Gulyás miniszter téved
Európa trójai falova
Európa most nem engedhet meg magának olyan hibát, ami könnyedén az Európai Unió széteséséhez vezethet. Az öreg kontinens több alkalommal olyan hibát követett el, amelynek évtizedekig tartó súlyos következményekkel fizette meg az árát.
Gondoljunk itt a Népszövetség kudarcára, Jaltára és annak a következményeire. Mindkét alkalommal demokratikus országok demokratikusan gondolkodó vezetőinek kellett megbirkóznia olyan erőszakos és ravasz diktátorokkal, mint Hitler és Sztálin. Wilson, Roosevelt és mások alapvetően abból indultak ki, hogy ellenfeleik hasonlóan gondolkodnak és hasonlóan reagálnak, mint ahogy ők maguk tennék.
Ebbe a tévedésbe esik Alan Posener is a Die Zeit hasábjain közzétett véleménycikkében („Jetzt bloß keinen Euroimperialismus gegenüber Polen und Ungarn”, 2020. november 17). Önmagában egy véleménycikket a helyén kell kezelni – egyéni véleményként -, azonban az írás egy olyan álláspontot foglal össze, ami ha elterjed, egy újabb súlyos hibát alapozhat meg beláthatatlan következményekkel Európára nézve.
Orbán személyében ugyanis ismét egy erőszakos és ravasz zsarnokkal van dolgunk, aki politikai hatalmát és az EU pénzét saját családja és klientúrája meggazdagodására használja, miközben lebontja a demokráciát és lábbal tiporja az európai értékeket.
Orbán hatalma megtartása érdekében bármire képes. Európának egyrészt be kell látnia, hogy Orbán személyében egy anti-demokratikusan gondolkodó politikusról van szó, amit ő maga is hirdet az illiberalizmus bajnokaként beállítva magát.
Továbbá az is fontos, hogy Orbán nem egyenlő a magyar emberekkel és nem a magyarok érdekeit képviseli, hanem a sajátját. Ne tévesszen meg senkit Orbán parlamenti többsége a sajtószabadság lebontásával, az ellenzék ellehetetlenítésével, és nem utolsó sorban a választási rendszer saját érdekei szerint történő változtatásával. Magyarországon a szavazásra jogosultak egy negyedének szavazatával meg lehet szerezni a parlamenti helyek kétharmadát.
Magyarországon a választások már se nem szabadok, se nem igazságosak.
A magyar emberek elsöprő többsége támogatja Magyarország EU-s tagságát és nem áll Orbán mögött annak EU-ellenességében, ezért téved hatalmasat a vélemény cikk írója. Ezt fogalmazták meg Orbán vétója kapcsán a magyar ellenzéki pártok elnökei közös közleményükben:
„Mi, magyarok nem azért vetettünk véget az egypártrendszernek, és nem azért csatlakoztunk – államalapító Szent István király és nemzetünk nagyjai örökségéhez méltóan – az európai államok értékközösségéhez, hogy büszke, európai ország helyett egy korrupt, antidemokratikus rezsim ejtse foglyul Európát és Magyarországot, megfosztva a magyar és az európai polgárokat a nekik járó jogoktól és támogatásoktól…”
Orbán tíz éves uralkodása alatt világossá tette, hogy csak az erőből ért és ő nem az a politikus, akit érvekkel meg lehet győzni. Végtelen demagógiájában az EU-t a Varsói Szerződéshez hasonlította, miközben keleti autokrata vezetők trójai falovaként ágál Európában és rendszeresen olyan diktátorok közelségét keresi, mint Lukashenka és Berdimuhammedov. Mindennek ellenére
a magyarok igenis azt várják az EU-tól, hogy szabjon végre gátat Orbán destruktivitásának.
Ez Magyarország és Európa lételeme is.
Ha Európa vezetői ismét elkövetik azt a hibát, hogy eltűrik egy intoleráns zsarnok packázásait, teljesen hiteltelenné fognak válni az Európai választók szemében. Nem lehet, hogy több százmillió európai állampolgár érdekével ellentétesen Orbánt és érdekcsoportjait finanszírozzák, vagy ha mégis, Európa ismét elkövet egy olyan hibát, ami könnyedén az EU végét jelentheti.
Magyarország EP képviselői:
Dobrev Klára, DK (S&D)
Ara-Kovács Attila, DK (S&D)
Gyöngyösi Márton, Jobbik (NI)
Molnár Csaba, DK (S&D)
Rónai Sándor, DK (S&D)
Ujhelyi István, MSZP (S&D)
Mit is jelent Orbán vétója?
Az állam- és kormányfők videokonferenciaként tartott tanácskozásán Orbán – valamint Mazowiecki lengyel miniszterelnök – közölte, hogy nem támogatják a következő hétéves költségvetés és az Új Nemzedék újraindítási program napirenden levő – mellesleg júliusban már kompromisszummal elfogadott – tervezetét, tekintettel arra, hogy a többiek a két támogatási határozathoz kapcsolt jogállamisági feltételről szóló kompromisszumos javaslatot a szükséges minősített többséggel elfogadták. (A kompromisszum az Európai Parlament delegációja és az Unió soros német elnöksége között jött létre.)
Ahhoz nem kellett teljes egyetértés, azt el lehetett minősített többséggel fogadni, ezért a magyar és lengyel kormány magát a költségvetést és az újraindítási programot vétózza meg. Vagyis ők zsarolják meg az egész Uniót. Érdemes meghallgatni, vagy alább – a bornírt sorosozást kihagyva – elolvasni, hogy miképpen magyarázta ezt Orbán a kormányrádióban múlt pénteken:
„Az Európai Unióban a dolgok rendezésének útja az, hogy tárgyalunk egymással. (…) Erre született meg az a higgadt és nyugodt reakció a miniszterelnökök ülésén, hogy az a miniszterelnökök dolga, hogy hogyan kell egy vitát elrendezni. (…) Nem példátlan az Európai Unió esetében, hogy költségvetési viták, azok késhegyig mennek. Volt már olyan példa is, még Margaret Thatcher idején, hogy a költségvetést el se lehetett indítani. Tehát az, hogy viták vannak, és azokat rendezni kell, az az Uniónak a természetéből fakad, hiszen ott huszonhét tagállamnak az érdekét kell összehangolni. (…) Nem látok ebben semmi rendkívülit. Az első döntésünk kijelölte azt a hosszú is bonyolult útvonalat, hiszen júliusban úgy döntöttünk, hogy sok szempontot egyszerre akarunk érvényesíteni a válságkezelési program megindításakor. Egyszerre akartunk válságkezelési programot megindítani, akkor nem akartuk odaadni ezeket a pénzeket a rászoruló országoknak, hanem csak programhoz kötve, tehát azt ki kell dolgozni, be kell nyújtani, jóvá kell hagyni. Utána ezt összekötöttük a most induló hétéves költségvetés kérdésével, és akkor voltak országok, amelyek össze akarták kötni ezt politikai szempontokkal, amit a brüsszeli bürokrácia nyelvén jogállamiságnak neveznek, de ez valójában nem joguralom, hanem többségi uralom dolga.
Azt szeretnék, ha a mostani helyzethez képest az uniós tagállamok többségét rá tudná szorítani egyik vagy másik tagállamát arra, hogy valamit tegyen, vagy ne tegyen.
Ezt mind egyszerre akarta megoldani a huszonhét miniszterelnök. Nem volt egy jó ötlet, de mindegy, elindultunk ezen az úton. Ez a legnehezebb út, a leggöröngyösebb út, most ezen haladunk, most már ezen kell maradni, a tárgyalásokat folytatni kell, és a végén majd meg fogunk egyezni. Így szokott ez lenni. Magyarország és Lengyelország a tárgyalásokat, illetve a jogalkotási folyamatot megállította, ezt vétónak mondják. Tehát bejelentettük, hogy nekünk a több jogszabályból álló csomag néhány eleme nem fogadható el. Az Unióban az az elv, hogy amíg az összetartozó ügyek mindegyikében nincs egyetértés, addig semmiben nincsen egyetértés, ezért most megálltak a különböző jogszabály-alkotási folyamatok. Ezeket újra át kell tekinteni, tárgyalni kell, és a végén majd meg fogunk egyezni. Magyarország ki fog állni a saját érdekei mellet.”
Orbán vétója – melyet egyébként a nemzetközi sajtóban, médiában mindenki Orbán személyéhez, és nem Mazowiecki lengyel miniszterelnökhöz vagy akár Jarosław Kaczyńskihoz köt – rendkívül súlyos fejlemény az Unióban, nem véletlenül jellemzik válságként a kialakult helyzetet.
Ahhoz vagyunk szokva, hogy Orbán itthon, illetve brüsszeli sajtótájékoztatóinak itthonra szóló szövegeiben keménykedik, de amikor döntésre, szavazásra jutnak az ügyek, enged, és fegyelmezetten tudomásul veszi a közös döntést.
Emiatt szoktak az ellenzékiek arra hivatkozni, hogy Orbán akár a menekültkvótát is „megszavazta”, ami persze nem megszavazás, csak a döntés tudomásul vétele, vagyis hogy nem emel ellene vétót. Most nem ez történt, és nemcsak nagyköveti szinten, ahol úgymond belengette a vétót, hanem az állam- és kormányfők tanácskozásán is, ahol a lengyel miniszterelnökkel együtt azt ki is mondták.
Ezzel kapcsolatban mindenekelőtt azt kell megállapítanunk: újra kiderült, hogy mennyire rosszul ítélik meg Orbánt azok, akik évek óta azt hirdetik, hogy Orbán az EU-ban „pária”, hogy őt valójában semmibe sem veszik, hogy ő csak itthon erős, az európai mezőben viszont gyenge. Szemlátomást nem így van: Orbánt ugyan nem becsülik, nincsenek szívesen egy klubban vele, de érzékelik az erejét, és belátják, hogy ő az első számú belső ellenfele az Uniónak a liberális demokrácia talaján álló vezetőinek. Szomorúan kell hozzátennünk, hogy ereje abból fakad, hogy tíz éve folyamatosan megnyer minden választást, és a külvilág nem lát vele szemben politikai alternatívát Magyarországon.
A vétóra adott magyarázatban, ha azt a kremlinológiából örökölt módon vesszük szemügyre, két dolog fontos.
Az egyik: Orbán igyekszik csökkenteni vétójának jelentőségét, azt állítja, hogy ez az Unióban a normális ügymenet része. A másik: ezt megerősítendő azzal nyugtatja meg a hallgatókat, hogy a végén meg fognak egyezni.
Vajon miért beszél így?
Korábban, a tavaly májusi európai parlamenti választásig az volt a véleményem, hogy a széles körű vélekedéssel szemben
Orbán nem akarja elhagyni az EU-t, hanem, ami ennél rosszabb, szét akarja verni, de legalábbis közös értékekre épülő, mindinkább a föderatív államszövetség irányába fejlődő unió helyett laza kereskedelmi együttműködéssé kívánja gyengíteni.
Ehhez építette ki a visegrádi együttműködést mint elsődleges bázist, és ehhez épített hídfőket Nyugaton is az ottani euroszkeptikus pártokban, bízva mindenekelőtt Matteo Salvini növekvő hatalmában Olaszországban, az Unió egyik alapító országában, amely az Egyesült Királyság kilépését követően az Unió harmadik legnagyobb gazdasága. Azt hirdette – emlékezzünk csak az EP-választás előtti retorikájára –, hogy a „brüsszeli bürokratákkal” nemcsak mi magyarok, de általában az európai emberek állnak szemben.
Az EP-választás azonban nem igazolta Orbán reményeit. Az Európai Parlamentben a liberális demokrácia elkötelezettjeinek dominanciája nemhogy csökkent volna, de kifejezetten megerősödött, állandósult a szélsőségesekkel és populistákkal szemben álló négy nagy frakció – a Néppárt, a Baloldal, a liberálisok és a zöldek – közös fellépése a fontos ügyekben.
Mostanában már nem azt mondja, hogy általában az európai emberek állnak szemben a „brüsszeli bürokratákkal”, hanem hogy a „közép-európaiak”, vagyis az egykori szocialista országokban élők mások, más értékeket követnek, mint a liberális demokráciát elfogadó nyugatiak.
Az elmúlt hónapok fontos fejleménye továbbá az, hogy már a költségvetés nyári vitájában is, majd most a jogállamisági feltételek ügyében felbomlott a visegrádi négyek együttműködése.
Nemcsak Szlovákia, de Csehország sem követi Orbánt, csak Kaczyński Lengyelországa maradt meg mellette. Elszigetelődése kezd nyilvánvalóvá válni.
Ebben a helyzetben már nem zárom ki, hogy hosszú távon valóban az EU elhagyásával számol. Sokan nem hiszik ezt el, arra hivatkozva, hogy a magyar közvélemény nagy többsége ma is EU-párti. Ma igen, és ezt Orbán is pontosan tudja. Nem is mostanra tervezi a szakítást, hanem későbbre, és addigra ezt legalábbis a Fidesz szavazótáborával el akarja fogadtatni. Évek óta ismételgeti, hogy az EU támogatásai valójában nem támogatások, az a mi pénzünk, nekünk jár annak ellentételezéseképpen, hogy a csatlakozáskor megnyitottuk piacainkat, és a multik magyarországi leányaik révén folyamatosan viszik ki innen a profitot. (Az, hogy korábban idehozták a befektetni való profitjukat, és egyesek azóta is feltőkésítik itteni leányaikat, Orbán érveléséből rendre kimarad.)
Vagyis, kedves magyarok, valójában nem is előnyös nekünk a nyugati külvilághoz fűződő kapcsolat, érvel Orbán.
Az utóbbi időben még az a teljesen megalapozatlan állítás is elhangzik tőle, hogy 2030-ra Magyarország nettó befizetővé válik. Vagyis, kedves magyarok, ha ma még esetleg érdemes is bent lennünk az EU-ban, addigra már inkább hátrányos lesz számunkra a tagság.
Én tehát azt feltételezem, hogy, miután Orbán belátta, hogy szétverni vagy funkcióiban meggyengíteni nem fogja tudni az Uniót, viszont tartósan nem is tud a fokozatosan mind szorosabbá váló uniós együttműködésben benne maradni, mégis csak napirendre kell majd tűznie a szakítást, a vétó is része annak, hogy ezt előkészítse. (Ugyanúgy, mint az évek óta folyó Brüsszel-ellenes kampányok.) Ugyanakkor ez nem most, hanem csak az évtized második felében válik időszerűvé, egyelőre valahogy meg kell egyezni.
Gulyás miniszter a kormányszóvivővel tartott szokásos sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy a vétóról múlt időben beszélhetünk, hiszen az Országgyűlés már akkor határozatban rögzítette a költségvetésről történő megegyezés feltételeit.
Valóban, az országgyűlés őt úgymond kötelező határozatával a zsebében utazott ki Brüsszelbe, de akkor úgy tért onnan haza, hogy fontos feltételek nem teljesültek: nem zárják le a hetes cikkely szerinti eljárást, és nem szüntetik meg a magyarországi civil szervezetek uniós támogatását. Azóta tovább keményedett mind az Európai Parlament (a négy nagy frakció), mind a „fukar” tagállamok álláspontja.
Aligha tévedünk nagyot, ha azt feltételezzük, hogy Orbán megint engedni kényszerül.
A nyáron sem kellett emiatt sokat magyarázkodnia.
A vétó azonban mégis elegendő ahhoz, hogy az eddigieknél is jobban hozzászoktassa híveit, a magyar közvélemény őt követő részét ahhoz, hogy Magyarország érdekei ellentétesek a „brüsszeli bürokratákéval”, és ezzel készítse elő az Unió valamikori elhagyását.
Soros miért nem hallgat?
Orbán Viktor megvétózza az Unió költségvetését és az Új Generáció újraindítási programot. Azért azt, mert az uniós támogatást jogállamisági feltételekhez kötő határozatot nem tudja, mert ahhoz elég a minősített többség, és az bőven megvan, hiszen a lengyel és a magyar kormányt kivéve minden kormány elfogadja. Soros György erre ír egy cikket, és abban arra szólítja fel az Unió vezetőit, hogy ne engedjenek Orbánnak.
Az ATV Nap híre című műsorában meg is róják ezért Sorost. A műsorvezető, Simon András azzal indít, hogy „Soros megint orbánozott”.
Idézi is Sorost:
„Orbán egy bonyolult kleptokratikus rendszert épített ki Magyarországon, hogy csupaszra rabolja azt.”
Majd így folytatja, a beszélgetés egyik részvevőjét idézve: „Balázs említette, hogy az a narratíva, hogy Soros szövögeti a hálóját. Ez most nem olaj a tűzre? Orbán Viktor évek óta mondogatja, hogy Soros befolyásolja, ő mozgatja a szálakat az Unióban, és tessék.”
Mire Pulai András, a Publicus Intézet vezetője egyet is ért: „Ezt akartam mondani, csak nem kérdő mondatban. Ha valaki adhat kommunikációs tanácsokat Soros Györgynek, az biztos nem én vagyok, de hogyha valaki adhat, érdemes azt megfontolnia, hogy nem biztos, hogy ilyen cikkekkel érdemes támadnia Orbán Viktort, mert míg ő ír egy cikket, és azután hátradől a székében, addig Orbán Viktor tizenötmillió plakátot kinyomtat és kiteszi a falra…”
Simon: „Merthogy tökéletesen alátámasztja Orbán Viktort.”
Pulai: „Egyébként visszaigazolja azt a percepciót, amit kialakított. Itt nyilvánvalóan alternatív valóságok harcolnak, csak jelen pillanatban az a helyzet, hogy a Soros György által relatíve pontosan leírt valóság, az megütközik a Fidesz-szavazók és a bizonytalan szavazók jó részének a perceptált, felfogott, érzékelt valóságával, ezt a Fidesz már totálisan eltorzította, és Soros György nem tudja felvenni ezzel a versenyt, az a helyzet, itthon legalábbis nem.”
Szóval, e két derék közéleti szereplő szerint Soros jobban teszi, ha befogja a száját.
Elvégre, ha kimondja az igazságot, és ezzel orientálja azokat, akik szerte a világon odafigyelnek rá, csak „olajat önt a tűzre”, és igazolja Orbán és propagandahadserege gyalázatos hazugságát, miszerint mindazok, akik akár a külvilágban, akár itthon bírálni merészelik az Orbán-rezsimet, sőt tevőlegesen fel is lépnek ellene Európában, nem saját demokratikus értékrendjükből következően teszik ezt, hanem Soros intenciójára, Soros által pénzelve.
Az, hogy mi mindent tett Soros György a demokratikus Magyarországért, mi mindent tett a szabadságért, a nyílt társadalomért az egykori szocialista országokban, amivel kiváltotta az új önkényurak haragját, e derék közéleti szereplőknek eszébe sem jut, sosem beszélnek róla. Az Országgyűlésben ülő, állítólag a demokrácia mellett elkötelezett közéleti szereplőknek sem jut ez eszébe, legalábbis egyetlen esetről sem lehet tudni, amikor a Fidesz által folyamatosan szidalmazott Soros kimagasló szerepét szóba hozták volna ott.
Nem, ők mindannyian csak azt tudják, hogy Soros egy kilencvenéves bácsi, és értetlenkednek, hogy miért támadja és rágalmazza őt Magyarország önkényura, hasonlóan a régió többi önkényurához.
Mert gyávák ahhoz, hogy kiálljanak mellette a rágalmakkal szemben.
Az ATV műsorvezetője és szereplője pedig azt várná el Sorostól, hogy maga is alkalmazkodjon a nálunk uralkodó gyávasághoz.
Nem szégyellik magukat?
Gyalázatos
Gyalázatosnak nevezte a minap az Országgyűlés plenáris ülésén Keresztes László Lóránt, az LMP frakcióvezetője, hogy Romániában törvényben hivatalos ünnepnek nyilvánították június 4-ét, a trianoni békeszerződés aláírásának évfordulóját.
Akár még egyet is érthetnénk vele, hiszen ezzel valóban megalázzák a Romániában kisebbségben élő magyarokat, akik száz év elteltével sem tekintik ünnepelni valónak, hogy egy magát nem magyarnak, ráadásul nemzetállamnak tekintő államban élnek.
Mégsem értek vele egyet ebben. A román törvény ugyanis válasz volt, válasz arra, hogy a magyar Országgyűlés határozatban nyilvánította emlékévvé a századik évforduló évét, miután tíz éve már emléknappá nyilvánította június 4-ét, most pedig olyan emlékhelyet hozott létre Budapest szimbolikus főtere, a Kossuth Lajos tér bejáratánál, az Alkotmány utcában, amelyen
magyar nyelven vésték kőbe az egykori Magyar Királyság valamennyi településének nevét.
Mindennek üzenete nem volt más, minthogy a magyar állam legalábbis lélekben ma is hozzá tartozónak tekinti az egykori Magyar Királyság egész területét, még ha annak területén többségükben nem magyarok élnek, s az ma különböző államokhoz tartozik. Mint ahogy a magyar hivatalos politika a „nemzeti összetartozás” kifejezéssel definiálta az emléknapot már tíz évvel ezelőtt, az emlékévet és az emlékhelyet ma, s ezzel jellemzi a magyar kisebbségek és a magyar állam viszonyát is, erre alapozza a kettős állampolgárság egyoldalúan bevezetett intézményét. „Egységes magyar nemzetről” beszél Orbán alaptörvénye, holott az egykori Magyar Királyság területén ma élő magyarok ma nyilvánvalóan nem alkotnak értékeiben és érdekeiben egységes nemzetet:
a kisebbségben élő magyarokat nyelvük, kultúrájuk és az 1920 előtti évszázadokra vonatkozó történelmi emlékezetük a magyarsághoz, szociális és politikai érdekeik viszont ahhoz az állampolgári közösséghez kötik, amelynek keretei között immár száz éve élnek.
A magyar nacionalizmusra korábban is román, szlovák, szerb nacionalizmus volt a válasz. Most is az. A román törvény most magyarokat aláz meg, a magyar parlamenti döntések a szomszédokat alázzák meg, és a kisebbségben élő magyarokat hozzák konfliktusos helyzetbe. December 1-én Romániában azt ünneplik, hogy a korábban a magyar állam területén élő románok kinyilvánították, hogy a Kárpátokon túl élő románokkal egy államban kívánnak élni, június 4-én pedig mostantól azt, hogy ehhez a békeszerződésben elnyerték a nagyhatalmi jóváhagyást.
Az, hogy a magyar politikai osztály jelenleg domináló része – amibe a Fidesz mellett a Keresztes vezette LMP-frakciót is bele kell értenünk – folyamatosan a politika napirendjén tartja ezt, hozzájárul a Fidesz politikai hegemóniájához a mai közéletben, és ugyanakkor a kisebbségben élő magyarokat hozza tartósan nehéz helyzetbe. Ha becsmérlő kifejezést akar valaki használni, akár ezt is nevezheti gyalázatosnak.
Koncentrációzavar? Van megoldás!
Kijelenthetjük, hogy a 21. század második évtizedében, a „figyelem gazdaság”-ban egyre nagyobb fontosságot kell(ene), hogy tulajdonítsunk a koncentrációnak. Hiszen valamelyik közösségi médiát órákon át pörgethetjük anélkül, hogy bármilyen érdemi információ tárolódna el a hosszú távú memóriánkban. Semmi olyasmit nem fogadunk be, amit később is felhasználnánk.
Az internet az emberiség tudásának legnagyobb tárháza, de megfelelő összpontosítás nélkül könnyebb benne elveszni, mint a múlt bármelyik médiumában…
A tünetek kezelése: segíthet-e a CBD az összpontosításban? Több egészen különböző módszer létezik koncentrációzavar esetére. Az egyik a CBD olaj, amelyet hazánkban bár kevesen ismernek, sokan összekevernek más kannabiodol termékkel. Ez az egyik legnépszerűbb és 100%-ban legális termék, kannabiodol fajta, hiszen nem pszichotróp, és kiváló biztonsági profillal rendelkezik.
Többek között hasznos lehet szorongás- vagy fájdalom csillapítására és gyulladáscsökkentő hatása van, így segítségünkre lehet. Fogyasztás után általában háromnegyed – egy órával kezd érződni a hatása, amely több órán keresztül tart.

A koncentráció vagy összpontosítás problémái rengeteg különböző forrásból származhatnak. Ezeknek lehetnek betegségek, szervi okai, a teljesség igénye nélkül: vitaminhiány, cukorbetegség, egyes máj- és vesebetegségek, magas vérnyomás, vérszegénység és szívműködés elégtelensége. Természetesen itt szakorvos segítségére van szükségünk, hogy megkapjuk a pontos diagnózist és kezelési útmutatást.
Azonban az esetek legnagyobb részében lelki, pszichés okokból eredeztethető ez a tünet:
- – a depresszió vagy más hangulati zavaroknak (akár a felhangoltságnak!) is lehet legfőbb tünete a nehezített koncentrációs képesség,
- – olyan paranoid kórképekben, mint a skizoaffektív zavar vagy a skizofrénia, szintén jelentkezhetnek problémák az összpontosítás területén,
- – a PTSD (poszt-traumás stressz szindróma) okozhatja a figyelem jelentős romlását, ahogy
- – a túlterheltség (ezt valószínűleg már mi is megtapasztaltuk a saját bőrünkön valamilyen mértékben), csakúgy, mint
- – az elhúzódó stressz (itt nem egy vizsgaidőszakra kell gondolni, hanem hosszú hónapok, akár évek folyamatos vagy ismétlődő megrázkódtatásaira,
- – a burn-out, vagyis kiégés szindróma több tünete közül gyakran az egyik lényeges a koncentrációzavar,
- – a szorongásos betegségek is hozzájárulhatnak a figyelem, koncentráció hanyatlásához, mint a szociális fóbia, a pánikbetegség, általános szorongás, kényszerbetegség és más fóbiák.


A koncentrációzavar, ahogy láthatjuk, rengeteg okból fakadhat. Ha a felsorolt szervi vagy pszichés betegségek között saját magunkra ismerünk, vagy más orvosi diagnózisunk van, mindenképpen kérdezzünk rá, hogy ez okozhatja-e a koncentrációzavart.
Ha pedig nem ez lehet az oka, vagy egy másik módszert is kipróbálnánk, érdemes lehet gyógyszerek nélkül is belevágni a magasabb összpontosítás elérésének útjába. Érdemes megpróbálni abbahagyni a multitasking-ot (hiába hangzik jól egyszerre több dologgal foglalkozni, ez általában rontja a koncentráció képességét), próbáljuk meg objektíven mérni a teljesítményünket, így jutva azonnali visszajelzéshez, iktassuk ki a zavaró tényezőket, állítsunk fel prioritásokat és írjuk le ezeket, miközben a legfontosabbra fókuszálunk, vegyük figyelembe energiaszintünket (akkor végezzük el a nehéz feladatokat, amikor tele vagyunk energiával).
Hamarosan a fővárosban is annyiért veszünk lakást, mint vidéken?
A főváros ingatlanpiacát az elmúlt hónapokban igen sok csapás érte. A koronavírus-járvány mellett az Airbnb-törvény is odavágott Budapest lakáspiacának. Elemzésünkben arra voltunk kíváncsiak, hogy hogyan alakult a családi házak, a téglalakások és a panellakások piaca az agglomerációban, összehasonlítva a vidéki nagyvárosokkal.
Országosan nőtt a kereslet a családi házak iránt
Idén márciusban a koronavírus-járvány következményeként bevezetett kijárási korlátozások nem minden esetben ingatták meg a hazai használt lakás-piacot. A kertes házak iránt országos szinten nőtt meg a kereslet a kijárási korlátozások feloldását követően, a májusi időszakban. A fővárosban csupán két hónap alatt – május és július között – több, mint 3%-ot drágultak a családi házak. Míg májusban 553 ezer forint volt a családi házak négyzetmétere, addig júliusban már 557 ezer forintot kértek a tulajdonosok négyzetméterenként. A családi házak esetén a négyzetméterenkénti árak a júliusi árakhoz képest szinte nem változtak, októberben átlagosan 554 ezer forintba került egy négyzetméter.
A vidéki városok közül a családi házak négyzetméter árai tekintetében Debrecen vezeti a rangsort. Az októberi statisztikák alapján 385 ezer forint volt a négyzetméterenkénti eladási ár a legnagyobb vidéki városban. Ezt követi Szeged 365 ezer forinttal, majd Pécs 288 ezer forinttal, és végül Miskolc áll az ötödik helyen 232 ezer forintos négyzetméter árral.


Az egekben a téglalakások négyzetméter árai
A januári adatokhoz képest a fővárosi téglalakások októberben csupán 1,1%-kal kerülnek többe, jelenleg egy négyzetméter 832 ezer forintot ér. Az agglomerációban vizsgált téglalakás típusú ingatlanok egy négyzetméterre jutó eladási árai esetén az év folyamán hullámzó tendenciát figyelhettünk meg. Míg januártól márciusig 2%-os drágulást tapasztalhattunk, addig a járványügyi intézkedések ideje alatt csupán 1%-os csökkenés következett be. Az idei év legmagasabb négyzetméter ára a téglalakások esetén júliusban volt: 842 ezer forint. Jelenleg a fővárosban például egy 50 nm-es, 3 szobás téglalakás esetén csaknem 50-60 millió forintot kérnek a tulajdonosok.
A téglalakások esetén vidéken sem fényesebb a helyzet: a négyzetméter árak még vidéken is az egekben vannak. Ez esetben is a listát Debrecen vezeti 536 ezer forintos négyzetméter árral, majd ezt követi szintén Szeged a maga 480 ezer forintos egy négyzetméterre jutó árával. A téglalakások esetén a negyedik legdrágább város Pécs, ahol a téglalakások négyzetmétere 450 ezer forint, végül a sort szintén Miskolc zárja, 374 ezer forinttal.


Stagnálnak a panellakások árai
Míg a téglalakások négyzetméter árai az év során hullámzó tendenciát mutattak, addig a panellakások árai országos szinten stagnáltak. Budapesten csupán januárról februárra érzékelhettünk egy kisebb mértékű emelkedést: ez mindössze 1,5%-ot jelentett. Az agglomerációban idén májusban volt a legalacsonyabb a panellakások egy négyzetméterre jutó eladási ára, ez 568 ezer forint volt. Az ingatlannet.hu statisztikái alapján októberben még alacsonyabb volt a panellakások egy négyzetméterre jutó ára, igaz nem sokkal. Ez az agglomerációban átlagosan 567 ezer forintot jelent. Ennek alapján a főváros területén átlagosan 25-30 millió forint között juthatunk panellakáshoz.
A vidéki árak sem sokkal maradnak el a főváros áraitól. A panellakások négyzetmétere Debrecenben 446 ezer forintba, Szegeden 362 ezer forintba kerülnek. Pécsen valamivel olcsóbb, jelenleg átlagosan 320 ezer forintot ér a panelek négyzetmétere. A panellakások esetén szintén Miskolc minősült a legolcsóbbnak, itt októberben átlagosan 256 ezer forintba került egy panellakás négyzetmétere.


További stagnálás várható a hazai ingatlanpiacon
Azt már sejteni lehetett márciusban, hogy az idei ingatlanpiacot nagy átalakulás fogja jellemezni. Azonban az idei ingatlanpiaci visszaesés még nem mondható drasztikusnak, csupán 2020-ban a korábbinál jóval lassabb ütemben folytatódott a lakásárak reálértelemben vett növekedése a MNB előrejelzése szerint. A 2021-es előrejelzések szerint a következő években a magyar ingatlanpiacon stagnálás várható.
A DK szerint nem most kell egyeztetni
A Demokratikus Koalíció nem vesz részt semmiféle álegyeztetésen a kormánnyal – olvasható a párt közleményében.
Megértik, „hogy több hónapnyi semmittevés, hazudozás és a pánikszerűen meghozott intézkedések után a kormánynak elemi érdeke lenne, hogy vitathatatlan felelősségét megossza az ellenzékkel.” Ehhez azonban nem kívánnak asszisztálni.
„Ha a kormány egyeztetni akar, akkor egyeztessen inkább a Magyar Orvosi Kamarával, hogy miként lehetne elkerülni újabb 5000 egészségügyi dolgozó felmondását az egészségügyi törvény kormányzati módosítása miatt. A kormány teljhatalommal bír, használja hát arra, amire kérte”
– zárják a kommünikét.
Tíz évig hiába mondták, „baj lesz az egészségügy lerohasztásából, az orvosok, ápolók külföldre üldözéséből. Hónapokon át hiába mondtuk, hogy ha nem lesz ingyenes és tömeges tesztelés, akkor a járvány el fog szabadulni és a kormány előbb-utóbb le fogja állítani az országot.”
„Hiába szavaztuk meg, hogy a kormány minden, a járvány és a válság kezeléséhez szükséges jogkörnek a birtokában legyen, minden nap azt hallgatjuk, hogy mi nem segítjük, hanem hátráltatjuk az egyébként tökéletes és hibátlan védekezést. És ez a kormány, és a Belügyminisztérium ma, éppen ma, éppen most, éppen a jelenlegi helyzetben szeretne velünk egyeztetni.” -írja végezetül a párt közleményében.
A magyar kormány nem küzd a korrupció ellen
Lényegében azt állapítja meg az a jelentés melyet Európa Tanács irányításával a Greco jelentés /Group of States against Corruption /, hogy a magyar kormány nem küzd a korrupció ellen. Két éve is szemére vetette a nemzeti együttműködés rendszerének a korrupció elleni harc hiányosságait, most pedig azt írja: kedvező változás lényegében nem történt.
Mit kifogásolnak elsősorban?
1./ a jogalkotás folyamata nem átlátható
2./ nincs lobbi törvény
3./ a vagyon nyilatkozat rendszer változásra szorul
4./ az összeférhetetlenség nincs megfelelően szabályozva
5./ a mentelmi jog túlságosan is széleskörű
Ez utóbbi különösen nagy probléma az ügyészek esetében – állapítja meg a Greco jelentés, amely azt is kifogásolja, hogy a legfőbb ügyész mandátumának meghosszabbítása nem teszi lehetővé a felelősségre vonást.
A magyar kormányzatnak jövő év szeptember 30-ig kell válaszolnia a Greco jelentés kifogásaira.
Az Európa Tanácsnak nincs szankciós joga, legfeljebb felfüggeszthet tagállamokat.
Csak az európai ügyészség lehet hatékony a korrupciós ügyekben
Épp ezért nem lépett be ide a magyar kormány, amely olyannyira nem siet az uniós pénzek körüli homály eloszlatásával, hogy inkább megvétózza az uniós költségvetést nehogy számot kelljen adnia az euró milliárdok elköltéséről.
Az Európa Tanácsnak 49 tagja van míg az Európai Uniónak csak 27. A különbséget jórészt az egykori Szovjetunió és Jugoszlávia tagállamai teszik ki. Azerbajdzsánban, Oroszországban vagy Szerbiában egyáltalán nem ritka, ha a kormányzathoz közelálló oligarchák olyan vagyonhoz jutnak mint Mészáros Lőrinc. Putyin elnök vagyonáról sincsen semmiféle megbízható adat. A különbség az, hogy ezek nem uniós pénzek! Épp ezért ragaszkodik az Európai Unió az átláthatatlan rendszerek felszámolásához, mert megelégelte, hogy euró milliárdok tűnjenek el a fekete lyukban egyes uniós tagállamokban.
Kormányellenzék vagy rendszerellenzék
A veszélyhelyzetről szóló parlamenti szavazást követő éjszaka – múlt kedden éjfél előtt – egész sor törvényjavaslattal szerencséltette a kormány az Országgyűlést és az érdeklődő nagyközönséget.
Sokaktól eltérően én azt önmagában véve nem kifogásolom, hogy a járvány idején is kerülnek az Országgyűlés elé törvényjavaslatok, hiszen az élet nem áll meg. Ha baj van, akkor a törvényjavaslatok tartalmával lehet, és van is baj.
E törvényjavaslatok közül kiemelkedik az, amely „az Alaptörvény kilencedik módosítása” büszke címet viseli. Szokás ezzel kapcsolatban azon gúnyolódni, hogy az Orbán által gránitszilárdságúnak minősített alaptörvényt módosítják már megint, de én még ezt sem tekintem a fő bajnak. Nem, a fő baj, a súlyos baj ezúttal is az előterjesztett módosítások tartalmával van.
Ezek a módosítások ugyanis – melyeket az orbáni parlamenti többség majd nyilvánvalóan elfogad – nem kevesebbet jelentenek, mint újabb szögeket a tíz év alatt már eltemetett magyar jogállamiság koporsójába.
A három fontos szögnek én a közpénzek durván szűkítő definícióját, az anya–apa férfi–nő rendelkezést és a sarkalatosságnak az alapítványokra való kiterjesztését tekintem.
Mért is?
A közpénzfogalom értelmezésének szűkítése – mint erre Gyurcsány Ferenc találóan úgy mutatott rá, hogy „alaptörvénybe iktatják a lopást” – azt jelenti, hogy az államháztartásból illetve állami vagyonból kivitt pénzekről illetve vagyonelemekről immár nem kell a nyilvánosságnak számot adni, vagyis megszüntetik ezen adatok közérdekű voltát.
Ezzel az államhatalmi szervek elszámoltathatósága, amit mindenütt a jogállamiság fontos garanciájának tekintenek, szorul vissza.
Nem véletlenül indokolta Gulyás Gergely azzal ezt a rendelkezést, hogy a cél az „alkotmányos szervek” gyakorlatának egységesítése: ha
a Kúria korábban Orbánt cáfolva közpénznek nyilvánította a TAO-pénzeket,
és emiatt kellett válaszolni az azok elköltését firtató érdeklődőknek, ezentúl majd a bíróságoknak el kell utasítaniuk az ilyen irányú kíváncsiskodást.
Az anya nő, az apa férfi állítások alaptörvénybe vitelével nyilvánvalóan az a Fidesz szándéka, hogy elhárítsa annak veszélyét, hogy a melegeket diszkrimináló bármely törvény a bármikori alkotmánybíróságon alaptörvény-ellenesnek bizonyulhasson. (Más kérdés, hogy ezt ügyetlenül teszik, a szándék mindenképpen nemtelen.)
Az alapítványokról szóló törvények sarkalatossá tétele azt a nyilvánvaló célt szolgálja, hogy egy kétharmados többséggel nem rendelkező új többség ne változtathassa meg a Fidesz által a közvagyonból kivitt vagyonelemek leválását a mindenkori kormány által ellenőrzött vagyontömegről. Ez azért
sérti a jogállamiságot, mert korlátozza a parlamenti váltógazdálkodást.
Nem véletlenül mondta egyszer Orbán, hogy negyven évre megköti a következő kormányok kezét – de hát az bizony a népszuverenitást korlátozza, amennyiben a népnek nincs módja arra, hogy a neki nem tetsző orbáni intézkedéseken szavazatai révén változtasson. (Ugyanide tartozik természetesen az is, ahogy az adórendszer vagy a családtámogatások alapelveire vonatkozó rendelkezéseket tette „sarkalatossá”, vagyis kétharmadossá.)
Remélem, az ellenzéki pártok minderre majd kellő eréllyel mutatnak rá az alaptörvény-módosítás parlamenti vitájában.
Remélem? Nem, pontosítanom kell: nem remélem, sőt azt remélem, hogy nem teszik. Az ellenkezőjét remélem: azt, hogy nem vesznek részt az alaptörvény-módosítás parlamenti vitájában, hanem bojkottálják azt, és ezt világosan megindokolják.
Amikor a Fidesz 2010-ben előállt azzal, hogy – a választások előtt tett ígéretével szemben – új alkotmányt készít, azonnal felmerült a kérdés: ezt vajon az ellenzékkel megegyezve kívánja-e tenni, ahogy ezt az MSZP és az SZDSZ kétharmados többsége tette az 1995-96-os alkotmányozási kísérlet idején, vagy kétharmados többségével élve az ellenzéki pártok ellenére. Miután világossá vált, hogy esze ágában sincs bármiféle garanciát adni az ellenzéknek – az alkotmányt előkészítő bizottságot is mandátumarányosan állította fel, vagyis kétharmados többséget biztosított magának –, Gyurcsány Ferenc még az MSZP-frakció tagjaként azt kezdeményezte, hogy a frakció bojkottálja a fideszes alkotmányozást. Noha a frakció egy része – a jogi kabinetet vezető Lamperth Mónika és az elkészítő bizottság alelnökének delegált Bárándy Gergely – szerette volna, ha részt vesznek abban, és a parlamenti vitában mutatják be a szocialista álláspontot az alkotmányozás ügyében, Gyurcsánynak sikerült meggyőznie a többséget, és az akkori MSZP-frakció végig bojkottálta a fideszes alkotmányozást. Valamivel később csatlakozott ehhez az LMP-frakció is, míg a Jobbik végigasszisztálta az orbáni alaptörvény elfogadásáig vezető parlamenti szappanoperát.
Megalakulását követően a DK a rendszer ellenzékének nyilvánította magát, megfordítva Kis Jánosnak az SZDSZ 1990. áprilisi, az első szabad választás követő kongresszusán tett definícióját, miszerint az SZDSZ a rendszer ellenzékéből a kormány ellenzékévé vált.
Ez a Gyurcsány által sokszor ismételt állítás azt volt hivatott kifejezni, hogy a DK nem ismeri el az orbáni „fülkeforradalmat” követő rendszerátalakítás legitimitását.
Ennek elvi alátámasztását Vörös Imre professzor, korábbi alkotmánybíró adta meg azzal, hogy a közjogi rendszer átalakítását államcsínyként jellemezte, mivel ez az átalakítás megsértette a köztársasági alkotmányban szereplő, mellesleg az orbáni alaptörvény szövegébe is átvett alapvető rendelkezést, hogy
„Senkinek a tevékenysége sem irányulhat a hatalom erőszakos megszerzésére vagy gyakorlására, illetőleg kizárólagos birtoklására” (2. § (3) bekezdés).
Márpedig már az alaptörvény elfogadását megelőző orbáni alkotmánymódosítások, majd az alaptörvény és a csatlakozó kétharmados törvények – kezdve az alkotmánybírák jelölési rendjének 2010. nyári átalakításától – éppen erre, a hatalom kizárólagos birtoklására irányultak. Erre irányultak az azóta történt módosítások is: amikor a Fidesz által elfogadott vagy elfogadni tervezett törvények ellentétesnek bizonyultak nemcsak a köztársasági alkotmánnyal, de az orbáni alaptörvénnyel is, az érintett rendelkezést beillesztették az alaptörvénybe.
Minthogy minden ilyen parlamenti cselekmény nem egyszerűen tartalmában ellentétes egy demokratikus párt közjogi felfogásával, de tényénél fogva ellentétes a jogállamiság, az alkotmányosság elemi normáival, a magát a rendszer ellenzékeként definiáló párt az alaptörvény elfogadásához hasonlóan annak módosítását is csak bojkottálhatja.
Ekként járt el a DK az alaptörvény minden módosításánál egészen a 2018-as választásig: nem vett részt sem a parlamenti vitában, sem a szavazásban. Az ellenzéki pártok többsége ezzel szemben azt a gyakorlatot követte, amit 2011-ban a Jobbik: részt vett a parlamenti vitában és a szavazásban. Nem véletlenül: az LMP kifejezetten elutasította, hogy a rendszer ellenzékének tekintse magát. (Schiffer András frakcióvezetőként kijelentette a parlamentben, hogy „nem vonom kétségbe az Önök demokratikus elkötelezettségét”, Keresztes László Lóránt pedig mostanában újra meg újra leszögezi, hogy ők nem „diktatúráznak”.)
A DK kiválása utáni MSZP sosem nézett szembe azzal, hogy más dolog egy demokráciában a kormány ellenzékének lenni, mint ellenzékként állni szemben egy önkényuralmi rendszerrel. Vezető politikusai újra meg újra olyan gesztusokat tesznek, melyeknek csak demokrácián belül lenne létjogosultsága.
Meglepő módon 2018 júniusában a hetedik alaptörvény-módosítás vitájában a többi ellenzéki frakcióhoz hasonlóan már vezérszónoklattal vett részt az első ízben frakciót alakító DK is.
A Jobbik meg is szavazta azt (nem véletlenül: az akkor az alaptörvénybe beillesztett EU-ellenes, menekültellenes és hajléktalan-ellenes rendelkezések összhangban vannak a Jobbik világképével), a többi ellenzéki frakció ugyan nem, de felszólalásaik elmondásával így is legitimálták az orbáni „parlamentarizmust”.
Vajon most mit tesznek az ellenzéki pártok? A kormány ellenzékeként vagy a rendszer ellenzékeként viselkednek szerda délután?
































