Kezdőlap Itthon Oldal 304

Itthon

Orbán paradoxona – Déli kávé Szele Tamással

Pincér, ma édesen kérem a kávét, édesen, mint a bosszút. Mert különös következtetésekre jutottam a legfrissebb hírek alapján, éspedig arra, miszerint Orbán Viktor tudtán kívül ugyan, de az Európai Unió liberális, demokratikus jellegének megmentésén dolgozik. Viszont minden erejével. És erre még ő maga sem jött rá – de menjünk szépen, sorban, mert ezen kívül is van hír.

A hír az hogy „égnek a vonalak”, mint a magyar miniszterelnök megfogalmazta, tegnap hosszas és baráti hangú telefonbeszélgetést folytatott egy ilyen égő vonalon Silvio Berlusconival a kialakult helyzetről. A beszélgetésről nem a magyar kormányfő számolt be – bár azt várnánk, hogy eldicsekszik vele – hanem a Forza Italia, Berlusconi pártja adott ki hivatalos közleményt. Ebben az foglaltatik, miszerint Silvio Berlusconi telefonon is megerősítette Orbán Viktornak, hogy az általa vezetett párt nem szavazza meg a Fidesz kizárását az Európai Néppártból.

Pazienza, Vittorio, pazienza! De lássuk a közlemény teljes szövegét:

„Az olasz hírügynökségekhez eljuttatott közlemény szerint Silvio Berlusconi hívta fel Orbán Viktort. A „hosszú és szívélyes” beszélgetés során a korábbi olasz miniszterelnök, a FI elnöke közölte Orbán Viktorral: „a FI nem szavazza meg a kizárásodat. Mindig védtelek és mindig melletted fogok állni”.”

Silvio Berlusconi ezzel egy időben azt tanácsolta a magyar kormányfőnek, hogy fogadja el az EPP által előterjesztett kéréseket. „A telefonbeszélgetés során Orbán Viktor szintén megerősítette, hogy pártja továbbra is az EPP-tagja kíván maradni” – olvasható a FI közleményében.

Az állásfoglalás szerint Silvio Berlusconi „mélységes meggyőződése”, hogy a Fidesz kizárása „nagy politikai tévedés” lenne. Ezért Berlusconi nem csupán Orbán Viktorral, hanem az EPP vezetőivel is egyeztetett a „közös és pozitív megoldás érdekében, Orbán Viktornak az Európai Néppárt nagy családjában való maradásáról”.

A FI korábbi bejelentése szerint Silvio Berlusconi Joseph Daullal, az EPP elnökével is telefonon beszélt, és „politikai hibának” nevezte a Fidesz esetleges kizárását. Silvio Berlusconi hozzátette, hogy ez az európai parlamenti választások küszöbén negatív hatást gyakorolhatna az EPP más tagjaira is.

Berlusconi kijelentette: „megértem az EU egyes tagállamainak érzékenységét, de a FI nem szavazhatja meg Orbán kizárását, aki évek óta jó barátom is”.

Megjegyezte: „meggyőződésem, hogy az EPP missziója és egyben ereje is az, hogy az összes olyan liberális és demokratikus erőt összefogja, amelyek alternatívát képviselnek a baloldallal szemben”.

Orbán Viktor esetleges kizárását az EPP „mazochista lépésének” nevezte Michaela Biancofiore, a FI képviselője, az olasz alsóház külügyi bizottsága tagja. Közleményben hangoztatta, hogy Orbán Viktornak az EPP-ben kell maradnia, a Fidesz kizárása „az egységes Európát szétzülleszteni akaró erőket támogatná”.

Elnézést a hosszú idézetért, de nagyon fontos dologról van szó. Nem pusztán annyiról, hogy Berlusconi és a Forza Italia Orbán mellé áll egy esetleges kizárásról szóló szavazáson, ez természetesnek tűnik. Nem találom ugyan a legdemokratikusabb érvnek, hogy az olasz pártvezér és unga-bunga-szervező a jóbarátságra hivatkozik, hiszen politikában nem kéne helye legyen az érzelmeknek, de ő mégis egy forró vérű, érző szívű olasz. Azonban mit tanácsol? Azt tanácsolja, hogy Orbán fogadja el Weber három pontos ultimátumát, és minden áron tartson ki, maradjon a Néppártban.

Nem is olyan nagyon magától értetődő Berlusconi nagy jóindulata, hiszen ne feledjük: Orbán az utóbbi időben inkább az ő riválisához, Matteo Salvinihez próbált közeledni, de most vagy eltekint ettől a kis félrelépéstől, vagy ellenkezőleg: Silvio látványosan szereti Vittoriót, akit emiatt Matteo nem fog szeretni, így aztán Vittorio kéne döntsön, kit is szeret, de most nincs abban a helyzetben, hogy ezt megengedhesse magának… kérem, ez egy valóságos olasz opera. De különben is érdekes a helyzet.

Érdekes, mert mifelénk a legtöbb elemző megfeledkezik a Brexitről.

Hogyan is nézhetnek ki az erővonalak az Európa Parlamentben a brit konzervatívok távozása után?

Az Euractiv elemzése szerint a Néppárt – a többi középjobb frakcióval plusz több mint 30 mandátummal a szélsőjobbról – akár 360 mandátumot is szerezhet a brexit utáni 706 helyből.

Vagyis bizony többséget, egy jobboldali összefogás esetén.

Meg abban az esetben, ha üzemszerűen működik és nem szakadnak le belőle pártok. Itt értékelődik fel Orbán Viktor szerepe. Ugyanis látjuk: a jobboldali többséghez kellenek a konzervatívok is, akiknek a mandátumai most alig teszik ki a Néppárt erejének negyedét, kell a Marine le Pen-féle ENF is a maga mostani 59 székével, de még a nyolc független és huszonkét új képviselő is sokat számít! Egyszóval, ahhoz, hogy övék legyen ez a cirkusz, mindenkire szükség lenne, mindenkire szerep várna.

Azonban, ha Orbán Viktor Fidesze bennmarad a Néppártban, amint azt a jó öreg Silvio tanácsolja neki, több párt kilép onnan. Ezt előre meg is ígérték. Nem nagy tömegpártokról van szó, az igaz, de látjuk: patikamérlegen van kimérve az egyensúly, tíznél kevesebb képviselő átülése is felboríthatja. És hát hova mennének ezek a kilépő pártok? Ha jobbra, a konzervatívokhoz, akkor maradna a jobboldali többség, csakhogy sokan előre jelezték, hogy ők bizony a baloldali centrizmus, pontosabban Macron felé orientálódnának. Ezért Orbán megtartása a Néppártban könnyen eredményezhetné – a baloldali centrizmus győzelmét és ezen belül az ALDE, vagyis a liberálisok megerősödését.

Ezt a Néppárt egy módon tudná kivédeni: úgy, hogy a Fideszt tyúkkal, kaláccsal, szép szóval és pálinkával akár, de áttessékeli a konzervatív frakcióba, ugyanis csak így marad egységes, így nem veszít potenciálisan helyeket.

Különös helyzet, mikor Orbán Viktor álma – az, hogy a kezébe kerüljön Európa sorsa – ilyen fonákul válik valóra. Most akkor árt, ha marad, akkor használ, ha megy, és mindezt kizárólag a saját erőszakos makacskodásának és önzésének köszönheti.

Megy hát vagy marad?

Előre nem lehet megmondani, messze még az a választmányi ülés, ami elé kerül a kérdés. Ha tőle függene, maradna – egyszerűen hiúságból, kivagyiságból, tekintet nélkül a pártcsoportja érdekeire. Pedig nem is kéne messzire menjen. Azonban az egyénisége, melyet nem hajlandó sem elveknek, sem tényeknek alárendelni, nem enged meg számára egy akár mégoly fontos stratégiai visszavonulást sem.

De akkor már érthető, miért vette be Weber a három követelés közé azt, hogy kérjen bocsánatot, amennyiben maradni akar: tudta, hogy ez abszolút lehetetlen, előbb folyik felfelé a víz és lesz kétszer kettő hatvanhárom, minthogy Orbán Viktor bárkitől, bármivel kapcsolatban bocsánatot kérjen.

Berlusconi viselkedése érthető. Ő, mint a Forza Italia vezetője jobban örülne egy gyengébb Néppártnak, amelyben ő nagyobb szerepet játszik, mit egy erős jobboldali szövetség győzelmének – ne feledjük, Salvini pártja, a Lega az ENF-hez tartozik, Marine le Penékhez, nem a Néppárthoz. Mely Néppárt azonban, ha nincs esélye a győzelemre, nem fog a szalonképtelen szélsőjobbal trafikálni. Ha volna, az persze más kérdés.

Mivel lehet Orbánt rávenni a látszólagos áldozatra?

Ha viszont Orbán és pártja a konzervatív frakcióba megy, az az európai jobboldal számára megoldaná a kérdést, csakhogy feltevődik egy másik: mit kap érte?

Mi az az előny, kedvezmény vagy ajándék, amivel rá lehetne venni Orbánt erre a látszólagos áldozatra?

Nos, egyelőre ez a megoldhatatlannak látszó feladat, és habár feltételezem, hogy a magyar miniszterelnök bármely helyzetet képes kihasználni (vagy legalább megpróbálni a kihasználását), abban nem vagyok bizonyos, hogy ő maga látja jelen pillanatban: ha folytatja, amit művel, éppenséggel az európai jobboldal ellen és a baloldali centrum érdekében dolgozik.

De minden erejével.

Drukkoljunk, hogy maradjon a Néppártban.

Csodálatos bukás lesz az az uniós jobboldalnak – és annak köszönhetik majd, aki a legnagyobb jobboldaliak közé számítja magát a kontinensen.

Kérem: aki másnak vermet ás, maga esik bele.

Mai kérdés – Ön szerint a 2018-as választások során leállt informatikai rendszer hibáját kihasználva jutott előnyhöz a győztes kormánypárt?

0

 

This poll is no longer accepting votes

Ön szerint a 2018-as választások során leállt informatikai rendszerhibát kihasználva jutott előnyhöz a győztes kormánypárt?

Közös szándéknyilatkozatot írt alá az MTA és az ITM vezetője

0

Március 8-án ismét találkozott az MTA és az ITM tárgyaló delegációja, Lovász László és Palkovics László vezetésével. A döntés-előkészítő tárgyalás végén a két vezető közös szándéknyilatkozatot írt alá, amelyet az alábbiakban szó szerint közlünk. A következő hetekben a tárgyaló felek kidolgozzák ennek részleteit, és az így születő javaslat a megfelelő eljárásrendben az Akadémia legfőbb döntéshozó testülete, a Közgyűlés elé kerül.

A MAGYAR TUDOMÁNYOS AKADÉMIA ELNÖKE és az INNOVÁCIÓS ÉS TECHNOLÓGIAI MINISZTER („A TÁRGYALÓ FELEK”)

SZÁNDÉKNYILATKOZATA

I. A Magyar Tudományos Akadémia elnöke tudomásul veszi a Kormány szándékát, miszerint az MTA kutatóintézet-hálózatát az Akadémia szervezetén kívül kívánja működtetni.

II. A tárgyaló felek megállapodnak abban, hogy az MTA kutatóintézet-hálózatának 2020. január 1-től történő működtetésére a következő elvek mentén dolgoznak ki javaslatot:

Az MTA kutatóintézet-hálózata az új struktúra kialakulásakor egyben marad, az esetleges belső strukturális változtatásokról az új Irányító Testület dönt.

A létrehozandó Irányító Testület(ek)be az MTA és a Kormány paritásos alapon küld képviselőket, a tudományos közösség többségi részvételének biztosítása mellett. A testület elnökét az MTA elnöke és a tudománypolitikáért felelős miniszter konszenzusos javaslata alapján a miniszterelnök nevezi ki.

Az MTA kutatóintézet-hálózat által használt/működtetett vagyon az MTA tulajdonában marad. Az érintett vagyon új konstrukcióban történő rendelkezésre bocsátásának jogcímét meg kell határozni.

Az intézetek az MTA névjegyét („brandjét”) használhatják, ha az MTA követelményeinek megfelelnek.

A kutatóintézet-hálózat világos, hosszú távú stratégia mentén (beleértve a finanszírozást is) működik.

Az intézethálózat működtetését önálló jogi személy végzi. Ennek jogi formáját a tárgyaló felek később egyeztetik.

Az ITM minisztere biztosítja a 2019. január 1. és 2019. május 31. közötti időszakra az MTA kutatóintézet-hálózat működését szolgáló személyi és dologi forrásokat.

A fenti elvek szerinti megállapodást követő időszakban az új irányítási rendszer életbe lépéséig az MTA kutatóintézet-hálózat finanszírozása legalább a 2019. évi színvonalon biztosított.

A Kormány célja a kutatási források jövőbeli növelése.

Budapest, 2019. március 8.

Lovász László akadémikus, az MTA elnöke
Palkovics László akadémikus, az ITM minisztere

A következő hetekben a tárgyaló felek kidolgozzák ennek részleteit, és az így születő javaslat a megfelelő eljárásrendben az Akadémia legfőbb döntéshozó testülete, a Közgyűlés elé kerül.

Milarepa Abán

Nem, nem támadt fel a legendás tibeti tanító a mai Magyarországon, és ezt nem csak azért mondom, mert a buddhizmus ilyen feltámadást nem is ismer, de a lelke sem reinkarnálódhatott a város polgármesterében, Kossa Lajosban, ugyanis Milarepa kiváltképpen okos és művelt ember volt, amit a polgármesternél nem igazán tapasztalhatunk. De azért ne becsüljük le.

Ne bizony: megvan neki a magához való esze, mint majd látni fogjuk, csak legfeljebb különös, misztikus srófra jár. De lássuk, mi hír jött Abáról az Átlátszón keresztül, a G7 megerősítésével?

Sem több, sem kevesebb, mint az, hogy Kossa Lajos, Aba város polgármestere a 2019. január 23-i testületi ülésen új hagyományt jelentett be: ezentúl tibeti hangtálakkal fognak nyugtázni minden testületi döntést, az ülések kezdetén pedig gyertyát gyújtanak az ártó szellemek és az ellenzéki negatívság elhallgattatására.

A polgármester három fő ellensége: Paprikajancsi, Sunyi Róka és Páváskodó Pulyka

„Úgy tűnik, az abai polgármesternek három fő ellensége van: Paprikajancsi, Sunyi Róka és Páváskodó Pulyka. Mint a szóban forgó január végi testületi ülésen, egy mintegy 50 perces monológ közben kifejtette, a láthatatlan világ eme lényei nem zavarhatják meg az „értelmes, érdemi testületi munkát”, ezért kell a fényt jelképező égő gyertya, amely segít a láthatatlan szellemiségeket eltüntetni a teremből. A hangtál pedig azért, hogy minden egyes testületi döntést egy, a tálra mért gongütéssel ünnepeljenek meg.” (Átlátszó)

No jó, azért ezek nem csak a polgármester fejében léteznek és nem is földöntúli démonok – egyszerűen csak így hívja magában a testület ellenzéki tagjait. Mármost ha démonokkal volna baja, azok ellen ideális a hangtál, csak épp a valódi, hús-vér emberek ellen nem sokra jó. Általában véve is, a tibeti lámahitű buddhizmus igen szép, szerteágazó vallás, mely rengeteg vigaszt nyújthat a legváltozatosabb élethelyzetekben mindazoknak, akik hisznek benne, ám azok számára, akik nem hiszik, sok haszna nincs. Mondjuk az egyáltalán nem tilos, hogy valaki lámahitű buddhista legyen, eszem ágában sincs ilyent mondani, sőt, még az sem tilos, hogy az ember bolondot csináljon magából ország-világ előtt (ugyanis az illető bejelentést élőben közvetítette online az „Abai hírek” Facebook-oldal).

De azért mégis kissé különös.

Amint az is, hogy Kossa polgármester, mivel három túlvilági démon támadását érezte, néggyel több széket tett az asztal köré, melyekre meghívta, jelképesen leültette Széll Kálmánt, Mahatma Gandhit, Martin Luther Kinget és a Dalai lámát is.

Az igazi az lett volna, ha szavaznak is.

Hát, akinek ilyen támogatói vannak, bajba már nem kerülhet. Pedig volt neki baja korábban: vagy inkább nem is bajnak mondanám azt, hanem hiánynak. Pénztári hiánynak. A G7 írta meg, még tavaly decemberben, hogy az érdemes városatya egészen egyszerűen rájárt a város kasszájára, fizetési és vásárlási előleg címkézéssel 2012 és 2016 között 83 alkalommal vett fel a település pénztárából kisebb-nagyobb összegeket, összesen több mint 10,7 millió forintot. Kossa 2012 decemberében kezdett akcióba, akkor kérdezett rá először a város pénzügyes munkatársánál, mennyi van a páncélszekrényben, és rögtön magához is vett több mint 250 ezer forintot. Ezt aztán az újévben többször megismételte, úgyhogy 2013-ban már több mint hárommilliós mínusznál járt. És 2016-ig rendszeresen vette fel a pénzecskéket, harminc és kétszázötvenezer forint közötti összegeket.

A dolog úgy derült ki, hogy a város jegyzője lemondott és az önkormányzat nem talált utódot a helyére. Ekkor a Fejér Megyei Kormányhivatal illetékességből küldött egy jegyzőt a településre, az pedig új seprű volt, jól sepert: azonnal látta, hogy mekkora a hiány, és a képviselő-testület segítségével fegyelmi eljárást kezdeményezett a polgármester ellen, akinek az aláírása minden pénzfelvételi bizonylaton ott volt.

Valamit csak tudhatnak azok a bódhiszattvák, ugyanis Kossa az első felszólításra visszafizette mind a 10,7 millió forintot, egy összegben, márpedig ez minimum csoda, és mint ilyen, a Dalai láma hatáskörébe tartozik, remélem, értesült a dologról, utóbbi időben nem túl sok jó hírt kaphatott szegény. No, de a csoda szárnyakat adott a polgármesternek, aki magát mellesleg város-sámánnak nevezi.

Bejelentette, hogy Aba 2050-ig az „új világ egyik mindenoldalú jövőszigetévé” változik.

Mindenoldalú.

Jövősziget.

Jól van, lássuk, ehhez mi kell?

Ehhez az kell, hogy létrehozzák az Abai Közösségi Tudat Testületét, a Megértés Házát (a jelenlegi kultúrház helyett), a Gyöngyvirág Abai Kutatási Központot, a Teremtés Háza Gazdasági Központot, a növények „Parlamentjét”, az Abai Öngyógyítás Házát, a Meditációs Kolostort és Lélekközpontot, egy gyógyfürdőt, valamint a települést alternatív energiával ellátó energiaparkot. Be kívánja vezetni a helyi valutát, „virtuális szeretetpénzként”, az lesz a neve, hogy abai fABAtka, és ezt az egész pénznyelő programot elnevezte Kék Óceán Gazdaságstratégiának.

Ez azért már majdnem a Tejtenger Kiköpülése, amit a védikus mítoszokból ismerünk. Igaz, azok nem tibetiek.

Nagy kár, hogy ugyan ezeknek a terveknek legalább részben meg kellett volna valósulniuk idén év elejére, mégsem esett egy kapavágás sem, illetve valami mégis: letették a Shambala Gyógyító Központ alapkövét. Úgy még alapkő nem volt letéve, ahogyan ez: a gödör körül meglóbálták a Szent Korona piros párnára fektetett hiteles másolatát, és lebetonoztak az alapkővel kilenc kristályt. Ezek után semmi kétség, hogy megépül magától is, dolgozni sem kell majd rajta.

Kell a pénz a szellemeknek, démonoknak

Magától lehet, de ingyen nem – talán ezért emelte a kommunális adót legutóbbi ülésén a testület kilencezer forintról tizenkétezerre. Kell a pénz a szellemeknek, démonoknak, mindenféle prétáknak és jáksáknak, azon meg senki se csodálkozzon, ha Aba főutcáján árnyat lát suhanni: az a polgármester, és éppen rolangokat, rodzsungokat kerget a kjilkorjával.

Ámuldozni majd akkor kell, mikor majd felállíttatja a Négy Világőrző Rádzsa szobrát is a testületi ülések termében.

Még egyszer kérném: senki ne tartsa bolondnak ezt az embert, megvan neki nagyon is a magához való esze, nem ingyen lámáskodik.

Megvan az esze, csak különös srófra jár.

És azért nem egy Milarepa.

Ha az lenne, már a pénzügyi vizsgálat idején madárrá változott volna, és elszáll, a messzi Himalájába.

Veszítve nyert az MTA a kormánnyal szemben?

Kiszervezik az MTA alól a kutatóintézeteket, cserébe idén finanszírozzák a hálózat működését, bár a teljes pénzt csak május végéig adja oda a kormány – derül ki a homályos megállapodásból Palkovics László és az MTA-elnök között. Az irányítás paritásos lesz, de a tudósok többsége mellett.

Nem egyértelmű, de erős a gyanú arra, hogy a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) úgy nyert a kormány vele szemben indított támadásával szemben, hogy az nem zárja ki a későbbi bukást. Palkovics László innovációs és technológiai miniszter és Lovász László MTA-elnök pénteki találkozója után kiadott közleményből egyértelművé válik, hogy

2020 január elsejétől a kormány elviszi az MTA kutatóintézeti hálózatát.

Lovász elnök tehát – ahogyan az a kiadott kommünikében olvasható – „tudomásul veszi” a kormány szándékát arra, hogy az ötezer főt foglalkoztató intézeteket az MTA szervezetén kívül kívánja működtetni. Ez teljes visszavonulás a korábbi állásponttól.

A megállapodás értelmében a kutatóintézet-hálózat az új szerkezet kialakulásakor egyben marad, az esetleges belső változtatásokról az új irányító testület dönt. Elkenték viszont ennek vezetési elvét. A következő pontban már irányító testület(ek)ről van szó, paritásos alapon küldött képviselőkkel, de „a tudományos közösség többségi részvételének biztosítása mellett” . A testület elnökét az MTA elnöke és a tudománypolitikáért felelős miniszter konszenzusos javaslata alapján a miniszterelnök nevezi ki.

Az nem derül ki, hogy paritás mellett hogyan kap többséget a tudományos közösség.

A szerződés alapján az MTA kutatóintézet-hálózat által használt/működtetett vagyon az MTA tulajdonában marad. Ebben engedett a kormány. A részleteket azonban itt is a jövőbe tolták ki: a vagyon új konstrukcióban történő rendelkezésre bocsátásának jogcímét meg kell határozni.

Az intézetek megtarthatják az MTA névjegyét (brandet), de csak akkor, ha azok az MTA követelményeinek megfelelnek, jelentsen ez bármit.

Az eddigi viták egyik szakítópontja a finanszírozás volt. Erről meglehetősen ellentmondásos a megállapodás. Leszögezi ugyan, hogy a kutatóintézet-hálózat világos, hosszú távú stratégia mentén (beleértve a finanszírozást is) működik. És az intézethálózat működtetését önálló jogi személy végzi, de ennek jogi formáját is a felek később egyeztetik.

A szerződés értelmében a minisztérium biztosítja a 2019. január 1. és 2019. május 31. közötti időszakra az MTA kutatóintézet-hálózat működését szolgáló személyi és dologi forrásokat. Ez némi enyhülés ahhoz képest, hogy Palkovicsék január óta nem folyósítják a béreken felüli költségek fedezetét, vagyis az alapfinanszírozást, emiatt komplett kutatások álltak le. Az MTA eddig ragaszkodott ahhoz, hogy kapják meg a költségvetésben nekik megszavazott pénzt. Idén 17 milliárd forintról van szó.

Ennek ismeretében nem teljesen világos, hogyan kell érteni azt, hogy „a fenti elvek szerinti megállapodást követő időszakban az új irányítási rendszer életbe lépéséig az MTA kutatóintézet-hálózat finanszírozása legalább a 2019. évi színvonalon biztosított”. Vagyis

mi fog történni júniustól, ha a teljes személyi és dologi pénzt csak májusig adja oda az ITM.

A közlemény nem válaszol arra a kérdésre, hogy mi lesz a kutatási pályázatok sorsa. Az MTA elnöksége február közepén úgy döntött, hogy csak a törvényes támogatás fejében hajlandó pályázni a nekik egyébként járó pénzre.

Megnyugtatásul leszögezik, hogy a kormány célja a kutatási források jövőbeli növelése.

A megállapodás értelmében a következő hetekben a tárgyaló felek kidolgozzák a részleteket, és az így születő javaslat a megfelelő eljárásrendben az MTA legfőbb döntéshozó testülete, a közgyűlés elé kerül.

A szerződés betetőzése(?) annak a vitának, amelyben a kormány eltökélte az intézményhálózat és az MTA-vagyon leválasztását-elvételét, a gyanú szerint állami alapítású vagyonkezelő alapítványba vitelét. Amivel vinné a következő évek uniós támogatású kutatás-fejlesztési támogatásait is.

Az MTA közössége eddig ellenállt a kiszervezési kísérletnek, egyelőre bizonytalan, hogy ennek „tudomásul vétele” a fenti homályos részletek mellett átmegy-e.

Bréking (fék)nyúz, 2019. március 8. – Tudósítás a másik valóságból

0

Kövér László leleplezte, hogy újszerű, 21. századi hadviselés zajlik Európa ellen. Az Alapjogokért Központ bemutatta Brüsszel közelmúltban előterjesztett javaslatait, amelyek a bevándorlást ösztönzik. A Magyar Hírlap a szocik kampányát buktatja le.

Kövér László: a cél az európai közösség természetes identitásának a felszámolása

Az Országgyűlés elnöke szerint a napjainkban az erőforrásokért zajló világpolitikai küzdelemben „az alávetésre és kifosztásra szánt” Európa ellen egy újszerű, 21. századi hadviselés folyik, amelyben elsődlegesen nem a területet, hanem a tudatot akarják megszállni.

Kövér László a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma (KMKF) budapesti plenáris ülésén kiemelte: a cél az európai közösség természetes identitásának a felszámolása, aminek hiányában a közösségek és az egyének nem tudják felismerni, érvényesíteni és szükség esetén megvédeni érdekeiket sem, így könnyebben alávethetők és uralhatók. Ezért a természetes európai identitások védelmére hivatott minden intézmény – a család, a keresztény egyházak és a nemzeti államok – folyamatos politikai, jogi és mentális támadások célkeresztjében van.

Az Országgyűlés elnöke azt javasolta, hogy a Kárpát-Medencei Magyar Képviselők Fóruma – mint a legerősebb demokratikus felhatalmazással rendelkező nemzetpolitikai szervezet – 2020-tól kezdődően minden év márciusában fogadjon el az előző évre vonatkozóan egy közép-európai magyar identitásvédelmi jelentést, amelyet a szomszédos országok kormányai, valamint az Európai Unió vezető testületei rendelkezésére bocsátanak.

Kezdeményezte azt is, hogy a fórum kérje fel az Országgyűlést, valamint a magyar kormányt, hogy a 2020-as esztendőt nyilvánítsa a magyar nemzeti összetartozás évének. (MTI: Kövér: újszerű hadviselés zajlik Európa ellen)

Brüsszel a bevándorlást ösztönzi

Egy alapos összeállítást készített az Alapjogokért Központ az Európai Bizottság migrációval kapcsolatos legújabb állításai, valamint a tervezett intézkedései ellentmondásáról. Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ igazgatója a videóban beszámol arról, hogy a Bizottság állításával ellentétben mind a „migránsvízumok”, mind a kötelező betelepítési kvóták, mind a migrációt támogató civilek többlettámogatása és a „renitens” bevándorlásellenes országok megbüntetése is a mai napig napirenden van, amelyeket az elmúlt időszak javaslatainak felidézésével is alátámasztott. Ennek kapcsán az igazgató elmondta, hogy amennyiben hasonló összetételű lesz a Bizottság az EP-választások után is, akkor ezeket a terveket meg fogják valósítani. (Origo: Dokumentumok bizonyítják, hogy az Európai Bizottság továbbra is támogatja a bevándorlást)

Komédia a szocialisták kampánya

Hogy nem száradt le a kezük, és folyt el a tinta, amikor az utódpárt prominensei kiírták a plakátjukra a haza és a szeretet szót!

Hogy nem szakadt rájuk a plafon, amikor lejegyezték, hogy az illegális bevándorlást le kell állítani, vagy a Trianon ejtette sebeket be kell gyógyítani!

És vajon hogyan néznek múltjuk tükrébe, miután kitalálták azt is, hogy azért kellenek aktivisták az uniós választásokra, mert a kormánypárt csalni szándékozik?

A képmutatás csimborasszója, hogy Európa legégetőbb problémájával, a bevándorlással kapcsolatban nem kínálnak valódi megoldást a szocialisták, csak maszatolnak, de elismerik annak valóságos voltát. A röhejes politikai evolúciójuknak köszönhetően ma már kijelentik azt is, hogy létezik „illegális bevándorlás”, ami ellen tenni kell. (Magyar Hírlap: Szocialista komédia)

Jövő héten mond véleményt a Velencei Bizottság a kormány új bíróságairól

0

Március 15-16-án tárgyalja a Velencei Bizottság a magyar különbíróságokról szóló törvényt, és várhatóan néhány nappal később közzé is teszi a véleményét. Erre a kormány is készül. Betervezték a közigazgatási bíróságokról szóló törvény módosítását, mert ők is tudják: a jelenlegi formájában nem felel meg a nemzetközi szabályoknak, az európai hagyományoknak és a demokratikus elveknek.

A Velencei Bizottság következő ülésén meghallgatják Trócsányi László igazságügyi minisztert, és várhatóan elfogadják a törvényről szóló bizottsági véleményt. Ennek tervezete egyelőre nem nyilvános, de a Magyar Helsinki Bizottság szerint nagy eséllyel több ponton kritizálni fogja a közigazgatási bíróságokról szóló hazai törvényt.
Bizonyára a kormány is erre készül, mert a törvényalkotási program szerint április-májusban módosíthatják az új bíróságokról szóló törvényt. Valószínűleg ez lesz az utolsó lehetőség a törvény hibáinak kijavítására, nyáron ugyanis elindul az új bírók kiválasztása, így azután már sokkal nehezebb lenne korrigálni a rendszeren.
A parlament tavaly döntötte el, hogy 2020-tól új bíróságokat hoz létre közigazgatási ügyekre. Fontos, mindannyiunkat érintő kérdésekről fognak ezeken a bíróságokon dönteni: adókról, rendőri panaszokról, tüntetésekről, milliárdos közbeszerzésekről, környezetvédelemről. Szó van arról, hogy a választási ügyeket és a szavazatszámlálás ellenőrzését is ide teszik, valamint a közérdekű adatigénylések is ezekhez az új bíróságokhoz kerülhetnek.
Ezek az új bíróságok azért veszélyesek, mert politikusok fogják eldönteni, hogy kiből lesz bíró és kiből nem. Nem egy pártatlan vizsgán választják ki a legjobb jelentkezőt, hanem az igazságügyi miniszter dönti el, hogy kit szeretne az új bírók között látni. Ez hatalmas visszalépés lesz a jelenlegi, egyébként korántsem tökéletes rendszerhez képest is, amelyben a bírók többségét azért mégiscsak a tudásuk alapján nevezték ki. Trócsányi László arról beszélt, hogy egy bonyolult, soktényezős eljárásban választják majd ki a bírókat. Ez így is van, de az utolsó szó az övé, vagyis az igazságügyi miniszteré. Végső soron tehát ő dönti el, ki lehet bíró.
A Velencei Bizottság képviselői február 5-én jártak Magyarországon, ahol többek között a Magyar Helsinki Bizottsággal is találkoztak. Elmondtuk, hogy mi a négy legnagyobb probléma a törvénnyel:
• az igazságügyi miniszter dönti el, hogy kiből lesz bíró és kiből nem;
• olyan új bírók áraszthatják el a rendszert, akiknek nincs semmilyen bírósági tapasztalatuk;
• nem lesz kellő súlyú, valóban független önigazgatási szerve a közigazgatási bíróknak, és nem tudják majd ellenőrizni a miniszter hatalmát; valamint
• nincs kellő garanciája a bírói függetlenség érvényesülésének.
A Velencei Bizottságnak küldött angol nyelvű összefoglalónkat itt lehet elolvasni.
Az új törvény nem akadályozza meg, hogy egyes ügyekben igazságos és jó ítélet szülessen, mert nagy szaktudású és tapasztalt bírók továbbra is lesznek a közigazgatási bíróságokon. Valamint az újonnan érkezők között is lesznek, akik komolyan veszik a bírói függetlenség alapelvét. Mindez azonban nem változtat az alapproblémán: az új közigazgatási bíróságokon nagyon nagy hatalma lesz az igazságügyi miniszternek, és ez nyomás alá helyezi majd az egyébként független és jó bírókat is. Ezeknek a bíróknak a jelenleginél is több szakmai elkötelezettségre és személyes bátorságra lesz szükségük ahhoz, hogy ítélkezésük során ne a hatalomhoz legyenek lojálisak, hanem a jogállami értékekhez.

Megugrott infláció: kis pénzűek szívnak, jöhet a kamatemelés

A vártnál nagyobb mértékben minden szegmensében 3 százalék felett jár az infláció. Az élelmiszerek átlagot messze felülmúló drágulása a kis pénzűeket sújtja. Küszöbön az alapkamat emelése, ami nagy hiteleseknek rossz hír.

Februárban az átlagos infláció jelentősen, egy hónap alatt mintegy fél százalékponttal 3,1 százalékra emelkedett, ami némileg meghaladja az előzetes várakozást. Ennél rosszabb hír, hogy a kevés pénzből gazdálkodók – pénzük nagyobb hányadát élelmiszerre költők –  mindennapjait érzékenyen érintő feldolgozott élelmiszerek sokkal nagyobb mértékben, 5,2 százalékkal drágultak.

Idényáras élelmiszerek: az ég felé

Ezen belül azonban

az idényáras élelmiszerek (burgonya, zöldség, gyümölcs) majdnem negyedével,

23,3 százalékkal kerültek többe egy év alatt. A liszt 10,1, a péksütemények 9,7, a kenyér 6,7 százalékkal drágult. A korábbi igen magas szintről mérséklődött a tojás ára 17,4 százalékkal, a tej 8,4, a cukor 6,5 százalékkal volt olcsóbb.

A szolgáltatásokért 2,7, ezen belül a lakásjavítási és karbantartási szolgáltatásokért 12,1, a postai szolgáltatásokért 5,4 százalékkal fizettek többet. A háztartási energia 1,2 százalékkal drágult, ezen belül

a vidéki szegényeket sújtva a palackos gáz 12,4, a tűzifa 8,1-del drágult.

Az üzemanyagok 1,6 százalékkal olcsóbbodtak.

Az infláció felbontását mutatja az ábra.

Forrás: MNB

inflacio graf

Tartós árnyomás

Az áremelkedés trendjét mutató úgynevezett maginfláció (nincs benne például a hatósági ár, az energiahordozók ára) több, mint öt éves rekordot döntött meg 3,5 százalékkal.

Mindezek alapján kijelenthető, hogy általános, erős árnyomás nehezedik a magyar gazdaságra és a lakosságra. Ebben bizonyára szerepük van a folyamatos béremelkedéseknek is, amelyek fokozatosan beépül az árakba. Erre utal, hogy például a piaci szolgáltatások is drágultak februárban.

Valószínűleg nem csak egyes termékkörök tíz éves rekorddrágulásával lépett át küszöböt az ország, hanem az úgynevezett adószűrt maginflációval is (ebben kiszűrik az olyan nem közvetlen adókat, mint például az áfa). Ez ugyanis az az indikátor, amit a Magyar Nemzeti Bank figyel a jegybanki alapkamat alakításakor. Mai inflációs jelentésében ez a ráta komolyan ugorva 3-ról 3,2 százalék lett februárban. Márpedig korábbi közlésük szerint a 3 százalék tartós átlépése alapot adhat az alapkamat (évek óta 0,9 százalék) emelésére.

Ez pedig várhatóan végigsöpör a teljes hitelezési rendszeren, és megdrágítja a pénzintézeti kamatokat. Ahogyan a felvett hitelekét is, bár az újonnan felvett kölcsönök (főleg a lakásoké) zöme már egy éven túli időre rögzített konstrukció. Ezekbe a kamatperiódus leteltekor számolják be az előtte bekövetkezett drágulást.

Kiskacsa fürdik…- Déli kávé Szele Tamással

Kérem, ha már így kávézgatunk, nem tudom elhallgatni: erről az egész mostani helyzetünkről egy gyermekdal jut eszembe. „Kiskacsa fürdik fekete tóban, anyjához készül Lengyelországba…” Orbán Viktor most egy elég koszos, elég fekete tóban fürdik, és ma reggel azt is megtudhattuk, hogy Lengyelországba készül, igaz, az majdnem bizonyos, hogy nem nőrokonát kívánja meglátogatni.

De akkor kihez megy a kiskacsa? Mateusz Morawiecki lengyel kormányfőhöz, aki egyébként a magyar miniszterelnök állítása szerint beszédet is mond majd március 15-én, Budapesten.

Ha beszélni fog, hát beszéljen – de hogy Orbán nem azért utazik hétfőn hozzá, hogy szónoklattani leckéket adjon neki a fellépés előtt, az is bizonyos. Fő, zubog valami a sűrű löttyben, a gonosz vészbanyák üstjében, olyan főzet, ami megmérgezheti Európát is, a Néppártot is: egyedül és csakis a mi felcsúti Macbethünknek nem árt. Mert lám, mit is mondott a szokásos pénteki „rádióinterjúban” a kormany.hu szerint? (Azért az idézőjel, mert egy interjúban kérdések és válaszok vannak, de ezekben csak kinyilatkoztatások).

„A bevándorláspártiak megtámadták a Fideszt az Európai Néppártban (EPP), arra törekednek, hogy az egész EPP-t átalakítsák egy bevándorláspárti nemzetközi szervezetté, a magyarok pedig ezt meg akarják akadályozni. A keresztény kultúra megvédése és a migráció ügyében semmilyen kompromisszum nem képzelhető el, minden másról lehet beszélgetni. A magyarok kijelölték a kormány és a Fidesz mandátumát: a keresztény kultúra érték (…), nem akarunk kevert országgá válni, migrációt nem akarunk, a biztonságot meg akarjuk őrizni, és a családpolitikánkon keresztül képesek leszünk migránsok nélkül is fenntartani Magyarország biológiai jövőjét.”

Hát, mondjuk ez a szokásos bevezető halandzsa, Don Quijote átkozza a szélmalmokat, hogy megtámadhassa őket – azok meg csak forognak és eszük ágában sincs megtámadni La Mancha lovagját. De foglalkozzunk égetőbb kérdésekkel, mert a homályos alapelvek nem sokat mondanak a várható eseményekről! Mi lesz a néppárti tagsággal?

Ezt nem csak mi kérdezzük, ahogy a miniszterelnök fogalmazott, „égnek a vonalak”, több tárgyalást is folytatott a napokban, például Jean-Claude Juncker európai bizottsági elnökkel, Manfred Weberrel, a Néppárt európai parlamenti frakcióvezetőjével – vele később is fog még egyeztetni -, hivatalban lévő és volt miniszterelnökökkel, korábbi államfőkkel, vasárnap pedig Lengyelországba utazik, a NATO-tagságról tartott megemlékezésre.

Akkor legalább nem kizárólag a március 15-i szónoklat ügyében megy. De uram, mondjon már valamit a tagságról, megöl minket ez a bizonytalanság!

„Ha úgy alakul, hogy nekünk valami új dolgot kell indítanunk Európában, és lehet, hogy ennek a vitának ez lesz a vége, hogy a helyünk végül is nem a néppártban van, hanem azon kívül

– bár én inkább a néppárt átalakítását, megreformálását szeretném elérni, például, hogy helye legyen benne a bevándorlásellenes erőknek is, mint amilyen mi vagyunk -, (…) akkor nyilván az első hely, ahol tárgyalni fogunk, az Lengyelország.”

Kérem, ez már egyenes beszéd, okosabbak is lettünk tőle: a Fidesz a jövőjét vagy a Néppárton belül képzeli el, vagy azon kívül, lévén, hogy harmadik lehetőség nincs is, de ha marad a Néppártban, elvárja annak átalakítását (mint egy nagy, ordító egér, egy agresszív kismalac, mások véleménye nem számít, legyenek bár akárhányan is), azonban, ha nem marad, az új törekvések gründolását, az új frakciót mindenképpen a lengyel kormánypárttal, a PiS-szel együtt képzeli el.

Azért ez érdekes elgondolás, mert egyfelől még messze nem zárták ki a Fideszt a Néppártból, még csak szó volt róla, most huzakodnak egymással, másrészt a PiS vígan és háborítatlanul tagja az Európai Konzervatívok és Reformisták frakciójának az Európa Parlamentben. Ami viszont azt jelenti, hogy vagy ugyanebbe a frakcióba készülődik a Fidesz is – nagyon örülnének nekik, ugyanis a Brexittel a frakció elveszti tagságának nagy részét – vagy azt várja el a lengyel kormánypárttól, hogy lépjenek ki egy esetleges, új, alakuló populista frakció alapítása kedvéért.

Ez utóbbiba nem valószínű, hogy a PiS belemenne, ugyanis járt utat kellene elhagyjanak járatlanért: a magánvéleményem az, hogy Magyarország általában véve is jobban járna a Fidesz konzervatív frakcióbéli tagságával, az ugyanis legalább vállalható lenne, és nem torkollna óhatatlanul valamiféle politikai kalandorakcióba. De ebben a kérdésben Orbán dönt: és valahogy nem emlékszem olyan esetre, hogy olyan döntést hozott volna valaha és akármiben is, amivel én egyetértenék. No, mindegy: de lényegében véve ez tehát a lengyel út célja.

A beszélgetés további részében a családtámogatási rendszert fényezte, kissé faji alapon („Mi nem akarunk kevert, migránsokból és bennszülött magyarokból álló vegyes társadalmat létrehozni”), megígért mindent a világon, amit csak lehetett és némely egyebeket is, közölte, hogy az akcióterv négy intézkedése már július 1-től hatályos, a bölcsődei férőhelybővítés folyamatos munka, a négygyermekes édesanyák adómentessége és a nagyszülői gyed lehetősége pedig 2020. január 1-jétől lép életbe. Az akciótervet érintő kritikákat pedig „le kell magunkról rázni, mint kutya szokta a vizet”.

Rázd, ki tudja, meddig rázhatod.

Körülbelül ennyi értékelhető információ hangzott el ma reggel a Kossuth Rádióban, akkor most gondoljuk át: mit látunk?

Látunk egy politikust, aki azonban nem őrlődik nehéz gondok között, bár a helyzete elvileg kicsit sem irigylésre méltó, inkább elemében érzi magát, szervez, kavargatja az üstöt a vészbanyákkal, élvezi a harcot, a vitát, tán még a lovát is ugratja. Szóval, nincs a legkevésbé sem meglepve vagy elsújtva, nem aggódik tetteinek következményei miatt. Mintha csak pont ezt akarta volna elérni.

Látjuk, hogy ügyesen helyezkedik három lehetőség között, ha marad a Néppártban, még ő próbál feltételeket szabni (holott izé, neki szabnak), ha átül a konzervatívokhoz, lengyel barátai közé, elvárja a vörös szőnyeget és a katonazenekart a fogadtatásakor, de azért a legjobban mégis azt szeretné, ha sikerülne felrobbantania a Néppártot is, a konzervatívokat is, és a repeszeket, maradványokat beleseperhetné a sosemlesz populista frakcióba.

Mármost, ha ezt én itt, Budapest nyolcadik kerületében ilyen világosan látom, van egy olyan érzésem, hogy az érintett frakciók vezetői is legalább ugyanilyen jól látják, csak ők Brüsszelből.

A lengyel szövetség komoly dolog, csak egyvalamit ne felejtsünk el: a lengyel PiS mindent, vagyis inkább majdnem mindent képes megbocsátani Orbán Viktornak, ha kéri, kölcsönadják neki talán még a fogkeféjüket is, egy dolog van, amiben viszont ők nem ismernek tréfát és a szavazóikkal sem tudnák elfogadtatni: Budapest kiemelkedően jó viszonyát Moszkvával sehogyan sem lehet majd leerőltetni a torkukon. Azt soha. Ezen viszont kifordulhat medribül a fontos merény, s elveszti tett nevét, legyen szó akár a konzervatív frakció tagságáról, akár a populista megalapításáról.

Egyszóval, hiába adja most Orbán Viktor a hetyke legényt, büszke huszárt, az az igazság, hogy a sorsa nagyrészt a lengyel barátai kezében van. El is megy hozzájuk Varsóba, szépen, kedvesen, a kalapját is leveszi előttük.

Hát ezért fürdik ez a kiskacsa abban a fekete tóban.

De különben nem volt mindig ennyire magabiztos a magyar miniszterelnök. A héten jelent meg Philippe de Villiers francia politikus és esszéista új kötete, „Meghúztam a hazugság szálát, és minden jött vele” címmel, melyben található egy tavaly decemberi interjú Orbán Viktorral. Az akkori szavai azt sejtetik, készült ő már akkor a viharra, készülhetett is, hiszen ő maga kavarta, de valahogy még nem volt olyan magabiztos, mint most:

„A brüsszeli perektől nem félek, nagyanyám arra tanított, hogy a megpróbáltatásban legyek alázatos. Mindezt el kell viselnem. Nincs más, mint hogy a Jóisten kezébe kell tennem magamat.”

És ha a Fennvaló nem ér rá a háta mögé nézni, illetve nyúlni?

Akkor peche volt. Másik válaszából viszont napnál világosabban kitetszik, mi a végső célja:

„Ha békén hagynak bennünket, és nem kényszerítenek ránk iszlamizációt, akkor Európa tovább tudna élni, mint a szabad nemzetek klubja. De ha arra kényszerítenek, hogy elfogadjuk az ENSZ migrációs paktumát vagy az Európai Bizottság döntéseit, hogy így hozzáillesszenek bennünket a maguk nyugati megengedő politikájához, úgy a felbomlás nem kizárt.”

Európát senki sem akarja iszlamizálni, Orbán Viktor koponyáján kívül legalábbis, illetve előfordulhat egy-két elmebeteg Kabul valamelyik külvárosában, akiknek megfordult ez a szamárság is a fejében, csak épp annyi a realitása a dolognak, mintha Jónás akarná elnyelni a cethalat. Viszont ha az ENSZ és az Európai Bizottság, vagyis olyan nemzetközi szervezetek ellen harcolunk, melyeknek teljes jogú tagjai vagyunk, akkor valóban nem kizárt a felbomlás vagy Magyarország kikerülése az Unióból. Esetleg a civilizált világból is.

A mai interjú tanúsága szerint ezen dolgozik a magyar kormányfő.

És fürdik a fekete tóban, mint a kiskacsa.

Megjegyzések egy közleményhez (CÖF)

Hölgyeim és uraim, tegnap a Civil Összefogás Fóruma, mely annyi feledhetetlen, mókás percet szerzett már a közönségnek mókás eszmefuttatásaival, szösszeneteivel, újabb közleménnyel lepte meg a nagyérdeműt. Végigolvastam. Hogy őszinte legyek, első gondolatom az volt: nem lehetnek ennyire hülyék, nem létezik hogy a valóság fölé helyezett fideszes érdeket nemcsak kiszolgálják, de el is hiszik! Ha kiszolgálják, hát istenem, az emberi gyarlóság végig kísérte minden stációját fejlődéstörténetünknek, úgyhogy kár lenne ezen moralizálni. Na, de ha ezt el is hiszik, ha nem csak a lelki szegényeknek szóló zsolozsma, ha nem csak a bárányok bólogatását várják ettől, akkor valami nagy sz@r van a palacsintában.

Manfred Weber egyedi módszerekhez folyamodott, amikor Orbán Viktort, Magyarország miniszterelnökét a Néppárthoz intézett bocsánatkérésre szólította fel. Parancsba adta
(Kedves CÖF, nem adta parancsba – mint tudjuk a parancsot megb@…ni nem lehet – , hanem feltételül szabta, arra pedig lehet nemet is mondani)

a szerinte Brüsszel ellenes felvilágosító kampány befejezését. Követelményként megszabta a Közép-Európai Egyetem Budapesten maradását.
(Kedves CÖF, halkan jegyezném meg, Orbán személyesen Webernek tett ígéretet arra, hogy a CEU Pesten maradhat!!! Még mielőtt hallanám a terelésként hangoztatott panelt: a CEU nem azonos a Közép Európai Egyetemmel! Bármilyen hihetetlen, a kultúrvilág számára nem azonos értékű a magyar diploma megszerzése, egy amerikai diplomával! Ez még akkor is így van, ha készséggel elismerem van olyan kar a magyar egyetemeken is, ami akár egyenértékű lehet egy bármilyen más egyetem diplomájával. Történetesen a CEU társadalomtudományi karát elvégző diákok diplomájának értékét meg sem közelítik a magyar egyetemek diplomái.)

Az Orbán-kormány erős és legitim felhatalmazást kapott, az országgyűlési választásokon nem kevesebb, mint kétharmados többséggel.
(A Fideszre leadott szavazatok a többségre sem voltak elegendőek, csupán a választási szabályok biztosították a mandátumok kétharmadát! Ez nagyon mást jelent!)

A kormány nem tehet mást, mint tiszteletben tartja a népfelség elvét, védi és teljesíti kapott feladatát, közvetíti a magyar emberek népszavazáson is kinyilvánított véleményét.
(Itt hívnám fel a kedves CÖF figyelmedet arra az el nem hanyagolható tényre, hogy a „népfelség” elvén véletlenül sem nyilvánítom ellenségnek azt a népszavazás útján is megválasztott, a mai napig az ország lakosainak nagy többsége által támogatott szervezetet, melynek magam is a tagja vagyok!)

A magyarok hitet tettek az illegális bevándorlás elutasítása mellett.
(Kérem soroljon fel egyetlen olyan szervezetet mely az „ILLEGÁLIS” bevándorlást támogatja!)

Megüzenték, hogy a nemzetállamok egyenrangú szövetsége lehet az Unióban követendő út. Vallják, hogy a görög-zsidó-keresztény civilizációnak nincs alternatívája.
(Bocsánat kedves CÖF, de ki üzent és mikor abban az ügyben, hogy az egyetlen létező út a görög-zsidó-keresztény civilizáció? És kinek üzente? Merthogy csekély félkegyelműségem értesülései szerint a föld lakosságának jelentős része egyik megnevezett civilizáció utódának sem tartja magát! Őket hol méltóztatik elhelyezni bolygónkon?)

A Néppárt vezetősége nem kevesebbre szeretné utasítani a kormányfőt, mint arra, hogy forduljon a magyar emberek többségi akarata ellen. Íme, a demagógia felsőfokon! Bocsánatkérésre akkor lenne ok, ha a miniszterelnök a nép akaratát semmibe venné.
(Kedves CÖF, a nép akaratának egyszemélyes végrehajtói szinte kivétel nélkül diktatúra felé vezették nyájukat, sokszor még akkor is, ha valóban élvezték a többség támogatását! Viszont jelen esetben az európai uniós tagságunk jelentős többségű támogatást élvez a „nép” körében!)

A nyílt társadalom és a bevándorláspártiak, Soros- és Juncker-mezben, az Európa parlamenti választások előtti pártcsatározást már pályára lépés előtt, az öltözőben kívánják eldönteni.
(Európa fejlett tagállamai mindannyian a szabályozott bevándorlás engedélyezésének pártján állnak. Elsősorban gazdasági kényszer okán, és bizony a rászorultság elvén is. A gazdasági szükségszerűségek felismerése, valamint a humanitárius elvek egyike sem a Soros Györgyben, de még csak nem is a nyílt társadalomban hívő emberek sajátja! Ha jól tudom a humánum a keresztény erkölcs szerint sem korlátozódik sem egy nemzetre, de legfőképpen nem egy vallásra!)

Félelmük megakadályozza őket abban, hogy nyílt terepen, saját népük akaratának megkérdezése után a becsületes, szemtől szembe harcot felvállalják.
Manfred Weber felháborító üzenetet küldött a magyar polgároknak. Azt jelezte, hogy Európa polgárai, eszik-nem eszik, nem kaphatnak mást az EP választások után sem, mint az Európai Bizottság mutyival összehozott elitjét, akik mindig meg fogják mondani, hogy mi a menü.
(Nyugtasd meg magad kedves CÖF az összekacsintás elvén működő véleménynyilvánítás ugyan a retorziótól tartó polgárok félelmei miatt csak hangtalan formában jelentkezik, de nyugtasd meg magad: Weber három pontja még a tisztességes fideszes szavazóknak is elnyerte tetszését!)

A szabad véleménynyilvánítás, a tárgyilagos érvelés az objektív döntések alapja.
(A politikában szabad véleménynyilvánítás ugyan létezik, tárgyilagos érvelés és objektív döntés azonban még csírájában sem található egyik oldalon sem. Ja, és azt se felejtsd el, hogy a többség akarata még nem garancia sem a helyes, sem a jó döntésre!)

Kukoricára nem térdepelünk. Olyan országban élünk, ahol a véleménynyilvánítás szabad, ennek tiszteletben tartását várjuk el a Néppárttól és reményeink szerint a megválasztásra kerülő Európai Bizottságtól is.
Az európai polgárok azonban joggal követelhetik a bocsánatkérést a sorozatosan elhibázott, kárt okozó politikai döntéseket meghozó, Soros György által befolyásolt, Jean-Claude Juncker vezette Európai Bizottságtól.
A Néppártnak üzenjük, a Fidesz hűsége mindeddig nem volt megkérdőjelezhető. A hagyományos alapelvek és értékek megőrzése szent kötelesség.
(Kedves CÖF egyiket sem nevezném megkérdőjelezhetetlennek, főleg mert a „szentségre” hivatkozva, nemigen tudok olyan parancsolatot, melynek betartását magatokra nézve is kötelezőnek tartanátok!)

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK