Kezdőlap Itthon Oldal 296

Itthon

Dílervilág a bulinegyedben

Komoly dilemmával kerül szembe az ember, ha a bulinegyed legutóbbi botrányáról szeretne írni – van is benne bűn meg nincs is, de hogy nem a vétkesek kapják a büntetést, hanem az ártatlanok, az is bizonyos. Hogy ha a törvény betűjét nézzük, akkor bizony büntethető a járda graffitizése, de ha a törvény szellemét, akkor esetünkben tán még jutalmazni is kéne.

Jutalmazni bizony, mert a bűnmegelőzést szolgálja. Arról van szó, hogy a pesti bulinegyedben bizony akad kábítószer, nem is kevés, nem is egyfajta. Európai főváros vagyunk, kérem, ez elkerülhetetlen: és még akkor járunk viszonylag jól, ha a dílerek nem a pokoli bioherbált vagy a dizájnerdrogokat terítik a klienseiknek, ami dühöngő őrültet is csinálhat a fogyasztóból, ha valamit rosszul adagolnak, hanem valódi, hagyományos kábítószereket, abba csak a kliens pusztul bele előbb vagy utóbb.

No, de mi van, ha sem nem ezt árulják, sem nem azt, hanem mondjuk sütőport?

Akkor a kedves vevő megjárta és mehet panaszra Sztálinhoz, mert a kábítószernek még a vásárlása is büntetendő, tehát saját magát is feljelentené az, aki panaszt tenne a rendőrségen egy csaló terjesztőre. Márpedig nem kis pénzekbe kerülnek ezek a szerek: egy adag kokain már öt évvel ezelőtt is húszezer forintokba került, legalábbis a Nagymező utcában és a 24.hu információi szerint, mert én sem akkor, sem később, sem korábban nem foglalkoztam ezzel a kemikáliával, így tapasztalatból nem is ismerhetem az árakat. És ha nem kokaint, hanem sütőport adnak el ennyiért, akkor elég magas az üzlet haszonkulcsa, ráadásul kicsi a lebukás esélye – a vevő is kerüli a feltűnést, az eladó is, mindenki sietne a tranzakcióval, mi több, a dörzsöltebb csibészek egy kis lidokaint is kevernek a sütőporba, így ha valaki belekóstol, ugyanúgy lezsibbasztja az ínyt, mint a valódi kokain.

És bizony ez az üzletág a bulinegyedben virul mostanság a leginkább

Hemzsegnek a turisták, a zsebük sem üres, az angol legénybúcsúk többségét nálunk tartják, hiszen más országokhoz képest mifelénk hihetetlenül olcsó az alkohol (csak a mi keresetünkhöz képest nem kerül olyan potom pénzbe), és hát aki otthon, valahol Nyugat-Európában vagy Amerikában, Kelet-Ázsiában, bárhol drogokat is használ az ünnepléshez vagy csak a mindennapi élethez, az egy itteni út kedvéért nem fog leszokni.

Át is verik a nálunk forgó idegeneket, napi rendszerességgel.

A dílerek úgy szólítják le őket, hogy:

„Hello! Hey, Sir! Want something? Cocaine, weed?”

és a kokain sütőpor, a marihuána majoranna náluk. (Ha magyarul válaszolunk nekik, elfordulnak tőlünk). A becsapottak rendőrt nem hívnak – annyi eszük még van – de a helyi kocsmárosoknak elpanaszolják a bajukat, meg leginkább elmaradnak a környékről is. Ez viszont a teljesen legálisan működő, adózó kocsmárosnak rossz.

Ezt unták meg páran a bulinegyedben, többek között a Szimpla két alkalmazottja, Molnár Bence, a hely kommunikációs vezetője, és a bulinegyed éjszakai életének rendbetételéről szóló Night Embassy of Budapest projekt vezetője, Német G. Dániel. Megunták és tettek is ellene: a két férfi krétaalapú festékszóróval a bulinegyed több részén is olyan angol nyelvű üzeneteket fújt fel, amelyek arra hívják fel a figyelmet, hogy a környéket ellepték a kamudrog-árusítók.

Szóltak pedig ezek az üzenetek emígyen:

„All drugs are fake here”.

Nem is először jelzik ők ezt a járdákon

Magam is láttam már ilyen feliratokat, ha arra akadt dolgom – nézetem szerint, mivel krétaalapú, tehát lemosható festékkel van dolgunk, nagyon még büntetni se kéne az ilyesmit, ráadásul meglehetősen közhasznú a tevékenység. Aki kábítószerfogyasztó, megtudja belőle, hogy arrafelé ne vásároljon, aki meg nem az, azt tudja meg, hogy errefelé drogüzlet is folyik, legyen óvatos.

Ehhez képest a térfigyelő kamerák képei alapján kiszálltak előbb a közterület-felügyelők, majd a rendőrség, és a két „tetten ért” elkövetővel előbb másfél órán keresztül tisztázták a helyzetet, aztán biztos, ami biztos, letartóztatták őket. Hét órát töltöttek magánzárkában. A graffitizés miatt komoly pénzbírság néz ki nekik – és azt már a tapasztalat mondatja velem, hogy a magyar bíróságok egészen különösen kezelik ezt a cselekményt.

Én magam ezért még nem álltam bíróság előtt, de mivel a Szabadság téri tüntetéssorozatot végigtudósítottam, tanúsíthatom, hogy ott még az építkezési ponyvára festés miatt is büntetni akartak, sőt, nagy per lett belőle, sok vádlottal, akiket végül azért mentettek fel, mert az akkori bírói gyakorlat szerint a falfestéshez fal kell, ott pedig ponyváról volt szó – habár nem mindenkit mentettek fel, két ügy is elhúzódott, más bíróhoz került, őket bizony megbüntették ötvenezer forint körüli összegre. Az okozott kár mértékét azonban négyezer forintban állapították meg.

Pár évvel később, vagyis tavaly Gulyás Mártont a Sándor-palotához vágott vízfesték-alapú anyagot tartalmazó palack elhajításáért háromszáz óra közmunkára büntették, nála a becsült kár huszonháromezer forint volt, a cselekedete garázdaságnak minősült, mivel kihívóan közösségellenes, erőszakos volt és alkalmas volt a köznyugalom megzavarására is a bíró szerint. Mondjuk az első eső lemosta volna, de az kormányépületeknél nem játszik – egy másik esetben az Állami Számvevőszék képes volt azt állítani, hogy a narancssárga festékkel az épületükre került felirat hatmillió forint kárt okozott. Hát hígul a forint, hígul, de nem ennyire…

Az ügy különben is aggályos

Ugyanis ha az áldílereket valahogy mégis előállítja a rendőr, lévén, hogy nincs náluk tiltott anyag, legkésőbb tizenkét óra után el kell őket engedni és a rendőrök arcába nevetve kezdhetik elölről az üzletet. Ellenben azokat, akik a csalásra felhívják a figyelmet, komoly összegre büntetik. Az „okozott kár” értékét ötszázezer forintra becsülik, ha arányosan gondolkodunk, és tekintetbe vesszük, hogy a négyezer forintos kárért a Szabadság téren ötvenezres bírság járt, itt a félmilliósért járhat több, mint öt-hatmillió is.

Ritka eset, hogy a rendőrség drogdílerek, ráadásul csaló dílerek malmára hajtsa a vizet, nekik segítsen, de most megtörtént, méghozzá jogszerűnek tűnő alapon: ugyanis utcán sütőport vagy majorannát árulni nem tilos (bár szigorúan véve szabálysértés, ha nincs az árusnak területfoglalási engedélye, de az lenne csak a cifra, ha a dílerek megpróbálnák kiváltani… a még cifrább meg az, ha meg is kapnák). Azonban graffitizni mindenképpen tilos, van is rá törvény, a Btk. 371. paragrafusa vonatkozik rá, ugyanis rongálásnak minősül. Vagy, mint Gulyás Márton esetében láthattuk, garázdaságnak.

Tehát előáll az az abszurd helyzet, hogy a törvény és a jog szellemében a rendőrség csaló szélhámosok érdekeit kell megvédje egyszerű, adófizető állampolgárokkal szemben, akik társadalmilag veszélyesnek találják a csalók tevékenységét.

Furcsa egy világ ez, én mondom.

Csak nekem van egy olyan érzésem, hogy valami nincs rendben?

Bréking (fék)nyúz, 2019. március 22. – Tudósítás a másik valóságból

0

Az Origo és az MTI megírta, hogy Manfred Weber már a szélsőbaloldalnak udvarol. A Tűzfalcsoport.blog leleplezte, hogy Soros birodalma Brüsszellel közösen szervezi és támogatja a bevándorlást. A 888-tól megtudhatjuk, hogy az Európai Parlament olyan, mintha egy űrkocsma lenne.

Manfred Weber már a szélsőbaloldalnak udvarol

Nyílt ajánlatot tett a baloldalnak Manfred Weber, a néppárt uniós csúcsjelöltje a Süddeutsche Zeitungnak adott interjújában. Szavaiból kiderül, hogy már nemcsak a szociáldemokratákkal és a liberálisokkal, de a szélsőbaloldali zöldekkel is koalíciót kötne – éppen csak a jobboldali frakciók nem jöhetnek szóba. Ezzel egyértelműen lelepleződött Weber és a néppárti vezetés. A Fidesz elleni bosszúhadjárat oka: Weber a baloldal segítségével akar az Európai Bizottság elnöke lenni, és az ő követeléseiket teljesítette az elmúlt hónapokban.

A teljes behódolást Weber azzal próbálta enyhíteni, hogy azt mondta, elvárja Frans Timmermans szociáldemokrata csúcsjelölttől is, hogy fellépjen „a korrupció legalábbis részleges legalizálására” törekvő romániai szociáldemokratákkal szemben, és a „rendkívül kétes” tevékenységet folytató szociáldemokrata máltai kormánnyal szemben. (Origo: Manfred Weber már a szélsőbaloldalnak udvarol)

A Soros-birodalom és Brüsszel 14 éve szervezi a bevándorlást

Soros György hálózata 12 másik alapítvánnyal együttműködésben, már 2005-ben bevándorlásszervező birodalmat hozott létre. Céljuk, hogy migrációbarát irányváltozást érjenek el az EU-ban. Jelenlegi ismereteink szerint, megalakulásuk óta 450 szervezetet vettek fel partnerként, és láttak el pénzügyi forrásokkal. A felállított hálózat brutális lobbierővel rendelkezik. Az EPIM megerősített bástyákat épített fel Brüsszelben és mindent megtesznek az Európai Egyesült Államok létrehozása érdekében.

Soros György filantróp amerikai milliárdos saját alapítványi csoportjával, az Open Society Foundations-szel – tizenkét másik szupergazdag alapítvánnyal szövetségben – megalapította az European Programme for Integration and Migration-t (EPIM), amelyhez a Robert Bosch Alapítvány is tartozik. A szinte korlátlan anyagi források összefogott erejével ez a kezdeményezés hozzáfogott ahhoz, hogy Európából egy migrációs, illetve bevándorlási kontinenst csináljanak. (Tűzfalcsoport: Erre már nincsenek szavak: Soros hálózata Brüsszellel közösen szervezi a bevándorlást)

Itt tart ma Brüsszel

Ha Brüsszelben jár az ember és belép az Európai Parlamentbe, olyan érzése lehet, mintha egy űrkocsmába keveredett volna. Sok fura szerzet, akik mind Európa nevében beszélnek, szövetségek szerveződnek, néha hátba szúrják egymást, ha nem jöttek be a számításaik. Az elővigyázatosság tehát nem árt, mert nem minden az, aminek látszik. Aki tisztán játszik, veszíthet, a sok fura alakot viszont nem kell félteni, ha körmönfontságról van szó. Nem árt ezzel tisztában lenni, amikor minket oktatnak ki például a kommunisták.

Míg a takarítónőnek kinéző, a Zöldek/Európai Szabad Szövetség francia színeiben politizáló Eva Joly vagy a hajléktalan ábrázattal, Orbán iránti gyűlöletéről megrögzötten prédikáló, balos északír képviselő, Luke Ming Flanagan csak felháborodást kelthetnek megjelenésükkel (és szélsőséges kijelentéseivel), vannak náluk sokkal rosszabbak.

Marie-Christine Vergiat az Egységes Európai Baloldal képviselője. Ő az a francia kommunista, aki utálja a franciákat, mert a nemzetköziségben hisz. Vergiat mellett Barbara Spinelli erősíti a kommunisták táborát. Vergiat mellett Barbara Spinelli erősíti a kommunisták táborát. Míg Vergiat francia létére a franciákat, Spinelli zsidó létére a zsidókat utálja.

Ők akarnak leckét adni jogállamiságból. Takarítónők, hajléktalanok, kommunisták és antiszemiták. Vajon kinek van több joga képviselni az európai gondolatot? Nekik vagy nekünk? (888: Kommunisták és antiszemiták képviselik ma Európát Brüsszelben)

Mai kérdés – Ön szerint Szájer József alelnöki posztját is felfüggeszti az Európai Néppárt?

0

 

This poll is no longer accepting votes

Ön szerint Szájer alelnöki posztját is felfüggeszti az Európai Néppárt?

Megrázó adat vár ránk: sokkal rosszabbul keresünk hivatalosan is

Egy hét múlva lehull a lepel, s kiderül, hogy az eddig ismertnél akár húsz százalékkal alacsonyabb az átlagbér. Bekerülnek a számításba a pár fős mikrovállalkozások, amelyekben lényegesen rosszabbak a keresetek.

Az átlagos teljes munkaidős jövedelem 2018. decemberében a Központi Statisztikai Hivatal adata szerint bruttó 360 ezer forint volt, dinamikusan növekedve egy év alatt. A KSH azonban pár hónapja közölte, hogy új módszerrel fogja mérni a kereseteket.

Bevetik a NAV-ot is

A Policy Agenda ennek alapján úgy becsüli, hogy a jövő pénteken napvilágra kerülő új számítás alapján az átlag csupán bruttó 290-300 ezer forint lesz. A mediánjövedelem pedig ennél is kisebb, 220-228 ezer forint. (A mediánadat azt mutatja meg, amely felett és alatt éppen annyian – a fele-fele – vannak. Ez a középértékféleség állhat legközelebb a tényleges jövedelmi viszonyokhoz, amely szerint a keresők mintegy 70 százaléka az átlagnál rosszabbul él.)

A KSH mostantól beveszi az adatgyűjtésbe az 5 főnél kisebb vállalkozásokat is, és nem a bértömegből és az alkalmazottak számából indulnak ki, hanem

az adóhivatalhoz küldött egyéni bevallásokból és az államkincstár adataiból együttesen fog számítást végezni.

Ezzel pedig lehetővé válik a mediánérték kiszámolása is.

Eddig tehát az 5 fő feletti vállalkozások, a közszféra, valamint a non-profit szektor adatai alapján állt össze az az adatbázis, és ebből számolták ki, hogy mekkora volt az átlagkereset az országban. Ebben az esetben ez az adatközlés nem az egyéni kereseti adatokon alapult, hanem foglalkoztatónként mutatta meg az adott hónap bértömegét, és az ott dolgozók létszámát.

Eddig is ismerték, de nem használták

A NAV adatbázisa viszont tartalmazza az összes legális munkajövedelemmel rendelkező adatát. Ez eddig is megvolt, de a KSH nem ezt használta mindeddig.

Az eddigi kereseti statisztika 2,8 millió alkalmazott adatai alapján készült. A KSH ezek számaiból indult ki, akik a közszférában és az 5 főnél nagyobb vállalkozásoknál dolgoztak, s ami még fontos, teljes munkaidőben. Eközben a hivatalos adat 4,47 millió foglalkoztatottról tud,

tehát 37 százalék adatai hiányoztak.

A 2,8 millióban 1,9 millió a vállalkozások alkalmazottja, a 95 ezer darab, 5 főnél több embert alkalmazókéi. Az új rendszerben azonban már figyelembe veszik azt az 1,3 millió gazdálkodó szervezetet is, ahol egy, maximum négy ember dolgozik.

Vagyis mostantól 4-4,2 millió lesz a statisztikában figyelembe vett létszám, amelyben mintegy 3 millió a vállalkozásoké.

Különféle adatokból (munkaügyi ellenőrzések, egyéb vizsgálatok, elemzések) eddig is tudni lehetett, hogy a most „képbe kerülő” vállalkozási körben a legtöbb a „problémás” eset. Itt van – akár csak papíron, akár a valóságban is – sok részmunkaidős alkalmazott, vélhetően nagyobb a feketén foglalkoztatás is. Más mérések pedig arról tanúskodnak, hogy a vállalkozási méret növekedésével párhuzamosan emelkednek a béradatok is, különösen ha külföldi tulajdonú a cég.

Vagyis a mikrovállalkozások számai valóban mélyre ránthatják az átlag- és a mediánbért is.

A NAV adatainak felhasználásával legalább a hivatalosan közölt számokban lesz sokkal pontosabb a statisztika.

Eddig is látható volt nagy különbség

A PA megpróbálta megbecsülni, hogy a tavaly év végi 360 ezres bruttó átlagbér mennyivel fog lezuhanni a valóság talajára érve. A most alapul veendő már 4,47 millióból 4,25 millió alkalmazott állította azt, hogy teljes munkaidejű, ami másfél-millióval több az eddig ismert 2,8 milliónál.

A becsléshez a 2017-es NAV-adatokat használták fel. Ekkor az szja-bevallások alapján a munkaviszony utáni bérjövedelemmel rendelkezők száma 4 millió 260 ezer ember volt. Ők havi átlagban bruttó 225 ezer forintot kerestek. (Ebbe a körbe nem csak a nyolc órában dolgozók számítottak bele, hanem mindenki, aki legalább egy forintot is kapott az év során munkaviszonya után.)

Ugyanekkor a KSH szerint a közszférában, a non-profit szektorban, valamint az 5 és afölötti létszámú vállalkozásokban dolgozóknál 282 ezer forint volt a havi átlagos bruttó jövedelem (ebben is benne vannak a részmunkaidőben dolgozók).

A kettő között 25 százalék a különbség

(Sőt. A NAV adatai alapján kutatók tudtak mediánjövedelmet is számolni. Ez két éve havi bruttó 170 ezer volt, ami ugyancsak mindössze háromnegyede a 225 ezres átlagnak.)

Ebből kiindulva jutott a PA arra a következtetésre, hogy az átlagos teljes munkaidős jövedelem 2018. decemberében nem bruttó 360 ezer forint lehetett, hanem csupán bruttó 290-300 ezer forint. A mediánjövedelem pedig ennél is kisebb, 220-228 ezer forint.

Arra nem tér ki részletesebben a PA, hogy a súlyos megrázkódtatáson túl mennyi következménnyel fog járni, ha a hivatalos adatok szerint sokkal rosszabbul keres a magyar társadalom többsége, mint ahogyan eddig gondolhattuk. Mindenesetre valószínűleg jelentősen apad azok száma, akik folytonosan azzal szembesülnek a kormányzati sikerpropaganda hallatán, hogy „én senkit se ismerek, aki ennyit keresne”.

A KDNP feltámadása – Déli kávé Szele Tamással

Kérem szépen, nem történt semmi világrengető, ha csak azt nem számítjuk, hogy a KDNP-ből mentőöv lehet Brüsszelben. Úgyhogy beérem egy átlagos duplával is, két cukorral. A néppárti konfliktus és nyilatkozatözön a felfüggesztés kapcsán manapság lassan megszokott is lehetne – de a KDNP alaposan meglep.

Meglep, ugyanis ez a politikai párt megalakulása óta rejtély előttem. Ismertem én mindenféle embert a rendszerváltás idején, fideszest, SZDSZ-est, MSZP-st, MDF-est, kisgazdát, még egy szociáldemokrata ismerősöm is volt, pezsgett a politikai élet, csak éppen eleven KDNP-ssel nem hozott össze soha a sors. Mintha csak kerültek volna engem, vagy nem is léteztek volna. Később, mikor már egy országos napilapnál dolgoztam, sajtótájékoztatókon természetesen láttam kereszténydemokrata politikusokat, beszéltem is velük, ha kellett, bár mondjuk sok értelme ennek sosem volt, de ilyen ez a popszakma – azonban egyszerű, mezei, minden tisztség nélküli, mondhatnánk kétkezi párttagot azóta sem láttam. Úgy voltam vele, hogy biztos van ilyen, kell legyen, hiszen valakik csak szavaznak ezekre a politikusokra is, de ha vannak is ilyen emberek, messze laknak, túl az Üveghegyen, az Óperenciás-tengeren is túl, azért nem találkozom velük.

Vagy tán csak nem vezetnek listát a mezei párttagokról. Mert hiszen ahogy vizsgálódok, egyedül Pest megyében 60-80 fős vezető testülete van a megyei szervezetnek, ami feltételezne jó pár ezer tagot – azt mégsem gondolhatja az ember, hogy a KDNP-ben mindenki vezető valamilyen szinten, mindenki tisztséget visel, és csak egy, egyetlenegy szimpla tagjuk van, egy közlegényük, azt is Nemecsek Ernőnek hívják…

No mindegy, két dologra nem fogunk soha rájönni, az egyik a KDNP taglétszáma, a másik meg, hogy miből is van igazából a kóla. De miért kerül elő ez a párt?

Az Európai Néppárt nem függesztette fel a KDNP-t

Én azt hittem, kicsit bolond vagyok, mikor eszembe jutott, hogy az Európai Néppárt felfüggesztette ugyan a Fideszt, de nem függesztette fel sem kicsit, sem nagyon a KDNP-t. Pedig hát az közjogilag másik párt, külön szervezet: az igaz, hogy mi a sok kampányban, botrányban megfáradva egynek vesszük, meg mindig együtt halljuk a két párt nevét, de azért nem azonosak. Először is azt néztem volt meg, hogy a Fidesz tizenkét uniós képviselője közül hányan képviselői egyben a kereszténydemokratáknak is?

Hát bizony mindegyikük, egytől egyig. Deutschtól Szájerig és Tőkésig. Mondjuk ez utóbbin nem csodálkozom, rajta akkor ámuldoznék, ha teszem azt zöld liberális lenne vagy anarcho-szindikalistának állna, de azon, hogy egy püspök kereszténydemokrata, nincs semmi csodálni való. Azért jó látni ebben az ezerfelé húzó korban ezt a szép összhangot, egyetértést a Fidesz és a KDNP között, nincs egy képviselőjük sem, amelyiket vagy csak az egyikük, vagy csak a másikuk jelölte volna. Két test, egy lélek: ezt a két pártot már csak az ásó, a kapa meg a nagyharang választja el egymástól, meg talán a Manfred Weber.

Mert tekintsük a dolog logikáját.

Ugyebár, a Fideszt felfüggesztették, a képviselői nem szavazhatnak a Néppárt semmilyen ügyében, nem jelölhetnek és nem jelölhetők, sőt, még a rendezvényeken sem vehetnek részt. Cudar sors, de így alakult, ráadásul Orbán Viktor szerint maguk kérték. Ők tudják: de a KDNP-ről nincs szó a felfüggesztésben.

Márpedig nekünk van itt tizenkét képviselőnk akik részint a Fidesz megbízásából, részint azonban a kereszténydemokraták megbízásából kerültek az Európai Parlamentbe, annak is a néppárti frakciójába. Közjogi szempontból nem tilalmas, hogy ugyanabba az emberbe két párt is bizalmát vesse – ha olyan kiváló személyiség, ennek semmi akadálya, ritka eset ugyan Európában, viszont mégsem kizárható. Hogy egyszerre tucatnyi ilyen kiválóságot teremjen egy kis ország, az még ritkább, de lám, megesett. A törvény nem tiltja, az Európai Parlament szabályzata sem, hogy akár tucatnyian is képviseljenek egyszerre két pártot.

No, de a KDNP-nek haja szála sem görbült. Ezt maga Semjén Zsolt is megerősítette, mikor azon a zivataros brüsszeli szerda estén azt nyilatkozta:

„Csigavér, mi maradunk, aztán pedig meglátjuk.”

De ki marad? Hiszen minden képviselőjük egyben fideszes is, kiről beszélhet vajon? Netán úgy gondolja, hogy a fideszesként felfüggesztett képviselők visszatérnek, újjászületnek kereszténydemokrata inkarnációban, és így mégis szavazhatnak? Mert szimpla, kizárólag KDNP-s képviselő az Európai Parlamentben nincs.

Akkor csak úgy veheti, hogy ők a Fidesz mentőöve, második élete.

Ezt megerősíti két friss nyilatkozat is: Deutsch Tamás a még működő Echo TV ma reggeli műsorában olyant mondott, miszerint:

„Az is mutatja, hogy indulatból megfogalmazott és ostoba javaslatról volt szó (a Néppártban), hogy a KDNP felfüggesztése nem került szóba. Európában kevés szorosabb pártegyüttműködés van, mint a Fidesz és a KDNP együttműködése.”

Azt tudjuk, hogy összetartoznak ők, mint borsó meg a héja, de lám, bajban ismerszik meg a jó barát, ilyenkor jön jól a segítség. És mit mondott Hölvényi György, a KDNP (és a Fidesz) uniós képviselője a döntés után, Brüsszelből hazafelé tartva a kdnp.hu-nak?

„Minden kereszténydemokrata politikusnak ez egy nagyon nehéz nap volt, mert az az értékválság, ami a néppárton belül évek óta megvan, kiteljesedett, illetve láthatóvá vált. Egy keresztény–konzervatív kormányzó párt, a Fidesz, Orbán Viktor vezetésével csapott össze a baloldal harciasabb, liberális szárnyával. Az a legfontosabb, hogy nem sikerült a Fideszt kiszorítani, és ez reményt ad a további munkához. Hogy meddig és miként, az nagy kérdés nem csak a Fidesz, de a KDNP számára is. Egyelőre minden változatlan, maradunk, a többit meg majd meglátjuk.”

Ő ugyan még fel is szólalt a Néppárt belvitájában, melynek során magát kifejezetten KDNP-snek állította be – lássuk csak?

„A Kereszténydemokrata Néppárt képviselőjeként egy olyan magyar pártból jövök, amely Kelet-közép Európából az elsők között csatlakozott az Európai Néppárthoz a rendszerváltozás idején. Azóta is ez a pártcsalád határozza meg európai politikánkat. A ’90-es évek elején az Európai Néppártban a legnagyobb feladatunk volt, hogy felszámoljuk a kommunizmus évtizedeinek következményeit a gazdasági és társadalmi életben, és Európa keleti térségében egy hiteles, keresztény értékeken alapuló politikát alakítsunk ki.

A Fidesz csak a ’90-es évek második felében csatlakozott az EPP-hez. Biztosan elmondhatom Önöknek: a Fidesz Orbán Viktor vezetésével beteljesítette az emberek reményét a valódi politikai rendszerváltoztatás kiteljesítésével. A posztkommunista nómenklatúra eltűnését követően az országnak meg kellett találnia saját identitását és szabadságát.

Többen Önök közül ma ennek a rendszerváltó pártnak a kizárását kezdeményezik.”

Hát, azért az mégis más, ha kereszténydemokrata védi a Fideszt, mintha a saját képviselője védené, annak az a dolga – ja, bocsánat a KDNP-snek is az…

De a kérdés továbbra sem oldódott meg

Egy kolléga utánanézett: a Néppártban nincs külön szervezetként jegyezve a két párt, a képviselők neve után egységesen ez áll: „National party: Fidesz-Magyar Polgári Szövetség-Keresztény Demokrata Néppárt”. Némileg helytelenül, mert magyarul a „kereszténydemokrata” egy szó, de soha nagyobb bajunk ne legyen. Kérdés azonban, hogy a felfüggesztés is vonatkozik egységesen mindkét szervezetre, ha már egynek veszik őket? Vagy mégsem? Hiszen nagyon egynek mégsem tekinthetőek – Hölvényi mester is jelezte, hogy a KDNP még a kilencvenes évek elején lépett be a pártcsaládba, a Fidesz meg csak az évtized második felében.

Érdekes dilemma: ki a fideszes, ki a KDNP-s? Emlékezetembe idézi a hetvenes évek egyik legendás sajtócímét egy vidéki napilapból: „Zsákutca-e a hígtrágya?” Ezt a fogós, ravasz kérdést lehetett még ilyen nehéz eldönteni, mint a mi mostani problémánkat.

Másként állna a helyzet, ha a felfüggesztés személyre szólna: de hát a Fidesz politikájának, kampányának szólt, világosan meg is indokolták.

Annyi bizonyos, hogy mély hite van a kereszténydemokratáknak, nagy az ő hitük. Amint Semjén is megmondta volt az ATV-nek:

„A mi célunk az, hogy maradjunk a Néppártban és a Néppárt visszatérjen az alapító atyák értékeihez, ami a keresztény civilizáció és a nemzetek Európájának a gondolata. A jelenlegi helyzetben nagy hit kell a Néppárthoz, de nekünk nagy a hitünk.”

És kétség nélkül hisznek a képviselők feltámadásában is.

Hogy a Néppárt miben hisz, azt még majd meglátjuk: de nem hinném, hogy ez a kifacsart, kettős párttagságra hivatkozó érvelés meghatná őket.

No, amint az első képviselő megpróbál újjászületni, meglátjuk.

De hogy ebből lesz még jogászkodás Brüsszelben, az is bizonyos.

Bréking (fék)nyúz, 2019. március 21. – Tudósítás a másik valóságból

0

Gulyás Gergely elmagyarázta nekünk, a Néppárt megijedt, hogy elveszítheti a Fideszt, sem a kizárásról, sem a felfüggesztésről nem döntött. Az MTI által idézett szakértőktől és politológustól pedig megtudhatjuk, hogy ami tegnap történt, az óriási győzelem a Fidesznek, óriási vereség a bevándorláspárti erőknek.

A Néppárt megijedt, hogy elveszítheti a Fideszt

„A Néppárt sem a kizárásról, sem a felfüggesztésről nem döntött” – mondja Gulyás Gergely a Mandiner Fidesz-felfüggesztést firtató kérdésére. Tudomásul vették, hogy mi ugyanúgy, ahogyan 2000-ben az Osztrák Néppárt, a három bölcs jelentéséig nem képviseltetjük magunkat a Néppárt párttestületeiben. Ez a mi döntésünk volt, amit ők tudomásul vettek.

A Miniszterelnökséget vezető miniszter a lapnak elárulta: az EPP belső vitájában a közép-európai országok kivétel nélkül a Fidesz mellett álltak, ahogy a franciák, az olaszok és a Lengyel Parasztpárt is. A németek kompromisszumra törekedtek, és a végeredményhez a CDU új elnökének támogatása is kellett. Gulyás szerint az a legfontosabb, hogy a Néppárt visszarángatható legyen a konzervatív-kereszténydemokrata irányba.

A skandinávok és a Benelux-államok pártjai, „ahogy megszoktuk tőlük, ellenségesek voltak velünk szemben. Azt gondoljuk, hogy ők nincsenek jó helyen egy önmagát kereszténydemokratának nevező pártcsaládban,
viszont mi mégsem szeretnénk őket kizáratni”. (Mandiner: Gulyás Gergely: A Néppárt megijedt, hogy elveszítheti a Fideszt)

Szakértők szerint óriási győzelmet aratott a Fidesz az Európai Néppárt ülésén

Ifjabb Lomnici Zoltán, alkotmányjogász az M1 aktuális csatorna szerda esti Híradójában azt mondta: az ülésen történtek óriási győzelmet jelentenek a Fidesznek, egyúttal óriási vereséget a bevándorláspárti erőknek.

Súlyos vereséget szenvedtek azok az erők, politikai szereplők, amelyek, illetve akik a Fidesz kizárását szerették volna elérni – tette hozzá Lomnici Zoltán, megjegyezve: hiába ment Brüsszelbe Soros György fia, Alex Soros is, sem neki, sem Judith Sargentininek sem sikerült kikényszerítenie, hogy kizárják, vagy felfüggesszék a Fideszt.

A történtek magyar belpolitikai helyzetre gyakorolt hatásairól Lomnici Zoltán azt mondta: az ellenzéki pártok „ebből a szempontból nem hitelesek”. Minden józan magyar ember tudni fogja, hogy újabb csatát vívott Orbán Viktor miniszterelnök, sikeresen.

Pócza István, az Alapjogokért Központ vezető kutatója hangsúlyozta: Orbán Viktornak sikerült megakadályoznia, hogy az EPP liberális és baloldali szárnya győzelmet arasson a kereszténydemokraták felett. Értékelése szerint a „csata” győzelemmel ért véget, de a „háború” ettől még folytatódni fog európai szinten és a néppártban is. (MTI: Szakértők: óriási győzelem a Fidesznek, óriási vereség a bevándorláspárti erőknek)

Politológus: az Európai Néppárt elveszti erőteljes szerepét

Deák Dániel politológus szerint az Európai Néppárt elveszti erőteljes szerepét, mert eltávolodott az eredeti kereszténydemokrata értékektől, és inkább balliberális pártokkal működik együtt.

A szakértő az M1 aktuális csatornán azt mondta, a néppártnak a májusi európai parlamenti (EP-) választásokon lesz az utolsó esélye arra, hogy ezt elkerülje.

A bevándorláspárti álláspontot képviselők elhibázott politikát folytatnak, ezeknek a pártoknak az adott országokban is meggyengült a támogatottsága – vélekedett, hozzátéve, a kérdés az, hogy az Európai Néppárt felismeri-e, hogy hibás úton jár.

Szerinte eközben a Fidesz az elmúlt időszakban a legsikeresebb párt a néppárton belül, és a mandátumbecslések is azt mutatják, hogy a Fidesz fogja elérni a legerősebb eredményt az EP-választásokon.

Ezáltal a választások után nemcsak az Európai Parlamentben változnak meg az erőviszonyok, hanem a néppártban is. A magyar álláspontot osztó politikai erőknek lesz több mandátuma, akik pedig támadják, vissza fognak szorulni – mondta.

Hozzátette, a Fidesz súlya meg fog nőni, így jobban tudja majd érvényesíteni akaratát.

Kitért arra is, a Fidesznek komoly politikai győzelem, hogy sikerült elkerülnie a néppártból való kizárást. Az elmúlt hetek vitája is a Fidesznek kedvezett, mert egyértelművé vált, hogy a bevándorláspárti politikusok az európai állampolgárok akaratával szemben politizálnak – közölte Deák Dániel. (MTI: Politológus: az Európai Néppárt elveszti erőteljes szerepét)

Az Akadémia függetlenségéért tüntetnek – videó

Az Akadémiai Dolgozók Fóruma második tüntetését tartja a Magyar Tudományos Akadémia függetlenségért, a kutatóhálózatok megmaradásáért.

A szervezők szerint: „Palkovics miniszter azzal zsarolta meg a Magyar Tudományos Akadémia vezetőségét, hogy erővel veszi el a kutatóhálózatát, ha arról nem mond le önként. A miniszter eljárása méltatlan, a megfogalmazott diktátum pedig elfogadhatatlan. Zsarolással nem lehet kikényszeríteni a Magyar Tudományos Akadémia átalakítását.”

A tüntetők Akadémia előtt gyülekeztek, majd elkezdtek a Lánchídon át az Innovációs és Technológiai Minisztériumhoz vonulni a Fő utcába.

Palkovics lemondását követelik

A tüntetők – miután megérkeztek a minisztérium elé – Palkovics lemondását követelték.

Nehéz idők a láthatáron – Déli kávé Szele Tamással

Kérem, volt tegnap, ami volt, győzött mindenki, diadalénektől zengenek a közösségi oldalak, akkor is, ha szó sincs győzelemről, csak egy párt belső döntéséről – de mi lesz holnap? Ugyanis nekünk az számít. Capuccinót kérek, pincér, az mégis európai – a gyenge német blümchenkaffeet nem szeretem, pedig azt illene most inni.

Az természetesen vérforraló, ahogy a magyar kormánypárt ékes, sőt, éktelen szavakkal bizonygatja, miszerint minden az ő akaratuk szerint történt, ők így szállnak le a bicikliről, nevetségesek a kormánylapok főcímei, de azért azt sem állíthatjuk, hogy ez a Fidesz döntő veresége, és innentől kezdve le lehet írni, nem rúg labdába.

Itthon mindenképpen rúg, és még milyen nagyokat fog rúgni! Sőt, teljesen az Unió pályájáról sincs kitiltva, csak a néppárti tagsággal kapcsolatos jogai vannak felfüggesztve a pártszövetségen belül. Ami azt jelenti, hogy mostantól kezdve a fideszesek nem jelölhetők a néppártiaknak járó tisztségekre az Európai Parlamentben, nem szavazhatnak a néppárt ügyeiben, sőt, részt sem vehetnek a néppárt rendezvényein. De ettől még az Európai Parlamentben szavazhatnak ám! Azt a jogot majd csak a hetes cikkely alkalmazása után vehetik el, annak az eljárásnak a megkezdését pedig pont a néppárti ügyek miatt elhalasztották a választások utánra. Persze, a mostani viselkedésüktől függ majd, hogy a hetes cikkely ügyében a Néppárt melléjük áll-e, megvédi-e majd őket, avagy ellenkezőleg, épp ezért ha Orbán Viktor az eszére hallgat és nem az érzelmeire, most nagyon visszafogott és az Unióval szemben barátságos kampányt kellene tartania.

Más kérdés, hogy nem hallgat az eszére.

Egy agresszív kampány viszont kiválthatja a teljes Néppárt ellenszenvét épp úgy, mint a Fidesz ügyeinek kivizsgálásával megbízott Bölcsek Tanácsáét is.

No igen: szóval, a párttagsággal kapcsolatos jogok addig vannak felfüggesztve, míg a háromtagú „Bölcsek Tanácsa” – Wolfgang Schüssel volt osztrák kancellár, Herman van Rompuy, az EU-tagországok állam-, illetve kormányfőit összefogó Európai Tanács volt elnöke és Hans-Gert Pöttering, az Európai Parlament (EP) volt elnöke – kivizsgálja az ellenük felhozott vádakat (melyeket egytől egyig „fake news”-nak minősítettek), tapasztalatokat gyűjt Magyarországon és jelentést ír ezekről, valamint a politikai helyzetről és a Fidesz tevékenységéről.

Hát, ha ezek a Bölcsek, akkor a jelentés egyfelől nem készül el egyhamar, másfelől nem biztos, hogy elmarasztaló lesz.

Ne feledjük, hogy Wolfgang Schüssel az Osztrák Néppárt (ÖVP) vezetője volt, az osztrák kormányfői tisztséget 2000-2007 között töltötte be, és ellene bizony – igaz, sok évvel ezelőtt – de folyt ilyen vizsgálat, a Jörg Haider-féle Osztrák Szabadságpárttal kötött koalíciója miatt, azt megúszta, de mély nyomokat hagyhatott benne. Nem bizonyos, hogy Orbán Viktor nem számíthat az együttérzésére, sőt, a magyar miniszterelnök meg is szólalt erről tegnap:

„Az, hogy Schüssel most benne van ebben a bizottságban, miközben 20 éve egy ugyanilyen vizsgálta öt, azt jelenti, hogy 20 év múlva én is jogállamot fogok vizsgálni, mondjuk a svédekét.”

Vagy nem, miniszterelnök uram, vagy nem – értem én az utalását, de arra, hogy maga mit fog húsz év múlva vizsgálni, térjünk vissza ennek az időnek az elteltével, én ígérem, itt leszek, megvárom, és majd akkor meglátjuk.

Herman van Rompuy 2008-tól egy évig Belgium miniszterelnöke volt, az Európai Tanács állandó elnöki tisztségét pedig 2009-től 2014-ig töltötte be. Az ő pártja inkább a néppárt liberális oldala felé húz, de tanácsi elnökként sokat volt kapcsolatban Orbán Viktorral, és komoly vitáik nem voltak.

Hans-Gert Pöttering a német Kereszténydemokrata Unió (CDU) egyik tekintélyes veterán politikusa, 2007-2009 között volt az EP elnöke, 2010-től 2017-ig pedig a CDU-hoz közel álló Konrad Adenauer Alapítványt (KAS) vezette. Őt tekinthetjük centristának, ám ne feledkezzünk meg a CDU (és a CSU) tegnapi hangsúlyos nyilatkozatáról, melyben egyértelműen a Fidesz felfüggesztését támogatták.

Szóval, billeg a mérleg, nagyon kiegyensúlyozott.

A nyelve valószínűleg van Rompuy lesz.

De egyáltalán, hogyan sikerült ezt a felfüggesztést elérni? Csak annyit tudunk a javaslatot megelőző tárgyalásokról, hogy Manfred Weber szerint „nyílt és kemény vita” zajlott, amit – ismervén a magyar kormányfő keresetlen modorát – mindenki képzeljen el magának. De az eljuthatott a tudatáig, miszerint jobb, ha az elnökséggel közösen javasolják a párton belüli jogok felfüggesztését, mert így még hivatkozhatnak arra, hogy győztek, mindig is ezt akarták, erről álmodoztak holdvilágos éjszakákon át, és így legalább itthon megfújhatják a győzelmi harsonákat.

Azonban a szavazás eredménye olyan lett, ami még a Néppárt történetében is ritka: 190 igen, 3 nem szavazattal fogadták el a javaslatot, szóval nagyon unhatják már az EPP-ben a Nagyhatalmú Sündisznócskát, valamint barátait és üzletfeleit.

Hát, akkor ez a felfüggesztés él a vizsgálat végéig, aztán születik valami döntés, de ez még csak kellemetlen és megalázó lehet Orbánnak. A feketeleves csak a választások után következik. Ugyanis gondolkodjunk: a magyar kormányfő az uniós parlament teljes átrendeződésére számít, populista túlsúlyra, amiben nem hiszek és nem hisz Európa lakosságának többsége sem, de az valószínű, hogy valamennyire át fognak rendeződni az erőviszonyok. Főleg most lehetünk ebben biztosak, mikor már tudjuk, hogy Theresa May mára tervezett halasztási kérelmét megtette tegnap, és a Brexitnek csak június 30-ig kért halasztást, ami különben szerepet játszhatott a néppárti döntésben is. Ugyanis így már biztos, hogy nem lesznek uniós parlamenti választások az Egyesült Királyságban, így az európai jobboldal sok képviselőt veszít, nagyon sokat: azért is született döntés a felfüggesztésről és nem a kizárásról. Még mindig ez volt a leghatékonyabb módszer a képviselői helyek maximalizálására.

Mármost a választásokig ellesz a Fidesz valahogy, ám utána elképzelhető, hogy a képviselőcsoportja megpróbál helyezkedni az újonnan kialakult viszonyok alapján.

Megpróbál – és nem tud!

Ugyanis akár a konzervatívokhoz szeretnének átülni, akár a populistákhoz, akár egy új frakcióba, amit Orbán szeretne (és azt persze vezetni is szeretné), nem tehetik. A pártcsaládjukban gyakorolt jogaik fel vannak függesztve, így a kilépés joga is, nem mehetnek se ide, se oda, a vizsgálat meg el fog tartani egy ideig. Ráadásul jön a nyár, jönnek a szabadságolások, az is holtidő.

Közben zajlik a hetes cikkely alkalmazásának eljárása, ami szintén nagyon hosszú időbe telik majd, jó esetben késő őszre járhat eredménnyel – akkor viszont könnyen meglehet, hogy nem csak a Fidesz képviselőinek szavazati jogát függesztik fel egy időre (ha olyan döntés születik, bár ennek is ezer buktatója van), hanem minden magyar képviselőét, így az ellenzékiekét is.

Nem érdemlik, de ilyen a szabály.

Tehát, megfelelő időzítés esetén a néppárti döntést követheti a hetes cikkely alkalmazása, ami most azt jelentené, hogy a Fideszt és főleg Orbán Viktort viszonylag hosszú időre is kikapcsolhatják az uniós politikából.

Mi több, az Unió költségvetésébe sem lesz beleszólása

Márpedig azt egy erős néppárti háttérrel lehetett volna Magyarország javára befolyásolni, de így nem lehet – senki sincs már velünk, és nem is kellünk senkinek. Valószínűleg csökkenni fognak a strukturális támogatások is, a kohéziós alapokat 2020-ban mindenképpen megvonják, bár ha az Unió elfogadja Weber ötletét a felállítandó kilenc tagú testületről, mely az alapjogok sérelme esetén gyorsított eljárással vonhatja meg a strukturális támogatásokat is és küldhetné az Európai Unió Bírósága elé a vétkes államot, úgy az is megeshet, hogy egy vörös centet sem fogunk kapni az Uniótól.

A CEU jogi garanciákat szeretne

Ez a magyar gazdaság teljes romba dőlését jelentené. Reméljük, nem kerül rá sor, de érdemes számon tartanunk a lehetőségét. Időközben a CEU ügye is befolyásolja a kialakuló helyzetet, ugyanis híreink szerint a Bölcsek Tanácsa náluk kezdi majd a vizsgálódást. Ez magyarázhatja a CEU friss sajtóközleményét, amiben világossá teszik: úgy mennek, hogy maradnak, de azért jogi garanciákat szeretnének.

„Budapest, 2019. március 20. – Kinyílt egy ajtó – mondta Michael Ignatieff, a CEU elnök-rektora, miután Orbán Viktor miniszterelnök és Markus Söder miniszterelnök levélváltásukban közös támogatásukról biztosították a CEU és a Müncheni Műszaki Egyetem (TUM) együttműködését, és miután az Európai Néppárt felfüggesztette a Fidesz tagságát.

Az ajtó nyitva áll, de hogy eljutunk-e a megoldásig, attól függ, hogy a magyar kormányzat végigtárgyal-e és ratifikál-e egy olyan nemzetközi megállapodást, ami garantálja, hogy a CEU amerikai diplomákat kiállító intézményként szabadon folytassa tevékenységét Budapesten, tette hozzá Ignatieff.

Bajorország miniszterelnöke levelében jogi garanciákat kért a magyar kormánytól arra, hogy a CEU amerikai és európai diplomákat kiállító intézményként Budapesten működhessen, emlékeztetett Ignatieff. Ez az a döntő feltétel, aminek a magyar kormány haladéktalanul meg kell, hogy feleljen.

A CEU köszöni Söder miniszterelnök, Manfred Weber és az EPP tagjainak közbenjárását. Bízunk benne, hogy erőfeszítéseik eredményesek lesznek. A CEU várja, hogy együtt dolgozhasson a háromtagú „bölcsek tanácsával”, amelyet azért nevezett ki a Néppárt, hogy megbizonyosodhasson arról, hogy a magyar kormányzat betartja-e vállalásait.

Ezek a fejlemények nem változtatnak a CEU bécsi tervein. A CEU kampuszt nyit Bécsben, amely 2019 szeptemberében kezdi meg működését. A CEU köszönettel tartozik Bécs városának és Ausztria kormányzatának a meleg fogadtatásért és a konstruktív hozzáállásért.”

Csendben megjegyezném, hogy ez valóban gyakorol hatást a dolgok folyására, de lassan az is kérdéses, hogy ha minden a legradikálisabb forgatókönyvek szerint történik, érdemes lesz-e egyáltalán a CEU-nak Budapesten működni?

Bonyolult folyamatok zajlanak, csak egyben lehetünk bizonyosak: nehéz idők jönnek.

És legnagyobbrészt saját magunknak köszönhetjük őket.

A köröndi remete

Nem korondi: köröndi. Kodály köröndi ráadásul. Kérném tisztelettel, mint egy remete a mesekönyvekben – csak hát Mucska Péter meséje nem igazán vidám, hiszen hajléktalanról van szó, aki jobb híján húzza meg magát a Körönd egyik százötven éves platánjának törzsében, illetve annak odvában. És csak remélhetjük, hogy boldogan él, míg meg nem hal.

De különben egészen jól, otthonosan érzi magát. Mucska úr Szlovákiában született, ott is élt, hentes volt, zsoké és lovász, míg össze nem veszett a családjával, és ott nem hagyta nekik minden földi vagyonát. Nagy veszekedés lehetett, annyi szent, de Mucska mester is úriember lehet, aki nem pereskedik az odahagyottakkal, hanem inkább járja nincstelenül a maga útját.

A platánra egy hónapja talált rá, de laktak abban emberek már korábban is – akkora az odú, hogy kényelmesen elfér benne két ember állva is, fekve is, a bejáratot és egy kisebb rést, amit ablaknak használ, szúnyoghálóval zárta le, így az egerek is békén hagyják. Éjjel az odúban alszik, nappal a várost járja, bádogdobozokat gyűjt, ezeknek az eladásából akár két-háromezer forintot is megkeres naponta.

De itt jön a logikai csapda. Egy közeli hajléktalanszállóra jár főtt ételért és melegedni, ahol minden nap kap reggelit, ebédet és vacsorát, de magyar lakcímkártya hiányában nem maradhat ott. Meglehet, hiba is volt a sajtónak foglalkoznia vele, ugyanis a hajléktalanság – vagyis az „életvitelszerű közterületi tartózkodás” tavaly ősz óta bizony szabálysértés, amit büntetnek, ha valami szemfüles pribék rálel Mucska mester odújára, kilakoltathatja onnét is, bár érdekes jogi kérdés volna, hogy a közterületi fa odva is közterület-é? Bár valószínűleg az.

De hát hogyan tiltják, tilthatják a szegénységet, hajléktalanságot?

A 178/2018 (X.2.) kormányrendelet útján, melynek alcíme: „az életvitelszerű közterületi tartózkodás szabályainak megsértése szabálysértéssel kapcsolatban közreműködő egyes szervek kijelöléséről és feladatairól”. Alapvetően a szabálysértésnek minősített otthontalanság elleni intézkedéseket részletezi, nem kevés tanulsággal: akik írták, valószínűleg életükben nem találkoztak még hajléktalannal, és azt hiszik, az választott életforma, amit kalandos lelkületű, bohém egyének űznek, játszi hangulatukban. Igazán rájuk férne, mármint a jogalkotókra egy, csak egy hűvösebb éjszaka a nyóckerben akárhol.

Annak okaira, hogy mitől lesz az emberből hajléktalan, most nem térnék ki, sokféle útja-módja lehet annak, de mióta bíróság elé is állíthatnak valakit azért, mert nincs lakása, minden jóérzésű ember úgy gondolja, hogy embertelenség volt ilyen törvényt hozni. Sőt, a jelek arra mutatnak, hogy a rendőrök is jóérzésű emberek, mert a törvény meghozása utáni december hónapban tíz hajléktalant állítottak bíróság elé azért, mert az utcán élt, azóta viszont egyetlen embert sem. Egyebekben pedig tavaly októbertől március 4-ig országszerte 338 esetben alkalmazott helyszíni figyelmeztetést a rendőrség „életvitelszerű közterületi tartózkodás” szabályainak megsértése miatt.

No, de a figyelmeztetés mégsem börtön.

Amint látom, a fizetetlen túlórákkal sújtott, halálosan fáradt rendőrök megoldották a helyzetet. Nem intézkednek. A szabálysértés súlyát és társadalmi veszélyességét tekintve ez indokolt is, még ha nem is okvetlenül jogszerű: míg muszáj volt, míg ellenőrizték őket, megfeleltek a kívánalmaknak, de van egy olyan sejtésem, hogy úgy január elejétől már a vezetőség sem adott parancsot ennek a törvénynek a minden áron való érvényesítésére.

De embertelen is, logikátlan is hajléktalanok ellen intézkedni, míg a valódi bűnözőkre esetleg nem jut kapacitás emiatt. És vannak valódi bűnözők, szép számmal. A törvény meghozása óta annyi történt, hogy a hajléktalanok és a rendőrök taktikát változtattak, a hajléktalanok még mindig ott vannak az aluljárókban, közterületeken, csak nem telepednek le egy helyre, vagy csak metrózárás után mennek le aludni, a rendőrök meg félrenéznek. Élni és élni hagyni alapon. Azonban a rejtőzködő hajléktalanok kikerülnek a szociális intézmények látóköréből is, így tehát ez a törvény még sokkal nehezebbé tette az életüket, mint volt.

Igen ám, de pillanatnyilag Budapest legismertebb hajléktalanja az ötletesen faodúba költöző Mucska Péter úr.

Az is megérne egy misét, hogy miért nem kaphat helyet a hajléktalanszállón

Azért, mert nem magyar állampolgár – és óhatatlanul feltevődik az emberben a kérdés: aki ezt az okos szabályt hozta, az minden hajléktalantól útlevelet kér? Nem elég baja annak a szerencsétlen embernek, hogy kényszerhelyzetben van, földönfutó, még az állampolgársága is fontos?

Csak szülőföldön szabad földönfutni?

Biztos lesz olyan zseni, aki elmagyarázza, miért jó ez így, ahogy van, és sehogy másképp nem is lehet, ez számomra akkor is visszatetsző, ha tudom, hogy Bécsben sincs másképp. Az ott élő magyar hajléktalanok is kiszorulnak ausztriai lakcímkártya nélkül a szociális ellátások egy részéből, ugyanakkor azt mondják: ha jön a hideg, egyszerűen képtelenség volna elkerülni, hogy meleg helyre vigyék őket, ha kell, szelíd erőszakkal is. Nem is fagyott meg Bécsben idén senki sem.

Magyarországon erősen titkolják a hatóságok ezt az információt, én magam is sokat nyomoztam utána, míg kiderült, hogy ilyen formában ez titok, vagyis hogy nem nyilvános adat – de képet alkothatunk magunknak a helyzetről, ha tudjuk, hogy a KSH évente készít egy táblázatot a halálozási okokról, ebben szerepel egy olyan ok, hogy „a túlságosan nagy hideg hatásai”. E szerint 2015-ban 168, 2016-ban viszont már 238 embert ölt meg a hideg az országban. 2017-es és 2018-as adatok nincsenek. Illetve a Magyar Szociális Fórum adatai szerint 2018 február 20-ig 149 rendkívüli kihűlés fordult elő, de ez nem hivatalos statisztika.

Viszont talán nem is a pontos szám a legfontosabb, hiszen egy fagyhalál is sok. Hanem azzal kéne inkább foglalkozzunk, hogy ne tiltsuk a hajléktalanságot – ennyi erővel a náthát is tilthatnánk, az is könnyen meglepi az embert, az is elérhet akárkit – hanem előzzük meg.

Csak az pénzbe kerülne. A pénz meg nem mindenféle szegény emberek támogatására való, hanem arra, hogy osszuk, legalább milliárdos tételekben, és hajigáljuk kifelé az ablakon.

Ki tudja, meddig maradhat Mucska Péter az odúban

Ki tudja, mikor és kinek szúr szemet, hogy ott él.

Én csak azt tudom, hogy akármikor is viszik el onnét: mindig lesz utódja sajnos.

És kívánom, hogy minél tovább hagyják békességben, háborítatlanul lakni a platánban.

Lendvai Ildikó: Arról jutott eszembe… – 6.

Arról jutott eszembe, hogy Felcsúton mesterséges sziget épül. Mégpedig uniós támogatásból, a záportározó tó közepére, amelyet viszont csónakázó tóvá alakítanak. Az egész projekt nevetségesen olcsó, 235 millióból megvan, ami eltörpül a stadion és a kisvasút költségei mögött. Minden felcsútira cirka 150.000 forint esik, aminek lehet, hogy náluk jobb helye volna, de nem sokat kérdezték őket.

Teljes szívemből támogatom a tervet, akár az a 4 azaz négy helyi lakos, aki a polgármester tájékoztatóján mégiscsak megjelent. Ne tessék kevesellni a népakarat eme megszólaltatóinak számát, a település sem nagy, összesen 1600-an lakják. Vagy többen, ha a Mészáros-család tagjai, barátai és üzletfelei minimum duplán számítanak, ahogy illik.

Először is a terv roppant gazdaságos. A kisvasutat a kutya sem használja, csak újabb és újabb veszteséget termel, de más lesz a helyzet, ha a vasútállomásról át lehet sétálni a hídon a szigetre, és vissza. Erre már tódulni fognak, az biztos. A projekt leírása hangsúlyozza is: „idevonzhatja a turistákat, akik ha már eljöttek, biztosan felülnek a kisvasútra is.” Ha már. Azért nem ártana felkészülni arra is: mi van, ha még mindig nem jönnek. Volnának ötleteim, persze nem tudom, ezekre is jönne-e európai pénz, azok ott Brüsszelben az Elios-ügy óta elég gyanakvóak. Pedig fogadni mernék, az is megdobná a kisvasút forgalmát, ha pl. mesterséges vulkánkitörést vagy cunamit állítanának elő, gladiátorjátékokat rendeznének, esetleg sivatagi oroszlánokat vagy fehér bálnákat telepítenének oda. Vagy trópusi esőerdőt, arapapagájokkal, húsevő növényekkel. Ha ez túl drága, legalább a Városligetből kiebrudalt Vidámparkot lehetne idehozatni.

Tudom, ez csak akkor működik, ha az állam szívének kedves, lehetőleg Mészáros Lőrinchez közelálló beruházót lehet garantálni. Nem bízhatják akárkire a közpénzt. De hát a tóra és a szigetre kiírt pályázatot is olyan vállalkozó nyerte, aki régi kedvence a tendereknek, Mészárosékkal közös konzorciumban is szokott kaszálni. Ugyan már, mibe kerülne neki, ha bedolgozná magát az arapapagáj- vagy a gladiátoriparba is?

Cél a teljes elszigetelődés

De a legjobban azért tetszik a terv, mert igazi modellkísérletnek tartom. Szerintem fel kell készülni arra, hogy az egész ország egy szigetre költözik. Most, hogy a Fidesznek egy időre ajtót mutatott a Néppárt (ebből a szempontból mindegy, hogy próbál emelt fővel kifelé masírozni az ajtón, mondván, maga is ki akart menni), pláne fel kell gyorsítani az előkészületeket. Valami olyan sziget kellene nekünk, ahová senki nem lát be, nem kritizál, nem reklamálja a demokráciát és hasonló idejétmúlt butaságokat. Ahol magyar módra élhetünk, „ahogyan a kedvünk szerint való”, mint a miniszterelnök fejtegette ünnepi beszédében, és nem kell tárgyalgatni (Bayer Zsolt Weberről adott szép jellemzésével) „farizeus szarjankókkal”. A saját szigetünkön annyi nácit tüntetünk ki március 15-én, ahányat csak akarunk, és senki nem sipákol, ha sóval hintik be az Akadémia és az akadémikusok helyét. Elvégre egy szigeten takarékoskodni kell a hellyel, kár pazarolni felesleges intézményekre. Ott majd senki nem akad fenn azon, hogy a felnőtt népesség 1 százaléka birtokolja az összvagyon közel felét, és az uniós földalapú támogatások nagy részét 12 család kapja. Egy szigeten ez nem probléma, hiszen föld se sok van, nemhogy földalapú támogatás.

A végső célt, a teljes elszigetelődést illetően a kerítés még csak gyenge próbálkozás volt. Újabb nagyszabású építkezéssel (a kerítés sem volt rossz üzlet) vizesárkokat kell ásni a határaink körül. Elvégre így szokás a végvárakat is védeni. Mi pedig eléggé a végén vagyunk. Így élünk majd a magunk nem egészen tízmilliós szigetén Európa közepén. Felcsút csak nyilvános főpróba volt. „Nem kell irigykedni! Dolgozni kell” – oktatta Mészáros Lőrinc azokat, akik értetlenül hápogtak a mesterséges sziget hírét hallván. A kormány kitartóan dolgozik is a tervein. Épül a Magyar Sziget. Hídra talán nincs is szükség.
.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK