Valódi mumus lett a migráció, így, az uniós választási kampány idején (pedig a Fidesz szerint az csak pénteken kezdődik – akkor mi volt eddig? Teadélután?), de magának a migrációnak a fogalmát senki sem tisztázta. Pedig tavaly már volt egy érdekes – és tudományos – felfedezés ezzel kapcsolatban, igaz, nem a mai, hanem az ősi Európa kapcsán – hogy is volt csak tavaly márciusban?
Meglehetősen nagy port vert fel akkor a napi sajtóban egy komoly tudományos tanulmány. Egymást érték a szalagcímek, pártállás szerint: „Mindent elsöprő migráció a Brit-szigeteken!” „Felfedte titkait a harangedényes kultúra!” „Őskori brit lakosságcsere!” Nocsak. Hát miről van itt egyáltalán szó?
Mindenkit megnyugtatnék: a szalagcímek hazudtak.
Régészeti és őstörténeti kérdésről beszélünk, szenzáció volt ez, csak épp semmi köze nem volt a napi politikához. Vagyis, ha akarjuk, volt: annyiban, hogy okulhatunk a történetből. Meg büszkék lehetünk a kiváló hazai tudósok munkájára és meglátásaira.
Szóval az úgy volt, hogy a korai bronzkorban, körülbelül Kr. e. 2800-1800 között megjelent ezen a mi öreg kontinensünkön egy nagyon jellegzetes tárgyi kultúra. A rá jellemző leletek: harangedények, réztőrök, csuklóvédők, V-furatú csontgombok. El volt ez terjedve mindenfelé, Észak-Marokkótól, Szicílián át Nyugat-Európában egészen a Brit-szigetekig, Közép-Európában pedig a Kárpát-medencén át egészen Lengyelországig. Ezt nevezzük harangedényes kultúrának.
De hát nem új felfedezés ez: Magyarországon az első ilyen leleteket 1876-ban tárta fel Csetneki Jelenik Elek, aki 1879-ben „A csepelszigeti őskori temetők” című publikációjában négy edény képét közölte is. Egyszóval, tudtuk mi, hogy volt egy ilyen, és mivel jó régen volt, meg rendesen a föld alatt is van, sokat a közbeszéd nem foglalkozott vele. Szakmai körökben vitatkoztak azon, lehetett-e ez egy önálló populáció, de mivel az elterjedése nem összefüggő területet mutat, hanem szigetszerű gócokat, ez a kérdés nyitott maradt. Vajon jött-e valahonnét egy agresszív bronzkori népesség, ami megszállta Európát és mindenkinek harangedényt adott a kezébe, minden férfira csuklóvédőt, és minden ruhára V-furatú gombot varrt? (És ha így volt, ezek nem voltak véletlenül motoros rockerek?)
Persze, a kérdés valóságos melegágya volt a délibábos elméleteknek, eredeztették a harangedények népét Afrikától a Folyamközig mindenhonnét. Ráadásul ezek már majdnem a történeti idők, Egyiptomban már piramisok álltak, Stonehenge is akkoriban épült. No, de kik voltak ezek végül is?
A tavalyi tanulmány szerint, amely a Nature-ben jelent meg, és nagyrészt az MTA BTK Régészeti Intézet és több más magyarországi intézmény közreműködésével (voltaképpen két cikkről van szó) nem is voltak.
A harangedényes kultúra népe mint önálló populáció nem létezett!
A tudósok ugyanis a korszak emberi maradványainak genetikai állományát vizsgálták, és arra jutottak, Kiss Viktória, a Lendület Mobilitás Kutatócsoport vezetője megfogalmazása szerint, hogy „az összeurópai genomikai eredmények alapján megállapítható, hogy a harang alakú edények az Ibériai-félszigetről Közép-Európába a közösségek jelentős vándorlása nélkül jutottak el.” Tehát mindenki maradt, ahol volt, persze, voltak kisebb és közepes népmozgások, de a kontinensen nem történt lakosságcsere. Ellenben igazolható lett most a harang alakú edényeket használó közösségek tömeges áttelepülése az európai kontinensről a Brit-szigetekre. Ez utóbbi térség őskori genetikai képe mind ez idáig szinte ismeretlen volt. A mostani eredmények arra utalnak, hogy a lakosság cseréje igen jelentős, csaknem 90%-os mértékű volt a szigeteken, és ez a bronzkor hajnalán újonnan érkező népcsoport adhatta a mai brit populáció genetikai örökségének nagy részét.
Ez akkor mit is jelent?
Megint nem azt, amire első pillanatban gondolna az ember, vagyis hogy egyszer csak fogták magukat a harangedényesek, és megszállták Britanniát. Hát hiszen abban a korban ilyen szempontból még népekről sem beszélhetünk, inkább kultúrákról vagy közösségekről lehet szó. Inkább az történhetett, hogy a gyéren lakott brit szigetekre betelepült egy, az őslakosságnál fejlettebb, népes harangedényes közösség, és hát, köszönhetően a relatív fejlettségüknek, ők maradtak fenn, az őslakosok pedig beolvadtak közéjük. De ez sem politika: csak maximum annyira, mint amikor a tűzrakó, szerszámkészítő ősünk inkább maradt életben, mint azok az eleink, akik nem mulatoztak ilyen bonyolult ügyekkel.
Viszont ha nem volt egységes harangedényes nép, mire fel találnak Európában mindenhol rájuk valló leleteket?
Játsszunk el a gondolattal, hogy Budapestet beteríti a vulkanikus láva (Isten ments, de mondjuk), mint Pompejit. Az egész városból a legnagyobb épségben a Baross tér egy része marad meg: a kínai vendéglő a Keleti mellett, pár kínai bolt, a pénzváltó, a trafik, a Park szálló és a Baross szobor meg pár lakóház. A lakóházakban sok kínai gyártmányú ruhadarab és elektronikai cikk. Aztán ezt pár ezer év múlva kiássák a régészek, és megállapítják, hogy a mostani budapesti lakosság kínai eredetű volt, sült rizset evett bambuszrüggyel és fafülegombával, valamint egy Baross Gábor nevű bálványt tisztelt, kinek oltárán dohányárukat áldozott. Még tán fel is fedezik a hajdani Vasminiszterben a Jade Császár figuráját.
Tökéletes szamárság? Az, de logikusan hangzana – pár ezer év múlva és a leletek alapján. Csak épp nem igaz. No, ennyit vagyunk képesek elméletek gyártása útján megtudni a valóságról.
A brit betelepülésre is van magyarázat: azok a ködös szigetek ugyan nagyon nehezen megközelíthetőek voltak ilyen régi emberek számára, ráadásul a klíma sem kellemes, de volt ott valami, amire az egész európai kontinensnek szüksége volt. Óntelepek, Cornwallban. Még Mükénében is cornwalli ónt használtak a bronzhoz, persze, azt már a jó föníciaiak szállíthatták nekik, bár az később volt. Persze, hogy az ón miatt mentek oda, akik odamentek.
Hát, szóval elmondható: nem volt a rézkorban migrációs hullám, nem szállták meg Európát agresszív bevándorlók és szó sem volt a brit szigetek erőszakos inváziójáról. A kultúrák kölcsönhatásban vannak hosszú távon, nem háborúban: inkább mozdítja őket előre a kereskedelem és a vegyes házasságok, tehát a nők migrációja (ez szépen nyomon követhető a genetikai vizsgálat alapján), mint a háborúskodás meg a politika.
Nem voltak akkoriban nemzetek, amint nem volt mai értelemben vett politika sem: boldognak nem nevezhetjük a kort, hiszen kissé rosszul volt csatornázva és az átlagéletkor sem volt túl magas. Az embert bármikor agyoncsaphatta a szomszéd, de főként annak okából, hogy kirabolja, nem elvi ellentétek miatt. A közegészségügy majdnem olyan kiváló volt, mint manapság: Ötzi múmiájáról megállapították, hogy hajlamos volt a szív- és érrendszeri betegségekre, a kullancsok által terjesztett Lyme-kórban szenvedett, és tejcukorérzékeny is volt. Ezt az állapotot a mai népesség nagy része is elmondhatja magáról.
De hát, ha nem voltak nemzetek, országok, birodalmak, hogyan lehetett kultúra?
Köszönte szépen, nagyon jól megvolt. A nemzetfogalom egy viszonylag kései jelenség a történelemben: lehetne vita tárgya akár az is, hogy miképpen értelmezzük, kulturálisan, területi alapon, jogi alapon, államtudományi alapon – jaj, elnézést, hiszen többek között mostanság erről szól minálunk a közbeszéd.
Volt azért némi szépsége annak a rézkornak.
Például és legfőképpen az, hogy a modern politikához akkor sincs semmi, de semmi köze, ha a hajánál fogva belerángatják.
Ötzinek nem volt semmiféle pártállása.
Rézbaltája volt neki. Meg lábszárvédője.
Lehet megnyugodni: négyezer év elteltével a mi mai, vérre menő harcainkból és eszmei ellentéteinkből is körülbelül ennyi marad.
Pár használati tárgy, jó esetben néhány írás és sok-sok tudományos vita.
De a politikából semmi.
