Itthon

Orbán szokásos péntek reggeli rádiónyilatkozatában a médiában sokszor emlegetett aktuális mondandója mellett csak úgy mellékesen megismételt két, korábbról már ismert üzenetet. Ezúttal is elmondta, hogy az ellenzék, „a magyar baloldal a járványügyben csúfosan leszerepelt, túlságosan messzire mentek, nem segítettek, hanem csak ártottak”. És tovább: „azt kell megjegyeznünk mindannyiunknak, hogy ha baj van, a baloldalra nem lehet számítani”.

Ha ő ismétel, én is elismétlem, hogy ez egyáltalán nem igaz. A védekezés szervezése annak dolga, akinek kezében van a végrehajtó hatalom. Országosan ez a kormány. Országosan az ellenzéknek nem a kormány intézkedéseinek támogatása, hanem értékelése és bírálata a dolga.

Márpedig van mit bírálni azon, amit az Orbán-kormány járványügyben tett illetve nem tett.

Immár több, mint egy éve bírálja az ellenzék, hogy az Orbán-kormány más országokhoz képest keveset tesztel, és a tesztek csak azok számára ingyenesek, akiknek már tünetei vannak. Ha valaki például azért kíván tesztet csináltatni, hogy merjen-e találkozni idős, beteg rokonával, ezt csak sok pénzért teheti meg. Ez fékezi a védekezést, mint ahogy fékezi az is, hogy aki saját vagy családtagjának pozitív tesztje miatt nem megy dolgozni, az nem kap száz százalékos táppénzt, és ezért sokan inkább bemennek a munkahelyükre.

Hogyne bírálná ezért az ellenzék a kormányt? Ez a dolga, ezért küldték választói a parlamentbe!

Mint ahogy azért is joggal bírálta, hogy az Európai Gyógyszerügynökség által nem jóváhagyott vakcinákkal oltanak Magyarországon, hiszen ez sokféle kockázattal jár. Ma sem tudjuk, hogy mennyire hatékony a Sinopharm vakcina, ellentétes értékelések vannak erről. Azért a másfél-kéthónapos előnyért, amit az oltási kampányban szerzett így a kormány, nem érte meg felrúgni a védőoltások alkalmazásának nemzetközi normáját. A csak jóváhagyott vakcinákkal történő, valamivel lassúbb oltási folyamatnak nem kellene több megbetegedést, több halottat jelentenie, ha a más országokban látotthoz hasonló mértékben alkalmazták volna a tesztelést, a kontaktuskövetést, a karantént.

Az ellenzék szerepét a járvány elleni védekezésben annak alapján helyes megítélni, amit ott tett az ellenzék, ahol maga gyakorolja a végrehajtó hatalmat – az ellenzéki önkormányzatokban.

Márpedig az ellenzékiek által vezetett önkormányzatok jelentős mértékben járultak hozzá a védekezéshez: védőeszközöket szereztek be az egészségügyi és szociális intézmények számára, tesztelték az ott dolgozókat és a lakosokat – vagyis azt tették, amit a kormány elmulasztott megtenni –, segítették az oltási kampányt, ha a kormány hagyta. Vagyis

Orbán állítása, hogy az ellenzék nem vesz részt a védekezésében, szemenszedett hazugság.

A Kossuth rádióban elhangzott interjú végén Orbán elismételte: „én azt szeretném, hogy ha azt mondhatnám, hogy nemcsak az életminőség, nemcsak a szívek fölemelése, nemcsak az élet szépségei tekintetében vagyunk előrébb, hogyha gyermekeink vannak, hanem hogy anyagilag is kiszámíthatóan és bizonyíthatóan jobban jár az a család, ahol több gyermeket vállalnak, mintha ezt nem tették volna meg.” És: „Én ugyan erőltetem ezt … de ebben a pillanatban még, bár a helyzet sokat javult, még mindig nem mondhatom azt …, hogy

aki gyermeket vállal, az havi költségvetése szempontjából is jobban jár, mintha nem vállalt volna.

… a havi rezsipénzeknél, költségvetésnél még nem ez a helyet. Tehát még növelni kell a családtámogatásokat, még növelni kell a gyerekek utáni adókedvezményt, és még mindenfajta egyéb támogatásokat kell adni a családoknak, hogy – ha mindent összevetünk, akkor – a havi költségvetés, családi költségvetés megtervezésekor vagy megszervezésekor azt mondhassa egy édesapa meg egy édesanya, hogy így, hogy több gyerekünk van, könnyebb is lesz az életünk.” Nemes célkitűzés? Sokak szerint igen, szerintem nem.

Ha valaki a fizetéséből gyerekeket is eltart, a család egy főre eső jövedelme a világon mindenütt alacsonyabb lesz, mint aki gyerekek nélkül él. A gyermekvállalást a legtöbb fejlett országban családi pótlékkal és/vagy adókedvezménnyel, nálunk emellett gyermekgondozási segéllyel illetve díjjal, a lakásszerzés illetve fenntartás költségeinek részbeni átvállalásával támogatják.

Magyarország a hatvanas évek óta, amikor alanyi jogúvá tették a családi pótlékot és bevezették a gyermekgondozási segélyt, nemzetközileg élen jár a gyermekvállalás pénzbeli támogatásában. Ez mérsékli a gyermekvállalásból eredő anyagi hátrányt, de nem szünteti meg.

A családtámogatások – akár direkt támogatásként, akár adókedvezményként nyújtják azokat – a költségvetésnek jelentenek terhet, a költségvetés forrásai pedig az adókból származnak, tehát azt jelentik, hogy a gyerekvállalás pénzügyi terheit részben a többi polgár fizeti. Nem magától értetődő viszont, hogy korlátlanul helyes a családtámogatások növelése. Bizonyos mértéken túl ez már társadalmilag méltánytalan: az Orbán által kívánatosnak tartott mérték az eleve szerencséseket tenné még szerencsésebbé a kevésbé szerencsések rovására. Különösen így van ez, ha figyelembe vesszük a családtámogatásoknak az Orbán-kormány által kialakított struktúráját. Mint tudjuk,

Orbán számára elvi kérdés, hogy csak a munkaviszonyhoz kapcsolódó támogatásokat, tehát az adókedvezményt növeljék, a családi pótlékot pedig nominálisan se növeljék, annak reálértéke tehát csökkenjen. (Ez a „munkaalapú társadalom” orbáni doktrínájából, a jóléti társadalom elutasításából következik.)

Ugyanígy a lakhatás támogatásában a saját tulajdonú lakás megszerzését támogatják hitelezési kedvezménnyel vagy a lakásvásárlást, lakásfelújítást szolgáló juttatással, a bérlakásban élést viszont nem támogatják. Mindez azt jelenti, hogy a gyerekesek napi megélhetésének támogatását is a stabil foglalkoztatás alapján tisztes jövedelemmel rendelkezőkre irányítják, és a jövedelmük szintje és stabilitása alapján hitelképesekhez irányítják a lakhatás állami támogatását is.

Az eddigi intézkedésekből jól látható, hogy a családtámogatások további bővítése is a Fidesz által kedvezményezett közepes illetve magas jövedelmű társadalmi csoportokra irányul.

Ezért volna kiváltképp méltánytalan, ezért sértené az elemi társadalmi igazságosságot, ha megvalósulna Orbán elképzelése, hogy az állam kifejezetten jobb anyagi körülményeket teremtsen másokhoz képest a gyerekesek számára.

Orbán elképzelése nemcsak méltánytalan, de téves is, amikor azt feltételezi, „hogyha jó gazdaságpolitikát, jó családpolitikát csinálunk, és elhárítjuk azokat az akadályokat, amelyek miatt a fiatalok kevesebb gyereket vállalnak végül, mint amit szerettek volna, akkor Magyariországnak a népesedési, biológiai, szellemi és lelki egyensúlya helyre fog állni.” Ez illúzió.

A családtámogatások erőltetett emelése máshonnan von el pénzt, másutt teremt feszültségeket, és ezek a feszültségek óhatatlanul az egész társadalom közérzetét rontják, márpedig a gyermekvállalást az össztársadalmi közérzet legalább olyan mértékben fékezheti, mint a gyermekvállalás közvetlen anyagi terhei.

A fejlett országokban sehol sem érték el azt a „népesedési egyensúlyt”, amelyet a maga intézkedéseivel Orbán megcéloz, mindenütt szükség van bizonyos mértékű bevándorlásra. Az orbáni családtámogatási politika nemcsak méltánytalan, nemcsak igazságtalan, hanem voluntarista is.