Kezdőlap Itthon Oldal 102

Itthon

KORMÁNYELLENZÉK, RENDSZERELLENZÉK

Szerintem örvendetes fejleményt hozott az önkényuralmi országgyűlés alakuló ülése. Véget ért az a hamis egység, amelyet hat ellenzéki párt az elmúlt években és a választáson is megjelenített, s amely nem a korábbinál jobb, hanem a korábbinál gyengébb választási eredményt hozott április 3-án.

(Csak, hogy ne legyen félreértés. Azért merek így fogalmazni, mert a hat ellenzéki párt még a Mi Hazánkkal együtt is kevesebb mandátumot szerzett, mint öt ellenzéki párt négy évvel korábban. A közös jelöltek, közös lista, közös miniszterelnök-jelölt ugyan az ellenzékre leadott szavazatok jobb hasznosulását jelentette Budapesten, és így sikerült 12 helyett 17 egyéni választókerületet megnyerni, viszont az egyes pártok támogatóinak egy része nem tudta elfogadni a közös jelölteket, közös listát, közös miniszterelnök-jelöltet, és ezért a hat pártra több mint nyolcszázezerrel kevesebb szavazat esett. Hiába hasznosult jobban ez a kevesebb szavazat, nem hozott több mandátumot sem a vidéki egyéni választókerületekben, sem a listán. Ezért írtam az Élet és Irodalomban a választást követően, hogy egyebek mellett a hatpárti közös indulás is megbukott.)

Az Orbán-rendszerrel szemben állók körében a választás óta természetszerűen felelevenedett a vita arról, hogy hogyan kell viselkedniük a parlamentbe jutott, ott ellenzéki szerepbe kerülő politikusoknak, pártoknak.

A legkeményebb álláspontot Hadházy Ákos képviseli: szerinte nem kell részt venni a parlament napi munkájában, bizottsági helyet sem kell vállalni, és a képviselői esküt sem szabad a hivatalos nyitóülésen letenni. Ő az előző négy évben is ezt tette. Ezt az álláspontot a vele eddig szövetségben levő Momentum sem tudta követni, és emiatt Hadházy Ákos nélkül alakította meg frakcióját, ő pedig ismét független képviselő lesz. Ezt fölöttébb sajnálom, hiszen politikai szövetségük nagyon fontos győzelmet hozott Zuglóban mind az előválasztáson, mind a választáson, és előnyös lehetett volna a jövőben is. Az eskütételtől így csak Hadházy maradt távol.

Ugyanakkor három frakció: a DK, a Momentum és a Pártbeszéd képviselői az eskütétel után elhagyták a plenáris ülést, nem hallgatták meg Áder János (egyébként szégyenletes, de erről majd később) beszédét. Az LMP, az MSZP és a Jobbik képviselői ugyanakkor – hasonlóan a Mi Hazánk képviselőihez – a helyükön maradtak. Ezzel világossá vált az ellenzéki szerep kétféle felfogása.

Az LMP, az MSZP és a Jobbik elfogadja az önkényuralmi országgyűlés ritusait, összhangban azzal, hogy eddig követett politikájában is nyitott volt a Fidesszel való együttműködésre: az LMP alkotmánybírók választásánál segítette ki az átmenetileg kétharmados többség nélkül maradt Fideszt, a Jobbik alaptörvény-módosítást szavazott meg a Fidesszel együtt, az MSZP országgyűlési alelnöke Orbán Viktorral vesz részt az ország jövőjéről szóló egyeztetésen a nyilvánosság háta mögött.

Ez a három párt a kormány ellenzékeként viselkedik, nem kérdőjelezi meg magát a rendszert.

A Momentum a parlamenti és bizottsági tisztségek elutasításával, az alakuló ülés eskütételt követő részétől való távolmaradásával következetesebben, a DK és a Párbeszéd a parlamenti és bizottsági tisztségek elfogadásával, a nyitóülésen a kivonulás után a szavazásokra való visszatéréssel kevésbé következetesen képviselt rendszerellenzéki magatartást.

A rendszerellenzéki magatartás megjelenése örvendetes, a következetlenség sajnálatos.

A DK egyik alapítójaként ezt különösen sajnálom. Nehezen tartom megmagyarázhatónak, hogy mi szükség van arra, hogy az önkényuralmi rendszert elutasító párt az önkényuralom parlamentjében alelnököt, bizottsági elnököt, bizottsági alelnököket adjon, és részt vegyen a tisztségviselők megválasztásában.

Egyesek szerint az ilyesmin kár morfondírozni, huzakodni, az ilyen szimbolikus ügyek nem érdeklik „az embereket”. Nem értek egyet ezzel.

Az ellenzéki politika alapvető kérdése, hogy elfogadjuk-e vagy elutasítjuk az Orbán-rendszert, s ha elutasítjuk, miként tudjuk azt a választók számára érthetővé tenni.

Amíg ezt nem éri el az ellenzék, nemigen van esélye arra, hogy sikerrel vegye fel a harcot a rendszerrel szemben.

Ütős közösségi média marketing stratégia

0

Az utóbbi évek során a reklámozás számos változáson ment keresztül, míg elérte a ma ismert formáját. A televíziós reklámok kora lejárt, sokkal nagyobb figyelmet kapnak a közösségi média marketing egyes eszközei, amelyek segítségével bizalmat áraszthatsz jövőbeni fogyasztóid felé. A reklámok jellege is megváltozott, hiszen már nem a színtiszta eladásról van szó, hanem különböző értékek közvetítéséről. Melyek által az egyén sokkal inkább önmagáénak érezheti az általad kínált szolgáltatásokat vagy termékeket.

A közösségi média marketing és a visszajelzések

A közösségi média különböző platformjainak és a kifejezetten erre a felületre specializálódott marketing tevékenységek megjelenésének köszönhetően az egyirányú, és visszajelzések nélküli kommunikációt fokozatosan lecserélődik. Felváltja a kétirányú, sokkal hatékonyabb és közvetlenebb kommunikáció. Így nem csak az általad felépített márka megismertetését eszközölheted, hanem kapcsolatot is kialakíthatsz célközönségeddel. Ezeknek a felületeknek köszönhetően egyszerűen és gyorsan kezelheted a felmerülő kérdéseket, valamint elsőkézből kaphatsz visszajelzéseket is, amely által még sikeresebbé válhatsz.

A kritikákat is a javadra fordíthatod, hiszen általa célcsoportod igényeihez igazíthatod termékeidet. Mindig legyél elérhető a követőid számára és vegyél részt a beszélgetésekben. Amennyiben látják, hogy jelen vagy és érzik, hogy az egyes ember véleménye is számít, sokkal pozitívabb képet fogsz kialakítani bennük. Mindezen felül pedig sokkal jobban megismerheted a célközönségedet, szembesülhetsz vágyaikkal, igényeikkel és félelmeikkel egyaránt. Ezeknek az információknak a tudatában pedig még jobban rájuk szabhatod a termékeidet vagy szolgáltatásaidat.

Törekedj a változatosságra és a sokoldalúságra!

Nem szabad egyetlen közösségi média felületre szűkítened a kommunikációdat. Ugyan mindegyik platform más és más marketingstratégiát igényel, azonban ezáltal szélesebb célközönséget is elérhetsz. Üzleted sikeressége érdekében naprakésznek kell maradnod és lecsapnod minden lehetőségre, hiszen nem tudhatod, hogy a gyors reakciód által milyen pozitív hatást érhetsz el.

Stratégiád tekintetében legyél fókuszált, ne azzal a célzattal készíts el egy bejegyzést vagy adj fel egy hirdetést, hogy minél több követőt szerezz magadnak, hanem hogy minél több interakciót válts ki. Sokkal több olyan emberhez elérhetsz el, akik a célcsoportod részét képezik, ha aktív követőid megosztják a bejegyzéseidet, reagálnak rá és beszélnek róla. Inkább legyen 1000 aktív követőd, mint 10.000 inaktív, hiszen ez csak egy szám, amely jól mutat az oldaladon.

Építs kapcsolatokat és működj együtt másokkal!

Nem kell egyedül belevágnod a marketingtevékenységekbe. Amennyiben úgy érzed, hogy kifogytál az ötletekből, akkor bátran keress fel tartalomgyártókat vagy influenszereket, akik elsőkézből adhatnak visszajelzést termékeidről vagy szolgáltatásaidról és bemutathatják azokat követőik számára.

Abban az esetben, ha megvan az összhang köztetek, valóban érdeklődik a márkád iránt és hitelesen tovább tudja adni tapasztalatait, valamint a termékkel kapcsolatos gondolatait, akkor egy kifejezetten sikeres együttműködés alapjait teremtheted meg a kapcsolódásotokkal. Mindig légy nyitott, gondolkozz nagyban és ne határold be lehetőségeidet.

NINCS ILYEN TANULSÁG, MÁSIK VAN

Két országban is parlamenti választást tartottak a hét végén, és mindkettőben vereséget szenvedtek azok, akiknek Orbán Viktor nemcsak politikai, de pénzbeli támogatást is adott, akiket fontos szövetségesének tekintett, és akik maguk is szövetségesüknek tekintették Orbánt.

Franciaországban Macron elnököt újjáválasztotta a franciák többsége, nem fenyegeti azonnali veszély az Európai Uniót. Szlovéniában a politikai újonc Robert Golub frissen létrejött pártjával legyőzte Janez Janšát. Nem arról van szó, hogy „az ellenzék” legyőzte volna „a kormánypártot”, hiszen Janša egy több pártból álló koalíció miniszterelnöke volt, amelynek a ciklus közben vette át kormányon kívülről a vezetését, amikor az előző választást követően alakult több párti koalíció felbomlott.

Azt mondja egy jobboldali „elemző”, hogy a szlovéniai választás azt mutatja, hogy le lehet győzni a kormánypártot, csak új ellenzéki politikai erőre van szükség. Ez csacsiság. Franciaországban a demokratikus oldal régi (egyébként nem annyira régi) vezetője, Szlovéniában a demokratikus oldal új vezetője azért győzhette le Orbán egy-egy szövetségesét, mert mindkét országban demokratikus választás volt.

Ez Franciaországban nyilvánvaló, mert ott egy szélsőjobboldali, EU-ellenes párt ellenzékből próbálja megszerezni a politikai főhatalmat. Szlovéniában Orbán szövetségese ugyan kormányon volt – immár másodszor –, de egyik miniszterelnöksége során sem tudta felszámolni a liberális demokráciát, nem tudott önkényuralmat építeni, noha tett kezdeti lépéseket ebben az irányban. Ugyanúgy nem, ahogy Szlovákiában Robert Fico, Csehországban Andrej Babiš sem tudott – többé-kevésbé Orbán barátjaként– önkényuralmat építeni, még ha Fico (és az őt felváltó Pellegrini) idején is valamelyest maffiásodott a szlovák állam, és Babišsal szemben megalapozottan merült fel korrupciós vád. Mindkét esetben törekedtek a sajtó, a média egy részének megszerzésére, nem is eredménytelenül.

Mégis, Szlovéniához hasonlóan Szlovákiában és Csehországban is szabad választáson lehetett legyőzni az Orbán-barát korábbi miniszterelnököt.

Babišt is, Ficot is, Janšát is rendszeresen állították párhuzamba Orbánnal, ez azonban tévedés. Ha szerettek volna is, de egyikük sem tudott Orbánhoz hasonlóan önkényuralmi rendszert felépíteni. Egyikük sem volt olyan fékezhetetlenül nacionalista, mint Orbán, egyikük sem állt olyan vehemensen szembe az Európai Unióval, egyikük sem volt Putyin szövetségese. (Csehországban Miloš Zeman köztársasági elnök vonzódott Oroszországhoz, de ő nem volt azonos Babišsal, ha volt is közöttük egyfajta érdekszövetség.) Ami azonban a legfontosabb különbség: pártjaik, a cseh ANO, a szlovák Smer vagy a szlovén SDS nem váltak állampárttá, és nem alakult ki a három országban az állampárttól való függőségeknek az élet minden területét átható rendszere. Ezért is lehettek szabadak és nagyjából tisztességesek is a választások, és ezért nyerhették meg azokat a hivatalban levő miniszterelnökkel és pártjával szemben olyan politikusok, akik korábban ellenzékben voltak.

Nálunk, Magyarországon gyökeresen más a helyzet. Orbán tizenkét évet töltött folyamatosan hatalmon, és ezt a tizenkét évet arra használta fel, hogy leválthatatlanná tegye magát és rendszerét. Nemcsak a választási rendszert alakította át a maga érdekei szerint, nemcsak a médiában épített ki túlsúlyt, de a gazdasági és kulturális életben is maga alá gyűrt elegendő szereplőt ahhoz, hogy a Fidesz állampárttá váljon, és a társadalom széles körét hatotta át a fideszes illetékeseknek való kiszolgáltatottságok rendszere. Ők adják a munkát, ők adják a megrendelést, ők adják a megjelenési lehetőséget és így tovább.

Találóan beszél erről Gőgös Zoltán, az MSZP egykori elnökhelyettese és országgyűlési képviselője: „… a falvakban fogva vannak az emberek. Olyan függőségi rendszerek épültek ki, amelyekben senki, még az ellenzéki szimpatizánsú emberek sem teszik kockára az egzisztenciájukat. És nemcsak a közmunkásokról beszélek, hanem az önkormányzati dolgozókról, az óvónőkről, a tanárokról, az orvosról, meg az ő szüleikről, gyerekeikről, unokáikról. Mindenkit fog a polgármester, akit meg fog a fideszes parlamenti képviselő. Aki nem áll be a sorba, nem jut fejlesztési forráshoz.

Durvább a jelenlegi függőségi rendszer, mint a Kádár-korszak végén volt.”

Ráadásul mindez nemcsak a falvakra nézve igaz, hanem valamilyen mértékben a városokra, egyetemekre, színházakra stb. is.

Ezért nevezi Gőgös illúziónak, hogy az ellenzéki pártoknak most neki kellene indulniuk a vidéknek. Nem hiszem el a választási vereségnek azt a magyarázatát, hogy az ellenzéki pártok nem ismerik a vidéket. Ismerik, jelen is vannak (képviselőjelöltjeik néhány kivételtől eltekintve ott élnek a választókerületben), csak tehetetlenek a Gőgös által leírt függőségi rendszerrel, a Kovách Imre szociológus által évek óta hangsúlyozott kiszolgáltatottsággal szemben.

Mégis, sok ellenzéki politikus, „elemző” és újságíró ma is úgy beszél az ellenzéki politika jövőjéről, lehetőségeiről, mintha demokráciában élnénk.

Holott nem így van, jól megszervezett önkényuralmi rendszerben élünk. Ezért írtam az ÉS-ben és mondtam Bolgár Györgynek a Klubrádióban, hogy a demokrácia híveinek nem a következő választásban kell most és a következő években gondolkodniuk, hanem az Orbán-rendszerrel szembeni szellemi–politikai alternatíva lépésről-lépésre történő felépítésében.

Demokráciában a kormány ellenfele az ellenzék, önkényuralomban a hatalmon levők ellenfele az ellenállási mozgalom, más szóval szabadságmozgalom. Amilyen a lengyel Szolidaritás vagy a csehszlovák Charta 77 volt. A szabadságmozgalomnak persze lehet, és kell is legyen parlamenti szárnya, de annak a szabadságmozgalom részeként kell működnie.

Az effajta önkényuralmakat az általuk szervezett választáson nem lehet „leváltani”, vagyis megdönteni. Akkor buknak, ha valamilyen belső vagy külső megrázkódtatás megrendíti őket, válságba kerülnek. Akkor kényszerülnek tárgyalni az ellenállási mozgalom vezetőivel a békés átmenetről a demokráciába, és állapodnak meg arról, hogy milyen választójogi szabályok alapján, milyen médiakörnyezetben kerüljön sor a választásra. Erre a valamikori helyzetre kell a demokrácia magyarországi híveinek időben felkészülniük.

Pintér kontra Rogán avagy ki irányítsa a titkosszolgálatokat

Hivatalosan a polgári nemzetbiztonsági szolgálat, az Alkotmányvédő Hivatal Pintér Sándor belügyminiszter alá tartozott a régi kormányban. A polgári hírszerzés, az Információs Hivatal pedig Szijjártó Péter alá.

A HVG értesülései szerint az új kormányban hivatalosan is a miniszterelnökséghez kerülnének a titkosszolgálatok. A valóságban ez eddig is így működött, és Szijjártó esetében nem is volt probléma hiszen a külügyminiszter szereti Orbán Viktor első janicsárjának nevezni magát. Pintér Sándor azonban viszonylagos önállóságot élvez. Erős a támogatottsága az Egyesült Államokban. Ő az utolsó miniszter, aki nemet mer mondani Orbán Viktornak. A miniszterelnök nem meri leváltani őt nehogy az USA megsértődjön, de azt szeretné, hogy a belügyminiszter ne lásson bele túlságosan a nemzetbiztonsági ügyekbe. Ezekről ugyanis informálhatja az amerikai szövetségest. Amelyik a választásokat megelőző időszakban nyíltan támogatta Márki Zay Péter kampányát, melynek fő célja Orbán megbuktatása volt. Az akció nem sikerült. Most mindkét félnek újra kell értékelnie a lehetőségeit.

Rogán, a joker

A Völner elleni akciót állítólag Pintér Sándor már azért inditotta, hogy meggyengítse Rogán pozícióit. Nem kizárt, hogy az ügyben szereplő titokzatos gazdi nem más mint maga Rogán Antal! Csakhogy Rogán Antal szervezte a hatalom választási kampányát, amelynek az eredményessége még magát Orbán Viktort is meglepte. Rogán Orbán jobbkeze vagyis támadhatatlan. Ha megtörténne az átszervezés, akkor a titkosszolgálatok még az eddiginél is aktívabban részt vennének a belpolitikai harcban. Ez az ellenzék megfigyelését és esetleg levadászását jelentheti. A szomszédos Szlovákiában épp mostanában leleplezik le az ilyen rendszert, melyet ott Fico ex kormányfő és Kalinak egykori belügyminiszter üzemeltetett. Ők lebuktak. Válaszul Fico közölte: Szlovákia amerikai tartomány lett! Finom célzás ez arra, hogy az USA nagy szerepet játszott bukásában.

Orbánnak is előbb vagy utóbb le kell ülnie amerikai szövetségével. A magyar miniszterelnöknek ez nem oly sürgős. Novemberben kongresszusi választásokat tartanak. Lehet, hogy ennek eredményeképp Orbán republikánus szövetségesei béna kacsává tudják változtatni Biden elnököt. Akárhogy is Orbánnak tisztáznia kell a viszonyát Putyinnal és USA-val. Persze nem kizárt, hogy ezt már réges régen megtette, de erről elmulasztotta tájékoztatni a magyar közvéleményt.

Kaczynski és Morawiecki kinyalhatják Bayer Zsolt seggét

A megbonthatatlan magyar-lengyel barátság egy szép új fordulattal gyarapodott. Orbán Viktor kedvenc publicistája, a Fidesz alapító tagja, keresetlen szavakkal bírálta Lengyelország erős emberét és miniszterelnökét név szerint  méghozzá a Magyar Nemzetben, amely a hatalom hivatalos orgánumának számít.

Korábban itt Bayer Zsolt is hosszú írásokban méltatta a magyar-lengyel barátságot, amely Putyin Ukrajna elleni háborújának kezdete óta kissé problematikussá vált. Kaczynski és Morawiecki Kijevben járt, hogy támogatásáról biztosítja Zelenszkij elnököt az orosz agresszió elleni háborúban. Kaczynski, a legnagyobb kormányzó párt vezére javasolta Orbán Viktornak, hogy menjen szemorvoshoz, ha nem látja a szörnyű mészárlást a polgári lakosság körében Bucsában. Orbán szóvivője még közzétett egy magyarázkodást, hogy a magyar miniszterelnök is elítéli a civil lakosság elleni akciót. Csakhogy Putyin elnök, aki az elsők között gratulált Orbánnak a választások megnyeréséhez, utána elmondta: szerinte ukrán félrevezető akcióról volt szó! Az oroszok nem követtek el tömeges atrocitásokat Kijev közelében !- állította Putyin. Aki pontosan tudja, hogy ennek épp az ellenkezője igaz. Épp ezért azt a lövész ezredet, amely a Wagner hadsereggel együtt, a szörnyű mészárlást elkövette, gyorsan kitüntette a Gárda fokozattal. Majd pedig Kelet Ukrajnába küldte, ahol az ezred felmorzsolódott, mert a legnehezebb front szakaszon vetették be. A gyilkosságok elkövetői a hírek szerint jórészt örök nyugvóhelyet találtak Ukrajnában.

Bayer Zsolt nem ezért ragadott tollat hanem mert a lengyel parlament megakadályozta, hogy leállítsák a cseppfolyósított földgáz importját Oroszországból. Három millió autós használja ezt Lengyelországban – érvelt a döntés mellett a lengyel miniszterelnök-helyettes.

Képmutatás

Ezzel vádolja Bayer Zsolt a korábban igen baráti lengyel vezetőket, akik az utóbbi időben nehezményezték, hogy Magyarország továbbra is importál energiát Oroszországból. Sőt ezért rubellel fizet. Maguk a lengyelek megtagadták a rubel fizetést, nem is kapnak orosz földgázt. Ráadásul Szijjártó Péter arra kérte lengyel kollégáját: engedjék át légterükön azt az orosz szállító gépet, amely a nukleáris üzemanyagot hozza Oroszországból. A lengyelek átengedték, de jelezték, hogy legközelebb nem lesznek ennyire megértőek. Ezért közölhette Bayer Zsolt Morawieckivel és Kaczynskivel, hogy kinyalhatják a seggét! Baráti gesztus …

Mi lesz így Visegráddal?

A magyar és a lengyel kormány korábban egymást védelmezte Brüsszelben, de ennek minden bizonnyal vége. A jogállamisági eljárást az Európai Unió csakis Magyarország ellen inditotta meg. Nem kizárt, hogy Lengyelország azért úszta meg ezt, mert mintaszerűen teljesít Ukrajna támogatása terén. Másrészt pedig megígérhette Varsó Brüsszelben: immár nem támogatja feltétlenül a magyar kormányt!

Ez pedig azt jelenti, hogy Orbán magára maradhat Brüsszelben. A két másik visegrádi állam már korábban jelezte: az Ukrajna elleni háború miatt vége minden kekeckedésnek Brüsszellel szemben.

Szlovéniában megbukott Janez Janza a választásokon. Így Orbán magára maradhat mind az Európai Unióban mind pedig a NATO-ban. Ez mindenképp lépéskényszerbe hozza a magyar miniszterelnököt, aki nem üzenheti azt kedvenc publicistájával a nyugati világ vezetőinek, hogy kinyalhatják a seggét!

5 sportkellék ajándékba focirajongóknak

0

Az ajándékvásárlás mindig nagy fejtörést okozhat, különösen akkor, ha ismerjük a megajándékozottat és tudjuk, hogy valamely sport rajongója és az adott sporton kívül nincs is más hobbija.

Mit is adhatunk annak a személynek, aki imádja a focit és nem csak nézi, hanem űzi is? Természetesen, a legjobb választás nem más, mint a futballal kapcsolatos sportfelszerelés. Mutatunk is 5 olyan ajándékötletet, amelyek boldogságot okozhatnak az ünnepeltnek.

Az 5 legjobb ajándékötlet focit imádóknak

Mivel minden sporttevékenység alapja a kiváló minőségű sportfelszerelés, így az ajándékvásárlás előtt alaposan fel kell térképeznünk azokat a helyeket, ahol valóban minőségi focis ajándékokat tudunk beszerezni. Az egyik legjobb ajándék lehet a futball ruházat, hiszen ebben a kategóriában sokféle felszerelés megtalálható, így akár egy nagyobb, vagy több kisebb ajándékkal is meglephetjük a szívünkhöz közelálló személyt. Milyen futballruházatnak örülhet az ünnepelt? Boldoggá tehetjük egy foci pólóval, egy futball rövidnadrággal, futballinggel, foci edzőruhával, sapkával, kesztyűvel, futball zoknival vagy éppen lábszárvédővel. A futball zokni különösen nagyon jó választás, hiszen ezek mennek talán a leghamarabb tönkre, így akár hobbiszinten, akár profi csapatban játszik valaki, mindenképpen nagy örömet okozhatunk ezzel az ajándékkal. Vásárlás előtt, ne felejtsünk el a megajándékozott méreteivel kapcsolatban érdeklődni.

Ezt mindenképpen és akkor is tegyük meg, ha egy nagyobb értékű ajándékban, például focicipő vásárlásán gondolkodunk. Ez egy komoly beruházás, de biztosak lehetünk benne, hogy óriási boldogságot okozunk ezzel az ajándékkal. Ha a Nike cipők közül szeretnénk válogatni, ezt a https://www.r-gol.com/hu/nike-mercurial oldalon tehetjük meg.

A focicipő egy elég tág fogalom, hiszen sokféle típusú lábbeli tartozik ebbe a kategóriába. Például a stoplis cipők, a teremcipők, a műfüves cipők. Amennyiben nem tudunk dönteni, és szeretnénk több terméket szemrevételezni az ajándékvásárlás előtt, akkor erre a https://www.r-gol.com/hu/adidas-x oldalon is van lehetőségünk.

Mi más jöhet még szóba, ha egy rendszeresen futballozó személynek szeretnénk ajándékot vásárolni? Természetesen, nem más, mint a futball labda. Az ajándék kiválasztása előtt azonban el kell döntenünk, hogy beltéri labdával, műfüves focilabdával, vagy éppen téli labdával lepjük meg a szerettünket.

Ha valóban nehezen hozunk döntést az ajándékvásárlással kapcsolatban, akkor a focilabda kellékek és futball felszerelések között is szemezgethetünk. Egy focizni szerető személynek mindig szüksége lehet foci pumpára, labda táskára vagy éppen táplálék-kiegészítőkre. Akármit is választunk végül, az ünnepelt nem csak meg fog lepődni, de nagyon örömteli is lesz, hogy személyre szabott ajándékkal lepjük meg.

Meddig tolerálja Washington Orbánt?

0

„A magyar miniszterelnök a putyini modellt követi. Ezt egyelőre lenyelik a nyugati országok, de kérdés, hogy meddig” – nyilatkozta a Klubrádiónak Simonyi András, egykori nagykövet, aki a NATO-ban és Washingtonban is képviselte Magyarországot.

Simonyi Washingtonban egy zenekarban játszott Antony Blinken jelenlegi amerikai külügyminiszterrel. Aki nemrégiben az USA hadügyminiszterével együtt Kijevben járt. Zelenszkij elnök Bident hívta, de az amerikaiak ezt nem kockáztatták meg. Az USA külügy és hadügy minisztere további jelentős támogatást ígért Ukrajnának. Eddig az USA 3,2 milliárd dollárt költött erre a célra. Az amerikai miniszterek Kijevből hazafele megálltak Ramsteinben, az USA nagy légitámaszpontján, ahol találkoztak NATO miniszterekkel. Elmondták, hogy minden hónapban rendeznek hasonló tanácskozást Európában mindaddig amíg tart Putyin agressziója Ukrajna ellen.

Orbán Zelenszkij legnagyobb európai ellenfele

Simonyi szerint ezt gondolják a magyar miniszterelnökről Washingtonban. Orbán a választás utáni győzelmi beszédében az ellenfelek közé sorolta Zelenszkij ukrán elnököt is. Mindez persze lehet színjáték is. Az viszont tény, hogy Putyin Ukrajna elleni agressziója óta egyetlen fontos miniszter sem fogadta az ukrán nagykövetet Budapesten.

Ugyanakkor Magyarország befogadja az ukrajnai menekülteket. Ezért még Ferenc pápa is köszönetet mondott amikor fogadta Orbán Viktort a Vatikánban. Ahova nem véletlenül látogatott el először a választási győzelem után a magyar miniszterelnök. Ahogy Netanjahu izraeli miniszterelnök megkönnyítette számára a kapcsolat felvételét Trump akkori elnökkel, most a pápában reménykedhet, hogy egyengeti az útját Washington felé. Orbán helyzete most diplomáciailag sokkal nehezebb hiszen Trump és a republikánusok kedvelték őt miközben a demokraták kifejezetten utálták a magyar kormányfőt. Márki Zay Péter erőteljes amerikai támogatást élvezett, de így is elbukott. Most mind Orbánnak mind pedig az amerikai diplomáciának újra kell gondolnia a helyzetet.

Orbán kettős játékot játszhat

A magyar miniszterelnök eddig egyetlenegy orosz diplomatát sem utasított ki pedig minden NATO illetve uniós állam megtette ezt azt követően, hogy Putyin megtámadta Ukrajnát. Orbán számított Ukrajna megtámadására, fel is készülhetett. Közben viszont növekvő mértékben vált Magyarország az orosz kémek paradicsomává. Minthogy ez a folyamat évek óta tart, és egyáltalán nem állt le, fennáll a gyanú: Orbán az amerikaiak tudtával paktál Putyinnal! Az ilyen kettős játszmák egyáltalán nem ritkák ebben a régióban, ahol az USA és a Szovjetunió együtt vezényelte le a rendszerváltást. A kétkulacsos politizálásnak a magyar történelemben is van hagyománya. Martinuzzi György bíboros az osztrák császár és a török szultán között játszotta el ugyanezt. Igaz, hogy végül darabokra vágták, de két úr szolgálata mindig kockázatos vállalkozás volt.

Sokan azzal vádolják Orbánt, hogy a trójai faló szerepét játssza az Európai Unióban Putyin javára. Mi van akkor, ha minderről tájékoztatja az Egyesült Államokat is? Ceausescu és Milosevics is megpróbálta ezt a szerepet eljátszani. Egy darabig ment is nekik, de utána elég rosszul végezték. Orbán tudja, hogy bár az európai nagyhatalmak vezetői sem szeretik, de sakktábláról csakis az amerikaiak vehetik le. Egyáltalán nem biztos, hogy nem őrzött meg régi kapcsolatokat a CIA-vel amikor az amerikaiak annyira megbíztak benne, hogy rábízták: vezesse körbe Budapesten az Egyesült Államok elnökét, az idősebb George Busht.

Hét év börtön korrupcióért Orbán barátjának

Hét év börtönbüntetésre ítélték sikkasztásért Nicola Gruevszki, Észak Macedónia egykori miniszterelnöke.

Aki Magyarországon menekült státuszt élvez miután magyar diplomaták kalandos módon kiszöktették az országból. Már akkoris egy bírósági ítélet elől menekült, de ez egy újabb 1,3 millió eurós ügy. Ennek a lényege az, hogy a pártja számára érkező „adományokat” egy Belizeben bejegyzett offshore céghez utalttatta át. Majd a pénzek visszakerültek Észak Macedóniába, ahol azután ingatlanokat vásároltak belőle Szkopjéban. Már önmagában az is nagy kérdés, hogy miért is kapta az akkori kormányzó párt az akkori adományokat. Az offshore cég közbeiktatásával nyilván azt akarták elérni, hogy a pénz eltűnjön a hatóságok elől.

Gruevszki ügyében öt másik embert is elítéltek, köztük a titkosszolgálat akkori főnökét, az ex miniszterelnök bizalmasát.

Gruevszki egyébként nem a korrupcióba bukott bele hanem a nagy lehallgatási botrányba. Kiderült, hogy a titkosszolgálat az egész helyi elitet lehallgatta. 20 ezer ember telefonját figyelte a titkosszolgálat. Az amerikai nagykövetség figyelmeztette erre az ellenzéket, és megindult a lavina. Gruevszki megbukott, és Magyarországra menekült. Orbán Viktor miniszterelnök, akkor azzal indokolta a befogadását, hogy „az ember tisztességesen bánik a szövetségeseivel.”

Embert barátjáról …

Idén áprilisban a washingtoni pénzügyminisztérium jelezte, hogy Nikola Gruevszki nemkívánatos személy az Egyesült Államokban. Orbán barátai közül egyre többen buknak meg amerikai segítséggel: Boriszov ex miniszterelnök Bulgáriában, Babis volt kormányfő  Csehországban. Fico ex miniszterelnök ellen is épp most indult korrupciós vizsgálat Szlovákiában.

Ezeknek a vezetőknek nemcsak a korrupciós ügyeket róják fel az USA-ban hanem azt is, hogy Putyinnal túlságosan jó kapcsolatot ápoltak.

Nikola Gruevszkivel ennek ellenére rendszeresen konzultál Szijjártó Péter külügyminiszter a balkáni fejleményekről.

Orbán kétarcú diplomáciája

Hírek szerint a magyar miniszterelnök korlátozni fogja Szijjártó Péter jogkörét: neki a Vadkelet marad. A Balkán, az oroszok, a kínaiak, a törökök és persze a határon túli magyarok.

Az európai ügyeket Navracsics Tibor vinné a jövőben. Ő az emberarcú fideszesek között van elkönyvelve, aki öt évig uniós biztos volt Brüsszelben. Neki kellene elfogadtatni Brüsszellel Orbán kétarcú diplomáciáját, amelynek valójában egyetlen igazi célja van: pénzt szerezni a nemzeti együttműködés rendszerének vagyis a saját hatalmának fenntartására.

6 tipp, hogy lépést tudjunk tartani az állandóan változó marketing eszközökkel

0

A rohamosan változó digitális marketing világával napról napra lépést tartani szinte lehetetlen. Épphogy elsajátítjuk egy új eszköz használatát, máris 3 hasonló szoftver termett a piacon, ami még több forgalmat és még jobb funkciókat ígér, mint az előző. Joggal merül fel tehát a kérdés: hogyan legyünk naprakészek a marketing sokszínű világában? Az alábbiakban 6 működő tippet adunk ehhez!

1. Legyünk tisztában az alapokkal!

Ezt akár nulladik lépésnek is nevezhetnénk, hiszen elsőre még nem biztos, hogy a SEO vagy PPC legmélyebb bugyraiban szeretnénk elmélyülni. Digitális marketing terén például fontos ismerni a már korábban említett keresőoptimalizálás (SEO) és a PPC hirdetések fogalmát, de mindenre célszerű időt szánni, ami a vállalkozásunknak profitot hozhat.

Persze az olyan offline marketing lehetőségekkel is érdemes tisztában lenni, mint az autófóliázás vagy a LED reklámtáblák üzemeltetése. A lényeg, hogy rendszerszinten kezeljük a marketinget, ne pedig egy-egy eszközre alapozzunk csupán.

2. Olvassunk marketing magazinokat!

A népszerű marketing magazinok lapozgatásával minden nap gyarapíthatjuk a tudásunkat, és a legújabb trendekkel is folyamatosan képben lehetünk. A legjobb az egészben, hogy ezekben a tartalmakban rengeteg hivatkozást fogunk találni olyan könyvekre, amelyek elolvasásával akár teljesen meg is ismerhetünk egy konkrét marketing szegmenst. Természetesen nem kötelező egész nap marketing anyagok feldolgozásával tölteni az időt, de napi 1-2 cikk elolvasásával már sokkal könnyebben lépést tudunk tartani a jelenkor lehetőségeivel.

3. Nézzük meg a konkurencia tartalmait!

A konkurens vállalkozásoktól gyakran rengeteget tanulhatunk, ezért nem érdemes szem elől téveszteni őket a marketinggel kapcsolatos tanulóutunk során. Tartalmaikat böngészve olyan megoldásokkal találkozhatunk, amelyeket még csak nem is ismertünk, de remekül mutatnának a mi vállalkozásunk terén is. Például a weboldalukon egy remek WordPress plugin kiszúrásával a saját oldalunk színvonalát is nagymértékben fejleszthetjük.

Mit nézzünk a konkurencia háza táján?

  • Weboldal
  • Blog
  • Közösségi média oldalak
  • Sajtónyilatkozatok
  • PR megjelenések

4. Használjuk a közösségi médiát információszerzésre!

Szerencsére a közösségi média hírfolyamának pörgetése nem feltétlenül kell, hogy időt raboljon tőlünk. Csupán tanácsos alaposan megválogatni, hogy mely oldalakat követjük, s melyekről iratkozunk le. Marketinggel kapcsolatos közösségi média oldalak követésével napi szinten számos posztot láthatunk az újdonságokról, így az ismerőseink főzős fotóinak nézegetése helyett még tanulhatunk is valami hasznosat.

5. Kérdezzünk bátran a neten is!

2022-ben a startupok és online vállalkozások világában már számtalan vállalkozóval léphetünk kapcsolatba. Szakmai fórumok, vállalkozók számára alapított közösségi média csoportok és YouTube csatornák – ezek mind olyan platformok, ahol kapcsolatokat építhetünk. Ha valamit végképp nem tudunk – például az autófóliázás vagy a SEO munka pontos menetét -, nyugodtan tegyük fel a kérdést, de legalább egy 5 perces Google keresés előzze meg ezt a kellemetlen kommentek elkerülése érdekében.

  1. Szervezzük ki a marketinget külsős csapatnak!

Egyszer minden cégvezetőnek be kell látnia, hogy neki is vannak határai a munkateljesítményt illetően. Hiába lehet hatalmas a motivációnk, egy nap mindnyájunk számára csupán 24 órából áll, ezért a marketing eszközökkel való lépéstartás legkézenfekvőbb megoldása a munka külsős csapatnak történő kiszervezése. Így mindenki a saját szakterületével foglalkozhat – azzal, amiben valóban a legjobb!

2022-ben szüntelenül lépést tartani a változó marketing eszközökkel nagyobb kihívás, mint valaha. Szerencsére azonban marketinggel kapcsolatos tartalmak fogyasztásával és a szakértőktől való kérdezéssel minden bizonnyal nem fogunk lemaradni az aktuálisan hódító trendekről. Ha pedig biztosra szeretnénk menni, bízzunk meg egy hiteles, bíztató referenciákkal rendelkező marketing céget a munkával.

A mi háborúnk

Miről szól Oroszország ukrajnai háborúja? Ránézésre azt híhetjük, hogy semmi másról, mint két állam, Oroszország és Ukrajna, illetve két nép, két etnikum, az oroszok és az ukránok konfliktusáról.

Az orosz állam illetékesei szerint az ukrán állam fenyegette a területén élő oroszokat (a Donyec-medencei, Ukrajnából részben leszakított területen még népirtást is követtek el), és ezért kényszerültek úgymond az oroszok „felszabadítására” elindítani a „speciális katonai műveletet”.

Ha mi nem vagyunk sem oroszok, sem ukránok, akkor vajon mondhatjuk-e azt, amit Orbán Viktor a háború kezdete óta mond, hogy ez nem a mi háborúnk, semmi közünk hozzá, tartsuk távol tőle magunkat, ne foglaljunk benne állás, kiváltképp pedig ne küldjünk Ukrajnának fegyvert. (Bizonyára azért beszél így, hogy ne veszítse el Putyin jóindulatát, de most magáról az álláspontról van szó, és nem a mögötte álló motívumról.)
Valójában más a helyzet.

Számunkra, magyar demokraták számára, akik az ország euroatlanti integrációjának hívei vagyunk, az orosz és az ukrán állam háborúvá vált konfliktusa először is egy épp ezekben a hónapokban nyílt diktatúrává váló önkényuralmi rendszerű és egy demokratikus rendszerű állam konfliktusa, mely utóbbi csatlakozni akar a nyugati demokráciák közösségéhez. Oroszország ezt a csatlakozást akarja minden erővel megakadályozni és Ukrajnát az általa vezetett, többségükben önkényuralmi rendszerekből álló államközösségbe akarja bekényszeríteni.

Emellett az orosz állam szembefordul az Európában a második világháború óta, kiváltképp pedig az 1975-ös Helsinki konferencia óta elfogadott elvvel, miszerint az adott államhatárokat mindenki tudomásul veszi, nem törekszik azok megváltoztatására (ahol is a szövetségi államok szétválása a korábbi belső határok mentén nem számít a határok megváltoztatásának), Ukrajna pedig ragaszkodik saját területi integritásához.

Az államhatárok általános tudomásul vétele vált 1945 óta, az 1975-ös megerősítéssel az európai béke alapjává.

Ebben a konfliktusban a nyugati demokráciák kezdettől fogva nem semlegesek. Kezdettől, a Krím elfoglalásától fogva Ukrajna mellett foglalnak állást, elutasítják Oroszország egymást követő akcióit éppen az említett megfontolások alapján. Mi, akik Orbán önkényuralmával szemben állva a demokrácia és hazánk nyugati integrációjának szempontjait képviseljük, nem mondhatjuk azt, amit Orbán, vagyis hogy ez nem a mi háborúnk, nincs hozzá közünk. Azt kell követelnünk a magyar kormánytól, hogy az európai demokráciákhoz hasonlóan segítse Ukrajna harcát fegyverszállítással is.

Azok az egykori szocialista országok, amelyek rendelkeznek még szovjet gyártmányú fegyverekkel, sorra ajánlanak fel ilyen fegyvereket (páncélosokat, repülőgépeket) Ukrajnának, és azokat az amerikaiak és a németek modernebb eszközökkel fogják számukra pótolni.

Az Orbán-kormány nem hajlandó ilyesmire.

A négy éve választott Országgyűlés utolsó ülésére a Fidesz beterjesztett egy politikai nyilatkozatot a háború tárgyában. Ennek szövegében rögzítette, hogy Magyarország nemcsak katonákat nem küld Ukrajnába (ahogy a többi NATO- és EU-tagállam sem), de fegyvereket sem szállít.

A parlament ellenzéki képviselőinek nagy többsége igennel szavazott erre az előterjesztésre arra hivatkozva, hogy annak szövege elítéli az orosz támadást. Igennel szavazott Hiller István és Kunhalmi Ágnes, Arató Gergely és Vadai Ágnes, Csárdi Antal és Ungár Péter, Brenner Koloman és Z. Kárpát Dániel. Ezzel az igenlő szavazattal az MSZP, a DK, az LMP és a Jobbik képviselői azonosultak Orbán álláspontjával a háború ügyében, mellyel Orbán szemben áll a demokratikus államok közösségével, megerősítették Orbánt, olyan benyomást keltettek, hogy nemcsak a Fidesz, de az egész magyar politikai osztály egységesen áll szemben a demokratikus világgal. Nem értik, nem akarják, vagy nem merik érteni, hogy Ukrajna védelmi háborúja a mi háborúnk, a nyugati demokráciák háborúja az oroszországi önkényuralmi rendszerrel szemben.

A választási vereség okait keresve sokaktól lehet olyasmit hallani, olvasni, hogy az ellenzék úgymond nem értette meg, hogy az emberek békét akarnak, hiba volt „putyinozni”, hiba volt, hogy Márki-Zay Péter azt válaszolta Gulyás Mártonnak a Partizán portálon, hogy amennyiben a NATO fegyverek szállítása vagy akár katonák küldése mellett dönt, akkor ezt miniszterelnökként ő is követné. Márki-Zay legfeljebb annyiban volt ügyetlen, hogy nem tett határozott különbséget fegyverek szállítás és katonák kiküldése között (amely különbséget minden NATO-ország megteszi). Ez ügyetlenség volt, de nem elvi hiba, Márki-Zay helyesen, tiszteletre méltóan indult ki abból, hogy egy demokratikus magyar kormánynak a nyugati demokráciákhoz hasonlóan támogatnia kell Ukrajna védelmi háborúját a putyini Oroszországgal szemben.

Merthogy ez a mi háborúnk is, ahogy a hollandoké, lengyeleké, norvégeké, cseheké, németeké, románoké, kanadaiaké, szlovákoké, amerikaiaké.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK