Kezdőlap Itthon Oldal 270

Itthon

Választási kiskáté

Kérem, ha tetszik, ha nem, ma választások lesznek Magyarországon is, Európában is. És ha lesznek, eredményük is lesz, vagy ilyen, vagy olyan. Leginkább majd magunknak köszönhetjük, milyen: no, meg valószínűleg némi csalásnak, ügyeskedésnek, magának a választási törvénynek. De ne jósoljunk: nem szabad, sőt, nem is érdemes.

Hanem, ha már választunk, miképpen tegyük?

Nem, nem módszertan következik, vagy felszólítás arra, hogy ide-amoda tessék voksolni. Azt már annyit vágták a képembe, hogy csömöröm van tőle, és olyan ostoba brigantik, hogy azoknál nem dicsőség okosabbnak lenni, a Csuri macskám is többet tud náluk. Év eleje óta egyéb sem ömlik mindenhonnan, ahonnét csak ömölhet, mint az, hogy kik a nemzet ellenségei és velük szemben kikre szavazzunk. Én ebbe a mocskolódásba bele nem megyek, majd, ha lesz eredmény, elemzem, addig meg senki mellett nem állok agit. Vagy nem agitálok.

Nyugalom: a végén mindenki megkapja majd a maga jól megérdemelt elégtelenjét tőlem. Olyan is lesz, akiknek inkább kicsapás járna.

Hát akkor mit jelent, hogy miképpen válasszunk?

Még azt sem, hogy mit tegyünk. Egymást keresztező vonalat mindenki tud húzni, azt is feltételezem, hogy senki el nem indul voksolni pucér üleppel vagy iratok nélkül, ezt kár is lenne sulykolni.

Én azt mondanám, jó szóval, tanáccsal, mit ne tegyünk.

Elsőként is: ne jósolgassunk.

Minden jóslat sánta, aminek nem a számtan vagy a logika szegné nyakát, az is megbotolhat mindenféle trükkben, csalásban. Márpedig az volt, van, lesz. Ne csináljunk bolondot magunkból. Ne prófétáljunk, hagyjuk meg Illésnek, jobban áll neki.

Másodjára: ne kampányoljunk.

Ma már minek? Több, mint fél esztendeje mérgezi az életünket, lelkünket a mindent elöntő, minden eddiginél aljasabb propaganda. Ma már senki meg nem fog győzni senkit, aki szavaz, annak már kialakult a véleménye. És akár így, akár úgy, de a vérgőzös korteskedésből már mindenkinek elege van, alaposan, minden hócipő tele. Aki ma még kampányol – a törvény nem tiltja – tán inkább kelt ellenérzést, mint rokonszenvet.

Harmadjára: őrizzük meg a hidegvérünket.

Ha már szavazunk, jobb a tiszta ésszel, megfontoltan leadott szabályszerű voks, mint az indulatból, haragból, rajongásból odaikszelt vélemény. Gondoljuk meg, mit akarunk – és akarjuk. De ne a nagy löttyös indulat hajtson, nagyobb a tét, mint egy kocsmai verekedésben.

Negyedjére: ne legyünk agresszívak.

Még ha tudjuk is, hogy a másik választó velünk ellentétesen szavazott, ha van olyan szamár, hogy utca során hirdesse, akkor se sértsük meg, az voltaképpen csakis az ő dolga meg a Választási Bizottságé, a világon senki másra nem tartozik. Magánügy. Kerüljük a konfliktust, a kötekedő embert, ha egy mód van rá. Lesz ilyen is, elkerülhetetlen – de ha partnert nem talál a csatához, egyedül nem tud megvívni senkivel. És mi se kötekedjünk: az a másik lehet, hogy őrültséget művel, de igazából pont ugyanazt teszi, amit mi magunk: szavaz. Rosszra adta a voksát? Ha győz a rossz: majd megszenvedi velünk együtt, ha veszít: még hamarább megszenvedi. Az agresszivitás nem segít, ráadásul ez egy polgári jog gyakorlása, ha valaki megzavarná ebben polgártársait, az találkozik a rendőrséggel.

Ötödjére: ne triumfáljunk.

Ez egy választás. Lesz vagy lesznek majd, akiknek kedvez az eredmény, olyanok mindenképpen lesznek, akiknek nem. A győztes majd úgyis ünnepel, a mai környülállások mellett a vesztesek meg mindenképp csalást kiáltanak majd és rettentő átkokat szórnak. Ezt egy politikus vígan megteheti, ezért fizetjük, de nekünk, választóknak nem ez a dolgunk. Ha a győztesekhez tartozunk majd, lássuk be: a vereség sok ember számára munkája csődjét, tervei összeomlását jelenti, nem fognak velünk ünnepelni. Ha a vesztesekhez, azt lássuk be: a másik félnek nincs miért velünk gyászolnia, míg az ablakot be nem törik és a korcsmát szét nem verik, ünnepelhetnek kedvükre. Egymásnak semmiképp se essünk: ez választás, nem polgárháború!

Hatodjára: ne is gyászoljunk.

Még ha veszítünk is, akárhogy mondják nekünk az ellenkezőjét, hétfőn is lesz nap és nekünk élnünk kell, méghozzá itt, a többiek között, győztesekkel, vesztesekkel együtt.

Azt már tán felesleges is említenem, hogy aki a vereségéért önmagán és a csaláson kívül embercsoportokat, nemzetiségi, felekezeti vagy más kisebbségeket okol majd és tesz bűnbakká, ahelyett hogy magába nézne és megkérdezné, mit rontott el: az a politika gyalázatos szörnyetegévé züllik így, akivel még szóba állni is szégyen ezek után, és jobban teszi, ha elássa magát, mielőtt elnyeli a föld.

Hetedjére: ne igyunk.

Szavazás előtt semmiképp, utána is módjával. Isznak majd helyettünk sokan, a kocsmárosok dupla adag italt rendeltek mára, mert ismerik a magyar választót, tudják, hogy a voksolást leöblíti, ha tetszik, ha nem. Lesz részeg ember elég nélkülünk, is, fogadok, lesz betört koponya is: ha leadtuk a szavazatot, lecsúszhat egy-két ital, de nem több. És végképp ne kérkedjünk a becsületsüllyesztőben azzal, kire szavaztunk, abból mindig csak baj lett. Hőzöngés, kalamajka.

Nyolcadjára: senkit se „vigyünk magunkkal”.

Ha polgártársunk nem kíván szavazni, az az ő döntése, tartsuk tiszteletben, ő sem akar minket erővel bezárni a házba, hogy ne mehessünk voksolni.

Kilencedjére: mi se tartsunk vissza mást a szavazástól, másnak se engedjük ezt.

És végül tizedjére: bármi is legyen az eredmény, fogadjuk hideg fejjel.

Ne kapkodjunk a rezes fringia után, jó helyen van az a fogason, hadd marja tovább a rozsda. Ne azt kérdezzük „hogy lehet ez lehetséges”, ne keressünk bűnbakokat, ne készüljünk bosszúra – mindezt megteszik majd helyettünk pártjaink politikusai. Jó kedvvel, és bőséggel teszik majd. Ne azt kérdezzük, „hogyan történhetett”, azt kérdezzük: „hogyan tovább?”

Kesernyésnek indul ez az idei választás, valakik mindenképpen rossz szájízzel zárják a mai napot, ne keserítsük magunk is az életünket. Menjen szavazni, akinek elvei nem tiltják, ne menjen, akinek tiltják: de ne acsarogjon senki a végén. Ez verseny, csak nem sport, mert ha az lenne, lehetne rá fogadni (Angliában lehet). Nem nyerünk személy szerint semmit, sem befolyást, sem pénzt, sem hatalmat, ha a mi favoritunk fut be és személyesen nem is veszítünk semmit, ha nem: ezért titkos a szavazás. A voksainkat sehol sem tartják nyilván név szerint, ez pletyka.

Aki veszít vagy nyer: az az ország és Európa.

Őrizzük meg a józan eszünket és méltóságunkat, tiszteljük embertársainkat és legyünk résen.

Ha csalást látunk, leplezzük le.

De végső soron: legyen béke, szabadság és egyetértés.

Aztán csak okosan.

Európa sorsáról döntünk.

Vissza a Néppártba?

„Az eddigi politikai irányvonal teljes feladása végső soron a Fidesz bukásához vezetne. Nem egy Strache-féle szcenárióra gondolok, hanem arra, hogy a populizmus és az uniós intézmények kijátszása, a fideszes lumpenpolitika európai, sőt olykor globális exportjának feladása nélkül a Fidesz szilárdnak tűnő belső támogatottsága gyorsan elolvadna.”

Nagyon úgy néz ki, Orbán Viktor ma már egészen másként vélekedik a Fidesz európai mozgásteréről, mint akár pár héttel korábban. Lehet, hogy erről azok az új kampánystratégák győzték meg, akik újabban kerültek be a képbe, mint a Fidesz – közpénzen – alkalmazott tanácsadói; lehet, hogy csak a körülmények hatalmát ismerte fel a miniszterelnök. Ha csak előérzeteimre hallgatnék, akkor azt mondanám: ez utóbbit nyugodtan ki lehet zárni. Annyit már megtanultunk az elmúlt évtizedekben, hogy Orbánra nagyobb befolyást tudnak gyakorolni a kampányguruk, mint a tények…

Az nyilvánvaló, hogy a néhai Arthur Finkelstein, mint választási tanácsadó ugyanazt a hibát követte el, ami felé rafinált szélsőjobbos tanítványa, Steve Bannon menetel most. A jelek szerint Amerikából nem mérhető fel teljes mélységében az európai perspektíva. Félrevezető, ha mindent csak a közvetlen nemzeti szintű – vagyis belpolitikai – haszonszerzés dominál, s ezért valaki fittyet hány mindarra, aminek egy állam és az érintett politikusok európai szinten ki vannak téve. Orbán csak a belmozgásokra figyelt eddig, akárcsak Heinz-Christian Strache, s beérte egyetlen referencia-ponttal, vagyis Putyin Oroszországával. Ám

ha egy állam – hívják azt Ausztriának vagy akár Magyarországnak – az Európai Unió tagja, ez a formula sem választásokkor, sem a választások közötti nyugalmasabb pillanatokban nem csak elégtelen, de megtévesztő is.

Orbán, a korábbi tanácsok dacára úgy tűnik, felismerte, hogy mit veszíthet, ha kikerül az Európai Néppártból (EPP). Megszűnik a védelmező ernyő, a befolyás; az alkupozíció pedig szinte irrelevánssá válik. Ma már egyértelmű: két fontos eseményhez köthető a mára kialakult fideszes csőd:

Először, amikor plakátkampányt indítottak Jean-Claude Juncker ellen. Ez ugyan megosztotta a Néppártot, mert közben – a szokásos módon – a magyar miniszterelnök udvarolni kezdett Manfred Webernnek, aki egy rövid ideig valóban nem tekintette ezt olyan ellenséges gesztusnak, mint a megtámadott Juncker vagy Joseph Daul pártelnök, de aztán saját pártja, a CSU – s nyilvánvalóan a CDU is – gyorsan más belátásra bírta. Orbán másik stratégiai melléfogása, hogy látva: Weber alulmaradt a Néppárton belüli kötélhúzásban, nekiesett a néppárti csúcsjelöltnek is, arra kényszerítve azt, hogy visszautasítsa a fideszes támogatást a bizottsági elnöki tisztért vívott megmérettetésben, kijelentve: ha a Fidesz-szavazatokon múlna a megválasztása, akkor arról inkább lemondana. Mindezt jó tudni, amikor számba vesszük, milyen hatással lehet mindez Orbán és a Fidesz jövendő sorsára a Néppárton belül?

Van-e mód arra, hogy visszafogadják?

Jelenleg nem csak az új tanácsadók dolgoznak azon, hogy ez így legyen, hanem azok is, akik ettől politikai hasznot remélnek. Nemrég jelent meg a jobb időket megélt Prőhle Gergely volt államtitkár és nagykövet elemzése, melyben eléggé reálisan mérte fel a kialakult helyzetet. Válasza azonban nem tűnik meggyőzőnek, amikor kiderül: nem csak reméli, de megvalósíthatónak is tartja a Fidesz visszatértét a Néppártba. Érthető persze, hogy ezt szeretné, akárcsak az a fideszes diplomata kör, melynek iszonyatos megaláztatásokat kellett eltűrnie azóta, hogy a külügyminisztert Szijjártónak hívják. Ha a helyzet változna, márpedig a Néppártba való visszatérésnek nyilvánvalóan ez nélkülözhetetlen feltétele lesz, akkor egy efféle fordulat Pröhlét és társait ismét fontos, sőt megkerülhetetlen emberekké tehetné a Fideszben és a kormányban egyaránt. Javaslatai – fideszes szempontból – ésszerűek, sőt minden bizonnyal megvalósulásuk jót tenne az országnak is, de vajon megvalósíthatók?

Ha Orbán olyan vállalásokat tenne a Néppárt és az egész uniós adminisztráció felé, melyeket azok egyelőre teljesíthetetlennek látnak, minden bizonnyal: igen. Viszont az az eddigi politikai irányvonal teljes feladását hozná, ami végső soron a Fidesz bukásához vezetne. Nem egy Strache-féle szcenárióra gondolok, hanem arra, hogy a populizmus és az uniós intézmények kijátszása, a fideszes lumpenpolitika európai, sőt olykor globális exportjának feladása nélkül a Fidesz szilárdnak tűnő belső támogatottsága gyorsan elolvadna.

Ha Orbán szembe találná magát olyan uniós követelésekkel, hogy például mondjon le Putyinhoz fűződő kapcsolatairól, csatlakozzon az európai ügyészséghez, változtassa meg a választójogi törvényt, helyezze vissza a kényszernyugdíjazott bírákat, tárja fel a Fidesz oligarchikus holdudvarát s hagyja, hogy az unió intézményei utána menjenek az ellopott pénzeknek, nem csak a hatalom porladna el, de Orbán személyes védettsége is.

Elvégre nem véletlenül beszélnek ma már itthon is egyre többet a börtön elkerülhetetlenségéről, s arról, hogy békés eszközökkel Orbán nem fogja feladni az ország totális kontrollálását.

Nézzük meg a lehetőségeket kívülről is. Ha Orbánnak sikerülne visszasírnia magát a Néppártba, elsőként Európa szélsőjobboldala kiáltaná ki árulónak: Salvini, Le Pen személyes kudarcot látnának ebben, s ismervén a politikai etikáról vallott nézeteiket, aligha állnák útját olyan információk szivárgásának, amelyek csak négyszemközt hangoztak eddig el, aminek megvolt mindig a nagyon nyomós oka. De ez a kisebb kockázat, amivel Orbán jelenleg szembenéz.

Ennél sokkal fontosabb, hogy a Fidesz által vasárnap elérendő mandátumszám vajon elégséges lesz azoknak a foltoknak a betapasztásához, melyek épp azért keletkezhetnek majd, mert Orbán megbocsájtást nyert a Néppárttól? Tudjuk, hány párt jelezte, hogy otthagyja a Néppártot, ha a Fidesz marad, s ezt a folyamatot nagyon felgyorsíthatja Emmanuel Macron és a liberálisok erőteljes közeledése a centrumban. Másrészt vajon vállalja-e a Néppárt a Fidesz visszatértét, ha lehetővé válna egy olyan nagykoalíció létrejötte, amelyből kihagyható lesz egy gyengélkedő Néppárt?

Ugyanakkor Orbán – ha a nyugati sajtót nézzük – iszonyatos vesszőfutáson megy át már egy ideje, mely csak fokozódott, amint közelített az európai választás. A napokban a vezető német jobboldali-konzervatív napilap,

a berlini Die Welt közölt egy alapos elemzést, melynek címe mindent elárul: Orbán családpolitikája a náci időket idézi.

Ugyanez áll a kontinens többi meghatározó, német nyelvű konzervatív napilapjára, a Frankfurter Allgemeine Zeitung-ra, az osztrák Die Pressé-re, a svájci Neue Zürcher Zeitung-ra. Ennek nyomán felmerül az emberben a kérdés: megengedheti-e magának a Néppárt bármely politikusa, hogy Orbánnak „megbocsásson”? Nem keveri-e önmagát és a Néppártot olyan gyanúba, hogy bárkivel összefognak, ha ezzel garantálják a politikai túlélést? És viszont: politikailag túlélhető-e az, ha mindent feladnak, ami eddig megkülönböztette őket a szélsőjobbtól?

A válaszokat a vártnál gyorsabban meg fogjuk kapni a május 26-i választások után.

Ara-Kovács Attila

Ír exit poll: nyertek az uniópártiak

Írországban a kormánypárt nyerte az exit poll adatok alapján az EP választást . – jelentette az AFP hírügynökség. A jobbközép, uniópárti Fine Gael kormánypárt főleg a Brexit körüli veszélyekről való tájékoztatásra építette EP-kampányát.

„A brit politikát felemészti a Brexit, ez hosszú ideig így fog maradni. Most új fázisba lépünk ez veszélyeket hordozhat magába Írország számára” – nyilatkozta Theresa May lemondására reagálva Leo Varadkar, miniszterelnök. – Akárhogy alakuljon, mi tovább építjük és mélyítjük szövetségeinket Európával”

Érdekesség, hogy az országosan csak 9 százalékon álló Zöld Párt, akik a klímaváltozás veszélyire hívták fel a közvélemény figyelmét a kampányuk során egy választókerületben 23 százalékon teljesítettek. Így bőven megelőzték az itt 14%-ot elérő kormánypárti erőket.

A három írországi választókerületből kettőben tudott csak nyerni a kormánypárt.

Az Irish Examiner felmérése szerint a jobbközép Fianna Fáil párttal holtversenyben áll az élen az országos eredményeket tekintve 23-23%-kal, míg a Sinn Féin 12% a zöldek pedig 9%-ot értek el.

Az én konteóm

Néhány hete figyelem a különböző közvélemény-kutatók táblázatait. Hatalmas változáson mentek keresztül. Már nem a DK a közös többszörös az ellenségkép felvázolásakor. Sőt! „legjobb ellenzéki kampány, a legnagyobb mozgósítási képesség, nagy húzásnak bizonyul Dobrev (a’la Gyurcsányné) politikussá válása satöbbi… satöbbi…

Igaz, hogy volt néhány oldalbaszúrás a kormánymédia aljáról, sőt volt néhány hátbaszúrás  a szocik részéről, de mivel a DK nem vette fel az elédobott kesztyűket így ezek a szirénhangok, ha meg nem is szűntek, de piano üzemmódra váltottak.

A jobboldali közvélemény-kutatások rendre második, harmadik helyre, de mindenféleképpen az Mszp elé sorolták a DK-t, sőt, a némiképpen objektívnek nevezhető kutatások is nagyon szoros, hibahatáron belüli eredményt mutattak ki a két deklaráltan baloldali elkötelezettséget hirdető párt között. Kivétel természetesen az a cég amelyiknek az MSZP-hez való kötődése kétségbe sem vonható.

„Gyurcsány Ferenc pártja örülhet, ha a Fidesz nem mozgósít jól – derült ki a Nézőpont Intézet elemzéséből.” (Mandiner)

Rövidre fogva eszmefuttatásomat azt gondolom, hogy a politika boszorkánykonyháján egyesek összesúgtak és arra a következtetésre jutottak, hogy a DK vitorlájából leginkább úgy lehet kifogni a szelet, ha nem harcolunk ellene, hanem elkezdjük jó hangosan hizlalni egójukat, sokcsatornás üzemmódban, hogy inkább önelégülten nézegessék magukat a tükörben, mintsem felszántsák az országot és végül még néhány kistelepülésre is eljussanak. Tántoríthatatlan rajongóik – hangzott fejemben a kósza gondolat – pedig elégedetten üljenek inkább otthon, mondjuk vasárnap is, hiszen még a fideszes hátterű közvélemény-kutató is „minket” hozott ki második, sőt: MÁSODIK! helyen, tehát „elegen vagyunk, nélkülem is meglesz a kellő számú szavazat és megyek inkább pecázni!”

Közben a Kubatov listák felhasználói pénzünket nem kímélve elképesztő hatékonysággal mozgósítanak: sokmilliós plakátokkal és hirdetéshegyekkel bombázzák alattvalóikat, vagy akár személyes megkeresésekkel terelgetik a még tévelygőket (- Úgy hallom hétfőn szeretnél jönni a közmunkára! vagy éppen az óvodában van még egy betöltetlen állás számodra…) Persze bevetik a legdrámaibb fenyegetést is:

„Ha a Fidesz-tábor nem elég aktív, akkor a DK három helyet is szerezhet”.

Ettől remélik a leginkább mozgósításra késztető hatást. Ezzel másodszor a mozgósítási hatékonysággal: a szavazók nagy számával fogják garantálni, hogy a DK nagyon is  behatárolt szavazótáborának minden voksa is kevés legyen akár a második és harmadik képviselő Brüsszelbe küldéséhez.

Na, szövögethetek én itt mindenféle összeesküvés-elméletet, vasárnap este sem fog kiderülni a furmányból kiderülni semmi csak az eredmény beszél majd helyettem, amiből annyit azért megtudhat minden ellenzéki párt mekkora szeletet vághat magának az őszi önkormányzati tortából.
És verkli megy tovább…

Be kell ütni a szeget a nemzeti együttműködés rendszerének koporsójába

Tóth Bertalan, az MSZP elnöke, EP-listavezetője a Clark Ádám téren, a nulla kilométerkőnél tartott kampányzáró sajtótájékoztatón azt mondta, „a piros-zöld-szövetség” a szociális Európáért küzd, szorgalmazza a közös uniós minimálbér, minimálnyugdíj és családi pótlék bevezetését, bérlakásprogramot, a szociálisan hátrányos helyzetű fiataloknak pedig ösztöndíjat sürget.

Azt mondta, az MSZP-Párbeszéd közösen küzd a szélsőjobboldal ellen. „Az osztrák alkancellár bukásával lehullt a lepel”: kiderült, hogy a szélsőjobboldali populista politikusokat semmi más nem érdekli csak a hatalom és a pénz. Olyan rendszert akarnak Európában, mint amilyet Magyarországon Orbán Viktor kiépített – hangoztatta.

Elmondta, az MSZP-Párbeszéd politikusai csaknem ötszáz kampányrendezvényen vettek részt, és még szombaton is százötven helyszínre indulnak a nulla kilométerkőtől.

Jávor Benedek, a Párbeszéd EP-képviselője szerint a mostani választás tétje az, hogy Európa merre fordul. Az a kérdés, hogy a szélsőjobboldali, populista, euroszkeptikus erők erősödnek meg, amelyek szét akarják szedni az európai együttműködést vagy azok az erők törnek előre, amelyek közösen akarnak fellépni az Európa előtt álló feladatok megoldására, például a klímavédelemben – mondta.  Kitért arra, hogy a csütörtökön kezdődött választás exit poll adatai szerint nem a konfliktusok keresői, az euroszkeptikusok törnek előre, hanem a baloldal és a zöldek. Ők fogják meghatározni Európa jövőjét, Európa arra fog mozdulni, amerre a baloldali-zöld szövetség vinni fogja – hangoztatta.

Magyarország számára az a tét, hogy képes-e aktívan részt venni ebben a változásban vagy az ország teljesen Európa perifériájára, „párialétbe” szorul a miniszterelnökkel és a kormánypárttal együtt.

A sajtótájékoztatón elején az MSZP-Párbeszéd aktivistái egy Szavazz! feliratú, földig érő molinót feszítettek ki az Alagút egyik oldalára, az Alagút tetején piros, fehér és zöld színű füstbombákat indítottak be. A sajtótájékoztató végén a szocialista politikusok piros, a párbeszédesek pedig zöld füstbombákat hoztak működésbe. (MTI)

Napilapok végveszélyben – Déli kávé Szele Tamással

Kisasszony, ma mindegy mit hoz, csak kávé legyen és keserű, nincs jó kedvem. Holnap jönnek az uniós választások, ma már nincs értelme győzködni az embereket, aki akar valamire-valakire szavazni, már eldöntötte, aki nem, az is – kampányolni sem akarok senkinek, szóval most inkább olyasmiről lesz szó, ami csak őszre várható, de akkor nagy baj lesz belőle.

Konkrétan arról van szó, hogy megszűnhet a teljes vidéki sajtó, mindenestől. Az a vidéki sajtó, amit nagy munkával és nem kevés ráfordítással szerzett meg a kormánypárt, terelt különféle társulásokba, majd azokat a társulásokat rakta egy zsákba decemberben a KESMA létrehozásával, hogy kevés kivétellel az egész magyar sajtó az övék legyen.

Magamban már akkor mondtam, hogy nem lehet ennek nagyon jó vége, ugyanis minél messzebb van egy lap munkatársaitól és olvasóitól a tulajdonos és a vezetés, annál nehezebb azt megírni is, de olvasni is. Van már némi tapasztalatom a vidéki napilapoknál is – a rendszerváltás korai éveiben édesanyám belső munkatárs volt a Tolnai Népújságnál, én magam külsősként erősítettem a lapot. De nem kicsit: gyakorlatilag minden nap átmentem a saját munkám után a szerkesztőségbe, és írtam egy jegyzetet vagy a saját nevemen, vagy a kollegináén, aki volt annyira szőke, hogy dolgozzak helyette, bár annyira nem, hogy a hálájának komolyabb jelét is adja. Aztán, amit a saját nevemen írtam, ki-kifizetgették, amit másén, azt nem, de a sörpénz megvolt belőle így is. Külsőztem én még a Dunántúli Naplónak is onnan.

No, de hagyjuk az én saját személyes nosztalgiámat, mert helyzet van.

Persze, hogy a vidéki napilapok nem nyereségesek, nem is lehetnek azok, ugyanis a vidéki napilapnak a helyi hírekről kell szólnia, aki az országosakat akarja olvasni, az vesz országos sajtóterméket. (Szekszárdon is olyan dolgokat kellett figyelni, hogy látjuk-e a tűzoltóautót, és ha látjuk, szirénázik-e vagy csendben megy? Ha nem szirénázott, akkor tudtuk, hogy csak sörért mennek a srácok, ha szirénázott, rohantunk utána.) És jogos is ez az igény: lehet, hogy Pestről nem tűnik eseménynek mondjuk egy borfesztivál, vagy épp csak fél kolumnát érdemel, jó esetben – de ott, helyben egy csomó ember fél éveket készül rá.

Szóval, ne tessék lenézni a vidéki napisajtót. Igény volna rá, csak épp most nem elégítik ki. Ezeket a lapokat ugyanis már most is főleg Pestről írják.

A Népszava szerint:

„Az újságoknál már csak a helyi híreket dolgozzák fel önállóan (természetesen ezt is alapvetően a kormánypártra hangolva, az ellenzéki megszólalásoknak minimális teret adva), de a politikai és sport oldalakat már egy központi szerkesztőség látja el anyagokkal. Igaz, egyelőre elég nagy a szórás: a Komárom-Esztergom Megyei 24 ÓRÁ-ban általában hat oldalt (plusz a címlap felét), a szomszédos Fejér Megyei Hírlap munkatársai tizenkettőt készíthetnek maguk, a Somogyi Hírlapnál viszont tíz oldalt írnak helyben.”

Bizony, bizony, a minap emlegettem a pár éve meghackelt Orbán-interjút, az is ilyen központi, Budapestről küldött írás volt már akkoriban is: épp azért lehetett akkoriban nagyobb baj belőle a várhatónál, mert nem elég, hogy Orbánból csináltak bohócot, de az interjút is az akkor Magyar Időknél, most Magyar Nemzetnél dolgozó Szakács Árpád írta és ő nem hagyhatta kihűlni sem a nyomot, sem a bosszút. Pedig az olyan étel, amit hidegen fogyasztunk, amint az olasz közmondás tartja.

No, de most még csak Szakácsról sincs szó, hanem arról,

mi lesz ezeknek a Pestről félreszerkesztett, kézzel vezérelt szerencsétlen lapoknak a sorsa?

Mert tény, ami tény: csökken a példányszámuk, olvasottságuk. Hogyne csökkenne: az, ami érdekelné az olvasóikat, nincs bennük, nem fér beléjük, az meg, amiből már nagyon elegük van, csak úgy dől a hasábokról. A Tolnai Népújság 10598-as példányszámról 8263-ra, a Somogyi Hírlap 15034-ről 11529-re, az Új Dunántúli Napló 20618-ról 15852-re, a Fejér Megyei Hírlap 25812-ről 20741-re, a Kisalföld 52503-ról 48797-re csökkent.

Hát, tévével már láttunk olyant, nem is rég, és a KESMA-n belül, miszerint úgy szüntették meg, hogy a megszűnt cég megmaradt, csak a konkurense nevén, a konkurens pedig megszűnt helyette. De annak idején a Magyar Nemzet stábját is lecserélte ugyanez a sajtóirtó felszámolóbanda a Napi Magyarország korábbi csapatára. Szóval, mit terveznek a sok vidéki napilappal, ha már nem rentábilisak?

Teljesen meg nem szüntetnék őket, mert propganadaértékük mégiscsak van.

De egy olyan megoldás szivárgott ki, ami szerint:

„Az önkormányzati választások után, de legkésőbb 2020 elején teljesen megszűnnének a jelenleg működő megyei napilapok, és a helyüket egy központilag szerkesztett újság venné át.

Ezek minden megyében ugyanazon a néven és arculattal jelennének meg, minimális helyi tartalommal, amit megyénként néhány újságíró állítana elő. Helyben nem lennének vezetők, főszerkesztők sem. Egy ilyen rendszer természetesen jóval olcsóbbá tenné a működést, márpedig a KESMA létrehozásának ez az egyik bevallott célja.” (Népszava)

Akkor, kérem, nagy a baj. Ha ez egy önálló médiavállalkozás volna, és nem tudnánk, hogy a kormány hatalmas kísérlete, szerintük a magyar sajtó átalakítására, szerintem meg a megsemmisítésére, azt mondanám: meg ne próbálják. Ugyanis ez maga a gazdasági csőd.

Igen, a rendszerváltás óta csökken a vidéki, megyei napilapok példányszáma, és ez nem véletlen: a korábban pártsajtóként fungáló lapokat annak idején nagy részben német cégek vették meg, a legtöbbet az Axel Springer. Annak még szemtanúja voltam, mikor a Tolnai Népújságot átvették, ígértek sok mindent, szépet, jót, amiből nagyjából csak két dolog lett: leharcolt, használt nyugati géppark és némi központosítás. Távolról sem ekkora, de már az is ártott az olvasottságnak: hát hogyne, Tolna az ország legkisebb megyéje, Szekszárd a legkisebb megyeszékhelye, harminckétezer lakossal, az ottani sajtónak – emlékszem, volt idő, hogy két napilapot és egy hetilapot is eltartott a közönség – nagyon helyinek kell lennie, és nagyon közérdekűnek, hogy el lehessen adni. Ami most nyolcezer példány, az 1998-ban még huszonnégyezer volt, korábban meg ennél sokkal, sőt, sokszor több.

És most jönnek csak a nehéz idők.

Ez az ötlet – a pár tagú vidéki leányvállalat-szerkesztőségek a Nagy Pesti Központ körül – nem tudom, miféle ember agyából pattant ki, de hogy inkább lehetett építőipari vagy másféle vállalkozó, mint újságíró, az is biztos. Nem lehet így dolgozni, mert a sajtó minden egyéb szakmánál rugalmasabb: nem lehet tervezni.

Hihetetlenül sok munka vész kárba, de sem nem lehet, sem nem szabad megtervezni mondjuk reggel a déli lapot vagy délben a másnap reggelit, és aztán ragaszkodni a tervhez, ugyanis alapvetően mégis az események kell bekerüljenek a lapba, és azok rendületlenül zajlanak, akármi is dőlt el az értekezleten, akármit is terveztek a címlapra. Egy tömegbaleset minden politikus-interjút felülír, jó újságírónak, szerkesztőnek munkakezdéskor maximum elképzelése van arról, mit is tervez, mert pontosan tudja, hogy hiába minden igyekezet, hiába a legszebben (előre) megírt riport és jegyzet, ha a részeges Pistike kiesik a negyedikről a főtéren és eltöri a lábát, az a címlap. Vagy ha valaki sampont, habfürdőt önt a szökőkútba, akkor az.

És nagyobb méretekben is így kell dolgoznunk:

én például este még úgy terveztem, ma Theresa May lemondásáról írok ide, csak közben érkezett a hír a vidéki napilapokkal tervezett őrültségről. Ilyenkor az ember mérlegel, és arra jut, hogy mivel ez magyar olvasókat érint (különben May lemondása is, csak az kevesebbeket érdekel), helyi, magyar szempontból fontosabb, nagyobb érdeklődésre tart számot. May asszony és a hozzá írt jegyzetek, három óra tegnapi előmunkával együtt mentek a levesbe, már ma délután sem érdemes megírni, holnap pláne nem – de mit csináljunk, a sajtó így működik. Ez most a fontosabb nekünk, nálunk.

Ezért nem lehet Pestről szerkeszteni a vidéki napilapot. Ott, ahol a vásárlói, olvasói élnek, tényleg nagyobb hír a Pistike lábtörése – egy Orbán-interjúnál mindenképpen nagyobb. Sajtót távirányítani nem lehet. Illetve lehet, csak senki sem fogja venni, olvasni. Az sem érv, hogy „ott a török kiverése óta nem történt semmi”. Az a semmi, ami nem történik ott nap, mint nap, na, az érdekli a helyi olvasókat. Egészen pontosan az.

Helyi sajtóhoz helyi, döntőképes, hatáskörrel felruházott vezetés és helyi munkatársak kellenek.

Az uniformizált vidéki napisajtó meg maga a lázálom: én ugyanis láttam ilyent élőben. Ceausescu Romániájában, ott ugyanis a megyei napilap négy oldalas volt, ebből az elsőt elvitte a Bukarestből, központilag kötelezően küldött vezéranyag és a fotó, amin kivétel nélkül minden esetben ugyanaz a személy szerepelt, legfeljebb más és más élethelyzetben, a másodikat a pár soros helyi hírek és a kötelező termelési riportok, a harmadikat a rovatok – kultúra, főzés, horgászat, kézimunka, bármi, csak politika nem, és akkortájt minden politikának számított – az utolsót pedig a sporthírek meg a temetkezési- és apróhirdetések. Művészet volt abba bármi sajtószerűt belecsempészni, de néha még így is sikerült, ha a szerkesztő félrenézett a szerző meg nagyon ügyes volt.

Bár még ez is inkább a mostani magyar vidéki állapotokat tükrözi, mert még volt helyi vezetés. Még voltak helyi hírek, csak az egyes oldal jött Bukarestből.

Orbán Viktor tervezett vidéki napisajtója rosszabb lesz Ceausescuénál.

És miért pont az önkormányzati választások utánra tervezik a Nagy Átalakítást? Persze azért, mert addig is, a kampányban szükség lesz azokra a napilapokra, működő formában. Aztán, ha már megtették a kötelességüket, mehetnek, jó mórokként.

Nem tehetek róla, egy közkeletű vicc jut az eszembe a helyzetről, pedig nem vagyok túl vidám.

Orbán Viktor horgászik, Áder messziről látja, hogy kifog egy aranyhalat. Odarohan árkon-bokron át, de mire odaér, Orbán már süti is egy serpenyőben a halat.

– De Viktor, a három kívánság!
– Nyugi. Már megvolt.

Szóval, körülbelül így járhat a vidéki napisajtó is: attól, hogy teljesíti Orbán kívánságát még megsütik, ha nem vigyáz.

Antikvárium

Kell nekem mindenféle nehezet vacsorázni. Pacal, galuska, aranyló ser… aztán marhaságokat álmodik az ember. Például azt, hogy antikváriumot nyitok. Régi álmom ez nekem, adni-venni a könyveket, egy szép, tiszta, enyhén kávéillatú boltban, valahol egy kis utca mélyén – persze tudom, hogy ez is üzlet, és nagyon komolyan kell venni, de hát az álmoknak saját logikájuk van.

No, de ha üzlet, akkor reklámozni is kell. Álmomban meg is írtam a hirdetést, csináltam katalógust, leltárat, de még kitömött krokodilom is volt a szekrény tetején, mert anélkül nem is antikvárium az antikvárium.

Hát akkor lássuk, mink van.

Ómagyar Mária-siralom, eredeti rovásírásos kiadásban.
Halotti beszéd, szintén rovással.
Regensburgi töredék.
„Supra aggnő, szökj fel kabla, hazajött fírjed, tombj. Kató!” – virágénekek antológiája.
Luxemburgi Zsigmond eredeti káromkodásainak gyűjteménye, németül, gót betűkkel.
Balassi Bálint antialkoholista versei, Csokonayval és Adyval egy kötetben, jezsuita páter korukból, szerző szerinti kézírással
Molnár Ferenc kiadatlan darabja a házastársi hűségről
Faludy György, ugyanerről.
Tormay Cécile: A Talmud bölcsessége
Tamkó Sirató Károly: A Titicaca-tavi tektitek titka
Moldova György éles hangú kritikája Engels „A hegyi háború” című művéről
Konok Péter és Szele Tamás komoly iratai, levelezésük a Götterdämmerung ügyében, valamint der böse Hagen. Különös tekintettel a kiemelt tacsankákra.
Para-Kovács Imre miskolci pillanatai, kis szőrös állatokkal és ötlapos pókerrel
Aczél György: „A tárgyilagos sajtó”
Stefka István: „A tárgyilagos sajtó”
Váncsa István: „Maraguyás vagy marhagulyás, nem mindegy!”
G. Fodor Gábor: „A férfiasság szeretete”
Bayer Zsolt: „Tulajdonképpen mi a kurva anyádért nem b****d meg a kondorkeselyűt az Andokban, te büdös zs**ó, ja bocs, megígértem, elnézést a kondorkeselyűért”
Csurka István: „Lószerszámok hátulról”
Jászberényi Sándor: „Vége a világnak, insallah”
Új Péter: „Rastfari, Isten fia”
Konok Péter: „Elvben a harmadik Internacionálé meghatározta Radek elvtárs szerepét. De ha nem, a második.” (Macskanevelési kézikönyv)
Oravecz Nóra: „Hogyan legyünk kis szivárványpónihercegnők, valamint gyorstalpaló Coelho, ugyanott rúzs és bontott tégla eladó.”
Balavány György: „És megjött a négy lovas kávézni Szodomába”
Bartus László: „Németh Sándor pokolravitele, elkárhozása, valamint do it yourself Megváltó, én árulom a kitet!”
Szele Tamás: „A mongolok titkos története, kezicsókolom és kérem tisztelettel, valamint Hacsek és Sajó”

És ezek még csak a kötetek. De vannak ám kéziratok is!

Például egy levélváltás:

Gyöngyösi István: „Márssal társalkodó murányi Venus”
Zrínyi Ilona: „Némely anomáliák észlelete a közepes tűzerejű tarackok célirányzása terén, trigonometriai szempontból Munkács és Krasznahorka speciális klimatikus viszonyai között”
Gyöngyösi István: „Ja, bocsika”.

Mikes Kelemen összes fizetési meghagyásai.

Esetleg egy kiadatlan Ady-vers:

„Ez a Másnap városa
Ahol fények gyúlnak és égnek
Csak én melózok flekkre
És a nyomdai végnek

Itt van a sarkon az EMKE
és ott vár Léda a bárban
de hogy mehet lábam oda:
az egyest még le nem zártam.

Ördög a Naplót, ördög a pénzt
De mégis ott az az oldal…
Ez még menjen ki a csatából
Pontos, fix adatokkal

Hát jöjjön Léda, jöjjön a hely
Léda nem várt a szegényre:
itt ülök egymagam, egy konyak áll
És Másnap ennek a vége”

Netán Tamási Áron rövid jegyzete:

„Mert kikeletkor megpitymallott a küküllő. Mózes ezt ugyan eszénkedve nézte, de hát visszafaragott a kukoricagóréba, Mert hát ahun parázs, ottan kopjafa nincs. Jézus, Krisztus, Szent Kleofás: az ott nem a mitropolita?
Ám nem az volt.
Rendes nap volt ez is.
Mózes feltette szépen a kujakot a híjúba, osztán aludni tért.
Csak, miként a többi ótestamentomi próféták.”

Kérem szépen, akinek ez nem elég, az menjen a Széchenyi könyvtárba. Már nem sokáig mehet.

Tulajdonképpen kár, hogy csak álmodtam.

Tényleg kéne nyitni egy ilyen antikváriumot.

Ja, hogy ezek a kötetek nem léteznek?

Legfeljebb megírom őket.

Pert vesztett a Figyelő a “Soros zsoldosok” listázása miatt

0

A Magyar Helsinki Bizottság és a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) közösen képviselte azokat a civileket, akik megnyerték a Figyelő ellen a “Soros zsoldosok” listázása miatt indított pert. Ugyanezen a napon jogerősen megnyerte a TASZ azt az ügyet, amelyben az egyik munkatársáról készült képet a Magyar Idők egy ellenzéki tüntetőket lejárató cikk illusztrációjaként használt.

A Magyar Helsinki Bizottság és a TASZ még 2018-ban közösen ajánlott képviseletet a Figyelő című hetilap ellen azoknak a civileknek, akik felkerültek a “Soros-zsoldosok” listájára. Az érintettek közül Jávor Kata és Szőke Sándor jelentkeztek, akik úgy gondolták, hogy sérti a személyiségi jogaikat az, ha zsoldosként, idegen, gonosz hatalmak végrehajtójaként állítják be azt az értékes társadalmi munkát, amit végeznek – olvasható a TASZ közleményében.

Az első fokú bíróság megállapította, hogy széles társadalmi rétegek számára, első ránézésre is egyértelműen jogsértő volt a cikk tartalma. Kimondta, hogy a felperesek jó hírnevét sérti az a tényállítás, amely őket Soros György bármilyen akaratának végrehajtójaként, különösen a negatív jelentéstartalmú „zsoldosként” állítja be. A bíróság azt is hangsúlyozta, hogy a közéleti vitában Soros György az ország ellenségeként jelenik meg, így az, hogy a felpereseket az ő személyével összefüggésbe hozták, ráadásul valótlan tényállításokon keresztül, mindenképpen jogsértő. Nem fogadta el a bíróság a Figyelő védekezését, miszerint a cikk a véleménynyilvánítás szabadságának körébe tartozik.

A bíróság kötelezte a Figyelőt, hogy az ítélet jogerőre emelkedésétől számított következő lapszámban tegye közzé a bírósági döntést.

A Figyelőt eltiltotta a hasonló jogsértő tartalmak közzétételétől, ezzel is hangsúlyozva azt, amit köztudomású tényként fogadott el az eljárásban: hogy a civilek elleni kampány egy régóta fennálló és jelenleg is tartó állapot, és a jövőben is lehet hasonló cikkek megjelenésére számítani. Ennek alátámasztásaként a bíróság kiemelte, hogy  a cikk közzététele egy olyan országos, valamennyi médiafelületre (televízió, rádió, nyomtatott és elektronikus sajtó, hirdetőtábla) kiterjedő és huzamos ideje tartó kampány része volt, amelyben Soros Györgyöt a magyar nép ellenségeként mutatják be, az általa támogatott szervezeteket pedig úgy, mint amelyek az ő – a magyar nép érdekeivel ellentétes – akaratát kívánják érvényre juttatni.

A bíróság ítélete szerint a Figyelőnek egy teljes oldalban kell közölnie az ítélet rendelkező részét és annak jogi indokolását is, hogy az olvasók pontosan megismerhessék, mit és miért ítélt jogsértőnek a Fővárosi Törvényszék. Emellett a Figyelőnek fejenként 500-500 ezer forint sérelemdíjat kell fizetnie a felpereseknek és az újságnak kell állnia a perköltséget is.

Egy másik, a propagandamédia ellen indított TASZ-os perben pedig jogerős lett ma a siker. A másodfokú bíróság is kimondta, hogy ugyan egy tüntetőnek tűrnie kell a fotózást, de azt már nem, hogy szándékosan, félrevezetően egy másik tüntetésről szóló cikk illusztrálására használják a képét. Különösen, ha annak a cikknek “Lincselt volna a csőcselék” a címe. Ebben a perben a Magyar Időket 300 ezer forintos sérelemdíj megfizetésére kötelezte a bíróság.

„Ezek a nyertes perek is bizonyítják, hogy vannak jogi eszközök a propagandamédiával szemben. A TASZ a munkája során egyszerre védi a szabad sajtó jogait és lép fel a hatalmat szolgáló propaganda lejárató, hazug cikkeivel szemben” – mondta el Nehéz-Posony Kata ügyvéd.

A Figyelő elleni perben a felpereseket Nehéz-Posony Kata és Tóth Balázs ügyvédek képviselték, a Magyar Idők elleni perben a felperest Hüttl Tivadar, a TASZ jogsegély szolgálatának vezetője képviselte

Átbútoroz a Kika

Az osztrák Kikát az XXXLutz veszi meg négy térségi országban, így hazánkban is. Mömax áruházaival az új tulajdonos piacvezető akar lenni mindenütt a vásárlás után.

A Magyarországon a Baumax áruházakat három és fél éve megvásároló XXXLutz megvásárolja a Kika áruházakat Magyarországon, Csehországban, Szlovákiában és Romániában – írta meg a Die Presse. Ezzel 22 térségi egység és 1500 alkalmazott kerül át a lánchoz, amelynek 12 országban 304 lakberendezési üzlete van 23 ezer dolgozóval.

Az XXXLutz a Mömaxokkal 2015 végén jelent meg Magyarországon, amikor megvette a kivonuló Baumaxot. Tíz egysége bővülhet a hat Kikával. A cég célja, hogy minden országban piacvezető legyen – nyilatkozta Thomas Saliger szóvivő. Az ügyletet még a versenyhivataloknak is jóvá kell hagyniuk. Az árról nem nyilatkoztak a felek.

EP-választás: a magyarok maradnak macsók

Tökutolsó Magyarország az EU női képviselőjelölti arányának listáján 21 százalékkal. A legmacsóbbnak elkönyvelt Fidesz-KDNP 23 százalékkal vezeti a sort, de a bejutásra esélyes jelöltek közt 38 százalék.

Nem lehetünk büszkék arra a rangsorra sem, amely azt mutatja meg, hogy a már zajló európai parlamenti választásra jelöltek hányad része nő. A statista.com összeállítása alapján Magyarország a legutolsó a 28 tag között, egy hajszállal lemaradva Máltától.

Forrás: statista.com

Az amerikai statisztikai portál emlékeztet arra, hogy az EU vezetőinek nemrégiben Romániában tartott informális csúcstalálkozóján Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke ígéretet tett arra, hogy földrajzi, demográfiai, politikai és nemek közötti egyensúlyra törekszik az EU-ban a legjobb apparátusi munkahelyek jelöltjei között. Jelenleg

ezeknek a pozícióknak a nagy részét férfiak töltik be,

egy kivétel van: a külügyi főképviselő, Federica Mogherini.

Másutt is van teendő

Míg a férfiak uralják a legmagasabb uniós álláshelyeket, az Európai Parlamentben ülő nők aránya több mint kétszeresére nőtt, mióta az első közvetlenül megválasztott képviselők 1979-ben hivatalba léptek.

Az Európai Parlament honlapja alapján készült statisztikában Olaszországban, Franciaországban és Szlovéniában a jelöltek 50 százaléka nő. Magyarországon és Máltán a legalacsonyabb, mindössze 21 és 22 százalék. A lista összeállításakor Belgium, Finnország, Portugália és Svédország esetében még nem álltak rendelkezésre adatok, de aligha tévedünk nagyot, ha megelőlegezzük: Magyarország pozícióján ez nem változtatna.

Rátekintve a grafikonra, azt konstatálhatjuk, hogy bőven akadnak olyan országok (németek, hollandok, baltiak), amelyeknek van mit behozniuk ezen a téren. (Azt persze hozzá kell tenni, hogy ebből a rangsorból nem derül ki, milyen a nemek közti eloszlás a bejutásra esélyes helyeken.)

Nálunk vannak, akik csak szóban haladók

A hazai választási honlapon megnéztük, hogy az átlag 21 százalék hogyan oszlik meg a listát állítani tudó pártok között. Nos, azt láthatjuk, hogy a közvélekedésben legmacsóbbnak elkönyvelt Fidesz-KDNP még relatíve a legjobb arcát mutatja a hazai pártfelhozatalnak.

A női jogokért is gyakran szót emelő pártok többsége viszont egyáltalán nem jeleskedik.

Különösen, ha a megszerezhető mandátumok száma alapján nézzük a mezőnyt.

A két kormánypárt 63 jelöltet állított, ezek 23 százaléka, 15 a hölgy. Ellenben a várhatóan elérhető 13 körüli mandátum 38 százaléka, 5 képviselői hely vár rájuk. (A többi nő az esélytelen 19-ik helytől kapott jelölést.)

A jó esetben három helyre esélyes MSZP-Párbeszéd 48-as listáján 11 hölgy kapott helyet, ez 22 százalék, ám az első négyben egyetlen se. Az egy, esetleg két pozíciót megszerezhető DK 36-os listájának alig 19 százaléka (7) nő, igaz, az első helyen Dobrev Klára vár mandátumra (további hölgy nem követheti ennek alapján). A bejutásra eséllyel pályázó kis párt, a Momentum se lehet büszke magára, mindössze 5 nőt tettek a 21 fős listára, bár az első kettőn Cseh Katalint és Donáth Annát találjuk.

A jobbik viszont hozza a konzervatív macsó figurát.

Huszonegy jelöltje közt 2 nő van. Ez 9,5 százalék, messze a legalacsonyabb arány.

A listát állítható, de mandátumban aligha reménykedhető pártok közül a Magyar Kétfarkú Kutya Párt az esélytelenek nyugalmával jelölt minden harmadik helyre nőt. Az LMP ugyancsak nem erőltette meg magát a modern párt érdekében, 17 százalék a hölgyek aránya. A Munkáspárt 20, a Mi Hazánk 11 százalékban talált női jelölteket.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK