Kezdőlap Itthon Oldal 183

Itthon

Csak a Fidesz

Az Országgyűlés most kezdődött, a napirend szerint négynapos üléséből két nap most hétfőn és kedden van, ahogy lenni szokott: hétfőn a napirend előtti felszólalásokkal és azonnali kérdésekkel (az interpellációkat a járvány miatt közös megegyezéssel szüneteltetik, hogy ne kelljen a szavazáshoz sok képviselőnek hosszú ideig az ülésteremben tartózkodnia), kedden a napirend előttiek után általános vitákkal és szavazásokkal. Utána jövő héten hétfőn megint napirend előtti felszólalások és azonnali kérdésekkel.

Ez így szokás, most így működik az országgyűlés. De jövő szombaton lesz még valami:

ünnepi ülés az első szabadon választott országgyűlés megalakulásának harmincadik évfordulóján.

Megjegyzem, volt ilyen ünnepi ülés az ötödik évfordulón is. Akkor éppen az MSZP és az SZDSZ alkotta a többséget. De a Házbizottságban megbeszélték, hogy az akkori ellenzékből is beszéljen valaki, így mondott beszédet Szabad György, a korábbi MDF-es házelnök is. Nem a kormányoldal dominálta az ülést.

Most egyedül Áder János beszél majd, a minden ízében fideszes mai köztársasági elnök.

Csakhogy ezzel nem érik be. Elfogadtatnak az országgyűléssel egy politikai nyilatkozatot is, amelynek szövegét rendesen be is nyújtották. A politikai nyilatkozat műfaját az 1994-es házszabály vezette be olyan parlamenti dokumentumként, amelynek funkciója a parlamenti pártok közös véleményének kifejezése nagy jelentőségű kérdésekben, s elfogadását ezért kétharmados többséghez kötötte.

A Fidesz azonban kétharmados többségével élve 2010 májusa, a „nemzeti együttműködési nyilatkozat” elfogadása óta arra használja ezt a formát, hogy a maga felfogását az ország egészének felfogásaként tüntesse fel.

Ez történik most is, amikor a politikai nyilatkozat elfogadásához a fideszes házszabály szerint feles többség is elég, ami az intézmény lényegi sajátosságát szünteti meg. A politikai nyilatkozatot Orbán Viktor és Kövér László, valamint a Fidesz és a KDNP jelenlegi frakcióvezetője és négy további fideszes politikus, Kósa Lajos, Varga Mihály, Hörcsik Richárd és Németh Zsolt jegyzi. Orbán és Kövér mellett ők voltak már tagjai a harminc éve, 1990. május 2-án megalakult Országgyűlésnek is (bár Hörcsik még nem a Fidesz, hanem az MDF képviselőjeként). E hat név hivatott jelezni a kontinuitást az 1990-es új magyar demokrácia és a mai orbáni önkényuralom között.

Természetesen a politikai nyilatkozat benyújtott szövege is ezt a folytonosságot hivatott kifejezni. Persze, a folytonosságon van egy nagy hézag: ők hatan ugyan végig parlamenti képviselők voltak, a hatalom részesei, 1998 és 2002 között még a kormányzásnak is meghatározó részvevői voltak miniszterelnökként, miniszterként, államtitkárként, kormánypárti képviselőként, és mégis: az 1990-től egészen a 2010-es „fülkeforradalomig”, illetve ezt pontosítva az orbáni alaptörvény 2012-es hatályba lépéséig terjedő időszakot mint „posztkommunizmust” jellemzi a szöveg. Elismeri ugyan az 1990-es fordulatot mint az „új demokrácia és alkotmányos rend kezdetét”, amit a „Szent István-i államszervezéshez fogható” tettnek tekint, mivel kialakult a demokratikus jogállam, a piacgazdaság jogi keretei, átrendeződött az ország nemzetközi kapcsolatrendszere és „a nemzetpolitikába illesztették” „a határon kívül rekedt magyar közösségekért való felelősségvállalást”. Mégis

„posztkommunizmusnak” nevezi az 1990 és 2010 közötti időszakot,

mivel „nem sikerült gátat szabni a társadalom jelentős részét érintő kiábrándulásnak és a kommunista diktatúrát korábban fenntartó csoportok meg-megújuló uralmi törekvéseinek”, és emiatt végig fennállt szerintük „az ország újbóli lecsúszásának és külső függésbe kerülésének” veszélye.

A szöveg fontos sajátossága, hogy nem fordul benne elő Európa, nem tartalmazza az európai integrációhoz, a demokratikus országok közösségének való csatlakozás gondolatát, viszont többször szerepel benne az önrendelkezés, a függetlenség gondolata, s szerinte

csak „az önálló Magyarország kerülheti el, hogy ismét gyarmati sorba süllyesszék”.

Tudjuk, hogy ez a retorika a közelmúltban a békemenetek molinóin jelent meg, a távolabbi múltban pedig Csurka István írásaiban.

A szöveghez szűkszavú indoklást fűztek, mely szerint az nem más, mint „az előterjesztők akaratának kinyilvánítása”. Az előterjesztők – Orbán, Kövér és társai – akaratát kell az országgyűlésnek elfogadnia.

Nincs ebben semmi meglepő, a Fidesz ellenzékben is önmagát azonosította a nemzettel, és 2010-es hatalomra jutása óta folyamatosan ezt teszi. Híven korábbi választási jelszavához, a nemzet „csak a Fidesz”.

Kérdés szokás szerint csak egy van: mit tesznek az ellenzéki képviselők?

Részt vesznek-e ennek a politikai nyilatkozatnak a jövő hétfői parlamenti vitájában? Elmennek-e az ünnepi ülésre, és ha igen, hogyan szavaznak erre a nyilatkozatra.

Remélem, nem vesznek részt a vitában, nem mennek el az ilyen módon tartott ünnepi ülésre, és megtalálják a módját, hogy kinyilvánítsák: elutasítják a nyilatkozat tartalmát.

Kitapsolva

Emlékezetem szerint ilyen még nem történt az Országgyűlésben – már ha egyáltalán országgyűlésnek nevezhető, ami most az Országház felsőházi termében folyik. De ezt most tegyük félre. Az történt ugyanis, hogy egy képviselőt, miközben mondta a magáét, kitapsoltak.

Napirend előtt Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szólalt fel a kormány nevében, és többedszer dicsekedett el azzal, hogy mennyi védőeszközt hoztak be repülőgéppel, és micsoda készlet vár kiosztásra az állami raktárakban.
Ilyenkor két percben szólhat hozzá minden frakció egy-egy képviselője, s másodikként Szabó Tímea, a Párbeszéd frakcióvezetője kapott szót. A Szijjártó dicsekvésében szereplő védőeszközökről megjegyezte:

Ráadásul nem tudjuk, hogy hova mennek ezek a maszkok. Ahányszor a miniszterelnök parádézik a sajtó előtt a kórházakban, a fele esetben nincsen a fogadó orvosokon maszk, vagy az a sebészi maszk van, amiről az orvosok nagy része azt mondja, hogy hát nem sokat ér.

Viszont azt halljuk, hogy Kolozs megyében kaptak huszonegyezer maszkot, Maros megyében hatvanezret, Beregszászban, Csíkszeredában, Kovászna megyében, Zilahon, Horvátországban, Macedóniában …
Meg sem várták, mire fut ki a felszólalás, a határon túli magyar területekre tovább szállított védőeszközöknek már az említése is annyira felbőszítette a fideszeseket, hogy ütemes tapsba kezdtek, hogy Szabó ne is folytathassa hozzászólását.
Nem is tudta befejezni, nem derülhetett ki, hogy mit is mondott volna ezekről a szállítmányokról.
Kövér László sem hagyta, hogy befejezze: „Képviselőasszony, sajnos az Ön által kiváltott viharos tetszésnyilvánítással nem tudtam mit kezdeni.” Jóval később, egy azonnali kérdésre válaszolva Szijjártó azt állította, hogy a továbbszállított eszközök a teljes behozott mennyiség mindössze két és fél százalékát teszik ki, tehát jószerével csak szimbolikus segítségről van szó.
A fideszesek nem véletlenül reagáltak spontán módon ennyire durván. A mai magyar közéletben megkérdőjelezhetetlen tabu, hogy a magyar állam különösebb mérlegelés nélkül, számolatlanul folyósítja a milliárdokat a szomszéd országokban kisebbségben élő magyarok szervezeteihez, intézményeihez. Harminc éve megy a pénz a magyar iskolarendszerbe, a magyar magánegyetemekre, de a székelyföldi mezőgazdaságba, a vajdasági magyarok lakásépítésére, vállalkozásaik támogatására is.
Ebbe a logikába illik, hogy a drága pénzért vásárolt eszközökből ajándékba ad a magyar állam a szomszéd országokban kisebbségben élő magyaroknak (és mellesleg azoknak a nyugat-balkáni államoknak is, amelyeket az Orbán-rendszer a maga befolyási övezetévé kíván tenni). Ez pedig nem magától értetődő.
A következőket írtam erről az Élet és Irodalomban januárban megjelent elemzésemben:
A szomszéd országokban élő kisebbségi magyar közösségek nyelvhasználatához, oktatási intézményeinek, színházainak, helyi sajtójának fenntartásához a magyar költségvetésből nyújtott támogatások a köztársasági Alkotmányban is rögzített állami kötelezettséget valósítják meg, amennyiben arra irányulnak, hogy a kisebbségi magyarok nyelvükben és kultúrájukban magyarokként élhessenek más állam területén, más állam politikai fennhatósága alatt teljes életet.

Az ilyen támogatásokat ugyanúgy tartalmazta a 2010 előtti kormányok költségvetése is, mint a mostaniaké, ezek tekintetében a magyar politikában 1989 óta konszenzus volt.

Ennek alapja, hogy minden politikai erő egyetértett abban, hogy a kisebbségi lét hátrány, amit súlyosbított a szomszédos államok kommunista–nacionalista kormányainak a kisebbségeket elnyomó asszimilációs politikája, és a mai magyar állam erkölcsi kötelezettsége ennek ellensúlyozása e támogatással.
Más a helyzet az Orbán-kormány által növekvő mértékben nyújtott gazdasági, szociális és sportcélú juttatásokkal, mivel ezek nem a kisebbségi magyarok magyarként való életvitelével függenek össze, s vállalkozásaik, lakáshoz jutásuk, gyógykezelésük vagy futballakadémiáik finanszírozása – lássuk be – egyszerűen nem várható el a magyarországi adófizetőktől, hiszen a határon túliak a lakóhelyük szerinti államban szereznek jövedelmeket, fizetnek adókat és járulékokat, amivel az ottani állam működtetéséhez járulnak hozzá.”
Szerintem ez vállalható különbségtétel: mi a magyar állam dolga, és mi nem az. A koronavírus-járvány idején alkalmazandó védőeszközök beszerzése pedig nyilvánvalóan a második kategóriába tartozik. A csallóközi, székelyföldi, vajdasági vagy kárpátaljai magyarokat az ottani egészségügyi rendszernek kell maszkkal, védőkesztyűvel, az ottani kórházakat lélegeztetőgéppel ellátnia, hiszen ők oda fizetik az adót és az egészségbiztosítási járulékot, nem a magyarországi költségvetésbe.

Szabad ezt kimondani?

Legalábbis annak az ellenzéknek, amely nem támogatja a Fidesz nacionalizmusát, ki kell mondania.

Reggeli vírusjelentés – 2020.április 22. szerda

A hajnali összesítés alapján az új megbetegedések száma a világban 89 ezerrel növekedett így 2.568.225 igazolt megbetegedést regisztráltak. Magyarországon 2168 regisztrált megbetegedést és 12 újabb halálesetet jelentettek, így összesen 225-re nőtt az új koronavírus halálos áldozatainak a száma. 

Az Egyesült Államokban  több mint 825 ezer fertőzöttet tartanak nyilván, Spanyolországban majdnem 204 ezer koronavírusos emberről tudtak, Olaszországban pedig 183 ezer, míg a franciáknál 159 ezer, a németeknél 148 ezer, Nagy Britanniában pedig 130 ezer fölé emelkedett a számuk.

  • 2168-ra nőtt Magyarországon a beazonosított fertőzöttek és az elhunytak száma 225-re emelkedett 
  • A ma reggeli  járvány világhelyzet: igazoltan fertőzöttek: 2.479.100 elhunytak: 170.365  felgyógyultak: 648.902

Vetésterv

Kiváló közgazdász kollégám és évtizedeken át intézeti szobatársam, Soós Károly Attila azzal jellemezte a szovjet tervgazdaság működését, hogy a mezőgazdaságban vetéstervet adtak ki a kolhozoknak, amelyben előírták, hogy az év melyik napján milyen terményeket kell elvetni.

Hiába jött a fagy, az előírt vetéstervet mindenütt végre kellett hajtani, és aki nem tette, az számíthatott arra, hogy szabotázs miatt vonják felelősségre, és akár ki is végezhetik. Ez jutott eszembe, amikor két tekintélyes kórházigazgatót is felmentettek, mert nem hajtották időben végre azt a miniszteri utasítást, hogy tegyék szabaddá az ágyak 60 százalékát a koronavírus miatt megbetegedettek számára.
Azután láttuk, ahogy Orbán Viktor az ajkai kórházban azzal dicsekszik, hogy minden koronavírusos betegnek lesz helye valahol, jut neki intenzív ágy és lélegeztetőgép.
Tudjuk, ilyen szörnyű helyzet alakult ki február-márciusban Észak-Olaszországban, ahol nem jutott minden, intenzív kezelést igénylő koronavírusos betegnek ágy és lélegeztetőgép, és emiatt arról kellett dönteniük az orvosoknak, hogy melyik beteget lássák el, és melyiket hagyják meghalni.
Azt már korábban tudni lehetett, hogy Magyarországon mintegy ezer intenzív ágy van, ami az ország népességéhez képest valamivel több az olaszországinál, de sokkal kevesebb a németországinál a járvány előtt, amihez képest a németek is meg akarták kétszerezni az intenzív ágyak számát. Ha a megkétszerezést nem is érték el, de jelentősen növelték az intenzív ágyak számát, és ennek érdekében elhalasztottak minden halasztható műtétet, kezelést, és valóban felszabadult sok hely a kórházakban, olyannyira, hogy ez számos kórházban pénzügyi nehézségeket okozott, hiszen csökkent a bevételük.

Közben a betegség terjedését a korlátozó intézkedésekkel sikerült fékezni, a ma már közismert görbe laposabb lett, és valóban mindenütt minden betegnek jutott hely és szükség esetén lélegeztetőgép.

Mint tudjuk, az Orbán-kormány hatalmas beszerzési akciót indított el, és el akarják érni, hogy nyolcezer lélegeztetőgép álljon rendelkezésre az országban. Az ágyak szabaddá tételére vonatkozó utasítás deklarált célja, hogy 36 ezer ágy legyen üres a koronavírusos betegek számára.
Én eddig szakértőktől – először talán László Imre többször volt kórházigazgatótól, ma XI. kerületi polgármestertől a Klubrádióban – csak olyan véleményt hallottam, hogy ez messze több, mint amire szükség lehet. Most Lantos Gabriella korábbi újságírótól majd egy magánkórház ügyvezetőjétől olvastam alapos számítással alátámasztva ugyanezt. Mind László Imre, mind Lantos Gabriella szerint sem nyolcezer lélegeztetőgépre, sem 36 ezer ágyra nem lehet szükség Magyarországon.

A megfertőzöttek nagy többségének nincsenek vagy enyhék a tünetei, kórházi ellátásra csak 15-20 százalékuknak lehet szüksége (ez a szám ma sem éri el az ezret), és közülük is csak kevesen (ma száznál kevesebben) kerülnek lélegeztetőgépre.

Lantos számítása szerint még ha a járvány pályája a legrosszabb belgiumi vagy olaszországi pályához kerülne közel, akkor is legfeljebb az Orbán által megjelölt szám legfeljebb egynegyedére lehet szükség. Az, hogy rengeteg pénzt költenek feleslegesen lélegeztetőgépekre, önmagában is baj, de ennél sokkal nagyobb baj, hogy súlyos betegek ezreit küldik haza emiatt a kórházakból, akik folyamatos orvosi ellátásra, de legalábbis szakszerű ápolásra szorulnának, és akiknek a szakszerű ápolását a családoktól nem lehet elvárni.

Mi az, amit ebből az EMMI minisztere és az egészségügyért felelős államtitkár nem tud?

Nyilvánvaló, hogy amit László Imre és Lantos Gabriella tud, azt ők is tudják, tudhatják. Mégsem eszerint cselekednek.
Azt mondja Orbán is, a miniszter is és a tiszti főorvos is, hogy orvosi szakmai döntés, hogy kit küldenek haza a kórházból és kit nem.

Ez akkor lehetne igaz, ha nem határozták volna meg előre, hogy az ágyak 60 százalékát kell szabaddá tenni, és nem ezt bontották volna le az egyes kórházakra. De meghatározták ezt a számot, és lebontották kórházakra.

Pontosan úgy, ahogy a Szovjetunióban, majd szovjet példára az ötvenes évek Magyarországán is kiadták a vetéstervet a kolhozoknak illetve téeszeknek. Ahogy annak idején nem tudták előre, hogy milyen lesz az időjárás, és milyenek az egyes mezőgazdasági üzemekben a talajviszonyok, ugyanúgy nem tudták a miniszteri utasítás kiadásakor sem, hogy az egyes kórházakból hány beteget lehet felelős módon kiebrudalni, hány betegnek nincs szüksége szakszerű kórházi ellátásra.
Az egyes betegek és hozzátartozóik számára a kérdés természetesen az, hogy milyen felháborító méltánytalanság történik velük, és hogyan fogják a helyzetet megoldani. A következő,

valamennyiünk számára fontos kérdés az, hogy hogyan sértheti meg a kormány ezzel az intézkedéssel sok-sok ezer beteg elemi jogát az egészségügyi ellátáshoz.

Annak számára, aki a magyarországi közállapotokat elemzi, az a következő kérdés, hogy vajon mi késztette Orbánt – mert ne legyen kétségünk: magát a döntést sem a miniszter, hanem maga Orbán hozta, és minden bizonnyal ő döntött arról is, hogy a szembeszegülő kórházigazgatókat felmentsék – erre a példátlanul durva lépésre?
Csak az történhetett, hogy amikor

Orbán érzékelte, hogy Magyarországon is terjed a koronavírus-fertőzés, és értesült arról, hogy milyen szörnyű helyzet alakult ki Észak-Olaszországban a járvány csúcsán, páni félelem vett erőt rajta: nehogy nálunk is előállhasson hasonló helyzet, ami veszélyeztethetné a hatalmát, és úgy döntött: ezt minden áron el kell kerülni.

Úgy döntött: kerül, amibe kerül, biztosítani kell a szükséges számú ágyat, benne intenzív ágyat és lélegeztetőgépet, mégpedig a járvány legkedvezőtlenebb alakulásának lehetőségéből kiindulva. A hatalmas mennyiségben, a járvány és a vevők világméretű versenye miatt magas áron importált védőfelszerelést is központi raktárakban tárolják, hogy a kórházakban mindenképpen legyen elegendő, ha majd eljön a járvány csúcsa, ezért jut még mindig csak kevés a háziorvosoknak, a lakosságnak pedig ezért nem adnak még mindig az állam által beszerzett készletekből.
Egy dolog az, hogy Orbán erre a következtetésre jutott, és a másik dolog, hogy senki nincs, aki azt mondhatná neki: ez őrültség, ennek semmi értelme, kizárt dolog, hogy akár harminchatezer ágyra, akár nyolcezer lélegeztetőgépre szükség lenne.

Ezt hívják önkényuralomnak. A minden korlát nélkül hatalmat gyakorló zsarnok súlyosan elhibázott döntést hoz, és senki sem mer neki ellentmondani.

Tíz éve lehet tudni, hogy Orbán önkényuralmat épít, de soha ennyire egyértelmű nem volt, hogy mit jelent az önkényuralom.

Mit tehet(ne) az EU? – IV.

Figyelem, hogy a pandémia nem erősíti, hanem tovább gyengíti az EU-s ingtegrációt, a határokon átnyúló szolidaritás (ha ugyan van ilyen egyáltalán), egyre kevésbé érzékelhető.

Kiváló intézkedés a költségvetési hiányra vonatkozó szabályzat felfüggesztése, de.

Azt hiszem az EU akkor lenne képes erősödni – mondjuk szemben az Orosz-kínai-amerikai negatív hatással, és a belső populista nyomással -, ha bevezetnék AZ EURÓPAI GARANTÁLT ALAPJÖVEDELMET (legalább 6 hónapra) MINDEN EU-s ÁLLAMPOGÁR SZÁMÁRA! Ez még akkor is megerősíthetné az együvétartozást, az európai identitás-tudatot, ha mondjuk ez nem egységes lenne, hanem a GDP (vagy Gini), a lakosság száma, vagy az egyes országok átlagjövedelmeihez mérten lenne bevezetve. Minden esetre megfontolásra ajánlanám a dolgot, ha abban a helyzetben lennék, hátha mások is így látják és tehetnek is ezért.

Magyarán hatékony közös európai szociálpolitikák nélkül, nincs szorosabb integráció, sőt a szétesés fenyeget!

Felesleges munkák – „Bullshit jobs” III.

Tegnapi bejegyzésemhez kapcsolódik a mai, ami arról szól, hogy a járvány önmagában képes megmutatni a különféle munkák társadalmi hasznosságát, azt, hogy mennyire torz a ma érvényes piramis, aminek emeleteire a különféle job-okat felhelyezzük és aztán helyüket észleljük, illetve jutalmazzuk az azokat végzőket.

Elmés és kissé humoros módon David Graeber hívta fel a figyelmet arra, hogy a világ tele, általa bullshit job-oknak nevezett, haszontalan munkahelyekkel és munkákkal (az anarchistáknak nagyszerű kérdésfelvetései, sőt diagnózisaik vannak, kár, hogy keveset mondanak a követendő útról). Az antropológus fölvetése azért hiteles, mert definíciója a felesleges munkákat végzőktől indít, ti. azt tapasztalja, hogy nagyon sok ember, aki ilyen munkát végez, maga is úgy érzi, hogy amit rendszeresen és fizetség fejében tesz az lényegében, vagy a legtöbb esetben, haszontalan és ez pszichológiai diszkomfortot eredményez számára.

Graeber eredeti tanulmányában a telemarketingeseket, HR-menedzsereket, közösségi-média szakembereket, PR-tanácsadókat és egy sor irodai munkást sorol fel a bullshit job-ok végzőiként, de utóbb megírt könyvében már 5 típusba sorolja a felesleges munkahelyeket.

(Legérdekesebb a “lakáj-munkák” /flunkies/ típusa, olyan munkahelyek, melyeknek egyetlen rációja, hogy biztosítsák a főnököt az ő fontosságáról, mint pl. az ajtónállók). Az a megállapítás is figyelmet érdemel, hogy az antropológus nem is elsősorban, mint ahogy azt várnánk, az állami/adminisztratív szférában kutat és mutatja ki az önmagukat generáló bullshit munkahelyek létét, hanem a magánszférában. Ez azt a kapitalizmussal kapcsolatos mítoszt is rombolja (melyben még Marx is hitt), hogy a gazdasági tevékenységek a vállalatok szintjén jól szervezettek, racionális alapon működnek és csak a piaci mechanizmusok torzító hatása okoz általános pazarlást.

De tovább lépve, elkerülhetetlennek látszik – és ha magától nem következne be, hát tenni kell érte –, hogy a járvány okozta válságot követően

újragondoljuk a munka értékét és új dinamikus rendet hozzunk létre,

amiben a valóban fontos, közhasznú és mindenképp elvégzendő munkák lesznek fontosabbak és a kevésbé lényegeseket át kell szervezni. És ennek következtében fel kellene számolni azokat a vérlázító jövedelmi különbségeket, melyek szerte a világban egyre inkább eluralkodnak:

fontos a szórakoztatás (a sport pl. az entertainment része), de biztosan nem fontosabb a gyógyításnál, vagy az élelmiszer-termelésnél, vagy a nevelésnél/oktatásnál, hogy csak néhány példát mondjak, mégis száz meg ezerszer többet keresnek a sztárok, mint az orvosok.

Át kell csoportosítani és újrarangsorolni a munkákat – az alapjövedelem biztosítása teheti ezt némiképp zökkenőmentessé, de ennek technikai feltétele az on-line szféra is kiépült már – pl. az adminisztrációból a termelő magán-szférába kell átirányítani embereket (a karcsúsításra lehetőség lett volna az utóbbi néhány évben, amikor alig volt munkanélküliség és kereslet alakult ki a munkaerőpiacon, de hát ez politikai kérdés ugye). De mind a köz-, mind a magánszféra felesleges munkáit is le kell építeni, nemcsak hatékonysági, hanem szociálpszichológiai szempontok miatt is.

Alapjövedelem-vita II. 

Rendkívüli idők, rendkívüli megoldásokat és újszerű gondolatokat, vagy ha úgy tetszik társadalmi kísérleteket hozhatnak.

Érdemes lenne legalábbis megvitatni, de még inkább kipróbálni az alapjövedelem bevezetésének problematikáját, ahogy már történnek is az USA-ban, éppen a belengetett és a pandémia enyhítésére szánt támogatás formájával kapcsolatban. A javaslat szerint minden (bizonyos szint alatti jövedelemmel rendelkező) állampolgár usque ezer dolláros csekket kapna, kieső jövedelmei enyhítésére, illetve egyáltalán megélhetésre. (A mostani amerikai segélyakció-tervet az alapjövedelem-vitához, többek között, egy volt demokrata elnök-jelölt kapcsolja hozzá, világossá téve, hogy csak akkor hasonlítható ahhoz, ha nem csak egy-két hónapban, hanem hosszú távon folyósítják a jövedelmet, lásd. itt).

Az alapjövedelem bevezetése ellen, mind a jobb-, mind a baloldaliak érvelnek, mégpedig az elsők úgy, hogy az emberek „leszoknak a munkáról”, nem akarnak majd dolgozni, az utóbbiak úgy, hogy nem hajlandók az egyénekre bízni a döntést, ők szeretnék a redisztribúciót levezényelni. A józan ész és néhány (egyelőre) elszigetelt kísérlet viszont – ahogyan azt Rutger Bregman kiváló könyvében, mely az Utópia realistáknak címmel jelent meg magyarul a tavaly – azt mutatja, hogy az ötlet egyáltalán nem rossz.

Főként ha figyelembe vesszük, hogy a legtöbb eddigi kísérlet a szegénység felszámolására, abba torkollott, hogy eltévesztettük a célt, ti. nem a szegénység, hanem a szegények elleni harccá vált, további méltóságvesztéshez, (a rászorulóknak hosszan és megismétlődő módon bizonyítaniuk kell rászorultságukat, megalázó procedúráknak vetve alá magukat), marginalizáláshoz, kirekesztéshez, megbélyegzéshez, stb.

Nem tudom, hogy végül mit hoz a járvány, milyen lesz a poszt-pandémikus új világ – hogy alapvető változások következnek világméretű léptékben az egyre nyilvánvalóbb – de, hogy az ALAPJÖVEDELEM-vitát napirendre kell tűzni, afelől nincs kétségem.

„Orbánéknak még a vírusról is a haverok kitömése jut eszükbe”

A Demokratikus Koalíció tiltakozott az ellen az eljárás ellen, hogy Orbánék a Fideszhez közel álló vállalkozót bízott meg védőeszközök kínai piacon történő beszerzésére.  

„Sajtóértesülések szerint majdnem 6 milliárd forintnyi megrendelést nyert el védőeszközök beszerzésére az a kínai tulajdonú cég, aminek az Innovációs és Technológiai Minisztériumban tanácsadóként dolgozó Kovácsics Iván édesapja, idősebb Kovácsics Iván a stratégiai vezérigazgató-helyettese. A volt NAV-elnökhelyettes idősebb Kovácsics fia orbáni fürkészként vágott neki a Keletnek, hogy aztán egy apja cégének szóló, többmilliárdos megrendeléssel térjen haza.

A Demokratikus Koalíció felháborítónak tartja, hogy Orbánéknak még a vírusjárvány elleni védekezésről is a haverok zsebének kitömése jut eszébe. Felszólítjuk a Fideszt, hogy a klán további hizlalása helyett inkább az EU kétezer milliárdos vírusvédelmi támogatását kellene elfogadni – igaz, azt jóval nehezebben tudnák átjátszani a NER-lovagoknak.”

E sorok írója még a legnagyobb jóindulattal sem nevezhető a regnáló kormány vagy a Fidesz támogatójának. Sőt.

Fogalmam sem volt eddig ki a Kovácsics család, mivel foglalkozik idősebb valamint ifjabb Kovácsics Iván. Na de a  gugli nekem is a  barátom.

Megtudtam, hogy Kovácsics  fürkészek jól eligazodhatnak a zavaros Kínában, mivel évek óta jelen vannak azon a piacon. Kellő hely és kapcsolati hálóval rendelkezhetnek, úgyhogy nem találok semmi kivetni valót abban, hogy Kovácsics fürkészek kapták megbízást a járvány leküzdéséhez szükséges termékek beszerzésére.

Mert például kétségtelen, hogy én velük szemben potom ötmilliárdért is elvállaltam volna, de

ha valamikor akkor most igazán szükséges a gyors cselekvőkészség, a hely és emberismeret, mert csak a halottak száma az egyetlen mértékegység melyben mérhető a fürkészés hasznossága. 

Ezt pedig úgy látszik jól csinálták.

Nem a koronavírus az ellenség, hanem az Európai Unió

Nem támogatták a Fidesz EP-képviselői azt az egységes, történelmi állásfoglalást, amelyet az Európai Parlament vezető frakciói közösen nyújtottak be a koronavírus-járvány elleni egészségügyi, gazdasági és szociális intézkedésekkel kapcsolatban. – írja Újhelyi István Európa Parlamenti képviselő mai levelében.

A Fidesz nem támogatta az egészségügyi védekezés megerősítését, nem támogatta a munkájukat elveszítő emberek megsegítését, a járvány miatt kieső bérek pótlását, de nem támogatta az Európai Unió működésének átalakítását sem a hatékonyabb válságkezelés érdekében.

A Fidesz képviselőinek többet ért kiállni Orbán Viktor frusztrált hatalommániája mellett, mintsem kiállni az európai és így a magyar emberek életének biztonsága mellett.

A Fidesz világossá tette, hogy számára nem a koronavírus az igazi ellenség, hanem az Európai Unió.

A Fidesz korábban „ízléstelennek” nevezte, hogy az emberek életének védelméről szóló intézkedések között jogállamisági kérdések is felmerültek. Ez a szánalmas érvelés pont attól a Fidesztől ízléstelen, amely nemrég a magyar emberek életének védelméről szóló – a teljes ellenzék által támogatott – védelmi intézkedésekbe keverte Orbán Viktor teljhatalmi törekvéseit.

A Fidesz rendszeresen kettős mércéről beszél, holott maga alkalmazza azt.

Itt volt az igazság pillanata, de a kormánypárti képviselők nem éltek vele: elbuktak.

Tömeges kórházi kiürítések

A Demokratikus Koalíció követeli, hogy a kormány állítsa le a kórházak tömeges kiürítését, és az egészségügy teljes leállítását! Ez egy folyamatos ápolást igénylő betegnél egyenlő a halálos ítélettel.

Dr. László Imre a XI.kerületi polgármestere, aki a párt egészségpolitikusa is, korábban a Honvédkórház, később a Szent Imre kórház igazgató főorvosa volt  a kórházak tömeges kiürítéséről nyilatkozott.

„A két kormányzati állítás közül az egyik biztosan nem igaz: 1. A hivatalos adatok szerint ma Magyarországon alig több, mint 1500 koronavírus-fertőzött van, akiknek nagyjából csak a 20%-a szorul kórházi ellátásra – ezt maga Kásler Miklós mondta március elején. 2. Az egészségügyért is felelős miniszter szerint arra van szükség, hogy szabaddá tegyenek 36 ezer kórházi ágyat, ezért már meg is kezdték a kórházak erőszakos kiürítését. Ez a két állítás egyszerre nem lehet igaz, nem kellhet most azonnal 36 ezer ágy, ha valóban 1500 fertőzöttnél tartunk.

A kormány vagy felelőtlenül tesz utcára folyamatos ápolást igénylő betegeket, akiknek ez jó eséllyel az életébe is kerülhet, vagy eltitkolja előlünk, hogy valójában mekkora a baj.”

Aki úgy dob ki ilyen embereket a kórházakból, hogy erre valójában nincs szükség, az gyilkosságot követ el.  – jelentette ki, majd a Demokratikus Koalíció nevében kijelentette:

A DK követeli, hogy a kormány állítsa le Kásler Miklós ámokfutását, menessze a botrányt botrányra halmozó egészségügyi minisztert és vegye vissza azokat az intézményvezetőket és kórházigazgatókat, akiket Kásler egyik napról a másikra kirúgott!

Ha kórházi ágyakra lesz szükség a jövőben, akkor azokat felelősen, előre ütemezetten is fel lehet szabadítani, nem kell ezért elvenni tisztességes magyar emberek életét, nem kell tőlük megvonni az életet jelentő ellátást.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK