Itthon

Lelkesen ünnepeltek az Anker-közben vasárnap este. Márki-Zay Péter, egész családja és Karácsony Gergely mellett ott voltak szövetségeseik a Momentumtól, a Párbeszédből, az LMP-ből és az MSZP-ből, nem is beszélve azokról, akiket a győztes civilekként emlegetett.

Mit ünnepeltek? Nézzünk szembe vele: Dobrev Klára, a DK és természetesen személy szerint Gyurcsány Ferenc legyőzését ünnepelték. Ne felejtsük: amikor a Momentum az első forduló után Márki-Zay mögé állt, ezt azzal indokolta, hogy neki van a legjobb esélye Dobrev Klára legyőzésére. Karácsony és Márki-Zay tárgyalásain is az volt a vita tárgya: ki tudja legyőzni Dobrevet. Vasárnapra ez sikerült.

Minthogy az előválasztás verseny volt ellenzéki politikusok – képviselőjelölt-jelöltek és miniszterelnökjelölt-jelöltek – között, a második forduló pedig a miniszterelnökjelölt-jelöltek közötti verseny végjátéka volt, magától értetődik, hogy aki a versenyt megnyeri, az örül a győzelemnek. Csakhogy mi volt a tartalma ennek a végjátéknak? A győztesek többféleképpen is megfogalmazták a győzelem politikai tartalmát. Ellenzékváltásról beszéltek – mintha a győztes Márki-Zay mellé felsorakozók nem lennének maguk is ott immár tizenkettedik éve a Fidesz ellenzékében.

Ellenzékváltáson így nem lehet mást érteni, mint hogy a pártokon kívülről érkezett Márki-Zay a mellé állt pártokkal közösen „leváltotta” a másik pártot, vagyis a DK-t.

Arról is beszélnek – Márki-Zay is, Karácsony is, a Momentum is, az LMP és a Jobbik is – hogy azok győztek, akik nemcsak az elmúlt tizenkét, de az elmúlt harminc évvel is szakítani akarnak, nem akarnak visszatérni „a 2010 előtti világhoz”. Mit kell ezen érteni? Legalább Karácsony hozzáteszi ehhez – a többiek nem –, hogy a 2010 előtti világban demokrácia volt, szemben az orbáni tizenkét évvel. Tegyük ehhez hozzá, hogy abban a húsz évben – az Antall-kormány idején is, az MSZP–SZDSZ koalíciós kormányok idején is – egyértelmű volt a magyar politika nyugati orientációja, csatlakoztunk a NATO-hoz és az Európai Unióhoz, és a kormányok is, a parlamenti többségek is igazodtak is e nyugati integrációs szervezetek normáihoz, szemben az orbáni tizenkét évvel, amikor a magyar politikát a nyugati demokráciák és keleti önkényuralmak közötti középre helyezkedés jellemzi úgy, hogy a kormány az előbbiekkel harcban áll, az utóbbiakhoz látványosan vonzódik.

Mi a baj akkor a 2010 előtti világgal?

Az, hogy 2010 előtt is volt korrupció? Persze, hogy volt, de nem volt kormányszinten szervezett és vezérelt intézményes jövedelem- és vagyonátcsoportosítás a kormányhű oligarchákhoz. Ilyen az MDF-kormány idején sem, és az MSZP–SZDSZ-kormányok idején sem volt.

Az igazságszolgáltatás pedig nem fedezte a kormányhoz közel álló bűnelkövetőket: ha ilyen ügyek kiderültek, az érintett állami vezetőket lemondatták, a korruptnak bizonyultak fölött bíróság ítélt.

Márki-Zay is, más is – a Fideszt követve – a megszorító politikát, az úgymond antiszociális jövedelempolitikát jelöli meg a 2010 előtti világ olyan jellemzőjeként, amihez nem szabad visszatérni.

A megszorításokat a kilencvenes években az egész régióra jellemző gazdasági visszaesés, a kétezres években az évtized elején történt felelőtlen túlköltekezés, majd a nemzetközi pénzügyi válság tette elkerülhetetlenné, s nem kormányzati rossz szándék, mint Orbán idején. Ugyanakkor a kétezres évek, a Gyurcsány-kormány időszaka volt az, amikor a rendszerváltás óta a jövedelmi különbségek kormányzati intézkedések nyomán csökkentek, és nem növekedtek, mint korábban és későbben. A „2010 előtti világ” megbélyegzése vagy súlyos félreértés, vagy tudatos hamisítás.

Márki-Zay Péter úgy is megfogalmazta a győzelem politikai tartalmát, hogy a tiszták koalíciója győzött, amely „természetesen a DK-val kiegészülve” fogja leváltani az Orbán-kormányt. Értsd: noha a Fidesz legyőzéséhez a DK-ra is szükség van, a DK nem sorolható a tiszták közé. Mit kezdjünk a győzelem politikai tartalmának ilyen megfogalmazásával?

Gyurcsány volt az a miniszterelnök, aki a miniszterelnökök közül a leghatározottabb kísérletet tette a mögötte álló kormánytöbbségben, saját pártjában a korrupciógyanús ügyek visszaszorítására, az összeférhetetlenségi szabályok szigorítására.

Az MSZP-frakció ebben ellenállt, a kész összeférhetetlenségi törvényt – melyet a frakció már felpuhított – szavazás előtt visszavonták. A közélet tisztaságát, az átláthatóságot szolgáló szabályok ügyében kezdeményezett pártszavazást az MSZP-ben, majd az ilyen nézeteltérések miatt szakított is a párttal, és megalapította – megalapítottuk – a DK-t. Azóta Gyurcsánnyal súlyos nézetkülönbségeim alakultak ki más ügyekben, és emiatt hét évvel ezelőtt kiváltam a DK vezetéséből, ugyanakkor ma is azt gondolom: ha van értelme a politikában a tisztaság fogalmának, ő tiszta.

Az, hogy Márki-Zay magának és előválasztási szövetségeseinek tulajdonítja a tisztaságot mint megkülönböztető jegyet az ellenzéki pártok között, alaptalan vád előválasztási vetélytársával szemben.

Különösen súlyossá teszi ezt, hogy nem az előválasztási kampányban, hanem már az eredmény ismeretében, a győzelmi gyűlésen hangzott el. Akkor, amikor nem az előválasztási vetélytárs újabb megsértésére, hanem az együttműködési készség és kölcsönös megbecsülés kifejezésére lett volna szükség. El tudja valaki képzelni, hogy amerikai elnökválasztási konvención az eredmény kihirdetését követően a győztes elnökjelölt morális alapú támadást intéz korábbi vetélytársa, az eredményhirdetés után már szövetségese ellen?