Kisasszony, komoly, férfias duplát kérek, kis habbal, fahéjjal, ma megint szakmáznunk kell, nem árt hozzá a tiszta fej. Szóval, az itt a gond, tetszik tudni, hogy mi dolgozunk, nem is keveset, letesszük az asztalra az írásokat, aztán azok vagy tetszenek az olvasóknak, vagy nem. De jönnek emberek, akik viszont felveszik ezeket az írásokat arról az asztalról – és meg is élnek a mi munkánkból.
Hogy annak az esetnek, amit ismertetni fogok, mennyire vannak politikai vonatkozásai, azon lehetne merengeni, de hogy bizonyos anyagi vonatkozásai vannak, az kétségtelen. Miről is van tehát szó?
Nem jöttem a Gangesz partjáról, de álmodoztam a déli verőn, mikor csengett tegnap a telefon és a kolléga úr riasztott: felfedezte néhány írásunkat egy Médiacsoport nevű oldalon. Ej, be szép neve van: gyakorlatilag bármit hívhatnak így… no, lássuk. Hát, elég sok írásunkat közölték, nem csak néhányat. De legalább nem pusztán belőlünk élnek, hanem bizony a Magyar Narancsból, 24.hu-ból, HVG-ből, Magyar Hangból, Indexből, 444-ből, Népszavából, tehát lényegében véve a maradék független magyar sajtóból.
Mondjuk vannak ilyen úgynevezett „hírgyűjtő” oldalak, bár amint azt egy korábbi írásomban egy másik efféle céggel kapcsolatban megjegyeztem, három dolgot találnék elengedhetetlennek, ha ezeket betartanák, gond nélkül vihetnének, amit akarnak, és ez a három dolog:
– működő, élő hivatkozás a forrásmegjelölésben
– az írás nem sajátként való feltüntetése
– A szerző és/vagy a szerkesztőség értesítése az átvételről
Mármost nem minden esetben kell megsértődni az átvétel miatt, hiszen minden online lap vesz át máshonnan írásokat. Mindegyik, kivétel nélkül, és az MTI használatára is rá vagyunk kényszerülve, bár teljes anyagokat mégsem illik átvenni, maximum kivételes esetben, de idézni szabad (forrásmegjelöléssel). Tehát nem mondom, hogy mindent tilos, nem mondom, hogy senki sem idézhet, csak legalább irányítaná az olvasót a forrásra is…
Mert itt bizony nem élnek a hivatkozások. Sőt, láttam egy állatorvosi lovat is: a HVG átvett egy hírt a Népszavától, szép rendesen meg is jelölte a forrást, ahogy kell, tőlük viszont átvette a Médiacsoport, és náluk már csak annyi a forrás, hogy: „hvg.hu”.
Itt a HVG etikusan járt el, csak a Médiacsoport körül vannak problémák: az Ég áldja már meg, olyan nehéz volna egy mozdulattal kimásolni a kereső felső sorából azt a linket és beilleszteni a forráshoz?
Úgy látszik, olyan nehéz.
Pedig ezeket az anyagokat azért megírja valaki, olyan ez, mintha a szomszéd földjén aratnám a búzát… No, menjünk tovább.
Nézzünk egy impresszumot. Ugyanis van, csak nem nevezhető annak.
„Impresszum
Közlemény: Oldalunk nem rendelkezik saját magyar nyelvű cikkekkel.
A hiteles forrás minden cikk alján hivatkozással jelölve!
A Médiacsoport.hu oldalt Amerikai Magyarok Polgári társulása üzemelteti.”
És ennyi, sehol egy főszerkesztő, felelős szerkesztő, munkatárs – bár mondjuk ide munkatárs nem is kell, hiszen saját írás ezek szerint nincs is. Van viszont egy adatvédelmi nyilatkozat, abban is egy szerzői jogi kitétel. Akkor tehát hallottak már erről a jogi fogalomról.
„SZERZŐI ÉS KAPCSOLÓDÓ JOGOK
Az a jogosult, akinek a szerzői jogi törvény által védett szerzői művén, előadásán, hangfelvételén, műsorán, audiovizuális művén, adatbázisán fennálló jogát, továbbá a védjegyek és a földrajzi árujelzők oltalmáról szóló törvényben meghatározott, a védjegyoltalomból eredő kizárólagos jogát az üzemeltető által hozzáférhetővé tett információ – ide nem értve a hozzáférhetővé tett információ szabványosított címét – sérti (a továbbiakban: jogosult), az teljes bizonyító erejű magánokiratba vagy közokiratba foglalt értesítésével felhívhatja az üzemeltetőt a jogát sértő tartalmú információ eltávolítására.
Az értesítésnek tartalmaznia kell:
– a sérelem tárgyát és a jogsértést valószínűsítő tények megjelölését,
– a jogsértő tartalmú információ azonosításához szükséges adatokat,
– a jogosult nevét, lakcímét, illetve székhelyét, a telefonszámát, valamint az elektronikus levelezési címét.”
Fordítsam le magyarra? „Mehettek panaszra Sztálinhoz, de neki is legalább hat kiló iratot kell beadjatok”.
Ugyanis lássuk csak, mi lenne, ha én sérelmezném egy avagy más írásom megjelentetését ezeken a hasábokon, főleg az engedélyem és értesítésem nélkül? Az lenne, hogy összeszedném a kért adatokat, és elküldhetném az egészet egy felszólító levél kíséretében a sajtótermék e-mail címére. Földrajzi, fizikai címe nincs, csak e-mailje: valahol Amerikában lesz a drót vége, a whois adatai szerint is, de a cég saját bevallása szerint is. Ugyan találunk a whois szerint fizikai címet is, de az csak a tárhely-szolgáltató Cloudflare kaliforniai telephelye. Maga a szerkesztőség, illetve a szerkesztő akárhol lehet, míg fizeti a tárhelyet.
Mondjuk az érdekes, hogy összesen 199 napja van bejegyezve, főleg annak fényében, hogy van nekik egy Facebook-oldaluk is, „Internetes Magazin” néven (honnét veszik ezeket a fantáziadús címeket?) ami azt állítja, hogy 2010 óta létezik – az lehet a dolog mögött, hogy 199 nappal ezelőtt költöztek a Cloudflare-re az alapoldallal. (Bár a whois ezt is két évnél fiatalabbnak jelöli)
Mármost ha én elküldöm nekik az iratokat online, azzal egészen pontosan vagy foglalkoznak, vagy nem. Teljesen tőlük függ, én még azt sem fogom megtudni, elolvasták-e a levelemet. És épp azért valószínűleg nem is fognak a pampogásommal sokat foglalkozni.
Rendben, de egyáltalán, miért is szólamlanék fel? Nem elég nekem a dicsőség, meg hogy „ingyen terjesztenek”?
Nem. Nagyon nem. Én még sosem vásároltam semmit a kisboltban dicsőségért, de tudom, nagyot nézne a Milán, akié a kisközért, ha lemennék hozzá két kiló dicsőséggel és kérnék érte valamit. Én most, pillanatnyilag két online lap munkatársa vagyok, az egyikben nincsenek reklámok, de pénz sincs, a másikban akad pár hirdetés, de távolról sem annyi, hogy az elég legyen akár csak a fennmaradásunkra is. Hiszen nem rakhatjuk tele reklámmal az oldalt, az rontaná a forgalmat: az olvasók mégis a tartalomra kíváncsiak. Hanem ez a Médiacsoport – ami saját forgalmát a facebookos Internetes Magazinnal növeli – bizony telis-tele van reklámmal. Nem is akármilyenekkel. Például:
„Társkereső oldalak. A legjobb társkereső oldalak Magyarországról” – és itt következik öt oldal élő linkje, amiket nem osztok meg, mert nekünk nem fizettek. Érdekes, a forrásmegjelölésnél nem képesek élő linket adni, a hirdetéseknél igen. De találunk álláshirdetéseket, kozmetikai cikkeket, elektromos háztartási gépeket, mindenfélét – mondjuk szerencsére a körömgombás reklámok Amerikában nem divatosak, azok nincsenek.
Tehát akkor ott tartunk, hogy habár a lap közli impresszumában, miszerint nekik saját írásuk nincs, nem is írnak, csak olvasnak és másolnak, azért minden anyag alján szerepel a következő mondat:
„Add tovább cikkünket, hogy másokhoz is eljusson!”
Persze, hogy add tovább, de nem azért, hogy az Ige vagy a hír terjedjen, hanem azért, hogy a reklám kerüljön el minél több helyre… Jó, hát még ezzel sem igazán törvényes bajaim vannak.
Inkább erkölcsiek.
Az ugyanis világos, hogy a mi lapunk, ez esetben a Független Hírügynökség sosem lesz nagy hal a mai magyar hirdetési piacon, jó lenne, ha az lenne, de ugyebár a politikai környezet nem kedvez ennek. Ettől még csináljuk, nem könnyen, nagyon kevesen, ezer gond közepette. Viszont ha valakiknek – a whois szerint bizonyos Olgának és Joelnek – mégis megéri a mi és mások írásait elszedve reklámhordozónak használni az anyagainkat, akkor mégsem lehetünk olyan rosszak, sőt.
Akkor mi egész jók kell legyünk, hiszen két embert is eltartunk, valószínűleg ráadásul a napfényes Kaliforniában, mi meg a ködös Budapesten nyomorgunk.
Szóval lehet, hogy a Médiacsoportot üzemeltetők kis ügyesek, de akárhogyan is nézem: mi tartjuk el őket, ez a lap és a többi, a saját kezünk munkájával, és ezért még egy köszönömöt vagy tisztességes, élő forrásmegjelölést sem kapunk.
Persze, az lenne az igazi, ha még nekünk kéne megköszönni, hogy eltarthatjuk őket.
Nincs értelme ebben az ügyben sem pereskedni, sem még többet nyomozni, még a legjobb esetben is egy négy-öt éves, méregdrága szerzői jogi per lehetne belőle, kétséges kimenetellel, első körben ismeretlen elkövető ellen, aki ha ismertté válik, akkor sem biztos, hogy fizetőképes, az ügyvédnek viszont jár a honorárium mindenképpen.
Szóval, nem különösebben érdemes jogi útra terelni a dolgokat.
De annyit már hadd legyen szabad jeleznem: „Látlak, ne lopj!”
És ha ezek után is lopnak – akkor pofátlanok.
