Hasznos

Energiában is élre tör Mészáros

A veszteségessé vált Mátrai Erőművet eladja a Mészáros-birodalom, de az energetikában őt év múlva a három legnagyobb egyike lenne. Más érdekeltségeiket átalakítják, részben eladják.

A bő egy hónapja megkötött szándéknyilatkozatnak megfelelően a Mészáros Lőrinc birodalmának központi cége, az Opus Global bejelentette, hogy eladják az állami MVM-nek a Mátrai Erőmű Zrt. 72,66 százalékát. Ezzel a többi rész mellé állami kézbe kerül (vissza) az utóbbi időben veszteségessé vált – az ország második legnagyobb – erőműve. A 2017-es megvétel után mostanra kiderült, hogy mégse akkora buli az energiatermelő vállalat. Így a várhatóan 200-300 milliárdos felújítást már közpénzből fogja elvégezni az MVM. A vételár üzleti titok.

A tranzakció bejelentése után több interjú jelent meg Gál Miklóssal, az Opus vezérigazgatójával. Ezekből kiderül, hogy a Mészáros-birodalom nagy arányú átalakítást tervez befektetéseik körében. Ezen belül az energetikai ágban a legnagyobbat. Itt

az energiatermelés helyett a szolgáltatás és az energiakereskedelem a cél.

(Az energiatermelésben elsősorban a napenergia marad. Ennek megfelelően a Mátrai Erőműről leválasztották a meglévő naperőparkokat. Tehát az MVM-es csomag része a Geosol is, amely biomasszát állít elő az erőműnek.)

A hálózatüzemeltetésre akarnak koncentrálni itthon, de a térségben mindenütt.

Gáz- és villamosenergia-szolgáltató társaságokat vennének akár külföldön is.

Az erőműért kapott pénzt erre költenék. Itthon már megszerezték a tiszántúli gázszolgáltatót, a Tigázt, és jövő év végére lezárul a Titász megvételének lezárása. Energiakereskedő társaságuk felépítésében a második negyedévben gyorsulhatnak fel látványosabban az események – mondta Gál. A megújuló energiában elsősorban hazai terveik vannak.

Bár felröppent a hír korábban, hogy az MVM-ügylet keretében megveszik az Émászt, a vezérigazgató most azt mondta, egyelőre nincs fókuszban az áramszolgáltató.

Ambícióik nem szerények. Azt szeretnék, ha

öt év múlva az E.ON és az MVM az Opus lenne a három legjelentősebb energetikai szereplő egyike az országban.

A meglévő teljes vagyonelemeket is érinti az átalakítás. További értékesítéséek is lehetnek, egyfajta ésszerűsítésre törekszenek. Ez már zajlik, az ingatlanos Appeninnt eladták, s megy a CIG Pannónia biztosítóban lévő részesedés leszorítása is 10 százalék alá. Megszüntetnék a kereszttulajdonlásokat, és megszabadulnának minden olyan részedéstől, amelyek eredményére lényegében nincs hatásuk.

A nagy cégek jobban érzik a bajt

A nagy és döntően exportáló cégekben erőteljesebb a jövő miatti aggodalom, továbbá az építőiparban esett nagy mértékben a bizalom. Ez nagyjából fordított tendencia a korábban megszokott folyamatokhoz képest. Jelenleg általános a pesszimizmus.

Legújabb negyedéves felmérésében a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Gazdaság- és Vállalkozáskutató Intézet (MKIK GVI) októberben kérdezte meg a hazai gazdaságot reprezentáló 400 cég vezetőit. A júliusival összevetve a kép meglehetősen borús. A negyedéves konjunktúramutató már korábban is süllyedt, most 33-ról 26 pontra esett vissza.

Forrás: MKIK GVI

Az ábrán látható, hogy a vállalkozások körében

öt éves felfelé tartó trend utánidén júliustól meredeken zuhan a hangulat.

A mutató értéke a kereskedelmi vállalkozások esetében a legmagasabb (+32 pont), az egyéb gazdasági szolgáltatásokat nyújtó cégek körében +31, a feldolgozóipari cégek esetében +24 pont, míg az építőipari cégek körében (+19 ponttal) a legalacsonyabb. Ez egyáltalán nem meglepő: a feldolgozóiparban már jó ideje érződik a külső kereslet fokozatos csökkenése (de legalábbis a félelem növekedése), amely

itt-ott már a létszám csökkenésében is megmutatkozik,

az építőiparban a kedvezményes lakásáfa egy részének kifutása januárban, és az egekbe szökött árak miatt várható csökkenő vásárlóerő. (Utóbbi ágazatban a legnagyobb, 30 pont csökkenést mértek július óta.) A magyar gazdaság mindinkább legerősebb húzóereje a belső kereslet, tehát a kereskedelmi vállalkozások hangulati mutatója ezért a legmagasabb.

Nagyjából-egészében megfordult a korábbi trend. A az elmúlt egy-két évi negyedéves felmérésekben a legnagyobb (250 főt meghaladó) méretű, a jellemzően exportra dolgozó cégek körében volt igazán optimista hangulat. Most viszont  a mutató a döntően exportáló vállalkozások körében a legalacsonyabb (+22 pont), a részben exportálók esetében +33 ponton áll, míg a nem exportáló cégek körében +27 pont. (A negyedéves süllyedésben nem pont ez a kép mutatkozik, de a romlás folyamatos.)

Forrás: MKIK GVI

A görbékből kiderül, hogy a nagyvállalatok milyen meredeken veszítik el optimizmusukat, noha a negyedéves változás náluk viszonylag enyhe, 7 pont, szemben az 50-99 fős cégekkel, ahol kétszer ekkora hangulatromlást mértek. Ezek

a nagy cégek a válság óta szinte mindig a legjobb értékeket produkálták mostanáig.

A mutató a 20–49 fős vállalkozások esetében +31 pont, az 50–99 fős kategóriában +25 pont, a 100–249 fős cégek körében +31 pont, míg a 250 főnél nagyobb vállalatok esetében szintén +25 ponton áll a mutató.

Sokat mondó a kutatás azon megállapítása, hogy az almutatók (például rendeléállomány, kapacitáskihasználtság, teremelsé szintje, beruházások, létszám alakulása) körében a vállalkozások vezetői

a jelenlegi jövedelmezőség kivételével rendre pesszimistábban ítélik meg az összes vizsgált szempontot

a júliusihoz viszonyítva. Az előző év azonos időszakához képest – a beruházások várható szintjével kapcsolatos várakozások kivételével – szintén minden mutató tekintetében negatívabb a vállalatok helyzetértékelése, mint 2018 októberében.

Vagyis most

a nagyvállalatok jellemzően pesszimistábban ítélik meg helyzetüket a kis-és középvállalkozásokhoz viszonyítva,

kivételt csak a jelenlegi, illetve a várható üzleti helyzet, valamint a jelenlegi jövedelmezőség értékelése képez ez alól. Jelentősebb különbség a jelenlegi jövedelmezőség, illetve az elmúlt féléves, valamint a várható termelési szint esetében tapasztalható. A termelési szint megítélése tekintetében a kis-és középvállalkozások a jelenre és a jövőre vonatkozóan egyaránt lényegesen pozitívabb helyzetértékelést adtak, mint a 250 fő feletti nagyvállalatok. Összességében júliushoz viszonyítva a kis-és középvállalkozások körében az összes vizsgált mutató értéke csökkent, a nagyvállalatok átlagpontszáma a jelenlegi jövedelmezőség esetében emelkedett, a többi mutató esetén azonban szintén csökkent.

A lakosság még optimista

Decemberben a GKI konjunktúraindexe hároméves mélypontjára esett az üzleti várakozások markáns romlásának következményeként. A fogyasztói várakozások azonban, ha csak minimálisan is, de javultak – közölte a GKI Gazdaságkutató Zrt.

A prognózis meglehetősen hűen tükrözi a mérésekben testet öltő várható tendenciákat. A lassulás a világpiacon, elsősorban az EU-ban visszaveti a becsült termelést, az építőiparban a kedvezményes áfa részbeni kifutása az év elején csökkentheti a keresletet – ezzel számolnak az iparágakban. Ezzel szemben a lakossági fogyasztás változatlanul magas szinten áll, hovatovább ez húzza a magyar gazdaságot, s ez tükröződik az ágazati várakozásokban.

A GKI által, az Európai Unió támogatásával végzett felmérés szerint a konjuktúraindex az októberi mínusz 0,7 pontról 2,8 pontra erősödött novemberben, decemberben azonban már mínusz 1,1 pontra süllyedt. Az üzleti bizalmi index az októberi 2,5 pontról novemberben 7,0 pontra nőtt, decemberben pedig már csak 1,5 pontot ért el. A fogyasztói bizalmi index az októberben mért mínusz 9,8 pontról novemberre mínusz 9,2, decemberre pedig mínusz 8,4 pontra javult.

Az üzleti várakozásokon belül

az ipari és építőipari várakozások jelentősen estek novemberhez képest, a kereskedelmi és szolgáltatói bizalmi index viszont gyakorlatilag nem változott.

Az ipari bizalmi index két havi emelkedés után decemberi zuhanása következtében még a szeptemberi, nagyon alacsony szintjétől is kissé elmaradt, és ezzel hatéves mélypontjára esett. Romlott az elmúlt időszaki termelés és a rendelésállomány – ezen belül az exportrendeléseké is -, valamint a készletek megítélése, és kedvezőtlenebbek lettek a termelési várakozások.

Az építőipari bizalmi index decemberben számottevően esett, de továbbra is ez a legoptimistább ágazat. Az idei év utolsó hónapjában a magas- és a mélyépítő cégek is borúlátóbbá váltak. Az előző háromhavi termeléssel és a rendelésállománnyal kapcsolatos elégedettség is romlott novemberhez képest.

A kereskedelmi bizalmi index a novemberi enyhe emelkedéssel megegyező mértékben csökkent, míg a szolgáltatói bizalmi index decemberben stagnált. Az általános üzleti helyzet megítélése rosszabb lett, a forgalmi várakozások viszont javultak.

A foglalkoztatási várakozások a novemberi javulás után kissé romlottak,

ami az ipar és a kereskedelem gyengébb létszámbővítési szándékának következménye, az építőiparban és a szolgáltató szektorban ugyanis szerény erősödés történt. A lakosság munkanélküliségtől való félelme csökkent. Az áremelési szándék a kereskedelem kivételével gyengült. A fogyasztók inflációs várakozása viszont továbbra is hullámzó, decemberben éppen csökkent, igaz hibahatáron belül.

A magyar

gazdaság jövőjéről alkotott vélemény a novemberi javulás után összességében kissé romlott,

ezen belül az iparban és a kereskedelemben érezhetően, az építőiparban és a szolgáltató cégeknél javult, ahogyan a lakosság körében is. A GKI fogyasztói bizalmi index novemberhez hasonlóan decemberben is emelkedett kissé. A lakosság saját pénzügyi helyzetét és megtakarítási képességét javulónak érzékelte, a nagy értékű tartós fogyasztási cikkek vásárlási lehetőségét viszont kissé romlónak.

Bezár az egyik autóipari cég

Úgy fest, mind a 225 alkalmazottját elküldi az Eckerle Automotive Zala Kft., és leszerelik a gépeket is. A PM bízik abban, hogy Zala megyében elég üres állás van.

Két hete jelezte alkalmazottainak a német tulajdonú Eckerle Automotive Zala Kft., hogy csoportos létszámcsökkentés keretében 2020 elején elbocsátja 225 emberét – írta meg az Alfahír. A levélben „a munkáltató működésével összefüggő ok, a külföldi kereslet, megrendelésállomány lecsökkenése, abból adódóan tulajdonosi döntés értelmében a gyártási tevékenység 2020 év eleji leállítása és így a működéshez rendelkezésre álló források beszűkülése áll”.

A furmányos megfogalmazásból nem egyértelmű a tény, hogy mivel a cégnek Zalaegerszegen 225 alkalmazottja van, ez

lényegében az üzem bezárásával egyenlő. Ezt erősíti az az információ, hogy a gépek leszerelése is elkezdődött.

Vagyis mindössze kedélycsillapításnak fogható fel, amit az egyik cégvezető mondott, hogy jelen pillanatban átstrukturálások, optimalizálások zajlanak, és hogy mit fog hozni 2020 második, harmadik negyedéve, azt ma még nem tudja megmondani. Ha nem szűnik meg a gyár teljes működése, és csak egy átstrukturálás zajlik le, abban az esetben még nem tudni, hány embert érinthet az elbocsájtás, de az is reális forgatókönyv, hogy a zalaegerszegi üzemet is csődbe viszi a nyugati autóipar hazánkba is begyűrűző válsága.

Az Eckerle Industrie Kft. magas szinten automatizált gyártósorok fejlesztését és gyártását végzi, egyebek közt az autóipar számára. A cégnek három telephelye van Magyarországon: az Eckerle Automotive Kft. és az Eckerle Industrie Kft. Kiskőrösön, az Eckerle Automotive Bóly Kft. Bólyon és a zalaegerszegi Eckerle Automotive Zala Kft. Nem túl informatív honlapja (az utolsó „aktuális” bejegyzés 2015. októberi) mindenesetre nem tartalmaz üres állást.

Mai közleményében a Pénzügyminisztérium megerősíti az elbocsátást, bár arra nem tér ki, hogy a jelek alapján az egész zalai egységet bezárják. Üres álláshelyek közvetítésével, képzésekkel, munkaerő-piaci tanácsadással segítik az Eckerle Automotive Zala Kft. elbocsátás előtt álló dolgozóit, ezzel is könnyítve a létszámleépítéssel érintett munkavállalók mielőbbi elhelyezkedését – írják.

Az érintett 225 dolgozó újbóli munkába állását az is segítheti, hogy Zala megyében összesen 3500, míg a Zalaegerszegi járásban közel 2000 betöltetlen álláshely van a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat adatai szerint. A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat által megvalósított „Létszámleépítések megelőzése és kezelése” projekt is nagy segítséget jelenthet az érintett munkavállalóknak. Az 5 milliárd forintos keretösszegű program a leépítéssel érintett személyek képzését 100 százalékban finanszírozza, emellett a munkahelyi beilleszkedés és betanítás költségeihez is hozzájárul – a PM szerint.

Rengeteg helyről jelzik elsősorban a szakszervezetek, hogy csökkentik a műszakok számát, és első helyen a kölcsönzött munkaerőt kezdik elküldeni. Az autóipar globális visszaesése itt kopogtat az ajtón.

Nyugi, a pénz azért dől

Bár egy hete meghiúsult a nagy üzlet, a NER-kedvenc 4iG-hez azért dől a megrendelés. A maival együtt csaknem 3 milliárd forint értékű közbeszerzési megrendelést nyert el. Most éppen az adóhivataltól.

A NAV számára szállíthat informatikai eszközöket (Oracle ZFS Tárolóbeszerzés és Storage TEK SL8500 Tape Library mentőeszköz bővítés) a 4iG – tudatta a cég reggel a tőzsdén. A megbízás értéke nettó 669 999 824 forint.

A NER egyik kedvence, az informatikában a piacvezetői helyre törő 4iG múlt hétfőn jelentette be, hogy mégse veszi meg a multinacionális Deutsche Telekom itteni egyik leányát, a T-Systemst. Az ügylet a fordított Dávid és Góliát üzleti esete lett volna. Ennek lehetséges hátteréről itt írtunk bővebben.

De aggodalomra semmi ok, a nyáron (mielőtt a T-Systems-ügyletet bejelentették) Mészáros Lőrinc egykori üzleti jobbkeze, Jászai Gellért felügyelete alá került 4iG (Mészárosnak maradt kevesebb, mint tíz százaléka) nem esett ki a pikszisből. Csak e pár nap alatt több, mint nettó 2,8 milliárdért nyert el közbeszerzést. Kiépíthet wi-fi-rendszert az Állami Egészségügyi Ellátó Központnak az Egészséges Budapest programban részt vevő intézményekbe, tegnap a Nemzeti Kutatási és Fejlesztési, Innovációs Hivatal genetikai eredmények kiértékelését támogató orvosdiagnosztikai eszköz beszerzését jelentették be nettó 829,8 millióért.

Zuhant a NER-üdvöske

Vízbe dobott kőként zuhant a 4iG árfolyama reggel, miután tegnap meghiúsult a T-Systems felvásárlása. Ezzel a NER-Dávid nem veszi meg a baráti Góliát jelentős részét. A tulajdonosok oltják a tüzet.

Tegnap a tőzsde zárása után jelentette be a 4iG, hogy közös elhatározással megszakítják a T-Systems felvásárlásáért folytatott tárgyalásokat. Az okokról semmit se lehet tudni, de pletykák, „kremlinológiai” eszmefuttatások özöne támadt.

Ma reggel a budapesti tőzsdén ennek megfelelően 20 százalék eséssel nyitotta a napot a cég árfolyama (azóta felfelé araszolt, most mínusz 15-16 százalékon mozog). Pedig a társaság reggel rendkívüli tájékoztatást tett közzé (amire normális körülmények közt aligha kerül sor pár héttel az év vége előtt), amiben tudatja, hogy a tavalyi eredménybeszámolóban közöltnél sokkal jobb számokat várnak 2019-ben. Eszerint a tavalyi 14,5 milliárdos nettó árbevétel idén meghaladja a 40 (!) milliárdot (a harmadik negyedévben már 25 milliárdnál jártak), az adózott eredmény pedig 102 millió helyett 2,5 milliárdnál is több lesz (őszig 1,7 milliárd jött össze).

Ezután pedig Jászai Gellért vezérigazgató és meghatározó tulajdonos a Portfólióban megjelent interjúban igyekezett eloszlatni azokat a véleményeket, hogy a nagytulajdonosok közti nézeteltérés volt az egyik oka a felvásárlási buktának. Mint mondta, a T-Systems megvétele miatt nem tudtak volna osztalékot fizetni jó ideig, márpedig az „idei csúcsév” után szeretnének. (Nem világos, hogy ez miért most derült ki, a felvásárlást júliusban jelentették be, s az akkor is világos volt, hogy ezt csak pótlólagos pénz bevonásával fizethetik ki, azt pedig az év elejétől tudták, hogy a NER egyik kedvenceként dőlnek a megbízások idén.)

Az a kérdés változatlanul nyitott, hogy volt-e határon átnyúló nyomás a felvásárlásra. Nevezetesen hogy a németek (a Deutsche Telekom) nem akarták közvetlenül Mészáros Lőrinc kezébe adni a T-Systems nagy részét (az üzlet a kkv-szektor informatikai üzletágára nem terjedt volna ki). Mindenesetre a nyári bejelentés előtt a Mészáros-féle Opusból kivált a 4iG, a korábbi szoros üzlettárs Jászai vezette céghez került.

Az valószínűbb ok lehet, hogy a felvásárlás eldöntése után pár héttel a Microsoft váratlanul és indoklás nélkül felmondta a szerződést a T-Systemsszel, ahogyan azt a hvg.hu augusztus elején megírta. Ennek következtében szeptembertől a cég nem forgalmazhatja közvetlenül a Microsoft termékeit. A Magyar Telekom pedig úgy döntött, hogy a Microsoft-jogosultságokat és partneri kapcsolatot megtartja magánál. Vagyis a T-Systems végleg elesett egy jelentős nagy üzlettől (állami szoftvermegrendelésektől), ami nyilván jelentősen rontott értékén a 4iG szemében.

Az azonban megállapítható, hogy a Microsoft számára egyértelműen, de sok más – magára valamit adó – nyugati cégnem is egyre kellemetlenebb a NER-közeli csodavállalkozásokkal szorosan együttműködni. Tavaly augusztusban derült ki, hogy az amerikai igazságügyi minisztérium és a tőzsdefelügyelet vizsgálatot indított több országban, közte nálunk a Microsoft korrupciógyanús kormányzati ügyletei miatt. Vagyis igen közel kerültek a NER-hez ezek az ügyek.

Egy év múlva a két amerikai hatóság megállapította, hogy a cég 2013 és 2015 közötti itteni szerződéseivel legalább 14,6 millió dollárnyi (4 milliárd forintot meghaladó) nyereséghez jutott megvesztegetésekkel. Hamis indokokkal és összejátszásokkal elért árengedményeket tártak fel a MS magyar leányánál, amelyek után azonban a szoftvereket jelentősen túlárazva adták el kormányhivataloknak,

a pénzből pedig megkentek hivatalos embereket.

Ennek alapján az anyacég elfogadta a 25,3 millió dollár (nagyjából 7,3 milliárd forint) büntetést, amelynek fejében eltekintettek a személyes felelősségre vonásoktól. A büntetésből két és fél milliárdot a MS itteni cége fizetett ki. Az egyezségből kiderül, hogy akadt olyan szerződés, amelynek ügyében – az itteni MS-alkalmazott e-mailje szerint –

magától Orbán Viktortól szerezték meg a jóváhagyást.

Ezután republikánus és demokrata képviselők terjesztettek be törvényjavaslatot július 25-én a képviselőháznak külföldi tisztviselők vesztegetésének ügyében. A jogszabály lehetővé kívánja tenni, hogy

az Igazságügyi Minisztérium vád alá helyezzen külföldi tisztviselőket vesztegetés miatt.

Azon amerikaiak ellen emelhető vád, akik a tengerentúlon kenőpénzt kifizetnek – ezzel a törvényjavaslattal az amerikai ügyészek képesek lennének utána menni azon külföldi tisztviselőknek, akik a kenőpénzt kikövetelik.

Hoppá: mégse lesz „közeli” a T-Systems

Visszalép a T-Systems megvételétől a NER informatikai kedvence, amely pedig a vételár miatt 30 milliárdért bejelentkezett az MNB kötvényprogramjába. Egyelőre nem látni az okot.

Júliusban mindenki biztosra vette, hogy újabb területen jön létre megkerülhetetlen NER-cég: bejelentették, hogy előzetes megállapodást írt alá a piac óriása, a német tulajdonú T-Systems és az utóbbi években feltörekvő, újabb és újabb állami megrendeléseket elnyerő 4iG. Eszerint a tavaly 114 milliárd bevételt elért gigászt lenyeli a nyolcadannyi forgalmú cég (az adózott eredményben húszszoros volt a különbség).

Most azonban a 4iG közölte, hogy kezdeményezésére megszüntették a felvásárlási tárgyalást, és felmondták az előzetes megállapodást. De tovább vizsgálják az együttműködési lehetőségeket annak érdekében, hogy partnerségre lépjenek a nagyvállalati és az állami szektor számára értékesített szolgáltatások területén. A felek között korábban létrejött konzorciumi megállapodások változatlan feltételekkel hatályban maradnak.

A közleményben még csak utalás sincs arra, miért esett kútba (egyelőre?) a NER számára fontos ügylet. Pedig még azt is megtették, hogy

a nyáron Mészáros Lőrinc helyett korábbi üzleti jobbkeze, Jászai Gellért lett a 4iG meghatározó tulajdonosa.

Ahogyan akkor megpendítettük, ennek egyik lehetséges oka az, hogy az itteni befektetésekben a magyarországi viszonyok láttán se túl finnyás német gazdasági-politikai döntéshozók legalább kipipálhassák: egy ekkora német cég mégse Mészáros Lőrincé lesz.

Pedig a 4iG-ben még október legvégén is azzal számoltak, hogy megveszik a T-Systemst, s erre az esetre 30 milliárdos tulajdonosi tőkeemelést határoztak el. És ugyanekkora összegre jelentkeztek be korábban az MNB Növekedési Kötvényprogramjába; vagyis ennyiért vásárolhatna vállalati kötvényükből a jegybank. Ezzel egyébként válasz is lett arra a nyári kérdésre, hogy mennyiért venné (vette volna) meg a magyar csodacég a multi itteni óriását. A becsült vételár júliusban 30-60 milliárd volt. Ismételjük meg: a T-Systems tavalyi árbevétele 114 milliárd volt.

Ennek alapján csak találgatni lehet az okról. Az már eleve kérdéses volt, hogy milyen üzleti megfontolásból akar megválni a jelen és a jövő húzóágazata (információtechnológia) itteni szereplőjének zömétől a német óriás. Lehet, hogy meggondolták magukat, lehet, hogy akkora árat kértek, amennyit a tulajdonon kívül valójában közel maradt Mészáros-birodalom se tudott előteremteni.

Visszagyorsult az infláció

Ismét jelentős, 3,4 százalék volt az áremelkedés novemberben. Az októberi 2,9 után visszatért a korábbi időszakban mért bő három százalékos szintre. Az élelmiszerek változatlanul erősen drágulnak.

Novemberben a fogyasztói árak átlagosan 3,4 százalékkal voltak magasabbak az egy évvel korábbinál. Az elmúlt egy évben a szeszes italok, dohányáruk és az élelmiszerek ára emelkedett jelentős mértékben – közölte a KSH. Az előző hónapban 2,9 százalék volt a pénzromlás, a megelőző hónapokban viszont a mostanihoz hasonló mértéket mértek.

Az egy évvel korábbihoz képest az élelmiszerek ára 5,5 százalékkal nőtt, ezen belül

a sertéshúsé 14,8, a párizsi, kolbászé 11,9, a cukoré 10,6,

az idényáras élelmiszereké (burgonya, friss zöldség, gyümölcs) pedig 8,7 százalékkal lett magasabb. A nem mindenkit érintő szeszes italok, dohányáruk ára átlagosan 8,3, ezen belül a dohányoké 12,1 százalékkal emelkedett. A szolgáltatásokért 3,4 százalékkal kellett többet fizetni, ezen belül a lakbér 10 százalékkal nőtt. A háztartási energia 0,7, ezen belül a tűzifa 6,4 százalékkal drágult.

Októberhez viszonyítva az átlagos infláció 0,1 százalék volt. Az élelmiszerek ára 0,4 százalékkal nőtt, ezen belül az idényáras élelmiszerek (burgonya, friss zöldség, gyümölcs) 2, a tojás 1,7 a péksütemény 1,3 a párizsi, kolbász pedig 1,1 százalékkal drágult. A ruházkodási cikkek 0,9 százalékkal kerültek többe. A tartós fogyasztási cikkekért 0,4, ezen belül az új személygépkocsikért 2 százalékkal kellett többet fizetni. Az üzemanyagok ára 0,7 százalékkal alacsonyabb volt. A szolgáltatásokért 0,2 százalékkal kevesebbet kellett fizetni.

A január–novemberi drágulás (éves alapon) 3,3 százalék volt. A szezonálisan kiigazított éves maginfláció 4 százalék volt novemberben, annyi, mint az előző hónapban.

Kreatív luxusadó Siófokon

A százmilliós vízparti apartmanok után az eddiginél akár 60 százalékkal is többet fizetnek januártól. A már nem fideszes többségű testület az óriásplakátokra is adót vet ki.

Akiknek a balatoni látkép jut, nem pedig a szomszéd fala, vagy épp a vasút látványa és zaja, tehát akiknek az ingatlanjai a part jelentős részét elfoglalják (beleértve ebbe azokat is, akik a százmilliós apartman házaikban egész nyáron nyaraltatnak, mégpedig a jogszabályi hézagokat kijátszva anélkül, hogy egy fillér idegenforgalmi adót is befizetnének), járuljanak többel a városi költségvetéshez. Az új sávban érintett siófoki állandó lakosok viszont jelentős adókedvezményt kapnak – ezzel érvel Siófok újraválasztott (az előző ciklussal szemben már nem fideszes többséggel dolgozó) polgármestere, Lengyel Róbert a Facebookon.

Előterjesztésére a leírt ingatlanokra vetett ki növekvő összegű adót a képviselő-testület. A rendelet alapján a településen 2020-tól sokkal több építményadót fizet a közvetlen vízparti sávban található ingatlanok tulajdonosainak zöme. Az emelés mértéke két kategóriában is közel 60 százalékos. Az eddigi 2 helyett három adósáv lesz. Ugyanezt az előző ciklusban is beterjesztette, de az akkori kormánypárti többség napirendre se vette.

A Hírbalaton ismertetése szerint a harmadik, közvetlen vízparti sávban az adóemelés mértéke kategóriák szerint igen jelentős:

  • 80 négyzetméterig a lakás céljára szolgáló épület, épületrész után a jelenlegi 780 forint helyett 1235 forint négyzetméterenként,
  • 80 négyzetméter felett a lakás céljára szolgáló épület, épületrész után a 1170 helyett 1850 forint négyzetméterenként,
  • nem lakás céljára szolgáló épület, épületrész után marad a 1170 forint négyzetméterenként,
  • kereskedelmi egység, szállásépület után az eddigi 1170 helyett 1290 forintot kell fizetni,
  • üdülő esetében az eddigi 1310 forint adó 1850-re emelkedik négyzetméterenként.

A képviselő-testület döntött arról is, hogy jövőre megadóztatja a város óriásplakátjait. „Ha már el kell viselnünk ezek látványát, valami közös hasznunk is legyen belőle” – fogalmazott a polgármester. Az új rendelet értelmében januártól a másfél négyzetméternél nagyobb felületű reklámokért évi 12 ezer forintot kell fizetni négyzetméterenként.

Túl a zeniten az ingatlanpiac

Átmenetinek bizonyult az őszi fellendülés, nyári mélypontjára esett az ingatlanpiac. Novemberben 10 945 ingatlan adásvétele bonyolódott le, szemben az egy évvel korábbi több mint 12 ezerrel – közölte a Duna House.

A Duna House (DH) adatai szerint az októberhez viszonyított novemberi 17 százalékos visszaesés azt jelzi, hogy a szeptemberi és októberi fellendülés csak átmeneti volt és komolyabb átalakulások, változások okozzák az alacsonyabb ingatlanpiaci forgalmat. Szeptemberben 13 364, októberben pedig 13 182 ingatlannak lett új tulajdonosa.

Az elemzés szerint a 11 ezer alatti novemberi tranzakciószám

nemcsak az előző hónaphoz, hanem az előző évek ugyanezen időszakához képest is erős visszaesést mutat,

a tavalyi adatoknál 9, a 2017-es évhez képest 7 százalék a csökkenés. Az elmúlt két évben csak az ingatlanpiaci szempontból mindig is gyengébb decemberi és januári forgalom volt ilyen alacsony szinten.

A társaság elemzése szerint a nyári és

a novemberi visszaesés egyik „felelőse” a Magyar Állampapír Plusz elszívó hatása

(a szuperpapíron elérhető hozam lényegében megegyezik a bérlakások kiadásából származó megtérüléssel, ezért egyre kevesebben vesznek befektetési céllal lakást). Másrészt a folyamatosan emelkedő árak miatt csökkent a kereslet a piacon. Az eladóknak is alkalmazkodniuk kell a megváltozott helyzethez, már nem tudják a nagyon magas kezdőáron meghirdetett ingatlanokat eladni, ezért nagyobb alkulehetőséget és csökkenő irányárakat kell lehetővé tenniük és alkalmazniuk.

Tavaly több, mint 152 ezer ingatlan cserélt gazdát, míg idén november végéig nem egészen 140 ezer. Novemberben, az ingatlanpiaci mutató csökkenésével párhuzamosan,

a lakossági hitelezés is visszaesett.

A DH előrejelzése alapján novemberben 71,5 milliárd forint szerződéses összegű lakáscélú jelzáloghitelt vettek fel. Ennél kevesebb hitelt a háztartások csak januárban (62,1 milliárd forint), februárban (62,6 milliárd forint) és augusztusban (68,9 milliárd forint) vettek fel a jegybank adatai alapján.

Érdemes hozzátenni ehhez azt, hogy a lefelé tartó forgalomban része van annak is, hogy

a kedvezményes, 5 százalékos újlakás-áfa egy része az év végén kifut.

Azon ingatlanoké, amelyeknek tavaly november 1-jén már megvolt az építési engedélyük. Az eredetileg 2018 végén kifutó kedvezményt tavaly november közepén visszamenőlegesen hosszabbították meg, sok befektető azonban leállt a fejlesztéssel. A januártól ismét 27 százalékos áfa miatt is esik a kereslet.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK