiségi jogok rendszerének egyensúlyát.”

Egyszóval: a Kapisztrán téri vonulást – különös tekintettel a várható beszédekre is – megtiltották. Az ugyanonnan induló Kitörés 60 Emlék- és Teljesítménytúra gyülekezését nem, tehát azért nem marad ma sem SS-egyenruha nélkül a Várnegyed, de magát a rendezvényt nem tarthatják ott.

Helyes dolog, jó dolog, a rendőrség azt teszi, ami a dolga, vagyis vigyáz a közrendre, nyugalomra.

Aztán tessék mondani, eddig miért nem tetszettek ennyire vigyázni? Eddig miért masírozhattak neonáci hordák a Vár történelmi macskakövein?

Ja, értem: eddig nem volt a Várban sok minden, ami most ott van. Például a kormányfő hivatala.

Hogy annak semmi köze hozzá?

Szégyellem magam, de rosszra gondolok: arra, hogy a Miniszterelnöki Hivatalt féltik a csürhétől, ugyanis ezek nem olyan békések, mint a többi tüntetés résztvevői: ezek bizony törnek is, zúznak is, nem vízfestékkel teli lufikkal dobálóznak.

No, de volna itt még egy kérdés. Akkor tehát elmarad a becsületnapi menet?

A Várban elmarad, de máshol megtartják

A Légió Hungária honlapjáról sikerült megtudni, hogyan változott a program.

„Bajtársak!

A Festung Budapest Megemlékezésre a gyülekező 02.09. (szombaton) a Széll Kálmán téren lesz 13:30 és 14:00 óra közt. Aki 14:00 után érkezik nem fog értesülni a megemlékezés pontos helyszínéről, így mindenkit arra kérünk, hogy tartsa magát a megadott időponthoz!

Az esti koncertre a Kék és Vörös Yukban (III. kerület, Fényes Adolf utca 28.) fog sor kerülni, melyek az este során egybenyitva üzemelnek. A belépő 2500 Ft. lesz, mely csak a helyszínen vásárolható meg.

Kapunyitás:20:00”

Aha. Akkor mégiscsak gyűlnek is, náculnak is, meg is emlékeznek, csak éppen a helyszín titok, a koncerten este meg majd alaposan be lehet rúgni. Annyi a különbség, hogy nem a Várban demonstrálnak. Érdemes még erről az oldalról bemutatni a rendezvény szabályzatát, mielőtt valaki azt mondaná, hogy ezek ártatlan katonai hagyományőrzők, miért is tételezünk fel róluk rosszat.

„Figyelem! Az alábbi viselkedési és megjelenési irányelvek be nem tartása a megemlékezésről való kizárást von maga után:

– A hatályos magyar jogszabályok értelmében az esemény egy résztvevője sem takarhatja el az arcát, nem viselhet tiltott önkényuralmi jelképeket (nyilaskereszt, horogkereszt, SS, sieg rúna, totenkopf) illetve nem jelenhet meg katonai egyen/formaruhában. A módosított gyülekezési törvény értelmében hagyományőrzési célzattal sem lehet korabeli egyenruhát, vagy annak elemeit viselni. Azon nacionalista szervezeteket, melyek a múltban formaruhában jelentek meg a megemlékezéseken, szintén megkérjük, hogy ettől most tekintsenek el.

– Minden résztvevőt nyomatékosan megkérünk, hogy fokozottan ügyeljen megjelenésére. Fiatalos, és erőteljes összképre törekszünk, de ez nem egyenlő az igénytelenséggel és a túlzásokkal. Példának okáért: A karácsonyfa jelleggel feldíszített dzsekikkel, illetve a nyakunk köré tekert zászlókkal, sőt a bakancsba gyűrt farmernadrággal sem. Nemzeti jelképeink többre hivatottak, minthogy eltúlzott, karikatúrába hajló összkép kiegészítői legyenek. Mindenkit arra kérünk, hogy utcai/túra ruhában érkezzen, melynek alapszíne fekete, vagy legalábbis sötét, az egységes megjelenés érdekében.

– Alkohol fogyasztása/alkoholos befolyásoltság azonnali kizárást von maga után.

– A megemlékezés teljes ideje alatt tilos a dohányzás.

– A sajtó képviselőivel csak a rendezők kommunikálhatnak.”

Jawohl.

Hát, ha ezeket a dolgokat tiltani kell, az azt jelenti, hogy számítani is lehet rájuk.

Annyit mondok csak, hogy okos ember ma nem megy a Széll Kálmán térre kora délután.

Azért szégyene ez a rendezvény Magyarországnak is, Budapestnek is.

Még ha most nem is a Várban, a vitrinben tartják, hanem máshol: akkor is gyalázat a megtartása.

Sajtóperekről és jéghegyekről – Déli kávé Szele Tamással

Kérem, így kávé mellett nincs is jobb egy kis jogászkodásnál. Meg nem csak a jogról lesz szó, hanem arról is: tulajdonképpen ki hazudik és mennyit? Mert ugye a kormányoldal nem szűnik meg szajkózni, miszerint a független sajtó sorosista álhíreket terjeszt, a függetlenek a kormánymédia híreit találják finoman szólva is manipuláltaknak… hol az igazság?

Most speciel nem középen van.

Abban a szerencsés helyzetben vagyunk ugyanis, hogy egzakt számok állnak a rendelkezésünkre. Márpedig ez a sajtó esetében ritka: egyfelől, az álhíreket megszámolni azért is lehetetlen volna, mert ízlés kérdése, ki mit nevez annak, másrészt meg annyi van belőlük, hogy csak győzze leltározni őket az ember. De csak kell lennie valami egzakt mérőszámnak, ami megállapítja, mennyire tárgyilagos és igazmondó egyik, avagy másik oldal.

Kérem tisztelettel: van ilyen. Ez az elvesztett sajtó-helyreigazítási perek száma. Az Átlátszó évente kikéri a Fővárosi Törvényszéktől ezt az információt, lapokra, sajtótermékekre lebontva.

Nincs okunk kételkedni a bíróság elfogulatlanságában

Induljunk ki abból, hogy ha egy írást a bíróság marasztal el, arról jogerősen kijelenti, hogy valótlan állításokat híresztelt, akkor az valóban álhír is, főleg, ha a verdikt helyreigazítási perben hangzik el. Nincs okunk kételkedni a bíróság elfogulatlanságában, ha a már meghozott ítéletekről van szó. Előfordulnak hibák, magam is tanúsíthatom, de nem azért, mert a bírói testület különösebben részrehajló volna, inkább ügymeneti, eljárásjogi gondokról számolhatunk be. Néha nem vesznek tekintetbe egyes beterjesztett bizonyítékokat, máskor inkább a törvény betűjét nézik, nem a szellemét, megint máskor rövidek a beterjesztési határidők – sajnos egyetlen jogrendszer sem tökéletes, de azért nagyjában-egészében mégis elmondható, hogy ha egy írást a bíróság elmarasztalt, helyreigazítani ítélt, akkor az hazugság is volt. (Bizonyos hibahatárok elfogadásával).

Persze előfordul tévedés is a sajtóban, hajjaj, de még mennyire, olyan is, hogy a sajtómunkást szándékosan félrevezetik – mindjárt meg is látjuk az arányokat.

De mire jutott az Átlátszó?

Arra, hogy 2018-ban összesen 109 sajtó-helyreigazítási pert vesztett a 888, a közmédia, a Lokál, a Magyar Idők, az Origo, a Pesti Srácok, a Ripost és a TV2 együttvéve.

Ez sok vagy kevés?

Ahogy vesszük. Tekintve, hogy a független sajtó egyes nagyobb orgánumai, a 444, az Index, a (választás után bezárt) Magyar Nemzet, az RTL Klub és az Átlátszó összesen 14 helyreigazítási pert vesztett el tavaly részben vagy egészben, nagyon sok. Ez a tizennégy eljárás átlagosan nem egészen három sajtópert jelent médiumonként független oldalon, ami bizony reális: évente háromszor elképzelhető, hogy téved a szerkesztőség. És ezek viszonylag nagy létszámú cégek, sok alkalmazottal, megannyi hibalehetőséggel.

De hogy áll a kormánysajtónál a perek megoszlása?

Mert nem homogén, kérem. A dobogó legfelső fokán az Origo áll, amely ellen 58 kereset indult és 34 esetben marasztalták el. Az ezüstérem a Riposté, 38 keresettel, 22 elmarasztalással, a bronz a Magyar Időket illeti, ellenük 31 keresetet adtak be és 14 alkalommal marasztalták el, kötelezték helyreigazításra őket. Az élbolyt követi a Lokál (23 kereset, 11 ítélet), a TV2 (21-7), a Pesti Srácok (16-11), a 888 (14-8) és legvégül következik a közmédia, a maga hat keresetével és két ítéletével.

Láthatjuk itt is: elindul egy álhír az Origótól, és szépen, fokozatosan szétoszlik a piramis csúcsától lefelé, ugyanis ezek az ítéletek gyakran ugyanazon hír esetében születnek, amit átvettek egymástól a lapok. Persze az átvétel nem tilos, de elég faramuci a jogállása: az a helyzet, hogy ha én átveszek vagy idézek egy írást (mint most is az Átlátszóét) akkor ugyan köteles vagyok feltüntetni a forrását, de hiába nem én írtam, hiába jelölöm meg, honnét vettem, csak felelős vagyok a híreszteléséért, ha történetesen nem igaz (kivéve, ha azt írom róla, hogy nem hiszem, bár néha akkor is).

Ez időnként nagyon érdekes eredményekkel jár, például láttam már ítéletet egy, az MTI-től átvett hírrel kapcsolatban, melynek esetében az MTI tévedett volt: a másodközlő, forrást megjelölő lapot elítélték miatta, a forrást, tehát az MTI-t magát – nem. Szóval, vannak érdekes dolgok a magyar jogrendszerben, ebben az esetben azért született ilyen különös verdikt, mert csak természetes személynek lehet megsérteni a jó hírnévhez való jogát, a felperes pedig nem nyújtott be keresetet az MTI ellen, csak a másodközlő lap ellen.

Ahol pedig nincs kereset, eljárás sincs.

De ne vesszünk el a részletekben:

mindig ilyen arányokban veszítgette a pereket a kormánymédia?

Nem.

2017-ben összesen 53 sajtó-helyreigazítási pert vesztett a 888, a közmédia, a Lokál, a Magyar Idők, az Origo, a Pesti Srácok, a Ripost és a TV2. A független sajtó pedig – a korábban említett szereplőkkel – összesen hat helyreigazítási pert bukott el abban az évben.

2016-ban még érdekesebb volt a mérőszám: a kormányközeliek még csak 18 esetben vesztettek. Hát mi történt itt pár év alatt?

Két dolog. Az egyik világos: tavaly választási év volt, amire már tavalyelőtt elkezdtek készülni, ezt mutatja a 18 perveszteség megugrása 53-ra, aztán a tavalyi 109-es rekordot nyilvánvalóan az országgyűlési képviselő választásoknak köszönhették. A másik, hogy megindult és mostanra majdnem teljessé is vált a kormánymédia centralizációja, ami nagyon veszélyessé teszi a munkát, hiszen elveszett a szerkesztőségek autonómiája. Ha tavalyelőtt kaptak egy hírt, amiről látszott, hogy hamis lehet, akkor még megtehette a főszerkesztő, hogy nem közli, de most akkor is meg kell jelennie – amennyiben a központból érkezett – ha teljes képtelenség.

Az álhírek károsultjainak legtöbbje nem is ad be keresetet

De ne tessenek azt hinni, hogy ezzel végére is értünk a témának. Ezek csak az elvesztett helyreigazítási perek adatai, a valóság ennél sokkal szomorúbb. Az álhírek károsultjainak legtöbbje ugyanis nem ad be keresetet, mert vagy nem tud magáról az álhírről, vagy nem áll módjában.

Nem pereskedik a migránsnak, harcosnak rágalmazott menekülő, aki jó eséllyel nem is olvassa, miket írnak róla (csak az Origón 1997 cikk tartalmazza a „migráns” kifejezést), nem pereskedik az élősködőnek bélyegzett hajléktalan, mert nem is látja az írást, nem pereskedik a koldusszegény közmunkás, nem pereskedik a legtöbb meghurcolt ember, és hát – nem pereskedik Soros György sem, mert annál nagyvonalúbb.

Ez csak a jéghegy csúcsa

Akkor kiktől származnak ezek a keresetek?

Többnyire megrágalmazott politikusoktól. Ők viszont pereskednek, jó kedvvel, bőséggel, meg is tehetik, fontos is nekik. Tehát mi most egy irányszámot látunk, mintegy a jéghegy csúcsát: nem 109 álhír jelent meg, hanem ennyinek a kapcsán sikerült pert veszteni kormányoldalon! Ahol ekkora a csúcs, ismervén a sajtó természetét, vajon mekkora lehet maga a teljes jéghegy?

És nem volt szó a profi álhír-oldalakról sem, a mindenegybenről és társaikról, felsorolni is nehéz volna őket, hiszen ellenük a legritkább esetben indul eljárás – ők ugyanis ismeretlen tettesek. Speciel a mindenegyben az egyetlen közülük, amit lehet is névhez, tulajdonoshoz kötni, de még az ő tulajdonosi mivoltát sem tudnám bíróság előtt minden kétséget kizáróan bizonyítani. Nagyon vigyáznak arra, hogy névtelenül működjenek, a szürke zónában, ami érthető is a részükről: mivel alig írnak igazat, ha nevesíthetőek volnának, ki sem jöhetnének a bíróságról, annyit kéne ott üljenek… és akkor még nem beszéltünk arról, hogy a bevételeik jelentős része amúgy is adócsalásból származik.

Vagy felperes nincs, vagy alperes

Tehát láthatjuk: a magyar álhírek esetében a legtöbb alkalommal azért nem indul eljárás egy-egy orbitális hazugság miatt, mert vagy felperes nincs, vagy alperes. Ha ezeket az ügyeket objektív szakmai bizottság vizsgálná minden esetben, amikor kétely merülhet fel, megszámlálhatatlan esetben kéne ezer és egy szamárságot visszavonatni. De természetesen egy ilyen bizottság felállítása lehetetlen volna Magyarországon, ugyanis vagy minden politikai párt és mozgalom kéne delegáljon bele egy szakembert – tulajdonképpen valami ilyesmi akart lenni a Médiakuratórium, csak nem álhír-ellenes céllal hozták létre – vagy senki sem fogadná el semlegesnek a döntéseit. És ha minden erő képviseltetve volna benne, akkor félő, hogy nem lenne kevesebb az álhír, ellenkezőleg, még több is lehetne, ugyanis a politikailag elkötelezett szereplők viszonossági alapon dolgoznának: „én átengedem a te álhíredet, te átengeded az enyémet” jelszóval.

A megoldást magam sem tudom, bár minden nap töprengek rajta: de a számarányok, ez az inkább jelképes 109-14-es viszony megmutatja: az igazság sajnos ebben az esetben nagyon nem középen van.

Hatalmas jéghegy az, amiből ennyi látszik.

És sokkal súlyosabb a jobboldala, mint a bal.

Fel fog borulni.

Na, akkor tessenek majd vigyázni, amikor borul.

Sorosistákkal is találkozik Pompeo

0

A magyar kormány számára is kellemetlen kérdések kerülnek szóba Mike Pompeo budapesti vizitjén, amiket Pozsonyban és Varsóban nem tervez megbeszélni. Ráadásul „sorosista” civil szervezeteket is meghívtak az amerikaiak.

Hétfőn indul európai körútra Mike Pompeo amerikai külügyminiszter, első állomásként Budapestre, onnan Pozsonyba, Varsóba, Brüsszelbe, végül Rejkjavíkba megy. Az amerikai külügyminisztérium előzetes programja a szlovákokkal kifejezetten protokolláris témákat jelöl meg, a lengyelek esetében is csak általános témaköröket (biztonság, energia).

Ezzel szemben Budapesten Orbán Viktorral, Szijjartó Péter külügy- és Benkő Tibor honvédelmi miniszterrel csupa olyan kérdésről tervez tárgyalni Pompeo, amelyek

egyre nagyobb feszültséget okoznak a kétoldalú viszonyban.

Fontos téma lesz Ukrajna támogatása. Ebben Magyarország lényegében a teljes nyugati világ törekvéseinek blokkolója. Se a NATO-, se az EU-tagságot nem támogatja, megvétóz minden ezirányú kezdeményezést az ukrajnai kisebbségekre vonatkozó oktatási módosítás miatt, amivel lassan magára marad Orbán. Mindez felveti az orosz elkötelezettség gyanúját a szövetségesekben.

Ezért se lesznek könnyű percek a kínai és főleg

az orosz befolyásolás elleni küzdelemről

szóló témakörben se, ahogyan talán az energiaügyekben se. A nyugati szövetségben  Magyarország az egyetlen, amely teljes kormányzati támogatással enged teret az orosz hamishír-propagandának, sőt, használja is azt. Az energetikában szóba kerülhet az amerikaiak által kifogásolt orosz függőség ügye. Bár ebben erős üzleti érdek is szerepet kap diplomáciájukban.

Szóba kerül a védelmi együttműködés, amelynek sorában a magyar kormány eddig nem akarta aláírni azt a sztenderd amerikai szerződést, amely alapján szabadon léphetik át a amerikai csapatok a partnerországok határait, és katonáik büntetőügyeinek elbírálását magukhoz vonják.

De ami a legfájóbb lehet Orbánéknak, az az, hogy egyedüliként Budapesten fog találkozni civil szervezetek, így például a Soros-szervezetnek titulált Helsinki Bizottság és a TASZ képviselőivel.

Az Ostoba Társadalom vonzereje a svájci kakukk fészkéből nézve

A kettes matekosok fellázadtak és demokratikusan (többséggel) eldöntötték, hogy a számolás nemzetietlen ügy és minden rendes embernek elég a tíz ujj az élethez. Egy liter tej meg három zsömle, az négy.

Ki tudja, jó esetben milyen eszetlen méretű kognitív disszonanciát kell áthidalnia egy akadémikusnak, hogy a burzsoá tudomány hóhérává szegődjön, nyilván egy diktatúrában! Egy kicsit mindig érdekelt ezeknek a lényeknek a lelkivilága: a ressentiment minden, az önbecsülés semmi. „Sorosista elemek” vannak az MTA-n, főleg a Humán Tudományok Kutatóházában – mondja. Az, elvtárs, amit csak akarsz.

Az emberi átlag természetesen semmit nem fejlődik lényegi tekintetben, azaz ami az erkölcsi rendre való képességét illeti. A felvilágosodás semmit nem hozott ezen a téren, csak újabb kihívásokat (challenges), amennyiben hatékonyan pusztította a rend intézményeit; a tömeg és a radikális relativizmus („az egyetlen igazság a hatalom”) pedig befejezte a természeti rend dekonstrukcióját – nincs ebben semmi kiváltképp jobbos, ellenben van minden.

Ami a tudományt illeti, az maga dolgozott a legtöbbet a saját felszámolásán, először is azzal, ahogy megszabadította magát az erkölcs kötelmeitől és az Ember vonzásköréből. Az Ostoba Társadalom pedig kéjjel lázad föl az elidegenedett, reduktív értelem ellen, miután sokáig és egyre inkább kisemmizve érezte magát belőle. Az Ostoba Társadalomhoz csatlakozik most az Ignoránsok ide-oda csapódó cohors-a, amely úgy vélekedik, hogy minden túléltünk már, tehát ezt is túl fogjuk. A tudomány – mondják – valójában néhány egzisztencia ügye (ha egy kicsi igazságuk van is, ezek az egzisztenciák azért érnek valamit), és mit nekik a mások egzisztenciája! Az Ignoránsok nem becsülnek semmit, csak ami a sajátjuk. Ezért elküldik a gyerekeiket Glasgow-ba meg Berlinbe.

Család- és nemzetkutatás lesz meg alkalmazott tudomány (leginkább gépészet és technológia). Lesz harminchét gépész akadémikusunk és egy nyelvész. Filozófus nem lesz. Kutatási projektek ugyanilyen arányban. Vas- és acél országa posztmodern domina rékliben. Az ország lezüllesztése valami hátsó-kongói zombitenyészetté, amelyben minden és mindenki a hadúr vacsorájává válhat, alighanem visszafordíthatatlan. Sokféle motívum adja szorgos népünk alá a vastrónt.

Nem vigasztal minket,

hogy már öt éve mondjuk ezt azon az alapon, hogy a legfőbb hadúrnak azóta nincs politikai exit stratégiája. Nem vigasztal minket, hogy az ellenzékkel – benne nyájas arcú társutasokkal, akik egyszerre nincsenek tisztában a nácik és a parkolási társaságok differentia specificáival, de leginkább csak folyamatosan hebegnek-habognak, kvázi hebegés és habogás az életük, ezzel ma az ellenzéknek vezetőjévé lehet válni – a magunk szerény módján már leszámoltunk, míg nem huszonnyolcadszor élvezhetjük végig újra a show-t, ahogy az ellenzéki szavazók az MSZP vélhetően Pintérhez bekötött szárnyába és a P-be vetik minden bizalmukat, majd törvényszerűen újra elvéreznek hitükben. Mindez – a lásd, a tudás – nem vigasztal minket. Sokkal inkább vigasztal az a tudat, hogy a Kárpátok bércei alatt semmi sem változott – ezért antikváriusként nem maradtunk le semmiről – ahhoz képest, amikor jó emlékű Pécselyi Király Imre így rimánkodott négyszáz éve: „Magyar, kérlek téged, hadd el a prédálást | Országunkban való szörnyű nyúzást, fosztást” stb.

Türelem, Imre drága! Ölelj kebeledre minket! Kortársaid vagyunk és semmivel se bölcsebbek.

Hát van még egy ország Isten szabad ege alatt, amelyhez képest a svájci kakukk kiszámíthatósága legalábbis ergodelméleti kérdés?! Tanulságok nincsenek. Csak száz- meg százezernyi halott.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK