No comment…
Dobrev Klára beszéde a Demokratikus Koalíció EP kampánynyitójáról
Közzétette: atv.hu – 2019. április 14., vasárnap
Dobrev Klára EU-s kampánynyitó beszéde
Amerika Hangja – Aggodalom a kémbank, az IIB miatt
A Nemzetközi Beruházási Bank (IIB) Magyarországra költözése aggasztja a biztonsági szakembereket, és újabb adalék a magyar és az amerikai kormány közötti feszültségekhez.
A cikk emlékeztetett az eredetileg a KGST keretében működő, viszonylag kicsi, alig 350 millió dolláros tőkével rendelkező bank történetére, valamint arra, hogy a pénzintézet vezetőjeként Vlagyimir Putyin személyesen választotta ki Nyikolaj Koszovot, akinek az azonos nevű apja az 1956-os felkelés elnyomására Magyarországra küldött KGB-tisztek között volt. A bank Budapestre költözését februárban felvetette az amerikai kongresszus Budapestre látogató, négyfős küldöttsége, és amerikai tisztségviselők szerint korábban megtette ezt Mike Pompeo külügyminiszter is magyar miniszterekkel tartott találkozóján.
Orbán Viktor miniszterelnök fiatal kommunista-ellenes disszidensnek nevezte el magát, aki tüzes orosz ellenes beszédet mondott Nagy Imre, az 1956-os szovjetunió elleni magyar lázadás vezetőjének 1989-es újújratemetésén. Mára az amerikai és nyugat-európai vezetők megelégelték Orbán keletre fordulását és Putyinnal való barátságát, amelyet két emblematikus nemzeti erős ember szövetségének tekintenek.
Az IIB átköltözését a nyugat-európai és amerikai szakemberek újabb fejezetnek tekintik az Orbán és Putyin között kibontakozó „különleges kapcsolatban”, amely Magyarországot Moszkva legjobb barátjává tette.
Az Orbán és Putyin közötti kapcsolat a magyar miniszterelnök 2010-es megválasztása óta elmélyült. Orbán Putyint nevezte meg szerepmodellként – írta a szerző. Az ellenzék részéről Vadai Ágnest, a DK alelnökét idézte, aki kifejtette: Orbán tulajdonképpen azt követi, amit Putyin tesz a jogállamiság és a demokrácia kérdéseiben, a civil társadalom korlátozásában, és azoknak a civil szervezeteknek az elnyomásában és fenyegetésében, amelyeket nem tud ellenőrzése alá vonni.
A cikk szól a paksi bővítésről kötött szerződésről, amelyet vetélytársak nélkül adtak ki, és amelynek iratait titkosították, mígnem egy bíróság kötelezte a kormányt a dokumentumok feltárására. De nem kerülte el a nyugati biztonsági tisztségviselők figyelmét a bankelnök származásában megmutatkozó történelmi irónia sem. Koszovnak, az apja mellett, az édesanyja is a KGB munkatársa volt, Amerikában dolgozó atomkémeket irányított, és ez fokozza a riadalmat, hogy a bankot illegális tevékenységre, és kémtevékenység leplezésére használhatják fel, még csak nem is kizárólag Magyarországon, hanem bárhol, így a schengeni övezet egészében.
A magyar kormány teljes diplomáciai immunitást biztosít a bank munkatársainak, konzultánsainak és minden meghívott látogatójának – ezt Szlovákia megtagadta, amikor korábban Moszkva azt a lehetőséget puhatolta, hogy oda költöztethetik a pénzintézetet.
Dezső Andrást, az Index.hu munkatársát idézve a szerző azt írta: mindez olyan időpontban történik, amikor a szakértők szerint Oroszország gondban van az Európában dolgozó ügynökökkel, miután a kettős ügynök Szergej Skripal és lánya megmérgezése után tömegesen utasították ki a kémkedéssel gyanúsított oroszokat. Dezső szerint a magyar elhárításnak nem lesz elegendő embere ahhoz, hogy figyelemmel kísérje a jövés-menést, és ez várhatóan arra indítja majd a külföldi titkosszolgálatokat, hogy ők is megjelenjenek a színen. Budapest olyan lesz, mint Bécs volt a hidegháború idején, amikor arról volt ismert, hogy az a különféle titkosszolgálatok embereinek gyűjtőhelye. Nem kísérik majd figyelemmel a bank pénzügyi tranzakcióit sem, vagyis – írta a szerző ismét Vadai Ágnest idézve –, bármiféle üzlet lehetséges. A politikus hangsúlyozta: pártját nagyon aggasztja ez a bank.
Az Amerika Hangja kért a kérdésben interjút Orbán Viktor szóvivőjétől és Szijjártó Péter külügyminisztertől, de a kérést elutasították.
A bank közleményt adott ki, amelyben cáfolta, hogy Koszov elnöknek bármi köze lenne az orosz titkosszolgálatokhoz, elutasította azt is, hogy a bankot orosznak minősítsék, hiszen multilaterális pénzügyi szervezet. A közlemény arra is rámutatott, hogy az Európába költözéstől a bank tőkéjének és kihelyezési tevékenységének növekedését, a pénzintézet ismertebbé válását és újabb résztulajdonosok bevonásának lehetőségét várják.
A cikk emlékeztetett rá, hogy Orbán Viktor első kormányzása idején eléggé aggódott a bank átláthatatlansága miatt ahhoz, hogy abból kiléptesse Magyarországot, de egy évtized elteltével újra belépett.
A cikk Julius Horvathot, a CEU professzorát is idézte, aki kifejtette: az Orbán és Putyin közötti politikai barátság alapja szerinte nem az ideológiai közelség, hanem az, hogy a magyar vezető átértékelte az európai hatalmi egyensúlyt, és azt látja, hogy nő Putyin befolyása a régióban. Végül Nyilas Gergő, az Index.hu újságírója azt mondta a szerzőnek:
„Ha az a kérdés, hogy a magyar kormány az orosz befolyás eszközévé akarja-e tenni Magyarországot, akkor a válasz az, hogy nem, nem ez a szándék. De ha azt kérdezik, hogy kockázatos játékot folytat-e a magyar kormány, amely elvezethet ehhez a következményhez, akkor a válasz igen”.
Orbán-Csányi összecsapás jöhet?
Itt és itt már megírtuk, hogy Csányi Sándor OTP-elnök – „Mészáros” élre törése előtt megkérdőjelezhetetlenül a leggazdagabb és Orbán után minden bizonnyal a legbefolyásosabb magyar – lehetett volna Orbán egyetlen esélyes kihívója egy mindent átfogó hatalmi vetélkedésben, amelyben a politika az egyik mozzanat. Lehetett volna, de nem lett, mert Csányi nem vette fel a kesztyűt, vélhetően sokkal fontosabbnak és testhezállóbbnak érezte a bankári munkáját és befektetései kezelését, illetve ha lettek volna is indítékai egy alternatív politikai centrum létrehozására, pontosan tudta, hogy a jelenlegi politikusi és káderállománnyal ezt aligha teheti meg. Olyan vereséget kockáztatott volna, amely maga alá temeti egyebek mellett a MOL-ban lévő és az agrárbefektetéseit is, és nem akart kockáztatni. Kérdés, megóvhatja-e a saját és családja javait így, ezután.
Az egyik itt linkelt cikkben 2020-21-re tettem, amikor Orbán ráfordulhat az OTP megszerzésére, miután – ahogy az utóbbi hónapok fejleményei mutatják – létrehoz egy hasonlóan erős bankot. A lépés logikusan – azaz szükségszerűen – következik a NER természetéből, miszerint „csak egy maradhat”, továbbá összhangban van Orbán kárpát-medencei törekvéseivel, amelyekhez az OTP és a MOL stratégiai pozíciókkal járulhat hozzá.
Mintha Csányi is érezné újabban a változást
Miután – az utóbbi két évben látványosan – mindent megtett azért, hogy Orbán partnert lásson benne, az utóbb napokban kétszer legalábbis félreérthető nyilatkozatokat tett. Először a devizahitelezést kárhoztatta, amit ismert módon az első Orbán-kormány vezetett be és a fideszes Járai MNB-elnöksége alatt meglépett jelentős kamatemelések tettek népszerűvé. A devizahitelezés felemlegetésének köze lehet ahhoz, hogy a mostani Orbán-kormány még használhatja az EU bírósága és a Kúria kedvező szakmai véleményével újra terítékre került végleges rendezést az OTP gyengítésére és könnyebb megszerzésére (ha az irányítás átvétele szépszerével nem sikerül), míg más – barátibb – bankok esetében a tőkepótlást simán intézheti majd állami forrásokból.
Csányi második „elszólása” Orbán repülőútjai kapcsán történt, amelyeket szerinte Orbán saját zsebből fizetett, amit a miniszterelnök – ismerve ezeknek az utaknak a piaci árát – nem tehetett volna a bevallott jövedelméből és vagyonából. Csányi növekvő aggodalmaira utalhat az is, hogy a keringő pletykák ellenére az OTP-ben nem lépték meg közgyűléssel és nem is fogják elsietni az elnöki és vezérigazgatói pozíció szétválasztását, azaz Csányi nem szándékozik megkönnyíteni hatalommegosztással a bank bekebelezését. Az OTP és a NER közötti nézeteltérésekre utal a Nagy Márton MNB-alelnök és Csányi közötti szóváltás, valamint a tranzakciós illeték megújuló bírálata, amelynek eltörléséért Csányi láthatóan hiába lobbizik.
Csányi ellen szól (marginálisan) és felhasználható a vérszegény MLSZ-elnöki szereplése
Maga az a tény, hogy hagyta magát belerángatni ebben a játékba bizonyos rövidlátásra vall – és érzésem szerint a váltás ezen a poszton lehet majd az első nyilvános jele a készülő összecsapásnak, talán rögtön a devizahitelezéssel kapcsolatos kormányzati retorika megváltozása után.
Egyelőre persze ez édeskevés még egy rendes konteóhoz is, de számol a NER „fejlődési” logikájával, azaz amíg az ellenkezőjét nem látjuk legalább a ciklus végéig, nem is vetendő el. Nem mellesleg egy ilyen súlyú összecsapást – noha az eredményéhez aligha fűzhető kétség – Orbánnak jól elő kell készítenie. Mivel a mai politikai környezetben egyik félnek se lesz érdeke nagy dobra verni a fordulatait, a nyilvánosság aligha fog túl sokat érzékelni belőle – mielőtt az eredménye maga megmutatkozna.
A belgrádi teher – Déli kávé Szele Tamással
Duplát, kérek, mint mindig, bár most stílszerűbb lenne teázni – de az engem nem élénkít fel eléggé, magukat sem, pedig ma érdemes lesz figyelni, mert sok számról és pénzről lesz szó. A Budapest-Belgrád vasútvonal bizony nem filléres vásárfia, még ha kínai portéka is – és egyre komolyabban beszélnek róla. Meglesz az, bár kicsit bonyolultan.
Szóval, erről a vasútvonalról már majdnem két éve tárgyalnak, méghozzá a legmagasabb szinteken: Orbán Viktor 2017. november 27-én jelentette be az akkor Budapesten rendezett Kína és Közép-Kelet Európa Gazdasági Fórumon, miszerint:
„Hétfőn megjelenik a Budapest-Belgrád-vasútvonal kínai finanszírozással történő felújítására vonatkozó közbeszerzési felhívás.”
Ura volt szavának, meg is jelent, aminek mindenféle érdekes következményei lettek. Rögtön először is az, hogy az Európai Unió elkezdett némi korrupcióra gyanakodni, ugyanis ahogy telt-múlt az idő, kiderült, hogy elmarad a tendereztetés és a MÁV szerepe sem volt tisztázott az ügyben. A Budapest-Belgrád vonal ránk eső részét, a Ferencváros-Kelebiai szakaszt ugyanis nem a MÁV újítja fel – ha ők tennék, addig épülne, amíg a Nagy Fal – hanem kínai vállalatok, illetve, könnyen meglehet, hogy nem is felújítják, hanem bizony újat építenek helyette a pálya műszaki állapota miatt. De lássunk pár számot, ugyanis sok okos ember él kis hazánkban, és páran már 2017 végén elkezdték kalkulálni, hogy miképpen is nézne ki ez a beruházás.
Hát akképpen, hogy eleinte 452 milliárdra becsülték a várható költséget, később 550-re, ebből lett mostanra 750 milliárd, illetve nyilvánvalóan többel kell számolnunk, mert ez Magyarország.
Már akkor megmondták a szakértők, hogy évi 1600 szerelvénnyel számolva röpke mintegy 2400 év alatt térülne meg a beruházás, de utána már csak a hasznot hozza, annyit guggolva is kibírunk.
A műszaki problémák számottevőek. Nekünk 162 kilométernyi kétvágányos pályát kéne prezentálnunk, amelyen óránként 160 kilométeres sebességgel érkezhet az áru Pireuszból. Azért pont Pireuszból, mert az ottani kikötőben vannak nagyrészt kínai terminálok. No, de hol van Pireusz Kelebiától? Ahol Makó Jeruzsálemtől, előbb még ki kell építeni a Pireusz-Belgrád és a Belgrád-Kelebia vonalakat is, hasonló minőségben. Ez folyamatban van, ha nem is sietik el, olyan három év alatt ígérik például a Belgrád-Stara Pazova 34,5 kilométeres vonal felújítását, de hát vasútnál első a pontosság, ahogy az igori pályaudvaron is elhangzott már.
A 160-as tempó is érdekesen hangzik, ennyivel ugyanis nem tehervonatok járnak, hanem személyforgalmi expresszek – a mostani pálya nem is bírná ezt a terhelést, felújítva sem nagyon, nincs kizárva, hogy a régi helyett teljesen újat kell majd építeni – és a MÁV aktuális gördülőállománya sem alkalmas erre. Ehhez új mozdonyok, új szerelvények kellenek. Így már érthető a 750 milliárdos költség.
Személyforgalomra különben nem is nagyon lehet számítani, ez az a magyarországi vonal, ami Budapestet kivéve egyetlen nagyvárost sem érint, és a nemzetközi Belgrád-Budapest turizmus is meglehetősen gyér. A teheráru szállítását viszont irtózatosan drágává teszi a kért 160-as tempó – persze lehetséges, hogyne volna az, csak nem véletlen, hogy nem szoktak így rohangálni a tehervonatok.
Hol éri ez meg nekünk?
Egyáltalán: miért kéne nekünk megérje?
Érje meg a kínaiaknak!
Hát, nem úgy van az, kérem. A kínai fél hitelt ad nekünk, amiből mi megépítjük, amit kell, és majd a hitelt is letörlesztjük – tehát voltaképpen ingyen lesz nekik a vasút, nekünk meg pénzbe kerül. De azért nem 2400 év alatt térül meg, hanem hamarább, ugyanis a szakértők – és őket követve az LMP is, minapi közleményében – csak szakmai szempontokat vettek figyelembe, holott vannak üzletiek is. Arról van szó, miszerint Varga Mihály már akkor megmondta:
„Versenyeznek az EU-ban azért, hogy melyik tagállam végezhesse el a Kínából érkező áruk vámkezelését, a vetélkedésbe Magyarország is beszállt. A rivalizálás nem véletlen, egy forintnyi vámbevétel azonnal 33 adóforintot termel. A Budapest–Belgrád vasútvonal felújításával a kínai konténerek hatalmas tömege indulhat meg Magyarország felé. A vám ugyan nagyrészt az unió bevétele, ám az összeg húsz százaléka az ügyintéző tagállamnál marad. Szeptemberig 44 milliárd forintnyi vámbevétel keletkezett itthon, ebből kilencmilliárd forint gazdagította a hazai költségvetést. Az importnál szóba kerül a forgalmi adó is, az import-áfa összege pedig már most meghaladja az 1300 milliárd forintot.”
Aha. Hát, még így is 83 év és négy hónap alatt térül meg a felvett kölcsön alapösszege, de lesz ez több, hiszen a kínai fél kamatra adta nekünk ezt a 750 milliárdot, csak éppen a szerződés részletei titkosak.
Mindenképpen, jó hosszú időre tervez a kormány, én például le merném fogadni, hogy nyolcvan-kilencven év múlva talán már nem ők lesznek hatalmon, vagy ha mégis, akkor tulajdonképpen mindegy is, lőttek az egész jövőnek.
Azt a nevetséges gondolatot sürgősen felejtsük el, hogy Magyarország volna Kína kapuja Európa felé, van Kínának ezer kapuja, nem csak mi, ez egyszerű maszlag a törleszkedési kísérleteink megmagyarázására: legfeljebb annyi értelme van, hogy valamelyest illeszkedik az „Egy út, egy öv” politikájába, ami szabályozná a Középső Birodalom és a világ többi része közötti kolosszális áruforgalmat. De azért enélkül sem akadna el az ellátás.
Nos, 2017-ben már látszott, hogy ez csak azoknak lesz üzlet, akik részt vesznek a vonalépítésben, a felújításban, maga a magyar állam csak veszít rajta. Az Unió is eljárást indított az ügyben, mint említettem volt, épp ezért lepődtem meg, mikor megláttam a hírt: a most épp Dubrovnikban megrendezett Kína és Közép-Kelet Európa Gazdasági Fórumon Orbán Viktor megint elővette a témát:
„Hamarosan aláírhatják a Budapest-Belgrád-vasútvonal korszerűsítésére vonatkozó építési szerződéseket – közölte Orbán Viktor pénteken a Kína-Közép-Kelet-Európa (KKE) együttműködés Dubrovnikban zajló csúcstalálkozóján.
A kormányfő kifejtette: tekintettel a mély és átfogó világgazdasági és világpolitikai változásokra, meggyőződése, hogy a Kína-Közép-Kelet-Európa (KKE) együttműködési formátum megtartása valódi európai érdeket szolgál.
Hozzátette, a közép-európai országok politikája a józan észen és a racionalitáson alapul, ezért a „kölcsönös tisztelet” az alapja a nemzetközi kapcsolataiknak, és ez tükröződik a Kínával folytatott sikeres többoldalú együttműködésben is.
Jelezte továbbá, hogy idén ünneplik a Kína és Magyarország közötti diplomáciai kapcsolatok felvételének 70. évfordulóját.
A Belgrád-Budapest közötti vasútvonal korszerűsítésével kapcsolatban Orbán Viktor hangsúlyozta, hogy a régió legerőteljesebb infrastrukturális beruházása kínai pénzügyi és technikai hozzájárulással valósul meg. Ez a „folyosó” kínálja majd a leggyorsabb szállítási útvonalat Kína és Európa nyugati fele között – jelezte, azt is kiemelve, hogy a projekt a szabadkereskedelmet előmozdító Egy övezet, egy út kezdeményezés integrált része.
Reményét fejezte ki, hogy olyan további projektek is megvalósulhatnak, mint például a Budapest és Bukarest közötti, nagy sebességű vasúti összeköttetés.
A miniszterelnök beszédében szólt a közép-európai régióba utazó kínai turisták számának jelentős növekedéséről, valamint a kínai nyelv tanulási lehetőségének bővüléséről.” (kormany.hu)
Ej, mi a kő, tyúkanyó, kend… Ha lefejtjük a nyilatkozatról a sallangot, amit nevezzünk most stílszerűen és szlengben rizsának, azt látjuk, miszerint eldőlhetett, mely vállalkozásoknak jut ebből a tortából és melyeknek nem, így már neki lehet látni a munkának. És a sikkasztásnak is: ennyi pénzből (amely, ismervén a magyar beruházásokat, minimum másfélszeresére dagad még) biztos, hogy sok leesik majd véletlenül, mint színes tévé a teherkocsiról.
És az nagyon fontos.
Hogy ráfizetünk, kérem? Legfeljebb ráfizetünk, történelmi időket élünk, legalább két olyan beruházás is van mostanság, amit unokáink, sőt, ükunokáink is látni fognak: Paks 2 és ez a vasútvonal.
Mármint, abban nem vagyok biztos, hogy azt látni fogják, ami megépül vagy meg sem épül.
Abban vagyok biztos, hogy az államadósságot fogják látni.
Az viszont ércnél maradandóbb lesz.
Lehet, hogy keveseknek lesz „devizahitel-fordulat”
A bő három éve felfüggesztett devizahiteles perek egy részére lehet hatással a Kúria Konzultációs Testületének állásfoglalása a nem megfelelő tájékoztatás pontosításáról. Azok számára, akik annak idején kérték a banki szerződés egészének érvénytelenné nyilvánítását is.
Sokakban támadt fel a remény, hogy mégis fordulatot ígér a Kúria Konzultációs Testületének (KT) minapi állásfoglalása. A Kúria elnökének kezdeményezésére létrejött csapat bírákból áll, elnöke a polgári kollégium vezetője, Wellmann György. Nem mellesleg az, akinek irányításával öt éve megalkották azokat a jogegységi határozatokat, amelyek – törvények mellett – rendezni igyekeztek a devizahitel-szerződések ügyét.
Pontosítottak, körülírtak
De ezekben éppen az árfolyamkockázatról nem döntöttek. Arról, hogy ki viselje ennek terhét: az ügyfél vagy a bank. (Az árfolyamrés ügyét rendezték, illetve forintosították a szerződések egy részét. Az árfolyam-kockázatra 2011-ben próbáltak megoldást találni, de ez a törvény végül nem orvosolta teljes körűen a bajt.)
A KT 140 ügyet vizsgált meg.
Azt, mi volt a bíróságok gyakorlata a szerződések tisztességtelenségének megítélésében
arról, a bankok hogyan tájékoztatták a kölcsönt felvevőket az árfolyam-kockázatról.
Körülírták azokat a körülményeket, amelyek megléte esetén megállapítható a bankok gyakorlatának tisztességtelen volta. Egyebek közt kimondták, hogy ennek tekinthető, ha különféle dokumentumokból, illetve a szerződésben több helyről kellett az ügyfélnek „összeollóznia” az árfolyamban rejlő rizikó elmagyarázását; ha nem tették egyértelművé, hogy ez a kockázat valós veszély és a szerződés teljes időtartamában bármikor valóra válhat; és főleg,
ha nem magyarázták el az ügyfeleknek, hogy ennek összegében (vagyis a törlesztőrészlet megugrásában) nincs felső határ;
és leszögezték, hogy nem róható fel az ügyfélnek, ha nem tett fel újabb tisztázó kérdéseket, s ha a szerződés szövege – konyhanyelven fogalmazva – kellően homályos és jogias ahhoz, hogy nem érthető átlagembernek.
Csak egyedileg dönthetnek, de kik ügyében?
A testület leszögezte, hogy újabb iránymutatás (a bíróságokra kötelező jogegységi határozat) nem lehetséges, a folytatható pereket egyedileg kell elbírálni.
Adódik a kérdés, hogy kiket érinthet ez az eddigieknél egyértelműbb álláspont arról, hogy mi tekinthető alapos tájékoztatásnak a zömmel svájci frankban felvett, de forintban folyósított és törlesztett kölcsönök árfolyam-kockázatáról. (Töredék hányadban voltak eurós és japán jenes ügyletek is.)
Magyar György magyarázata szerint a 2014-es törvények alapján a devizaalapú kölcsönszerződések érvényességével kapcsolatban folyamatban lévő pereket fel kellett függeszteni legkésőbb 2015. december 31-ig. S ezeket a pereket csak akkor lehet(ett) folytatni,
ha az érvénytelenség, vagy részleges érvénytelenség megállapítása mellett a szerződés érvénytelensége vagy részleges érvénytelensége jogkövetkezményének alkalmazását is kérte a felperes.
Vagyis ha van olyan folyamatban lévő per, amelyben az eredeti devizaalapú szerződés érvénytelenségét támadja a fogyasztó azon az alapon, hogy – az árfolyamkockázatról történő megfelelő tájékoztatás elmaradása miatt –
az egész szerződés érvénytelen, ott lehet még ennek jelentősége.
De – ismétli meg nyomatékkal az ügyvéd -, ilyen per csakis úgy lehet folyamatban, ha az érvénytelenség jogkövetkezményének alkalmazását is kéri a devizahiteles.
És ha érvénytelen, utána mi lesz? Még nem tudjuk
Ennek három következménye lehet. Fő szabályként az eredeti állapot helyreállítása, ami aligha járható út: az ingatlanokat megvették előző tulajdonosuktól vagy felépítették, és azóta eltelt 10-15 év. Ebben az esetben a bíróság a szerződést a határozathozatalig terjedő időre hatályossá nyilvánítja. Erre akkor van lehetőség, ha az érvénytelenség oka – különösen uzsorás szerződés, a felek szolgáltatásainak feltűnő aránytalansága esetén az aránytalan előny kiküszöbölésével – megszüntethető.
A KT éppen erről fog állásfoglalást kialakítani következő, június közepi ülésén. Tehát arról,
mi történjék, ha az elégtelen tájékoztatás miatt ki kell mondani a szerződés érvénytelenségét.
Ez az állásfoglalás nem jogszabály
A kúriai testület nyilvánosságra hozott összefoglaló megállapításai a bírói joggyakorlat aktuális szakmai álláspontját összegzik a kérdésben. Ez azonban nem minősül jogszabálynak, így az egyedi ügyekben eljáró bírókra sem kötelező, bár nyilvánvalóan a bírák igazodnak ehhez, hiszen ez szakmai iránymutatás Magyar György szerint.
Van azonban egy mondata a megismert szövegnek, amelybe sokan fognak belekapaszkodni, s amely valószínűleg még alapot adhat vitákra. Ez azt tartalmazza, hogy ha az árfolyamban rejlő kockázatot feltáró tájékoztatás elégtelen vagy nem is volt, az a teljes szerződés érvénytelenségét vonja maga után. Merthogy ez a szerződés úgynevezett főszolgáltatásának körébe tartozik
Vizsgálható vagy nem a rossz tájékoztatás? Csak erős idegzetűeknek
Ezzel szemben az egyik 2014-es jogegységi határozat úgy szól, hogy „a devizaalapú fogyasztói kölcsönszerződés azon rendelkezése, amely szerint az árfolyamkockázatot – a kedvezőbb kamatmérték ellenében – korlátozás nélkül a fogyasztó viseli, a főszolgáltatás körébe tartozó szerződéses rendelkezés, amelynek tisztességtelensége főszabályként nem vizsgálható.”
Magyar György szerint látszólagos az ellentmondás. Idézi a kúriai határozat indokolását, amely szerint az Európai Unió Bírósága egyik ítéletében akként foglalt állást, hogy a „szerződés elsődleges tárgyát” vagyis a „főszolgáltatást” megállapító szerződési feltételeknek azok tekintendők, amelyek a szerződést jellemző szolgáltatást határozzák meg.
Ennek alapján a devizaalapú kölcsönszerződések jellegadó sajátossága többek között az, hogy e szerződéstípusnál az adós az adott időszakban irányadó forintkölcsönnél kedvezőbb kamatmérték mellett más devizában adósodott el,
amiből következően az ügyfél viseli az árfolyamváltozás hatásait.
Önmagában azonban az, hogy az árfolyamkockázat viselésének szabályai a főszolgáltatás körébe tartoznak, nem zárják ki ezen szerződési rendelkezések tisztességtelenségének vizsgálatát. Abban az esetben, ha e rendelkezések nem világosak, nem érthetőek – figyelemmel a pénzügyi intézménytől kapott tájékoztatásokra is.
Az ügyvéd szerint azonban a „tisztességtelenség” nem általános érvénytelenségi kategória, mert az főszabály szerint a fogyasztóval kötött szerződésben alkalmazott általános szerződési feltételekre vonatkoztatható, vagyis egy szerződés „apróbetűs” részre. Az általános szerződési feltételek általában nem a szerződés fő szolgáltatására vonatkoznak. Kölcsönszerződés esetén a főszolgáltatás: a kölcsön adása (hitelező) és annak visszafizetése (adós).
Fogalmilag a tisztességtelenség – főszabály szerint – erre nem vonatkozhat, csakis az általános szerződési feltételekre.
Ennek alapján tehát várható, hogy ezek után is lesznek értelmezési viták.
Cenzúráznak, cenzúrázgatnak
Lehet azon hosszan vitázni, hogy mi a demokrácia megromlásának, lehanyatlásának, vagy másik oldalról, a lopakodó és/vagy nyílt diktatúra, az autokratikus rendszerek kiépülésének első lépése, viszont egy biztos: a sajtószabadság korlátozása, a média-rezsim politikai kiszolgáltatása, alárendelése, szelektív marginalizálása, a központi cenzúra bevezetése, a kezdetben még szemérmetes, lopakodó diktatúra jele.
Nem ismerünk olyan diktatúrát, legyen az jobb- illetve baloldali, melyben a szabad és független sajtó lenne a jellemző, és nem ismerünk olyan liberális, autentikus, tisztességet demokráciát, amelyben ne működne a média szabad piaca, a gondolatok és vélemények szabad kifejezése, ütköztetése, a médiapluralizmus.
És rögtön szögezzük le, a médiaszabadság, és pluralimus sehol sem jelent abszolut függetlenséget, vagy teljes szabadságot, arra vonatkozik, hogy az újságírók, a nyilvánosságban megszólalok, szabadon, saját lelkiismeretük szerint írhatnak/beszélhetnek, közvetíthetnek tartalmakat, stb. És ezért semmiféle retorziót nem kell átéljenek, sem egzisztenciájukat, sem szabadságukat, sem életüket nem kell félteniük. A médiában dolgozókat, csak saját lelkiismeretük, és a média éthosza, deontológiai szabályai kötelezik, a szakmai korrektség, és tisztesség, a politika nem szólhat bele a szerkesztőségi politikába, nem kötelezheti azt bármilyen, általa nem kívánt dolog megtételére, nem cenzúrázhat. A sajtószabadság viszonyai között a médiák partnerei a politikának, sőt azt monitorizáló, és bizonyos értelemben kontrolláló ellensúlya a politikai kommunikációnak, őszinteségénél, igazságra való érzékenységénél, a tények iránti elkötelezettsége és a korrekt tájékoztatás eszméjének fenntartása, stb., okán.
Nagyon egyszerűen, de frappánsan fejezi ezt ki a régi jó vicc, miszerint: “mi a hasonlóság, és mi a különbség a nyugati és a (volt)szocialista újságíró között? Mindkettő szabadon leírhatja, amit gondol, de az előbbi szabad marad utána is!“
A liberális demokrácia leépítése a média és a mindenféle szabadságjogok szűkítésén át történik, a State Censorship 3.0 korát éljük, amikor a média és azok művelői ellen mindent bevetnek és azok „a kormányzatok által kiszabott gátfutásra kényszerülnek – beleértve az adminisztratív, engedélyeztetési, tulajdonosi, reklám, és büntető szabályozásokat is” (Miklós Haraszti, Illiberal State Censorschip: A Must-have Accessory for Any Maffia State, In: Stubborn Structures /Ed. Bálint Magyar/, CEU Press, 2019, 371-384 pp.). Ahogy azt Haraszti Miklós kifejti, a módszeres állami cenzúra az illiberális rezsimekben, mind a négy médiajogot igyekszik elnyomni, felszámolni: a vélemény és szólásszabadságot; az információhoz való jogot; a szabad online kommunikációt, valamint a pluralizmus és sokféleség, a választás jogát. A médiák szabadsága és pluralizmusa túlmutat saját szűk szakmai ambicióin, vagy mint negyedik hatalmi ágnak, saját érdekein, hiszen modellje a többi állampolgári szabadságoknak, civil polgárjogoknak, többek között a művészi és tudományos kutatás szabadságának.
A magyarországi, persze orosz mintára elkövetett, jószerével bedarált médiát a tudományos kutatás, vagy az irodalom – amit szemérmesen kulturkampfnak mondanak – bedarálása követi, egyazon kaptafa szerint. Illúziókat kerget aki azt gondolja, a média szabadságának fölszámolása az állami cenzúra nem fog az egyéb szabadságjogok fölszámolásába torkollni, és ezért szemet huny, ha cenzúrát észlel.
A dolgok, illetve a demokrácia magyarországi és egyre inkább romániai helyzetét tekintve, abban semmi különös nincsen, hogy egy illiberális rendszerben, egy populista politikai mezőnyben, mely az autokrácia irányába halad, az intézmények – és végső soron – az emberek autonómiáját, igen, szabadságfokát szűkíti a rendszer, ez a rezsim természete immár Magyarországon és jószerével Romániában is. A demokratikus játékszabályokat csupa formális kulisszaként kezelő hatalom – emlékezhetünk még a “fülkeforradalom” kifejezésre, mellyel az Orbán rezsim legitimálni igyekezett egyre korlátlanabb hatalmát még a kétezertízes hatalomátvételt közvetlen követően – természetéhez tartozik a szabadságjogok szükítése, furcsább, hogy ezt mintegy természetesként fogadják el néptömegek. És az is meglepő, hogy az elitek sem emelnek szót, illetve végső soron megosztottak és kiszolgáltatottak, és egymás ellen bevethetők, leszalámízhatók, nemcsak a történelemből nem tanulnak, hanem saját korábbi tapasztalataikból sem. Aki ma a hatalom vasszoknyája alól, biztonságban tudva magát, a kicenzúrázottakon kajánkodik, epés megjegyzéseket tesz, sőt gyűlöletkampányokat kezdeményez, nem is holnap, de már akár a nap végére, maga is kegyvesztett lehet.
És aztán, mint rendes csatlós, mint kiszolgáltatott vazallus, a rommagyar politikum, követi az orbánista cenzúra és médiapolitika minden lépését, és igyekszik – megtartva a léptéket – ugyanúgy eljárni a kis rommagyar média-piacon, mint a Fidesz odaát, illetve a hatalmon levő „koalíciós partnerek” Bukarestben. Többszörösen paradox helyzet, és nyomorúságos eljárások, ha nem lenne tragikus, mert mint jeleztem ma ezek, holnap majd mások fogják bevetni a cenzúra fegyverét, és módszeresen leépítik nemcsak a demokráciát, ami amúgy is vékony kulturális jegen csúszkál, hanem annak még a jövőbeni kiteljesítésének a reményét is, amikor a paternalista (parokiális) politikai kultúrának ágyaznak meg, magyarán a diktatúrát támogatják.
A rommagyar média nagy része közvetlen fideszes kontroll alatt, magyarországi alapítvány tartja fönn, stafírozza ki, utasítja, vagy ki tudja mit és hogyan tesz vele – mert be- és elszámolás erről nincs – mint saját birtokkal rendelkezik fölötte. Másik, mint a román, ne is mondjuk közszolgálatinak, hiszen az egy eufemizmus, mint állami (public) média része kénytelen a rommagyar politikai felügyeletet – a rommagyar főcenzor asszony az állami tv felügyelője éppen, férje a háttérember pedig a gazdasági cenzúra fura ura, megbízható talpasok a rádióban és mindenfele, őrködnek a jobboldali, illetve alt right diskurzusokat próbálgatják rajtunk – elviselni, és független média éppen csak mutatóban van. Ha van, azt is fenyegetik, kiszolgáltatott, és a többi, és a többi. Az újságíró szövetség (leánykori nevén, de azt hiszem semmilyen nevet meg nem érdemel a lezüllesztett sóhivatal) a MÚRE, a cenzúra része, és eszköze, és nem az újságírók támasza, érdekeik védője: sem szakmai, sem képviseleti hitele nincsen.
Most a Gáspárik Attila vezette Erdélyi Kávéházat „vették le adásból” ritka pimasz (itt köszön vissza a Finkelstein-i/Habony-i orcátlanság) módon, és minden hiteles magyarázat nélkül, pártutasításra (mintha ugyan egy technikai igazgatócska vagy mi, dönthet ebben és azután magyarázattal sem tartozik), egy olyan közsszereplőt, aki az illető magyarországi pénzből gründolt és működtetett TV (Erdély-TV), alapító tagja. De lekeverték egyik utolsó adását Markó Bélával, a másik tv alapító taggal és közismert politikussal/íróval is, mondvacsinált ürüggyel. Itt nem is Gáspárik személye a fontos – bár úgy tűnik a rommagyar újságírótársadalomnak, feltéve de meg nem engedve, hogy van ilyen, sem ő sem adása nem fontosak – hanem az, hogy az elmúlt évtizedben több száz jeles hazai és magyarországi alkotóval, értelmiségivel, közéleti személyiséggel, de kevésbé ismert érdekes emberekkel is készített kötetlen, jó hangulatú, nézhető műsort ingyen (a pénzhiány örökös takarozója ezért sem érvényes), és most ezzel a lehetősége is felszámolódott ennek a típusú adásnak.
Persze, mit is nyavalygunk kevesen, hiszen ez nem az első és nem az utolsó – akik, ezt hangoztatják, mintha a folyamatos és egyre durvább cenzúrát, megengedhetőnek tartanák, az egyszerit nem – és hát lesz még rosszabb is. Számoltak már föl központi ukázra hetilapot, rugdostak ki és némítottak el Rádiós és nyomtatott sajtós újságírókat, hallgattatnak el riportereket, fenyegetnek és cenzúráznak ki jobb sorsra érdemes média-anyagokat, stb. A kis kiszolgáltatott és fele-más rommagyar média nagyobb dícsőségére a hatalmasok nem átallanak külföldi és bukaresti nyomást bevetni, ha saját erőből nehéz lenne kicsinálni valakit, és közben írtó nagy magyharrschágukat hangoztatva vezetik zsákutcába az egész kis társadalmat, hogy még az se maradjon ki hitelesen és tényszerűen beszámoljon a végről. Hát itt tartunk cenzúra ügyben, és a lejtőnek még nem látszik az alja, a sajtószabadság fölszámolása javában folyik, és mindig kerül ki tapsikoljon ennek, mert már ilyen a magyar: zokogva vígad és észre sem veszi, hogy miért lesz a dolgok vége a zokogás.
Sajtókáosz Magyarországon
Duplát kérek, sőt, dupla duplát, most kell az erő, az energia – sosem látott káoszban kavarog a magyar sajtó, mégpedig annak mindkét oldala, és az örvény hatása alól senki sem fogja tudni magát kivonni. A tegnapi napon annyi minden történt a médiában, amennyi boldogabb korokban egy egész év alatt sem szokott, és bizony nem minden hír egyértelműen jó, sőt.
Hogy a legnagyobb szenzációval kezdjük, eladták a Népszavát. Éspedig Puch László adta el, aki már korábban is gyászos szerepet játszott a Szabad Föld átjátszásában a KESMA médiumai közé – akkor szűnt meg a Vasárnapi Hírek is, ezzel a mozgással kapcsolatban. De lássuk, mit mond erről maga a Népszava? Mert kibocsátottak egy szerkesztőségi nyilatkozatot az ügyben.
„Elkötelezett befektető érkezett a Népszavához, a piacvezető országos napilap így biztonságban működhet és fejlődhet a jövőben – jelentette be Puch László, hogy megválik az újságtól, melynek kiadóját a Horizont AG nevű érdekeltségén keresztül birtokolta. A Népszava új tulajdonosa Leisztinger Tamás egyik cége, a Proton Trade Zrt. Amint az már ismeretes, a Horizont AG 2016-ban vette át a Népszavát. A szerkesztőség kibővült a Népszabadság és a Magyar Nemzet volt újságíróival, a lap megduplázta példányszámát (hétköznaponként mintegy 21 ezren vásárolják meg, szombatonként pedig körülbelül 25 ezren), a napilappiac vezető szereplőjévé vált, hitelessége megkérdőjelezhetetlen, információit rendszeresen szemlézik. Átalakult az online felülete is – a nepszava.hu érdemi szereplője lett a hírversenynek. „Hogy ezt megvalósulhasson, koncentrálnunk és bővítenünk kellett a forrásokat. Ennek érdekében váltunk meg a többek között a Szabad Földet megjelentető kiadónktól, illetve a Népszava mellékletévé formáltuk a Vasárnapi Híreket, hogy a szombati lapszám színesebb tartalommal versenyezhessen a hétvégi olvasmánypiacon” – magyarázta a búcsúzó tulajdonos.”
Hát, erről van egy saját véleményem, miszerint tudatos törekvéssel van dolgunk: ugyanis az tudnivaló, hogy ellenzéki sajtó addig lesz, míg lesznek ellenzéki újságírók, márpedig ha a Népszabadság megszüntetésével kezdődő folyamatot nézzük (persze, ez is csak egy nagyobb trend része) azt látjuk, hogy a munkaképes ellenzéki kollégákat valósággal szorítják, nyomják, préselik egyre kisebb és kisebb helyre, most már jószerével csak a Népszava maradt, más nyomtatott, papír alapú lapnál nem kormánypártinak nincs munka, ott viszont akkora a zsúfoltság, mint a Titanic mentőcsónakjában. Magam is évekig voltam a Vasárnapi Hírek külső munkatársa, valamelyest ismerem a helyzetet: és meggyőződésem, hogy soha
nem alakult volna ki ez az állapot, ha 1. az ellenzéki pártok kicsit is foglalkoznak az őket oszlopként támogató sajtó sorsával, 2. ha nem lenne komoly összjáték a színfalak mögött a tulajdonosi szférában – a kormánykörökkel.
Tehát az, hogy már csak egy, igaz, nagy példányszámú ellenzéki napilap van Magyarországon, egyáltalán nem annak köszönhető, hogy a közönség ne szeretné olvasni az ilyesfajta sajtót, annak viszont sokkal inkább, hogy mindenféle gazdasági trükkökkel egymás után megfojtották ezeket a hajdan piaci körülmények között is életképes lapokat, egyrészt önös anyagi érdekből, másrészt azért, hogy az általában olvashatatlan kormánymédiumok teret nyerjenek. Az ellenzéki pártok a sajtótámogatást természetesnek és ingyenesnek tekintik, hiszen azt mondják az újságíró álljon elvi alapokon, ám maguk a politikusok nagyon is gazdasági alapokon állnak.
De mi lesz a Népszava sorsa?
„Az, hogy megvásároltuk a Népszavát, egyben értékválasztás is – hangsúlyozta Leisztinger Tamás. „Azt szeretnénk” – deklarálta az új tulajdonos – „ha a Népszava a jövőben is az emberről, a mindennapi életről szólna és kiemelten kezelné a szolidaritást. Nemcsak a lap hangnemét kívánjuk megőrizni, hanem a szerkesztőséget is, illetve a megkezdett fejlesztések folytatását is támogatjuk.”
Adja Isten, hogy így legyen – nem áll módomban azt állítani, hogy ez a terv nem válik majd be, ugyanis nem látok a jövőbe, de több, mint harminc év alatt láttam már egyet és mást a magyar sajtóban, és a tulajdonosváltás általában nem szokott jót jelenteni. Először mindegyik új tulajdonos azt mondja, hogy minden marad a régiben, aztán átszervezi az egészet, mert ő a tulajdonos és megteheti, végül pedig örülhet a lap, ha – csökkentett létszámmal – egyáltalán életben marad, és még egy darabig megjelenik. Ez még csak a politikai rendszertől sem függ: több köze van hozzá annak a régi informatikus-közmondásnak, mely szerint „ha működik, ne nyúlj hozzá”. De ha hozzányúlnak, már nem biztos, hogy működni fog… Borúlátó vagyok tehát a Népszava és különösen a kollégák sorsát illetően. De nagyon szeretném, ha tévednék.
No, és a túloldalt mi újság? Most, hogy inog a konkurencia, pezsgőt bontottak a KESMA-nál?
Dehogy bontottak, náluk is fő, forr, bugyog az a zavaros lé, amiben úszkálnak. A valaszonline.hu hihetetlen tervekről szerzett tudomást. Hihetetlenek, ugyanis mintha a hatalmassá duzzadt kormánymédia épp felszabdalná saját magát, lemetéli a feleslegesnek tartott testrészeit és kihajigálja az ablakon, egy eszelős öncsonkító rohamában – pedig hát van ennek is oka, mindjárt mondom, micsoda.
Szóval, azt tudta meg a Válasz, miszerint a Figyelő irányváltása után új kormánypárti hetilap indulhat, méghozzá Mandiner címen. Szólnak pletykák a Lokál megszűnéséről és a Metropol újraindulásáról is. Hallani arról, hogy némileg konszolidálhatják az egykor a Lokálhoz hasonlóan a Modern Media Group Zrt.-ben megszületett 888-at – ami pedig alapvetően a legradikálisabb nézetek gyűjtőhelye most. Sőt, az önkormányzati választás után összevonhatják a Ripost és a Bors című bulvárlapokat.
Ne keressünk logikát a kormány médiapolitikájában, ugyanis nincs. Az Echo TV Hír TV-vé alakítása már megmutatta, hogy sem a szakértelemre, sem a nézettségre, olvasottságra, népszerűségre nincsenek tekintettel, de még a gazdasági érvek sem hatják meg őket: lehet, hogy olcsóbb sok kis propaganda-kiadvány helyett kevés nagyot kiadni, ez vitathatatlanul igaz, de az átalakulások, beolvadások náluk rendszerint úgy működnek, hogy a kis hal eszi meg a nagyot, mert az a hűségesebb, lojálisabb. Valószínűbb, hogy – mint a kultúrpolitikai háború esetében is – sok fúzió mögött személyi ellentétek és érdekérvényesítések állnak, például Lánczi Tamás és G. Fodor Gábor között nagyon komoly ellentét feszül, a Századvég Alapítvány miatt, melyet G. Fodor tavaly ősszel egyszerűen elkért a kormánytól és meg is kapott – azért, hogy politikai akciócsoporttá alakítsa, bár korábban sem volt egy békés horgászegylet.
Ez az ellentét azonban nem magyarázza a bulvárpiaci mozgásokat: ott olyan törekvést láthatunk viszont, hogy a sokszor leszerepelt és teljesen hiteltelen Ripost és Lokál csapata talán egy mérsékeltebb, kevésbé lejáratott cím alatt hasznosabban tudja majd kifejteni tevékenységét, csak hát akkor megint a kis hal eszi meg a nagyot – a kisebb, ám lejáratódott szerkesztőség megkapja a nagyobb nevét és eszközeit, hogy az új nevet is fénysebességgel járassa le.
A Mandiner nyomtatott hetilappá alakulása viszont nem friss hír, jó ideje terjed szakmai berkekben. Szkeptikus vagyok a tervet illetően: online lap kinyomtatása eddig még soha, sehol, senkinek nem hozott hasznot, nem voltak sikeresek az ilyen törekvések. Volt például 2013-ban egy POSZT nevű nyomtatott próbálkozás, ami az online lapokban megjelent írásokat tartalmazta szerkesztett formában, de hat szám után elhalt: egyszerűen nem adtak el belőle annyit, hogy fenntartható legyen. Miért? Azért, mert az online sajtó jelentősen eltér a printtől. Egyrészt a terjedelmi határokat nem kell olyan szigorúan betartania, hiszen nincs papír, ami gátat szabna egy-egy írás hosszának, másrészt az olvasó azonnal és kockázat nélkül mondhatja el kommentben a véleményét (és sajnos mondja is). Mármost a Mandiner pont a kommentszekciójáról híres: ha az embert véletlenül ők szemlézik, márpedig tendenciózusan szoktak szemlézni, akár mondatokat is megcsonkítva, akkor a szerző biztos lehet benne, hogy a teljes magyar szélsőjobboldal megtalálja, és nem csak ott, hanem rossz esetben magánlevelezésében is zaklatni fogják. Ezt tapasztalatból mondhatom.
Ez a kommentelési lehetőség adja a Mandiner népszerűségének nagy részét bizonyos körökben – és ha papíralapra költöznek ez vész el.
A másik nagy előnye az online sajtónak az olvasó számára a nyomtatottal szemben, hogy – ingyenes. Napnál világosabb, hogy nyomtatott lapot csak nagyon nehezen lehet ingyen adni, hiszen papír- és nyomdaköltségei vannak, terjesztési költsége is, tehát maximum a támogatott termékek vagy a reklámújságok lehetnek ingyenesek – bár működő gazdaságban ilyent fenntartani sem lehetetlen. Azonban Magyarországon úgy alakult, hogy az online sajtó majdnem minden esetben ingyenes. Ez magyarázható azzal, hogy amikor a kilencvenes évek végén, kétezres évek elején megjelent, még teljesen más volt a Google hirdetési rendszere, épp 2011 táján változott meg – azelőtt nagyon komoly reklámbevételre lehetett számítani, azután viszont hatalmasat zuhantak az árak, a régi tarifákból Mercedest vett a laptulajdonos, az új tarifákból – enyhe túlzással – gyufát. Igen, de a közönség már megszokta az ingyenes online sajtót és sehogy sem lehetett rászorítani arra, hogy fizessen érte, tehát nem egyszerű dolog mostanság ilyen sajtóterméket fenntartani – megoldható, de nehezen.
Mármost ha a Mandiner papíralapra kerül, akkor pénzt is kell majd érte adni. Majdnem mindegy, mennyi lesz az ára: a mostani semminél az egy forint is végtelenszer több, a nulla és a valamennyi között fényévnyi a távolság, és nem mindenki lesz hajlandó akár egy fityinget is kiadni azért, amit évek hosszú során keresztül ingyen kapott.
Ami nem sok jóval kecsegteti a Mandinert.
De a blogok sincsenek ingyen – az Átlátszó adatai szerint az MTVA-hoz köthető blogok (melyekről indulásukkor azt állították, hogy le fogják tarolni az Indexet és a 444-et forgalmukkal) az elmúlt három évben közel hatvanmillióba kerültek. És ezt a pénzt a szerzők tették zsebre, honorárium formájában, ugyanis a blogoknak a fenntartási költségük minimális. Például a már említett Lánczi Tamás bloggerként szerzett mellékkeresetét még a jól fizetett kollégák is megirigyelhetnék, ugyanis 2017-ben 6,3 millió forintot, 2018-ban több, mint 6,2 millió forintot számlázhatott az MTVA-nak. Egyszerűbben: havi félmilliót kapott a nem túl megerőltető blogolásért. Miközben ez a blogcsoport gyakorlatilag egyetlen, hozzá fűzött reményt sem váltott be – nem csak, hogy nem tarolt a piacon, nem vezető az olvasottságban, de kizárólag viszi a pénzt.
Viszont legalább jó sokat visz.
Akkor összegezve: átalakulási folyamatok zajlanak a teljes magyar sajtóban, lapok szűnnek meg és olvadnak be, pénzek keringenek gazdátlanul, míg valaki rájuk nem teszi a kezét, az egész szituáció átláthatatlan, zavaros, örvénylő, mint a Nyárád vize, és sok ügyes ember halászik ebben a zavarosban.
Egyszer majd talán letisztul, de ha minden így megy tovább, ahogy eddig, meglepően üresnek fogjuk találni a végeredményt.
Nem fog az nekünk tetszeni, annyit mondok.
Találkoztak a CEU és a TUM vezetői
A budapesti CEU és a Müncheni Műszaki Egyetem (TUM) hosszú távú együttműködés keretében fogja ötvözni erősségeit a műszaki tudományok, társadalomtudományok és a politikatudomány terén.
Mindkét egyetem magas szinten képviseltette magát azokon a két nap során megrendezett müncheni találkozókon, amelyeken lefektették a két egyetem közötti hosszútávú együttműködés kereteit a műszaki tudományok, társadalomtudományok és a politikatudomány terén. A lehetséges közös tevékenységek között szerepelnek új professzori pozíciók, programok, közös kutatások és a jövő szakértőinek oktatása is.
“A TUM rendkívül ígéretes partner a CEU számára, mivel elismerten vezető szerepet tölt be a mérnöki tudományok, a természettudományok és a technológia terén, és elkötelezett amellett, hogy fejlessze és kiterjessze a bölcsészet- és társadalomtudományok terén végzett tevékenységét. Jövőbeli programjaink közös erősségeinkre támaszkodva fogják megvizsgálni az új technológiák által felvetett politikai, társadalmi és etikai kérdéseket és lehetőségeket.” – mondta Michael Ignatieff, a CEU elnök-rektora.
“A CEU egy kiemelkedő intézmény a bölcsészet- és társadalomtudományok terén, ezért mérjük fel közösen a hosszútávú együttműködés lehetőségét, amely részeként közös TUM-CEU professzori pozíciókat, egyetemi programokat hoznánk létre, egy egyedülálló és eddig példa nélküli kínálatot nyújtva.” – mondta Wolfgang A. Herrmann, a TUM rektora, aki hozzátette: “Ezzel az együttműködéssel tovább erősítjük az intézmény emberközpontú mérnöki megoldásokról alkotott vízióját.”
A résztvevő felek május 7-én Budapesten találkoznak majd újra, hogy lezárják a megbeszéléseket, és kétoldalú megállapodást írjanak alá a jövőbeli együttműködésről.
Népszava eladva
A vevő Leisztinger Tamás baloldali nagyvállalkozó cége, a Proton Trade Zrt. lett. Leisztinger közölte, nemcsak a lap hangnemét kívánja megőrizni, de a szerkesztőséget is, illetve a megkezdett fejlesztések folytatását is támogatni fogja. – írja a kiadott közlemény alapján media1.hu
Új tulajdonosa van a Népszavának – jelentette be a kiadóvállalat pénteken, hírünk élesítése előtt pár perccel.
Azt írják, egy elkötelezett befektető érkezett a Népszavához, a piacvezető országos napilap így biztonságban működhet és fejlődhet a jövőben. Ezt Puch Lászlóra, az eddigi tulajdonosra hivatkozva közölték, aki bejelentette, hogy megválik az újságtól, melynek kiadóját a Horizont AG nevű érdekeltségén keresztül birtokolta.
A Népszava új tulajdonosa Leisztinger Tamás egyik cége, a Proton Trade Zrt.
Kevesebb mint három évig maradt az egykori MSZP-s pénztárnok a Népszava tulajdonosa
Puch László cége, a Horizont AG 2016-ban vette a nevére a Népszavát, bár már korábban is a lap közelében volt. A szerkesztőség kibővült a Népszabadság és a Magyar Nemzet volt újságíróival, a lap megduplázta példányszámát (hétköznaponként mintegy 21 ezren vásárolják meg, szombatonként pedig körülbelül 25 ezren), a kiadó közleménye szerint ezzel a napilappiac vezető szereplőjévé vált, hitelessége megkérdőjelezhetetlen, információit rendszeresen szemlézik. Átalakult az online felülete is – a nepszava.hu érdemi szereplője lett a hírversenynek – áll a közleményben.
„Hogy ezt megvalósulhasson, koncentrálnunk és bővítenünk kellett a forrásokat. Ennek érdekében váltunk meg, a többek között a Szabad Földet megjelentető kiadónktól, illetve a Népszava mellékletévé formáltuk a Vasárnapi Híreket, hogy a szombati lapszám színesebb tartalommal versenyezhessen a hétvégi olvasmánypiacon”
– magyarázta a búcsúzó tulajdonos, Puch László.
Puch: a Népszava eladása nem ötletszerű döntés
Puch szerint az adásvétel nem egy ötletszerű döntés, korábban nyilvánosan is jelezte, hogy pénzügyi befektetőkkel szeretné megerősíteni a lapot.
„Már korábban, a Spinoza házban egy beszélgetésen elmondtam, hogy örülnék, amennyiben elkötelezett vállalkozók segítenének azoknak a szervezeteknek és felületeknek, amelyek a számomra fontos, baloldalinak nevezett értékeket vallják. Hadd ismételjem meg: az elkötelezett, tőkeerős befektető itt van”
– mondta Puch László.
Leisztinger: folytatjuk a fejlesztéseket
„Az, hogy megvásároltuk a Népszavát, egyben értékválasztás is”
– hangsúlyozta Leisztinger Tamás.
„Azt szeretnénk, ha a Népszava a jövőben is az emberről, a mindennapi életről szólna és kiemelten kezelné a szolidaritást. Nemcsak a lap hangnemét kívánjuk megőrizni, hanem a szerkesztőséget is, illetve a megkezdett fejlesztések folytatását is támogatjuk” – tette hozzá Leisztinger.
Jegyzék – Déli kávé Szele Tamással
Kérem, valami nagyon erős kávét kérek, valamit, amitől a holtak is felkelnek. Nem, ne is kérdezzék, úgyis elmondom, ha nem kérdik… a vízvezeték-szerelő. Én nem hiszem, hogy ilyen élőlény létezik a természetben, hónapok óta keresem hét tenger széltében-hosszában, mint Ahab kapitány a fehér bálnát.
Találtam ugyan egyet, de az meg rejtőzködő életmódot folytat, egyszer sikerült beszélnem vele, akkor elvállalta a munkát, azóta alig láttam…
Kínomban már levelet írtam neki, mit levelet, diplomáciai jegyzéket. Hátha ez hat rá.
Excellenciás Uram!
Mint azt pár hete folyó tárgyalásaink elején átadott jegyzékemben jeleztem volt, a helyzet a Fürdőszoba-övezetben válságosra fordult, mivel most már biztosak lehetünk abban, hogy a Csaptelep-szoros felett elveszett az ellenőrzés. Ez bizonyos határozott lépések megtételét igényli, melyek a most kialakult körülmények között nem várathatnak tovább magukra.
Ami a Csaptelep-szoros körül folyik, komoly gazdasági és természeti-környezeti károkat tehet hazánk kényes ökológiai egyensúlyában, és tovább ronthatja a hagyományosan hűvös viszonyt, melyet a minket körülvevő hatalmakkal ápolunk, különös tekintettel az alattunk elterülő Raktár-síkságra, mely természetes vízgyűjtőként működik. Sajnos, cselekednünk kell, mielőtt politikai válság alakul ki a tágabb értelemben tekintett geopolitikai zónánkban. A szavak ideje lejárt: most tenni, tenni kell. A Csaptelep-szoros megfelelő időben, erős kézzel, bizonyos eszközökkel történő lezárása és a technikai infrastruktúra teljes cseréje vitális érdeke hazánknak, mint azt kormányunk leszögezte. Így elkerülhetnénk azokat a bonyodalmakat, melyek kártérítési összegek fizetéséhez avagy karbantartási műveletek finanszírozásához vezethetnének a közeljövőben.
Excellenciás uram, önnek megvannak a megfelelő eszközei, nemkülönben rendelkezésére áll a szükséges know-how is ezen lépések problémamentes megtételére, ezért kormányunk már hetekkel ezelőtt azzal a bensőséges kérelemmel fordult Önhöz, hogy támogassa törekvéseinket a helyzet normalizálásában.
Ön szívesen fogadta diplomatáinkat, bár a tárgyalások során kifejtette, sajnos elkerülhetetlennek találja bizonyos anyagi eszközök igénybevételét ennél a kényes geopolitikai műveletnél, melynek beláthatatlan következményei lehetnek térségünkre nézve, már amennyiben elmarad. Mi természetesen nem zárkózunk el ezen anyagi eszközök átadásától, akár közös alap létrehozása, akár egyszerű készpénzforgalom formájában, sőt, személyes jóindulatunk jeléül bizonyos magánjellegű többletet is kilátásba helyezek Önnek, ha nem sokat tétovázik és megteszi, amire nekünk oly égető szükségünk van. Korai tárgyalásaink ily módon tehát gyümölcsözőnek bizonyultak és mindkét fél elégedetten zárhatta le őket.
Azonban a múlt heti ciklus folyamán ugyanezen tárgyalások folytatása, a végső következtetések levonása és egyezményünk megkötése nem várt, úgynevezett „vis maior” jellegű akadályokba ütközött, melyek azonban mind Excellenciád részéről merültek fel. Hol a kommunikációs csatornák kétségtelenül rossz minősége, hol az ön más irányú diplomáciai-katonapolitikai tevékenysége miatt történt, de találkozónk nem jött létre, és a helyzet hazánk területén, különös tekintettel a Csaptelep-válságra, tovább mérgesedik, már lakossági elégedetlenség tapasztalható.
A szomszédos hatalmak még nem készülnek katonai lépések megtételére ellenünk, de mindez pusztán idő kérdése. Tegnapi megbeszélésünk alkalmával, melyet telefonbeszélgetés formájában folytattunk, Ön jelezte, hogy hajlandó a mai délután folyamán kiküldeni megfigyelőit a válságövezetben uralkodó állapotok felmérése és előköltségvetés megállapítása céljából. Tegyen így, Excellenciás uram, diplomáciai szempontból a huszonnegyedik órában vagyunk, a válság már-már kiáradással fenyeget! Jómagam nem zárkózom el további összegek átadásától sem, amennyiben képes lesz kemény kézzel rendet teremteni a Csaptelep-szorosban.
Póriasabban, ám érthetőbben fogalmazva: öt rugóval többet adok, ha még ma kijössz és megjavítod azt a nyavalyás csapot!
Egymás kölcsönös tisztelete és nagyrabecsülése jegyében, mely annyira fontos mindkét fél számára:
Szele Tamás
