Itthon

Kérem, így kávézgatás közben nyugodtan leszögezhetjük: mindenkinek tisztelnünk kell a hitét, ez nem is lehet kérdés. Még akkor is, ha Orbán Gáspárnak hívják az illetőt – a hitével semmi baj. A baj azzal van, ha ennek a hitnek költségei vannak, és azokat mi finanszírozzuk, akik esetleg nem osztozunk ebben a vallási elkötelezettségben, vagy meg sem kérdeznek minket róla.

De magával a hittel nincs baj. Komoly gondot jelentene a Felház szabatos meghatározása, talán még a leginkább karizmatikus, missziós vallási rendezvénysorozatnak nevezhetnénk, ami március tizenötödikén mozgalommá alakul. Alakuljanak, lelkük rajta, méghozzá szó szerint, csak ha kérhetném, kötelező ne legyen… A Felház vezetői több, mint érdekes nyilatkozatokat tettek az elmúlt napokban, például Ember Illés nagyon frappáns magyarázatot adott a kérdésre, hogy miből volt pénze a közösségnek a záróalkalom egész Budapestet ellepő plakátkampányára:

„A finanszírozással kapcsolatban ugyanaz a válasz mint eddig, adományokból tartja fenn magát a mozgalom, ezt is felajánlásból fizetjük ki. A mi nézőpontunkból nem alig volt pénzünk az alkalmakra, hanem Isten eddig is mindig gondoskodott mindenről, ahogy ezután is fog.” (HVG)

Kérem, én azt tudom, hogy jó az Isten és jót ád, de ennyire kézzelfoghatóan, mondhatni összegszerűen azért ritkán ád, és ha ád is, többnyire a híveken keresztül teszi. Persze, azt nem tiltja sem egyházi, sem világi törvény, hogy a hívek összeadjanak bizonyos mennyiségű pénzt a közös céljaikra, sőt, nagyon gyakori az ilyesmi, de azért komoly bátorságra és mély elkötelezettségre vall ezt felsőbb hatalom beavatkozásának tulajdonítani.

De mit mondott Orbán Gáspár a HVG-nek, mivel fognak foglalkozni a jövőben?

„Egyelőre az alapelvek vannak meg stabilan, és azt szeretnénk, hogy az ebben részt vevők Istentől kapott vezetésüktől fogva öltsenek majd neki szilárdabb formát a későbbiekben. A Felháznak eddig is elég széles tevékenységi skálája volt, amire talán nem jutott akkora figyelem – jártunk evangelizálni, hogy az örömhírt minél szélesebb körben megosszuk, jártunk szolgálni meghívásokra gyülekezetekhez, táborokba bátorításokkal, a remény üzenetével, és volt ugye a dicsőítés. Ezek most önálló tevékenységekként fognak továbbmenni, a saját missziójukat kell majd betölteniük egy sokkal nagyobb elhívással, mint ahogy eddig a Felház tette.”

Ennek az az értelme magyarul, hogy pontosan azzal, amivel eddig: majd csinálnak mindenfélét és csak lesz valahogy. Rendben van, de bibliai emlékeim szerint nem csak az Úrnak igéjével él az ember meg a mozgalom, hanem kenyérrel is – miből fogják magukat fenntartani? Erre Orbán Gáspár így válaszolt:

„Felajánlásokból – eddig is ez volt az egyik bevételi forrásunk. Az optimális az lenne, ha döntő többségében az emberektől érkező sok kis támogatásból állna össze a büdzsé, de ehhez még szélesebb körben meg kell teremteni az adakozó gondolkodásmódot. Egy egyetemistának egyfelől nagyon tud hiányozni heti ezer forint, amit beadhatna, másfelől persze, ha utánaszámol, az lehet, hogy csak három sör ára. A Biblia például adakozó szolgálatról beszél, hogy mindenki a lehetőségeihez képest a legtöbbet adja, de ez szívből jöjjön – mi ezt szeretnénk felkutatni.”

Nem mindegy, ki ad, mennyit ad és kinek ad

Ez igen szépen hangzik, csak épp nem mindegy, amint a nyilatkozó is kiemeli, ki ad, mennyit ad és kinek ad. Ugyanis eddig a Felház pénzügyei tökéletesen össze voltak fonódva a KUL Alapítvánnyal (Kelet-Európai Utógondozottakért és Lakóotthonokban Lakókért Alapítvány), melynek érdekes viszonyairól Független Hírügynökség közölt tavaly nyáron egy interjút: ebben dr. Mihalik Angéla, akinek lánya is tagja volt a Felháznak, megosztotta a nyilvánossággal, miszerint az alapítvány támogatói bizony nagy cégek, a Híd cégcsoport, a Swietelsky, az MVM Zrt., a Strabag, a Közgép, a CIB Bank, a T-Com .

„Amit láttam, az egy 2015-ös adat volt, és őszintén meglepett, hisz miért támogat egy cégcsoport egy még nem is létező vallási közösséget? Közbeszerzési szakértőként ismertem ezeket a cégeket, és azt is tudtam, hogy mindegyik egy nagyobb cégcsoporthoz tartozik” – mondta dr. Mihalik Angéla lapunknak, és az ember eltöpreng: lám, kifürkészhetetlenek az Ő útjai, hiszen már akkor támogatták ezek a drága, nagylelkű adakozók a Felházat, amikor – nem is létezett még.

Hogy aztán végső soron ezek a cégek állami megrendelésekből élnek és ezt a pénzt csorgatják vissza részben a mozgalomba? Szentigaz. Azonban például tavalyi írásunk megjelenése után a KUL Alapítvány oldaláról eltűntek a támogatók logói, sőt, a Felház most el is hagyja a KUL-t, és új alapítványt hoz létre, mint Orbán Gáspár elárulta:

„Ebben még nem hoztunk végső döntéseket. Egyelőre annyi tűnik biztosnak, hogy a KUL-t elhagyjuk, és egy saját alapítványt hozunk létre. A különváló tevékenységekhez valóban több jogi forma is lehetséges, ezt most még nem akarjuk rögzíteni.”

Van egy elterjedt mondás a mórról, aki megtette a kötelességét és mehet. Tehát akkor üzleti szempontból egyszerű alapítványcsere várható, mondjuk az tény is, hogy nehéz lenne elmagyarázni, mi köze van az utógondozottaknak és lakóotthonban lakóknak nagyszabású vallási rendezvényekhez.

Vagy mondjuk egy rádióadóhoz.

Ugyanis – erről magam számoltam be pár hete – elindult a Felház saját rádiója, a Manna FM, melynek egyik műsorvezetője a mozgalomból jól ismert Prekopa Donát lesz, azonban természetesen semmi közük az adóhoz.

Ugyan már. Hogyan is lenne? Orbán Gáspár megmondta világosan:

„Megmosolyogtató a gondolat, hogy a Felháznak rádiója vagy hasonló médiája lenne.”

Akkor mosolyogjunk, kérem.

Ugyancsak roppant érdekes (és a sajtó által első közelítésben teljesen félreértett), látszólag a Felháztól független hír, miszerint idén és a következő években is évi 905 millió forintot költ a kormány „a vallásos könnyűzene alkotói kiteljesedését elősegítő rendszerek” kialakítására és fenntartására, az ilyen zene „társadalmi kiteljesedését elősegítő rendszerekre”, illetve idén „csak” 800 milliót. Hogy ez pontosan mit jelent, az nem derül ki, de a kormány határozata szerint a cél a kárpát-medencei vallási hagyományok megőrzése, valamint „életben tartása és élővé tétele”.

Ebből a megfogalmazásból mindenki azt szűrte le, hogy valamiféle „határon túli vallásos könnyűzenét” akar a kormány támogatni ezzel a pénzzel. Mindenki, kivéve engem, én ugyanis meglehetősen otthonosan mozgok például Romániában, és nagyon pontosan tudtam, hogy néven nevezhető, magyar nyelvű vallásos, keresztény könnyűzene ott alig-alig van. De akkor mit jelentsen ez? Ha átolvassuk a szöveget, láthatjuk: nem a „határon túli”, hanem a „Kárpát-medencei” kifejezést használták benne.

Márpedig többek között Magyarország is a Kárpát-medencében fekszik.

Szó nincs itt különben sem létező zenekarok támogatásáról a környező országokban, itt a Manna FM támogatásáról van szó, mely, mint rádió, elsőrangú terjesztője mindenféle zenének, légyen az vallásos vagy világi. Ráadásul a műsortervükben már előre szerepelt is egy „Popzenés áhítat” nevű elem – világos ez, kérem, mint a Nap. Ezt a nyolcszáz milliót idén és a másik kilencszázötöt is jövőre a Manna FM kapja, mint az efféle zene társadalmi kiteljesedését elősegítő rendszer. Nem mellesleg, ha elég erősen adják, fogható lesz az egész Kárpát-medencében, kell ennél több?

Nekem nem: és lehet, a Felháznak sem. Ha pedig megszorulnának mégis, elég egy fohász és jön az áldás csőstől. Hiszen jó az Isten, jót ád, gondoskodik a szükséges összegekről.

Csak hát a szolgáin és a hívein keresztül gondoskodik, meg mindenféle cégek, intézmények útján, de ne legyünk telhetetlenek: mégsem tehet csodát minden percben, amikor a Felház megszorul.

Még egyszer mondom: semmi, de semmi baj nincs a hittel, vallásossággal, lelki élettel. Az mindenkinek a legbensőbb magánügye.

Gond épp akkor lesz, ha közügyet csinálnak belőle – de sajnos olyan esetekben, mikor a közpénzek elveszítheti közpénz jellegüket, megeshet, hogy a magánügyek is elveszítik magánjellegüket.

Tehát nem Orbán Gáspárnak és társainak hitével lenne gond, áldja meg az az Örökkévaló! Hanem azzal, hogy, mint fentebb láthattuk, azzal, hogy a mozgalom pénzügyei kissé korruptak. Korruptkák.

Ömlik hozzájuk a céges támogatás, amit aztán az állam megrendelésekkel hálál meg, ömlik oda közpénz is a rádión keresztül, állami támogatás formájában – csak arról tilos mondani, hogy az övék lenne, merthogy tagadják, és ők derék, becsületes emberek, sosem hazudnának.

Nem is csoda, hogy az ilyen jó emberekre külön gondot visel a Fennvaló.

Csak azt nézném meg, mi történne, ha kizárólag az Ő kegyelmére volnának bízva, minden hátszél nélkül…

Vajon elég lenne nekik Isten pénze?

No, mindegy, feleim: menjetek békével.