Kezdőlap Itthon Oldal 113

Itthon

Nem Völner a kulcsfigura hanem…

A nemzeti együttműködés rendszerének eddig legnagyobb nyilvánosságra került korrupciós ügyében nem Völner Pál a legmagasabb rangú szereplő hanem egy titokzatos „gazda”, akivel Schadl György, a végrehajtói kamara letartóztatásban levő vezetője külföldön találkozgatott.

A nyomozók – minden bizonnyal a Pegasus programmal lehallgatták Schadl György okostelefonját, és ez aranybányának bizonyult a korrupciós ügyben. Az ügyészség feloldotta a titkosítást, és így kiderült, hogy Schadl és Völner minden szépítgetés nélkül beszélte meg a megvesztegetés összegét – írja a hvg.hu. Minthogy a felső vezetést tájékoztatta már hónapokkal korábban a Nemzeti Védelmi Szolgálat, amely a nyomozást végezte, ezért nem épp életszerű, hogy Pintér Sándor belügyminiszter kijelentette a parlament nemzetbiztonsági bizottsága előtt: nem tud arról, hogy többezer oldalas nyomozati anyag készült a korrupciós ügyről.

Ki lehet a gazdi?

A korrupciós ügy feltárása és nyilvánosságra kerülése azt mutatja, hogy valamiféle szakadásra kerülhetett sor a nemzeti együttműködés rendszerének eddig olajozottan működő korrupciós gépezetében. Völner Pál Orbán Viktor régi ismerőse még a Bibó kollégiumból. Korábban abszolút mértékben megbíztak benne, ezért is testálták rá a Pegasus szoftver engedélyek kiadását. Schadl György telefon beszélgetéseiből kiderült: a titokzatos gazdi nem lehet sem Völner Pál sem pedig Varga Judit igazságügyi miniszter. Pintér Sándor belügyminiszter sem lehet. Sőt a titokzatos gazdi minden bizonnyal vetélytársa lehetett Pintér Sándornak a nemzeti együttműködési rendszerben. Ez is indokolja, hogy a Pintér Sándor irányítása alatt ügyködő nyomozók oly szorgosan tárták fel a hatalomra kínos korrupciós ügyet. Pintér Sándor ellenlábasának magasrangú és befolyásos vezetőnek kell lennie, akiben Völner Pál is maximálisan megbízott. Akinek külföldre kellett mennie ahhoz, hogy utasításokat adjon, mert tartott attól, hogy Magyarországon megfigyelhetik. Nagy kérdés, hogy eljutnak-e hozzá a vizsgálatok a választási időszakban. Schadl György viszont rá vallhat, hogy mentse a bőrét. Persze ő is kaphat szívrohamot mint 2014-ben Welsz Tamás.

Székelyföldön vett házat Kövér kabinetfőnöke, akit itthon sikkasztással gyanúsítanak

188 négyzetméteres úszómedencés ház tulajdonosa Tibódon Veress László, a parlament elnökének kabinetfőnöke. A helyi polgárok szerint Kövér László is gyakran megfordul a szép házban a Székelyföldön, ahol sokan úgy tartják: valójában az országgyűlés elnöke a tulaj. Juhász Péter azonban utánanézett – számolt be a 24.hu. A földhivatal bejegyzése szerint Veress László a tulaj. Ő Erdélyből származik tehát feltehetően román állampolgár is.

Budapesten nyomoz a rendőrség, mert 240 millió forintért vett egy luxus lakást a Határontúli Tehetségeket Támogató Alapítvány, melynek működéséről nem tudni semmit. Azt viszont igen, hogy Veress László családja használja a luxuslakást. Az alapítvány egy Audi 6-ost is vett, ezt Veress egyik munkatársa használja.

Ki fizeti a számlát? Egy Frank Liu nevű tajvani milliomos pénzeli az alapítványt. Hogy miért érdekelne egy tajvani milliomost a határon túli magyar tehetségek ügye? Rejtély. Állítólag Kövér László barátjáról van szó. Kövér elintézte neki a magyar állampolgárságot, amely a tajvani üzletember számára szabad mozgást ad az Európai unióban. Kövér még kitüntetést is akart adni neki, de aztán lebeszélték, mert Pekingben ugyancsak rossz szemmel nézik a barátkozást Tajvannal.

Ábel nyomában

Veress László székelyföldi ingatlanjára elővásárlási joga van az Ábel egyesületnek. Ennek az egyesületnek ugyanaz az elnöke mint aki az alapítványt alapította: Stefán Károly Róbert. Az Ábel egyesület 35 millió forintot kapott az alapítványtól. Vajon miért? Ez éppoly érdekes kérdés mint az, hogy Frank Liu Tajvanról miért pénzeli az alapítványt? Sem Kövér László sem pedig kabinetfőnöke nem siet nyilatkozni ebben az ügyben. Csakhogy Románia – Magyarországtól eltérően – belépett az európai ügyészségbe. A főnökasszony nem más mint a Székelyföldön született Laura Codreanu-Kövesi. Ők elvben vizsgálódhatnak, de az ügyészséget nem ilyen kisstílű bűnügyekre hozták létre.

Kövér László eddig a „tisztakezű fideszes” pózában tetszelgett, de kiderülhet, hogy csak kisebb stílű tolvaj, aki ügyesebben leplezi az államkassza megcsapolását mint mondjuk Völner Pál, akit az ultra lojális magyar főügyész buktatott le.

350 milliárdos baráti segítség Orbán kedvenc cégének

A Nemzeti Bank bejelentette: megszünteti a kötvény vásárlási programot, hogy így küzdjön az infláció és a forint leértékelés ellen. Félórával a bejelentés előtt a 4iG – Orbán Viktor kedvenc informatikai cége – 350 milliárd forintos kötvény kibocsátást jelzett a Nemzeti Bank kötvényprogramja keretében. 350 milliárd forint az csaknem egymilliárd euró vagyis nagyon nagy összeg egy ilyen kis ország nemzeti bankjának. Dehát hogyha Orbán Viktor kedvenc cégéről van szó, akkor Matolcsy György a forint elszánt védelmezője sem mondhat nemet.

Mire kell a pénz a 4iG-nek?

Egyrészt a Digi megvásárlására másrészt pedig olyan programokra, amelyeket Izraelben és másutt valósítana meg. A Digit romániai tulajdonosától 625 millió euróért vásárolja meg a 4iG, ez több mint 230 milliárd forint. A választási időszakra ez mindenképp jól jön Orbán Viktornak, akinek aggódnia kell: meglesz-e a szükséges többség?

A 4iG korábban Mészáros Lőrinc neve alatt futott, most pedig Jászai Gellért a névleges tulaj, de régóta azt beszélik, hogy valójában magáról a miniszterelnökről van szó.

Mi sem igazolta ezt fényesebben mint az, hogy Németország fontos hadiipari cége pénzt fektet be a 4iG-be: 120 milliárd forintos tőkeemelést hajt végre. Miért? A Rheinmetall Zalaegerszegen tankokat gyárt, melyeket exportál az egész világon. Orbán Viktor a német hadiipar legnagyobb vásárlója: legutóbb Magyarország az első helyen végzett a vásárlók között. Miért jó ez a Rheinmetallnak? Egyrészt, mert kormányzati kedvezményeket kap Orbán Viktortól, másrészt pedig kicselezheti saját kormányát. Berlinben a kormányba bekerültek a zöldek is. Társelnökük, Annalise Baerbock az új külügyminiszter , aki értékalapon  kívánja irányítani a német diplomáciát. Ez azt jelenti, hogy a német hadiipari cégek nem adhatnak el fegyvereket akárkinek. Tilalmi listák készülnek, melyek akadályozzák az üzletet. De hogyha a tankok Magyarországon készülnek, akkor mindjárt más a helyzet …

4iG állami és magántőke kombinációja

Ez Orbán kedvenc ideája: az állami és magánpénzek összekeverése, amely igencsak megnehezíthet mindenfajta korrupciós nyomozást. A stratégiai fontosságú cégnél ugyanis minden titkos vagyis a külvilág nemigen tudhat meg semmit sem róla. Például azt sem, hogy van e és mekkora Orbán részesedése az üzletben? A miniszterelnök – üzletember úgy gazdagodhat, hogy ennek nyomát nagyon nehéz követni. Persze Malajzia miniszterelnöke is így gondolta. Abdul Razakra rászállt a New Yorki korrupció ellenes ügyészség. Amíg hatalmon volt, addig a hazai főügyész a füle botját sem mozgatta. Mihelyt megbukott a miniszterelnök, megindult a lavina. 12 év fegyház korrupcióért már biztos, de több más hasonló per is folyamatban van a bukott miniszterelnök ellen Malajziában.

Orbán ne jöjjön haza Brüsszelből, amíg ezt el nem intézi!

„Orbán Viktor ne akarjon anélkül hazajönni az európai állam- és kormányfők holnapi csúcstalálkozójáról, hogy nem rendezte el a keleti vakcinával beoltott mintegy kétmillió magyar utazási korlátozásainak kérdését!” – erre szólította fel a miniszterelnököt Ujhelyi István szocialista EP-képviselő szerdai online sajtótájékoztatóján.

Az MSZP európai politikusa elmondta a kormány hibája és felelőssége, hogy a keleti vakcinákat – uniós engedély hiányában – az EU nem fogadja el teljeskörű védettséget biztosító oltásnak, ezért érdemi korlátozásokkal kell szembenézniük az ezekkel oltott százezreknek, ha munkavállalás, ingázás, tanulás, családlátogatás vagy épp egyszerű kirándulás miatt át akarják lépni egyes országok határait. Ujhelyi rámutatott, hogy bár a kormánynak lehetősége és kötelessége lenne bilaterális megállapodásokat kötni a Magyarország számára releváns országokkal, az Európai Unió tagjai közül eddig mindössze hét országgal sikerült csak ilyen egyezséget kötni.

A képviselő a sajtótájékoztatón elmondta: az Európai Tanács eheti ülésén a járvány kezelése lesz az egyik kiemelt téma, benne a hatályos európai covid-igazolvány rendszerének esetleges felülvizsgálata. Szerinte ez a megfelelő fórum arra, hogy

a magyar kormányfő végre megoldást érjen el a mintegy kétmillió magyar érintett számára.

Emlékeztetett rá, hogy – kormányzati lépések hiányában – neki kellett például lobbiznia az Európai Bizottság elnökénél, Ursula von der Leyenél azért, hogy támogassa az úgynevezett Egészségbiztonsági Bizottságban (Health Security Committee) annak napirendre vételét, hogy a két keleti vakcina után beadott harmadik európai oltást már teljes körű védettségnek ismerjenek el az EU-ban. Ebben a testületben a magyar kormány delegáltja ül és neki van jogosultsága a kérdést az asztalra tenni, ez azonban ismeretei szerint eddig még nem történt meg. Emlékeztetett, hogy Gulyás Gergely miniszter a legutóbbi Kormányinfón újságírói kérdésre azt mondta: utánanéz a történteknek, de meglepődne, ha a kormány nem tett volna kezdeményezéseket az ügyben. Ujhelyi ezzel kapcsolatban azt mondta, hogy tudomása szerint

a magyar kormány eddig nem élt javaslattal és ennek konkrét részleteiről, illetve a kormánydelegált személyéről is egyelőre hiába érdeklődött írásban a Miniszterelnökséget vezető miniszternél.

Az online sajtótájékoztatón Ujhelyi arra szólította fel Orbán Viktor miniszterelnököt, hogy érjen el érdemi eredményt a keleti oltások elismerésével kapcsolatban az Európai Tanács eheti ülésén.

A Fidesz kormányfője eddig csak akkor próbált meg vétóval élni, amikor a saját politikai érdekei úgy kívánták.

„Ilyenkor persze meglehetősen bátor, hiszen Moszkva tapsol Önnek. Most azt várjuk, hogy a magyar kormány a kétmillió magyar honfitársunk érdekében addig ne álljon fel a tárgyalóasztaltól, ameddig nem születik az ügyükben valós megoldás!” – fogalmazott az MSZP EP-képviselője.

Kövér kabinetfőnöke sikkasztott?

A rendőrség sikkasztás gyanújával nyomoz abban az ügyben, amely egy alapítvány pénzeinek nem ortodox felhasználásával kapcsolatos. Magyar Tehetségekért Határtalanul – ez az alapítvány neve, ténykedéséről senki nem tud semmit.

Még e-mail címük sincsen – írja a 24.hu portál. Pénzük viszont van, pontosabban lehet, hogy csak volt. Az alapítvány ugyanis megvett egy 240 milliós luxus lakást Budán. Ki más használja ezt mint egy határontúli tehetség, aki jelenleg Kövér László kabinetfőnöke. Veress László családja használja a luxus ingatlant. Egy Audi 6-ost is vásároltak, ezt Veress László egyik beosztottja, Visontai Kálmán használja. Ő az alapítvány elnöke.

Honnan jött a pénz?

Egy Frank Liu nevű tajvani üzletembertől. Őt Kövér László még magyar kitüntetésre is felterjesztette. Csakhogy Tajvan érzékeny kérdés. Peking nagyon nem örül Tajvan nyomulásának a térségben. Litvániával kereskedelmi háborút folytat, mert a balti állam felértékelte diplomáciai kapcsolatait Tajvannal, melyet Peking Kína részének tekint. Kövér László állítólag jó kapcsolatban áll Frank Liuval. Vajon mit ígérhetett neki cserébe a több mint 300 milliós adományért, melyet az emberei élveznek ki?

Kövér hallgat az ügyben. Ő az a fideszes politikus, „a becsületes” – illetve ezt a szerepet játssza Orbán Viktor rendszerében, ahol a korrupció fontos összetartó elem. Völner Pál, aki még a Bibó kollégiumból ismeri Orbán Viktort mégiscsak megbukott. Kérdés, hogy mennyire tartja a száját, ha 5-10 éves börtönbüntetés fenyegeti? Ugyanez a gond Kövér embereivel. Ha ők kinyitják a szájukat, mert nem akarnak néhány feledhetetlen évet börtönben tölteni sikkasztás miatt, akkor Kövér is kínos helyzetbe kerülhet. A „becsületes fideszes politikusról” könnyen kiderülhet, hogy csak kevesebbet lop mint a többiek…

Macron: a magyar kormány nem kap pénzt a helyreállítási alapból

A magyar miniszterelnök és a francia államfő azt hangsúlyozta közös sajtóértekezletén ami összeköti őket: európai hadsereg, közös agrár érdekek, az atomenergia stb. Más közös platformjuk nemigen akadt.

A francia államfő megerősítette sajtóértekezletén, hogy megemlítette a magyar miniszterelnöknek: nem ért vele egyet a jogállamisági normák megsértésének magyarországi helyzetével!

Orbán erre azt válaszolta, hogy a magyar választóknak kell dönteniük jövő tavasszal. Mire Macron kifejtette, hogy addig viszont a magyar kormány nem számíthat az euró milliárdokra a helyreállítási alapból. Ez finom figyelmeztetés: Orbán vagy megváltozik vagy Damoklész kardként függ a feje felett az uniós pénzek megvonása.

Macron persze abban bízik, hogy Orbán helyett az ellenzék nyer jövő tavasszal.

Ezért találkozott a magyar ellenzék vezetőivel is rövid budapesti látogatása során.

Macron állásfoglalása annál is fajsúlyosabb, mert nemrég egyeztetett Scholz német kancellárral Párizsban vagyis nézeteit az új német kormány is osztja.

Visegrádi négyes vagy páros?

2007 óta Macron az első francia elnök, aki egyszerre találkozott a négy visegrádi állam vezetőivel. A francia államfő régi elképzelése, hogy leválassza a két mérsékelt államot, Csehországot és Szlovákiát a magyar-lengyel párosról, amely elszántan háborúskodik Brüsszellel.

Facebook

A magyar és a lengyel kormány pontosan ezért nem kapott eddig egy centet sem a helyreállítási alapból. Scholz német kancellár Varsóban tárgyalt erről a lengyel vezetőkkel, akik gyors megoldást sürgettek. Lengyelországban csak 2023-ban lesznek választások, az Európai Unió addig nem tarthatja vissza a helyreállítási alap pénzeit.

 

Ziobro igazságügyi miniszter mindenesetre úgy fenyegetőzött a Financial Timesnak, hogy amíg nem kapnak pénzt addig vétózni fognak Brüsszelben.

Igaz, hogy Varsóban Jaroslaw Kaczynski mondja ki a végső szót, de Ziobro pártja nélkül bedőlhet a koalició. Budapest és Varsó tehát egyelőre kitart, de a két mérsékeltebb visegrádi állam már megkapta a maga jussát az uniós helyreállítási alapból. Budapesten a visegrádi államok dicsérték Orbán határkerítését, melyet Macron elnök sem bírált. Csakhogy a migráció már távolról sem olyan fontos probléma mint 2015-ben amikor több mint egymillió bevándorló érkezett az Európai Unióba. Ma már az uniós polgárokat sokkal jobban érdekli a pandémia miatt kialakult gazdasági válság. Ennek kezelésére pedig csak az EU ajánl receptet a hatalmas helyreállítási támogatással. Macron elnöknek és Brüsszelnek ez az erős aduja, mellyel szemben Orbán Viktornak nincs érve. Sőt attól tarthat: a tavaszi választásokon az lesz a tét, hogy Orbán vagy az uniós euró milliárdok ?!…

Férfi pulóverek alpesi mintával – tökéletes választás a közelgő ünnepekre

Bizonyára mind ismerjük azokat a „csúnya” pulcsikat, amiket még a régi időkben kötöttek a nagyik szeretett unokáiknak karácsonyra, emiatt kötelezően feszengve kellett őket hordani az ünnepek alatt. Viszont az aktuális divat ebből a stílusból sikeresen kihozott valami igazán lenyűgözőt.

Az alpesi mintás pulóverek kifinomult és elegáns darabjait kínálja nekünk a mostani divathullám. Azon túl, hogy jól néznek ki és kiválóan melegítenek, akad még pár ok, amiért érdemes beszereznünk egy-két darabot. Példának okáért kiválóan illenek az ünnepi hangulathoz. Egy ilyen pulóverben párunkkal, családtagjainkkal meghitten szürcsölni a forrócsokoládéd semmihez sem fogható. Ugyanilyen jól hozza a hangulatot a téli vakáció alkalmával is. Legyen szó egy síelésről, vagy a távoli rokonok meglátogatásáról, nem lőhetünk mellé velük.

Mi is az az alpesi minta pontosan?

Az alpesi mintájú pulóverek jellemzően két-három színből kötött, geometriai alakzatokkal díszített darabokat takarnak. Ezek általában hópelyheket, stilizált szarvasokat, fenyőfákat vagy hegyeket ábrázolnak. A szép alpesi mintás pulóverek vagy más kiegészítők a férfiak számára sem giccsesek. Mutatós darabjai lehetnek ruhatárunknak, amelyeket a mindennapok során is magabiztosan viselhetünk. A színeik is igazán jellegzetesek. A piros mellett a fekete, a fehér és a zöld az általánosan jellemző standard, emiatt tökéletes választásnak bizonyulnak a fenyőfadíszítéshez.

Milyen fazont válasszunk?

Napjainkban már nem kell mindenáron a retro fazonú, bő darabokra gondolni kötött pulóver alatt. Ezek egyébként sem mutatnak túl jól a legtöbb emberen. Ellenben valóban elegáns vonalvezetésű pulcsikat találhatunk manapság köztük, például a Bolf weboldalán. Ugyanakkor egy cipzáras nyitott pulóvert választva a lakásba belépve sokkal könnyebben le is vehetünk, mint egy zárt kivitelezést. A cipzáras változatok tehát sokkal jobban passzolhatnak elegánsabb megjelenéshez, hiszen nem teszik tönkre a frizuránkat, ha le akarjuk venni őket a melegben. Ellenben a zárt fazonúak közt jellemzően több vastagabb anyagú modellt találhatunk, így egyértelmű, mit fogunk választani, ha recsegnek odakint a mínuszok.

Láthatjuk tehát, hogy ezek a klasszikus darabok milyen jelentős változáson mentek át. Olyan modelleket találhatunk köztük, amelyeket különösen elegáns alkalmakkor is felvehetünk. Egy megfelelő ing mellé, annak gallérját a pulóveren kívül hajtva stílusos megjelenést kölcsönözhetnek. A hidegebb időkben akár egy zakó alá is nyugodtan felvehetjük, hiszen az előbb említett módon viselve bőségesen beleférnek az elegáns dresszkódba. A kötött pulóverek egyre többször feltűnnek az üzleti tárgyalások és más fontosabb események világában is. Ez egyáltalán nem meglepő, hiszen nagyon kifinomult rétegük elérhető a pulóverek kínálatában. Készülj tehát a karácsonyi vacsorára kötött pulóverrel, akár otthon a családdal, akár egy elegáns étteremben esztek – mindenképp megtalálod hozzá a megfelelő darabot.

Macron a Kozma utcai zsidó temetőben kezdte budapesti látogatását

A francia köztársasági elnök virágot helyezett el Heller Ágnes sírján. A magyar filozófus egyik utolsó közéleti szereplése az volt, hogy az Élysée palotában elmondta szerinte melyek mai világunk legfőbb problémái.

Macron elnök európai vezető értelmiségieket látott vendégül – minden európai államból egyet-egyet. Magyarországot az Élysée palotában Heller Ágnes képviselte. A jeles filozófus 90 éves korában halt meg. Politikailag mindvégig aktív volt: állást foglalt amellett, hogy az ellenzéki összefogásban a Jobbik is részt vegyen.

Macron látogatását a zsidó temetőben az is indokolhatta, hogy Franciaországban élt és írt Elie Wiesel, akit Máramarosszigetről szállítottak a halál táborba 1944-ben. A magyar származású zsidó író megkapta a Nobel békedíjat.

Macron elnök találkozott a Mazsihisz vezetőivel is még mielőtt találkozott volna Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel illetve a visegrádi államok vezetőivel.

Érdemes emlékeztetni arra, hogy Ferenc pápa látogatásának üzenete is a keresztény – zsidó megbékélés volt: a katolikus egyházfő ellátogatott a budapesti zsinagógába, amely a gettó szimbóluma volt 1944-ben.

Orbán ellenfél és partner

Így fogalmazott elutazás előtt a francia elnök, aki a visegrádi államok vezetőivel azért kíván találkozni, mert január elsejétől Franciaország lesz az Európai Unió soros elnöke.

Macron elnök ezenkívül választások elé néz: jövő áprilisban tartják meg a kétfordulós elnökválasztást Franciaországban. Macron két szélsőjobboldali ellenfelét nemrég fogadta Orbán Viktor miniszterelnök Budapesten. Marine Le Pen legutóbb Varsóban is találkozott a magyar miniszterelnökkel, akivel nagy szélsőjobboldali frakciót próbáltak összeszeszkábálni Lengyelországban – sikertelenül. A másik szélsőjobboldali jelölt Eric Zemmour berber zsidóként jellemzi önmagát, és elsősorban a muzulmán bevándorlókkal szemben akarja mozgósítani a francia közvéleményt.

Pénz beszél

Franciaország már megkapta az euró milliárdokat az uniós helyreállítási alapból éppúgy mint a két mérsékeltebb visegrádi állam: Csehország és Szlovákia. Magyarország és Lengyelország egy centet sem kapott eddig. Brüsszel nem rejti véka alá, hogy szívesebben adná a pénzt a jelenlegi rendszer ellenzékének: Varsóban Donald Tusknak és Budapesten Márki-Zay Péternek.

Ziobro lengyel igazságügyi miniszter viszont azzal fenyegette meg Brüsszelt, hogy a lengyel diplomácia vétózni fog mindaddig amíg nem kapja meg a pénzt.

Scholz német kancellár Lengyelországban tárgyal, hogy valamiféle kompromisszumot kössön a lengyel kormánnyal.

Macron elnök Budapesten valami hasonlóra törekszik azzal a különbséggel, hogy igyekszik megosztani a visegrádi tábort. Kompromisszumot kötni a mérsékelt Csehországgal és Szlovákiával. Lengyelországgal és Magyarországgal fennállnak az elvi ellentétek, de gyakorlati megállapodások születhetnek például az atomenergiáról, melyet Franciaországhoz hasonlóan e két állam is támogat miközben Németország ellenzi azt.

Ettől függetlenül Franciaország Németországgal és Olaszországgal együtt kívánja megreformálni az Európai Uniót, és előrelépni az Európai Egyesült Államok felé. Orbán Viktor és Jaroslaw Kaczynski álláspontja ezzel ellentétes, de jelenleg nem sok külső támogatásra számíthatnak, és a saját erejük csekély arra, hogy bármit elérjenek. Annál is kevésbé, mert nem tudnak reális alternatívát felvázolni, Brüsszel bírálatából pedig nem lehet megélni…

Macron a magyar ellenzékkel is találkozik

A francia államfő hétfőn nemcsak Orbán Viktor miniszterelnökkel és a három másik visegrádi állam vezetőivel találkozik Budapesten, de a magyar ellenzék prominens képviselőivel is.

A Városházán Karácsony Gergely főpolgármester vendége lesz, és ott találkozik Márki Zay Péterrel, az ellenzék miniszterelnök jelöltjével és Dobrev Klárával, aki a DK jelöltje volt valamint Donáth Annával, a Momentum új elnökével. A francia diplomácia nem is nagyon titkolja, hogy érdekelt az ellenzék sikerében a jövő évi magyar választásokon. Annál is inkább így van ez, mert Orbán Viktor nemrég a vörös szőnyeget is leterítette Marine Le Pen előtt, és fogadta Eric Zemmourt. Mindkét szélsőjobboldali politikus kihívója Emmanuel Macronnak.

Ezért fogalmazott úgy sajtóértekezletén a francia köztársasági elnök, hogy Orbán politikai ellenfél, de európai partner.

Ellentétes álláspont Európa jövőjéről

Macron elnök Scholz német kancellárral és sok más európai vezetővel az Európai Egyesült Államok híve. Franciaországban a választási kampány idején ezt nem hirdeti hangosan hiszen tekintetbe kell vennie honfitársainak nemzeti büszkeségét, de a diplomáciában ezt az irányt követi, amely pontosan ellentétes Orbán Viktor elképzeléseivel. Abban viszont hasonlít a francia diplomácia a magyarhoz, hogy az Egyesült Államoktól eltérően, jó kapcsolatot akar fenntartani Moszkvával és Pekinggel. Macron közölte: ellentétben az
USA-val, Nagy Britanniával és Ausztráliával Franciaország nem hirdet diplomáciai bojkottot a pekingi téli olimpia ellen. A diplomáciai bojkott szimbolikus eszköz: a sportolók résztvesznek , de nem hivatalos állami küldöttségként.

Választások egyidőben

Jövő tavasszal rendezik meg a választásokat mind Magyarországon mind pedig Franciaországban. Mind Emmanuel Macron mind Orbán Viktor folytatni szeretné. Az Európai Unió és az Egyesült Államok szurkol Macronnak és Orbán Viktor ellenfeleinek. Közben persze mind az Európai Unió mind pedig az Egyesült Államok válsággal küzd a pandémia miatt. Rengeteg gyakorlati problémát kell megoldania a vezetőknek, ezért a politizálás háttérbe szorul. A közvélemény minden kormánytól elsősorban sikeres a válság menedzselését várja el. E tekintetben sehol sem dicsekedhetnek különösebben jó eredményekkel. Olaf Scholz kancellár pénzügyminiszterként bizonyította a válság idején, hogy pragmatikus menedzserként képes a német gazdaságot egyensúlyban tartani a legnehezebb időkben is. Valami hasonlóra lesz szükség az egész Európai Unióban, ahol Németország továbbra is meghatározó szerepet játszik.

Szijjártó semmit sem tud a Pegasusról

Szijjártó mossa kezeit, sőt az izraeli cég nevét sem tudja, és talán még azt sem sikerült megtudnia, hogy hová tűnt Damon Hill.

„Az információs hivatal nem vásárolt ilyen szoftvert, nem üzemeltetett és jelenleg sem üzemeltet ilyet”

– közölte a külügyminiszter a parlament nemzetbiztonsági bizottsága előtt.

Szijjártó, aki hivatalból felügyeli az információs hivatalt, azt is hozzátette,  hogy kezdetben azt sem tudta, hogy mi az az NSO (ez az az izraeli cég, amely eladta a szoftvert Magyarországnak). Akkor ki vette meg a Pegasust és ki üzemelteti? Szijjártó cáfolata nagyon súlyos kérdést vet fel hiszen a szoftvert elvileg külföldi terroristák ellen adja el az izraeli cég, amely különben már levette Magyarországot az engedélyezett partnerek listájáról.

Völner Pál adta ki az alkalmazási engedélyt

Ezt maga Varga Judit igazságügyi miniszter közölte a sajtóval. Csakhogy a lehallgatási célszemélyek egyáltalán nem külföldi terroristák voltak – ahogy azt akaratlanul Szijjártó Péter is megerősítette – hanem magyar ellenzéki személyek. Vagyis a hazai titkosszolgálat használta és minden bizonnyal ma is használja a Pegasust, de milyen alapon? Hogy adhatott engedélyt a magyar igazságügyi minisztérium államtitkára hazai ellenzéki személyiségek és újságírók lehallgatására?

A törvény szerint a belpolitikai harcban a titkosszolgálatok felhasználása szigorúan tilos és csak különleges esetekben engedélyezhető.

Anonymus hangfelvételei bizonyítják: él is ezzel az eszközzel a kormány és a titkosszolgálat. Gansperger Gyula lehallgatott telefonbeszélgetései az ellenzék külföldi kapcsolataira utalnak. Kövér László nemrég kiszivárogtatott beszéde már másfél évvel ezelőtt is nyíltan első számú nemzetbiztonsági kockázatnak nevezte az ellenzéket.

Orbán irányítja a titkosszolgálatokat

Ez eddig sem volt titok, de Szijjártó bejelentése után nyilvánvalóvá vált: a miniszterelnök közvetlenül dönt fontos titkosszolgálati ügyekben például a Pegasus megvásárlásáról. Izraelben ugyanis fotó készült arról, hogy Czukor József  a titkosszolgálat tábornokát – Orbán Viktor akkori nemzetbiztonsági tanácsadóját – fogadta Benjamin Netanjahu miniszterelnök, aki személyesen engedélyezte a Pegasus eladását Magyarországnak.

Czukor József tábornok, aki Moszkvában a Dzerzsinszkij akadémián tanulta meg a szakmát, az információs hivatal élén folytatta, ahol Szijjártó szerint soha nem használtak Pegasust. 

Most pedig Czukor József tábornok svájci nagykövet, és ő képviseli Magyarországot abban a Berni Unióban, ahol az USA a szövetséges államok titkosszolgálataival a kapcsolatot tartja. Csakhogy Biden elnök nem hívta meg Orbán Viktort a virtuális demokrácia csúcsra vagyis az USA már nem tartja őt olyan nagyon megbizható szövetségesnek.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK