Kezdőlap Itthon Oldal 123

Itthon

No comment

Tegnap este az Egyenes Beszédben Dobrev Klára elmondta, hogy az adással egyidőben is ülésezik az Országos Előválasztási Bizottság, melynek döntéséig nem fogja elitélni, sem visszahívni Ráczné, Földi Juditot, akit a Párbeszéd-Mszp beadványban vádolt meg az etikai bizottságnál, mely szerint   a képviselő jelölt offshore-cég tulajdonosa.

Az ellenzéki előválasztást felügyelő Országos Előválasztási Bizottság “2021. szeptember hó 27. napján 22/ET/2021 számú határozatában megállapítja, hogy a Tóth Bertalan által írt etikai beadványt Ráczné Földi Judit álláspontját megvizsgálva elutasította”.

A hamis offshore-vád tehát elbukott. A Földi Judit által a Bizottságnak benyújtott közjegyző által hitelesített hivatalos dokumentumok kétséget kizáróan bizonyítják, hogy Földi Judit soha nem volt offshore-cég tulajdonosa.

Különösen fontos, hogy a hat párt egy-egy delegáltjából álló Bizottságnak csak két tagja, az eredeti beadvány benyújtók – Karácsony Gergely és Tóth Bertalan pártjának képviselői – támogatták a DK-s képviselőjelölt elmarasztalását. Vagyis csak a vádlók szavaztak igennel az általuk megfogalmazott vádakra.

Akik a demokrácia legalapvetőbb szabályát figyelmen kívül hagyva még a vizsgálat előtt, a tények ismerete nélkül Földi Judit visszaléptetését követelték, a DK szerint bocsánatkéréssel tartoznak. Különösen vonatkozik ez a hamis vádakat visszatérően nagy nyilvánosság előtt megfogalmazó Karácsony Gergelyre és Tóth Bertalanra.

Székesfehérváron is az ellenzéki szavazók bizalmából és nem etikai beadványokkal kívánjuk legyőzni az MSZP-Párbeszéd jelöltjét.

Magyar-orosz egyet akar?

Hétfőn aláírják Budapesten a magyar-orosz földgáz szerződést, amely a korábbinál előnyösebb áron biztosít nyersanyagot Magyarországnak. Ily módon a magyar kormány tarthatja a rezsicsökkentéssel kialakult alacsony hazai árakat, amelyek politikai szempontból óriási hasznot hoznak a Fidesznek.

Putyin tehát nagy jóindulattal tekint Orbán Viktor rendszerére, melynek fennmaradásában érdekelt. Kifejeződésre jutott ez akkor is amikor Orbán és Szijjártó Lavrov orosz külügyminisztert hívta meg a nagykövetek szokásos éves értekezletére. Ez kihívás a Biden diplomáciának, mely stratégiai ellenfélnek tekintik Oroszországot.

Új utakon jön a földgáz

Évtizedeken keresztül Ukrajnán át vezetett az orosz földgáz útja Magyarországra. Ám most az évi 4,5 milliárd köbméter földgáz Szerbiából illetve Ausztriából érkezik – 3,5 illetve 1 milliárd köbméter. Ukrajna ezzel komoly jövedelemtől esik el, és csökken stratégiai zsarolási potenciálja.

Orbán lengyel barátai is elcsodálkozhatnak hiszen Jaroslaw Kaczynski a Hitler-Sztálin paktumhoz hasonlította azt, hogy Németország közvetlenül Oroszországtól kapja a földgázt és nem a hagyományos úton Lengyelországon keresztül.

Putyin-Orbán stratégiai szövetség?

Az Egyesült Államok már régóta kifogásolja Magyarország túlzott függését az orosz földgáztól. Ha ehhez hozzávesszük azt, hogy a Paks 2 atomerőművet is az oroszok építik, akkor energia terén mindenképp meghatározó marad az orosz kapcsolat, mely még a szocializmus időszakában épült ki.

A magyar nomenklatúrát a szocializmus idején is jelentős mértékben földgáz szállításokkal fizette ki Moszkva, és ez a gyakorlat aligha változott. Orbán Viktornak állítólag személyes részesedése is van abban magyar-orosz földgáz kereskedelmi cégben, amely Svájcban a Zug kantonban van bejegyezve.

Putyin számára Orbán Brüsszel ellenes politikája is hasznot hoz hiszen az orosz diplomácia bevallott célja az uniós kohézió gyengítése.

Magyarország NATO tagsága is aranyat ér Moszkva számára hiszen ily módon információkhoz juthat arról, hogy mit tervez az észak-atlanti katonai szövetség. A magyar diplomáciának nem kis gondot okozhat, hogy Orbán lengyel barátaival lenyelesse a magyar-orosz stratégiai együttműködést. Varsóban az USA afganisztáni fiaskója után megrendült a bizalom az Egyesült Államokban, ezért Orbán oroszbarát vonala felértékelődhetett.

A probléma mindössze  a perspektívával van: Putyin csak nagyarányú választási csalással tudott legutóbb nyerni. Egy stagnáló birodalom vezetőjeként csak egyre nehezebben tudja fenntartani az életszínvonalat Oroszországban, és egyre kevesebb juthat magyar barátainak is…

Orbán unokája 6000 eurós  iskolába jár Spanyolországban

Orbán Ráhel a férjével és három gyermekével Spanyolországba költözött. Marbellán lakik a Tiborcz család három gyermekével. Kérdés csak az: az apja elől menekülnek külhonba, vagy előkészíteni a terepet az apja részére a 2020-es választások elvesztése utánra?

Hosszú távra tervezhetik a tartózkodást a luxus üdülőhelyen, mert a legidősebb lányt, Alízt  már be is íratták egy nemzetközi iskolába. Itt két nyelven: spanyolul és angolul tanul majd az ötéves Aliz. A nemzetközi iskola óvodai tagozatára – angolszász szokás szerint – már hároméves kortól vesznek fel gyerekeket. Ezek az iskolák olyan érettségi bizonyítványt adnak, melyet azután a világ minden részén elfogadnak. Természetesen méregdrágák, évente 6000 euróba kerülnek. Dehát ez aligha okozhat problémát Orbán Ráhelnek és a férjének, akik szépen meggazdagodtak a nemzeti együttműködés rendszerében.

Távmunka

Hello Spanyolország – írta Orbán Ráhel az Instagrammon, ahol beszámolt arról, hogy ő sokfele járt külföldön az elmúlt 15 évben, most pedig a gyermekein a sor. Új kultúrát, új nyelvet ismerhetnek meg a gyerekek, akik máris imádják az iskolát – írja Orbán Ráhel, aki távmunkát akar folytatni Spanyolországból.

Tiborcz István gyakran hazalátogat majd, hogy az üzleti ügyeit intézze. Persze akinek ilyen apósa van, annak nem nagyon kell törnie magát a bizniszben. Hozzájut ahhoz amihez az uniós és hazai támogatásból hozzá juthat. Aki pedig ezt kifogásolja, az nem jó magyar!

A jó magyar családok ugyanis a spanyol luxus üdülőhelyen magyarok csak igazán. Itthon Orbán Viktor a családvédelmi konferencián prédikál a magyar családok pompás lehetőségeiről, de saját unokáit inkább nemzetközi iskolába járatja Marbellán.

Észak Korea diktátora Svájcban nevelkedett, Orbán Ráhel is ott tanult, az unokák is ott folytathatják, ha kitart addig a nemzeti együttműködés rendszere Magyarországon.

Fidesz bevetésen a közterület felügyelet

A Fidesz minden eszközt bevet, hogy megakadályozza az előválasztást. Ma Nyáregyházán a fideszes önkormányzat közterület-felügyelői megakadályozták, hogy az eredetileg meghirdetett helyszínen elinduljon a voksolás! Erről a Párbeszéd 7 párt által támogatott képviselőjelöltje, Gér Mihály számolt be.

A politikus hangsúlyozta: annak ellenére nem engedték az eredeti helyszínen felállítani az előválasztási sátrat, hogy

a rendőrségen előre be volt jelentve, és a helyszínt a rendőrség jóváhagyta.

Gér Mihály azt is elmondta, hogy hiába vet be mindent eszközt a Fidesz, a változást nem tudják megállítani. Végül 150 méterrel az eredeti helyszíntől felállították a sátrat, és egy kis késéssel, de elindult a Pest megyei településen is a voksolás.

A miniszterelnök és a tizenharmadik havi nyugdíj

Szokásos pénteki rádiós interjújában a miniszterelnök megcsillogtatta a több mint 2 millió nyugdíjas választó előtt: nemcsak kétheti hanem akár egész havi nyugdíjat is kaphatnak!

Miért e lelkes ígéret? Mert Orbán fél a válaszás eredményétől ugyanis a magas infláció aláássa a legnagyobb választói csoport, a nyugdíjasok lojalitását. Ez a réteg Orbán Viktor leghűségesebb szavazója, a nemzeti együttműködés rendszerének politikai alapja, amely nélkül nemhogy kétharmad, de biztos győzelem sincsen. Ha viszont pontosan a választások előtt jelentős összeghez jut, akkor újra felfedezheti magának Orbán Viktort, aki „nyugodt nyugdíjas éveket ” garantál neki.

A járvány megmutatta, hogy mit gondol Orbán valójában a nyugdíjasokról

A Covid járvány legfőbb áldozatai ők voltak holott jobb egészségügyi ellátással meg lehetett volna menteni sokakat a több mint 30 ezer halott közül. Japánban sokkal kevesebb volt a halott egy 125 milliós országban mégiscsak belebukott a miniszterelnök a járvány kezelésbe. Nálunk mindenki már réges-régen hozzászokott ahhoz, hogy a hazai egészségügy messze elmarad az európai normáktól. Csakis az orvosok és ápolók áldozatkészsége miatt tartott ki a rendszer a járvány mélypontján. Új hullám érkezik, amely megtizedelheti a nyugdíjasokat. A kórházakban pedig mindenki szembesülhet a siralmas állapotokkal. A nemzeti együttműködés rendszerének a mérlege az egészségügyben és az oktatásban hihetetlenül gyenge, és nem véletlenül az. Az állam évtizedek óta elhanyagolja ezt a két kulcsfontosságú ágazatot. Utána pedig csodálkozik, hogy nem születik elég gyerek, és elöregszik a társadalom.

Orbán Ráhel levonta a tanulságot: három gyermekével Spanyolországba költözött…

Amibe Orbán foga is beletörik

Négy területen kell, hogy a magyar tőke a külföldi fölé nőjön: a média, a bankok, az energia és a kiskereskedelem. Hárommal megvagyunk, de a negyedikbe beletörött a fogunk – mondta öt éve a magyar miniszterelnök, aki hangsúlyozta: nem tettek le róla, hogy a média , a bankok és az energia után a kiskereskelemben is meghatározó szerepet játszanak. Most ez az álom teljesülőben lehet – írja a G7 portál.

Az Auchanba bevásárolta magát a kormányhű oligarcha, Jellinek Dániel, aki még csak kisebbségi tulajdonos, de a hatalom támogatásával könnyen megszerezheti a többséget. Addig pedig kitanulhatja a szakmát.

Az Auchan nem elég

A Sparral, a Lidlel vagy az Aldival szemben az Auchan kevés, ezért a hatalom a Penny Marketre és a Tescora feni a fogát. Ez a hármas már meghatározó lehetne a magyar piacon.

Lázár János, Orbán kegyvesztett kegyence, tavaly már nyíltan arról beszélt, hogyha kell, akkor agresszív protekcionista politikával ki kell szorítani a külföldi vetélytársakat a kiskereskedelmi piacról. Persze ez ellentétes az Európai Unió szabályaival. Ráadásul a nagy külföldi üzletláncok mögött ott állnak az érintett államok kormányai is. Berlinnel ujjat húzni nem épp kockázatmentes vállalkozás. Főként ha már nem Angela Merkel a kancellár.

A G7 megkérdezte mind a Penny Marketet mind pedig a Tescot, hogy követik-e az Auchan útját, de mindkét cég cáfolta ezt.

A hatalom problémája az, hogy olyan magyar kiskereskedelmi láncot kellene létrehoznia, amely versenyképes a külföldiekkel, de mindeddig ez nem történt meg. A vevők pedig egyre inkább a nagy külföldi kiskereskedelmi láncokat keresik, mert az ár-érték arány ott a legkedvezőbb a számukra. Amíg ezen nem tud változtatni a magyar kormány, addig Orbán Viktor álma a magyar többségű kiskereskedelemről álom marad.

Orbán és a francia szélsőjobb

Néhányan „The Spectre Reunion”-nak nevezték el az eseményt, a James Bond titkos szervezetét, amelynek célja a világ uralma.  Ezen a csütörtökön és pénteken Európa szinte minden nacionalistája Budapesten gyűlik össze a demográfiai csúcstalálkozó címszó alatt.

A programról: hagyományos „családbarát gondolkodók” és hasonló döntéshozók egy olyan országban, ahol a születési ráta nemzeti kérdés. Az ultrakonzervatív magyar miniszterelnök, Orbán Viktor meghívására a jónéhány prominens kormányzati politikus is megjelent. Ezen a konferencián más, jobboldali alakok (*a Le Point illette őket ezzel a jelzővel)  is felszólalnak. Így Mike Pence volt amerikai alelnök, Andrej Babis volt cseh miniszterelnök, valamint lengyel és szlovén miniszterek, értelmiségiek, filozófusok és az egyház embereinek képviselői.

Két francia szélsőjobboldali politikust is fogad a magyar miniszterelnök a Karmelita kolostorban, de egyikük sem Marine Le Pen, aki Macron elnök kihívója lehet a jövő évben tartandó választáson.

Mindkét francia szélsőjobboldali politikus a demográfiai konferenciára érkezik, melyet Novák Katalin nyitott meg, és Orbán Viktor is beszédet mond. Kis pech, hogy a magyar népesség csökkenését a nemzeti együttműködés rendszerének sem sikerült megállítania miközben Csehországban – minden nagyobb hűhó nélkül ez sikerült.

Orbán Putyin nyomában

A francia szélsőjobboldal támogatása az orosz diplomácia bevett módszere az Európai Unió gyengítésére. A legutóbbi francia elnökválasztás előtt Putyin elnök a Kremlben fogadta Marine Le Pen asszonyt, aki végülis elveszítette a választást Emanuel Macronnal szemben.

Orbán és Szijjártó a nagykövetek éves értekezletére Lavrov orosz külügyminisztert hívta meg miközben az EU szankciókkal sújtja Moszkvát az ellenzékkel szemben elkövetett atrocitások miatt.

A nagykövetek értekezletén felszólalt Rogán Antal is, aki a választási kampány fő felelőse a Fideszben. Rogán közölte: a kampány nemzetközi, és ebben mindenkinek részt kell vennie a diplomaták közül. Vagyis a nagykövetek feladata az, hogy a helyi szélsőjobboldallal kapcsolatokat építsenek ki. Ez a kommunista időket idézi amikor a magyar diplomaták kitüntetett partnere volt Franciaországban a kommunista párt. Igaz, hogy akkor azt is Moszkvából finanszírozták.

Ki az a két francia, akit Orbán fogad?

Eric Zemmour éppúgy szembeszáll a migrációval mint a magyar miniszterelnök. Szimpatizál az illiberális demokráciával is. Még fontolgatja, hogy csatasorba álljon-e az elnökválasztáson hiszen ezzel nyilvánvalóan megosztaná a szélsőjobboldalt.

A másik francia politikus, akit Orbán fogad a karmelita kolostorban, Marion Maréchal, Le Pen unokahúga, aki maga is politikus. Képviselő volt a Nemzeti Frontban, ahogy korábban a szélsőjobboldalt nevezték Franciaországban.

Mindez nyílt kihívás Macron elnöknek, aki a német kancellárral együtt az Európai Unió legfőbb vezetője. Ellenségekben tehát Orbán Viktor nem szűkölködik az Európai Unióban, melynek a pénze egyre jobban hiányzik a nemzeti együttműködés rendszerének és barátokat is csak egyre inkább csak a szélsőjobb oldalon talál.

A mellplasztika: mire kell figyelni a felépülés alatt?

A telt, méretes keblek nagy népszerűségnek örvendenek mindkét nem körében. Nem véletlen, hogy a leginkább keresett plasztikai beavatkozás a mellnagyobbítás. Akár mellfelvarrással is kombinálható, ezzel a keblek megereszkedéséből adódó problémák kiküszöbölhetőek.

Az orvostudomány fejlődésével rutin beavatkozásnak számító mellplasztika altatásban zajlik, ám a teendők nem érnek véget az ébredéssel. Fontos, hogy a szakember által javasoltakat maradéktalanul betartsa a páciens, ez ugyanis az implantátum rögzülése érdekében is nélkülözhetetlen. Lássuk, mire érdemes ügyelni a mellplasztikát követően!

A mellplasztika utáni teendőkről remek összefoglalót találhat a www.drfalus.hu weboldalon. Közvetlenül a beavatkozást követően kompressziós melltartót kell majd viselni, s ezt az elkövetkező hetekben is hordani kell. Segíti a szövetek letapadását, és a megfelelő helyen tartja az implantátumot. Ez utóbbi érdekében egyébként az elkövetkező három hónapban a háton alvás is javasolt. Fontos, hogy az plasztikai sebésszel egyeztetett tennivalókat pontosan betartsa a páciens, hiszen ezen a végeredmény szépsége múlhat.

Kiemelten fontos, hogy az első két hónapban ne áztassuk a sebet, így a wellness pihenést érdemes máskorra időzíteni. Fél évig a napozás és a szoláriumozás is felejtős, ezek ugyanis a heg deformálódását vonhatják maguk után. A tapasztalatok szerint a kezdetekkor jelentkező nyomó, feszítő érzés teljesen természetes, és idővel elmúlik az. A műtétet követő napokban a fájdalom csillapítása a hagyományos készítményekkel lehetséges.

Sokan érdeklődnek arról, hogy mikor térhetnek vissza megszokott mindennapjaikhoz és a sportoláshoz. Az első hetekben mindenképpen pihenés javasolt, és még a legkisebb fizikai aktivitás is kerülendő. Hasznos, ha ilyenkor van valaki, aki segítségünkre lesz akár a bevásárlásban, akár az otthoni teendők elvégzésében. A sportoláshoz legalább 2 hónapot várni kell, és betartani a kíméletes életmód szabályait. Az irodai munkába körülbelül 2-3 hét után lehet visszatérni, de ha a munka során bármilyen fizikai megterhelés szükséges, akkor ez az idő jelentősen kitolódhat. A rendszeres kontroll vizsgálatról sem érdemes elfeledkezni, mely aktuálissá válik a plasztikai sebésznél. Az odafigyelésért cserébe viszont problémamentes felépülés és a vágyott keblek várhatóak.

A pedofíliával szembe kell nézniük a kelet-európai egyházaknak is

A kiskorúak elleni szexuális bűnök 30%-a a katolikus egyházhoz köthetőek Lengyelországban – ezt írja az a jelentés, melyet a szeptember 19-22 között folyó varsói tanácskozásra készítettek.

A Vatikán és a lengyel püspöki kar együttesen rendezte meg ezt a konferenciát, hogy felgyorsítsa a tisztázást ezekben az erkölcsileg igencsak problematikus ügyekben, melyeket a katolikus egyház évszázadokon keresztül elhallgatott. Még a legutóbbi időkben is gyakorlat volt a római katolikus egyházban Lengyelországban, hogy a vétkes papokat nem büntették meg, csupán áthelyezték őket. Az állami hatóságoknál nem tettek bejelentést. Krakkó régebbi érseke is így cselekedett, akit ezért a Vatikán bírált. Bagnasco bíboros, az európai püspöki konferencia elnöke személyesen közölte ezt a nyugalomba vonult bíboros érsekkel, aki korábban II. János Pál pápa titkára volt a Vatikánban.

A magyar katolikus egyház hallgat

Az Egyesült Államokban kezdődött meg a pedofil ügyek őszinte feltárása a katolikus egyházban. Ezt követően sok más országokban is rászánta magát erre a püspöki kar. Chilében például az egész püspöki kar lemondott, mert oly sok esetet tussolt el korábban. Magyarországon egyelőre hallgat a püspöki kar.

Ferenc pápa üzenete

„Az egyház csakis akkor lesz képes rátalálni  a helyes útra, ha szembenéz ennek a kegyetlen magatartásnak a realitásával, és hogyha alázatosan keresi az áldozatok bocsánatát”

– hangsúlyozza a katolikus egyház feje a varsói tanácskozáshoz intézett videó üzenetében.

„Bűnbánatunk formáit ezért a reformok konkrét útjává kell alakítani. Így akadályozhatjuk meg az újabb visszaéléseket, és így nyerhetjük vissza a bizalmat” – mondta a pápa.

Perintfalvy Rita teológus nemrég könyvet adott ki Magyarországon: Amire nincs bocsánat – Szexuális ragadozók az egyházban címmel.

Ebben az áldozatok őszintén beszélnek a pedofiliáról, és arról, hogy a katolikus egyház Magyarországon egyelőre elzárkózik ennek a súlyos problémának az őszinte vizsgálatától. Attól pedig méginkább, hogy a nyilvánosság előtt bocsánatot kérjen az áldozatoktól noha Ferenc pápa is erre buzdítja mindenütt a püspöki konferenciákat a világon.

Orbán nem vesz amerikai vadászgépet

Bár Trumpnak erről beszélt, de miután a Fehér Házban immár Biden ül, ezért nem oly sürgős a magyar miniszterelnöknek az amerikai vadászgépek megvásárlása.

Első kormányzásának idején Orbán Viktor sokáig hitegette a Lockheed gyárat, de végülis a svéd Gripen mellett döntött. Még ma sem lehet tudni, hogy miért. Az viszont tény , hogy Washingtonban sokan megorroltak rá ezért.

A Trump látogatás előkészítésében az amerikai vadászgépek megvásárlásának lehetősége komoly adunak számított hiszen az USA előző elnöke nyíltan dicsekedett azzal, hogy ő Amerika első fegyver kereskedője.

Jó még a Gripen sokáig

Bár néhány szakértő az ellenkezőjét állitja , de Maróth Gáspár kormánybiztos szerint egy felújítással a Gripenek még sokáig elláthatják a feladatukat.

A növekedés.hu portálnak a kormánybiztos úgy nyilatkozott , hogy „hadműveleti szempontból sincs szükség új vadászgépre.”

Ebben lehet, hogy igaza van, de ezen a téren a politika és a pénz felülmúlja a katonai szempontokat. Jelen pillanatban Orbán Viktornak nincs pénze arra, hogy lényegesen növelje a katonai kiadásokat , és nem reménykedhet abban sem, hogy amerikaia vadászgépek megvásárlásával megveheti a Biden adminisztráció jóindulatát. Orbán Viktor olyannyira elkötelezte magát Trump mellett, hogy Biden környezetében kevesen adnának hitelt egy gyors változásnak. Pedig megvan erre a lehetőség : Boris Johnson brit miniszterelnök is Trump elszánt hívének mutatta magát , de a bukás után pillanatok alatt váltott. Kirúgta főtanácsadóját , aki Trump politikáját forszírozta Londonban , és lepaktált Biden elnökkel. Az új angol- amerikai- ausztrál katonai szövetség megmutatta , hogy a Biden diplomácia igencsak rugalmas, ha az érdekei úgy kívánják.

Orbán viszont továbbra is Pekingre és Moszkvára játszik holott az USA számára Kína és Oroszország ellenfélnek számít.

Orbán Viktor tüntetően Lavrov orosz külügyminisztert hívta meg a magyar nagykövetek éves találkozójára, hogy ország – világ előtt felmutassa különállását. A probléma csak az, hogy a nagyhatalmak között elég könnyű a pad alá esni…

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK