Hasznos

Pincér, duplát kérek, cukorral, ma szükségünk lesz az eszünkre, mert pénzről lesz szó. Kevés pénzről is, sokról is, adósságról is, hitelről is, kamatokról is, szóval nem árt most a tiszta fej, mert érdekes dolgok fognak kiderülni. Érdekesek és egyáltalán nem örömteliek: például el fogunk oszlatni pár közkeletű és kellemesen hangzó félreértést.

Ugyanis a rossz hír is hír, azt is el kell mondani, annak a nem ismerete tán még károsabb is lehet, mint a jó híré. De előbb lássuk, mennyink van. Van maguknál bagatell huszonhét millió forint? Mert én nem találom az enyémet, biztos letettem az éjjeliszekrényre az este, a macskák meg eljátszották valahova. Maguknak meg kell legyen. Azért kell, mert az MNB adatai az átlagos magyar háztartásnak ekkora a vagyona.

Gazdagok vagyunk, kérem.

Tessék elrakni a kaszát, a kapát és a vasvillákat, nem én mondom ezt a bődületes baromságot, hanem a statisztika, amit a Nemzeti Bank rendelt meg. Különben pedig, ha átlagot számítunk, nem is hazudik. Hogy jön ki az átlag? Mondjuk mi most leülünk valahol, iszunk két kávét egy ezresért, aztán átszaladunk a közeli gépészeti szakboltba és vásárolunk egy lépegető exkavátort harmincmillió forintért. Akkor mi ketten együtt költöttünk harmincmillió-egyezer forintot, vagyis fejenként tizenötmillió-ötszázat. Igen, de az exkavátort én viszem haza, maguk meg azon gondolkodnak, hogyan költhettek el nyom nélkül tizenötmilliót… Szóval, cseles dolog az átlag, nem véletlenül imádják a politikusok propagandára használni. Van, amikor különben hasznos és fontos – de becsapós tud lenni.

Ez a családonkénti, pontosabban háztartásonkénti huszonhét millió forint is úgy jött ki, hogy – most tessenek figyelni! – az ország leggazdagabb tizedének akkora vagyona van (61 ezer milliárd forint), hogy az már önmagában is megemeli az átlagot, bármi más legyen a helyzet a többi kilenctizednél. Mi több, a lakosság leggazdagabb egytizedénél van a magyar összvagyon 60 százaléka, ez a tized több százezer embert jelent, ennél sokkal kevesebben vannak a dúsgazdagok. Ugyanis

az ország leggazdagabb 1 százaléka birtokolja az összvagyon 25 százalékát!

A második leggazdagabb egytizednek már jóval kevesebb vagyona van, a valódi középrétegnek pedig, átlagosan tizenkét milliója – de azért tessék belegondolni, hogy ebbe beleszámít a lakás és a kocsi, sőt, a nyugdíjpénztári megtakarítás is.

És ha lejjebb nézünk a szegényebb háztartásoknak van ugyan átlagosan 4,4 millió forint vagyona, de ugyancsak átlagosan van nekik 5,6 millió forint tartozásuk is – tehát a mérleg negatív. Összességében elmondható tehát, hogy az ország szegényebb felénél van a magyar lakosság vagyonának 8,9 százaléka, a gazdagabb felénél pedig a többi 91,1 százalék.

Ráadásul 2014 óta csakis a leggazdagabb egytized vagyona nőtt, mindenki másé stagnál vagy inkább csökken.

Hát így már árnyaltabb az a kép, amit az Origo hurráoptimista módon azzal a címmel közölt, miszerint

„MNB: Jelentősen nőtt a háztartások vagyona”.

Amink van, annak is a legnagyobb része ingatlan, jármű, nyugdíjalap és – adósság.

Akkor most térjünk rá a rossz hírre.

Kísértet járta be az elmúlt hónapban a magyar sajtót, a devizahitelek eltörlésének kísértete, ami főleg azért baj, mert nem csak félrevezetésre szakosodott álhírlapok terjesztették, hanem komoly, hiteles sajtótermékek is – és hát szó szerint közérdekű a kérdés, nem szabad a rengeteg bajban lévő embert olyasmivel kecsegtetni, olyan hamis reményt ébreszteni bennük, amire kevés vagy semmi az esély.

Röviden: vagy eltörölhetőek a devizahiteles tartozások, vagy nem, de a gyakorlatban inkább nem. Miről volt szó?

Március 14-én az MTI – és az ő nyomán majdnem a teljes magyar sajtó – a következő hírt tette közzé:

„Uniós bíróság: visszamenőleg is megsemmisíthető a tisztességtelen feltételeket tartalmazó devizahitel.”

Brüsszel/Luxembourg, 2019. március 14., csütörtök (MTI) – Az uniós joggal ellentétesek azok a magyar jogszabályok, amelyek nem teszik lehetővé, hogy visszamenőleges hatállyal megsemmisítsék az árfolyamkockázattal kapcsolatos tisztességtelen szerződési feltételt tartalmazó devizaalapú kölcsönszerződéseket – közölte döntését az Európai Unió Bírósága csütörtökön.

A luxembourgi székhelyű uniós bíróság ítéletében hangsúlyozta, a szerződésnek megsemmisíthetőnek kell lennie, amennyiben az tisztességtelen szerződési feltétel nélkül nem teljesíthető.
2014-ben Magyarország több törvényt hozott a devizaalapú kölcsönszerződések tisztességtelen szerződési feltételeinek módosítása érdekében. A törvények ugyanakkor nem vonatkoztak e szerződések árfolyamkockázathoz kapcsolódó rendelkezéseire, amelyet így továbbra is a kölcsön felvevője viselt. A törvények azt is előírják, hogy a hitelfelvevő nem nyilváníttathat visszamenőlegesen érvénytelennek olyan kölcsönszerződést, amely olyan tisztességtelen szerződési feltételt tartalmaz, mint például az árfolyamkockázat.
Ítéletében az uniós bíróság kimondta, egy tisztességtelennek minősített szerződési feltételt úgy kell tekinteni, mint amely nem is létezett, és így nem róhat kötelezettséget a fogyasztóra. Számára olyan helyzet visszaállítását kell lehetővé tenni, mint amilyenben az említett szerződéskikötés hiányában lenne.
Az árfolyamkockázatra vonatkozó szerződési feltételt illetően a bíróság rámutatott, abban az esetben, ha bizonyítják e szerződési feltétel tisztességtelen jellegét, az ilyen rendelkezést tartalmazó szerződés érvényben tartása nem tűnik jogilag lehetségesnek.” (MTI)

Azért idézem a maga teljességében a hírt, mert így, ilyen formában igaz, de mivel jogról beszélünk, fontos benne minden szó. Az ítélet szó szerint ezt mondja ki és nem többet, de már ez is nagy reményeket keltett sokakban. Holott világosan láthatjuk, hogy

csak akkor semmisíthetőek meg a hitelszerződések, igaz, akkor visszamenőlegesen is, ha az árfolyamkockázattal kapcsolatban tisztességtelen szerződési feltételt tartalmaztak.

Ennek a fogalmába az is beletartozik, ha nem figyelmezették a szerződő felet magára az árfolyamkockázatra.

Na, akkor például valóban megsemmisíthető a hitelszerződés.

Nem véletlen, hogy a 2014-es magyar törvények erről megfeledkeztek, messzire vezetne elmagyarázni, hogy ez végül is kinek az érdekét szolgálta, de hogy az adósokét nem, az biztos. Most tulajdonképpen az derült ki, hogy ha egy ilyen ügyben ütközik a magyar és az uniós joggyakorlat, melyik az erősebb.

Elvileg az uniós.

Ugyanakkor, ha a szerződés figyelmezteti az ügyfelet az árfolyamkockázat vállalásának veszélyeire, és ezt érthető módon teszi (ez az uniós jogban fontos, általánosan tájékozott, ésszerűen figyelmes és körültekintő, átlagos fogyasztót vesznek alapul), akkor bizony nehezen támadható. Azonban, a rossz tájékoztatás esetén a gyakorlatban a nemzeti jogszabályok dolga volna elbírálni a szerződéseket, ha erre a nemzeti jog nem képes, akkor jön az európai jog. Márpedig nálunk nem képes, ugyanis nem is foglalkozott a tárgykörrel.

Tulajdonképpen azt mondta ki a luxemburgi bíróság, hogy akkor semmisíthetők meg a devizahitel-szerződések, ha Magyarország nem igazítaná ki a tisztességtelen szerződéseket.

Ez nálunk a mostani rendelkezések alapján úgy néz ki, hogy mivel az érvényessé és hatályossá tételt a felek közötti egyensúly helyreállításával kell elérni – tehát, aki vállalta annak kockázatát, hogy alacsonyabb kamatot fizet a forinthitelnél a kölcsönfelvételre választott deviza mindenkori árfolyamától függően, az nem részesülhet utólag kamatelőnyben, tehát amennyiben egy devizahitel visszamenőlegesen forinthitellé válik, mert a bank nem tájékoztatta az ügyfelet megfelelően az árfolyamkockázatról, akkor a visszamenőleges forintosítás közben az ügyfél nem a devizahitel alacsony kamatát fizeti meg visszamenőlegesen, hanem a magasabb forinthitel-kamatot. Így jogilag fenntartható az egyensúly. Azonban a szerződések csak akkor semmisíthetőek meg, ha vagy egyáltalán nem volt bennük szó árfolyam-kockázatról, vagy olyan mértékben volt hamis a tájékoztatás erről a fogalomról, hogy az már szemenszedett hazugságnak is nevezhető.

Tehát, nagyon leegyszerűsítve a dolgokat: a devizahitel-szerződés csak akkor semmisíthető meg, ha

1. Nem volt benne egy szó sem az árfolyam-kockázatról

2. Volt, de olyan mértékben elbagatellizálta azt, hogy az állítások egyértelműen hamisak

3. A magyar jog nem képes visszamenőlegesen kiigazítani a dolgokat.

Ebben az esetben az európai jog megengedi, sőt, követeli a szerződés megsemmisítését, más esetben nem.

Biztos, hogy voltak ilyen szerződések is, de az a helyzet, hogy a 2014-es törvényi rendezés után már nem nagyon kötöttek efféléket. Szóval – egyes esetekben lehet remény, de távolról sem vonatkozik ez a mostani határozat mindegyik szerződésre, általában.

Sajnos, kérem, sajnos.