Tegnap összejöttek az EU parlamentben az uniós országok civiljei, azért, hogy javuljon a cégadatokhoz való hozzáférés. Sok itt még a tennivaló. A független, tényfeltáró újságírók sokszor nem jutnak el az offshore-láncok végéig, pedig az átlátható tulajdonosi struktúrát a pénzmosás elleni jogszabályok is előírják.
Meg tudják-e állapítani, hogy mi rejlik a liechtensteini Insula Management Establishment cég mögött, hogy valójában kikkel állnak kapcsolatban, és miért kellett közbenső tulajdonosként szerepeltetni ezt a céget a Quaestor birodalomban. Fel tudják-e deríteni, hogy a Veresegyházi Ingatlan Kft-nek mi köze van ehhez az egészhez, és meg tudják-e állapítani, a brit Virgin szigeteken, valamint a Panamában bejegyzett ugyancsak Quaestor cégek tulajdonosi körét és esetleges magyar kapcsolataikat? Kétlem.
Amikor egy likviditási gondokkal küzdő cég vezetője egyetlen termelő eszközét kivonva, bedönti adóssággal terhelt cégét, hogy felvirágoztasson egy másikat, vagy amikor tömegesen fiktív ruháznak át cégeket, vagyonkimentési céllal, akkor jelennek meg a cégtemetők sírásói, ügyvédek és strómanok. Az interneten még cégmester is hirdeti, hogy fő területe az adóssággal terhelt cégek átvétele, kiközvetítése (cégátvétel), problémás cégek adás-vételének lebonyolítása (cégadásvétel), cégeladás, cégalapítás, cégmódosítás, üzletrész átruházás, no meg ügyvezető kölcsönzés és adósságátvállalás, adósságrendezés, továbbá esetenként pályázati pénzek, hitelek intézése.
A nyilvántartásból gyakran nem derül ki a valódi tulajdonos neve
Egy-egy cég adatát jelenleg ingyenesen megtekinthetjük az állami e-cégjegyzék szolgáltatáson keresztül, de ha nagyobb mennyiségű adatra, strukturált és kereshető adatbázisra volna szüksége egy cégnek, vagy újságírónak, akkor komoly pénzeket kell fizetnie érte. A végső tulajdonosokról pedig egyelőre nem is létezik hozzáférhető állami nyilvántartás Magyarországon. Szépen vagyunk, nem mondom.
Például a letelepedési kötvényeket, a forgalmazó cégek közül a Kajmán-szigeteken bejegyzett Hungary State Special Debt Fund hozta be. Ez a vállalkozás kapta meg a kínai ügyfelekre is a kötvényforgalmazási engedélyt az Országgyűlés gazdasági bizottságától, de kik a tulajdonosok a sor végén? A cégről annyit lehet tudni, hogy a testülettől kapott engedélyt átadta a hasonló nevű, Hongkongban bejegyzett Hungary State Speciel Debt Managementnek. Hogy erre mi szükség volt, azt nem tudni, azt azonban igen, hogy a hongkongi vállalkozás tulajdonosa három, a Brit Virgin-szigeteken bejegyzett offshore cég. De kik állnak a tulajdonosi sor végén?
Azonban nem csak cégek, jogi személyek tűnnek el, mint szamár a ködben az érdeklődők szeme elől. Mint például olyanok, melyek tucatszám voltak bejelentve egy rózsadombi címre – szúrta ki a 444.hu. Természetes személyek is köddé váltak! Persze nem csak strómanok fordultak elő, miként ahvg.hu mutatta be Farkas Mihályt, egy milliárdos cég nincstelen zenész tulajdonosát. De hazánk elhíresült közmunkása, Orgován Béla is ide tartozik, akinek nevén négy társaság volt fellelhető az Opten adatbázisában – derítette ki a24.hu.Teljesség igénye nélkül említettem e két példát, csak tájékozódási pontokként. Van még belőlük bőven, sorolhatnánk napestig.
Azért akad valódi tulajdonos is a felszívódottak sorában
Pólusról nem csak az irodaházas center, cukrászda, vagy fittnes edzőterem jut az ember eszébe, hanem Pólus Péter, a kétezres évek közepének vendéglátó ipari sztárvállalkozója, aki nagy üzletet hozott össze: 2005-re luxusgolfszállót épített Göd határában. Ma a résztvevők – az önkormányzat, a CIB és a Magyar Fejlesztési Bank – a pénzük után futnak. A válság a hibás, vagy a semmivel alá nem támasztott üzleti és politikai ambíciók okozták a milliárdos buktát? Netán egyszerű szélhámosság, ami zajlott?
Pólus Péter Csaba, mint annyi más hasonszőrű társa ismeretlen helyen tartózkodik. Bizonyára oka van rá. Ha valaki mégis többet tudna róla és csalafintaságairól, az jelentkezzen!
Jól láthatóan drágultak a lakáshitelek egy év alatt, és októberben visszaesett az új kölcsönök összege. Az MNB adatai szerint a fogyasztási hitelek viszont majd’másfélszeresükre híztak.
Az egy éven belüli rögzített kamatúakat kivéve minden lakáshitel esetében a teljes hitedíj-mutató (thm) már átlépte az öt százalékot az újonnan kötött szerződések esetében – derül ki a Magyar Nemzeti Bank legújabb összegzéséből. Októberben az átlagos thm-érték 5,22 százalék volt, ami egy hónap alatt 0,15 százalékkal emelkedett, 2017 októberéhez képest pedig csaknem 0,7-del.
Értelemszerűen a hosszabb időre fixált kamatok esetében magasabb a thm, az 5-10 évre rögzítettek ugyan olcsóbbak lettek, de ezeknél is 5,5 százalék az átlagérték. A 10 éven túli időre rögzített kamatok esetében pedig
a thm már közelít a hat százalékhoz.
Az egy évnél rövidebb úgynevezett kamatperiódusú kölcsönök azonban még most is éppen csak meghaladják a 3,5 százalékot. (Ezek esetében azonban a költségek emelkedése pár havonta beépül a törlesztőkbe.)
A háztartások adott hónapban kötött lakáscélú forinthitel-szerződéseinek havi átlagos thm-jét és az új szerződések értékét mutatja a következő ábra.
Forrás: MNB
A grafikonon látszik az is, hogy esett a felvett lakáskölcsönök összege: a 74,2 milliárd ugyan sokkal több az egy évvel korábbi 60,1 milliárdnál, de szeptemberhez képest négymilliárd a csökkenés. A következő hónapok számai fogják megmutatni, hogy tendenciával állunk-e szemben, vagy a mérséklődés hátterében az októberben még javában érezhető piaci elbizonytalanodás állt.
Az, hogy akkor még úgy volt, jövő év végén minden kivétel nélkül megszűnik a kedvezményes, 5 százalékos újlakás-áfa. Emiatt egyre kevesebb fejlesztés indult, ami minden bizonnyal kihatott a kölcsön-aktivitásra is. (Novemberben mégis enyhített ezen a szigoron a kormány, bár kissé felemás módon.)
Nincs viszont visszaesés a fogyasztási és személyi kölcsönök terén, sőt.
Előbbiekből egy év alatt 45 százalékkal többet, 58 milliárdot vettek fe honfitársaink. Személyi hitelek is szépen fogytak, a 40,5 milliárd 13 milliárddal több a 2017 őszinél. Annak ellenére is, hogy mindkét kölcsönfajtában – csökkenő trend ellenére – átlagosan 12,18, illetve 13,7 százalék a thm.
A napi fogyasztást serkenti – és a megtakarításokra mér csapást -, hogy a bankbetétek kamata már a láthatatlan felé araszol. A 0,26 százalékkal szemben már 3 százalékot közelítő infláció áll.
Bő egy év múlva egy híján megszűnnek a takarékszövetkezetek, és 1100 fiókból álló egyetlen Takarékbank lesz az országban. Ez az iparági rangsorban a 4-5. legnagyobb lesz mérlegfőösszege alapján.
Univerzális nagybankban egyesítik a takarékszövetkezetekből már eddig – részben erővel – létrejött bankokat és a jelenlegi 12 takarékszövetkezetet, egy kivételével – jelentette be ma a Takarék csoport vezetése. Ezzel 2020 elejére egy hatalmas pénzügyi szolgáltató jön létre. Ez egyszersmind azt is jelenti, hogy lényegében megszűnik a tíz éve még nagyjából 130 darabból álló takarékszövetkezeti szektor.
A takarékok erőszakos átszervezését, egybeolvasztását öt éve kényszerítette ki a fideszes parlamenti többség – ami ellen az azóta elhunyt Demján Sándor, a takszövök szakmai szervezetének vezetője tiltakozott.
A cél már akkor is az volt, hogy csak hazai tulajdonú (és a kormányhoz közel álló vezetésű)
nagy bank legyen a konkurense az OTP-nek.
Ezt akkor a Spéder Zoltán vezette FHB Bankon keresztül indították el, de két éve Spéder kiesett a pikszisből, mert egy politikai jóváhagyás nélküli tőkeemeléssel kívánt nagyobb befolyást szerezni.
A mostani átalakítás előző lépése volt a Takarékbankba beolvasztott takszövök 12-re koncentrálása. Most bő egy év alatt ezeket is átalakítják a nagy univerzális bankká. Az egyetlen megmaradó takszöv, az Omega közösségi bankként fog tovább működni, profitjából közösségi célokat támogatnak), a részjegyesek megtartják tulajdonukat. Ugyancsak megtartja önállóságát a tőzsdére vitt Takarék Jelzálogbank.
Az egybegyúrt Takarékbank a vezetés reményei szerint 2023-ra 30 milliárdos nyereséget fog elérni, piaci részesedése eléri a 10 százalékot. Ezzel persze a nyomában se lesz az OTP-nek, amelynek idei félévi korrigált adózott nyeresége 170 milliárd volt, a 2017-esé 284 milliárd, amelyeknek valamivel kevesebb, mint egyharmada a külföldi leányoktól származik.
A banki piaci súlyt nemzetközileg leginkább mérő mérlegfőösszegben is komoly lemaradásban lesz a Takarékbank az OTP-től, amelynek adata 2017-ben 7,8 ezer milliárd forint. A K & H-é 3, az UniCredité 2,7, az Erstéé és a Raiffeisené 2,2 ezer milliárd volt. Ide ékelődne be a 4-5. hely környékére a Takarékbank. (A mérlegfőösszeg tartalmazza a bank teljes hitelállományát, a banknál elhelyezett összes betétet és a bank saját tőkéjét.)
Amiben piacvezető lesz, az a fiókhálózat.
Az OTP-nek tavaly 382 volt, az egyesített Takaréknak 1140 (évtizede még 1800). Ez az a hálózat, amely mintegy 1100 kistelepülésen az egyedüli pénzügyi szolgáltató, de amely már eddig is sok helyről kivonult, komoly problémákat okozva az ott élőknek. Ez magyarázza azt is, hogy vagyona (betétei), aktivitása lényegesen alatta marad a nagy kereskedelmi bankokénak. Ennek megfelelően nyereségessége is alacsony.
Nyolc éve kétharmad, ma ennek fele gondolja át alaposan, mielőtt vásárol valamit. Az MNB szerint ez a javuló életkörülmények miatt van. Ugyanakkor az emberek többségének változatlanul jószerivel semmi tartaléka sincs.
A pénzügyek terén inkább tücsök, mint hangya a magyar lakosság életmódja: 2010-ben a megkérdezettek kétharmada válaszolt igennel arra a kérdésre, hogy „Mielőtt valamit vásárolnék, alaposan megfontolom, hogy telik-e rá”. Három éve már csak minden második, idén pedig mindössze 33 százaléka – olvasható a Magyar Nemzeti Bank legújabb felmérésében, amelyben a 18-79 éves felnőttek pénzügyi helyzetére, szokásaira és attitűdjeire kérdeztek rá.
Forrás: MNB
A többi kérdésre adott válasz is arra mutat, hogy nem éppen az erőteljes előretekintés a jellemző a hazai lakosságra.
Az előrelátásnak ez a látványos romlása a jegybanki szerzők szerint elsősorban azzal van összefüggésben, hogy a válság lefutása óta jelentősen
javult a lakosság helyzete, amit viszont nem követ az emberek gondolkodásmódja.
A válaszadók a jelzett három évben 65, 69 majd 76 százalékban válaszoltak nemmel arra a kérdésre, hogy a megelőző egy évben előfordult-e olyan helyzet, hogy jövedelmük nem fedezte megélhetési költségeiket. (Az írásban nem fejtik ki, hogy vizsgálták-e a válaszolók szerinti megélhetési költség megalapozottságát, például hogy az minden esetben eléri-e a szociológusok szerint számolt létminimumot.)
A helyzet továbbra se rózsás voltát a szerzők is elismerik, amikor arról számolnak be, hogy
a lakosság körülbelül 60 százaléka jelenleg is legfeljebb három hónapot vészelne át
elköltözés és hitel felvétele nélkül, ha elveszítené a fő jövedelemforrásnak számító keresetét, munkabérét. Ehhez hozzáteszik, hogy tízből kilencen alkalmazottként dolgoznak.
A felmérés értékelői arra a következtetésre jutottak, hogy a megélhetési gondokkal szemben védettebbek a magasabb végzettségűek és az idősebb nyugdíjasok (vagyis akik ellátását régebben állapították meg, s ez növekszik évről évre – az utóbbi években már csak az inflációval korrigálva, úgy, ahogy). A legkisebb veszélynek még a 30-39 évesek vannak kitéve napi pénzügyi nehézségnek, a legmagasabb, 23 százalék a „fiatal nyugdíjasok”, a 60-69-esek körében tapasztalható.
A javuló életkörülmények hatásának tudják be a szerzők azt is, hogy
számottevően csökkent azok aránya, akik készítenek családi költségvetést.
Házi büdzsé idén csupán a felmérésben résztvevők ötödére (21 százalék) volt jellemző, míg nyolc évvel ezelőtt majdnem minden harmadik (32 százalék) megkérdezett háztartás aktívan tervezte meg bevételeit és kiadásait.
A háztartási költségvetést készítők 21 százalékos átlagos értéke azonban nagy szórást mutat. Itt is egyértelműen megfigyelhető tendencia, hogy az iskolai végzettség, illetve a háztartás jövedelmének emelkedésével nő a költségvetést készítő családok aránya.
Az MNB-s szerzők úgy látják, hogy a magyar háztartások tipikus pénzügyi viselkedése jellemzően nem képes ellensúlyozni a gazdasági ciklusok hatását. A családok nem, vagy csak korlátozottan – magasan iskolázott, magas jövedelmű családok – képesek megfelelő mintát adni gyermekeiknek az életminőséget jelentősen befolyásoló pénzügyi-gazdasági kérdésekben.
Az idei felmérés azt erősítette meg, a magyar családok pénzügyi ismeretei továbbra is hiányosak, bizonyos kérdéskörökben javuló, másokban romló tendenciát mutatnak. A korábbi nemzetközi összehasonlításokban is leginkább jónak számító magyar eredmények a lexikális ismereteket, „pénzügyi tudást” mérő kérdéseknél (például infláció, kamatszámítás, kockázat és hozam viszonya) születtek.
Ezért változatlanul szükségesnek látják a közoktatásban alapos pénzügyi alapismeretek tanítását.
A német cégek és a kormány különalkujaként beterjesztett „rabszolgatörvény” oka a magyar gazdaság krónikusan gyenge versenyképessége. Fejlett technológia híján marad az összeszerelő-üzem és heti hat napon dolgoztatott munkaerő.
Demonstrációt hirdetett a Magyar Szakszervezeti Szövetség december 8-ra a „rabszolgatörvénynek” elkeresztelt törvénymódosítás miatt – nyilatkozta Kordás László, a szervezet elnöke az ATV Híradójának kedden.
Mára egyértelművé vált, hogy elsősorban a német cégek kérése volt a több évtizeddel ezelőtti állapotokat visszahozó jogszabályi változás. Szijjártó Péter külügyi és külgazdasági miniszter pár napja még homályosan fogalmazva csak arról beszélt, hogy a Magyarországon beruházó német cégek egyértelműen kedvezően fogadták a magyar kormány azon törvénymódosító javaslatait, amelyek „tovább növelik az ország versenyképességét, és a korábban kihívásként emlegetett munkaerő-piaci helyzeten javítanak”.
A rendkívül alacsony munkanélküliségből adódó kihívások miatt az itteni vállalatok már régóta kérték, hogy biztosítsák nekik: megnövekedett beruházásaikhoz a szükséges munkaerő rendelkezésre fog állni – mondta Düsseldorfban Szijjártó. A lényeges mondat azonban az, hogy a szabályozási javaslatokkal
a német cégek beruházási kedvét Magyarországon fenn lehet tartani.
A nagy vihart kavart módosítással évente 250-ről 400 órára nőhet a túlórák száma a munkáltatók számára, 12 hónapos átlagban heti 48 órára emelik a maximális, rendes munkaidőt. S ami igen súlyos, az az, hogy a túlórák elszámolása egy helyett három év alatt történhetne meg (vajon hány alkalmazott fogja kockás füzetben vezetni a túlmunka idejét?). Továbbá mód nyílna arra is, hogy a beosztás folyamatos módosításával pótlék nélkül lehetne túlórát elrendelni, vagyis nagy a veszélye annak, hogy a jövedelem is csökkenni fog.
A 400 órás plafon azzal járna, hogy
de facto visszahoznák a hat napos munkahetet.
A Liga szakszervezet elnöke, Mészáros Melinda azt mondta a Klubrádióban kedden, hogy a munkáltatói képviseletekkel találkozva nem hallott arról, hogy ők kérték volna ezt a módosítást. Ami rájuk is óriási adminisztrációs tehernövekedést róna.
Szíjjártó szavai arra vallanak, hogy a legnagyobb magyarországi beruházók, a német cégek (s ezen belül elsősorban az autógyártók) és a kormány közti különalkuról van szó. Ezt azóta egy államtitkár egyértelművé is tette az egyik kormánytévében.
S mivel képviselői önálló indítványról van szó, anélkül lehetett elkezdeni, sőt le is zárni az általános vitát, hogy előtte tárgyaltak volna a társadalmi partnerekkel.
Aligha véletlen, hogy erre a javaslatra éppen akkor került sor,
amikor lassan a megvalósítási fázisba lép a BMW debreceni gyárának építése. Amelyet már eddig is csak példátlan összegű támogatás ígéretével tudott idecsábítani a kormány: a 12 milliárdos közvetlen kifizetés mellett a költségvetés állja a teljes ipari park létrehozását, a körülötte lévő (s részben a határig húzódó) terület komplett infrastruktúrájának kiépítését. Ezzel már 137 milliárdnál jár a magyar számla. (Amely felett van még a földterület megszerzésének 44 milliárdos kiadása a debreceni önkormányzat részéről, hitelből.)
S noha ezt a területet nyilván mások is igénybe vehetik, ekkora méretű beruházó további megjelenése nem reális, mert már a BMW is alighanem külföldi (ukrán) munkaerőre fog szorulni.
S itt nyer értelmet a Kósa Lajos és Szatmáry Kristóf (munkajogi kérdésekben eddig nem túlságosan jeleskedő) fideszes képviselők indítványa.
Röviden: a magyar gazdaság versenyképessége jottányit se javult, az elmúlt években a mind több munkaerő bevonása fedezte a keresleti igény fedezetét. Ez a tartalék lényegében elfogyott mára, a termelékenység legfeljebb stagnálása miatt
nincs más hátra, mint lehetővé tenni a meglévő munkaerőt több munkára kényszeríteni.
Megnéztem az 1992-es, a jobboldali Antall-kormány munka törvénykönyvi módosítását, amelyet az Országos Érdekegyeztető Tanács elfogadott és akkor a parlament elé került. Abban az időben 144 óra volt az éves túlórakeret, amelyet felemeltek 200 órára – nyilatkozta egy napja a Független Hírügynökségnek Dávid Ferenc. S szó szerint a következőt mondta:
„harminc évvel később elértük azt a ’technikai fejlettséget’, amikor az élőmunka felhasználhatósági keretét kell megduplázni a gazdaság működtetésének érdekében”.
Azért különösen aggasztó ez a romlás, mert az 50-es évek nyugati Marshall-segélyét meghaladó összegű uniós támogatások nagy részét már elköltötte a kormány, s ebből a temérdek pénzből se sikerült a termelékenységet (egy munkaórára jutó érték előállítását) növelni.
Erre világít rá plasztikusan Pogátsa Zoltán közgazdász-szociológus a Piac és Profitnak adott interjúban: a kohéziós források elvileg a nemzetgazdasági termelékenység növelését szolgálják. Ez azonban szinte semennyit nem nőtt Magyarországon. A gazdasági növekedést valóban erősítették, de ez inkább csak keresleti hatás: munkát adott a cégeknek és embereknek a beáramló uniós támogatások okozta kereslet. Hosszú távú növekedést viszont csak azzal lehetne biztosítani,
ha a magas hozzáadott értékű termelésbe fektetnénk, technológiát, infrastruktúrát, humántőkét fejlesztenénk.
Ebből a szempontból rosszabbul állunk, mint a támogatási ciklus elején, mert a magyar kormány ezekre a kulcsfontosságú területekre mélyen az uniós átlag alatt költött és költ a GDP arányában is – mondta Pogátsa.
Ez tükröződik a Világgazdasági Fórum (WEF) legutóbbi, ősszel nyilvánosságra hozott éves versenyképességi jelentésében. Ezen Magyarország a tavalyi 60.-ról a 48-ikra ugrott előre, de idén más módszerrel mérték az országokat, ezért a végeredmény megfelel a 2017-es 60-ik helynek. (Az elmúlt öt évben egyszer se sikerült ennél jobb helyezést elérni a WEF-nél.) Ebben a mérésben már megjelenik a negyedik ipari forradalom közelsége, s ennek alapján visszasorolták azokat az országokat, amelyekben a gazdaság nagyobb részben a természeti erőforrásokra és/vagy az olcsó és képzetlen munkaerőre épül.
Hasonlót állít egy másik neves műhely, az ICEG IMD jelentése pár hónappal korábban: hazánkban a javulás inkább csak a gazdasági értelemben békésebbnek és ígéretesebbnek tűnő európai környezet miatt válhatott reális perspektívává. Következésképpen strukturális változtatások hiányában Magyarország sérülékenysége és az uniós forrásoktól való krónikus függősége a jövőben is folytatódni fog.
Az ország leértékelődését szemlélteti az ICEG IMD grafikonja.
Forrás: ICEG, IMD
Pontosan ugyanerre a következtetésre jutott a Debreceni Egyetem két kutatója egy évvel ezelőtti tanulmányában. Szerintük a magyar út eleddig nem mutatja egyértelmű jeleit egy jövőorientált és konzisztens versenyképességi stratégiának, sokkal inkább erősíti azt a benyomást, hogy
az ország egyre távolabb sodródik az úgynevezett versenyképes gazdaság alapelveitől
és gyakorlatától. Jelenlegi versenyképességi helyzetünket figyelembe véve elmondható, hogy a magyar gazdaság kulcsfontosságú vonzerejét képező egykori tényezők egyre inkább kezdenek elkopni. A megújulásra vonatkozóan pedig nem látszanak előremutató jelek.
A 21. században a fenntartható versenyképesség nem a természeti erőforrások meglétére, még csak nem is a munkaalapú társadalomra épül, hanem az emberi tényezőkre. Vagyis a tudásalapú társadalomra, amelynek három klasszikus eleme az oktatás, a kutatás-fejlesztés és az egészségügy Ugyanarról beszélnek a kutatók, amit Pogátsa Zoltántól is idéztünk.
Magyarország tőkevonzó adottságainak változását mutatja az ábra.
Forrás: IMD, Debreceni Egyetem
S ha valaki netán nem hinne a kormánytól független szakembereknek, álljon itt egy idézet a Matolcsy György vezette Magyar Nemzeti Banktól, amely a nyáron megjelent száz oldalas elemzésében a következőt írja:
„a munkatermelékenység terén még mindig a 2008-as válság előtti szint közelében vagyunk, valamint elmaradunk az unió és a régió átlagos értékétől”.
A kormány(-fő) és a körülötte lévő egyes gazdaságpolitikusok közti (egyre táguló) nézetkülönbségre utal az, hogy miközben Orbán Viktor (és Szijjártó Péter) folytonosan az ipari, elsősorban az autógyártó kapacitások növekedésének dicséretét zengi, a MNB szakértői viszont – ahogyan ezt akkori írásunkban idéztük – ennek bírálatát fogalmazták meg (ahogyan a jelentés a mostani „elmúlt nyolc év” szinte teljes sikertelenségéről árulkodik):
„A működőtőke az elmúlt években elsősorban az alacsony értékteremtő képességű ágazatokba áramlott”.
Az uniós források elherdálása mutatkozik meg abban is, amit az orbáni „nemzeti tőkések” terén láthatunk. Pogátsa Zoltán erről azt mondja, hogy
valójában alig van exportképes, magas hozzáadott értékű terméket előállító magyar cég.
A legnagyobb, nem tőzsdei magyar vállalatok között van két ingatlanos cég, amelyek a hazai gazdaságban aktívak, van két építőipari vállalat, amelyek a magyar állami közbeszerzésektől függnek. Emellett van egy pornó- és egy kaszinócég, de az nem lehet, hogy ezek képezzék a magyar gazdaság alapját. Az összes, nem tőzsdei magyar cég összesített eszközértéke kisebb, mint egyedül a tőzsdén lévő Mol-é.
S hogy tovább árnyaljuk a képet, a közgazdász-szociológus idézi a világhírű francia közgazdászt, Thomas Pikettyt arra magyarázatul, miért éppen a német cégekkel kötött ilyen paktumot a kormány (és miért követi ezt a rövidlátó gazdaságpolitikát).
Eszerint
jóval több profitot eredményez a centrumországoknak az, hogy az iparukat kiszervezik a perifériaországokba,
mint amennyit befizetnek az uniós költségvetésbe, és amennyit a periféria országai támogatásként megkapnak. Akkor is megéri nekik ez, ha pontosan tudják, hogy a pénz jó részét a perifériaországok ellopják, vagy rosszul használják fel. Cserébe barátságos üzleti környezetet kérnek: alacsony béreket, gyenge szakszervezeteket, bőkezű állami támogatásokat, minimális tényleges társasági adót. Németországra ez különösen igaz, ott erősen érvényesül a politikában a Deutschland AG-szemlélet. Vagyis ami jó a nagyvállalatoknak, az jó Németországnak.
Csak nekünk lesz nagyon rossz, már néhány év múlva.
Nem a kevesebb, mint száz minimál-nyugdíjassal szúr ki a kormány a 28 500 forint fenntartásával. Több százezer olyan ember rövidül meg tíz éve, akinek ellátását ehhez az összeghez kötve állapítják meg.
A tb-rendszer átalakítása nincs napirenden, s ezért a minimális öregségi nyugdíj 28 500 forint havi összegét se tervezik emelni – válaszolta egy képviselői kérdésre Rétvári Bence, az EMMI államtitkára.
Ez az összeg éppen tíz éve ennyi, az Orbán-kormány a „hasító gazdaság” láttán se akarja megemelni ezt.
Az államtitkár szerint nagyon kevés embert érint a minimum összeg.
Ez így van: januárban 69-en kapták ezt a semmire se elég „járandóságot” (akiknek megvan a legalább 20 év szolgálati idejük) – írta meg pár hónapja a Pénzcentrum.
Fel kell azonban hívni a figyelmet arra, hogy aligha véletlen a minimál-nyugdíj befagyasztásának fenntartása. A szociális-biztosítási ágazatban az egyik meghatározó viszonyítási érték a minimális nyugdíj:
ellátások összegének sorát ennek valahány százalékában állapítják meg.
Nézzük, melyek ezek a Nyugdíjguru összeállítása alapján.
Mindenek előtt a méltányossági nyugdíj, aztán a szociális ellátások között az aktív korúak ellátása. Ezen belül a foglalkoztatást helyettesítő támogatás és az egészségkárosodási és gyermekfelügyeleti támogatás, az időskorúak járadéka, a települési támogatás, a közgyógyellátás és az egészségügyi szolgáltatásokra való jogosultság.
Az egészségbiztosítási ellátások körében a baleseti táppénz összege függ a mindenkori nyugdíj-minimumtól.
Óriási kör és tétel a családtámogatásoké. Itt a gyes, a gyet és az anyasági támogatás kiszámításának alapja a legkisebb öregségi nyugdíj.
Forrás: KSH
A KSH legutóbbi, augusztusi adatai szerint pár száz híján 200 ezer GYES-t, anyasági támogatást és gyereknevelési támogatást (GYET) folyósítottak. És ezekben az esetekben a minimális nyugdíj legkevesebb 100 százaléka a járandóság összege (de a GYES-nél ikrek után 200, 300 satöbbi százalék, az anyasági támogatásnál 225 százalék, ikrek után már 300 százalék).
Vagyis százmilliárdos összeg az éves tét a nyugdíjminimum makacs befagyasztásával. Persze annak semmi akadálya se lenne, hogy eme juttatásokat más bázisra vetítve számolják ki. A kérlelhetetlenség mögött tehát inkább az húzódik meg, hogy
a kormány a számára kedves felső egy-két jövedelmi osztályt
inkább közvetlenül adóágon kívánja előnyben részesíteni, a nyugdíj-minimumra épülő juttatások maradnak a vékonyodó közép- és alsó rétegnek. A családi pótlék emelésének ugyancsak tíz éves stopjában ugyanez a társadalompolitikai cél mutatkozik meg.
Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint a jövedelmi különbségek tudatos növelése. Tényleg senkit nem hagynak az árok szélén – belerúgják.
A napokban mi is közöltük a Policy Agenda két kutatásának eredményeit, amelyekből kiderült, hogy Magyarországon nőttek a jövedelmi különbségek, és lényegesen nagyobbak, mint például Svédországban, ahol 2016-ban a mediánbér 89 százaléka volt az átlagbérnek, míg ez Magyarországon csak 74 százalék volt. (A medián azt mutatja, hogy mennyi a jövedelem a sorba állított keresetek közepén.)
Amivel ezt most ki akarom egészíteni, az egy széles körben elfogadott téveszme cáfolata: nem igaz, hogy az egykulcsos adórendszer miatt mindenki azonos arányban adózik. Épp ellenkezőleg! Már csak azért is, amit a Policy Agenda kiszámolt: a magas jövedelműek lényegesen több kedvezményt kapnak, lényegesen többet spórolhatnak meg ezért a személyi jövedelemadóból. Miközben például a mindenkinek egyformán járó családi pótlékot évek óta nem emelik. Ez persze igaz és felháborító, de ennél is fontosabb, hogy az SZJA nem az egyetlen adó, amit fizetünk.
Magyarországon kell fizetni Európa legmagasabb áfáját, ami 27%!
Márpedig akinek alacsony a jövedelme, az gyakorlatilag az egészet olyasmire költi, ami után fizetheti az áfát: rezsi, élelmiszer, közlekedés. Ellentétben a magas jövedelműekkel, akik a jövedelmük nagy részét félreteszik megtakarításokban, utazások közben külföldön költik el alacsonyabb áfával, beruháznak cégbe, ingatlanba stb. Ráadásul jó részük tulajdonos egy cégben, ahol céges autót, telefont használ és elköltségeli a kiadást. Arról már nem is szólva, hogy a leggazdagabbak a jövedelem nagy részét el is tüntetik az adóhatóság elől, strómanok, céghálózatok, offshore cégek, külföldi bankszámlák segítségével.
A Fidesz által felszámolt progresszív személyi jövedelemadóval lehet csak elérni, hogy mindenki nagyjából azonos arányban adózzon. Ha pedig az alacsony jövedelműeket támogatni akarjuk alacsonyabb adóval, akkor még erőteljesebben növekedő progresszív adóra van szükség.
Miért lehet jó bármilyen kormánynak a jövedelmi különbségek, a szegénység növelése az országban? Azért mert a kiszolgáltatott társadalmi rétegek jobban manipulálhatók és – legalábbis addig, amíg be nem következik valamikor a társadalmi robbanás – jobban kordában tarthatók. Hiába cáfolják, ez egyértelműen a demokrácia felszámolását, a diktatúra kiépítését szolgálja.
Akinek egy hete megvolt az építési engedélye, annak 2023 végéig kitolódik a kedvezményes áfa. Ez a csúszásban lévő kivitelezések problémáját oldhatja meg, több új lakás emiatt nem épül.
A kormány törvényjavaslatot fog benyújtani a kedvezményes 5 százalékos lakásáfa határidejének megtoldására – közölte reggel Varga Mihály pénzügyminiszter. Eszerint 2023. december 31-ig továbbra is az 5 százalékos áfakulcs alkalmazható azon új lakóingatlanok értékesítésekor, amelyek 2018. november 1-én végleges építési engedéllyel rendelkeztek.
Vagyis amely tervezett fejlesztéseknek már egy hete megvolt az építési engedélyük, azok további öt évig élvezhetik az alacsony áfa előnyeit.
Ezzel a második enyhítéssel a kormány azon tud segíteni, hogy a keresletet kapacitással követni képtelen ágazatban ezrével vannak olyan kivitelezések, amelyek
tetemes csúszás miatt nem lesznek befejezhetők 2019. végéig.
Az eredeti szabály értelmében a kedvezményes áfa hatálya ekkor telt volna le, amely a 27 százalékra visszaugró adó miatt jelentős építőipari visszaesést jelzett előre.
Nemrégiben a kormány azzal állt elő, hogy a jövő év végén szerkezetkész ingatlanokra tette lehetővé az 5 százalékos kulcs átmeneti fenntartását. Ennek kockázatairól itt írtunk.
A mostani – véglegesnek látszó – módosítási javaslattal
aligha lesz több lakás a piacon,
mert a kivitelezők és az új lakást venni készülők is jó ideje azzal számoltak, hogy bő egy év múlva egyik napról a másikra szűnik meg az alacsony áfakulcs.
A legfrissebb statisztikai adat is azt mutatja, hogy a harmadik negyedévben kiadott 8500 építési engedély beleillik a trendbe: egyre kevesebben készülnek építkezést elindítani. Becslések szerint idén nagyjából 20 ezer, jövőre ennél valamivel talán több új lakás épülhet.
Éves alapon 20 százalék feletti mértékben drágultak a lakások a második negyedévben a fővárosban, vidéken viszont az országos átlaggal megegyezően, 16 százalékkal, a községekben „csak” mintegy 12 százalékkal.
Ütemében is gyorsult a lakások éves alapon számított drágulása a második negyedévben, a megelőző három havi 17,8 százalék után 20,2 százalékkal – derül ki a Magyar Nemzeti Bank friss jelentéséből. Az országos átlag 16,2 százalék volt, ami az inflációt beszámítva 12,7 százaléknak felel meg. (Az áremelkedés számításának sajátossága, hogy a lakások árváltozását nem veszi figyelembe a KSH a fogyasztói árakban, mert ezeket a vásárlásokat beruházásként számolja el.)
Ahogyan haladunk lefelé a települések mérte szerint, a növekedés mindenütt jelentős, de
csak Budapesten haladja meg az országos átlagot.
A vidéki városokban ezzel megegyező (16,3 százalék) a drágulás üteme éves összevetésben, a községekben viszont „csak” 11,8 százalék, az inflációval korrigálva ez már 10 százalék alatti reál-árnövekedés.
Nem csak településtípusok szerint, hanem regionálisan is tágul az olló az országon belül. Közép-Dunántúlon a városokban a budapesti drágulást is lepipálva nőttek az árak (21,4 százalék), Dél-Alföldön 18,4 volt a második legmagasabb ütem. A többi régió városaiban 16-17 százalék volt a drágulás, érdekes módon Közép-Magyarországon csak bő 7 százalék.
A következő egy évben várhatóan tovább nőnek a lakásárak, ha bebizonyosodik a GKI Gazdaságkutató ugyancsak mostani prognózisa, ami az ingatlanpiac változatlan fellendülését várja. Ők 2-5 százalékos drágulást valószínűsítenek felmérésük alapján.
„ A kultúrára szánt adó-felajánlást ellopják, a sportét viszont nem!”- egyetlen mondatban így foglalható össze L Simon László ex-államtitkár bejelentése, amelyben jelezte, hogy a kormány meg kívánja változtatni az előadók, művészek, zenészek támogatásának tao-rendszerét. A Fideszes politikus szerint az épülő stadionok, futballpályák, uszodák, arénák azt bizonyítják, hogy a vállalkozók pénzét hasznos célokra fordítják. Írásunk azt elemzi, hogy a fejlődés kétségtelen, hisz ma is terjed a stadionépítési láz, jövőre átadják a 200 milliárdba kerülő Puskás Ferenc stadiont is, ámbár a mérkőzésekről elmaradnak a szurkolók. Ezen kívül számtalan visszaélésről lehet sejtésünk, ennek ellenére az állami ellenőrzés ezekre az esetekre nem terjed ki, a népnyelv szerint a „fociban nem lopnak, mert azt Orbán Viktor nem engedné”
A kultúra támogatására felajánlott adókedvezmény, vagyis tao támogatás harmadát ellopják, ezért kell megváltoztatni az egész rendszert – ezzel a mondattal turnézta végig a magyar sajtót L Simon László. Meglepő módon a Fidesz országgyűlési képviselője még az ellenzéki orgánumokban is meglengette a véres kardot. Nem szokványos eset. Elég súlyos a bejelentés, különösen, ha hozzátesszük, hogy legutóbb 37 milliárdnyi támogatás harmada tűnt el magánzsebekben. Tehát 12 milliárd forintot simán ellopnak. Ez annyi pénz, hogy egy magyar kisváros valamennyi lakóját, még a közellenségnek számító hajléktalanokat is milliomossá tehetné. És ez így megy évek óta.
Ezúttal mégsem az ellopott 12 ezer milliárd lenne a téma, még csak az sem, hogy a Fidesz politikusának szokatlan kirohanása a lopás ellen feltehetően azt hivatott előkészíteni, hogy a hatalmas summáról a jövőben ne a pénzt felajánló vállalkozók, még csak ne is a művészek döntsenek, hanem a magyar kormány minisztere. Így aztán a totális centralizáció jegyében a kultusztárca kézből etethetné a művészeket, aki pedig nem kíván kormányzati tenyérből zabálni, az bezárhat. Ennyi.
Egy ilyen döntés természetesen alkalmas arra, hogy a Fidesznek a kultúra területén is meglegyen e kétharmados befolyása, vagyis a pénzosztás felügyelete a szigorúan vett kultúrharc része. L Simon persze ezt tudja, s nyilván azt is, hogy amit a vállalkozói pénzekből színházra, komolyzenére, irodalomra költhetnek, az legfeljebb aprópénzt a sportra költött tao százmilliárdjaihoz képest. A sportközgazdászok egybehangzó véleménye szerint ezt a pénzt átláthatatlanul költik el, s egy részét el is lophatják. Le Simon mégis azt állítja, hogy a sportot támogató tao-rendszerben nincs szükség semmiféle szervezeti változásra. Az egykori kulturális államtitkár szerint ezen a területen a fejlődés látványos, sorra épülnek a stadionok, futballpályák, sportcsarnokok, s nem is beszélve a világversenyeket lebonyolító méregdrága uszodákról. Persze, L Simon elégedettsége származhat abból is, hogy ezeket a tíz- és százmilliárdokat leginkább Fideszes politikusok, vagy a holdudvar tagjai költik. Akik ha lopnak is, akkor legfeljebb – Lánczi András avatott magyarázata szerint – a hazai burzsoázia kiépítésén, tehát az Orbán kormány programjának megvalósításán fáradoznak.
S igaza lehet L Simonnak, valóban komoly eredmény, hogy 2011-től öt éven át 285 milliárd forint vándorolt sportszervezetekhez, amiből a kormány legalább 33 stadion építését vette programba. Ez kb. 350 milliárd forint, illetve 280 ezer 914 férőhely. Eközben a lelátók üresek a futball-, a kézilabda-, kosárlabda pályákon. A stadionépítési láz azonban mégis csillapíthatatlanak látszik. A sport lobbi által meg nem fertőzött Építészfórum című magazin szerint a hazai verseny-, utánpótlás- és szabadidősport fejlesztéséhez szükség van színvonalas sportlétesítményekre, de a jóból is megárt a sok. Az ország lakóinak igényét nem lehet figyelmen kívül hagyni, hisz ma a stadionok kapacitása a reális szükséglet három- négyszeresét is meghaladja. Már közhely-számba megy, hogy a felcsúti Pancho Aréna 3600 szurkolót tud leültetni, de valójában a nézőtér fele is elég lenne, hiszen rendszeresen csak maximum 1700 látogatója van. Igaz, köztük van Orbán Viktor, és cseppet sem népes udvartartása, ami nem mellékes körülmény. De ugyanez a helyzet Debrecenben is, ahol a városi stadion közel 20 ezer ember befogadására képes, miközben a nézőszám alig éri el a 2500-at. Sőt, az ürességtől kongó Fradi, a DVSC, az MTK és az UTE felújított stadionjaiban a szemérmes köztelevízió már nem is mutatja a lelátókat, ahol legfeljebb minden harmadik negyedik széken ül valaki. Ennek ellenére folyamatosan érkezik a társasági adókedvezmény, a legtöbb pénzt Felcsút, Mezőkövesd és Kisvárda kapja. Nyeli a költségvetési pénzt a Puskás Ferenc Stadion is, ami a mai tervek szerint eléri a 200 milliárdot, miközben a foci szurkolótábora folyamatosan zsugorodik, s ennyi pénz tulajdonképpen megmenthetné a főváros haldokló egészségügyét.
A szakértők szerint ma semmi köze nincs az elért teljesítménynek a tao támogatások megszerzéséhez, de – mint láttuk – a szükségleteket sem tükrözi. Sokkal inkább politika-függő, és ez olyan komoly esélyegyenlőtlenséget teremt, ami inkább árt a versenynek, árt a sportnak. Arról nem is beszélve, hogy a stadionok műszaki fenntartása nagyon drága, Muszbek Mihály sportközgazdász kiszámolta, hogy egy stadionra vetítve a beruházási költség 2-5 százaléka, ami a Fradi Stadion esetén tíz év alatt elérheti a százmillió forintot. A Puskás Ferenc stadion fenntartása ennek a sokszorosa lesz, de még senki nem tudja, hogy ezt a pénz ki fizeti. Terveztek stadiont Szigetszentmiklósra – amit nem fejeztek be, mert elfogyott a pénz –, de Kisvárda, Dorog, Budaörs is szóba került, s ha hozzátesszük a Nemzeti Korcsolyázó Központ tervezett építését is, akkor eddig 796 milliárdnál tartunk. Az építész szaklap szerint a költségvetés szinte mindenütt „elszáll”, részben az előkészítés hiánya, a tervezés hiányosságai, a pazarló menedzsment miatt. A szóbeszéd szerint a túlszámlázás is komoly.
Ezek a nagy sportépítkezések sokak szerint a pénzek lenyúlásának lehetőségét teremtik meg. Az egész ország dühöngött, amikor a vizes világbajnokság összköltsége 140 milliárd körül állt meg, ám a kiadások még azután is folyamatosan nőttek, hogy a világverseny már régen befejeződött. A szakértők szerint a legnagyobb baj, hogy a pénzek elköltését alig ellenőrzik. Bár a tao-pénzek körül elkövetett szabálytalanságok feltárására az állam, és annak ellenőrző szervei a legritkábban vállalkoznak, de megtette ezt a Transparency International Magyarország nevű civil szervezet. Megállapításaik szerint a közpénznek számító tao támogatásokat átláthatatlanul költik.
A Független Hírügynökség is beszámolt arról, 2015-ben a Transparency felfedezte: akadnak olyan társaságok, akik úgy játsszák ki a támogatási rendszert, hogy saját csapataikat támogatják. Vagyis saját maguknak adóznak. Ezen kívül a civilek hallottak úgynevezett „táskás” emberekről, aki tao-brókerként ügyködtek. Vagyis összehozták a vállalkozás és a sportág képviselőit, ám az adótámogatás egy részét – 30-50 százalékról hallottak – visszacsorgatták az adományozó cégnek.
Ha ez igaz, akkor komoly csalásnak számít, s érthetetlen, hogy ezeket a pénzmozgásokat az állam miért nem ellenőrzi kellő hatékonysággal. A legfrissebb adatok szerint 2011-2018 között 500-550 milliárd forint összegű adóbevétel nem folyt be az államkasszába, s ezeket az összegeket a szakértők szerint átláthatatlanul költötték el sportfejlesztésre.
Úgy tűnik azonban, hogy ez az átláthatatlan pénzköltés a Fideszes vezérkart nem zavarja, különben a sport tao rendszerét is igyekeznének átalakítani, vagy legalább az ellenőrzést szigorítanák. De megelégszenek azzal a magyarázattal, hogy a sportban nincs lopás, mert Orbán Viktor nem engedné. Így aztán a sport területén érvényes több százmilliárdos adótámogatás sorsával nem foglalkoznak.
Csak azzal a 12 milliárddal, amit szerintük a kultúrából ellopnak. Persze, ez is valami.
A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.
A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.
A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.
