Mi, a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatói tanulni akarunk. Eddig is ezt tettük és ezután is ezt fogjuk. Az átalakítással megfosztottak minket alapvető jogainktól, semmi sem biztosítja többé az egyetemi közösség számára az önrendelkezést – rajtunk kívül. Mi vagyunk az autonómia garanciája.
Mi a hallgatók, és a sztrájkbizottság továbbra is tartjuk magunkat a követeléseinkhez: sem a ránkerőltetett új vezetőket, sem a fejünk felett meghozott döntéseket nem fogadjuk el; a blokádot fenn tartjuk.
A mai napon az elfoglalt egyetemen, tanárainkkal egyetértésben, az oktatás hagyományos keretrendszeréből kilépve köztársaságot alapítunk.
A köztársaság valutája az „elfoglaltság” lesz, amiről mindenki önmaga dönthet, hogyan használja fel. Klasszikusnak számító oktatási egységek, zárt és nyitott kurzusok, kreatív és a társadalmi helyzetre reflektáló akciók, vagy a közösség szervezésében és a blokád fenntartásában végzett munka ugyanolyan értékes tevékenységeknek számítanak majd.
A feladatunk megragadni a rendelkezésünkre álló eszközöket, és újraértelmezni, hogy mire való a színpad, a kamera, a fény, a függöny, a díszlet, a jelmez, a báb, a nézőtéren a taps, és a saját hangunk. Hiszen a művészet természeténél fogva tükröt tart a mindenkori fennálló rendszernek – mindenképpen aktuális.
A köztársaságunk egy kísérlet arra, hogy a tanszabadság jegyében, intézetek, szakok és órák kötelékei nélkül alkothassunk együtt.
Önkifejezést tanulunk 155 éve: a választott hivatásainkon keresztül árnyaltan és őszintén beszélni arról, ami körülöttünk és velünk történik. Most ez történik velünk és körülöttünk, így erről tudunk és erről akarunk beszélni.
Köszönjük az összes szellemi és anyagi támogatást, inspiráló és nélkülözhetetlen erőt biztosítotok nekünk ezzel. Igyekszünk annyit adni mi is, amennyit csak tudunk, a demokrácia és az alkotás jegyében, a demokrácia és az alkotás eszközeivel.
Alkotóközösség vagyunk, így nincs szükségünk órarendre.
Jelen vagyunk, így jelenléti ívekre sincs szükségünk.
