Hasznos

Az árfolyamtudós jelenti

Nem áll meg a forint vesszőfutása az MNB drasztikus lépései ellenére sem, sőt a kilátások kicsit sem kecsegtetőek.

Ma reggelt reggel fél 10-kor 405,37 forintra emelkedett az euró árfolyama, ezzel új történelmi szintet érte el. Jelenleg 404,90 árfolyamon jegyzik a forintot az euróval szemben. Ugyanilyen gyengén teljesít az USA dollárral szemben is közel a a 387,37-es történelmi mélypont.

A baj nagyságát jelzi, hogy a forint tartósan alulteljesít az olyan  régiós devizákhoz képest mint a zloty vagy a cseh korona. sőt a horvát kuna .

Nagy Márton: megélhetési válság fenyeget

Nem az infláció a fő veszély a magyar gazdaság számára hanem a recesszió – hangsúlyozta a fejlesztési miniszter, aki nemrég még Orbán Viktor gazdasági főtanácsadója volt.

A Matthias Corvinus kollégiumban szakmai előadást tartott és nem politikailag korrekt tájékoztatót. Elismerte, hogy a jegybankok mindenütt a világon ördögi körbe jutottak, mert

“Alaphelyzet, hogy magas az infláció. Erre agresszív kamatemeléssel reagálnak a jegybankok. Ez erősíti a dollárt és minden más fizető eszközt gyengít. Ha gyengül az árfolyam, akkor nő az infláció hiszen a külföldről behozott áru drágább lesz. Ha a dollár erősödik, akkor azzal az USA kinyomja az inflációt a többi országba.”

Ez persze nem minden országra igaz: Japánban 1%, Kínában 2% az infláció. Vagyis nem kizárólag import inflációról van szó hanem a belső tényezők is fontosak. Például az, hogy a magyar kormány milliárdokért vásárolt szavazatokat amikor visszahozta a tizenharmadik havi nyugdíjat, visszafizette az adót a fiatal családoknak etc…

Arról sem tett említést Nagy Márton, hogy Magyarország élelmiszerben jelentős részben önellátó mégis rakéta sebességgel növekednek az árak. Miért? A magyar mezőgazdaság erőteljesen monopolizálódott az elmúlt években: Csányi Sándor és Mészáros Lőrinc szerepe meghatározóvá vált az agrár piacon. Ők pedig ezt ki is használják: emelik az árakat.

Megélhetési válság

Ez annak a következménye, hogy a lakosság jelentős része nem tudja olyan ütemben növelni a bevételeit mint ahogy a kiadásai nőnek. Vagyis csökken a reáljövedelem. Ez az, amit a családok életszínvonalnak hívnak. Ez nemcsak gazdasági hanem méginkább poltikai válság – hangsúlyozta Nagy Márton – hiszen jelentős társadalmi csoportok életszínvonala csökken.

A megélhetési válság jövőre megoldódhat, de a recesszió elkerülhetetlen

– mondta a fejlesztési miniszter. Nem tért ki arra, hogy Orbán Viktor hogyan ígérhette meg a választóknak: nem lesznek megszorítások! Ráadásul politikai válságot idézhet elő a munkanélküliség – hangsúlyozta.

Tegyük hozzá:

nem épp világos, hogy miképp oldódik meg a megélhetési válság jövőre, ha jön a recesszió és a munkanélküliség?!

Az Európai Unióval ki kell egyezni!

Ebben a helyzetben a magyar kormány számára ez egyértelmű feladat hiszen az uniós milliárdok nélkül veszélybe kerülhet az ország fizetőképessége is.

Magyarországnak 5,8 milliárd euró járna a gazdaságélénkítési alapból, de ezen kívül a magyar kormány most már igényt tart a 9,6 milliárd eurós olcsó hitelre is. Ezt először elutasította a magyar miniszterelnök, de rájött arra, hogy így sokkal olcsóbban jut pénzhez mintha a piacon próbálna kölcsönt szerezni.

Ha nem jönnek meg az euró milliárdok az Európai Uniótól, akkor Magyarország a fizetésképtelenség szélére sodródhat. Erről nem beszélt Nagy Márton, de a helyzet egyre jobban hasonlít a 2008-ashoz amikor a kormány kezdetben azt állította: a nemzetközi pénzügyi válság minket nem érint, majd pedig kénytelen volt az IMF-hez fordulni, hogy elkerülje a fizetésképtelenséget. Csakhogy Matolcsy György kipaterolta a Nemzetközi Valutaalapot, velük nehéz lesz zöldágra vergődni. Orbán Viktor korábban úgy nyilatkozott: vészhelyzetben a kínaiaktól kérhet pénzt. Ez nem épp eurokonform eljárás …

Álmodik a nyomor

Varga Mihály pénzügyminiszter arról tájékoztatta a közvéleményt a Facebookon, hogy Magyarország fokozatosan csökkenti államadósságát. Tavaly év végén 76,8% volt a GDP arányos államadósság, a következő választás idején 2026-ban ez 63,1%-ra csökken – állítja a pénzügyminiszter.

Ha recesszió várható, vagyis a GDP nem nő hanem csökken ugyanakkor egyre több kölcsön felvételére kényszerül a Nemzeti Bank, a törlesztő részletek egyre többet visznek el az aktuális költségvetésből, akkor hogy csökkenhet lényegesen az államadósság aránya az éves GDP-hez viszonyítva?

Csökkentjük a költségvetési hiányt – ígéri Varga Mihály. Akkor viszont, hogy védik meg a lakosságot az inflációtól?

Ha ennyire egymásnak és önmaguknak is ellentmondó, szakmaiatlan kijelentéseket tesznek azzal csak nehezítik a kormány és végső soron az egész ország helyzetét.

Mindebből az látszik, hogy Orbán Viktor emberei látják a gazdasági válságot, de megoldási elképzelésük nincs arról, hogy a miniszterelnök ígéreteit hogy lehetne tényekkel alátámasztani.

Egy jól működő rendszer a vállalkozás lelkévé válhat

0

Egy vállalkozás megléte esetén úgy érezhetjük, nehéz feladat, ám igen kifizetődő mindent saját kézben tartani. Az elénk gördülő kihívásokkal szembenézve még inkább megerősödhet a hivatásunk iránti szenvedélyünk, különösen, ha nagyszerű szolgáltatókkal együtt dolgozva építgethetjük, fejleszthetjük vállalkozásunkat. Ennek egyik alapja egy jó és megbízható rendszer kialakítása.

Mire van szüksége egy jó vállalkozásnak?

Egy jó vállalkozás akkor sikeres, ha elhivatott, profi munkaerővel, és nagyszerű, példát mutató, szenvedélyes vezetőséggel rendelkezik. Nagyon sok múlik ugyanis az emberi erőforrásokon, hiszen a munkateljesítményt nagyban meghatározza az általános légkör. Fontos továbbá, hogy jól átlátható, megfelelően strukturált munkakörök legyenek, melyek feladatai pontosan be vannak határolva.

Bármilyen vállalkozás során alapvetőnek számít a kockázat, még a világ legsikeresebb cégeinek is van elegendő tartaléka arra, hogy jelentős veszteség esetén legyen mihez nyúlniuk. Fontos, hogy a munkavállalókat se hagyjuk cserben, és rendelkezzünk egy biztonsági alappal, ha valami miatt fel kellene függeszteni munkavégzésüket egy ideig. Sajnálatos, de szemléletes példa erre a koronavírus járvány alatti rengeteg felszámolt cég, sok elküldött munkavállalóval. Emellett egy jól működő rendszer is alapkövetelménynek számít, ha szeretnénk, hogy minden gördülékenyen menjen a vállalkozás mindennapjaiban.

Jól működő rendszer = jól működő vállalkozás

Egy vállalkozásban rengeteg különböző projekt futhat egyszerre, melyek mind-mind külön csapatokat és projektmenedzsereket igényelnek. Ezek fejlesztése, tesztelése, átdolgozása, majd implementációja nem mehet végbe a profi és hozzáértő munkaerő, valamint a rendelkezésükre álló hasznos eszközök nélkül. A managed services, azaz menedzselt szolgáltatásnyújtók ezekre a helyzetekre felkészülve biztosítanak erre alkalmas szoftvereket, programokat és egyéb okos megoldásokat a vállalkozások számára.

Manapság már alapvetőnek számít az adatok felhő alapú rendszerekben való tárolása, amely lehetővé teszi, hogy az arra engedélyt kapott kollégák hozzáférhessenek a szükséges fájlokhoz. Gyakran nem csupán egyéni fájlokat, hanem komplex rendszereket szükséges migrálni, mely kihívást jelenthet. A managed services szolgáltatásaival nemcsak a költözést, de az optimalizálást, és a fájlok maximális biztonságát is egy kézben tudhatjuk.

A rendszerben való gondolkodás, az átlátható folyamatok és az engedélyek megadása jelentősen megkönnyítheti a munkavégzést. Az egyértelmű szabályrendszerekben, jól megkomponált és logikus fájlrendszerekben nem kell hosszú perceket, órákat szánni egy-egy nekünk szükséges adat keresésére. Ezzel sok időt spórolhatunk, mely elsődleges cél a munka teljesítményének növelése érdekében.

Az adatvédelem, különösen egy vállalkozás során tárolt rengeteg üzleti titok és személyes szenzitív adat miatt elengedhetetlen. Érdemes profi védelmi hálóval biztosítani azt, hogy ne legyünk kibertámadás áldozatai. Egyre gyakoribb ugyanis a bűnözés ezen fajtája, mely gyakran visszaélhet, és zsarolhat is az ellopott adatokkal.

Ha költségeket szeretnénk csökkenteni, akkor nem elsősorban arra kell gondolni, hogy megválunk egy-egy munkavállalótól. Érdemes inkább a bérelt, licenszelt szoftvereket átvizsgálni: könnyen lehet, hogy sok olyan programot használunk feleslegesen – és fizetünk érte nagy összegeket – melyeket fejlesztők segítségével, automatizálással helyettesíthetünk.

Milyen vállalkozás profitálhat ebből?

Bármilyen olyan kis-, közép- vagy nagyvállalat számára hasznos lehet a managed services használata, aki fejleszteni és egyszerűsíteni szeretné a meglévő munkafolyamatokat. Cél lehet az alacsonyabb költségű üzemeltetés, vagy a felhőalapú adattárolásra, munkavégzésre való átállás is, melyek mind megoldhatóak a szolgáltató igénybevételével.

Javítani és fejleszteni szinte minden területen lehet, az automatizáció és a gyors elérés pedig rengeteget segíthet a munkavégzés egyszerűségén, minőségén és sebességén. Éppen ezért érdemes néha hátralépni néhányat, alaposan megvizsgálni a munkafolyamatokat és rendszereket, és belefogni azok átalakításába, egyszerűsítésébe, profi segítséget igénybevéve. Végeredményként logikus és optimalizált, biztonságosan kiépített rendszereket kaphatunk, melyekkel öröm lesz a munkavégzés!

A magyar gazdaság akkor is átállhat az euróra, ha Orbán ezt nem akarja

A szuverenitás nevében a magyar miniszterelnök mindent megtesz azért, hogy a lehető legkésőbbre halassza a belépést az euró övezetbe, ahol már olyan országok is kopogtatnak mint Horvátország és Bulgária.

A kormányzat laza pénzpolitikája odavezetett, hogy a magyar gazdaság spontán módon áttérhet az euróra, mert a gazdaság főbb szereplői elveszítik a bizalmukat a forintban – állapítja meg Zsiday Viktor.

A Hold alapkezelő menedzsere szerint hibás volt az elmúlt évek gazdaságpolitikája, amely maximálisan felfűtötte a magyar gazdaságot annak érdekében, hogy Orbán Viktor megnyerje a választásokat.

Ez a high pressure economy okozza most a magas inflációt és a forint permanens értékvesztését. A forint árfolyama jól van ott, ahol van – jelentette ki Nagy Márton, aki a nemzeti bank alelnökéből lett Orbán Viktor gazdasági tanácsadója majd pedig miniszter.

Zsiday Viktor ezzel kapcsolatban rámutat: ha a gazdasági egyensúly fennáll, akkor a hatalom játszhat a forint árfolyamának meghatározásával. De hogyha ez nem áll fenn mint jelenleg, akkor alkalmazkodni kell a piac elvárásaihoz.

“A deviza gyengítése olyan mint a drog. Ez első alkalommal hatásos, de később, ha már hozzászoktak, akkor a sokadik adag már szinte semmit sem használ”.

Ehhez Zsiday Viktor hozzáfűzi:

“Valószínűleg az utolsó pillanatban vagyunk. Még meg lehet menteni a forint hitelességét. De hogyha ez nem következik be, akkor az euró bevezeti önmagát.”

Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a gazdaság főbb szereplői elkezdenek euróban számolni és megtakarítani, hitelt felvenni és üzletelni.

“A forint gyengítése téves gazdaságpolitika. Ideje lenne kimondani, hogy a nemzeti érdek nem a gyenge hanem az erős forint” – hangsúlyozza Zsiday Viktor.

Surányi: megbuktatnám Nagy Mártont

A Nemzeti Bank egykori elnöke is bírálja a monetáris politikát, amelyben Nagy Mártonnak már évek óta fontos szerep jut. Még alelnök volt a nemzeti bankban amikor elkezdődött az alacsony kamatozású kölcsönök korszaka. Tízéves futamidőre adtak alacsony sőt nulla százalékos kölcsönöket! Természetesen elsősorban Orbán rokonainak, barátainak és üzletfeleinek. Hol volt erre a fedezet? – teszi fel a logikus kérdést Surányi György, aki jelenleg egyetemen tanítja a pénzügyeket.

Ilyen hibákért bukás jár.

Surányi arra is felhívja a figyelmet, hogy a Nemzeti Bank csak igen magas kamatra kap kölcsönt a nemzetközi piacokon. Vagyis a bizalom egyre csökken. Míg Orbán Viktor kezdetben visszautasította az Európai Unió kedvező kamatozású kölcsönét, később már jelentkezett érte. Igaz, hogy nem kapta meg hiszen ahhoz zöldágra kellene vergődnie Brüsszellel.

Ez egyelőre nem megy. Enélkül azonban a piacok bizalma a magyar forint iránt aligha áll helyre. Ha nincs megállapodás Brüsszellel és tovább erősödik az infláció a magyar gazdaságban, akkor a forint euró árfolyam 430 is lehet hamarosan. Ördögi körben mozoghat a gazdaságpolitika, mert az infláció és az árfolyam csökkenés kölcsönösen erősítheti egymást.

Waiting for the miracle to come – a csodára várva – énekelte Leonard Cohen, akinek hű tanítványa, Orbán Viktor, a nemzeti együttműködés rendszerének nagy karmestere.

Neki is tudnia kell, hogy üzemanyag vagyis pénz nélkül egyetlen rendszer sem üzemel sokáig …

Putyini minta a Mészáros vagyon?

Vlagyimir Putyinnak legkevesebb 1700 milliárd forintnak megfelelő vagyona van – derítették ki oknyomozó újságírók egy e-mail alapján. A Rosszija bank a központ, amely köré a hálózat szerveződik. Putyin hű oligarchák nevén vannak a méregdrága ingatlanok, melyeket az orosz elnök a sajátjaként használ.

Az orosz elnök vagyonát csekély 40 milliárd dollárra becsülték külföldön, de nemigen tudott senki sem a nyomára bukkanni. Miért nem? Mert lojális strómanok nevén van minden!

Például az a fekete-tengeri palota is, melyet Navalnij mozgalmának hívei – külföldi titkosszolgálatok segítségével – bemutattak a világnak is.

  A lojális strómanokra épülő rendszer szövetkezeti alapon szerveződött meg az elmúlt években.

Putyin egykori pénztárnoka, Roman Abramovics intézte sokáig az orosz diktátor külföldi pénzügyeit Londonból. Ám ott már nem látják szívesen miután Putyin megpróbálta Nagy Britannia földjén meggyilkoltatni az orosz titkosszolgálat híres árulóját.

Putyin külföldi pénzeit egyelőre nem találták meg pedig nagyon keresi azt az amerikai igazságügyi minisztérium, hogy elkobozhassa az Ukrajna elleni agresszió miatt.

Mészáros, a lojális stróman

Egyáltalán nem kizárt, hogy Orbán Viktor Putyint utánozta amikor létrehozta a Mészáros vagyont, amely a hatalom pénzügyi háttér hálózatának is tekinthető.

Freund, német Európa parlamenti képviselő azt állítja, hogy az Európai Unió Magyarországra érkező pénzének egynegyedét nyúlja le a magyar miniszterelnök oly módon, hogy ezeket a hatalmas összegeket Mészáros Lőrincnek vagy más lojális strómannak utalja ki.

A brüsszeli bizottság ezért sem hajlandó kiutalni az uniós euró milliárdokat, melyek nagyon is hiányoznak a magyar költségvetésnek. Meg természetesen Orbán Viktornak is, aki az uniós euró milliárdok nélkül aligha tudja hosszú távon működtetni a nemzeti együttműködés rendszerét.

Ezért kénytelen megsarcolni Mészáros Lőrinc vagy Tiborcz Pista bankjait is.

Az inflációs válság persze sokat segít Orbán Viktornak hiszen Európa legmagasabb áfája miatt a kincstár remekül profitál az árak emelkedéséből miközben a dühös vásárlók nem is az államot hibáztatják a válságért.

A FIDESZ-KAMPÁNY UTÓFINANSZÍROZÁSA

Délelőtt az Országgyűlés fideszes többsége megszavazza az orbáni Alaptörvény tizedik módosítását a háborús veszélyhelyzetről. Délután Orbán bejelenti, hogy a kormány „az Alaptörvényben biztosított jogánál fogva” (amely jogot éppen biztosított magának) kihirdeti a háborús veszélyhelyzet miatti különleges jogrendet.

Másnap a kormány azt is eldönti, hogy – rendeleti úton – „extraprofitadót” vet ki egyes ágazatokra, és ebből tölt fel két külön alapot: a rezsivédelmi alapot a „rezsicsökkentés” finanszírozására, illetve a honvédelmi alapot a hadsereg gyorsított fejlesztésére.

A Századvég közvélemény-kutatása szerint a megkérdezettek 90 százaléka ért egyet azzal, hogy a nagy cégek „extraprofitjára” kivetett különadókból finanszírozzák „a családok védelmét”, vagyis a rezsicsökkentés fenntartását a világpiaci energiaárak gyors növekedése ellenére, illetve „az ország védelmét” a közelben dúló háború idején. Az ATV nézőinek többsége (60 százalék) is helyesli ezt. Az ellenzéki pártok sem kifogásolják az „extraprofitadót”, legfeljebb azt, hogy a Fidesz-közeli szerencsejáték-szektorra vagy építőiparra nem terjed ki. Mit gondoljunk akkor közgazdaságilag és politikailag az „extraprofitadóról”?

Mindenekelőtt meg kell ismételni, hogy szemben a manapság Magyarországon elterjedt szóhasználattal, az extraprofit mint a marxi politikai gazdaságtan kategóriája azt a többletprofitot írja le, amelyre a technikailag vagy gazdaságilag élenjáró vállalatok az adott ágazat átlagos vállalataihoz képest innovációs eredményeik révén tesznek szert.

Az extraprofit a kapitalista gazdaságban a haladás, a fejlődés egyik legfontosabb ösztönzője.

Az extraprofit nem szégyellni való, hanem büszkeségre okot adó dolog, és bolond lenne az az állam, amely az extraprofitot megadóztatná.

A Fidesznél az extraprofit mást jelent, azt a többletjövedelmet, amelyet a vállalkozó úgymond nem szolgált meg, s ezért szégyellni való rossz dolog, amelyet méltányossági alapon különadóval elvonhat az állam.

Az Orbán-kormány által az „extraprofitadóval” sújtott nagyvállalati jövedelmek közül egyedül a MOL-nak az orosz importolaj ára és a BRENT-árhoz igazodó értékesítési árak közötti különbség miatt képződő különleges nyeresdége tekinthető méltányosan elvonható jövedelemnek, de az nem extraprofit, hanem monopoljáradék.

A bankok abból fakadó többletjövedelmét, hogy a hitelkamatok emelkedésével nem jár együtt a betéti kamatok emelkedése, hasonlóképpen nem extraprofit, hanem a működési feltételeik általános kiszámíthatatlanságára reagáló oligopolisztikus viselkedés gyümölcse. A többi kiszemelt ágazat – biztosítók, kiskereskedelem, telekommunikáció, gyógyszerforgalmazás, légiközlekedés, reklám – esetében a különadó kivetését végképp semmi sem indokolja, az a gazdasági életre ránehezedő önkényuralmi hatalomgyakorlás – lassan megszokottá váló – velejárója.

Az Orbán-kormány által kivetett különadó nem mást céloz, mint a Fidesz választási kampányának utófinanszírozását.

Mindannyian emlékezhetünk rá, hogy Orbán még a múlt év végén hirdette meg, hogy – úgymond sikeres gazdaságpolitikájának eredményeként – már a választást megelőző februárban az egész tizenharmadik havi nyugdíjat megkapják a nyugdíjasok, hogy a kiskorú gyermeket nevelő családokban élő keresők visszakapják az egész, 2021-ben befizetett személyi jövedelemadójukat, a 25 événél fiatalabbak pedig mentesülnek a személyi jövedelemadó fizetése alól. A gazdaság teljesítményétől messze elszakadva emelték a minimálbért, tovább bővítették a lakásszerzéshez nyújtott támogatásokat.

Minden gondolkodó ember tudhatta, hogy ennek valójában nincs fedezete. Érdemes felidézni: a 2010-es választást követően Orbán még azzal támadta az MSZP–SZDSZ kormányokat, hogy a fogyasztás növelésére vettek fel hiteleket, holott az csak fejlesztésre megengedhető.

Most megmutatta, hogy tud ő fogyasztásnövelési céllal eladósodni, ha akar. Azt is tudni lehetett, hogy ennek a választások után jön meg a böjtje. Alapjában véve ennek a kampányköltekezésnek az utófinanszírozása történik most. Az ellenzéki pártok ezt persze nem mondhatják ki, hiszen annak idején nem kifogásolták, hogy az Orbán-kormány „végre” az embereknek ad pénzt, fedezet nélkül. Az ellenzéki politizálást hosszú ideje átható antikapitalista érzület miatt azt is csak helyeselhetik, hogy a kormány vállalatoktól, bankoktól vesz el pénzt, a profitokat sarcolja meg. Holott felelős ellenzéknek még a marxi politikai gazdaságtanból is tudnia kellene, hogy a profitot alapjában véve fejlesztésre költik, a profit megsarcolása tehát a jövő felélését jelenti. Nem az a fő kérdés, hogy áthárítják-e a fogyasztókra a különadókat: azok akkor is ártanak, ha az érintetteknek sikerül ezt megtenniük, és akkor is, ha nem. Az első esetben azonnal sújtják az „embereket” (ahogy az az Orbán-kormány által a bankokra és a telefontársaságokra kivetett különadóval történt), a második esetben pedig hosszabb távon (ahogy az a közműtársaságok megsarcolása illetve visszaállamosítása nyomán következett be például a vízszolgáltatás esetében). Az „extraprofitadó” tehát nem helyeselni kellene, hanem határozottan elutasítani.

De vajon nem indokolt-e támogatni azt, hogy az Orbán-kormány a különadókkal: a „rezsicsökkentést”, a kommunális szolgáltatásoknak a költségektől elszakadó alacsony szinten tartott lakossági tarifáit” védi meg”, hiszen ezzel „azemberek” járnak jól?

Nem, a „rezsicsökkentést” nem „megvédeni” kellene, hanem be sem lett volna szabad vezetni.

Orbánék itt az egykori NDK normáit követik, amihez Honeckerék egészen rendszerük 1989-es összeomlásáig következetesen ragaszkodtak. Úgy tekintették ezt a rendszer előnyének Nyugat-Németországhoz képest, ahogy most Orbán büszkélkedik az alacsony magyar energiaárakkal, és mutat elrettentésképpen a nyugati világban megemelkedett energiaárakra.

Nem véletlenül jutott eszembe az NDK példája. Robert Havemann rendszerkritikus kommunista professzor, egykori náciellenes ellenálló mutatott rá már a hatvanas években, hogy az állam által szubvencionált hatósági árak rendszere a lakosság kiszolgáltatottságának intézménye. A „rezsicsökkentés”, vagyis a költségvetésből támogatott alacsony közműdíjak rendszere a magyar polgárok kiszolgáltatottságának intézménye: a Fidesz államának köszönhetik az emberek, hogy olcsón jutnak közüzemi szolgáltatásokhoz (energia, víz, csatorna), és természetesen nem tudják, hogy valójában az állam az ő adóbefizetéseikből finanszírozza ezt.

Közgazdaságilag kifejezetten hátrányos, ha a lakossági energiatarifák tartósan elszakadnak az energiabeszerzés költségeitől.

Általlában az előnyös egy ország számára, ha a termékek fogyasztói érzékelik, hogy milyen költségei vannak azoknak a termékeknek és szolgáltatásoknak, amelyeket fogyasztanak. Ez szükséges ahhoz, hogy észszerűen mérlegeljék, hogy többet vagy kevesebbet fogyasztanak, hogy az egyik termék fogyasztását felváltsák egy másikéval, amely ugyanazon szükséglet kielégítésére alacsonyabb költséggel vagy jobb minőségben alkalmas, illetve takarékosan bánjanak például az energiafogyasztással, hogy a megtakarított pénzből más szükségletek kielégítésére költsenek többet. Ha a tarifák tartósan alacsonyabbak a költségekhez képest, az zavarja a különböző termékek fogyasztásának racionális mérlegelését. Ezért nem, vagy csak korlátozottan nyúlnak a piacgazdaságok az energiatarifák tartós eltérítéséhez a költségektől. Ha a lakosság alacsonyabb jövedelmű csoportjainak erre nagyon rászorulnak, olyan módon kompenzálják az energiatarifák gyors növekedését, hogy ez elviselhetővé tegye a háztartások terheit, de nem térítik el tartósan a tarifákat a költségektől.

Még valamit megmutatott az egykori szocialista országok tapasztalata. Szovjet, magyar és más szociológusok mutatták ki, hogy

az államilag szubvencionált élelmiszerárak, közműtarifák, névleges lakbérek rendszere azzal jár, hogy minél magasabb társadalmi státusú egy-egy család és ezért minél jobb lakást kap, minél több áramot, fűtést használ fel, minél több jó minőségű élelmiszert fogyaszt, annál több támogatást kap a fogyasztásához a költségvetésből, vagyis a többiektől.

Ez az Orbán-féle „rezsicsökkentés” következménye is. Minél nagyobb házat fűt és világít valaki, annál több támogatást kap a költségvetésből, vagyis a többiektől. Ez is a „perverz újraelosztás” (Ferge ÍZsuzsa) egyik csatornája.

Az persze nehéz kérdés, hogy hogyan lehet a „rezsicsökkentést” tizenkét év vagy ennél is hosszabb idő elteltével majd megszüntetni. Egyszer már sikeresen megszüntették az egykori szocialista országokban a hatósági árak négy évtizeden át fenntartott rendszerét. Ehhez persze rendszert kellett váltani. De hogy ezt valamikor majd meg lehessen tenni, olyan ellenzékre lenne már most szükség, amely a „rezsicsökkentésről” és annak „megvédéséről” kimondja az igazat.

Gondoltad volna, hogy már az ókori Rómában is használtak padlófűtést?

0

Íme, a padlófűtés története, amelyet az ókor óta használ az emberiség. Mi volt az elektromos padlófűtés elődje? Valószínűleg sokan nem is gondolták volna, hogy a padlófűtést már az ókorban is ismerték és alkalmazták. Ez persze nem ugyanaz a változat volt, mint amit manapság ismerünk, de már akkoriban is elég hatékony módszernek számított. Hogyan alakult a padlófűtés használata a történelem során?

 

A padlófűtés összetett rendszer, aminek a kialakításához komoly szakmai hozzáértésre volt szükség. Ráadásul nem is volt olcsó mulatság, így bizony nem engedhette meg magának akárki. Még a gazdag emberek is csak az otthonuk fontosabb helyiségeibe építtették be ezt a fajta fűtési rendszert.

Hogyan működtették az ókorban a padlófűtést?

Arról már sokat hallottunk, hogy az ókori rómaiak milyen fejlett fürdőkultúrával rendelkeztek. Általánosnak számított, hogy az egyes települések mind rendelkeztek fürdővel. Ezeknek a fürdőknek meleg vízre volt szükségük, amelyet sok helyen a termálforrások biztosítottak. Ahol viszont nem voltak források, ott mesterségesen kellett előállítani a meleg vizet.

Ezt az úgynevezett hipokausztummal oldották meg. Ez volt a padlófűtés, amit egyrészt a fürdőkben, másrészt a lakóépületekben is alkalmaztak. A hipokausztum három fő részből állt, ami a hőt szállította. Az első rész egy fűtőkamra, egyfajta kemence volt: ezt az épületen kívül helyezték el, mivel ezekben az időkben még nem volt kémény, csak kezdetleges füstnyílások. Ebből kifolyólag az égésgázok nagy része a tűztér száján keresztül távozott.

A második rész egy dupla padlóburkolat volt: az alsó padlóra 30-40 cm magas téglákat állítottak, egymástól mintegy 15-20 centire. Ezek tartották a felettük lévő felső padlóréteget, a két padló között kialakult légrésben így áramolni tudott a meleg levegő, felmelegítve a felső padlót.

A harmadik fő rész pedig a falba épített kis szellőzőnyílások voltak, amelyeken át a beáramló a levegő mozgásban tartotta a két padló között lévő meleg levegőt. Ennek köszönhetően a padló annyira felforrósodott, hogy a fürdő látogatóinak speciális papucsot kellett viselniük, nehogy megégessék a lábukat.

Így jött létre az elektromos padlófűtés

Ezután egészen az 1930-as évek Angliájáig kell előre ugranunk az időben, ahol megjelent a sugárzó mennyezetfűtés. Ennek kialakításához a vastagfalú acélcsöveket a födémbe betonozták, ám ez a módszer nem terjedt el széles körben. A világháború után a berendezések acélcsőből készültek, amit a tartóra fektettek, szigetelőanyag nélkül. Ez nagyon nem vált be. Egyáltalán nem volt komfortos, ráadásul még rosszul is lettek tőle a felhasználói.

A padlófűtés rendszerek akkor kezdtek el terjedni, amikor kifejlesztették a hőálló műanyag csöveket. Magyarországon ez a fűtési forma az 1980-as évek elején indult hódító útjára. Manapság már az egyik legkedveltebb fűtési mód: sokan élvezik, hogy télen mezítláb is járkálhatunk otthon, sőt a gyerekek nyugodtan üldögélhetnek a földön bármeddig, miközben játszanak.

A padlófűtés kellemes hőelosztást biztosít, optimális hőérzetet okozva láb, test -és fejmagasságban. A lakás belső kialakításánál további nagy előny, hogy radiátorok nélkül több szabad hely marad.

Orbán Ráhel hazaköltözött

A miniszterelnök legnagyobb lánya a választások előtt ment ki egész családjával Marbellaba, a spanyolországi gengszter paradicsomba. Akkor úgy nyilatkozott, hogy ott kívánja felnevelni három gyermekét. Emiatt bírálatok érték a magyar miniszterelnököt, aki korábban úgy nyilatkozott, hogy az unokák magyarsága számít igazán.

Valószínűleg Orbán környezetében is nagy volt a bizonytalanság a választások eredményét illetően, ezért is választhatta Orbán Ráhel a családjával együtt Spanyolországot. Férje, Tiborcz István több uniós vizsgálat célpontja is volt, és egy vesztes választás után nyilvánvalóan több kérdés merült volna fel a milliárdos vagyon eredetéről.

Újra itthon

Az Orbán család szempontjából ugyancsak sikeres választások után Ráhel és családja hazaköltözött. A miniszterelnök legidősebb lánya bababoltot nyitott Budapesten. Ebből az alkalomból interjúvolta őt meg a Hype and Hyper nevű lap.

„A helyválasztás elsősorban annak köszönhető, hogy én is a XII-ik kerületben nőttem fel. Ide kötődik a gyerekkorom, de jelenleg is itt élek. A gyerekek idejárnak majd szeptembertől iskolába , óvodába”. A miniszterelnök a Cinege utcában lakik. Orbán Ráhel és Tiborcz István a Zalai úton vettek házat, melyet alaposan átépítettek. Gyalogosan sem túlságosan nagy távolság…

Napelem családi házra 2022-ben

0

Az elmúlt évtizedben a napelemek népszerűsége a lakosság körében is egyre nő. A számos előny mellett az állami támogatások is kedvezővé tették a lehetőséget. Lássuk, miért éri meg ilyen rendszert telepíteni 2022-ben, s milyen feltételekkel valósulhat meg a beruházás.

A napelem előnyei

Az alternatív energia nagyobb kezdeti befektetést igényel, s körülbelül 10 év kell ahhoz, hogy megtérüljön. Hosszú távon viszont a következő előnyökkel bír:

  • csendes
  • környezetbarát
  • anyagilag is biztonságos (üzemeltetését nem befolyásolják a piaci árak)
  • akár 25 évig is működhet egy berendezés

Mennyibe kerül a berendezés?

A költségek sok tényezőtől függnek, például a kivitelező cégtől, a ház méreteitől, energiafelhasználásától, valamint a további igénybe vett szolgáltatásoktól (pl. szerviz). Így csak nagyságrendileg láthatunk rá a kérdésre.

Egy kétfős háztartásba, melynek tagjai napközben nem tartózkodnak otthon, elegendő egy 2-3 kW-os berendezés. 2022-ben ennek az ára 1.500.000-2.000.000 Ft között alakul.

Egy nagyobb házba, 4-5 személyből álló háztartásba legalább 5 kw-os berendezés kell, mely idén körülbelül 2.000.000-2.800.000 Ft-ért kapható.

Ezekhez az árakhoz további járulékos költségek társulnak, a kivitelezőtől függően. Ezért, ha pontosabb információt szeretne, egy szimpatikus cégnél válassza az ajánlatkérés napelem rendszerre online opciót, s máris tisztában lesz az anyagi feltételekkel.

Támogatások 2022-ben

Családi házra többféle támogatás is igényelhető ebben az évben, ha alternatív energiaforrást szeretnénk üzembe helyezni. Lássuk a lehetőségeket!

CSOK

Az év végéig még el a lehetőség, melyet az 5000 főnél kisebb létszámú falvakban található ingatlanok vásárlására és felújítására vehetünk fel. Ennek felét lehet korszerűsítésre költeni, s ebbe tartozhat a megújuló energia is.

Zöldhitel

Akár 70 milliós összeget is felvehetünk maximum 2,5 %-os kamatra a program keretében. A cél zöld otthonok vásárlása, kialakítása, így például alternatív energiaforrás beszerelése. Érdemes figyelni a programmal kapcsolatos híreket, mert hivatalosan június végéig él, de születtek tervek a hosszabbítására, feltételeinek megváltoztatására.

HET-pályázat

A lehetőség teljes neve „Lakossági napelemes rendszerek támogatása és fűtési rendszerek elektrifikálása napelemes rendszerekkel kombinálva”, s kifejezetten a családi házak energetikai korszerűsítésére irányul. A következőket támogatja:

  • nyílászáró csere
  • fűtés korszerűsítése
  • megújuló energiát előállító berendezések telepítése

Ez a vissza nem térítendő összeg egy kiváló lehetőség a felújítóknak, építkezőknek, s 2022 októberéig pályázható. Feltétele, hogy az országos átlag alatt legyen a magánszemély jövedelme.

Összefoglalva: Bár az építkezés és felújítás árai folyamatosan emelkednek, a napelem továbbra is kifizetődő beruházás. Különösen, mert többféle támogatáshoz is hozzájuthatunk a folyamat során.

Elegáns kastélyszállók Magyarországon

0

Elegancia, tágas terek, s a régmúlt korok magával ragadó stílusa jellemzi a magyarországi kastélyszállókat. Általában festői környezetben helyezkednek el, csodás túraútvonalak, természetes vizek vagy más látványosságok közelében. Igazi testi-lelki kikapcsolódást nyújt az itt töltött néhány nap. Cikkünkben 3 elegáns szállót mutatunk be, az ország 3 különböző tájáról.

Budapest közelében: Teleki-Degenfeld kastély

Ez az elegáns és varázslatos belföldi kastélyszálló 75 km-re található a fővárostól, Nógrád megyében. A legtöbb lakosztályát korhű berendezéssel kínálja. Egyik különlegessége, hogy a szobákat történelmi személyekről nevezték el, például Teleki Lászlóról vagy Madách Imréről.

Céges rendezvényeknek és esküvőknek is helyet biztosít a szállás, de természetesen családdal vagy egymagunkban is érkezhetünk. Ízelítő a szolgáltatásokból:

  • wellness és szépség
  • borkóstoló
  • vadászat
  • játszószoba
  • játékterem
  • lengőteke

Kicsik és nagyok egyaránt megtalálják itt a nekik való kikapcsolódást. A közelben pedig rengeteg természeti látványosság és múzeum érhető el.

Zala megye: Batthyány Kastélyszálló

Ha messzebb utaznánk a fővárostól, Zalacsányban vár minket ez a csodálatos hely. Több különféle típusú szobából választhatunk, standard, superior, családi és lakosztály kategóriákban.

A hely wellness szállásként is hirdeti magát, s számtalan testrituálét, rönkszaunát, masszázs szolgáltatást és aromafürdőt vehetnek igénybe az idelátogatók. További népszerű szolgáltatásaik a következők:

  • kerékpár bérlés
  • fitnesz
  • golf
  • gasztronómiai élmények

Szervezhetők itt céges rendezvények és esküvők is.

Szilvásvárad: La Contessa

Az elegáns szilvásváradi létesítmény 45 exkluzív szobával várja a pihenni vágyókat. Egy 7 hektáros ősparkban fekszik a neobarokk épület, így valóban varázslatos helyszín a pihenésre. Olasz bútorok és elegáns textíliák szolgáltatják az igazi nemesi élményt a szobákban, melyek nem nélkülözik a mai ember számára szükséges modern technikát sem. Lássunk néhány példát a számos programlehetőségből:

  • bowling
  • squash
  • gasztronómiai kalandok
  • főúri teadélután
  • wellness

A környék látnivalói közül kiemelkedik a Szalajka-völgy, a Fátyol-vízesés, valamint a Lipicai Ménes.

Összegezve: A kastélyszállók töretlen népszerűsége a pihentető környezetnek, eleganciának, magasszintű gasztronómiának és wellness szolgáltatásoknak köszönhető. Cikkünkben 3 olyan lehetőséget mutattunk be, melyek családi nyaralásra, céges rendezvényre, de lakodalom szervezésére is tökéletesen megfelelnek.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK