Hasznos

Gazdag László: Humán tőke és középosztály 2.

0

A bérek engelsi apálya. Karl Marx (1818-1883) és Friedrich Engels (1820-1895) kora a gyáripar első szakasza, a gőzgép korszak. James Watt 1769-ben szabadalmaztatja a gőzgépet, és ezzel ledől az erőkorlát (energiakorlát) a termelés számára. Mindaddig az emberiség négyféle energiát használt: a szél és a víz erejét, az állati és emberi izomerőt, és ezek sokféle szempontból voltak korlátosak: hely, idő, intenzitás. A gőzgép ugyan hatalmas ugrást jelent, de nem a munkás számára! Éppen ellenkezőleg: az ember kis csavarrá degradálódik a hatalmas gépezetben. A filmművészetben ezt látjuk viszont humoros-ironikus formában Chaplinnél a Modern időkben. A gőzgéphez a lapátos hórukkemberre van szükség, aki egyedül izomerejét használja az összes emberi képesség közül. A munkásosztály létszámának rohamos bővülése folyamatos konkurenciát eredményez a munkahelyekért versengő proletárok között, és mindez ahhoz vezet, hogy nagyjából nyolc-kilenc évtizeden át nem emelkedik a bérszínvonal még Angliában sem. Engels A munkásosztály helyzete Angliában c. 1846-os kiadású szociográfiai műve alapján beszélünk a bérek engelsi apályáról. (6.) Mit lát Marx és Engels? Miközben a gyáripar kolosszális méretekben bővül, és hatalmas profitok képződnek a tőkések számára, a másik oldalon csak a munkásosztály nyomora szélesedik és mélyül egyre gyorsuló ütemben. Nincs semmi kilátás a helyzet javulására, szinte törvényszerű, hogy a két gondolkodó a tulajdon és az elosztás egyenlőtlenségében ragadja meg a probléma gyökerét, és egyben a megoldás lehetőségét is. Ez egyben az ő történelmi tévedésük, de olyan tévedés, amiről a legkevésbé tehetnek: nem láthatták előre a fejlődés hamarosan bekövetkező új irányát.

Ugyanis éppen Marx halála után (Engels még megéri, és észre is veszi!), alapvető változások zajlanak le: végbemegy a XIX-XX. Század fordulójának komplex technikai-technológiai-és tudományos forradalma, nagyjából 1880-1914 között. Edison izzólámpája és villamos erőműve (1879), elektromotor, dinamó, akkumulátor, vagyis a villamos áram hasznosítása. Belső égésű motor (1886), Nikolaus August Ottó találmánya. A távközlés forradalma: Alexander Graham Bell telefonja (1876), a rádió (Guiglelmo Marconi, 1896). A belsőégésű motor rendkívül hatékonnyá és olcsóvá teszi a szállítást, a Földgolyó összezsugorodik, a perifériák belépnek a világpiacra olcsó nyersanyagaikkal.

De a fejlett országok feldolgozó iparában ez a termelés már kvalifikált munkást kíván a hórukkember helyett,

rohamosan kibővül az általános oktatás.  A szénporos lapátos ember helyét átveszi az olajos gépész, a villanyszerelő, a „szaki”, és szinte minden munkafajtához már specializált, tehát nem „csereszabados” alkalmazott kell. Mindez még egy fontos következménnyel jár: a munkásosztály öntudata megerősödik, már a tehetségesebbjei megjelennek a politikai pálya színpadán is. Tehát 1880 körül véget ér a bérek engelsi apálya, rohamosan javulni kezd a munkásosztály helyzete a fejlett világban. És ne feledjük el azt sem, hogy az angol, a német, a francia stb. munkás is részesül a perifériák javaiból is. Maga Engels jegyzi meg rezignáltan élete vége felé, hogy azt az angol munkást, aki reggel az asztalán brazil kávét, ghánai kakaót, új zélandi vajat stb., fogyaszt a családjával, aligha lehet forradalomra rávenni.

Gazdag László. Forrás: Wikipédia

Most lép színre Eduard Bernstein és Karl Kautsky (5.), akik figyelmeztetnek arra, hogy ez a munkásosztály már nem csak a láncait veszítheti, mint a Kommunista Kiáltvány korában (1848 februárja), hanem elért életszínvonalát, kiharcolt szabadságjogait is. Érdekes Bernstein megjegyzése: ha Marx élne, ő is így gondolkodna már, és szakítana a forradalmi elképzeléssel. A nyugati munkásmozgalom elindul a szociáldemokrácia békés útján, vagyis revolúció helyett evolúció. Ezzel szemben Oroszországban Vlagyimir Iljics Lenin mivel szembesül még 1917-ben is? A bérek engelsi apályával, a cári önkényuralommal, a muzsikok szörnyű sorsával. Itt következik tehát be a tragikus elkanyarodás: a szociáldemokrácia békés útja helyett a militáns „megoldás”, a maga tragikus történelmi következményeivel.

Polgár az, akinek tartaléka van. A nyugati fejlődés fontos meghatározó mozzanata a középosztály megerősödése, meghatározóvá válása. Történelmileg nézve a folyamat Angliában veszi kezdetét a XVI. században, a „bekerítések” idején. A földbirtokosok juhlegelővé alakítják és bekerítik szántóföldjeiket (hogy a juhok ne kóboroljanak el), a földművelő parasztokat ugyanakkor elűzik onnan. A történelemtudomány ennek a folyamatnak mindig csak a negatív vonásait emeli ki, a földjükről erőszakkal elűzött parasztok tömegeit, a „véres törvényeket”, a kifejlődő manufaktúra iparban a munkásosztály első nemzedékeinek nyomorát. Csakhogy itt lezajlik egy fontos szociológiai átalakulás is:

a feudális földesúr átalakul előbb kapitalista agrárvállalkozóvá, majd kereskedővé, és végül ipari vállalkozóvá.

Először specializálódik a gyapjútermelésre, majd ezzel már maga kereskedik, és végül megteremti a manufaktúrát is. De nem a latifundium alakul így át, hanem a kis-és középbirtok! A kis-és középnemes változik át kispolgárrá, középpolgárrá, vagyis körvonalazódni kezd Angliában a középosztály. Az úgynevezett angol polgári forradalomban aztán ez a középosztály veszi kezébe a hatalmat, az ő diktátoruk Oliver Cromwell, és végül eljutunk a Bill of Rights-ig (1689), az Alkotmányos Monarchiáig. Franciaországban 1789-ben a városi kispolgári réteg, a sans culotte veszi kezébe a hatalmat, és megszabadul a klasszikus uralkodó osztálytól egészen brutális módon. Az ő diktátoruk, „Cromwelljük” lesz majd Napóleon.

A középosztály későbbi erősödésében a XIX. század utolsó évtizedétől kezdve ugyanakkor nagy szerepet játszik a bérből és fizetésből élők új felső rétege, amely a munkásosztályból emelkedik oda folyamatosan, kvalifikált tudása, kreativitása, vállalkozói képessége, szerencséje eredményeként. De ez csak ott lehetséges, ahol a bérszínvonal elég magas ahhoz, hogy a munkásság felső rétege már megtakarítani tudjon, és műveltségében, életmódjában egyre inkább a polgársághoz hasonlítson.

Ahol ehhez nem alakul ki a megfelelő bérszínvonal, ott elmarad a középosztály folyamatos erősödése,

ott a jellemző a vagyoni és jövedelmi polarizáció: a nagy vagyonosok az egyik oldalon, a nincstelen proletariátus a másikon. Ez a helyzet sajnos a XX. században az Elbától és Lajtától keletre eső hatalmas térségben. A szocializmus ezen annyit változtat csupán, hogy a mindenható állam kezébe koncentrál minden tőkét, és ugyanakkor proletárrá degradál mindenkit, akár erőszakkal is.

A leszerelt katona törvény. A középosztály fontos alkotórésze a fehérgallérosok osztálya, tehát mindazok, akik nem annyira tőketulajdonuk jogán, mint inkább jól fizetett állásuk, magasan kvalifikált szakmájuk, hivatásuk révén tartoznak a középosztályba. Ide sorolandó a klasszikus értelmiség. Hogyan ment végbe ennek a fontos társadalmi csoportnak a gyors kiszélesedése?

1945-ben Franklin D. Roosevelt elnök utolsó aláírt törvénye a „leszerelt katona törvény” volt, amely lehetővé tette, hogy a frontról hazatérő katonák ingyen mehetnek egyetemre, főiskolára, illetve középiskolába. Tizenegy millió katona fog leszerelni, és nagy problémát jelentenek majd a munkaerő piacon, ezért gondolta Roosevelt úgy, hogy parkoltatni kellene őket a közép-és felsőoktatásban. 2 240 000 katona élt a lehetőséggel, ezért gyorsan campusokat kellett építeni, új oktatókat fölvenni, ami maga után vonta az ő bérük jelentős emelését. A II. világháború előtt a felső középosztály és a felső tízezer kiváltsága, luxusa volt a diplomaszerzés. A diplomások hozták magukkal az apák konzervatív értékrendjét, elfogadták a satus quot. Most viszont az alsóbb osztályokból érkeztek tömegesen a campusokra a farmerek és munkások gyermekei, köztük nagyon sok afroamerikai, és hozták magukkal a baloldali és liberális eszméket, elutasítva a status quot. Az ösztöndíjrendszer lévén ez a nemzedék le tudott ugyanakkor válni az apák köldökzsinórjáról anyagi értelemben is, ami megint csak egyedülálló fejlemény a világtörténelemben. Ez a lázadó nemzedék, a „dühöngő ifjúság” kora. Mindez az 1968-as diáklázadásokban kulminálódott elemi erővel.

Óriási mértékben kiszélesedett, felduzzadt a fehérgalléros középosztály, és az 1960-as évektől kezdve egyre inkább a politikai élet fontos szereplőjévé is vált.

A tulajdonviszonyok átalakulása. Közben végbement a tulajdon „társadalmasodása”, vagyis meghatározó lett a kis-és középrészvény tulajdon. Itt két ellentétes folyamatot látunk, amit gyakran össze is kevernek! Az egyik oldalon a kis-és középrészvény általánossá válása, a másik oldalon a vállalati szektor koncentrációja. Egyre kevesebb multinacionális óriás uralja a világot, miközben egyre több a tulajdonosuk. Ugyanakkor a hatalom a nagyvállalatok irányításában már régen áttevődött a tulajdonosok kezéből a menedzsment kezébe, éppen a tulajdon szétforgácsoltsága miatt, és mert a menedzsment rendelkezik az információval. A tulajdonos kezében egyetlen döntési lehetőség maradt: veszi, eladja, vagy megtartja a részvényt. Az is megfigyelhető, hogy még a milliárdosok is diverzifikálják vagyonukat, ahelyett hogy koncentrálnák egy, vagy néhány vállalatban. Erre szolgál a portfólió beruházási forma, amikor a tulajdonos rábízza pénzét a vagyonkezelő holdingokra. A régi tankönyvek még említették az „ellenőrző pakett” fogalmát, mára már ez is elvesztette értelmét.

Ahol nem ez a folyamat zajlott le történelmileg, mint például Latin-Amerikában, tehát

ahol túlkoncentrált tulajdonszerkezet alakult ki, ott nem tudott megerősödni és meghatározó erővé, modernizációs tényezővé válni a középosztály.

De sajnos valami hasonló negatív folyamatot láthatunk a rendszerváltás után Kelet-Európa több országban is, beleértve Magyarországot, a privatizáció elhibázott módja miatt. (1.) Nagyon fontos lenne ezt felismerni, hogy a politikai osztályban tudatosuljon a kialakult helyzet, és legyen akarat ennek a megváltoztatására, természetesen békés eszközökkel, törvényes úton. Valahogyan át kellene alakítani a nagyobb vállalatokat kis-és középrészvények kibocsájtása útján részvénytársaságokká. Ezt kellett volna tenni a rendszerváltáskor már, az állami vagyon privatizációjakor, de sajnos ezt akkor elmulasztottuk.

Humán tőke = középosztály. Az a fajta középosztály, amely ma a modern társadalmakban az értelmiséggel azonosítható, tehát a magasan kvalifikált jól fizetett munkát végző, valamilyen diplomával, ugyanakkor jelentős megtakarításokkal is rendelkező fehérgalléros osztály egyben a kis-és középrészvényesek csoportját is képezi. Ők hordozzák a vállukon a társadalmi modernizáció terhét, tartják fenn a nyugati civilizációt. Ők képezik tehát a humán tőkét, amely a társadalmi össztőke kétharmadát, háromnegyedét teszi ki ma már. Hozzájuk képest a klasszikus munkásosztály már a társadalom marginalizálódott peremrétegét, kisebbségét képviseli csupán. Ez igen gyakran látványosan is megmutatkozik, ugyanis erre a fajta, alacsony fokon kvalifikált munkára már egyre inkább csak az etnikai kisebbségek, bevándorlók kaphatók, mint a németek „törökjei”.

Nagyon fontos itt rámutatni arra, hogy a történelmileg kialakult bérszínvonal erősen determinálja a középosztály létét, kialakulásának feltételeit. Ha ez a bérszínvonal messze elmarad a gazdasági teljesítmény által adott lehetségestől, akkor ennek a tragikus következménye a középosztály hiánya.

Ez egyben azt jelenti, hogy a modernizáció hordozója hiányzik az adott társadalomból. Ma ez a helyzet Magyarországon:

nagyon vékony és erőtlen a középosztály (kb. egymillió fő), amelynek tagjai nem a felemelkedésért küzdenek napjainkban, hanem a megkapaszkodásért. Az egy főre jutó GDP terén az Európai Unió átlagának kétharmadán állunk (67%), míg a reálbér színvonal terén csak az egyharmadán (34%). Ez a két adat együtt, egymással szembeállítva önmagában is cáfolja a „megalapozatlan bérkiáramlás”, az „osztogatás” mítoszát, amely dogma ugyanakkor immár három-és fél évtizede periodikusan bénítja meg a magyar gazdaságot a fiskális-megszorító csomagokkal. Eddig négy ilyet élt át a magyar társadalom és a gazdaság: 1979-81, 1987-89, 1995-97, 2006-2013. (4.) Ezek lényege mindig az volt, hogy valamilyen egyensúlyi zavart kellett kezelni, ám a terápia nagyobb kárt okozott, mint maga a zavar, és az eredetileg V alakú válságot „sikerült” W alakúvá transzformálni, elnyújtva a krízisből való kilábalást. A legutolsó volt a leghosszabb, mert sajnos az Orbán kormány csak három év elteltével tért át a keresletélénkítő, reálbért emelő stratégiára, fogalmam sincs, hogy miért. 2013-ban vette át a gazdasági miniszteri tárcát Varga Mihály.

Még súlyosabb következménye volt a megszorító csomagoknak, hogy periodikusan erodálták az amúgy is vékony réteget képviselő, erőtlen középosztályt. Ez pedig a fönti képlet alapján (humán tőke = középosztály) a hazai humán tőke vagyon erodálását jelentette.

Egyetlen orvos távozása külföldre 80-90 millió forint humán tőke vagyon veszteséget jelent az országnak.

Márpedig az orvos és az ápolónő is termel, mégpedig a legfontosabb termelési tényezőt, a humán tőkét, azzal ha eredményesen meggyógyít, regenerál egy mérnököt, egy szakmunkást stb. De ugyanez érvényes ma már az oktatásügyre is: a tanító, a tanár, az egyetemi professzor a humán tőkét fejleszti, készíti fel, az ő munkájuk hatékonysága tehát nagyobb súllyal esik latba a nemzetek versenyfutásában, mint a szűkebb értelemben vett „versenyszféráé”. De már Széchenyi is felismerte ezt, amikor a kiművelt emberfők szerepéről írt.

Idejétmúlt a mai világban a versenyszféra – közszféra megkülönböztetése, és még inkább szembe állítása.

A nemzetek versenyében mindkettőnek egyformán fontos szerepe van! A tanító, a tanár, az orvos, az ápolónő, a közszolga, a rendőr, a bíró stb. nem „eltartott” személy, hanem a társadalmi újratermelés produktív résztvevője, a GDP termelője.

A tanulmány első felét ide kattintva találja.

JEGYZETEK

  1. Csath Magdolna: Rendszerváltás a gazdaságban, avagy hova tűnt el a magyar ipar? Kairosz Kiadó, 2015. Ez a mű jó áttekintést ad arról, hogy miként került át egy szűk csoport kezébe mindenfajta társadalmi kontroll nélkül az állami vagyon, ahelyett hogy kis-és középrészvények kibocsájtása útján sok ember vált volna tulajdonossá. Valamint arról is szól, hogy miként semmisültek meg a magyar ipar egyébként perspektivikus vállalatai, sőt, egész ágazatai.
  1. Friedman, Milton: Infláció, munkanélküliség, monetarizmus. Közgazdasági és Jogi Kiadó, 1986. Friedman szerint vigyázni kell a nemzeti valuta stabilitására (nem leértékelődő, nem inflálódó pénz), és a pénzellátás egyenletességére. Nem szabad a monetárszférába rángatózásokat bevinni, mert ezek a fluktuációk átgyűrűznek a reálgazdaságba, és ez generálja a válságciklusokat. A Bokros csomag súlyosan sértette a friedmani kritériumokat: leértékelés, infláció, a kint levő hitel(pénz) állomány 70%-ának (!) visszaszívása. Egy egészséges gazdaság is belerokkant volna. A megszorító csomagok generálták a magyar gazdaság 8-10 éves válságciklusait 1979 óta.
  1. Gazdag László: A Bokros csomag mítosza és a valóság. Laurus Kiadó, 2007. 1994-ben véget ért az 1989-93 közötti válság, elkezdődött a kilábalás: a GDP 2,9%-kal, az export 16,6%-kal nőtt, az infláció pedig lement 18%-ra. Ezt a spontán kilábalást akasztotta meg a Bokros-csomag, a gazdaság három éven át stagnált, az infláció 10 százalékponttal emelkedett, az államadósságot privatizációs bevételekből, tehát nemzeti vagyonvesztés árán sikerült csökkenteni.
  1. Gazdag László: Magyarország úttévesztése (A rendszerváltás közgazdaságtana). Mundus Egyetemi Kiadó, 2009.
  2. Gazdag László: Marx, marxizmus, szocializmus. Scolar Kiadó, 2016.
  3. Piketty, Thomas: A tőke a XXI. században. Kossuth Kiadó, 2016. Th. Piketty fejtegeti a „bérek engelsi apályát”, de ő 1800-1860 közé teszi ezt a korszakot. Véleményem szerint Marx haláláig, 1883-ig nyugodtan meghosszabbíthatjuk.
  1. Theodore Williams Schulz: Beruházás az emberi tőkébe. Közgazdasági és Jogi Kiadó, 1984.

A cikk szerzője közgazdász, egyetemi docens

Külföldön gyógyulna a magyar

0

Már nem csak azok a fiatalok gondolkodnak külföldi lehetőségekben, akik életvitelszerűen tervezik életüket a határokon túl, hanem azok is, akik gondolnak esetleges leendő betegségeikre, s egészségügyi ellátási szükségleteikre. Erre világított rá egy, a napokban nyilvánosságra hozott felmérés.

Ha valamiben van konszenzus a magyarok között, az az, hogy drámai helyzetben van a magyar egészségügy. S habár azok még kevesen vannak, akik tovább is lépnek ennél a felismerésnél, az már biztató, hogy legalább azoknak az aránya számottevő, akik elismerik, hogy ha szükségessé válna egy komolyabb kezelés, akkor inkább külföldön gyógyíttatnák magukat.

Forrás: CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt.

A 30-49 év közötti magyarok közel fele súlyos betegség esetén hajlandó lenne magát külföldön kezeltetni, és ennek a korosztálynak a képviselői a leginkább elégedetlenek a hazai egészségügyi ellátással. Bár a 18-29 év közöttiek valamelyest jobb véleménnyel vannak – ami korfüggő – 55%-uk azonban mégis inkább külföldön gyógyulna, ha komoly betegséget diagnosztizálnának nála – derül ki a CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. által a 18 és 59 év közöttiek körében készített kutatásából.

Prózai okok

A 18-29 év közöttiek 15%-a biztosan külföldi gyógykezelést választana, míg az ötvenes korosztály nagyjából ugyanekkora aránya nemet mondana erre a lehetőségre. Az idősebb korosztály több mint 80%-át a túlzott anyagi megterhelés tartaná vissza, míg közel felüket a félelem, hogy nem tudnának kommunikálni sem az orvosokkal, sem a nővérekkel, mivel nem beszélnek idegen nyelveket.

Forrás: CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt.

Az elutasítás mögötti elsődleges indok a fiatalabb generációknál is a magas költség. A 18-29 év közöttiek fele emellett túlzottan bonyolultnak tartaná megszervezni a külföldi gyógykezelést, közel harmaduk pedig ódzkodik attól, hogy egyedül legyen egy idegen országban, emellett minden negyedik fiatalt az gátolná, hogy nem beszél idegen nyelveket.

Alacsony a várható élettartam

Bár Európában és Magyarországon egyaránt folyamatosan nő a várható élettartam, hazánk ebben is jelentősen elmarad az uniós átlagtól. Az Eurostat 2015-ös adatai  szerint a születéskor várható élettartam 75,7 év, míg az EU 28 tagállamában átlagosan 80,6 év. Magyarországon a legtöbb halálesetet szív, ér- és idegrendszeri, valamint a daganatos betegségek okozzák.

 

Immobil a magyar

0

Egy minapi konferencián merült fel annak az ötlete, hogy a Paks 2 gigaberuházáshoz az ország más szegleteiből kell odacsábítani a munkaerőt. Ismerve a magyar „néplelket”, ez gyakorlatilag a rendszerváltás előtti „fekete vonatos sereg” visszatértét jelentené – azaz az ingázókat, hiszen – borítékolhatóan – áttelepedni nagyon kevesen lesznek hajlandók. Merthogy a magyar nem mobil.

Ezt bizonyítja a Központi Statisztikai Hivatal által a napokban kiadott jelentés is, amely a tavalyi, a társadalmi folyamatokat mintavételes felméréssel nyomon követő mikrocenzus eredményeiből csemegézve állapít meg tényeket a lakosság mobilitására pontosabban immobilitására. Ezek az adatok alátámasztják, amit eddig is hittünk: Magyarország lakosainak 52%-a ugyanis a településen lakik, mint születésekor.

Forrás: KSH

A lakóhely stabilitása a községek lakóit jobban jellemzi, mint a városlakókat: az előbbiek 56%-a, az utóbbiak fele él születése óta ugyanazon a településen. Például Jász-Nagykun-Szolnok és a Hajdú-Bihar megyei lakosok több mint kétharmada lakik születése óta ugyanazon a településen.

S az átlagot nagyban befolyásolja Budapest és környéke, amelynek visszatartó ereje jóval kisebb, mint az ország többi pontjáé: a fővárosiak esetében ugyanis ez az arány csak 29, a Pest megyeieknél pedig 45%.

Forrás: KSH

A magyar röghöz kötöttségének egyik legfontosabb oka a lakóingatanban keresendő.

Nem véletlenül a népesség több mint ötöde születése óta ugyanazon a lakcímen. A lakóhelyváltoztatás szempontjából a lakosság legidősebb csoportját jellemzi leginkább a stabilitás. A 65 éves és annál idősebb népesség közel 60%-a, az 50–64 éves korosztály kétötöde még 1990 előtt költözött jelenlegi lakóhelyére. A népesség  fiatalabb csoportjaiban, a 30–49, illetve a 15–29 évesek között azok vannak a legtöbben, akik az elmúlt hat évben költöztek jelenlegi lakóhelyükre, míg a 15 év alatti lakosság többsége születése óta ugyanazon a lakcímen él.

Forrás: KSH

Magyar versenyképesség: a teljes kép

Statisztikával minden meg lehet magyarázni – szól a mondás, hiszen az adatokból szemezgetve torz valóságot lehet közvetíteni. Legyünk jóhiszeműek: csupán pozitív kommunikációs célja volt Varga Mihály gazdasági miniszternek, amikor és ahogyan kommentálta a Davosi Világgazdasági Fórum most közzétett Globális Versenyképességi Jelentésének magyar gazdaságra vonatkozó eredményeit. A FüHü a részletes számokat is bemutatja.

Magyarország kilenc helyet javított a Davosi Világgazdasági Fórum által évente kiadott globális versenyképességi rangsorban. Varga Mihály ezt úgy prezentálta (a szaktárca közleménye szerint), hogy

Az elmúlt évtized magyar eredményeivel összevetve kiugró a javulás, ez az eddigi legnagyobb – egy év alatt mért – előrelépés a listán.”

Tény a kilenc helyes előrelépés, ám némi szépséghibája azért van: ezzel visszakerültünk a 2012-13-as szintre, aminél azért már volt jobb is, például:

2010-2011-ben – tehát a 2008-as válság, illetve a kormányváltás tájékán – még az 52. helyen állt a magyar gazdaság a rangsorban, pontjainak száma pedig 4,3 volt.

Pontszámunk tehát ma ugyanannyi, mint hat év volt, ám közben a világ – s a térségbeli versenytársak – előre haladtak, miközben mi meg állva maradtunk. Hiszen például Csehország akkor a 36. volt (most a 31.), pontjainak száma pedig 4,6 (most 4,4). Vagy vegyük Lengyelországot, amely ugyan ma is ugyanazon a 39. helyen áll, mint hat éve, ám a pontjainak számát gyarapította (4,5-ről 4,6-ra).

Régiós összevetés

És ha már a versenytársaknál tartunk – arról sem tesz említést a gazdasági tárca közleménye, hogy ezzel a 60. hellyel hol állunk régiós összevetésben. Nos, nem túl jól, ahogy ezt az alábbi táblázatból is látható.

Más szóval Romániát és Horvátországot ugyan még sikerült  megelőznünk, de ez a két ország feljövőben van. Románia a hat évvel ezelőtti 4,2 pontja után most már 4,3-at ért el (igaz, ezzel helyezése egyet romlott az akkorihoz képest), míg a horvát gazdaság 4 pontról 4,2-re növelte pontjainak a számát s három helyet előre lépett ez idő alatt.

Kritikus pontok

S sajnos nincs mit dicsekedni azzal az adatsorral sem – nem véletlen, hogy a közlemény szerint Varga Mihály nem is érintette –, amely az üzleti döntésekhez fontosnak tartott szempontrendszer alapján készült jelentésen belül a magyar gazdaság legkritikusabb pontjait sorolja fel. Ez az idei jelentésben – az itt élő és  az üzleti életben is jártas, vagy ott próbálkozó magyarok és külföldiek számára nem meglepő módon – a kvalifikált munkaerő hiánya és a korrupció: az utóbbi 2010-11-ben még csak 12 pontot kapott, s a kritikus területek sorában nem volt dobogós, az előbbi pedig  középmezőnyben tanyázott 4,5 ponttal.

 

Részterületek értékelése

„A rangsor részletes adatairól szólva a tárcavezető kiemelte, hogy Magyarország teljesítménye a felmérés által vizsgált tizenkét terület közül nyolcban javult” – áll a közleményben. Ez is igaz, miként az is, hogy a legnagyobb mértékű előrelépést, azaz 25 helyezésnyi javulást a „Pénz- és tőkepiacok fejlettsége” tekintetében mérték, amiben  – ismeri el a tárcavezető –

meghatározó szerepet játszott többek között az EU-s forrásokból finanszírozott kockázatitőke-programok kibővítése

és a devizahitelek korábbi forintosítása. Szintén jelentős előrelépést mutat az „Innováció” (18 helyezésnyi javulás) és a „Technológiai háttér” (14 helyezésnyi előrelépés) területe is, ám arról már nem szól a fáma, hogy különösen az előbbi még mindig milyen rossz értékelést kapott a válaszadóktól.

A Globális helyzet

A Globális Versenyképességi Jelentés 2017-2018 külön érdekessége, hogy egy évtizeddel a 2007-s pénzügyi sokk, majd az azt követő 2008-as nemzetközi válság utáni képet fest, mégpedig eléggé borúsat, mondván:

„továbbra is komoly a fenntartható gazdasági talpra állás kockázata, köszönhetően a versenyképességet alátámasztani, az égetően szükséges termelékenységjavulást elősegíteni hivatott reformok hiánya miatt.

A leginkább aggodalomra okot adó terület egyike a jelentés szerint a pénzügyi rendszereké, amelyeknek nem sikerült kigyógyulniuk összes, a válsághoz vezető betegségeikből, sőt, vannak a világnak olyan részei, ahol a helyzet e téren még tovább is romlik.

A munkaerőpiac egy olyan terület, amelyen alapvető változások kellenének és várhatók, mégpedig a piac szűkülése a robotizáció és automatizáció következtében, ám ez is kellhet ahhoz, hogy a sokkokat kezelni képes helyzet alakuljon ki – ebben a munkaerő átképzése és átirányítása kiemelt szerepet kell, hogy játsszon.

Az innováció gyakran nem vezet a termelékenység javulásához – összegez a jelentés, amely figyelmeztet: egy adott ország globális versenyképességét egyre inkább az innovációs kapacitása határozza majd meg.

A tehetség sokkal többet fog számítani, mint a tőke, a világ a kapitalizmusból a tehetség érája felé tart.

„A győztesek azok az országok lesznek, amelyek egyidejűleg lesznek képesek kivenni a részüket a 4. Ipari forradalomból és erősíteni politikai, gazdasági és szociális  rendszerüket”.

A figyelmeztetést érdemes lenne megfogadni a magyar kormán(ok)nak is.

A Globális Versenyképességi Rangsorban itt lehet böngészni.

Mivel édesítjük a kávét ezután?

Napokon belül feloldják a cukortermelés és -előállítás kvótáit az EU-ban, s mindenki annyit termel és gyárt, amennyit akar. Jelenleg bizonytalanság jellemzi a piacot. A répatermesztők szövetségének elnöke lakonikusan annyit mond: 2020-ig, az uniós támogatás végéig látják a hazai cukorrépa helyzetét. Addig bizonyára marad a magyar mokka a kávéba.

Októbertől megszűnik a cukorkvóta az Európai Unióban. Nem lesz termelési, gyártási szabályozás, de a répatermesztők a költségvetési ciklus végéig, 2021-ig megkaphatják a támogatást, ami Magyarország esetében 8 millió euró (árfolyamtól függően 2,4-2,5 milliárd forint) esztendőnként.

Eddig lát előre a Cukorrépa-termesztők Országos Szövetségének (CTOSZ) elnöke. Berki Gyula a fuhu.hu-nak elmondta, hogy jelenleg annyi többlet van az unióban (18 millió tonna gyártás, 16,5 millió tonna fogyasztás), ami most

nem azt vetíti előre, hogy rövidesen felfordulna a cukorpiac.

A CTOSZ-elnök szerint egyelőre tudják tartani megszerzett állásaikat, de azt elismeri, hogy a kvótarendszer eltűnésével megnyílhat, illetve még szabadabbá válhat az út a gazdaságosabban termelhető délszaki (például közép- és dél-amerikai) nádcukor és a kukoricából készült folyékony izocukor előtt.

Magyarország éves cukorfogyasztása nagyjából 300 ezer tonna, amelynek közel harmadát a tíz éve egyetlen üzem, a Magyar Cukor Zrt. kaposvári gyára 130 ezer tonnával kielégíti, a maradékot behozatalból fedezi az ország. Magyarországnak jelenleg 105 ezer tonna répacukorra van még pár napig érvényes uniós kvótája, ez fog felszabadulni korlát nélkül. A kaposváriak a maguk termelési kapacitását idén 930 ezer tonna cukorrépa betakarításával le is fedik, amelyet a körülbelül 16 ezer hektár vetésterületből vásárolják fel.

Amikor négy éve az unió eltörölte a kvótát, felvetődött, hogy érdemes lenne ismét cukorgyárat építeni, de a minimum 60 milliárd, esetleg 100 milliárd forint bekerülési költség elriasztotta az érdekelteket. Részben azért, mert becslések szerint újabb százezer tonna répát kellene megtermelni, ehhez azonban nincs elegendő szakember – nyilatkozta a CTOSZ főtitkára, Kelemen István. Másrészt lefojtott kapacitások bőven lehetnek Európa-szerte, amelyek birtokosai (például nagy német cégek) jellemzően hatékonyabb gyártással

ugrásra készen várják a korlátok leomlását.

Nehezen kiszámítható tényező az izocukor, amelyet kukoricából állítanak elő folyékony végtermék formában, bár ma még szinte elhanyagolható a részaránya, a 18 millió tonnás európai cukortermelésen belül mindössze 720 ezer tonna. Igaz, ennek bő harmadát a magyar Hungrana Kft. állítja elő, s a kontinens legnagyobb kukorica-feldolgozó üzemével kész nagyobb szeletet kihasítani a teljes cukorpiacból. Magyarországon termelik az unió kukoricájának körülbelül 14 százalékát, ezért a Hungranánál lezajlott nagy összegű beruházással elvi akadálya nincs annak, hogy a még érvényes 250 ezer tonna magyar izocukor-kvóta eltűnése után akár a sokszorosára emelkedjék a folyékony édesítő elterjedtsége.

HOGYAN DÖNT A VÁSÁRLÓ?

A döntő tényező lehet az ár, azaz hogy mennyiért előállítható elő a kristálycukor, a folyékony cukor és mennyibe kerül a távoli termesztésű nádcukor importja. Itt nem kedvezőek a körülmények a honi termelésre nézve. Az EU ugyan az első számú répacukor-előállító a Földön, de az összes cukorban csupán 20 százalék a részaránya, a többi zöme a nád eredetű termék. Ez a 20 százalék mozdulhat el valamely irányba, ha a teljes 13 millió tonna uniós kvóta-határ eltűnik. Ezt a védett piacot dúlhatja fel a liberalizáció, amellyel párhuzamosan egyes preferált térségekből vám se nehezíti az importot.

Az árat befolyásolhatja az időjárás, például a karibi térségen egyre gyakrabban végigpusztító hurrikánok hatása, illetve az izocukor alapanyagának költsége, de az is, hogy szakemberek szerint

az éghajlatváltozás egyre kevésbé kedvez a répacukornak a mi térségünkben.

A cukortermesztéssel kapcsolatos statisztikai adatok azt is megmutatják, hogy a kvóta bevezetése után óriási visszaesés következett be például a vetésterületben, amelyet nem egyszerű visszatornászni.

Az Agrárgazdasági Kutatóintézet ábráján mindenesetre az látszik, hogy a kvóta megszűnéséhez közeledve erőteljesen csökkentek a nemzetközi árutőzsdei jegyzésárak, a legutóbbi kismértékű korrekció egyelőre nem látszik megtörni ezt a tendenciát. Tehát megnövekvő árukészlettel számolnak a világon.

Forrás: AKI

A közeljövő bizonytalanságát emeli, hogy becslések szerint a cukorrépa-termelőknek adott, jelenleg 160 ezer forintnyi hektáronkénti támogatás megszűnése, vagy nagy mérvű csökkenése gazdaságtalanná teheti a termelést. A cukortermesztők abban bíznak, hogy a kormány saját tárcából 2020 után is folyósítja a támogatás. Azt persze Berki elnök is elismeri, hogy ez esetben az országnak valószínűleg szembe kell néznie a Kereskedelmi Világszövetség (WTO) keretein belül induló nemzetközi eljárásnak (ugyancsak WTO-vita előzte meg a kvóta létrejöttét).

Azt Berki Gyula is tudja saját gyakorlatukból, hogy a vásárlók rendkívül árérzékenyek, tehát akár „jóárasított” folyékony cukor is teret tudna nyerni, de szerinte a fogyasztási szokásokba nagyon mélyen bevésődött a „fehér” kristálycukor látványa és használata, és eddig se látták semmi jelét a folyékony izocukor közkedveltségének. Vagyis szerinte

mi, vásárlók, ezután is inkább a hagyományos kristálycukrot fogjuk leemelni a bolt polcáról.

Azt viszont nem lehet kizárni, hogy az élelmiszer-feldolgozók az édességipartól az üdítőital-gyártókig rákapnak az esetleg olcsóbb nád- vagy izocukorra – ismerte el a cukortelmelői szövetség vezetője.

A hazai piac két nagy, jelenleg monopol-előállítói szereplője, a Magyar Cukor Zrt. és a Hungrana Kft. voltaképpen egy cégcsoport, az osztrák Agrana érdekeltsége. Kerestük őket, de elutasították a megszólalás lehetőségét.

Az EU elődje 1968-ban kezdte kiépíteni a belső piac védelmében a cukoripari szabályozói rendszert, amelyet 15 éve néhány nádcukor-termelő ország nemzetközi fórumon megtámadott. Kompromisszumként az EU 2006-ban elkezdte csökkenteni a cukor szubvencióját, és pénzt fizetett a termeléssel felhagyó gyártóknak és gazdáknak. Ennek nyomán az EU-ban harmadával csökkent a termőterület, a gazdák száma közel felére esett, a gyárak bő harmada bezárt, a dolgozók csaknem felét elküldték. Magyarországon ekkor húzták le a rolót Kabán, Szerencsen, Petőházán és Szolnokon, egyedül az osztrák érdekeltségű kaposvári gyár maradt meg. Ezért 2013-ig 627 millió eurót (kábé 180 milliárd forintot) kapott az ország, kétharmadát a termelők. Öt tagállamban teljesen beszántották a cukoripart. A kvóta országonként volt megállapítva a gyártó cégek közötti elosztással. Ez szűnik meg most.

A kvótaszabályozás felszámolásával az unió elméletileg ismét nettó cukorexportőrré válhat, mint a szabályozás bevezetése előtti időben. Azt azonban most még senki se tudja, valóban így lesz-e, mekkora kapacitások maradtak meg az elmúlt tíz évbeli termelői-gyártói felszámolások után. Mindazonáltal a magyar cukoripar visszatérésére a „békeidőkéhez” most kicsi remény fűzhető.

Komolyabb sztrájkok jöhetnek

0

Keményebb eszközökhöz nyúl a tescós dolgozókat képviselő szakszervezet, miután nem kapta meg a cégtől határidőre a valós állapotot tükröző bolti létszámadatokat. Októberre és novemberre újabb lehetséges sztrájkidőpontokat tűztek ki, az akciókat pedig rafináltabb forgatókönyv szerint készítik elő.

Bubenkó Csaba, a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezetének elnöke – a Hír TV tudósítása szerint – leszögezte, hogy továbbra is fenntartják a követeléseiket. Ha kell, sokkal komolyabb sztrájkokat szerveznek, mint eddig, „figyelembe véve azt is, hogy diákmunkásokkal pótolták az áruházakban az embereket, és így voltak a nyitva tartások.”

A munkavállalók elégedetlenek, és komoly változást szeretnének a vállalat részéről – szögezte le.

Mint a FüHü is folyamatosan beszámolt róla, a szeptember második hétvégéjén tartott sztrájk idején szeptember 25-ig adtak újabb határidőt a dolgozók, s abban maradtak, hogy a Tesco ekkorra elkészíti azt a programot, ami alapján mérni lehet az áruházak működését. Ebből kiderülhet az is, hol van létszámhiány.

Újabb csúcsokat döntöget a konjunktúra

0

Szeptemberben tovább emelkedett a júliusban már történelmi tetőpontjára jutott GKI konjunktúraindex és ezen belül az üzleti bizalmi index.

A GKI (www.gki.hu) által, az EU támogatásával végzett felmérés szerint az elmúlt hónapokban némi hullámzás közepette már minden ágazatnak sikerült meghaladnia – a kereskedelminek megközelítenie – mindenkori maximumát. A fogyasztói várakozások szeptemberben kissé romlottak, de így is erős optimizmust sugároznak.

Forrás: GKI

Szeptemberben az üzleti szférán belül jelentősen javultak, történelmi csúcsukra kerültek az ipari várakozások, s további emelkedésével ugyancsak újabb historikus tetőpontjára jutott az építőipar bizalmi index. A szolgáltató cégek várakozása nem változott, a kereskedelmi ágazaté viszont kissé romlott. Ami külön jó hír a munkavállalóknak:

a foglalkoztatási hajlandóság az iparban és az építőiparban jelentősen, a kereskedelemben és a szolgáltató cégeknél kissé erősödött,

a lakosság munkanélküliségtől való félelme nem változott.

A GKI fogyasztói bizalmi index szeptemberben az augusztusi növekedést követően, annál kisebb mértékben mérséklődött. A lakosság saját pénzügyi helyzetének következő egy évét változatlannak, várható megtakarítási képességét kissé rosszabbnak ítélte, mint augusztusban.

Online számlázás: folyik a felkészülés

0

Már több mint 260 cég regisztrált az online számlázás bevezetését előkészítő tesztoldalon. 2018. július 1-jétől online kell adatot szolgáltatni azokról a számlákról, amelyekben az áthárított általános forgalmi adó (áfa) összege eléri vagy meghaladja a 100 ezer forintot. A kormány szerint évi 50 ezer milliárd forint összegű számlaforgalom válik láthatóvá és követhetővé.

Fotó: kormany.hu

„Az online számlázás tesztüzeme sikeresen zajlik” – közölte Tállai András, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) parlamenti és adóügyekért felelős államtitkára. Az MTI-nek nyilatkozva hozzátette: az online számlázással a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak gyors és közvetlen rálátása lesz a gazdasági folyamatokra. „A kockázatelemzők évi 50 ezer milliárd forintnyi számlaforgalom adatait vizsgálva akár valós időben ki tudják szűrni a csalárd cégeket, fiktív számlázókat, vagy a gyanús céghálókat.” – állította a politikus. Az online számlázás a belföldi összesítő jelentést teljesen kiválthatja a számlát kiállító vállalkozónál. Megszűnik a számlázó programok bejelentési kötelezettsége.

Egy évet biztosítottak végül a cégek számára a felkészülésre. Ez alatt megy a tesztelés, eddig félezer tesztadaton vizsgálták az érintettek, hogy az általuk előállított adatállomány megfelel-e a rendelet által előírt sémának.

Konzultáció a héten

Az adóhivatal közvetlenül is segíti a piaci szereplők felkészülését. Adótanácsadókkal, szoftverfejlesztőkkel egyeztet azért, hogy 2018. július 1-jén már zökkenőmentesen működhessen a gazdaságfehérítés legújabb fegyvere – mondta Tállai. A gyakorlati kérdések a szeptember 28-án kezdődő adókonzultáción kerülhetnek szóba, ahol a kiemelt témák között az új adóeljárási törvény és a NAV 2.0 mellett az online számlázás is szerepel majd.

Nem minden papsajt

A 24.hu azonban korábban arról írt, hogy a Magyar Adótanácsadók és Könyvviteli Szolgáltatók Országos Egyesülete szerint tévhit, hogy a NAV az online számlázás bevezetése után minden számlára ráláthat.

Zara László elnök szerint a vállalkozások kézi, számlatömbös számláit továbbra sem fogja látni a hatóság.

A kormány tervei szerint ugyanis továbbra is lehet használni a nyomtatott számlákat, de erre valószínűleg külön adatszolgáltatási kötelezettséget írnak majd elő. Egyben kétségének adott hangot, hogy az évi kb. 2-3 milliárdnyi online beérkezett számlát és áfabevallási tételt fel tudja-e majd feldolgozni a hatóság.

Késik a három százalékos infláció

  1. Az eddig becsültnél később, 2019 közepén éri el az áremelkedés a 3 százalékot. A magyar gazdaságban idén nagy beruházás-növekedés zajlik, de ennek motorja változatlanul a járműipar. Nagy rizikó, hogy uniós támogatások alig érkeznek, a pénzt előlegként a költségvetés fizeti.

Három hónappal későbbre tolta ki a Magyar Nemzeti Bank az úgynevezett inflációs cél elérését. Az árstabilitás mérőszámának tartott 3 százalékos áremelkedési ütem a most nyilvánosságra hozott jelentés szerint 2019 közepére várható.

Az áremelkedés tavaly rekordmélységbe süllyedt, a magas(abb) inflációhoz szokott közvélemény számára szinte értelmezhetetlen 0,4 százalék volt. Idén aztán jelentősen meglódult, először elérte, majd átugrotta a 2 százalékot, az év közepén már 2,6 százalék volt; az év egészére az MNB 2,4 százalékkal számol (a következő két évben 2,5 és 2,9 százalékkal). A tavalyihoz képest jelentősebb áremelkedés elsődleges oka a feldolgozott

élelmiszerek (például a tejtermékek) jól érezhető drágulása és a dohányáruk jövedéki adójának többszöri emelkedése.

Forrás: MNB

A magyar gazdaság tavaly – az uniós támogatások alig csörgedezése következtében – 2 százalékra esett tempóban bővült, az MNB erre az évre 3,6 százalékos ütemmel számol, a rákövetkező években pedig 3,7, majd 3,2 százalékot prognosztizál.

A gazdaság növekedésének elsődleges hajtóereje a belső kereslet magas szintje, aminek egyik tényezője a fogyasztás. A lakosság az átlagosan 10 százalékkal több pénzzel a zsebében lényegesen többet vásárol, mint korábban. Az MNB számaiból is kiderül azonban, hogy a fogyasztás átlagos gyarapodása változatlanul 4-5 százalék, vagyis feleakkora, mint a jövedelmek vásárlóerejének ugrása. Sőt, a jegybank a 2018-ban esedékes újabb minimálbér-emelés ellenére csökkenő mértékű bővülést vár a háztartások fogyasztási kiadásaiban. A magyarázat alighanem a tartós fogyasztási cikkek eladásának nagy mértékű, idén 8 százalék körüli bővülése. Ami pedig a jövedelem csökkenésével párhuzamosan mind kisebb szerepet játszik a lakossági vásárlásokban,

a legszegényebbeknek szinte semmi se jut erre a célra.

A növekedés másik forrása a beruházás. Ez idén jelentős, csaknem 27 százalékkal növekedhet, bár a tavalyi, kétszámjegyű zuhanás után ez várható volt. A befektetések (szó szerinti) motorja az újabb járműipari beruházások-bővítések. Az MNB nem teszi szóvá, amit sok szakértő kifogásol: a magyar gazdaság mindinkább szinte foglyává válik az alapvetően összeszerelő jellegű autóipari gyártásnak, aminek hozzáadott értéke a hazai gazdaság számára nem túlzottan magas.

Az MNB számok nélkül említi meg, hogy az idei (és a jövő évi) költségvetésben igen nagy bizonytalansági tényező az uniós támogatások tényleges felhasználása és kifizetése. A közgazdász tolvajnyelvbe rejtett jelentés azt takarja, hogy az unióból idén eddig alig érkezett pénz, a pályázatok nyerteseit a költségvetésből előlegként fizetik ki. Az MNB a bruttó hazai termék fél százalékára becsüli a lehetséges többletkiadást. Ez nagyjából 1600 milliárd forint. Ha komolyabb viták elhúzódnak, az komoly problémát okozhat.

Forrásproblémák miatti felfüggesztés?

0

Ahogy az ilyen pályázatoknál lenni szokott: nagyon rövid időt élt  meg a vissza nem térítendő támogatást ígérő lakossági energiahatékonysági, -korszerűsítési célokat szolgáló pályázat. A közép-magyarországi régióban csütörtöktől lehetett pályázni, a nyugat-dunántúli régióban pedig 22-től, ám a felelős a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) már pénteken jelezte, hogy mindkét pályázatot felfüggeszti. Forrásproblémák állhatnak a háttérben.

Habár az erről hírt adó MTI-jelentés konkrétan nem írja meg, az ok ilyen esetekben mindig az, hogy a kerethez képest túlságosan sokan igényelnek támogatást. A vissza nem térítendő támogatást nyújtó pályázatot gázkonvektorok cseréjéhez az Otthon Melege program keretében hirdették meg. Az ország összes régiójára fokozatosan nyílik meg az összesen 1,5 milliárd forintos keret. Pályázatonként maximum félmillió forintot lehet igényelni. Csak az eddig már megnyílt két régióból közel kétezer kérelem érkezett be.

Ahogy a FüHü is beszámolt róla, szeptember 25-től Dél-Dunántúlról, szeptember 26-tól Észak-Alföldről, szeptember 27-től Dél-Alföldről, szeptember 28-tól Észak-Magyarországról, végül szeptember 29-től Közép-Dunántúlról lehet pályázni a forrás kimerüléséig.

A pályázat

Az 1,5 milliárd forintos keretösszegű alprogram célja a lakóépületekben található gázkonvektorok cseréjének elősegítése. A felmerülő anyag- és munkadíjak mellett a tervezési, engedélyeztetési és egyéb szakhatósági költségekhez igényelhető vissza nem térítendő támogatás. Maximális mértéke ingatlanonként és magánszemélyenként az elszámolható bruttó költségek 80 százaléka, de legfeljebb 500 ezer forint.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK