Hasznos

A hatékony áruszállítás szabályai

0

A logisztika azokat a folyamatokat összesíti, amelyek során a nyersanyagok, a késztermékek vagy a munkaerő egyik pontból a másikba szállítása történik. Magába foglalja nemcsak a fuvarozást, hanem az azt megelőző tervezési munkálatokat is. A hétköznapi életben is találkozhatunk a logisztikával, gyakorlatilag az élet minden területén. Hiszen nem csak a boltok polcaira kerülő termékek mögött húzódik meg számos logisztikai feladat, hanem az internetről rendelt áruk, a postai levelezések vagy egy-egy szervezett nyaralás alkalmával is.

A fogyasztó elvárása az, hogy a terméket a lehető leghamarabb és lehetőleg minél kevesebb szállítási költségért kapja kézhez. Ezért a cégek számára kiemelkedően fontos a hatékony áruszállítás megszervezése.

A szállítmányozás a logisztikában

A szállítmányozás a logisztika egyik részegysége. A tervezési folyamatokat foglalja magába, tehát nem a termékek fizikai mozgatását. A szállítmányozó szakember, a speditőr megtervezi azt, hogy az adott árut, hogyan lehet a leghatékonyabban eljuttatni egyik helyről a másikra. A folyamat során meghatározó szerepe van, hogy milyen földrajzi távolságot kell áthidalnia az áruszállításnak.

Fontos szempont az is, hogy a terméknek milyen fizikai tulajdonságai vannak.

  • Igényel-e különleges szállítási körülményt?
  • Romlandó termékek esetén rövid szállítási idővel és hűtéssel is kalkulálni kell.
  • Veszélyes anyagok szállítása során fokozottan be kell tartani a vonatkozó előírásokat.
  • Emellett a jog- és vámszabályokat is szem előtt kell tartani.

A jól megtervezett szállítmányozás eredménye, hogy a termékek a lehető legrövidebb idő alatt, költséghatékonyan jutnak el a rendeltetési helyükre.

A szállítmányozás fajtái

A szállítmányozás fajtáit a fuvarozás módja szerint határozzuk meg. A legelterjedtebb a közúti szállítmányozás. Országon belül ez a legköltséghatékonyabb forma. Ideális esetben nincs szükség további szállítmányozási módokat bevonni. Hiszen akár a gyárból közvetlenül a fogyasztóhoz juthat el a termék. 

Nemzetközi viszonylatban a légi- és tengeri szállítmányozást alkalmazzák leggyakrabban. A légi szállítmányozás a legbiztonságosabb és leggyorsabb, a tengeri szállítmányozás bár lassabb, de több áru fuvarozását teszi lehetővé. A vasúti szállítmányozás alkalmazása szóba jöhet belföldi- és nemzetközi viszonylatban is. Utóbbi három esetében a termékek kikötőbe, repülőterekre, raktárakba érkeznek. Figyelembe kell venni, hogy a rendeltetési helyre történő fuvarozáshoz közúti szállítmányozás beiktatására is szükség lesz!

Hogyan tehető költséghatékonnyá az áruszállítás?

Az áruszállítás során a legfontosabb szempont, hogy a termék sérülésmentesen, minőségromlás nélkül jusson el a célállomásra. Ezért fontos, hogy az áruk megfelelő módon csoportosítva legyenek, így a hasonló termékek szállítása összevonható. Fontos szempontok közé tartoznak, hogy a termék romlandó-e, törékeny-e, érzékeny-e a hőmérsékletváltozásra, esetleg veszélyes lehet a környezetre.  A veszélyes anyagokat nem, vagy csak szigorú korlátozások mellett engedélyezik közúton szállítani. A kényesebb termékek fuvarozása tehát drágább. A hűtött csomagtér, a sérülést megakadályozó csomagolás, vagy az óvatosabb rakodás mind-mind növelik a költségeket.

A másik tényező, amely az áruszállítás költségeit meghatározza az a szállítmányozás módja. A légi úton történő szállítás gyorsabb, viszont a legdrágább is. A tengeri szállítmányozás olcsóbb, viszont hosszú szállítási idővel kell kalkulálni. A vasúti szállítmányozás költséghatékonyabb, mint a közúti, de sokkal rugalmatlanabb, hiszen kötöttpályás. Egy bizonyos ponton közúton történő szállítmányozásra is szükség lesz.  A szállítási útvonalak és módok észszerű összehangolása nagy szakértelmet igénylő feladat, amelyre számos cég specializálódott. Nem véletlen tehát, hogy sok esetben a vállalatok kiszervezik ezeket a feladatokat szállítmányozással foglalkozó cégekhez.

Az áruszállítás folyamatának pontos megtervezése kulcskérdés a költséghatékonyság szempontjából. A termék biztonságos szállításához igazított fuvarozási módok és az optimális szállítási útvonalak megtervezése, együttesen járulnak hozzá ahhoz, hogy az áruszállítás folyamata gyors és hatékony lehessen.

Országos szinten még mindig egyre drágábbak az ingatlanok

A 2020-as évben már magunk mögött tudhattuk a koronavírus-járvány első, illetve második hullámát. Jelenleg a harmadik hullám kapujában már egy teljesebb képet is kaphatunk arról, hogy mégis hogyan változott országunk ingatlanpiaca a családi házak és a tégla építésű lakások tekintetében. Cikkünkben megfigyeljük, hogy milyen kínálati árak voltak jellemzőek a magyar ingatlanpiacon 2019-től egészen 2021 januárjáig.

A 2019-es év végén már az átlagárak növekedésének mérséklődését, illetve az árfekvések csökkenését prognosztizálták a szakértők, vajon igazuk lett? Most utánajárunk.

A családi házak egyértelműen drágábbak lettek

A 2019-es előrejelzések ellenére a családi házak tekintetében az átlagár szinte folyamatosan emelkedett. A tavalyelőtti év igen alacsony árakkal kezdődött, amely februárban érte el a minimumot: a 237 ezer forintos négyzetméter árat. Ezután azonban folyamatos, de mérsékelt áremelkedés következett a hazai ingatlanpiacon. Abban az évben a legmagasabb átlag négyzetméterár – a házak tekintetében – 265 ezer Ft/m² volt országunkban, amely a novemberi hónapra volt tehető. Az év végén valóban árcsökkenést figyelhettünk meg, méghozzá novemberről decemberre.

Az Ingatlannet.hu statisztikai adatai alapján a 2020-as év januárjától már újra az árak emelkedése volt jellemző. Ekkor az adatok alapján azt figyelhettük meg, hogy az országos átlagárak szinte folyamatosan emelkedtek.  Az átlagos négyzetméterár decemberben volt a legmagasabb, hiszen ekkor 299 ezer Ft/m²-re volt tehető, míg országos átlagban a legkisebb összeget márciusban kérték el a családi házakért 273 ezer Ft/m²-rel. A 2019-es évhez képest viszont még ez is igen magas átlagárnak mondható.

Idén már a 300 ezer Ft/m2-t is meghaladta a januári átlag árfekvés, ezek alapján az átlagárak csökkenéséről országos szinten még nem beszélhetünk.

A lakásárak sokkal mozgalmasabbak voltak

A hazai lakáskínálat már sokkal változatosabban alakult a családi házak áraihoz képest. A 2019-es év szintén alacsony árakkal kezdődött, az átlagárak ugyancsak februárban érték el a legalacsonyabb szintet: az 595 ezer Ft/m²-es átlagárat. Abban az évben a legdrágábban májusban kínálták a tégla építésű ingatlanokat: 637 ezer forintért négyzetméterenként.

A 2020-as adatok alapján azt láthatjuk, hogy a mérséklődés is megjelent a hazai lakáspiacon. Októberben kínálták a legdrágábban a téglalakásokat, hiszen azok négyzetméter ára 614 ezer Ft/m²-re volt tehető. A legolcsóbban pedig májusban juthattunk lakáshoz az országos átlagárak alapján, hiszen akkor átlagosan 580 ezer Ft/m²-ért kínálták az eladó téglalakásokat.

Érdekes megfigyelni, hogy a 2019-es téglalakás árak sokkal ingadozóbbak voltak a 2020-as évhez képest. Azonban 2019 augusztusát követően már kisebb mértékű változásokat tapasztalhattunk csak, ez a tavalyi évben már nem volt megfigyelhető. 2020 nyári időszakában volt megfigyelhető a legnagyobb árcsökkenés, az év végére mégis újra emelkedtek az átlagárak.

Nem sok hasonlóság volt megfigyelhető a 2019-es és a 2020-as év lakáspiacának alakulása terén. Az árak tekintetében a tavalyi év igencsak csapongó volt, de az év vége felé már kezdett stagnálni. 2020-ban pedig többet találkozhattunk csökkenő tendenciával.

Több lakásépítés, kevesebb építési engedély volt jellemző a tavalyi évre

A változó átlagárak ellenére 2020-ban, mintegy 25 százalékkal lett több újépítésű lakás, mint 2019-ben. Budapesten volt egyedül csökkenés, hiszen ott 4,1 százalékkal kevesebb lakást vettek használatba, mint a 2019-es évben. Minden más településkategóriában növekedett a lakásépítések száma, a megyei jogú városokban 34, az egyéb városokban 48, a községekben 19 százalékkal. Az építési engedélyek száma viszont csökkent volt a 2019-es év azonos időszakához képest, méghozzá 37 százalékkal.

Érdekes megfigyelni, hogy a 2019-es téglalakás árak sokkal ingadozóbbak voltak a 2020-as évhez képest. Azonban 2019 augusztusát követően már kisebb mértékű változásokat tapasztalhattunk csak, ez a tavalyi évben már nem volt megfigyelhető. 2020 nyári időszakában volt megfigyelhető a legnagyobb árcsökkenés, az év végére mégis újra emelkedtek az átlagárak.

Nem sok hasonlóság volt megfigyelhető a 2019-es és a 2020-as év lakáspiacának alakulása terén. Az árak tekintetében a tavalyi év igencsak csapongó volt, de az év vége felé már kezdett stagnálni. 2020-ban pedig többet találkozhattunk csökkenő tendenciával.

Több lakásépítés, kevesebb építési engedély volt jellemző a tavalyi évre

A változó átlagárak ellenére 2020-ban, mintegy 25 százalékkal lett több újépítésű lakás, mint 2019-ben. Budapesten volt egyedül csökkenés, hiszen ott 4,1 százalékkal kevesebb lakást vettek használatba, mint a 2019-es évben. Minden más településkategóriában növekedett a lakásépítések száma, a megyei jogú városokban 34, az egyéb városokban 48, a községekben 19 százalékkal. Az építési engedélyek száma viszont csökkent volt a 2019-es év azonos időszakához képest, méghozzá 37 százalékkal.

Segítség a IV. kerületnek

0

Ma az Újpesti Önkormányzat Szociális Intézményébe vitt Varju László, a DK országgyűlési képviselője maszkokat és védőruhákat. A csomagokat Déri Tibor polgármester  (Momentum) és Kanász-Nagy Máté alpolgármester (LMP) vette át.
„Jó szívvel vittük és jó helyre került.” – mondta Varjú László az átadáskor – örülünk, hogy segíthettünk – fejezte be mondandóját a DK-s képviselő.

Az egészségügyi Tinder újrarajzolja a munkaerő piacot

Forr az egészségügy, recseg-ropog az ágazat a koronavírus pandémia idején. Naponta olvasunk cikkeket, nyilatkozatokat az orvosok és egészségügyi dolgozók bérezéséről, munkakörülményeik és karrier kilátásaik kapcsán. Ráadásul a téma még forróbb az egészségügyi szolgálati jogviszonyról szóló törvény óta: egyre több orvos és ápoló kerül választás elé, hogy a magán vagy az állami rendszerben folytassa-e munkáját. Ezen a téren hozhatja meg az áttörést az a 100 százalékban hazai fejlesztésű egészségügyi állásportál, amelyik annyira bízik a sikerében, hogy csak sikerdíjért dolgozik.

Idegesítő böngészés helyett célzott, tematikus munkaerő-toborzás

Nem csak az álláskeresők, de kórházak, egészségügyi központok, laboratóriumok és gyógyszeripari vállalatok HR vezetőinek is visszatérő rémálma, ha egy óriásira duzzadt munkakereső gyűjtőportálon kell állást vagy jelöltet találniuk. Könnyű a rengeteg ömlesztett hirdetés között elveszni, vagy feleslegesen sok időt elpazarolni. Ennek azonban egyszer és mindenkorra vége lehet – legalábbis az egészségügy és a klinikai vizsgálatok területén. Úgy tűnik, mostanra érett meg a piac és a technológia arra, hogy célzott, tematikus HR toborzó platformok szolgálják az álláskereső intézményeket és szakembereket. A hiper.jobs-on mindenki – az orvosoktól az egészségügyi szakjogászokon és közgazdászokon át a szakápolókig vagy gyógyszerészekig – könnyen és egyszerűen megtalálhatja a számára legmegfelelőbb állást vagy munkatársat.

Mi fontosabb: az önéletrajz vagy az önismeret?

Kevesen tudják, de már működik egy speciális, kimondottan az egészségügyi dolgozók igényeire szabott hazai fejlesztésű állásportál. Ez a platform nem oldja meg maradéktalanul a szektor munkaerő toborzással kapcsolatos minden problémáját. Azonban a HIPER biztosan lehetőséget ad arra, hogy az orvosok, gyógyszerészek és eü szakdolgozók, illetve a kórházak és a gyógyszeripari vállalatok is gyorsabban és hatékonyabban találják meg a legmegfelelőbb állást vagy szakembert. Miben más ez az oldal az összes ismert és piacvezető állásportáltól? A legfontosabb, hogy az HIPER mögött egy olyan kifinomult algoritmus dolgozik, amely az előre beállított paraméterek figyelembevételével automatikusan összekapcsolja az állás hirdetőjét a számára legalkalmasabb jelöltekkel. Így egyszerre nyer értelmet a korábban megszerzett szakmai tapasztalat és az olyan nehezebben mérhető és skálázható tulajdonságok is, mint például az empátia, türelem vagy éppen csapatjátékra való hajlandóság.

Az oldal segítségével az egészségügyi szolgáltatók és gyógyszeripari vállalatok 29 szempont szerint kategorizálhatják és elemezhetik az adott álláskereső készségeit és képességeit, ugyanis ennyi ’soft skill’-t monitoroz és párosít intelligensen az algoritmus. Az oldalba integrált készségtesztek és kérdőívek a konkrét szaktudáson, munkatapasztalatokon, gyakorlati jártasságon túl a ‘soft skill’-ekre, azaz olyan személyes készségekre is kitérnek, mint például a kapcsolatteremtő képesség, időgazdálkodás, vagy céltudatosság. Ezekkel minden korábbinál alaposabb képet alkothatnak magukról a munkakeresők is, ami számukra is kiemelten hasznos és használható visszacsatolást jelent.

Egészségügyi „Tinder”: felértékelő „match” találatok

A hazai orvosok és HR-szakemberek által fejlesztett hiper.jobs mögött működő speciális „okos” toborzási stratégia egyszerre veszi figyelembe az iskolai végzettségeket, a munkatapasztalatot, valamint a személyes tulajdonságokat, amelyek „szentháromsága” alkalmassá tehet egy jelöltet a meghirdetett pozíció sikeres betöltésére. A „trükk” egyszerű: az oldal mögött dolgozó algoritmus végzi el azt az előválogatást, ami segít a HR-osztályoknak és a jelölteknek megspórolni a sokszor fárasztó és időigényes levelezést és többkörös interjút.

„A hagyományos álláskereső oldalak alapvetően csak az önéletrajzra támaszkodnak – ha tetszik, kétdimenziós profilt alkotnak a jelöltekről végzettség és gyakorlat mentén. A mi platformunk azonban nem is csak három, hanem „multidimenziós”, azaz teljes képet ad, képes jól körülhatároltan megrajzolni a jelöltek személyes jellemzőit”

– mondja dr. Törőcsik Kálmán, a cég alapítója.

A személyes tulajdonságok és az egyéb „hard skill” paraméterek egyidejű figyelembevételével garantálni lehet, hogy a meghirdetett pozícióra a legalkalmasabb jelölt kerüljön kiválasztásra – ami nem csak forintban mérhető haszonnal jár, de jelentősen le is rövidíti a teljes kiválasztási procedúrát is.

Ingyenes! Csak sikerdíj van

A hazai és nemzetközi egészségügyi rendszerekben és versenyszférában tapasztalatot szerzett alapító csapat annyira bízik szolgáltatása sikerében, hogy az iparágban megszokott előfizetéses rendszer helyett másik modellt kínálnak a partnereiknek: a munkaadóknak kizárólag a megtalált és alkalmazott munkatársak után kell fizetniük, ami azt jelenti a gyakorlatban, hogy nincsenek a platform használata során rejtett költségek, illetve csak fizetés után elérhető extra funkciók beépítve. Kizárólag az eredmény számít!

Ugyanazt, csak drágábban

Jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés és közfeladati helyzettel visszaélés gyanújával tett feljelentést az újbudai Szent Kristóf Rendelőintézet korábbi főigazgatója, az EMMI frissen kinevezett helyettes államtitkára ügyében – dr. László Imre, Újbuda polgármestere. A feljelentés egyelőre ismeretlen tettes ellen szól.

Újbuda Önkormányzata nem sokkal a 2019. októberi önkormányzati választások után döntött úgy, hogy el kell végezni az önkormányzati tulajdonban álló gazdasági társaságok gazdasági átvilágítását. Így Újbuda egyik komoly és fontos intézménye a szakorvosi járóbeteg-ellátást, és egészségügyi szolgáltatás nyújtó Szent Kristóf Szakrendelő is vizsgálat alá került.

Az intézményt 2019. november 29-ét megelőzően 10 éven át dr. Kóti Tamás ügyvezető igazgató – főigazgató vezette. Dr. Kóti Tamás 2021. január elseje óta az Emberi Erőforrások Minisztériumának helyettes államtitkára.

A feljelentést megalapozó átvilágítás az alábbi tényeket állapította meg.

Dr. Kóti Tamás 5 évre magát bízta meg egy uniós pályázati projekt szakmai vezetőjének, melynek ellátásáért főigazgatói fizetése mellé további 370.000,- Ft/hó megbízási díjban részesítette magát.

A megbízási szerződést mind a megbízói, mind a megbízotti oldalon dr. Kóti Tamás írta alá.

A dokumentumon a gazdasági igazgató aláírása is szerepelt, akinek nem volt aláírási jogosultsága.

A pályázati kiírás szerint a támogatást igénylőnek vállalnia kellett, hogy a projekt teljes megvalósítási ideje alatt, a projekt szakmai feladatainak megfelelő színvonalú ellátása érdekében 1 fő szakmai vezetőt alkalmaz „munkaviszony, közalkalmazotti vagy közszolgálati jogviszony keretében.” Ennek ellenére dr. Kóti Tamás saját magával kötött megbízási szerződést.

A szerződés ráadásul azért is szabálytalan volt, mert a szakmai vezető megbízására a fenntartási időszakban nem is volt szükség. Ezen túlmenően a 2 év + 36 hónap (5 év) megbízási díj jelentősen meghaladja a 15 millió forintos közbeszerzési értékhatárt, tehát eleve semmisnek minősíthető a szerződés, mivel azt a közbeszerzési törvény megkerülésével kötötték meg. A korábbi főigazgató költségvetési forrásigényét az Önkormányzat felé nem jelezte, tulajdonosi engedélyt nem kért, így nem is kapott.
Az Önkormányzat a megbízást szerződést tavaly felmondta, addigra viszont már több mint 6 millió forintot vett fel ebből a korábbi főigazgató.

Az átvilágítás azonban egy másik szabálytalanságot is feltárt.

2018 márciusában digitális tüdőszűrő rendszer beszerzésére írt ki pályázatot a szakrendelő.

Már az eljárást megindító felhívás tartalma is jogszabályba ütköző volt, tekintve, hogy az ajánlatkérő olyan nyilatkozat benyújtását írta elő, amit nem követelhetett volna meg. Így jogszerűtlen tartalmú előírás alapján kötelezte hiánypótlási felhívásra a kedvezőbb paraméterekkel pályázó tüdőszűrő rendszert gyártó céget. A pályázó a hiánypótlást nem teljesítette így az eljárásból kizárták, ajánlatát pedig érvénytelenítették.

Tekintettel arra, hogy a pályázatra két ajánlat érkezett ugyanazon gyártó, ugyanazon gépére és az egyik szereplőt kizárták, így egyetlen érvényes ajánlat maradt.

A nyertesnek hirdetett 32 millió plusz áfa összeggel pályázó cég ajánlata 9 millióval volt drágább, mint a másik gyártási tudással, kapacitással rendelkező pályázóé,

azonban a jegyzőkönyv szerint a nyertes pályázati munka esetében is szükség lett volna hiánypótlási felhívás kibocsátására vagy felvilágosítás kérésére, de ez nem történt meg.

Rejtély, hogy mindezek ismeretében miért nem érvénytelenítették az egész eljárást.

Így a Szakrendelő 9.000.000,- Ft + áfa összeggel drágábban, fele annyi időre szóló jótállás mellett vásárolta meg a digitális tüdőszűrő berendezést, amely mindkét paraméterében felveti a „kár” és ezen keresztül a „károkozás” lehetőségét.

Dr. László Imre emiatt – egyelőre ismeretlen tettes ellen – jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés gyanúja, valamint egy rendbeli közfeladattal kapcsolatos kötelesség megszegésével elkövetett közfeladati helyzettel visszaélés bűncselekményi gyanúja miatt tett feljelentést dr. Kóti Tamás főigazgatóságának idejére esett két ügy kapcsán.

Az EUR/USD : a volatilitás éve

A 2020-as hullámvasút-jellegű utazás folytatódik, és ahogy végül apránként az év vége felé haladunk, az út még vadabbá válik. A növekedésekből és a csökkenéséből eredő hullámzás elterjedt a piacon, és mindegyik egyre drasztikusabbnak tűnik az előzőnél.

A politikai változások és az állandóan fellépő járvány a pénzügyi piac kiszámíthatatlanságának mozgatórugói, és úgy tűnik, hogy a hullámvasúthoz hasonlóan a 2020-as fokozatos erősödés pont az év végén csúcsosodik ki. Az amerikai választások sokféle reakciót váltottak ki a piacon, és ennek egy részét a devizaszektorban lehetett megfigyelni. Mindez, a koronavírus legutóbbi második hullámaival együtt Európában és a világ más részein is érdekes évhez vezetett bizonyos devizakereskedési párok esetében, különösen az EUR/USD devizapár kapcsán. Vessünk egy pillantást arra, hogy a világszerte zajló események hogyan befolyásolhatják a devizát, és azt is nézzük meg, hogy a legfrissebb események miként hatnak a népszerű forex kereskedési párokra.

Világesemények és forex

A devizát sok kereskedő döntő meghatározó tényezőnek tekinti az ország gazdasági egészségi állapotával kapcsolatban. Valójában egy ország gazdasági stabilitását nagymértékben tükrözi saját valutájának teljesítménye.1 Politikai események esetében, a kormányváltás gyakran erőteljes befolyással van egy valutára, mivel az új kormány megváltoztathatja a gazdaságpolitikát vagy új politikát vezethet be, amely hatással lehet az ország gazdaságára.2 A devizát befolyásoló egyéb nagy horderejű tényezők a természeti katasztrófák, mint például a hurrikánok és a tornádók, valamint, mint ahogy ezt az idei év is bizonyította számunkra, a járványok is.2 Tehát, amint a hírekben is láttuk, ezek a helyzetek életvesztéssel járhatnak, infrastruktúra-változásokhoz és alacsonyabb gazdasági termelékenységhez vezethetnek, ami viszont a valuta csökkenését eredményezheti, mivel a gazdasági tevékenység lelassul, és az országok pénzt költenek újjáépítésre és helyreállításra.2

Valahányszor egy esemény hatással van egy ország pénznemére, az befolyásolhatja annak értékét és azt, hogy a többi valutához képest hogyan kereskedik a piacon. Mivel a devizák kerekedése párokban történik, így még volatilisebbek lehetnek, mivel az egyes devizák megtapasztalják a saját változásukat, amelyek ráhatással lehetnek magára az adott párra. Tehát, miközben a forex a pénzügyi piacok egyik legvolatilisebb szektora, addig egyben a legbeszédesebb is lehet.

Újonnan kialakult optimista nézetek az euróval kapcsolatban

Július óta az euró 1,16 és 1,20 dollár között kereskedik, ami a deviza számára egy bizonyos középutat jelent.3 Ez nagyrészt a koronavírus második hullámának és az egyesült államokbeli választási híreknek köszönhető, mivel az euró megpróbálja újra megtalálni magának a talajt, hogy stabilan álhasson.3

Valójában, a 2020-as év utolsó negyedéve némi optimizmust eredményezett a piacokon, mivel Joe Biden megnyerte az amerikai választásokat, a Pfizer és a BioNTech pedig bejelentette, hogy tervezett oltóanyaguk 90% -ban hatékonynak bizonyult a klinikai vizsgálatokban szereplő résztvevők között. A forex piacnak sikerült profitálnia ebből az optimizmusból, azzal együtt, hogy az euró és az angol font a közelmúltban stabilan tartották magukat az amerikai dollárral szemben.

Jelen cikk megírása idején,  az EUR/USD devizapár 1.17803-as szinten kereskedik, és a legutóbbi csúcsértékéről 1,18934-ről mutat folyamatos csökkenést. November 2-án, a devizapár 1.16415-ös mélypontra zuhant, majd a következő hat napban 0,6% -kal emelkedett és 1.18934-nél zárt november 8-ára. A vírus második hulláma azonban rontja az euró teljesítményét, és a devizapár a cikk megírásakor kissé lassabb ütemben csúszott alacsonyabb szintekre, mivel az egész Európára kiterjedő korlátozási intézkedések szigorodnak, és a bizonytalanság ismét bekúszik a piacokra. Egy másik tényező, amely hamarosan életbe léphet az euró szempontjából, az pedig az Egyesült Királyság és az EU közötti Brexit utáni kereskedelmi megállapodás, amely jelenleg megkötésre kerül, azonban ez még nem 100% -ban biztos. Bárhogy is alakul majd a helyzet, függetlenül attól, hogy a kereskedelmi ügylet lezárul-e vagy sem, ez mind befolyásolhatja az eurót, és ezért érdemes a forex kereskedőknek nagy figyelmet összpontosítaniuk a világban zajló eseményekre.

Forex kereskedés

Azon kereskedők, akik szeretnének előnyt kovácsolni a forex piacon tapasztalható legutóbbi volatilitásból, különös tekintettel az EUR/USD devizapárra, a bizonytalanság ezen időszakában egyaránt találhatnak lehetőségeket és kockázatokat is, éppen ezért nagyon fontos, hogy megértsék mindkettő potenciálját. Az iFOREX-nél CFD formájában kereskedhet olyan devizapárok, mint például EUR/USD, GBP/USD és még sok más árával, valamint tőzsdei árukkal, részvényekkel, ETF-ekkel és indexekkel is CFD formájában. A CFD-k lehetővé teszik az Ön számára, hogy kihasználja az ármozgásokban – akár növekvő vagy éppen csökkenő mozgásokban- rejlő lehetőségeket anélkül, hogy birtokolná az alapul szolgáló eszközt.

Csatlakozzon még ma, és használja ki az ingyenes oktatási forrásanyagok előnyeit, beleértve a kereskedési szakemberrel történő valós idejű személyre szabott képzést, aki minden kérdésére válaszol, és segíti Önt saját képességei fejlesztésében. Az iFOREX kereskedési platform fejlett kereskedési eszközök széles választékával van felszerelve, beleértve a diagramokat, a piaci szignálokat, a riasztásokat és a beépített kockázatkezelést, ideértve a Stop Loss és Take Profit megbízásokat. Kezdje meg a kereskedést egy ingyenes demó számla használatával, és tekintse meg mindazt, amit ez a megbízható befektetési szolgáltató kínál.

VIBHS Financial Limited társaságot az Egyesült Királyságban a Financial Conduct Authority a 613381. sz. hivatkozási szám engedélyezte és szabályozza. Angliában és Walesben korlátolt felelősségű társaságként van bejegyezve a Companies House-nál 08279988 -as cégjegyzékszámon.

Az iFOREX csapata együttműködött a dokumentumban szereplő anyagok előállításában, és az ebben a dokumentumban szereplő anyagok semmilyen esetben sem tekinthetőek – sem kifejezetten, vagy hallgatólagosan, sem közvetve vagy közvetlenül – pénzügyi eszközre vonatkozó befektetési tanácsnak, ajánlatnak, vagy befektetési stratégiára vonatkozó javaslatnak.

A CFD összetett eszköz, és a tőkeáttétel miatt a hirtelen veszteség jelentős kockázatával jár. Ennél a szolgáltatónál a lakossági befektetői számlák 71.91 %-án veszteség keletkezik a CFD-kereskedés során. Fontolja meg, hogy érti-e a CFD-k működését és hogy megengedheti-e magának a veszteség magas kockázatát.

Kérjük vegye figyelembe: A múltbeli teljesítménymozgások számításai a határidős ügyleteket reprezentálhatják és nem pedig a mögöttes eszköz.

Teljes jognyilatkozat itt.

Koncentrációzavar? Van megoldás!

0

Kijelenthetjük, hogy a 21. század második évtizedében, a „figyelem gazdaság”-ban egyre nagyobb fontosságot kell(ene), hogy tulajdonítsunk a koncentrációnak. Hiszen valamelyik közösségi médiát órákon át pörgethetjük anélkül, hogy bármilyen érdemi információ tárolódna el a hosszú távú memóriánkban. Semmi olyasmit nem fogadunk be, amit később is felhasználnánk.

Az internet az emberiség tudásának legnagyobb tárháza, de megfelelő összpontosítás nélkül könnyebb benne elveszni, mint a múlt bármelyik médiumában…

A tünetek kezelése: segíthet-e a CBD az összpontosításban? Több egészen különböző módszer létezik koncentrációzavar esetére. Az egyik a CBD olaj, amelyet hazánkban bár kevesen ismernek, sokan összekevernek más kannabiodol termékkel. Ez az egyik legnépszerűbb és 100%-ban legális termék, kannabiodol fajta, hiszen nem pszichotróp, és kiváló biztonsági profillal rendelkezik.

Többek között hasznos lehet szorongás- vagy fájdalom csillapítására és gyulladáscsökkentő hatása van, így segítségünkre lehet. Fogyasztás után általában háromnegyed – egy órával kezd érződni a hatása, amely több órán keresztül tart.

A koncentráció vagy összpontosítás problémái rengeteg különböző forrásból származhatnak. Ezeknek lehetnek betegségek, szervi okai, a teljesség igénye nélkül: vitaminhiány, cukorbetegség, egyes máj- és vesebetegségek, magas vérnyomás, vérszegénység és szívműködés elégtelensége. Természetesen itt szakorvos segítségére van szükségünk, hogy megkapjuk a pontos diagnózist és kezelési útmutatást.

Azonban az esetek legnagyobb részében lelki, pszichés okokból eredeztethető ez a tünet:

  • – a depresszió vagy más hangulati zavaroknak (akár a felhangoltságnak!) is lehet legfőbb tünete a nehezített koncentrációs képesség,
  • – olyan paranoid kórképekben, mint a skizoaffektív zavar vagy a skizofrénia, szintén jelentkezhetnek problémák az összpontosítás területén,
  • – a PTSD (poszt-traumás stressz szindróma) okozhatja a figyelem jelentős romlását, ahogy
  • – a túlterheltség (ezt valószínűleg már mi is megtapasztaltuk a saját bőrünkön valamilyen mértékben), csakúgy, mint
  • az elhúzódó stressz (itt nem egy vizsgaidőszakra kell gondolni, hanem hosszú hónapok, akár évek folyamatos vagy ismétlődő megrázkódtatásaira,
  • – a burn-out, vagyis kiégés szindróma több tünete közül gyakran az egyik lényeges a koncentrációzavar,
  • – a szorongásos betegségek is hozzájárulhatnak a figyelem, koncentráció hanyatlásához, mint a szociális fóbia, a pánikbetegség, általános szorongás, kényszerbetegség és más fóbiák.

A koncentrációzavar, ahogy láthatjuk, rengeteg okból fakadhat. Ha a felsorolt szervi vagy pszichés betegségek között saját magunkra ismerünk, vagy más orvosi diagnózisunk van, mindenképpen kérdezzünk rá, hogy ez okozhatja-e a koncentrációzavart.

Ha pedig nem ez lehet az oka, vagy egy másik módszert is kipróbálnánk, érdemes lehet gyógyszerek nélkül is belevágni a magasabb összpontosítás elérésének útjába. Érdemes megpróbálni abbahagyni a multitasking-ot (hiába hangzik jól egyszerre több dologgal foglalkozni, ez általában rontja a koncentráció képességét), próbáljuk meg objektíven mérni a teljesítményünket, így jutva azonnali visszajelzéshez, iktassuk ki a zavaró tényezőket, állítsunk fel prioritásokat és írjuk le ezeket, miközben a legfontosabbra fókuszálunk, vegyük figyelembe energiaszintünket (akkor végezzük el a nehéz feladatokat, amikor tele vagyunk energiával).

Hamarosan a fővárosban is annyiért veszünk lakást, mint vidéken?

A főváros ingatlanpiacát az elmúlt hónapokban igen sok csapás érte. A koronavírus-járvány mellett az Airbnb-törvény is odavágott Budapest lakáspiacának. Elemzésünkben arra voltunk kíváncsiak, hogy hogyan alakult a családi házak, a téglalakások és a panellakások piaca az agglomerációban, összehasonlítva a vidéki nagyvárosokkal. 

Országosan nőtt a kereslet a családi házak iránt

Idén márciusban a koronavírus-járvány következményeként bevezetett kijárási korlátozások nem minden esetben ingatták meg a hazai használt lakás-piacot. A kertes házak iránt országos szinten nőtt meg a kereslet a kijárási korlátozások feloldását követően, a májusi időszakban. A fővárosban csupán két hónap alatt – május és július között – több, mint 3%-ot drágultak a családi házak. Míg májusban 553 ezer forint volt a családi házak négyzetmétere, addig júliusban már 557 ezer forintot kértek a tulajdonosok négyzetméterenként. A családi házak esetén a négyzetméterenkénti árak a júliusi árakhoz képest szinte nem változtak, októberben átlagosan 554 ezer forintba került egy négyzetméter.

A vidéki városok közül a családi házak négyzetméter árai tekintetében Debrecen vezeti a rangsort. Az októberi statisztikák alapján 385 ezer forint volt a négyzetméterenkénti eladási ár a legnagyobb vidéki városban. Ezt követi Szeged 365 ezer forinttal, majd Pécs 288 ezer forinttal, és végül Miskolc áll az ötödik helyen 232 ezer forintos négyzetméter árral.

Az egekben a téglalakások négyzetméter árai

A januári adatokhoz képest a fővárosi téglalakások októberben csupán 1,1%-kal kerülnek többe, jelenleg egy négyzetméter 832 ezer forintot ér. Az agglomerációban vizsgált téglalakás típusú ingatlanok egy négyzetméterre jutó eladási árai esetén az év folyamán hullámzó tendenciát figyelhettünk meg. Míg januártól márciusig 2%-os drágulást tapasztalhattunk, addig a járványügyi intézkedések ideje alatt csupán 1%-os csökkenés következett be. Az idei év legmagasabb négyzetméter ára a téglalakások esetén júliusban volt: 842 ezer forint. Jelenleg a fővárosban például egy 50 nm-es, 3 szobás téglalakás esetén csaknem 50-60 millió forintot kérnek a tulajdonosok.

A téglalakások esetén vidéken sem fényesebb a helyzet: a négyzetméter árak még vidéken is az egekben vannak. Ez esetben is a listát Debrecen vezeti 536 ezer forintos négyzetméter árral, majd ezt követi szintén Szeged a maga 480 ezer forintos egy négyzetméterre jutó árával. A téglalakások esetén a negyedik legdrágább város Pécs, ahol a téglalakások négyzetmétere 450 ezer forint, végül a sort szintén Miskolc zárja, 374 ezer forinttal.

Stagnálnak a panellakások árai

Míg a téglalakások négyzetméter árai az év során hullámzó tendenciát mutattak, addig a panellakások árai országos szinten stagnáltak. Budapesten csupán januárról februárra érzékelhettünk egy kisebb mértékű emelkedést: ez mindössze 1,5%-ot jelentett. Az agglomerációban idén májusban volt a legalacsonyabb a panellakások egy négyzetméterre jutó eladási ára, ez 568 ezer forint volt. Az ingatlannet.hu statisztikái alapján októberben még alacsonyabb volt a panellakások egy négyzetméterre jutó ára, igaz nem sokkal. Ez az agglomerációban átlagosan 567 ezer forintot jelent. Ennek alapján a főváros területén átlagosan 25-30 millió forint között juthatunk panellakáshoz.

A vidéki árak sem sokkal maradnak el a főváros áraitól. A panellakások négyzetmétere Debrecenben 446 ezer forintba, Szegeden 362 ezer forintba kerülnek. Pécsen valamivel olcsóbb, jelenleg átlagosan 320 ezer forintot ér a panelek négyzetmétere. A panellakások esetén szintén Miskolc minősült a legolcsóbbnak, itt októberben átlagosan 256 ezer forintba került egy panellakás négyzetmétere.

További stagnálás várható a hazai ingatlanpiacon

Azt már sejteni lehetett márciusban, hogy az idei ingatlanpiacot nagy átalakulás fogja jellemezni. Azonban az idei ingatlanpiaci visszaesés még nem mondható drasztikusnak, csupán 2020-ban a korábbinál jóval lassabb ütemben folytatódott a lakásárak reálértelemben vett növekedése a MNB előrejelzése szerint. A 2021-es előrejelzések szerint a következő években a magyar ingatlanpiacon stagnálás várható.

A magyar kormány nem küzd a korrupció ellen

Lényegében azt állapítja meg az a jelentés melyet Európa Tanács irányításával a Greco jelentés /Group of States against Corruption /, hogy a magyar kormány nem küzd a korrupció ellen. Két éve is szemére vetette a nemzeti együttműködés rendszerének a korrupció elleni harc hiányosságait, most pedig azt írja: kedvező változás lényegében nem történt.

Mit kifogásolnak elsősorban?

1./ a jogalkotás folyamata nem átlátható
2./ nincs lobbi törvény
3./ a vagyon nyilatkozat rendszer változásra szorul
4./ az összeférhetetlenség nincs megfelelően szabályozva
5./ a mentelmi jog túlságosan is széleskörű

Ez utóbbi különösen nagy probléma az ügyészek esetében – állapítja meg a Greco jelentés, amely azt is kifogásolja, hogy a legfőbb ügyész mandátumának meghosszabbítása nem teszi lehetővé a felelősségre vonást.

A magyar kormányzatnak jövő év szeptember 30-ig kell válaszolnia a Greco jelentés kifogásaira.

Az Európa Tanácsnak nincs szankciós joga, legfeljebb felfüggeszthet tagállamokat.

Csak az európai ügyészség lehet hatékony a korrupciós ügyekben

Épp ezért nem lépett be ide a magyar kormány, amely olyannyira nem siet az uniós pénzek körüli homály eloszlatásával, hogy inkább megvétózza az uniós költségvetést nehogy számot kelljen adnia az euró milliárdok elköltéséről.

Az Európa Tanácsnak 49 tagja van míg az Európai Uniónak csak 27. A különbséget jórészt az egykori Szovjetunió és Jugoszlávia tagállamai teszik ki. Azerbajdzsánban, Oroszországban vagy Szerbiában egyáltalán nem ritka, ha a kormányzathoz közelálló oligarchák olyan vagyonhoz jutnak mint Mészáros Lőrinc. Putyin elnök vagyonáról sincsen semmiféle megbízható adat. A különbség az, hogy ezek nem uniós pénzek! Épp ezért ragaszkodik az Európai Unió az átláthatatlan rendszerek felszámolásához, mert megelégelte, hogy euró milliárdok tűnjenek el a fekete lyukban egyes uniós tagállamokban.

Az Orbán féle einstand

„Orbán meg akarja szerezni a budapesti repülőteret” – ezzel a címmel közölt terjedelmes cikket a Frankfurter Allgemeine Zeitung nevű konzervatív német lap. A szerző rámutat: a magyar kormány meg akarja vásárolni a repülőteret, és kevéssé érdekli, hogy a külföldi tulajdonosok nem akarják azt eladni.
Jellinek Dániel a repülőtér tulajdonosainak írt levelében nemigen pazarol idő és helyet az udvariassági formulákra, hanem mindjárt az első mondatban közli, hogy érdekelt a repülőtér megvásárlásában egy „kompetens és tapasztalt konzorcium keretében”, amelyben a magyar állam, a MOL, és a saját Indotek ingatlancsoportja részes, és amerikai résztulajdon is van.

Jellineket nem zavarja, hogy a tulajdonosok a Palkovics László miniszterrel folytatott első beszélgetésen visszautasították az ajánlatot.

Az Orbán Viktor vezette magyar kormány már régen vissza akarja szerezni a budapesti Liszt Ferenc Repülőteret. A magyar sajtóban erről sok minden olvasható azokról a politikusokról, akik vissza akarják csinálni a 2005-ben bekövetkezett privatizálást. Orbán Viktortól például azt idézik, hogy „ha csak egyetlen százalékos esély van, élni fogunk vele”.
A három tulajdonos – az Avi-Alliance többségi tulajdonos, valamint szingapúri és kanadai pénzügyi befektetők – meg akarják tartani a repülőteret, legjobb esetben 2080-ig, ameddig a két lépésben, 2007-ben és 2011-ben átvett üzemeltetési licenc érvényes. Az eladás nem került szóba, és nem is mérlegelték – állt abban a levélben, amelyet a kéretlen ajánlattevőknek írtak válaszként, és amely a szerkesztőség rendelkezésére áll. A levelet Patrick Charbonneau, az Avi-Alliance mögött álló kanadai PSP nyugdíjalap menedzsere írta alá. Az üzemeltető társaságnak tulajdonrészei vannak repülőterekben: Athénban, Budapesten, Düsseldorfban, Hamburgban és Saint Juanban.
A légi közlekedési szektorban és az európai befektetési környezetben egészen egyedülálló folyamat lenne, ha Orbán embereinek sikerülne rátenni a kezüket. „Egy repülőtér minden ország számára fontos arculati tényező. Amennyiben a kormány kisajátítási törekvése sikerrel jár, az fatális jelzés lenne a külföldi befektetőknek, akik egészen bizonyosan újra át fogják gondolni a magyarországi befektetéseiket” – idézett a cikk egy, a légiforgalomban tevékenykedő, tapasztalt befektetőt. Hozzátette:

az utóbbi időben csak a harmadik világban váltak ismertté olyan projektek, amelyek a helyi kormány törekvései miatt fulladtak kudarcba, de azokban az esetekben is három számjegyű milliárdos kártérítéseket fizettek.

Az Avi-Alliance semmiképpen nem akar ilyen példákat követni, mert hosszú távú stratégiát követ – mondta el a cég szóvivője. Hozzátette: 2008 óta 500 millió eurót fektettek a repülőtér korszerűsítésbe, kiépítésébe és fejlesztésébe, és a Liszt Ferenc Repülőteret 2020-ban sorban hetedik alkalommal választották Kelet-Európa legjobb repülőterévé.

A szerző feltette a kérdést: vajon meddig lehet egy országban gazdaságilag sikeresen működni, ha a vállalatnak a kormány az ellenfele? Az Avi-Alliance és a magyar kormány közötti kapcsolat már korábban megromlott.

Orbán pártjának emberei rendszeresen vádolták az üzemeltető vállalatot azzal, hogy nem elég gyors a fejlesztés, a szerviz gyatra, a vezetést le kellene cserélni. Ugyanakkor a magyar hatóságok kevés együttműködési készséget mutattak: például

már az építkezés megkezdése után visszavontak egy parkolóház építésére vonatkozó engedélyt.

Varga Mihály pénzügyminiszter júniusban közölte az üzemeltetővel, hogy elutasítja az EBRD koronavírus-alapjából 500 millió euró likviditási injekcióra vonatkozó kérelmet. Októberben hivatalosan bejelentették az egymilliárd eurós új, harmadik terminál építését. A pandémia kirobbanásáig a budapesti Kelet-Európa leggyorsabban fejlődő, közepes méretű repülőterei között volt – írta a szerző, és ismertette a repülőtér gazdasági adatait. Korábban is voltak már kísérletek a repülőtér átvételére, de ezek kudarcba fulladtak. Idén azonban a helyzet egészen megváltozott: Budapesten is sok repülőgép áll, az üzemeltetők az utasok számának 90 százalékos csökkenésére számítanak. Befektetők ebben lehetőséget láthatnak a repülőtér olcsón történő megszerzésére, amire Jellinek utalt is levelében. Emellett sürgető hangot ütött meg: két hetet adott a tulajdonosoknak, hogy az érdeklődőkkel megvitassák a felkínált árat. Amennyiben nem tudnak megállapodni, a két fél által közösen kiválasztott tanácsadó cégre bízzák az ár megállapítását, és a tanácsadó bevonásának költségeit az ajánlattevő konzorcium viseli – áll a levélben. Korábban a kormány hárommilliárd euróban jelölte meg a repülőtér árát, és ez persze a koronavírus miatt ma már kevesebb lenne.
Az üzemeltetők köreiben azonban a gazdasági adatok alapján mintegy 5-6 milliárdra teszik az árat, de ebben nem szerepelnek az esetleges adósságok. Charbonneau kitartóan hangoztatja, hogy a jelenlegi tulajdonosok továbbra is érdekeltek az üzemeltetésben, és

„amennyiben egyáltalán tárgyalások kezdődnek, akkor csakis gondos, nyitott és átlátható formában”, és ez esetben a konzorcium először tárja fel pénzügyi lehetőségeit, és a repülőterek, vagy más infrastruktúra-projektekben szerzett tapasztalatait és sikerességét.

Jellinek – aki a javasolt árról nem kíván nyilatkozni –, az elutasítást nem veszi egészen komolyan, és a lapnak elmondta, hogy a jelen részvényesek már meg is bíztak egy tanácsadó céget az eladási folyamattal, „ami világosan jelzi, hogy szándékukban áll lépni”.
Azzal kapcsolatban, hogy a magyar sajtó Orbán Viktorhoz való közelségéről ír, Jellinek kifejtette: „a konzorcium kizárólag profi szereplőkből áll, pártok nélkül, és az egyiknek van tapasztalata a repülőterek üzemeltetése terén”.

A szerző megállapította: köztudott, hogy az abszolút többséggel kormányzó miniszterelnök bátorítja ismerőseit részt venni az állami megrendelésekben, és nem csak az útépítésben, valamint a médiában. A kormány – céljainak elérése érdekében – csatasorba állított más tanácsadókat is, köztük az orosz kapcsolatairól elhíresült és zavaros ügyleteiről ismert Klaus Mangoldot, a Daimler igazgatósági tanácsi tagját, a Német Gazdaság Keleti Bizottságának volt elnökét.

Ford.: Ara-Kovács Attila

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK