Pincér, egy habos capuccinót, ma könnyedebb témáról beszélgetünk, az illik hozzá. Tegnap már elkezdtük kivesézni az orbáni családtámogató programot, annyi azért már látszik, hogy olyan az, mint az úszómedence: aki fejest ugrik belé, nézze meg előtte, mi van benne. Ma viszont lássuk a hozzá tartozó nyelvoktatási ötletet, mert az is kiváltképpen hasznosnak tűnik.
A miniszterelnök szó szerint azt mondta:
„Minden középiskolás a 9. és a 11. tanév nyarán kéthetes külföldi nyelvtanfolyamon vehet részt a kormány költségén.”
Ez mutat akkora nagylelkűségre, mint amikor Horn Gyula megígérte, hogy minden honi nyugdíjas ingyen utazhat minden magyar állami tulajdonú járművön, és csak reggel jött rá, mikor már kialudta az estét, hogy az akkoriban még létező Malév is állami tulajdonban van. Tehát a nyugdíjasok teljesen ingyen utazgathatnak mondjuk Pekingtől Londonig, ha betartja (nem lett volna ingyen, a reptéri illetéket akkor is ki kell fizetni – de nagyon olcsó lett volna). Gyorsan fájós fejéhez is kapott, és az első adandó alkalommal módosította az ígéretét.
Hát ez is valami olyasmi. Lássuk csak, hány középiskolás van egyáltalán Magyarországon?
A statisztikai adatok szerint a 2018/2019. tanévben gimnáziumokban 187,6 ezren, szakgimnáziumokban 152,7 ezren, szakközépiskolákban 68,9 ezren, szakiskolákban 4,9 ezren, készségfejlesztő iskolában 2,3 ezren tanulnak. Ez potom 416,4 ezer fő.
Négyszáztizenhatezer négyszáz.
Körülbelül ennyi külföldi úttal kell tehát számolnunk, mármint idén nem, de jövőre már mindenképp, mert Orbán Viktor még sohasem hazudott, tehát most is betartja a szavát.
Pöttyet költségesnek tűnik.
Habár Kásler miniszter harmad ennyivel számol, szerinte – mint azt az MTI-nek nyilatkozta – évente 140 ezer diákot érint és 90 milliárd forintba kerülhet a 9. és a 11. évfolyamra járó tanulók kétszer kéthetes külföldi nyelvi kurzusa. Jó, velem lehet beszélni. Ugyan nem értem, miért zárják ki a tanulók kétharmadát ebből a káprázatos szamárságból, mert szerintem mindegyikük élvezné, de legyen 140 ezer. Lássuk a további részleteket, mert a kilencven milliárd sem villamospénz.
„Kásler Miklós azt mondta: a kétszer kéthetes, nyelvi környezetben tanulás reális lehetőséget biztosít a diákoknak arra, hogy használható nyelvtudásra tegyenek szert. A miniszter kitért arra: felmérések szerint 2017-ben Magyarországon az emberek 45 százaléka beszélt egy idegen nyelvet a saját megítélése szerint, míg 10 évvel korábban ez az arány 25 százalék volt. Az elmúlt tíz évben tehát javult a magyar emberek idegennyelv-ismerete, azonban még mindig messze elmarad a környező országokban élőkétől. Megjegyezte: a magyar nyelv egyedülálló, nincsenek rokon nyelvek a környezetünkben, ezért nekünk az idegen nyelvek elsajátítása nagy nehézséget okoz.
A nyelvoktatással foglalkozó szakemberek úgy látják, hogy a nyelvtanulás folyamán a 9. és 11. évfolyamon célszerű nyelvi környezetben gyakorlatot szerezni. Ez alapján született a kormány döntése a kétszer kéthetes kurzusról – tette hozzá Kásler Miklós.
Bódis József, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) oktatásért felelős államtitkára elmondta: a program részleteit még nem dolgozták ki, de pályázati rendszert terveznek, amelyben csoportos iskolai és egyéni pályázásra is lesz majd lehetőség.
Közölte: az iskolai csoportok kiutazásánál szempont, hogy a diákokat családoknál szállásolják el, hogy minél több lehetőségük legyen idegen nyelven kommunikálni.
Az államtitkár beszélt arról is: a program eredményességéhez az is szükséges, hogy „az itthon folyó nyelvi képzéseket tartalmilag, módszertanilag olyan helyzetbe hozzák, hogy a gyerekek kellő felkészültséggel tudják kihasználni a kétszer kéthetes” kurzust.
Mint mondta, a középfokú nyelvvizsga megszerzéséhez nagyjából 900 óra nyelvtanulás szükséges, ezt a diákok a közoktatásban megkapják, „mégis el vagyunk maradva az európai átlagtól”. Az eredmények javításához tehát nem az óraszámot, hanem a tanulás hatékonyságát kell növelni, és ebben óriási felelőssége van az idegen nyelvet tanító tanároknak.
A program, amelyet Orbán Viktor miniszterelnök vasárnapi évértékelő beszédében jelentett be, a 2020/2021-es tanévtől indul a kiosztott háttéranyag szerint.” (MTI)
Kásler, maga bohém, maga javíthatatlan optimista! Hol vagyunk mi a 45 százalékos idegennyelv-ismerettől, maga kis naiv… Édes úr, Budapest közepén megváltóként ünnepli az embert az angolul beszélő turista, ha elmagyarázzuk neki érthetően, hol a hetes busz megállója és hogyan tud jegyet venni rá, mert az azért nem is olyan egyszerű. Az egy dolog, hogy az iskolában tanítanak idegen nyelveket, és nem is vitatom, hogy a nyelvi környezet sokat lendít az eredményen, elvégre ha nem értik, amit mondunk, addig kell mondjuk, míg nem leszünk érthetőek. És ez nyelvi környezetben az igazi. Ennek a célszerűségét nem is vitatom.
Azonban van egy kis gond. Azt is mondják maguk ott fent a misztériumban – egy ilyen vallásos ember, mint ön, nem minisztériumot, hanem egyenesen misztériumot kell vezessen – hogy a tanulókat családoknál kívánják elszállásolni.
Jó ötlet, ehhez már csak körülbelül 140 ezer családot kell találni, akik erre hajlandóak.
Persze mostanság elég nagy a nyugati magyar emigráció, és egy másik MTI hír szerint:
„Tömeges igény leginkább az angolra, a franciára és a németre alakult ki Magyarországon, de vannak olyanok, akik Máltára mennének vagy Pekingbe, s remélhetőleg a környező országok is kedvelt célállomások lesznek.”
Hát nem tudom. Angliában, Franciaországban és Németországban az őslakosság nem fog kapkodni a mostani, épp maguk által keltett, migrációhisztériás időkben a cserediákokért (ne feledjük: náluk mi is migránsok vagyunk), különben is, ez esetben felvetődik annak a kötelezettsége, hogy mi is fogadjuk az ő gyermekeiket, de nehezen hinném, hogy Nyugaton ennyi srác akarna pont magyarul tanulni. Marad a magyar emigráció kihasználása.
Ők talán – mondom, talán – tudnának pár tanulót fogadni, habár nem mindegyikük körülményei rózsásak, és akkor még finoman fogalmaztam, azonban ennyit biztos nem. Meg aztán… szóval, volt nekem egyszer még a kilencvenes években egy beosztottam, nevét fedje jótékony homály, legyen csak Attila. A Kurír külpolitikai rovata számára gyűjtöttük az angol és német nyelvű híreket, az internet előtti korszakban, tehát a tévéadásokból. Videomagnóra vettük, lefordítottuk, kemény munka volt, de így is frissebbek tudtunk lenni, mint az MTI.
No, egy napon jött hozzánk egy új srác, valakinek volt a valakije. Rágtam a bajszomat rovatvezetőként, de csak nem küldhettem el, meg hát emberhiánnyal is küszködtünk: felvettem. Állítólag angolul tudott volna, egy évet élt Ausztráliában. Az volt az első követelése, hogy mivel ő lelkésznek tanul, attól a pillanattól kezdve tilos a káromkodás az irodában.
Sajtó, káromkodás nélkül!
Azért ez nem volt egyszerű.
– Jó, Attila, nem káromkodunk, de itt ez a hír, én most kimegyek sörözni, egy óra múlva visszajövök, addigra írd meg, nem vészes, elég tíz sorban.
Mikor visszaértem, Attila még mindig az üres papírt bámulta.
– Miért nem írtad meg?
– Nem értem.
– Hogyhogy nem érted, tudsz angolul, egyszerű a szöveg is!
– De akkor sem értem.
– Egy évet töltöttél Ausztráliában!
– Igen, de egy színmagyar vallási gyülekezet vendégeként…
Szóval, ilyen nyelvtudás lesz abból, ha valaki magyar környezetben tölti az idejét külföldön.
A szomszédos országokban tán akadna szállás, ha ennyi nem is, de nem biztos, hogy önöknek szívügye, miszerint a magyar ifjúság románul vagy szlovákul tanuljon nyelvi környezetben. Arról már nem is szólva, hogy mondjuk Gyergyóban vagy Székelyudvarhelyen a román nyelvi környezetet is nagyítóval kéne keresni.
Vegyük azonban az egyéni pályázatokat. Azt mondja, akad, aki Máltára vagy Pekingbe menne. A máltai nyelvet nem beszélem (bár sajátos, az egyetlen sémi nyelv, amit latin betűkkel írunk), viszont a kínaival van némi tapasztalatom.
Hát, Pekingben nem két hét, de két hónap is kevés ahhoz, hogy az ember egyáltalán eligazodjon a négy hangsúly és a négy hangmagasság között, inkább jó egy évbe telik, mire megérti az utcai árus, hogy mit akarunk tőle… és akkor még csak a mandarint tanultuk meg, azt is alig. Szecsuánban, Sanghajban azzal semmire sem megyünk.
Nem beszéltünk még az útiköltségekről, nem beszéltünk még az ellátásról, zsebpénzről.
Nehezen kivitelezhetőnek látom én ezt a programot, van olyan értelmes, mint Horn Gyuláé volt…
Most már csak arra vagyok kíváncsi, hogyan fognak kihátrálni belőle?
Mert hogy ki fognak, az halálbiztos.
Orbán Viktor legalább néha meggondolhatná, mit beszél, mielőtt kimondja.
A nők foglalkoztatásán belül minden egy százalékos arány-javulás (a férfiak változatlan foglalkoztatási szintjével számolva) 68 ezer új női foglalkoztatottat jelentene. Azzal tehát, ha elérnénk a nők foglalkoztatásán belül az északi-országok szintjét, 204 ezer fővel több női munkavállalónk lenne, akik munkajövedelmük által jelentősen növelnék a háztartásuk bevételeit.
Amennyiben a kereseteket összeadjuk, akkor az 5 fő feletti foglalkoztatóknál és a közszférában dolgozók körben a bruttó jövedelem 53%-át viszik haza a férfiak, és így 47%-át a nők. A 35 év alatti dolgozói társadalom esetében azonban a nők már csak 43%-át szerzik meg a munkajövedelmeknek.
