Itthon

Erkölcsről, morálról mindig szép és fennkölt dolog beszélni, még kávézás közben is. Vannak a morálnak magaslatai, kérem, voltak római hősök, tántoríthatatlan bölcsek, kitartó igazságkeresők, megannyi példakép. Meg vannak politikusok, akik megmondják, mi is az a morál és ki felsőbbrendű. Sőt, ezt egészen komolyan is gondolják. Ne tessenek röhögni.

Mert azt elképzelni sem bírom, hogy Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter viccelt volna, mikor a Magyar Hírlapban tegnap azt nyilatkozta:

„Remélem, hogy a jó újságírók a jobboldalon dolgoznak. Az biztos, hogy ezen az oldalon újságírónak lenni önmagában morális fölényt jelent.”

Mondja még egyszer, Sajókám, magának káprázatos a humora, még ha tagadja is! „Morális fölényt”? Tessék már mondani, mire fel? Ahhoz is külön féléves szeminárium kéne a kormánysajtó munkatársainak, hogy körülbelül elmagyarázzák nekik a morál fogalmát!

Na jó, lássuk, hogyan jutott idáig az interjú. A tisztelt kollegina ugyanis azzal a kérdéssel kezdte a beszélgetést – érzésem szerint némi osztályharcos éllel – hogy:

„–  Magyar Narancsot, Figyelőt, Népszavát és Magyar Hírlapot is találtam a minisztériumba járatott sajtótermékek között. Ezek szerint ön mindkét oldalról szívesen tájékozódik?

–  Ez régen így volt, de töredelmesen be kell vallanom, hogy mostanában – mivel kevesebb időm van, mint bármikor korábban – nem olvasok rendszeresen lapokat.”

Mégsem vallhatja be, hogy szokott újságot olvasni

A lelkes agitátor írásában feljelentheti, és hát buktatott már nagy embereket a Magyar Idők is: akkor már inkább mondjunk valami szépet a kormánymédiáról, míg meg nem orrolnak.

A másik lehetőség rosszabb, mármint az, ha tényleg így is gondolja, ahogy mondja.

Belátom, sosem fogok eljutni egy Stefka István vagy egy Pilhál György, esetleg egy Bayer erkölcsi szintjére, már csak azért sem, mert ez lehetetlen volna, ellenkezne a természet megszokott törvényeivel, ugyanis nem fel kéne ehhez nőnöm, hanem le. De azért akkor is, ezt a sztahanovi kultúrbrigádot morális fölénnyel vádolni… jó erős épületben folyhatott a beszélgetés, nem szakadt le a plafon. Még akkor sem, mikor a miniszterelnökséget vezető miniszter elkezdte részletezni.

„Egy-egy erősebb megjegyzés a mi oldalunkról is elhangzik, viszont az a kocsmai stílus, amely az ellenzék részéről általánossá vált, nálunk nem szokás. Még ha valaki nem is feltétlenül híve a kormánypártoknak, de meghallgatja mondjuk a miniszterelnök évértékelő beszédét, nem nehéz belátnia, hogy van egy világos eszmei alapokon nyugvó kormányzás, egyértelmű célokkal, értékrenddel és ennek megfelelően meghozott döntésekkel.”

Nos, kérem: meghallgattam, volt hozzá pechem, és az a nézetem – minden kocsmai modor mellőzésével – hogy őszintén aggódom a kormányfő mentális állapota miatt. Szerintem nem ártana specialistához vinni, ha még nem késő, ugyanis teljesen elszakadt a valóságtól. De ha már az erős megjegyzéseknél tartunk, szabadjon jeleznem, miszerint ezekből és a kötőszavakat kivéve szinte csak ezekből áll Bayer Zsolt terjedelmes életműve, akit a magyar trágárság megújítójaként fog majd ünnepelni a kései utókor, mármint ha el nem felejtik érdemei szerint teljesen és tökéletesen. Nem egy-egy erősebb megjegyzésről van szó, hanem kötetekről.

Nézzük az erkölcsi fölényt

De ne kukacoskodjunk, önöknél ez a fentebb stíl. Hanem hát vegyük szépen elő a kormánymédiát, sosem késő tanulni, nézzük meg a ma reggeli lapokat, tanuljak már egy kis erkölcsi fölényt.

Azt írja például a 888-ban a mértékletességéről és finom, kissé franciás stílusáról ismert Szentesi Zöldi László „A malacbanda végnapjai” címmel, miszerint:

„Elegendő csak X.-re, Y.-ra és Z.-re gondolni, akiknek politikai nanométerrel segítették a világra kerülésüket a sorozatgyártáskor.”

Bocsánat, a politikusok nevét betűkkel helyettesítettem, ugyanis, habár sokra magam sem becsülöm őket, pontosan tudom, hogy a becsületsértés továbbadása híresztelés útján bűnrészesség, és pereskedjen a Szentesi Zöldi, én most kihagyom ezt a mulatságot. A mondat viszont önmagában is megmutatja a morális fölényt. A nanométert még értelmezni kéne, az ugyanis egy fogalom, egy mértékegység, a méter milliárdodrésze, nem egy eszköz, a gyakorlati dolgokban kissé járatlan szerző bizonyára a mikrométercsavarra gondolhatott, ami viszont különös lenne egy szülőszobában, mint a varrógép és az esernyő véletlen találkozása a boncasztalon, de ne követeljünk lehetetlent: még gondoljon is valamire? Nem elég, ha ír?

Ugyanabból a lapból:

„Sivalkodik egy svéd miniszter, amiért a magyar kormány magyar gyerekeket akar”.

Még szerencse, hogy képtelen vagyok felvenni a versenyt ezzel a stílusművészettel. Hát hogyan nézne ki, ha azt írnám:

„Egy magyar miniszter a kormánysajtó morális fölényéről sivalkodik”?

Jó, vegyünk másik lapot, ezzel nem volt szerencséje. A Magyar Nemzetben az ezer vihart látott Pilhál György mesél 2015 zűrzavaros nyaráról.

„Egy öttagú iraki család nyolc hónapja van bezárva a tompai tranzitzónába – sikong a Magyar Helsinki Bizottság.”

Biztos, hogy sikong az a bizottság? És tessék mondani, ha nem tetszik majd maguknak valamelyik döntésük, az ENSZ Biztonsági Tanácsa is sikongani fog? Vagy inkább sivalkodni, esetleg ajvékolni? Nem bírnak maguk szabadulni ettől a kifejezésrendszertől, uram. De lássuk a tapasztalt mocsári hajós további gondolatait.

„Emlékszem, 2015 nyarán a jogvédők azon háborogtak, hogy Józsefváros polgármestere azzal állt elő: a hívatlan vendégek feldúlták a frissen felújított II. János Pál pápa teret. „Sátrakat építenek, tüzet raknak a parkban, szemetelnek, őrjöngenek, lopnak, késelnek, rongálnak. (…) De meg fogjuk védeni a közvagyont és a józsefvárosiak biztonságát.” Helsinkiék szerint Kocsis Máté kijelentése „felzaklatta a kerületben tábort verő bevándorlókat”, akiknek arcáról ezek után egy csapásra eltűnt a korábbi jókedv. (Ettől kezdve már a megbántottak keserűségével gyújtogattak és késeltek a parkban…)”

Hát, történetesen két saroknyira lakom a helyszíntől, sőt, 2015 nyarán is itt laktam. Sajnálom, baj van: nem volt késelés. Nem volt gyújtogatás sem. Némi felfordulás volt, de nem nagyobb, mint egy rockfesztivál esetében lett volna és össze sem hasonlítanám a kényelmetlenséget azzal, amit a tér rendezése okozott. Természetesen lehet, hogy tévedek, engem akkor halálra késeltek, a bérházat is porig égették és én most a Pokolból írogatok, de ezt a lehetőséget felettébb valószínűtlennek találnám.

A másik lehetőség azonban az, hogy Pilhál hazudik és rágalmaz. De ezt fel sem tételezném arról, aki önmagában morális fölényben van.

Jó, ez most így sikerült neki. Menjünk át az Origóra. Azt írja ott bizonyos Márkos Imre Örs, miszerint:

„A hazai balliberális pártok és az általuk kitartott fake news média után az internacionalista baloldal, illetve a sajtóorgánumaik is frontális támadást indítottak Magyarország és a magyar kormány ellen…”

Ugyan, kérem, hol van még november negyedike, mely dátum – ha nem méltóztatna emlékezni – bizonyos szovjet megszállásról nevezetes? Akárhogyan fülelek itt a Baross téren, sehogy sem hallom a harckocsik motorjának robaját, márpedig testvéri tankok nélkül Magyarország elleni frontális támadás elképzelhetetlen. Pedig mintha mégsem lennénk hadiállapotban… de aki morálisan fölényben van, biztos jobban látja. A piedesztáljáról.

Akkor olvassunk Demokratát! A címlapon aranyos kisgyerek mosolyog, a szalagcím:

„New York államban a szülés pillanatáig lehet abortuszt végezni! Vigyázzunk rájuk, mert a sátán megérkezett!”

És senki sem szólt a Jaggernek? Pedig ő sátánilag érdekelt volna – legalább a Bulgakovot tessék értesíteni… Ja, ő meg meghalt már. De mit mond a cikkajánló?

„Január végén örömünnepet tarthattak New Yorkban a demokraták, feministák és állatvédők. Az ünneplés oka: az állam törvényhozása úgy döntött, az anya a szülés pillanatáig eldöntheti, megtartja, vagy abortálja a gyermekét. A rettenetes törvényváltozás várhatóan új lendületet ad az orvosi kutatásoknak is, az intézeteknek nem kell megküzdeniük az állatkísérletek ellen harcoló állatvédőkkel.”

Nos, kérem: mindebből egy szó sem igaz

Annyi történt, hogy egy új törvény szerint a 24. hét után is sor kerülhet az abortuszra, ha az anya egészsége veszélybe kerül, vagy ha a magzat nem életképes. Illetve még a törvény sem új, már évek óta meghozták, ám az eddigi republikánus többség nem engedte érvénybe léptetni. De ha nekem nem hisz, íme az eredeti szövege:

„Abortions are illegal if they’re performed after the first 24 weeks of pregnancy, unless the fetus isn’t viable or the abortion is necessary to protect the mother’s health.”

Nem jön, hogy elhiggyem, uram, de a Demokrata hazudik, mint a vízfolyás.

Zárszóként: azt elhiszem, hogy ön szerint „ezen az oldalon újságírónak lenni önmagában morális fölényt jelent.”

Tudom, bennem van a hiba.

De valahogy képtelen vagyok lenőni önökhöz.

Szóljon, ha erkölcsi magaslatuk elérte a bolygó középpontját.