Hasznos

Budapesten vagy vidéken legyen a cég székhelye?

0

Vállalkozásunk, cégünk székhely nélkül nem létezhet, éppen ezért a megfelelő hely megtalálása az egyik legfontosabb feladat az alapításkor. Mi a teendő, ha a cégünk székhelyét nem a fővárosban szeretnénk tudni, hanem egy vidéki városban?

Fontos a megközelíthetőség

A Logosz cégcsoport segítségével van megoldás erre is, hiszen ha adott városban nem rendelkezünk saját ingatlannal, a székhelyszolgáltatás révén a vállalkozásra vonatkozó kötelezettségeket ellátják, és akár a hivatalos iratokat abba a cégcsoporthoz tartozó irodába továbbítják, ahol szerződést kötöttünk velük. Ez segít azt a problémát kiküszöbölni, hogy az irodának olyan helyen kell lennie, amit az ügyvezető könnyen meg tud közelíteni, hiszen a hivatalos iratok átvételére így lehetőség van a helyi irodákban is. A cégcsoport Budapesten és több vidéki városban is lehetőséget biztosít a szerződéskötésre.

Bejegyzés szempontjából a fővárosi és a vidéki székhelyeknek is megvannak a maguk előnyei, érdemes tehát mérlegelni a lehetőségeinket, hogy a legtöbbet hozzuk ki a helyzetből, amennyiben úgy döntünk, nem saját ingatlant jelölünk meg hivatalos irodaként, hanem egy szolgáltatót bízunk meg, hogy vállalja át ezt a feladatot. A minimális költségek mellett tehát egy a székhellyel kapcsolatos feladatok alól mentesít a cégcsoport, ez azt jelenti, hogy a hivatalos iratok átvétele, érkeztetése, őrzése, de hatóságokkal szembeni képviselet is a székhelyszolgáltató szolgáltatása.

A vállalkozás, cég létrehozásához tehát mindenképpen elengedhetetlen a székhely, ennek címe időközben viszont változhat, aminek lehet az oka, hogy új ingatlan tulajdonosai leszünk, új bérleti szerződést kötünk, de akár a székhelyszolgáltatónál is lehet ez ügyben lépéseket tenni.

Varga Mihály és az üres kincstári optimizmus

A magyar kormány abban reménykedik, hogy a Brüsszellel folyó viták ellenére még az idén hozzájuthat a helyreállítási alap pénzéhez – közölte Varga Mihály pénzügyminiszter.

A kincstári optimizmust a helyzet motiválta: a magyar költségvetésnek nagy szüksége lenne a pénzre. Varga Mihály is elismerte, hogy a kormánynak nem volt ideje kivárni a brüsszeli döntést, ezért vett fel óriási deviza hitelt – több mint 4 milliárd dollárt. Ha így mennek tovább a dolgok, akkor további deviza kölcsönökre lesz szüksége a magyar államnak, mert Brüsszel egyáltalán nincsen békülékeny hangulatban. Az Európai Parlament által szorongatott brüsszeli bizottság hamarosan megindítja a jogállamiságot vizsgáló folyamatot. Akkor pedig nemcsak a helyreállítási alap pénzeinek elmaradása fenyeget hanem az uniós költségvetésből Magyarországnak jutó rész is vizsgálat alá kerülhet mondván: az uniós pénzek nem oda kerülnek ahova Brüsszel szánta őket. Magyarán szólva: az Orbán kormány lenyúlja őket.

Infláció 3%?

Varga Mihály elismerte, hogy „a növekvő energia árak miatt nehéz lesz visszatuszkolni az inflációt a korábbi tartományba”, de kincstári optimizmusa szerint jövőre már megindulhat a csökkenés, és az év végére 3% lehet. Ennyivel számol a magyar költségvetés, de ennek realitása enyhén szólva kétséges. Egyrészt a világpiaci tendenciák nem mutatnak enyhülést ebben a tekintetben, másrészt pedig a közelgő választások miatt a kormány rohamtempóban osztogat. Ez Varga Mihálynak is feltűnt, ezért közölte, hogy a költségvetés hiánya csak 2024-ben csökkenhet 3% alá. Tegyük hozzá, hogy más uniós államokban is elszállt a hiány. Brüsszelben is tisztában vannak ezzel, ezért meg akarják reformálni a költségvetéssel és az államadósággal kapcsolatos kritériumokat.

Tartós lesz a vita Brüsszellel

Minthogy ez a vita politikailag motivált, ezért tartós lesz – hangsúlyozta Varga Mihály. Ezzel arra utalt, hogy Orbán Viktor nem kész a kompromisszumra. Csakhogy Brüsszel sem hátrál meg ezúttal. Akkor pedig a magyar költségvetés marad euró milliárdok nélkül. Így nem lesz könnyű újraindítani a gazdaságot és megnyerni a választást az Orbán kormánynak. Különösen, hogy Brüsszelben és Washingtonban épp az a cél, hogy Orbán Viktornak ne sikerüljön bebetonoznia a hatalmát a 2022-es választás megnyerésével.

Térségünk jövője

A visegrádi államok a jövő térségévé válhatnak – jósolja Matolcsy György – múlt statisztikai elemzése alapján. A Magyar Nemzeti Bank elnöke szerint az egykori szocialista országok többé-kevésbé sikeresen hajtották végre az átmenetet a piacgazdaságra és az elmúlt harminc évben dinamikusabb növekedést produkáltak mint az Európai Unió többi államai, felzárkózva ezzel az uniós átlaghoz.

17 ezer dollár/fő

Ezt a GDP mutatót tekinti határnak a Nemzeti Bank elnöke, aki a Morgan Stanley elemzőjére hivatkozik. Ezt a 17 ezer dolláros határt a második világháború vége óta mindössze 18 ország lépte át, és került így be a fejlett országok csoportjába. Közülük hat az egykori szocialista állam: a három balti ország, Csehország, Szlovákia és Szlovénia.

Magyarország és Lengyelország erősen megközelítette a 17 ezer dolláros határt , és ezt hamarosan át is lépheti- jósolja Matolcsy György. Aki gyorsan hozzáteszi : egyedül nem megy! A kis országok csakis együtt érhetnek el jó eredményt – állitja Matolcsy habár elismeri , hogy Japán példája mást mutat. Szerinte a kis tigrisek felzárkózása Ázsiában csoportos: Dél Korea, Hongkong, Tajvan és Szingapúr/ holott ez egyáltalán nem így történt. Ezek az országok egyedül találták meg a helyüket a gyorsan globalizálódó világgazdaságban. A globalizációt viszont egész Európa elnézte , Kelet Európa – a Szovjetunió irányításával olyannyira, hogy bele is bukott a kommunista kísérletbe.

Európa mindinkább a perifériára sodródik , és az egykori szocialista országok ezen a periférián próbálnak meg boldogulni. Vagyis a felzárkózás – Matolcsy György állításával szemben – szinte semmit sem jelent hiszen egy jövőjét kereső és egyelőre nem találó EU átlagához zárkózunk fel.

A leendő német kancellár realizmusa

Matolcsy is írja a Magyar Nemzetben, hogy a visegrádi országok gazdasága Németországtól függ. Annak kancellár jelöltje a Der Spiegelben kifejtette: aggódik amiatt, hogy Európa lemarad a globális versenyben! Az elmúlt 3-4 évtized alapján teljes joggal. A gazdasági reform kezdetén (1978) Kína szerepe elhanyagolható volt a világgazdaságban, ma viszont az USA kihívója és az Európai Unió legnagyobb kereskedelmi partnere!

Az 5G rendszert a kínaiak vezetik be Magyarországon

Az USA még ma is a világ feldolgozó iparának a 25%-át jelenti, és ez alapozza meg vezető szerepét a világban – állítja Matolcsy, aki rámutat arra, hogy ez feltételezi a kutatás – fejlesztés magas szintjét.

Térségünk nyitott az újítások iránt – állitja Matolcsy megfeledkezve arról, hogy ezek száma elenyésző a világ más részeihez képest. Térségünkben nincsenek olyan tudás központok mint az USA-ban vagy Kínában. Jellemző, hogy világszínvonalú egyetemet Kínából akarunk importálni.

Pénz beszél

Bár Matolcsy jegybank elnök, de az USA vezető pozícióját  nem a pénzügyi hanem az ipari szerepből vezeti le. Holott Amerika épp ennek révén játszhat döntő szerepet a világgazdaságban. A kínaiak pontosan tisztában vannak ezzel. Hangcsouban a G20 értekezleten Hszi Csinping elnök ezt nyíltan meg is fogalmazta. Az amerikaiak ezt mosolyogva fogadták, de rögtön ezután megindult az offenzíva. Kína bejelentkezett a G20 világra, de Washington számára ez egyelőre elfogadhatatlan. A kereskedelmi háború és a diplomácia offenzíva épp a kínai nyomulás megállítását célozza.

Mit keresnek kínai tanácsadók a Nemzeti Bankban?

Matolcsy erről semmit sem ír, de a CIA meg van győződve arról, hogy a magyar jegybank erőteljes kínai befolyás alatt áll. Maga Matolcsy pedig ennek a kínai befolyásnak a fő képviselője Magyarországon. (A Fudan egyetemet is ő hozza Magyarországra) Washington és Brüsszel szerint Magyarországnak és a térség többi államának előbb vagy utóbb választani kell Kelet és Nyugat között. A jövőt illetően ez a térség egyik legfőbb dilemmája, de erről Matolcsy – érthető módon – semmit sem ír a Magyar Nemzetben.

Black Friday – Rekorder lehet az idei Fekete Péntek

Növekedik a vásárlási kedv. A 2021. november 26-a környékén zajló hihetetlen akciók eddig is nagy vásárlói tömegeket mozgattak meg, lévén nem csak azoknak a vásárlóknak kedveznek az ajánlatok, akikúj ruhatárat, esetleg kisebb vagy nagyobb háztartási gépet szeretnének, hanem azoknak is, akik már a karácsonyi ajándékok vásárlását is le szeretnék tudni.

 

Az Offerista Group széleskörű felmérést végzett a Black Friday kapcsán, ami azt mutatja, a tavalyihoz képest emelkedett a vásárlói kedv: a megkérdezettek 85%-a szeretne élni az akciók kínálta lehetőségekkel, ez 30%-os emelkedést jelent.

OG

Akik nem terveztek vásárolni, ők sem zárkóznak el teljesen a Black Friday akciói elől, közülük 73% nyilatkozott arról, hogy nyitott a spontán vásárlásra, ha olyan lehetőség jön szembe. Az összegeket tekintve a válaszadók többsége 20 és 50 000 Ft között tervez költeni, de sokan voltak, akik nem szabtak maguknak előre anyagi kereteket, mondván, nagymértékben az akcióktól is függ, hogy mennyi pénzt fognak végül költeni.

A vásárlási hajlandóság tehát megvan.

Az értékesítők és kereskedők számára a jövőre nézve fontos információ, hogy az emberek a pandémia idején  kialakult helyzet miatt egyre inkább átálltak az online böngészésre, és ez a trend idén is folytatódik. Az ajánlatokat online keresik tehát. A vásárlók előszeretettel figyelik az áruházak weblapjait, a közösségi média különféle csatornáit, szívesen veszik az akciókat közlő hírleveleket is, a hírlevelek iránti érdeklődés 10%-kal megemelkedett 2020-hoz képest. Az offline hirdetések tekintetében a TV továbbra is aranyérmes a 40 százalékos mutatójával, nagy visszaesés látható a nyomtatott reklámújságok és sajtó iránti érdeklődésben, ezek 24%-kal csökkentek tavaly óta.

OG

Az ajánlatok megismerése főként online zajlik tehát, de maga a vásárlás nem feltétlenül. A tavalyi évhez képest az emberek újra nyitottá váltak az offline, üzletekben való vásárlásra (35%). A termékek tekintetében 2020-hoz hasonlóan továbbra is rendkívül nagy érdeklődést mutatnak a vásárlók a háztartási gépek iránt, a megkérdezettek közül 53% nyilatkozott arról, hogy tervez valamilyen kis vagy nagy háztartási eszköz beszerzésére az idei Black Friday alkalmával. A ruházati cikkek vásárlására a megkérdezettek közel 41%-a készül, míg a harmadik legnépszerűbb termékkategória 2021-ben az otthon és kertészeti termékek (37%), amely iránt az érdeklődés közel 14%-ot emelkedett a tavalyi számokhoz képest.

OG

A részletes felmérés (itt található) alapján látható, hogy az idei Black Friday mozgalmas lesz mind a vevők, mind az eladók számára. A termékkategóriák iránti érdeklődés fényében és a hirdetési csatornák átalakulásával az üzletláncoknak egyre nagyobb figyelmet kell fordítaniuk arra, hogy miként érik el az vásárlókat.

A coaching szerepe az üzleti világban

Napjainkban a coaching egyre divatosabb kifejezés, de sokszor még a vállalkozók és a vezetői pozíciókat betöltő alkalmazottak sem tudják, hogy valójában miben is nyújthat segítő kezet egy coach. Az alábbiakban pontosan ennek járunk utána!

Mi az a coaching?

A coaching azoknak a vezetőknek nyújt szakmai segítséget, akik a vezetői kompetenciájukat és a döntéshozatali képességüket, illetve az elemzési képességeiket szeretnék fejleszteni. A coach rendszeres beszélgetések során, eredménycentrikus megközelítéssel ad konkrét tanácsokat, amelyek az üzleti céljaid megvalósításához vezetnek.

Hogyan segíthet egy coach az üzleti világban?

Hatékony stratégiákat alakít ki. A business coachok egyik legfontosabb feladata a precíz tervezés alapján történő üzleti stratégiák kialakítása. A coachok segítenek rávilágítani a gyengeségekre és erősségekre, majd ezeket összegezve jelölik ki a növekedés felé vezető utat. Ennek köszönhetően a vezetői szerepkört betöltők konkrétan megfogalmazott üzleti terv alapján, lépésről lépésre haladhatnak a kitűzött cél felé.

Marketing tanácsokat ad

Legyen szó egy kezdő vállalkozás felfuttatásáról vagy egy sikeresen gyarapodó cég még ambiciózusabb terveinek megvalósításáról, a profi marketing elengedhetetlen a növekedéshez. Egy tapasztalt coach pedig már pontosan ismeri azokat a marketing folyamatokat, amelyekkel hatékonyan szerezhetsz új ügyfeleket és vásárlókat.

Milyen területeken nyújthat támogatást?

  • Piackutatás
  • Értékesítési tölcsér kialakítása
  • Marketing kampányok szervezése
  • Kampányok elemzése

Segít döntést hozni

Vezetőként az egyik legnagyobb kihívás a nehéz döntések meghozása. Akár az új pozícióra jelentkezők közül kell a legideálisabb jelöltet kiválasztani, akár egy vadonatúj termék vagy szolgáltatás bevezetéséről van szó, a coaching konzultációk során minden lényeges kérdést átbeszélhetsz a coachokkal. Így olyan értékes tanácsokkal és fontos üzleti elvekkel gazdagodhatsz, amelyeket nemcsak a jelenlegi helyzetben, hanem a jövőben is bátran felhasználhatsz.

Elérhetővé teszi a vállalkozásoddal kitűzött célokat

Az eredményes coaching olyan üzleti lehetőségeket nyit a jövőben, amilyenekre még talán nem is gondolsz. Persze végső soron minden rajtad múlik, hiszen a döntés végig a te kezedben van. A legfontosabb, hogy a túl hosszú távú, ma még szinte elérhetetlennek tűnő célkitűzések helyett inkább mindig csak a következő lépésen dolgozz. Így az addig vezető út is izgalmas és sikerélményekkel teli lesz.

Milyen egy jó coach?

  • Először mindig a személyes feltérképezéssel kezdi a munkát. Ilyenkor egy kötetlen hangulatú beszélgetés alkalmával megismeri az alapvető hozzáállásod és szemléleted a munkával és magával az élettel kapcsolatban. Ekkor rakjátok le közösen azokat az alapokat, amelyekre később az üzleti életben is építeni fogtok.
  • Sok fontos kérdéssel igyekszik megoldásokat találni. Ne feledd, hogy amíg a mentorok elsősorban a szakmai tudásukat adják át, addig a coachok a problémákra és a megoldásokra való rávilágításban nyújtanak elsőrangú segítséget. Éppen ezért számos kérdést tesznek fel a konzultációkon, amelyek megválaszolásával mindig közelebb jutsz a céljaidhoz.
  • Rendszerszintű gondolkodásra ösztönöz. Főként a kisebb vállalkozások körében gyakori hiba a rendszertelen, tervezés nélküli munkavégzés. Ha pedig nincs alapos tervezési munka, szinte esélytelen a fejlődés. A coachok viszont egészen az alapoktól kezdve segítik elő a komplex gondolkodási készségek fejlesztését.

A coaching szerepe az üzleti világban napjainkra már megkérdőjelezhetetlen. Kisvállalkozók, középvezetők és a legnagyobb multinacionális cégek igazgatói is igénybe veszik a coachok szolgáltatásait, hiszen rengeteg hasznos tanáccsal és konkrét tervekkel gazdagodhatnak. Akik a vezetői készségeiket szeretnék tökéletesre csiszolni, és gördülékenyen haladnának üzleti céljaik felé, azok számára a coachok jelentik az elsődleges megoldást.

Így nyiss számlát 2021-ben!

0

Manapság már nagyon kevés az az ember, aki ne bankszámlára kapná a fizetését és ne ennek segítségével intézné a számlák, vagy más be- és kifizetések ügyintézését. Ezek mellett számos előnye van a számlanyitásnak, például a folyamatosan elérhető egyenleg lekérdezés, a biztosítások, a gyors és biztonságos utalások, a megtakarítások és a befektetések kezelése is. Az életünk még egyszerűbbé tételéhez pedig változtathatjuk a limitünket, a költségkereteinket és állíthatunk be havi vagy akár éves utalásokat is.

A folyószámla hasznos az élet minden területén

Szinte nincs olyan dolog, ami a bankszámla ellen szólna, hiszen a párnánk alá dugdosás és rejtegetés helyett, biztonságos térben lesz tárolva a pénzünk. Átláthatóbbá válnak a pénzügyeink és az ezzel kapcsolatos teendőket is egyszerűen és gyorsan lehet lebonyolítani. Akár lakbér, nyugdíj, vagy más egyéb befolyó pénzről van szó, egy helyen tudhatunk mindent, ami igencsak megkönnyítheti az életünket a mindennapi rohanásban.

A technikának köszönhetően a bankok is sokat fejlődtek. Az online felületek mellett applikáció formájában is hozzáférhetünk a pénzünkhöz. Bevásárolhatunk, befizethetjük a biztosítást, befektethetünk és még sorolhatnánk. Készpénz helyett egy érintéssel is kifizethetünk bármit a bevásárláskor, vagy tankoláskor, de az okostelefonoknak és okosóráknak köszönhetően már arra sincs szükség, hogy magunknál tartsuk a számlához tartozó bankkártyánkat.

Hogyan működik az online számlanyitás? 

Az elmúlt év mindenki életét megváltoztatta. Szinte teljesen megváltoztak az eddig megszokott rendszerek és egyre több cég, vállalkozás és szolgáltatás tért át az online platformokra. Az eddig órákig tartó ügyintézést otthonról, kényelmesen, percek alatt végezhetjük el. Először tájékozódjunk az online felületeken, hogy milyen jellegű számlát szeretnénk nyitni, illetve, hogy hosszú vagy rövid távú befektetésekre akarjuk használni, esetleg csak a mindennapos fizetésekre. A mostani járványhelyzetre való tekintettel bank felkeresése nélkül is tudunk szerződést kötni, a számlához tartozó kártyát pedig postán küldik ki, de vannak pénzintézetek – mint a K&H is –  ahol azonnal használható digitális kártyát kapunk! Ezeket a kártyákat már pár kattintással szinkronizálhatjuk a mobiltelefonunkra, így bárhol és bármikor fizethetünk Google Pay-en és Apple Pay-en keresztül is, az okos eszközünk odaérintésével! 

Az online számlanyitás akár 10 perc alatt is megvalósulhat appon keresztül, mindössze érvényes, magyar okiratokra, állandó lakcímre van szükségünk, illetve kötelezően be kell tölteni a 18. életévet. Mindezek mellett adóilletőséggel is kell rendelkezni, és persze a saját nevünkben kell eljárni a számlanyitáskor.

Az online felület azt is lehetővé teszi, hogy virtuális azonosításban vegyünk részt, akár videós formában.

 Sokan elfelejtik, hogy a számlanyitás is számos költséggel járhat. Többek között a számlavezetési díjjal, üzenet díjakkal, utalási költségekkel. Ezek minden banknál eltérő összegűek lehetnek, ám sok esetben várnak minket induló kedvezményekkel.

Csak nyerhetünk az online számlanyitással

A digitalizációnak hála egyszerűen és könnyedén tudjuk elintézni a bankszámlanyitással járó teendőket. Arról nem is beszélve, hogy a mostani helyzet szempontjából biztonságosabb is. Az online szerződés aláírást követően már rutint szerezhetünk a számlánk kezelésében is és a számos kedvezménnyel kapcsolatban is, amellyel időt és energiát spórolhatunk. 

Ha a biztonságos ki- és befizetések, a kamatozások és az egyszerű ügyintézések nem lennének elég biztatóak, akkor jó hír, hogy a bankszámlanyitáskor több kedvezményt is kaphatunk az általunk választott banktól. Ilyenek a jóváírások, kedvezőbb hitelfelvételek, személyi kölcsönök vagy az első 3 hónapban ingyenes számlavezetés és az első 3 hónap után költési szokások alapján történő számlacsomag ajánlás (a már említett K&H esetében).

Ha körültekintően utánajártunk a hozzánk és a igényeinkhez leginkább passzoló bankszámla típusnak, érdemes az online számlanyitásba belevágni hiszen egyszerre biztonságos és költséghatékony, ha minél egyszerűbben és átláthatóbban szeretnénk kézben tartani a pénzügyeinket.

Adóalku: Orbán meghátrál az USA előtt?

17%-os globális társasági adót szeretne az Egyesült Államok és az Európai Unió , de az utóbbiban három állam ellenáll: Magyarország, Írország és Észtország.

„Nagyon optimista vagyok, hogy ennek a három országnak a csatlakozását is elérjük, mert igen keményen dolgozunk ennek érdekében” – jelentette ki Janet Yellen amerikai pénzügyminiszter. Aki elmondta, hogy októberben a G20 csúcstalálkozón már alá is írhatják a globális társasági adóról szóló nemzetközi egyezményt.

Minden a háttér alkukon múlik, mert hivatalosan mind Magyarország mind pedig Írország és Észtország kitart az alacsony társasági adó mellett.

A kelta tigris

Írország épp annak köszönheti gyors GDP növekedését, hogy a helyi kormány rájött: alacsony társasági adóval magához csalogathat világcégeket is. Így is történt: az Apple és a Google európai főhadiszállása Írországban van. Ott számolják el uniós forgalmuk jórészét. Ezzel érte el azt Írország , hogy az egy főre jutó GDP dinamikusan nőtt, és a második helyre került az Európai Unióban. Az első helyen Luxemburg áll, amely szintén kedvező adózási rendszerével vonzza magához a nagy cégeket elsősorban Franciaországból és Németországból, ahol magas a társasági adó.

Franciaország és Németország ezért is támogatja lelkesen az USA kezdeményezését.

Miért kell nagyon az adóbevétel?

A pandémia miatt mindenütt óriási támogást nyújtottak és nyújtanak az államok a gyengélkedő gazdaságnak. Ez óriási költségvetési hiányt és növekvő államadósságot jelent. Ennek csökkentésére használnák fel a megnövekedett adóbevételeket hiszen a hazai cégeket vissza lehetne csábítani: adózzanak otthon!

Mivel zsarolhatják az ellenállókat? Yellen pénzügyminiszternek az az elképzelése, hogy

amennyiben Magyarország kitart a 9%-os társasági adó mellett, akkor a különbözetet mégiscsak be kellene fizetnie a szóbanforgó cégnek, de azt nem Magyarország hanem a multi hazája kapná meg. Így a cég több adót fizetne, de azt nem Magyarország kapná meg.

Ezzel ösztönöznék Orbán Viktor kormányát arra, hogy elfogadja a globális társasági adót, melyet már a világ 130 állama elfogadott.

Orbán pókert játszik a Biden adminisztrációval, és ez az egyik lap.  A magyar miniszterelnök attól tart, hogy az amerikai adminisztráció – az EU jóváhagyásával – meg akarja buktatni őt. Az ellenállás adó ügyben ennek a párharcnak része, amelynek az árát lehet, hogy Magyarország fizeti meg.

Magyar-orosz egyet akar?

Hétfőn aláírják Budapesten a magyar-orosz földgáz szerződést, amely a korábbinál előnyösebb áron biztosít nyersanyagot Magyarországnak. Ily módon a magyar kormány tarthatja a rezsicsökkentéssel kialakult alacsony hazai árakat, amelyek politikai szempontból óriási hasznot hoznak a Fidesznek.

Putyin tehát nagy jóindulattal tekint Orbán Viktor rendszerére, melynek fennmaradásában érdekelt. Kifejeződésre jutott ez akkor is amikor Orbán és Szijjártó Lavrov orosz külügyminisztert hívta meg a nagykövetek szokásos éves értekezletére. Ez kihívás a Biden diplomáciának, mely stratégiai ellenfélnek tekintik Oroszországot.

Új utakon jön a földgáz

Évtizedeken keresztül Ukrajnán át vezetett az orosz földgáz útja Magyarországra. Ám most az évi 4,5 milliárd köbméter földgáz Szerbiából illetve Ausztriából érkezik – 3,5 illetve 1 milliárd köbméter. Ukrajna ezzel komoly jövedelemtől esik el, és csökken stratégiai zsarolási potenciálja.

Orbán lengyel barátai is elcsodálkozhatnak hiszen Jaroslaw Kaczynski a Hitler-Sztálin paktumhoz hasonlította azt, hogy Németország közvetlenül Oroszországtól kapja a földgázt és nem a hagyományos úton Lengyelországon keresztül.

Putyin-Orbán stratégiai szövetség?

Az Egyesült Államok már régóta kifogásolja Magyarország túlzott függését az orosz földgáztól. Ha ehhez hozzávesszük azt, hogy a Paks 2 atomerőművet is az oroszok építik, akkor energia terén mindenképp meghatározó marad az orosz kapcsolat, mely még a szocializmus időszakában épült ki.

A magyar nomenklatúrát a szocializmus idején is jelentős mértékben földgáz szállításokkal fizette ki Moszkva, és ez a gyakorlat aligha változott. Orbán Viktornak állítólag személyes részesedése is van abban magyar-orosz földgáz kereskedelmi cégben, amely Svájcban a Zug kantonban van bejegyezve.

Putyin számára Orbán Brüsszel ellenes politikája is hasznot hoz hiszen az orosz diplomácia bevallott célja az uniós kohézió gyengítése.

Magyarország NATO tagsága is aranyat ér Moszkva számára hiszen ily módon információkhoz juthat arról, hogy mit tervez az észak-atlanti katonai szövetség. A magyar diplomáciának nem kis gondot okozhat, hogy Orbán lengyel barátaival lenyelesse a magyar-orosz stratégiai együttműködést. Varsóban az USA afganisztáni fiaskója után megrendült a bizalom az Egyesült Államokban, ezért Orbán oroszbarát vonala felértékelődhetett.

A probléma mindössze  a perspektívával van: Putyin csak nagyarányú választási csalással tudott legutóbb nyerni. Egy stagnáló birodalom vezetőjeként csak egyre nehezebben tudja fenntartani az életszínvonalat Oroszországban, és egyre kevesebb juthat magyar barátainak is…

Amibe Orbán foga is beletörik

Négy területen kell, hogy a magyar tőke a külföldi fölé nőjön: a média, a bankok, az energia és a kiskereskedelem. Hárommal megvagyunk, de a negyedikbe beletörött a fogunk – mondta öt éve a magyar miniszterelnök, aki hangsúlyozta: nem tettek le róla, hogy a média , a bankok és az energia után a kiskereskelemben is meghatározó szerepet játszanak. Most ez az álom teljesülőben lehet – írja a G7 portál.

Az Auchanba bevásárolta magát a kormányhű oligarcha, Jellinek Dániel, aki még csak kisebbségi tulajdonos, de a hatalom támogatásával könnyen megszerezheti a többséget. Addig pedig kitanulhatja a szakmát.

Az Auchan nem elég

A Sparral, a Lidlel vagy az Aldival szemben az Auchan kevés, ezért a hatalom a Penny Marketre és a Tescora feni a fogát. Ez a hármas már meghatározó lehetne a magyar piacon.

Lázár János, Orbán kegyvesztett kegyence, tavaly már nyíltan arról beszélt, hogyha kell, akkor agresszív protekcionista politikával ki kell szorítani a külföldi vetélytársakat a kiskereskedelmi piacról. Persze ez ellentétes az Európai Unió szabályaival. Ráadásul a nagy külföldi üzletláncok mögött ott állnak az érintett államok kormányai is. Berlinnel ujjat húzni nem épp kockázatmentes vállalkozás. Főként ha már nem Angela Merkel a kancellár.

A G7 megkérdezte mind a Penny Marketet mind pedig a Tescot, hogy követik-e az Auchan útját, de mindkét cég cáfolta ezt.

A hatalom problémája az, hogy olyan magyar kiskereskedelmi láncot kellene létrehoznia, amely versenyképes a külföldiekkel, de mindeddig ez nem történt meg. A vevők pedig egyre inkább a nagy külföldi kiskereskedelmi láncokat keresik, mert az ár-érték arány ott a legkedvezőbb a számukra. Amíg ezen nem tud változtatni a magyar kormány, addig Orbán Viktor álma a magyar többségű kiskereskedelemről álom marad.

Négyötödnyien szegénységben

Az Európai Unió azokat a régiókat támogatja, amelyekben az egy főre jutó GDP nem éri el az uniós átlag 75%-át. Ilyen a magyar régiók többsége : Pest, Dél Dunántúl, Észak Magyarország , Észak Alföld és Dél Alföld. A magyar lakosság több mint 80%-a olyan szegény régióban él, amely jogosult az uniós támogatásra.

A a nagyvállalkozások maximum 50%-os támogatást kaphatnak. Két másik régió, amelyik alig gazdagabb: Közép Dunántúl és Nyugat Dunántúl nagyvállakozásai maximum 30%-os támogatást kaphatnak. A közepes vállakozások esetében ez 10%-al, a kisvállakozások  esetében 20%-al növelhető.

Ezekről a pénzekről most döntöttek Brüsszelben, de a magyar kormány oszthatja ki őket. Éppen ez a nemzeti együttműködés rendszerének egyik legfőbb gazdasági alapja.

Orbán és Brüsszel

A magyar miniszterelnök nemigen dicsekszik azzal, hogy Magyarország lakosságának 82,5%-a olyan régiókban él, amelyek kifejezetten szegénynek számítanak az Európai Unióban. A demokrácia 31-ik és a nemzeti együttműködés rendszerének 11-ik évében ezek nem számítanak épp világraszóló eredménynek. Holott ezek GDP adatok, amelyek nem tükrözik az életszínvonalat.

A növekvő egyenlőtlenség miatt a szegény régiókban alig növekedett az életszínvonal az elmúlt harminc évben.

Mészáros Lőrinc és oligarcha társainak milliárdjai gyarapíthatják a GDP-t, de az aligha jelent könnyebbséget a létminimum határán vergődőknek. Az uniós statisztika szerint a magyar lakosság több mint 70%-a szegénynek számít!

Ez Orbán Viktor birodalma, amely minden tekintetben Brüsszeltől függ. Nemcsak a juttatott euró milliárdok miatt, melyek egyelőre nem érkeznek hanem azért is, mert a GDP-t elsősorban gyarapító nagy külföldi cégek kizárólag azért jönnek Magyarországra, mert ez az ország az Európai Unió tagja.

Ezért tragikomikus Orbán Viktor háborúja Brüsszellel hiszen a magyar miniszterelnök – ellentétben tudatlanságban tartott híveivel – pontosan tudja: az Európai Unión kivül nincsen élet!

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK