Kezdőlap Itthon Oldal 279

Itthon

Feketén, fehéren – Déli kávé Szele Tamással

Kisasszony, kérek egy erős feketét, ma feketékről és fehérekről lesz szó, meg olyanokról, akik nagyon fekete-fehérnek akarják látni ezt a különben szép, színes világot. Mint például Kovács Ákos énekes, a kormány hű dalnoka, kobzosa és a női jogok valamint kiteljesítendő princípiumok közismert szakértője.

Mármost az történt, hogy ez a Kossuth-díjas előadóművész, akinek a munkásságát én magam ízlésbeli okok miatt nem túlzottan tanulmányoztam, de nyilván sokan kedvelik, mások meg nem annyira kedvelik (én az utóbbi csapatot erősítem), Londonba utazott. Mégpedig turnézni, ami azt mutatja, hogy tevékenysége iránt van fizetőképes kereslet – ha nem lenne, akkor ugyanis a Keleti Pályaudvar aluljárójában gitározna, és adna elő népszerű filmzenéket.

Tovább megyek: mással is előfordult már, hogy Londonba utazott, elég sok magyar állampolgár ott is él, nyilván ők alkotják a közönséget, mely jegyet váltott Kovács Ákos hangversenyére. Mert attól nem tartanék, hogy a velem majdnem egykorú, tehát ötvenegy éves énekes titokban vezetné a brit slágerlistákat.

Azokat nyilvánosan szokás vezetni.

Tehát ott tartunk, hogy Kovács Ákos magyar állampolgárságú, megbecsült, Kossuth-díjas előadóművész, kinek számait egyesek kedvelik, mások ezzel szemben nem annyira, Londonban áll, és videót készít. Meg kell állapítsa, hogy Londonban van hely, és számos utca.

Tehát így kell értelmezni a hajdani operett szövegét.

De milyen hely ez a London? Emberek járkálnak benne, az utcán, földig ér a lábuk és nem mindegyik fehér.

Adjuk át a szót ez ügyben az énekesnek:

„Ez olyan, mintha Kazincbarcikán lennénk, vagy Fehérgyarmaton, csak teljesen más. Európa jövőjéről lehetne elmélkedni gyerekek. Olyan, mintha Mozambikban lennénk, vagy nem tudom, Líbiában.”

Vagy Egyházasszentkereszten, Kelebiában, Portlandban, Hangcsouban, Madocsán, Willendorfban, Madridban és Nuku’alofán, mely a festői Tongai Királyság fővárosa.

Engem is sokkolt, mikor gyermekkoromban rájöttem, hogy a világ legnagyobbrészt roppant módon hasonlít saját magára, így például a város-, megye- vagy országhatár átlépése nem függeszti fel teszem azt a gravitáció törvényszerűségeit vagy nem lesz más helyeken bíborvörös és szőrös a víz. Eléggé nem szép a világtól, hogy egy egész csomó hely sok szempontból egyforma, holott eltérhetnének egymástól jóval nagyobb mértékben is, de sajnos, bele kell nyugodnunk a megváltoztathatatlan tényekbe.

És nehezen hinném azt is, hogy amennyiben London számos utcáin színes bőrű közönség jár, valamint kel, az komolyan befolyásolná Európa jövőjét. Tehát nehezen szánom rá magamat, hogy csak emiatt elmélkedjek kontinensünk holnapjáról. Egyébként szívesen foglalkozom a kérdéssel, de pusztán ez a látvány távolról sem indít elmélyült meditációra a tárgykörben.

Már csak azért sem, mert Londonban és általában a brit szigeteken soha nem volt ritka látvány a színes bőrű ember. Soha nem volt kuriózum. Akkor tartsunk most egy kis történelemórát.

Már Stonehenge építőiről bebizonyította egy friss kutatás – londoni kutatók az újkőkorszakból eredeztethető, Angliában talált emberi maradványok DNS-szerkezetét hasonlították össze Európa többi részén található, ugyanebből a korból származó maradványokkal – miszerint a vizsgált emberek a mai Törökország területén található Anatóliából indultak el, először az Ibériai-félszigetig mentek, majd onnan vették észak felé az irányt, és Krisztus előtt 4000 környékén értek el Nagy-Britanniába.

Tehát migránsok voltak. Sőt, közel-keletiek.

Anatóliából időszámításunk előtt 6000 környékén indult el egy masszív népvándorlás, addig Európa területén leginkább csak kisebb utazó törzsek éltek, akik gyűjtögető, vadászó-halászó életmódot folytattak. Az Anatóliából ide érkező csoportok voltak azok, akik a gazdálkodás alapjait megteremtették. Egy részük a Duna vonalát követte, de voltak, akik elindultak a mediterrán vidékek felé. A maradványok elemzése szerint ebből a vonalból származnak a Britanniában talált emberi maradványok is, amelyek a spanyol és a portugál, azaz ibériai mintákkal mutattak egyezést. A vizsgálatok szerint ők Nagy-Britannia nyugati partjainál érkeztek a szigetre, és ők lehettek azok, akik a monumentális kőépítmények hagyományát megteremtették a szigeten.

A legrégebbi brit emberi maradvány időszámításunk előtt 7100-ból származhat, a rekonstrukciós vizsgálatok alapján sötét bőre és kék szeme lehetett, míg a későbbi hódítókra ez nem volt jellemző, ők inkább világosabb bőrűek és sötét szeműek voltak.

Összefoglalva: a világosabb bőrű bevándorlók sötét bőrű őslakosságot találtak a szigeteken. Akkor most ki kinek az elődje?

Semmi fontossága. De színes bőrű emberek jöttek Britanniába a római legiókkal is szép számmal, Arthur király legendakörében Sir Palomides mellékneve egyenesen „szerecsenlovag” (nem szerencse, szerecsen!), Othellót, a velencei mórt sem leírások alapján találta ki Shakespeare, tehát Londonban, illetve korábban Londiniumban, még korábban meg a helyén sosem volt ritkaság a sötét bőrű ember.

Csak ezt Ákos mester nem tudja. Sőt, azt sem tudja, hogy neki magának is vannak afrikai ősei.

Bizony, az első előemberek Afrikában jelentek meg, és mindannyian tőlük származunk. Például Lucy nagymama, 3,2 millió évvel ezelőtt, aki mint Australopithecus működött a maga idejében. Hogy miért nem vagyunk akkor mindannyian feketék? Mert rég volt. Sokat csavarogtak a mindenféle őseink, nem volt előnyös ez a szín a hómezőkön például, kifakult, aki kifakult, sötét maradt, aki sötét maradt. Azért azt a jégkorszakot is túl kellett élni valahogy.

De mégis – tiltakozik az átlagember és az átlag-Ákos – hát hogyan lehetnek ennyiféle embernek közös ősei? Hiszen neki minden atyafisága fehér volt, európai, sőt magyar! Könnyen, kérem, könnyen. Nem tetszenek tudni számolni.

Ugye, mindenkinek van édesapja és édesanyja, ezért négy nagyszülője van és ez így folytatódik kettő hatványaival. Ebből az következne, hogy az őseink rengetegen kellett volna legyenek, mi meg egyre kevesebben, de hát fordítva van. Persze, hogy fordítva van, persze, hogy a Római Birodalomnak Krisztus előtt 25-ben például csak 56,8 millió lakosa volt csak, ami manapság egy átlagos európai ország népességét tenné ki – hiszen az őseink átfedik egymást.

Dédapámnak például hét gyermeke volt, ő nem egy család felmenője volt, hanem hété: legalább száz ember boldog őse, nem csak az enyém. Tehát ilyenformán nem az elődeink voltak kevesen, hanem mi vagyunk sokan, és ha csak ezer évet is visszapergetünk az időben, kiderül, hogy valamilyen fokon majdnem mindenki távoli rokona majdnem mindenkinek.

Akár Shaka zulu király is állhat nagyon távoli rokonságban Kasztíliai Izabellával.

Ha meg az őskorig is visszamegyünk, akkor pláne.

Egyszóval, Ákos mester, nyugodjon bele: vannak afrikai ősei. Kell legyenek. Ott nem tetszik érteni a dolgot, hogy az emberek a különbségeik dacára lényegében egyformák – a bőr színét csak egy gén determinálja, ilyen alapon a szem vagy a haj színét is lehetne meghatározó különbségnek tekinteni, volt idő, mikor tették is.

Európa jövője szempontjából ennek a világon semmi jelentősége nincs. Ha mindenki elhagyná a kontinenst, akinek akár csak egy afrikai felmenője van, akkor ez a világrész elnéptelenedne.

És különben még mi szépet látott Londonban?

„Kulináris élvezetek: brit tápanyagok bevitele – természetesen egy olyan kocsmában, ahol magyar hölgy szolgálja fel a fish ‘n chips tálat. Anglikán istentiszteleten gospelt hallgatunk, ez valószínűsíthetően Istennek tetsző cselekedet. A Clapham Grand előtt kígyók kígyóznak, úgyhogy nem mondhatjuk se azt, hogy kihalt minden, se azt, hogy nincs lákenlól. De mi mégis mondjuk! És még egy 25 éves jubileumról való megemlékezésre is futotta. Rövid beszámoló a sokadik londoni bulinkról” – írja az énekes.

Én azért megnéztem volna a British Museumot is, ha már ott járok.

Van benne többek között sok afrikai előember-maradvány is.

Na, tetszik látni: az mind rokon. Távoli rokon, de rokon.

Értem én, hogy a kormány kedvéért kellett ennek a szövegnek bekerülnie egy különben semleges turnévideóba, de hát aki már Angliában van, az nyugodtak kiszállhatna a kormány alfeléből, még akkor is, ha később hazajön.

Ez a pár mondat nem volt kötelező, ezt a megfelelési kényszer, a magánszorgalom diktálta.

Azért is olyan undorító.

Azért nekem Londonról nem ez jutott volna eszembe.

Kár, hogy nem vagyok Londonban.

Neutronokkal is lehet segíteni a magyar gazdaság fejlődését

Fontos nemzetközi konferenciát tartott pénteken az MTA Budapesti Neutron Centruma (BNC) a neutronos anyagvizsgálati módszerekről. Ez egy átlagos olvasó számára valami elvont tudományos fontoskodásnak tűnhet, de valójában nagyon hasznos lehet például az ipar vagy akár a régészet számára.

A rendezvény már csak azért is érdekes volt, mert hétfőn újabb fordulat várható a kormány és a Magyar Tudományos Akadémia vitájában, hiszen az MTA közgyűlése a saját kutatóhálózatával kapcsolatos előterjesztéséről szavaz majd és ezzel várhatóan folytatódik a polémia Palkovics miniszterrel a hazai innovációról és ebben az Akadémia szerepéről. Miközben ez a konferencia is ékes bizonyítéka az akadémiai kutatók erőfeszítéseinek abban, hogy az ipari versenyképesség javítását szolgálják – mint azt a számos sikeres vizsgálatukkal be is mutatták.

Rosta Lászlótól, a BNC tudományos igazgatójától a Független Hírügynökség azt kérdezte, hogyan érinti az intézetüket, hogy a kormány akar dönteni a pénzosztásról. Szerinte nagyon káros volt, hogy az innovációs rendszer átalakításának a szándéka a kormány és az MTA közötti vitához vezetett, de ő azt reméli, hogy a kormány valójában több pénzt akar adni a kutatásokra, csak a kommunikáció félresiklott és ez konfliktust okozott. Biztató jelnek nevezte, hogy a konferencia egyik meghívott előadójaként a kormányzat képviseletében, Dr. Szabó István, az Innovációs Hivatal elnökhelyettese igen hasznos és inspiráló előadást tartott.

Azt is reméli, hogy rövidesen kialakul az a pályázati forma, amely a kutatóintézet, valamint az ipari vállalatok és az egyetemek számára finanszírozza a kutatásokat, a fejlesztéseket és ezek megismertetését. A pályázati rendszer azért is fontos, mert ezzel lehet javítani a beszállító kis és közepes vállalatok helyzetén, amelyeknek enélkül nincs elég kapacitásuk a fejlesztésekre.

Rosta László hangsúlyozta, hogy az egyetemekkel szoros kapcsolatot akarnak kiépíteni, mert rajtuk keresztül lehet a jövő mérnökeivel megismertetni azokat a kutatási eredményeket, amelyeket aztán felhasználhatnak a fejlesztésekre. A „kutatási infrastruktúra – egyetem – iparvállalat” konzorciumi pályázati forma szorgalmazása, elsősorban a kis- és közepes vállalatoknál, azért fontos, mert pont ebben a szektorban vagyunk hátrányban, itt van szükség az ipari beszállítói kör kutatási potenciáljának a növelésére, versenyképességének a fokozására.

Rosta László előadását tartja

Kilián Csaba, a Magyar Gépjárműipari Egyesület (MAGE) ügyvezető főtitkára – egyike a felkért panel-előadóknak – kérdésünkre elmondta, hogy az autóiparban különösen fontos az alkatrészek, a felhasznált anyagok roncsolás-mentes neutronos vizsgálata. Ugyanakkor a kis beszállító cégek még nem ismerik ezt a lehetőséget, mert nincs elég emberük és a fiatal mérnökök esetében sem volt még része a tantervnek. Ezért tartja nagyon fontosnak a kapcsolatépítést a kutatók és a cégek között. Szerencsére újabban legalább a nagy multi cégek – például az Audi és a Bosch – elkezdtek már Magyarországon is kiépíteni fejlesztéssel foglalkozó részlegeket. Az is igaz viszont, hogy az általuk alkalmazott mérnököknek sokszor nehéz megfelelniük a feltételeknek.

A nemzetközi konferencián sokan, sokféle területről tartottak előadásokat, köztük számos külföldi – német, francia, svájci, spanyol és olasz  – vezető kutató is. Közülük többen is – akik korábban kevéssé ismerték az itt folyó munkát – igen nagy elismeréssel nyilatkoztak a BNC nemzetközi szinten is kiemelkedő eredményeiről!

Az előadásokból egyebek között megtudhattuk, hogy a BNC 25 év alatt 3500 kísérletet hajtott végre és a 20 év óta szervezett képzésein 40 országból 500 fiatal kutató, mérnök vett részt. Egyik fontos ipari partnerük, a Mirrotron kft. 1992 óta fejleszt és gyárt neutronkutatási műszereket, melyeket már 35 országban értékesítettek, többek között az egyik számos szabadalommal is védett terméküket, a neutronokat a reaktorból a mérőműszerekhez szállító különleges tükrös sugárnyaláb-vezetőket. A csillebérci neutronkutató központ mögött pedig már hatvan évnyi tapasztalat áll.

A neutronos anyagvizsgálat nem roncsol és jobb mint a röntgen, mivel például vastagabb anyag is vizsgálható vele, ráadásul a pontosabb eredmény érdekében mindkettő használható és eredményeik összesíthetők. Ez főleg bonyolult mintáknál, például autó alkatrészeknél vagy elektronikai berendezéseknél lehet fontos. A berendezéseken belüli folyamatok és ezek dinamikája is ellenőrizhető ezzel a „neutron-átvilágításos” módszerrel.

Vagyis a felhalmozott tudományos ismeretek már jól hasznosíthatók az iparban, az autóiparban például különösen fontos az anyagvizsgálat, nem csak a termelékenység optimalizálása és az anyag öregedésének kezelése miatt, hanem a baleseti veszély csökkentése érdekében is.

Ennek ellenére ma még kevés vállalat ismeri ezt a lehetőséget. Azt több előadó is hangsúlyozta, hogy fontos az oktatás valamint az európai együttműködés a kutatásban és az ipari hasznosításban is.

A neutronos anyagvizsgálat nem csak a gépiparban lehet eredményes, hanem az egészségügy, a gyógyszergyártás, vagy éppen a régészet területén. Az utóbbiról hallhattunk is egy különleges példát. Egyiptomban egy 5000 éves múmián találtak egy nyakláncot, amelyen vas gyöngyök is voltak – jóval a vaskor előtti időből. Ez hogyan volt lehetséges, ha még nem tudtak vasat készíteni? Nos, a vizsgálat megállapította, hogy ez a vas meteoritból származik, az egyiptomiaknak – ha látták, hogy az égből érkezik – vallási szempontból is értékes lehetett. Többféle neutronos módszer kombinációjával számos múzeumi tárgyról megállapítható, hogy miből, mikor és hol készült.

Kiegyenlített befolyások – Déli kávé Szele Tamással

Amerikai kávét kérnék, ha tartanak, a mai témánk miatt – mert hát hosszú útra indul Orbán Viktor, messze megy, túl az üveghegyen, túl az Óperencián, sőt, túlmegy minden határon: május tizenharmadikán fogadja őt Washingtonban Donald Trump, az Egyesült Államok elnöke. Azt mondom, tarisnyáljon fel alaposan, húzzon vasbocskort, mert tán még az is elvásik ebben az útban.

No, rendben van, ha félretesszük a szimbolikus-demagóg hablatyot a szuverenizmusról és sutba vágjuk a migránsozást is, feltevődik a kérdés: valójában miért fogadja Trump ezt a valójában jelentéktelen Döbrögit, aki Ludas Matyit játssza? Annyira fontosak nem vagyunk, az újraválasztásához is csak két hónap késéssel gratulált. Orbán már sok-sok éve pedálozik, hogy fogadják Washingtonban, miért épp most esett meg rajta a szíve?

Erre összesen két logikus magyarázat kínálkozik. Meglehet, mindkettő helytálló.

Az egyiket a Foreign Policy veti fel. Ők úgy látják, a meghívás mögött Pompeo külügyminiszter állhat: ő ugyanis mostanság vette észre, hogy az Egyesült Államok mintha megfeledkezett volna Kelet-Európáról. Nincs jelen eléggé hangsúlyosan a térségben, ahol pedig napról napra növekszik az orosz és kínai befolyás. Ezt ellensúlyoznák most a meghívással – sőt, meghívásokkal, hiszen Andrej Babis cseh miniszterelnök március elején, Peter Pellegrini szlovák miniszterelnök pedig május 3-án járt a Fehér Házban. Szóval, valószínűleg nem Orbán Viktor érdemeinek szól az hirtelen feltámadt figyelem, hanem magának a térségnek.

Bizony, ez meglehet. Csak hát Pompeo eléggé megkésett: most már évtizedek munkája lenne kiszorítani az orosz és kínai befolyást és dollármilliárdokba kerülne – maximum ellensúlyozni lehetne, szintén nagyon drágán. Csakhogy úgy néz ki, ez a vizit nem pénzt hoz majd, hanem ellenkezőleg: nekünk fog pénzbe kerülni, nem is kevésbe.

Ugyanis miről lesz szó a tárgyalásokon? A kommüniké szerint az energiabiztonság, a védelmi együttműködés, a kétoldalú kapcsolatok és a regionális biztonsági kérdések szerepelnek a napirenden. Igaz, a cseh és szlovák miniszterelnök napirendjén is pont ugyanezek szerepelnek. Akkor most fordítsuk le magyarra.

Az energiabiztonság azt jelenti, hogy ne vegyünk annyi orosz földgázt és olajat, vegyünk helyette amerikai palagázt.

Kicsit drágább, kicsit bonyolultabb eljuttatni hozzánk, de amerikai és annyi igaz, hogy nem Moszkvában van a csapja, hanem Washingtonban. Ellene szól, hogy a tengeri szállítás miatt hosszú ideig jön és tényleg többe kerül.

A védelmi együttműködés világosan utal Trump tavalyi követelésére, mely szerint a NATO-tagállamok költségvetésük minimum két százalékát fordítsák fegyverkezésre, ha törik, ha szakad, ha van rá szükség, ha nincs. Illetve, ő a tavaly júliusi NATO-csúcson négy százalékot követelt, de pillanatnyilag a szövetségen belül a két százalék elérése is nagy dolog lenne, ha minden tagállam képes volna rá. De nem nagyon képes. Hogy is állnak azok a számok?

A két százalékot jelenleg az Egyesült Államok teljesíti (3,6 százalék), Görögország (2,4 százalék, bár ebben benne van a görög gazdaság bezuhanása is), Nagy-Britannia (2,2 százalék) és Észtország (2,1 százalék) haladja meg – Lettország, Litvánia, Románia és Lengyelország pedig már idén teljesítheti a 2 százalékot. Németország 1,2 százalékon áll, Magyarország 1,1 százalékon állt tavaly.

Hát, akkor nosza, uccu neki, vesd el magad, fegyverkezzünk: tulajdonképpen már meg is kezdtük, volt itt már harckocsi-beszerzés, helikopter-beszerzés, csak épp az nem sokat nyom a latban Trumpnál, mert nem amerikai vállalatoktól vásároltunk. Tőlük kéne, akkor szeretne minket.

De mi a csodát vegyünk tőlük?

Leopard páncélosaink már vannak, azoknál jobb nem kell (csak kéne hozzájuk a tűzvezető rendszer is, anélkül nem sokat érnek), helikoptereink vannak, flottánk tenger híján nem is lehet, folyami flottabeszerzésről nem szól a fáma – maradnak a gyalogsági lőfegyverek, amikről azonban azt rebesgetik, hogy saját kútfőből akarjuk őket megtermelni (csak a fegyvergyárunk nem működik), és a vadászbombázók, mint lehetőség.

A gyalogsági fegyvereket kizárhatjuk Német Szilárd mai Facebook-posztja után, melyben kiáll a hazai, illetve cseh fegyverek mellett:

„Utoljára 33 évvel ezelőtt, sorkatonaként volt AMD-65-ös gépkarabély és PA-63 pisztoly a kezemben. Nemrég az ezeket – és a pisztolyutódot, a Glock 17-et – felváltó új honvédségi kézifegyvereket, a Digitális Katona program eszközeit próbálhattam ki. A Bren 2 gépkarabélyt, a Scorpion EVO 3 géppisztolyt, és a P-07 illetve a hosszabb csövű P-09 pisztolyokat. A gépkarabélyt egy amerikai M4-essel össze is hasonlíthattam. A Česká zbrojovka gyár típusait egyelőre még Csehországban gyártják, s Kiskunfélegyházán szerelik össze. Azonban 2019 második félévtől már a gyártósorok is az alföldi üzemben lesznek. Ezekkel a világszínvonalú, de egyszerűen kezelhető fegyverekkel fogjuk ellátni a honvédeket, rendőröket, pénzügyőrüket, börtönőröket egyaránt.

Nekem a Scorpion és a P-09 jött be.”

Akkor ezt kipipálhatjuk – marad lehetőségként az F-22 vagy F-35 vadászbombázók vásárlása.

Hát az nem lesz olcsó mulatság… Valószínűleg az F-35-öt fogják inkább kínálgatni, ugyanis annak nagyon drága volt a fejlesztése, nem egészen az lett belőle, amit szerettek volna, folyamatosan javítgatják, de annyira, hogy a Jane’s szerint (mely az egyik legtekintélyesebb szaklap) az amerikai haditengerészet mostani F-35B-i már annyira eltérnek az eredetiektől, hogy a korábban, az első széria idején beszerzett pótalkatrészek 44%-a már nem is használható beléjük…

Azért legyünk tárgyilagosak: az F-35 nem ócskavas, sőt, a mai katonai repülés egyik csúcsa, de a fejlesztési folyamata távolról sem ért még véget…

Márpedig ezt árulják mindenkinek, repül is sok ország légierejében. A britek nagyon megjárták velük: építettek ugyanis két új repülőgép-hordozót, a Queen Elisabethet és a Prince of Walest, a második tavaly tette meg a próbaútját, csakhogy a két új repülőgép-hordozó eddig 6,2 milliárd fontba került, és még csak most kerülnek a fedélzetükre az amerikai vadászgépek! Azoknak darabja százmillió font. A britek már 48-at vettek az F–35B-ből, és még 98- at terveznek venni. Az annyi, mint… 14,6 milliárd font pluszban, szóval, ha az esetleges kerettúllépéseket is számításba vesszük, a flotta feltámadása olyan 25 milliárd jó angol fontjába kerül Nagy-Britanniának. Ráadásul a gépeken sem tudnak spórolni, mondjuk úgy, hogy egy olcsóbb típust választanak. Az új hordozókat ugyanis kifejezetten a rámpa segítségével felszálló és függőlegesen landoló F–35B-re tervezték, nincs rajtuk sem katapult, sem fékezőkábel-rendszer. Más gép nem is nagyon tud leszállni rajtuk, a Harriereket leszámítva.

Tehát láthatjuk: a harci repülőgépek vásárlása nem csak annyiból áll, hogy megvesszük a madarat, a lőszert és a kerozint, azoknak megfelelő környezetet, infrastruktúrát, hangárt, repülőteret, alkatrész-utánpótlást, általában hátteret kell biztosítani.

Nálunk természetesen nem a haditengerészeti F-35B vagy a hordozó-bázisú F-35C beszerzése várható (bár ki tudja, ha elég laikus ember köti az üzletet, lehet, hogy olyant kapunk), hanem a hagyományosabb F35A típusé, de legalább megnyugodhatunk: az előrejelzések szerint 2023-ra ennek a változatnak lemegy az ára nyolcvan millió dollárra, mármint darabja kerülhet ennyibe.

De kár, hogy nem akkor fogunk szerződni, hanem most…

Persze, ez csak spekuláció, de ezért erősen valószínű, hogy ilyesmiket fog velünk megvétetni Trump annak fejében, hogy végre szóba áll a Puszták Napóleonjával.

Ennyit meg csak megér nekünk a gesztus: hanem, ez után a vizit után várhatóan káprázatos koreográfiai díszbemutató következik majd, a pávatánc helyett Orbán Viktor a kaukázusi kardtáncot kell majd eljárja az Egyesült Államok, Oroszország és Kína között. Ugyanis egyik befolyás sem növekedhet a másik kettő rovására, csakhogy az utóbbi kettő már nagyon erős.

Summázva: Oroszországnak már tartozunk Paks 2 miatt, Kínának a Budapest-Belgrád vasútvonal miatt, most az Egyesült Államoknak is fogunk tartozni az F35-ösök miatt.

Így mondjuk kiegyenlítődik a befolyások aránya, ez kétségtelen.

Csak az a baj, hogy mindhárom mamuttartozást ki kell majd fizessük.

Igen, az adónkból.

Abból bizony.

Drága egy út lesz ez nekünk, annyit mondhatok.

A Tranai-rendszer

Gulyás Márton méltán elhíresült dokumentumfilmje óta nincs épeszű ember az országban, aki ne látná: a választási rendszerünk beteg. Nagyon beteg, tán gyógyíthatatlan is. Ilyenkor mondják azt az elégedetlenkedő sajtónak – amit Kocsis Máté már politikai ellenségnek is nevezett a minap – hogy „ha nem tetszik, mondj jobbat”.

Rendben van.

Mondok.

Elég sokat gondolkodtam rajta, hogyan lehetne ezt a rosszul összerakott, választási körzethatárok átrajzolásától, részrehajló számítási rendszertől, kamupártoktól szenvedő eljárást legalább kicsit finomítani, igazságosabbá tenni. Persze azt én sem hiszem, hogy ez az én módszeremet valaha bárhol is be fogják vezetni – de érdemes elgondolkodni rajta.

Nem akarok dicsekedni, távol álljon szerény személyemtől, aki ismer, tudja, hogy úgyszólván sosem járok rózsaszirmokon és babérkoszorúban, de most valóban úgy érzem, figyelemre méltót alkottam. Megtaláltam a megoldást a demokrácia speciálisan magyarországi és általánosan vett, világméretű gondjaira is egyaránt.

Gratulációkat elfogadok, esetleg készpénzt, nemesfém tárgyakat és a tőzsdén kellőképpen magasan jegyzett értékpapírokat is, de ennél többről szó sem lehet.

No jó, akkor térjünk a tárgyra: hogy lehetne ebből a válságban kínlódó világból működő demokráciát csinálni?

Előrebocsátanám, hogy az alapötlet nem tőlem származik, hanem egy szerény, kétkezi cseh tőzsdegurutól, Karel Janecektől, ő már évekkel ezelőtt javasolt valami hasonlót, de New Yorkon kívül sehol sem alkalmazták, igaz, ott legalább sikerrel. Én már továbbfejlesztettem az ötletet és kissé egyszerűsítettem, ahol szükséges volt.

Egyszóval, a varázsszó: negatív voks.

Igen, kérem, negatív. Az országgyűlési választásokon. De az önkormányzatiakon is.

Hű, mondja erre harminckét választási szakértő, de lehet, hogy harminckétezer is van már ezekben a mostani időkben, hogy ez milyen visszaélésekre adna alkalmat!

Nem nagyobbakra, mint a mostani rendszer, és nem is lenne igazságtalanabb, viszont legalább árnyalná a választás eredményét.

Ugyanis most az a helyzet, hogy elégedetlenek vagyunk a kormány politikájával, összetételével és egyáltalában véve mindenével. Különböző mértékben, én például nagyon, mások kicsit, de olyan embert csak egyet ismerek, aki maradéktalanul elégedett volna, és az is szerkesztő az egyik kormánylapnál.

Próbálna meg nem elégedett lenni.

Mármost a mai rendszerben két módon tiltakozhatunk a kormány elhibázott döntései ellen: az egyik a tüntetés, a másik az, ha a választásokon nem rájuk szavazunk. Mondjuk én eddig sem rájuk szavaztam, de más meglehet, hogy igen.

Ha tüntetünk, ránk zúdul a kormánymédia, tornából felmentett, nemileg aberrált, de legalábbis alternatív szexualitású drogosoknak neveznek és a független magyar bíróság közmunkára ítél garázdaság szándéka látszatának előkészítése miatt. Vagy sorosista bérencnek és megtévesztett tömeghisztériásnak bélyegeznek, főleg annak érdekében, hogy a szerintük kevésbé tájékozott szavazórétegeket távol tartsák nézeteink megismerésétől.

Ha viszont választunk, pont azt tesszük, ami a kormány érdeke. Ugyanis a demokratikus választási rendszereknek egy alapvető baja van világszerte, de legfőképpen nálunk: az, hogy igent lehet mondani a voksoláson, nemet nem. Maximum távol maradhat az ember vagy leadhat egy érvénytelen szavazatot. Mármost ez jelen helyzetünkben úgy néz ki, hogy ugye nem tetszik a rendszer. Sebaj, mondaná a Logika, szavazz az ellenjelöltre. Logika barátunk elmegy jeget aszalni, ugyanis nem egy ellenjelölt van, hanem öt-tíz-húsz. A szerencsétlen választó leszavaz listán is, egyéniben is arra, akit a legkevésbé talál ellenszenvesnek, aztán valahogy győz a korábbi kormány. És az ellenzék pártjai kisebbségben jutnak a Parlamentbe.

Rossz a rendszer?

Nagyon, mondják az ellenzékiek, akik pártonként azt állítják, hogy csak ők az igaziak és egyedül üdvözítők, az összes többi párt hamisítvány és bérenc, és az összefogás csak az ő vezetésükkel elképzelhető, de akkor majd győz a nép, mindenki húszéves lesz, magas, szőke és jómódú, valamint az ellenségeinket megeszi a fene.

Mondom: nem egy ellenzéki párt beszél így az összes többiről, hanem mindegyik! Miért is? Mert ha egynek sikerülne valahogy maga alá gyűrni az összes többit, bedarálni, felemészteni őket, akkor a mostani kormányhoz hasonló teljhatalmat kaphatna. Épp ezért akármilyen rossz is a mostani magyar választási törvény, nincs egy olyan ellenzéki politikus sem, aki kiállna ellene, hiszen a saját maga majdani teljhatalmát kockáztatná.

Nem nehéz belátni, hogy ellenzéki összefogás sosem lesz, választási koalíció sem, itt mindenki a maga pecsenyéjét kovácsolja és mindenkinek a saját foga törik bele.

Épp ezt oldaná meg szerény javaslatom. Az igaz, hogy gyökeresen átalakítaná a politikai életet, és megszűnne a választók zsarolása, megszűnne az alkalmatlan ellenjelöltek szándékos állítása, egyáltalán, minden megváltozna – viszont lehetne sokkal demokratikusabb az élet. Persze, ennek a rendszernek is vannak hibái, elsősorban az, hogy ezzel is vissza lehetne élni, de csak valós tömegek támogatása esetén.

Javaslatom lényege tehát a következő: míg mostanáig a magyar választó két szavazatot adhat le, egyet egyéniben, egyet pártlistára, ezen kívül maradhat távol és tartózkodhat, a jövőben az lenne üdvös, ha négy szavazata volna: egy pozitív és egy negatív egyéniben és ugyanígy pártlistán is kétféle, igen és nem. Tehát szavazhatna nem csak arra, hogy kit „akar” megválasztani (nem egyszer megfelelőbb jelölt híján), hanem arra is, kit, kiket nem akar látni sem a politikában. És nem lenne köteles minden voksát felhasználni.

Hogy nézne ki ez a gyakorlatban?

Mondjuk én a főváros nyolcadik kerületében élek, nálunk a világon minden oldal és párt indul. Elmegyek szavazni, megnézem a választékot, ejnye, kritikán aluli, és akkor… beikszelek két NEM-et a Fidesz-KDNP-re egyéniben és a Jobbikra vagy a Mi Hazánkra listán, aztán két igent egyéniben és listán egy nekem rokonszenves ellenzéki pártra. Így sikerült a negatív véleményemet is kinyilvánítanom, igaz, annak is sikerül, aki velem ellenkező nézeteket vall. Mármost tény, hogy kisebb pártokat nagyon jól szervezett nagyobb pártok képesek volnának letörölni ebben a rendszerben a választási térképről, de ehhez az kéne, hogy valóban sok legyen a szavazójuk és azok legyenek nagyon fegyelmezettek. Másfelől viszont olyan, gyávaságból, közömbösségből eddig otthon maradó rétegek is elmennének szavazni, akiket a politika iránti ellenszenv mozgat, tehát átalakulna a végletekig eldurvult politikai élet és mindenki elkezdene viselkedni, hogy ne váljon vállalhatatlanná a dühös választók előtt – akik kicserépszavazhatnák még a listáról is, ha eléggé haragszanak mondjuk a nyugdíjpénztárak, a Liget, a CEU, az MTA, Paks kettő, a belgrádi vasút vagy bármi miatt.

Persze, ezt az ötletet soha és sehol nem fogják bevezetni, annak dacára, hogy a Janecek-kísérlet sikerrel járt New Yorkban: túl jó a módszer.

Nincs politikus, akinek érdekében állna egy igazságos rendszer kialakítása.

Különben nem csak Janecek pedzegette ezt a dolgot (igaz, nagyon másként, 6-4 arányú igen-nem voksolási lehetőséggel, önkormányzati ügyekben).

Hanem Robert Sheckley, a sci-fi mestere is.

Erről szól talán legjobb írása, a Tranai.

Nála a Bolygó Elnökének a nyakában függ egy hatalmas pecsét, ekrazitból, és ha bizonyos mennyiségűnél több választópolgár nemtetszését vívta ki a vezető, melyet rádiójelekkel tudnak közölni, egészen egyszerűen felrobban.

Kiváló megoldás ez is.

Akkor legyen ez a rendszer neve.

Mondom, köszönetnyilvánításokat, készpénzt, értéktárgyakat és nagyobb értékű kötvényeket azért elfogadok, ha valakiben túlteng a hála érzése.

De szobrot nem.

Azt könnyű felrobbantani.

Mai kérdés – Ha ma tartanák az EP választást Ön melyik pártra adná le szavazatát?

Klikkeljen a képre és szavazzon!

This poll is no longer accepting votes

Ha ma tartanák az EP választást Ön melyik pártra adná le szavazatát?

Az MTA újabb csatára készül Palkovics miniszterrel, akadémikussal, az MTA tagjával

Hétfőn kezdődik az MTA 191. közgyűlése. A Magyar Tudományos Akadémia és a magyar tudományosság egészének jövőjét meghatározó előterjesztésekről kell döntést hoznia az MTA Közgyűlésének május 6-án. 

A Magyar Tudományos Akadémia önkormányzati elven alapuló, jogi személyként működő köztestület, amely a tudomány művelésével, támogatásával és képviseletével kapcsolatos országos közfeladatokat lát el. A Magyar Tudományos Akadémia legfőbb döntéshozó testülete a Közgyűlés. Tagjait a hazai akadémikusok és a nem akadémikus közgyűlési képviselők alkotják (utóbbi csoportban nemrég választottak új tagokat).

Az Akadémia évente legalább egyszer közgyűlést tart.

  • A Közgyűlés egyebek mellett dönt az Akadémia működésével kapcsolatos stratégiai elvekről, és szabályzatot alkot az Akadémia szervezetéről és működéséről (Alapszabály).
  • Szakmai testületek előterjesztése alapján véleményt nyilvánít a hazai tudomány és a társadalom alapvető fontosságú kérdéseiről.
  • Elfogadja az Akadémia vagyongazdálkodásával kapcsolatos szabályokat. Megvitatja és elfogadja az Országgyűlés számára készülő beszámoló koncepcióját.
  • A Közgyűlés alapítói jogkörében dönt költségvetési szervek (pl. kutatóintézetek) megalapításáról, átszervezéséről, átsorolásáról, megszüntetéséről.
  • A Közgyűlés határozatai kötelező érvényűek a Magyar Tudományos Akadémia összes szervezetére és vezetőjére.

Az elnöki köszöntő után a hagyományoknak megfelelően átadják a legrangosabb akadémiai elismeréseket.

Az ezt követő zárt munkaközgyűlés az elnöki beszámolóval kezdődik, majd a 191. közgyűlés legfontosabb napirendi pontja következik. A jelenlévő közel 500 tudós – akiknek nagyobb része egyetemi ember –

az MTA-nak a saját kutatóhálózatával kapcsolatos előterjesztéséről szavaz majd.

Mint arról röviden beszámoltunk, az eredetileg az MTA vezetői által összeállított előterjesztést az MTA Elnöksége – két közgyűlés között legfőbb döntéshozó szerve – 2019. április 30-ai ülésén megvitatta, és azokat módosítások után ellenszavazat nélkül (két tartózkodással) elfogadta, megerősítve korábbi állásfoglalásait.

A munkaközgyűlés ebédszünetében, várhatóan 14 órakor az MTA elnöke sajtótájékoztatót tart, amelyen a tervek szerint az ITM minisztere is részt vesz.

Kedden az akadémikusok gyűlésén a tagválasztással folytatódik a munka.

A tagjelölő osztályülésen titkos szavazással, egyszerű szótöbbséggel (több mint 50% „igen” szavazattal) határoztak az ajánlott személy tagjelöltségéről.

Délután az immár megszokott napirendnek megfelelően tudományos előadásokat hallgathat meg a Közgyűlés.

Szerda délután immár harmadik alkalommal kerül sor a Közgyűléshez kapcsolódva a Fiatal Kutatók Fórumára, amelyen egyebek mellett a Fiatal Kutatók Akadémiájának eddigi eredményeiről, terveiről, valamint a fiatal kutatók hatékonyabb pályázati támogatásának érdekében végzett munkájáról lesz szó.

Csodás jövőt vizionál a kormány

Száguldó gazdaságot vár a kormány a következő négy évben, mélybe hulló adóssággal és eltűnő államháztartási hiánnyal. Ehhez versenyképességi fordulat kellene, de ennek kiadási oldala nem nagyon látszik. A családvédelmi programtól remélik a növekedés másik támaszát.

Dacolva az összes – független – makrogazdasági előrejelzéssel, a kormány változatlanul magas növekedéssel tervez az Európai Bizottságnak most benyújtott konvergenciaprogramban, vagyis a következő négy évre vonatkozó tervében, amelyet Varga Mihály pénzügyminiszter mutatott be.

De hogyan lesz ekkora?

A főbb adatok a következők a 2019-23-as években:

  • a GDP (százalék): 4,0, 4,0, 4,1, 4,2, 4,0
  • államadósság (a GDP százalékában): 69,2 66,7 62,8 59,3 55,9
  • államháztartás hiánya a GDP százalékában): -1,8 -1,5 -1,2 -0,5 0,0

A legelső problémás pont a növekedés tartósan magas szinten maradása. Nincs olyan komolyan vehető elemzői vélemény, amely osztaná ezt a derűlátást. Általában

már erre az évre is inkább 3,5 százalék körüli a prognózis,

a következő évekre pedig ennél is kisebb rátát várnak. Elsősorban a világban mutatkozó gazdasági lassulás hatásaként, amely alól Magyarország se képes kivonni magát. Másodsorban az uniós támogatások kifutása (2020-tól) járul hozzá a kisebb teljesítményhez.

Voltaképpen a kormány is ezzel számol, a 2020-23 közti években 2,3, 1,5, majd 0,7-0,7 százalékos hozzájárulással kalkulálnak az EU-tól. Összehasonlításul: az elmúlt évek átlagában 3-4 százalék körül járultak hozzá a bruttó hazai termékhez (GDP) a közösségi pénzutalások, de volt olyan év, amelyben 6 százalékot meghaladó összeg érkezett.

Egyelőre tehát nagyon nem világos, hogy a felvázolt fejlődés növekedési oldala teljesülhet-e. Ha megnézzük a fenti fő számokat, akkor azt látjuk, hogy folyamatosan csökkenő költségvetési hiányt tervez a PM, olyannyira, hogy 2023-ban

már nem is lenne deficitje az éves kiadás-bevételnek.

Mindezzel párhuzamosan az államadósság szintje is radikálisan esne. Nem kis összegekről, mindent egybevetve ezermilliárdokról beszélünk, amelyeket pozíciójavulásként vár a kormány.

Versenyképesség és CSOK

De mitől várja a példátlanul állandó és magas növekedést a kormány? Először is a 2010 óta folyamatosan ígért, de mindeddig elmaradt versenyképességi fordulattól és a családvédelmi programtól. Ennek kiadást növelő hatásait mutatja a táblázat.

Mindezeket szövegszerűen is kifejtik, ebből csak három területet mutatunk be, a talán legakutabbakat. Az oktatásról kifejtik, hogy a következő időszakban a képesség-centrikus oktatásra helyeződik át a hangsúly. Ez olyan tudást feltételez, ami az elméleti összefüggések mellett a gyakorlatban is hasznosítható. A tanulók alkalmazkodóképességét a munkaadói igények erőteljes megjelenése is előmozdítja.

Az egészségügyi átalakítások középpontjába a betegségek megelőzése kell, hogy kerüljön. Ezt a különféle szűrőprogramok mellett az alapellátások fejlesztése, kapuőri szerepének megerősítése szolgálja. Ennek folyományaként a súlyos betegségek korai detektálása és így eredményesebb, egyben költséghatékonyabb gyógyítása válik lehetővé. Amennyiben betegellátásra kerül sor, az egészségügyi kezelések költséghatékonyságát szükséges szem előtt tartani, úgy, mint a rövid időtartamú ellátási formák igénybevételét. A korszerű gyógyításhoz a finanszírozásnak is igazodnia kell – áll szó szerint a programban.

Lényegében itt is évek óta ugyanezt halljuk a kormánytól,

ki-ki összevetheti személyes tapasztalataival, mekkora előrelépés történt.

Ha ránézünk a táblázat soraira, azt láthatjuk, minimális vagy szinte semmilyen pluszkiadással sem számolnak (sőt, az oktatás esetében a GDP-hez viszonyítva még csökkenne is a pluszpénz). Annyival bizonyosan nem, amekkora az ismertetett tervek rendszer-jellegű átalakulásához szükséges lenne. Miközben csak a bérekben évente ezermilliárd körüli többletráfordításra lenne szükség.

A harmadik a munkaerőpiac. Itt a tervezők szerint komoly munkaerő-tartalék áll rendelkezésre. Elsősorban a veszélyeztetett korcsoportok (fiatalkorúak, kismamák, idősebb munkavállalók) esetében tűnik lehetségesnek az előrelépés, de hosszabb távon arra kell felkészülni, hogy a képzettségi szint emelésére helyeződik át a fókusz.

A számok ezzel szemben azt mutatják, hogy valóban jelentős tartalék a közmunkások és más, értékteremtő munkát szintén nem végzők körében található. Csakhogy miközben az ország legfejlettebb vidékein helyenként lényegében eltűnt a szabad munkaerő, a nagy számú hadra fogható tömeg a nyomorban tengődő megyékben van. Itt viszont munka-kínálat nincs.

Ennek megváltoztatásához megint csak elsősorban oktatás-képzés kellene, amire jelenleg nincs pénz a költségvetésben – és a felrajzolt programban se.

Ezeken a területeken akkora a berakandó pénz igénye, amelyet nem hogy nem elszálló, hanem egyenesen eltűnő költségvetési hiány és meredeken csökkenő államadóssággal finanszírozni szinte a lehetetlenséggel határos.

A családvédelmi tervben bevezetett lakásépítési és más programtól is várja a kormány a gazdaság felpörgését, amellett, hogy további béremelkedéssel, ebből pedig a belső fogyasztás intenzivitásával számolnak.

Még egy apróság, ami kétségeket ébreszthet az emberben, a versenyképesebb gazdaság ígéretével szemben. Egy ponton a programban azt írják, hogy a gépberuházások lendületes bővülése meghatározó az elkövetkező időszakot illetően is, ugyanis a magyar gazdaság tartós és nagy léptékű hatékonyságjavulásához szükséges a termelési folyamatok korszerűsítése a legmodernebb technológiai megoldások alkalmazásával párhuzamosan. Ezen belül elengedhetetlen az automatizáció és robotizáció.

Ehhez képest folyamatosan az összeszerelő jellegű gépberuházásoknak adják az óriási összegű támogatásokat, miközben a korszerűbb gazdasági szerkezethez éppenséggel a feldolgozóipar részesedését kellene csökkenteni a szolgáltató ágazat javára. Mindez azt a gyanút erősíti, hogy tényleg nem véletlen volt az úgynevezett rabszolgatörvény: a kormány azzal számol, hogy az országban végrehajtott befektetések nem fogják kiváltani a nettó munkaerő-bevonási többletigényt, amelyet túlmunkákkal kell teljesíteni, nem pedig élenjáró technológiákkal.

Focimese – Déli kávé Szele Tamással

Kisasszony, Latte Macchiatót kérek, ma olyan olaszos a hangulatom, itt járt Salvini is… illetve, látják, hogy ott, a szomszéd asztalnál mennyire fülel az az ember? Akkor beszéljünk inkább a fociról, ne mondhassák ránk, hogy politizálunk. Arról én már nem tehetek, hogy nálunk a fociból is politika lett – meg komoly üzlet. Nem szerencsés, mikor így alakulnak a dolgok.

Pedig ez a fociügy talán még a Salvinit is érdekelte volna, olyan, mint egy valódi maffiatörténet, egy igazi, olaszos krimi. És nagyon benne van, hogy miért beteg a magyar futball.

Egyszer volt, hol nem van egy valamikor NB I-es, most NB II-es csapat, a Balmazújvárosi FC. Ez a csapat még az NB I-es időkben elmondhatta magáról, hogy a vetélytársaihoz képest viszonylag alacsony a költségvetése, az NB I-be is először 2017-ben jutottak fel, de akkor aztán eltökélték, hogy ott maradnak, kerül, amibe kerül. Szerződtettek légiósokat, de az nem sokat segített: idény után visszaestek a másodosztályba. Harakirit szerencsére senki sem követett el, próbáltak visszajutni, csak hát egyre több lett körülöttük a botrány.

A dolog akkor került bele az országos napilapokba, mikor kiderült, hogy a játékosokat szállodába kell költöztetni a korábbi önkormányzati bérleményeikből. Mi is írtunk az esetről – hogy is volt?

„Épp a minap kelt híre, hogy az NB II.-es Balmazújváros játékosait kilakoltatták. Nocsak, mondanánk, megszorult a csapat? Nem, a csapat nem szorult meg, csak éppen a játékosok lakásai hivatalosan szociális bérlakások voltak. Azért voltak azok, mert annak nyilvánították őket. Most valamit elszerveztek – Balmazújvárosban, anélkül hogy részletezném, mert elég bonyolult az ügy, de a városi- és a sportvezetés egyik korrupciós botrányból a másikba evickél – és egy uniós felújítási program miatt el kellett hagyják a lakásokat, míg rendbe nem teszik azokat.

Utána viszont helyi, pályakezdő fiataloknak kellene kiadni a már felújított szociális bérlakásokat – nincs kétségem, hogy a csapat játékosai így vagy úgy pályakezdőnek minősülnek majd, ha másképp nem, azért, mert minden mérkőzést a pályán kezdenek.

Fiatalnak meg mindenképpen mondhatjuk őket, hiszen nem öregek.

Addig is a Pötyi szállóban helyezték el őket, én a magam részéről elég kényelmesnek nevezném a körülményeket, laktam már magam is ilyen helyen és meg voltam elégedve.

Hát akkor hol a baj? Mindenkinek van hol laknia, senki sem fázik.

Csak ott, hogy a szociális bérlakásoknak köze se lehetne a focicsapat támogatásához. Az a Balmazújváros Sport Kft. dolga lenne. Ami azonban össze van fonódva a korábban fideszes városvezetéssel, városi tulajdonú is – a balmazújvárosi profi futballcsapatot működtető cég legutolsó nyilvános, 2017-es üzleti beszámolója szerint a 39 főt foglalkoztató sportvállalkozásnál az átlagos havi nettó jövedelem meghaladta a félmillió forintot. Egyszóval úgy lettek rászorulók a játékosok, hogy az egyszerűség kedvéért annak minősítették őket.”

Van ez így, kérem, sőt, van ez még ígyebbül is, mint látni fogjuk. Ugyanis a csapat alapvető anyagi gondjait az okozta, miszerint tavaly áprilisban öt év letöltendő börtönbüntetésre ítélték a Fidesz által támogatott független polgármestert, Veres Margitot hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette miatt.

Mit művelt, mit nem, meg nem vagyok mondhatója, azért van a bíróság, hogy ők ítéljenek – de elítélték, bizonyára okkal. Mármost a csapat tulajdonosa az önkormányzat, illetve a Balmazújváros Sport Kft.-t birtokolja, a klub vezetője pedig Tiba István fideszes országgyűlési képviselő volt sokáig. Azonban az új, független polgármester, Hegedűs Péter viszont már nem volt hajlandó akkora pénzeket osztani a csapatnak a városi költségvetésből, amekkorákat kértek – kell a pénz másra, ezer helye van. Ráadásul a csapat is már csak másodosztályú. De hát mennyit is kértek?

Korábban 50 milliós támogatást kaptak évente a várostól, a legutóbbi igényük 374 millió forint volt.

Azért ez az összegecske már szabad szemmel is majdnem látható.

És ami a legszebb: azért kértek ennyivel többet, mert a klubelnök-képviselő Tiba István szerint az NB I-ből történt kiesés miatt elvesztették a szponzorokat. Az így kieső összeget kellett volna a város pótolja.

A 444 szerint:

„Amikor még NBI-es volt a Balmazújváros, a klub büdzséjének 75 százalékát (!) az MLSZ központi támogatása tette ki, míg a maradék 25-öt a város és a kisebb szponzorok biztosították. Ez NBI-es szinten nagyon kevés volt, veszteségnek viszont sok. Hogy milyen profizmus van a balmazújvárosi csapatnál: Tiba azt is mondta az Indexnek, hogy senki nem volt felkészülve arra, hogy a csapat kieshet az NB I-ből, ezért nem készítettek alternatív üzleti tervet, amiben a kieséssel számoltak.”

Ezen a ponton omlott össze Tiba képviselő és adott annak idején egy elhamarkodott interjút tavaly a DigiSportnak, melyben közölte: az a csapat lehet NB I-es, amelyiknek van NB I-es múltja, gazdag szponzora és megfelelő politikai támogatója – ő, mint egyszerű országgyűlési képviselő, ehhez már kevés is. A város nem adott több pénzt, így a csapat a magyar kormányhoz fordult segítségért.

És a kormány rendeletet hozott, miszerint az Emberi Erőforrások Minisztériumának százmillió forintos állami támogatást kell folyósítania a balmazújvárosi foci számára. Jobban mondva, a helyi sportéletet kell támogassák ezzel az összeggel. Itt van, nem csalás, nem ámítás, megjelent a Magyar Közlönyben is.

Hát, ez a pénz tán már csak elég volt nekik?

Dehogy volt. Tegnap derült ki, hogy a Balmazújvárosi FC szekerének már az NB II-ből is kifelé áll a rúdja, éspedig azért, mert 196 millió forint hiányzik a számlájukról. Tegnap a következő közlemény jelent meg a klubot működtető cég Facebook-oldalán.

„HIVATALOS KÖZLEMÉNY:

Klubunk első körben nem kapta meg a 2019-2020. évre szóló licencengedélyt! Ahhoz , hogy a Magyar Labdarúgó Szövetség megadja az engedélyt, – amely eddig minden évben gördülékenyen zajlott – szükség van a képviselő testület pozitív döntésére az alábbi levélben megfogalmazottak tekintetében !

Bízunk benne , hogy csak a csapaton fog múlni a jövő évi NB II-es tagságunk!

#HajráÚjváros”

A csatolt levélben meg azt kérik a várostól, hogy apportként adja át a cég részére a stadionnak azt a részét, ami még nem a Balmazújváros Sport Kft-é. Így értékben valóban le lehetne nullázni a hiányt, csak hát

érdekes lenne a csapat éves költségvetése és NB II-es helyezése kedvéért lemondani egy ilyen értékes ingatlan tulajdonrészéről… több is, mint érdekes, valódi hűtlen kezelés volna.

Márpedig ma éjfélig ennek el kell dőlnie, így vagy úgy.

Ebből a történetből az a tanulság, hogy a magyar focihoz igazából nem kell labda. Nem kellenének még játékosok sem. Stadionok és klubok kellenek, meg szponzorok és politikusok, de játékra semmi szükség. Ha egy klub helyezése a fentiekben vázolt anyagiak és ügyletek függvénye, akkor le se kéne játszani a mérkőzéseket, amúgy sincs közönség: akkor elég volna, ha a szponzorok és a politikusok leülnének egy fehér asztalhoz, és egymás között eldöntenék az eredményt, mondjuk rablóultival, hogy stílszerű legyek.

Azt továbbra sem értem, miért hívjuk ezt a játékot labdarúgásnak, hiszen a játéknak van benne a legkevesebb szerepe, sőt, azt sem látom, hol van ebben a sport – de ilyen a támogatott magyar foci.

Ilyen lett.

Kell támogatni a sportot, hogyne kéne, de azért ennyivel mégsem – és ha lehetne, nem ártana focizni is néha.

Csak hát – minek tennék?

Látják, ha ezt a Salvini hallotta volna, menten azt mondaná: Magyarországot azonnal és feltűnés nélkül lehetne Szicíliához csatolni.

A legtöbb helyen észre sem vennék, hogy változott valami.

Hol késik az a Cattani felügyelő?

Két korszak a Fidesz történetében

„A Fidesz politikai történetének első fejezete azzal zárult, hogy Orbán elveszítette a csatát mind Európáért, mind pedig az orosz vezető kegyeiért. Nem áll már módjában kijátszani egymás ellen Brüsszelt és Moszkvát, mert az egyiktől csak pofonokat kap, a másiknak pedig már nem tud semmit ígérni. A második fejezet pedig azzal kezdődik, hogy Orbán eszeveszetten száguldozik Peking és a posztszovjet térség között, hogy újabb alternatív kiutat keressen magának.” – ezzel kezdi Ara-Kovács Attila Diplomáciai jegyzetét.

Amikor évtizedek múlva valaki majd megírja Orbán Viktor tündöklésének és bukásának történetét, alighanem már világosan látszani fog, hogy 2019 első hónapjai cezúrát jelentettek a Fidesz és a NER életében. Mindaz, ami ez előtt történt, nem volt más, mint belpolitikailag a teljes politikai tér kisajátítása, kül- és geopolitikailag pedig Brüsszel és Moszkva kijátszása egymás ellen. A folyamat 2009-ben, Szentpéterváron kezdődött, amikor is az Egységes Oroszország kongresszusán az addig nagyon oroszellenes magyar ellenzéki vezér, immáron teljes tudatában annak, hogy 2010-ben nyerni fog, s az sem kizárt, hogy kétharmaddal, mindent megtett, hogy Vlagyimir Putyin bizalmába férkőzzön. Az óvatos és gyanakvó orosz vezető azonban nem adta magát túl könnyen; Orbánnak évekig kellett a legelképesztőbb orosz elvárásokat kiszolgálnia ahhoz, hogy tompuljon a vele szembeni bizalmatlanság.

Ez a szakasz tehát lezárult.

Siettette sok minden, elsősorban Orbán azon ambíciója, hogy európai szintű, meghatározó politikai figurává váljék, s így még kevésbé megkerülhető Moszkva számára. Ez láthatóan nem sikerült – és nem is sikeredhetett. Nehéz megérteni, hogy az egyébként nem csak gátlástalan, de racionális Orbán hogy hihette el, azaz: hogyan lehetett vele elhitetni, hogy egy olyan, minden szélesebb nemzetközi befolyástól távol álló ország éléről, mint Magyarország tovább léphet? Jelen pillanatban olasz kollégája, Matteo Salvini már javában szervezi azt, amit Orbán éveken át csak tervezgetett, s ha lesz belőle egyáltalán valami – az európai szélsőjobboldalon mutatkozó indulatok nem sok sikert ígérnek neki – legfeljebb harmadhegedűs lehet, amibe ő semmiképp sem megy majd bele.

Ám azzal, hogy Salvini ügyködése révén nyilvánosságra kerültek azok a tervek, melyeket Orbán oly titokban szövögetett, most kivetni látszik magából az a pártcsalád is, amely egyelőre csak felfüggesztette a Fidesz tagságát. Ám ne legyenek illúzióink: az Európai Néppárt a májusi választások után – így vagy úgy – egészen biztosan megszabadul a magyar kormánypárttól, s e tekintetben Orbán előtt már aligha áll további alternatív lehetőség. Ugyanis, ha bennmarad, ezzel a Néppárt a szétesést kockáztatja. Így a magyar miniszterelnök 2019 tavaszán egyszerre veszítette el azt, amit biztosan és jókora befolyást magáénak mondva birtokolt, a néppárti tagságot és védelmet, valamint azt, amit csak ezután szeretett volna megszerezni: az európai szélsőjobb vezetését. Márpedig, ha egyikkel sem rendelkezik, ezt követően miért lenne rá szüksége Putyinnak?

A Fidesz politikai történetének első fejezete azzal zárult, hogy Orbán elveszítette a csatát mind Európáért, mind pedig az orosz vezető kegyeiért.

Nem áll már módjában kijátszani egymás ellen Brüsszelt és Moszkvát, mert az egyiktől csak pofonokat kap, a másiknak pedig már nem tud semmit ígérni.

Orbán és Xi Jinping elnök találkozója idén április végén

A második fejezet pedig azzal kezdődik, hogy Orbán eszeveszetten száguldozik Peking és a posztszovjet térség között, hogy újabb alternatív kiutat keressen magának. Közel sem unalmas szemlélni erőfeszítéseit, mert még mindig van benne – ha nem is sok – kreatív erő, de kétlem, hogy lenne perspektíva abban az elgondolásban, ami ezekben a hetekben a magyar miniszterelnököt hajtja. Vagyis, hogy most Pekinget játssza ki Moszkva ellen. Egy hasonló történeten a román Nicolae Ceauşescu egyszer már rajtavesztett, miként a jugoszláv Josip Broz Tito próbálkozásai sem voltak túl sikeresek, s az albán Enver Hoxhaé is csak annyiban, hogy ezzel hazáját a kontinens legszegényebb és legelmaradottabb országává tette.

Ugyanis, szemben az oroszokkal, a kínaiak nem kérnek sem a politikai játékokból sem pedig a katonai nyomásgyakorlásból – Orbán ugyanis csak ezt ajánlhatja fel nekik. Egyik sem áll tőlük persze túl távol, de azt megtartják szorosabb környezetük, a Dél-kínai-tenger térsége számára. Európát a kínai ipari túltermelés olcsó, cserében silány áruival akarják elárasztani, s e téren az Orbán által szorgalmazott Belgrád-Budapest vasútvonal akár még jól is jöhet, de a kínai célok szempontjából ez filléres rész a nagy kínai dömping teljes volumenéhez képest.

Vagyis megint csak a pillanatnyi túlélés a cél. Hogy ma mi lesz – Orbán számára ez az egyedüli releváns kérdés. A holnappal majd akkor foglalkozik, ha pár óra múlva újra felkel a nap. Magyarország kis ország – neki csak ilyen percemberkék jutottak az elmúlt száz évben.

Orbán most viszi ki a Fideszt a Néppártból?

Látványos és nyílt együttműködést jelentett be a szélsőjobboldali Salvinivel Orbán Viktor. Nem Macronra, igen Salvinire, és ők döntenek, kivel működnek együtt. Mindketten új időszámításról beszéltek május végétől. A német Marcus Söder már a találkozót is rossz jelnek tartja.

„Keresni fogjuk az együttműködést Salvinivel. Látványosan, bevallottan és nyíltan” – csapott a közepébe Orbán Viktor a Miniszterelnökségen, miután a kora délután Magyarországra érkezett Matteo Salvini olasz belügyminisztert és miniszterelnök-helyettest elvitte a röszkei határra. A fővárosi sajtótájékoztatón azt hangsúlyozta, hogy csúcson van a két ország együttműködése, mindkettő keresztény alapokon álló Európát akar.

Választás elé állítják Európát

A közös pont a határok védelme, ennek fényében pedig tiszteli Salvinit, amit az a tengereken tesz a menekültek ellen – mondta Orbán. Idézte Salvinit, aki ideérkezése előtt azt közölte, hogy új Európát akar felépíteni. Az olasz politikus pedig elmondta: céljuk meghatározónak lenni Európában, vezető szerepet szeretne magának, ő pedig át akarja szabni a kontinenst.

A közeljövőről Orbán azt mondta, Európa előtt két lehetőség áll a május 23-26 közti európai parlamenti választás után:

a bevándorlás-pártiak kerülnek hatalomra, vagy az ezt ellenzők.

Az Európai Néppártban (EPP) vannak támogatók és ellenzők, mindketten azt szeretnék, ha az EPP a bevándorlás ellenzőivel működne együtt.

Orbán szerint „új fejezetre van szükség”, és Európa akkor jár jól, ha nem Emmanuel Macron francia elnökre, hanem az olaszokra és a magyarokra hallgat bevándorlásügyben.

Eddig tartott az EPP-ben?

Orbán úgy fogalmazott, ők választják meg, kikkel működnek együtt.

„Mi döntünk”

– tette hozzá. Kitért viszont azon kérdés megválaszolása elől, hogy a Fidesz az EPP tagja marad-e. De sokat sejtetően azt elárulta, hogy ha a néppárt összeköti magát a „bevándorlást támogató baloldallal”, akkor

„nehéz lesz megtalálni a helyünket.”

Szerinte az EPP-nek Salviniék felé kell nyitnia.

Matteo Salvini is arról beszélt, hogy május 27-től más lesz a helyzet Európa és az európai népek számára. „Az a célunk, hogy meghatározók legyünk Európában”, sőt, irányítsák Európa átalakulását, alternatívát nyújtsanak  jelenlegi európai irányvonallal szemben.

Salvini egyenesen nagy szövetséget lát Európában saját maguk soraiból. Mint mondta, 24 nap van hátra, az EU történetében először létrejöhet az új többség, kihagyva a néppártot és a szocialistákat.

Orbán egyértelművé tette:

„a legnagyobb szabadsággal akarok arról dönteni, kikkel működök együtt május 26-a után”.

Életerős és ambiciózus emberekkel akarok dolgozni Brüsszelben – így Orbán.

A németek mást vártak

A német kormánykoalíció kisebbik pártjának a bajor CSU-nak vezetője, Marcus Söder azt nyilatkozta, hogy számukra világos, Európában nincs és nem is lehet semmilyen együttműködés a jobboldali populistákkal. Teljesen elfogadhatatlan a Marine Le Pen-féle francia Nemzeti Tömörülés, Matteo Salvini Északi Ligája és a német Alternatíva Németországnak (AfD) között szövődő együttműködés – tette hozzá.

Magyarország pedig egyre bonyolultabb témává válik

– mondta Söder.

Eléggé lényegre törően úgy fogalmazott, hogy abban reménykedtek, hogy az EPP által Magyarországnak adott lélegzetvételnyi szünetnek pozitív hatása lesz, egy Salvinivel való találkozó azonban rossz jel. Ez a találkozó „rossz fejlemények” előjelének tekinthető, és minden bizonnyal szerepet játszik a Fidesz tagságának felülvizsgálata során az EPP-ben.

Orbán négy nap múlva az osztrák szélsőjobb vezetőjével, a Szabadságpárt elnökével, az alkancellár Heinz-Christian Stracheval találkozik. Strache, Salvinihez hasonlóan már régen „meghívta” a Fideszt az EPP-től jobbra álló tömörülésbe.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK