Hasznos

Szijjártó Moszkvában gázért portyázott, miközben Brüsszel a gázembargót fontolgatja

A magyar diplomácia vezetője csütörtökön Moszkvába látogatott, ahol nem gyakori vendégek mostanság az uniós tagállamok vezetői azóta, hogy Putyin megindította csapatait Ukrajna ellen február 24-én.

A magyar kormány folytatva hintapolitikáját azzal indokolja az utazást, hogy még 700 millió köbméter földgázt kell vásárolni ahhoz, hogy biztonságos legyen az ország ellátása a téli időszakban is. (Csak mellékesen jegyezzük meg, ha ahazai készlet nincsen meg miért adunk Szerbiának majdnem ugyanennyi földgázt. Gáz lehet ésszerű és hihető magyarázatot adni erre.)

Szijjártó olyan utasítást kapott Orbán Viktortól, hogy bárhonnan beszerezhet földgázt tekintettel a rendkívüli helyzetre. Amikor a magyar miniszterelnök Putyinnal aláírta a földgázegyezményt, akkor szó volt további földgáz vásárlásáról is, de közbeszólt a háború.

Az Európai Unió egyre másra hozta a szankciókat Oroszország ellen. Kezdetben csak a korszerű technológia exportját érintették volna a szankciók illetve a külföldi orosz pénzek befagyasztását. Később amerikai nyomásra az EU az orosz olajembargója mellett döntött. Orbán Viktor ezt megvétózta, így a MOL továbbra is vásárolhat orosz olajat, amely 30%-al olcsóbb a Brent olajnál. A MOL ebből a profitból tudja finanszírozni az üzemanyag ársapkát Magyarországon a hazai autósoknak.

Brüsszel gázembargót is szeretne

Az USA ösztönzésére az Európai Unió az olaj után földgázembargót is szeretne Oroszország ellen mondván ebből Putyinnak óriási jövedelme származik. Csakhogy sok uniós tagállam függése az orosz földgáztól olyan nagy, hogy a téli fűtési szezont veszélyeztetné,  ha a földgázembargót is bevezetnék Oroszország ellen. A magyar kormány hallani sem akar erről, de sok más tagállam is húzódik, ezért a földgázembargó egyelőre lekerült a napirendről Brüsszelben, de nem végleg.

Arra viszont aligha gondoltak az Európai Unió központjában, hogy egy tagállam még plusz orosz földgáz vásárlást tervezne az ukrajnai háború kellős közepén. Márpedig nyilvánvalóan erről van szó. Szijjártó Péter moszkvai tárgyaló partnerei Lavrov külügyminiszteren kívül: Alekszandr Novak miniszterelnök-helyettes, az energiaügyek fő kormányzati embere Moszkvában és Gyenyisz Manturov ipari és kereskedelmi miniszterelnök-helyettes. Arról egyelőre nem lehet tudni, hogy az orosz Barátság Érdemrenddel nemrég kitüntett Szijjártó Pétert fogadja-e maga Putyin elnök is? Egy ilyen fénykép nyilván kihívást jelentene Brüsszelnek, ahol Navracsics Tibor kétségbeesett elszántsággal küzd az uniós eurómilliárdokért – elismerve azt, hogy a bizalmat még meg kell ehhez szerezni.
Ezzel a gesztussal ez aligha sikerülhet.

Brüsszel változást vár, nem új magyarázatokat

A Bloomberg értesülései szerint a brüsszeli bizottság nem fogadta el a magyar kormány javaslatait, melyekkel meg akarta szerezni az uniós euró milliárdokat. Az Európai Unió konkrét változtatásokat vár a média szabadság és a jogállamiság visszaállítására, és legfőképpen a korrupció elleni harcot különösen tartja fontosnak tartja.

Vészesen fogy az idő

A magyar kormánynak egy hónapja van arra, hogy válaszoljon Brüsszel kifogásaira. Ha ez nem sikerül , akkor a helyreállítási alap 70%-ától eshet el Magyarország. Navracsics Tibor, akit Orbán Viktor bízott meg az uniós eurómilliárdok kiharcolásával már korábban is úgy nyilatkozott a Bloombergnek, hogy ősz előtt aligha lesz megállapodás az Európai Unióval.

A baj csak az, hogy soha nagyobb szüksége nem volt a magyar gazdaságnak az Európai Uniótól érkező milliárdokra. Varga Mihály Erdélyben nyíltan jelezte, hogy a gazdasági helyzet rosszabbodására számít. A pénzügyminiszter utalt arra, hogy a recesszió nagyon is valószínű forgatókönyv a magyar gazdaság számára. Orbán Viktor korábban hét szűk esztendőről beszélt vagyis tisztában van azzal, hogy a magyar gazdaság kilátásai rosszak, újabb megszorításokra lehet szükség.

Képmutatás mindhalálig?

Miközben a magyar kormány foggal körömmel harcol az eurómilliárdokért addig hivatalos propagandájában épp az Európai Uniót állítja be a válság egyik legfőbb felelősének. Bűnbakra Orbán Viktornak nyilvánvalóan szüksége van, hogy levezesse a lakosság elégedetlenségét a megszorítások miatt. Kérdés viszont, hogy az Európai Unió meddig tolerálja ezt a bűnbak szerepet.

Daniel Freund német zöld képviselő azt javasolta a brüsszeli bizottságnak, hogy egyetlen centet se utaljon ki a magyar kormánynak amíg az lényeges változtatásokat nem hajt végre a nemzeti együttműködés rendszerén. Daniel Freund az elnöke annak a bizottságnak, amely tételesen megfogalmazta kifogásait.

Első helyen az általános korrupciót említette.

Daniel Freund többször is úgy nyilatkozott, hogy Orbán Viktor és csapata minden negyedik eurót lenyúlt az uniós eurómilliárdokból. Amíg ez nem változik addig Magyarország ne kapjon uniós támogatást – követeli Daniel Freund. Az ő jelentését mind a négy nagy párt elfogadta az Európai Parlamentben. Köztük az az Európai Néppárt is, melynek nem is oly rég még a Fidesz is a tagja volt.

LED fényhidak gyártását tervezik Magyarországon

0

Az egyre népszerűbb kiegészítő világításként választott LED fényhidak gyártását tervezi a Magyarországi székhelyű Monsterled®.

A Monsterled® egy 100%-ban magyar tulajdonba lévő és már közel 10 éve LED fényhidak és LED munkalámpák gyártásával és forgalmazásával foglalkozó vállalkozás.

Az elmúlt évek sikerein felbuzdulva, valamint a covid okozta ellátási nehézségek miatt, először 2021 elején fogalmazódott meg a vezetésben, hogy a gyártás teljes egészében Magyarországon kellene folytatni. Éppen ezért 2022-ben a Monsterled azt tűzte ki célul, hogy 2023-ban már idehaza gyártják termékeik 40%-át.

Mi is az a LED fényhíd?

LED a legújabb technológia a kiegészítő gépjárművilágítások piacán. Kezdetben nagyon gyenge, elsősorban helyzetjelzőként használtak a LED technológiát, de később az ipar fejlődésével eljutott a LED világítás a HID lámpák szintjére, és pár éven belül túl is szárnyalta azt.

A LED képes egy sokkal szélesebb és egyenletesebb fényt adni szemben a hagyományos halogén, vagy a kicsit modernebb HID-del szemben. Emellett a jól megtervezett LED világítások lényegesen messzebbre világítanak, mint a HID és főleg, mint a halogén lámpák.

A LED technológia legnagyobb előnye, hogy a korábbi típusok minden hátrányát kiküszöbölte, így nincsen bemelegedési idő, sokkal jobban lehet irányítani a fényt, így nem vakít (ha jó minőségű lámpát használunk helyesen beállítva), valamint az élettartama is legalább 50.000 üzemóra. 

Kik használnak LED fényhidakat?

A kezdeti időkben LED fényhidakat csak és kizárólag munkagépeken, vagy extrém terepezésre használt terepjárókon használtak. Ezt követték a teherautók, a terepjárók, majd később megejtenetek személyautókon is. A technológia fejlődésével kimagasló szerepet kaptak a versenysportban is a LED fényhidak.

Miért emelkedik ki a Monsterled® a LED fényhidakat gyártók közül?

A Monsterled® amióta a márka megszületett 5 év teljeskörű garanciát ad a lámpáira, amit az utóbbi időkben ismét túlszárnyalt és megjelentek a LifeTime, vagyis örökélet garanciával rendelkező lámpák is. A magas minőségnek köszönhetően olyan előnyre tett szert, amelyet nagyon sok munkával és még több áldozattal tudnának behozni a konkurens gyártók. A Monsterled® nem volt hajlandó a profit oltárán beáldozni a minőséget.

További információ: Monsterled.hu

Cikkünk a Szeged Kurír közreműködésével készült.

Olcsó paksi áram – világpiaci áron

A szocialisták vezetője kérdezi, hogy ha a paksi atomerőmű képes ellátni olcsó árammal az egész magyar lakosságot miért adják világpiaci áron a fogyasztóknak.

A paksi erőmű 12 forintért állít elő egy kilowattóra áramot. Az Orbán kormány épp erre hivatkozva kívánja felépíteni Paks 2-őt. De akkor miért kéri a lakosságtól ennek az árnak a tíz-tizenkétszeresét, a világpiaci ára?

Holoda Attila energia szakértő, aki az első Orbán kormány idején államtitkár is volt, arra mutat rá, hogy Magyarországon eddig sohasem volt a világpiaci ár a mérvadó, azt sohasem eresztették rá a lakosságra. Miért teszi most ezt az Orbán kormány? Elsősorban azért, hogy a nemzetközi pénzpiacokat megnyugtassa, és csökkentse a nyomást a forintra. Annak idején a Bokros csomagnak is ez volt az egyik fő célja. Akkor viszont a Horn kormánynak ezért nagy politikai árat kellett fizetnie: elbukták a választást 1998-ban. Orbán Viktor megtanulta, hogy nyíltan sohasem szabad felvállalni egy megszorító csomagot, mert azt a választók sohasem bocsátják meg.

Az igazság pillanata szeptemberben

Amikor megérkeznek az első felemelt árú villany és gázszámlák, akkor derül ki, hogy Orbán Viktor jól számolt-e? Azt reméli: a Fidesz népszerűségének nem árt igazán a rezsi csökkentés csökkentése. Annál is kevésbé, mert épp a baloldali-liberális ellenzék javasolta a rezsi csökkentés teljes megszüntetését.

Az ördög a részletekben rejtőzködik. A választópolgárokat ugyanis nem az érdekli elsősorban, hogy melyik párt mit mond a rezsi csökkentésről hanem az, hogy végső soron nekik mennyit kell fizetniük? A nagyon alacsony magyar jövedelmekhez képest a felemelt rezsi árak túlságosan is nagy megterhelést jelenthetnek az átlagos magyar családoknak is. Fennáll a veszélye annak, hogy az átlagos családnak is döntenie kell: eszünk vagy fűtünk? Nagy Britanniában a lakosság 40%-a szembesülhet ezzel télen. A brit kormány ezért 350 fontos támogatást nyújt nekik.

Magyarországon mire számíthatnak az átlagos családok, ahol jóval alacsonyabb a jövedelem, és ennek következtében a gáz és villanyszámla jóval nagyobb részét teszi ki a családi költségvetésnek?

Szorul a hurok

A magyar kabinet megvitatta az Európai Unió legfőbb ügyészi jogkörének elfogadásának lehetőségét – mondta a segélyek visszatartásának feloldásáról szóló tárgyalásokért felelős miniszter.

A legtöbb minisztertársával ellentétben Orbán Viktor elutasította az uniós ügyészi mandátumhoz való csatlakozást, és azt a nemzeti szuverenitást sértő vörös vonalnak nevezte.

Most azonban nyomás nehezedik rá, hogy kénytelen kelletlen engednie kell egy sor eddig elutasított ügyben, hogy hozzáférhessen a gazdaság számára kulcsfontosságú eurómilliárdokhoz, amelyeket az EU a jogállamisági aggodalmak miatt befagyasztott.

Orbán a hatalom megtartásáért önmagának is képes hátat fordítani.

Miközben Magyarország olyan korrupció elleni lépéseket javasolt, amelyekhez nem szükséges az uniós ügyész szerepvállalása, és nem kell hozzá különösebb jogi fifika könnyen kijátszhatóak.

 Most viszont nagyon szorulhat nyakán a hurok mert Navracsics Tibor, Magyarország uniós források minisztere a saját orgánumuk egyikének, hogy ez nem jelenti azt, hogy kizárjuk a lehetőségét az Európai Ügyészségbe való belépésnek.

„Megbeszéltük, hogy csatlakoznánk az európai ügyészi mandátumhoz” – mondta Navracsics az átirat szerint.

„Elég széles a mozgásterünk, és ebben Orbán Viktor is aktívan részt vesz.”

Az Európai Ügyészség egy független uniós szerv, amely az EU pénzügyi érdekeit sértő bűncselekmények kivizsgálásáért és üldözéséért felelős. Jelenleg az EU 27 tagjából 22 csatlakozott a mandátumhoz.

A magyar uniós viták miatt 37 milliárd euró (37,7 milliárd dollár) támogatás folyósításának felfüggesztése kritikus helyzetbe sodorta a magyar gazdaságot. A befektetők szerint a forint nagyobb eladási hullámát idézi elő, mint a többi régiós valuta.

Magyarország számára a legsürgetőbb az, hogy még az idén megállapodást kössön az EU-val mintegy 15 milliárd eurós világjárvány helyreállítási alapról. Amennyiben idén nem születik megállapodás idén Magyarország elveszíti a lehetőségét is annak, hogy pénz 70 százalékához valaha is hozzájusson.

Infláció növelő a rezsi csökkentés csökkentése

A Morgan Stanley közgazdászai szerint 1,5 ponttal növelheti meg az amúgyis magas magyar inflációt az, hogy a rezsi csökkentést az Orbán kormány részben megszüntette. Aki ugyanis több energiát fogyaszt mint az alacsonyan kijelölt átlag, az a piaci árat fizeti meg, amely sokszorosa lehet az eddiginek. A magyar kormány az energia vészhelyzetre hivatkozva döntött így.

Orbán Viktor a Kossuth Rádiónak úgy nyilatkozott, hogy az Oroszország elleni szankciókkal “az Európai Unió tüdőn lőtte magát”. A magyar miniszterelnök arra utalt, hogy Putyin júniusban rekordbevételt könyvelhetett el júniusban jórészt az energiahordozók árának emelkedése miatt. Közben az uniós államok vészforgatókönyveket állítanak össze, mert azzal számolnak, hogy Putyin elzárja a gázcsapot.

Zsiday Viktor: a magyar gazdaság összeomlás előtt

A jeles elemző szerint

Magyarország ma olyan helyzetben van mint a latin-amerikai országok az összeomlás előtt.

Orbán Viktor egyetlen módon kerülheti el azt, hogy olyan lejtős pályára álljon mint Erdogan Törökországban, ha felhagy a növekedés hajszolásával, és megpróbálja stabilizálni a gazdaságot.

Korábban Zsiday Viktor azt jósolta, hogy a magyar gazdaság spontán módon átállhat az euróra, ha a főbb szereplők azt látják, hogy a forint árfolyama katasztrofálisan mélyre süllyed.

Bloomberg: hiányoznak az uniós pénzek

A New York-i portál szerint Orbán Viktor már azt is fontolóra veszi, hogy Magyarország belépjen az európai ügyészségbe. Ezt Brüsszel követeli – nem is annyira a bizottság mint inkább az Európai Parlament. Orbán Viktor mindeddig ellenállt, de a magyar gazdaságnak nagyon hiányzik az a 5,8 milliárd euró, melyet azért nem kap meg a kormány, mert nem teljesíti az uniós elvárásokat.

Daniel Freund uniós zöld képviselő például azt állítja , hogy a Magyarországnak jutó uniós euró milliárdok egynegyede Orbán Viktor családi körében landol. Az európai ügyészség nyilvánvalóan utánanézne ennek.

Miért adta fel Orbán a rezsicsökkentést?

Mindeddig az ellenzéket vádolta a kormány azzal, hogy fel akarja adni a rezsicsökkentés szent elvét, mely oly sok szavazatot szerzett a hatalomnak még a legutóbbi választáson is. Bokros Lajos már a választások előtt javasolta ezt, Surányi György pedig napjainkban azért bírálta Orbán Viktort, mert nem merte feladni a rezsi csökkentést. Most a miniszterelnök ezt meglépte, kockáztatva a népszerűségvesztést.

Ésszerűség kontra népszerűség

A rezsi csökkentés ellenfelei joggal hivatkozhattak arra, hogy amennyiben Magyarország jóval drágábban vásárolja meg az energia hordozókat, akkor azokat nem adhatja sokáig sokkal olcsóbban a lakosságnak. Csakhogy Orbán Viktor azzal is tisztában volt, hogy a magyar háztartások többségének a jövedelme olyan alacsony, hogy a megemelt rezsi azzal a dilemmával járna, hogy el kellene dönteni: eszünk vagy fűtünk? Orbán Viktor szavazói a szegények, a nyugdíjasok és az alsó középosztály. A gazdag választó körzetek ellene szavaztak, a szegények mellette. Minthogy Magyarország népességének 80%-a uniós mércével mérve szegénynek számít, ezért a választás eredménye borítékolható volt. Most viszont eljött az igazság pillanata. Az új szabályok – lehetőség szerint – megkímélik Orbán Viktor választóit. A nagy családosok többlet fogyasztását is figyelembe veszi az új rendszer. Igazában a városok viszonylag gazdag polgárai fáznak rá a változásra. Közülük sokan amúgyis a nemzeti együttműködés rendszere ellen szavaztak.

Miért döntött így Orbán Viktor?

A politikai veszteség mérsékelt lehet. Választások még messze vannak. A pénzbevétel viszont jelentős.

A paksi atomerőmű képes arra, hogy a lakosság teljes áram ellátását fedezze. Ez tehát nem indokolná az áramár brutális felemelését.

A mostani döntés viszont feltölti az államkasszát, amelyet a választások előtti osztogatás igencsak kimerített.

Ha a lakosság spórolni kezd az árammal, akkor azt el is lehet adni a piacon. A paksi atomerőmű jóval a piaci ár alatt termeli meg az áramot. A különbözet ezután nem a lakosság hanem az állam zsebében landol. Az MVM, amely eddig lenyelte a rezsicsökkentés horribilis többlet költségét, így lélegzethez juthat.

Más oldalról viszont sok családnál beköszönhet a megélhetési válság. Erről Nagy Márton miniszter beszélt a Matthias Corvinus Collegiumban. A pénzügyi válság megoldásáért felelős miniszter nem jelezte előre a rezsi csökkentés végét, de utalt arra, hogy a válságnak lesznek áldozatai. Aminthogy  a Bokros csomagnak is megvoltak. Igaz, hogy a következő választást a Bokros csomagot bevezető kormány elveszítette …

Orbán a török úton

Török infláció az égben, líra a mélyben. 70%-os inflációt mértek Törökországban, ahol az elmúlt években már folyamatosan kétszámjegyű volt az áremelkedés.

Az infláció újabb határvonalat lép át azzal, hogy most már attól tartanak hamarosan három számjegyű lesz. A török líra ezzel párhuzamosan folytatja a mélyrepülést: 2020-ban egy euró hét török lírát ért, már 17-et. Pedig közben a dollárhoz képest az euró is gyengült.

Erdogan elnök saját kezébe vette a pénzügyeket is, és ezt nem kellett volna tennie. Nem ortodox gazdaságpolitikája csak tovább rontott az amúgy sem fényes helyzeten.

Jövőre pedig választások lesznek Törökországban, ahol folyamatosan csökken a lakosság életszínvonala. Ez elvben csökkentheti Erdogan népszerűségét, de más oldalról az emberek jelentős része az államtól várja a problémák megoldását. Erdogan rájátszhat a gazdasági függésre hiszen állami támogatás nélkül a török családok jórésze visszasüllyedhetne az ötvenes évek életszínvonalára.

Magyar jövő?

A nemzeti együttműködés rendszere némi késéssel követi a török diktátor útját: a nem ortodox gazdaságpolitika gyengíti a fizetőeszközt és fokozza az inflációt. Az eredmény az életszínvonal csökkenése. Orbán Viktor szerencséjére ez a választások után következik be amikor a népszerűség csökkenése nem okoz különösebb problémát.

A Fidesz a szegény választói körzetekben aratta igazán nagy sikereit – egyáltalán nem véletlenül. A liberális piacgazdaság vesztesei csakis az államtól várhatják sorsuk jobbrafordulását. Orbán Viktor ennek megfelelően hatalmas pénzekkel támogatta meg szavazóit.

Az infláció most részben arra is kell, hogy az állam visszavegye azokat a pénzeket, melyeket a miniszterelnök beleölt a választásokba.

Meg kell egyezni az unióval!

Nem más jelentette ezt ki mint Nagy Márton, Orbán Viktor egykori gazdasági főtanácsadója, aki most miniszterként próbálja meg menedzselni a válságot. A Nemzeti Bank egykori alelnöke pontosan tudja, hogy a forint mélyrepülése mindaddig folytatódni fog amíg Brüsszel nem jelzi  : hajlandó fizetni. Ehhez viszont Orbán Viktornak engedményeket kellene tennie, például be kellene lépni az európai ügyészségbe. Ez nem kockázatmentes vállalkozás tekintettel a hatalom korrupciójára. A hatalmon levők viszont csak addig lophatnak amíg van miből.

A következő hónapokban kiderül, hogy mire játszik Orbán Viktor?

Eredetileg arra gondolhatott a megnyert választás után, hogy a következő időszakot guggolva is kibírja amíg Washingtonban ismét hatalomra jutnak Trump hívei és Európában a Meloni-Salvini páros szerepet kaphat Rómában. Most viszont mindez kérdésessé vált: eljött a válság menedzselés korszaka. Ki kell például gazdálkodni a rezsicsökkentés fenntartásának az árát miközben hétszer drágábban vesszük az oroszoktól a földgázt mint amennyit a lakosság fizet érte.

Beszakadt a forint – hol a végállomás?

Kedden még visszaverte a 410-es szintet az euróval szemben a forint, mára már a dollár is és a többi vezető valuta is csúcsokat dönt, vagyis mélyponton az árfolyam.

Folytatódik a forintgyengülés, a magyar deviza még mindig nem ért véget lefelé ívelő pályája. Szakértők szerint mivel átlépte a 410-es szintet is a következő megálló 416 fölött lehet. Mivel ez ma délelőtt meg is történt, vagyis 415 forint fölé mehet az euró ára.

Recessziós félelmek táplálják a befektetői pesszimizmust, persze a mostani mélypont nem csak ennek  köszönhető. Nagy a bizonytalanság a nemzetközi piacokon és ez leginkább a  legstabilabb eszközök felé fordítják a piaci szereplőket. Pontosan

ezért tudott a dollár jelentős mértékben az euróval szemben is erősödni.

Az MNB a múlt heti kamatemeléssel határozott üzenetet szándékozott küldeni a piacnak, jelezve, hogy minden lépést megtesz az infláció leszorításáért, de ez egyelőre édeskevésnek bizonyult. Leginkább költségvetés és a folyó fizetési mérleg hiánya miatt tartják kockázatosnak a magyar gazdaság helyzetét.

Elsődleges fontosságúvá vált, hogy mikorra tud a kormány megegyezésre jutni Brüsszellel. Csak az uniós pénzek folyósítása lenne képes megfordítani a forint további lejtnmenetét. Ha a befektetői hangulat is kedvezőbbé válna ismét több befektető fordulna a kockázatosabb piacok felé.

Orbán Viktor felfedezi a külföldi munkaerőt

Tiborcz István bevásárolta magát a Waberer’s  céghez, amely már eddigis a nemzeti együttműködés rendszerének a kedvencei közé tartozott.

A kormányfő veje 21%-os részesedést szerzett. Most olyan újítással vétette magát észre a Waberer’s , amely felkeltette a Magyar Nemzet figyelmét is. A hatalom  lapja lelkes cikkben üdvözölte:

Indiai sofőr magyar kamionban

Miközben a Magyar Nemzet naponta közöl beszámolókat arról, hogy a migránsok a határon arra készülődnek, hogy beözönöljenek Magyarországra, most kiderült: a Waberer’s 79 külföldi kamion sofőrt szerződtetett. Akiket kiképeznek és a jogosítvány megszerzése után elsősorban Nagy Britanniában kívánnak alkalmazni. Az első fecske Indiából érkezett. Kumarasan Mahendran “büszke arra, hogy pótkocsis Volvót vezethet a Waberer’s-nél. Arra is büszke, hogy ő az első indiai sofőr a cégnél”.

Miért importál kamion sofőröket a Waberer’s Indiából?

Kamion sofőrökből nagy a hiány mindenütt Európában. A Waberer’s eddig is alkalmazott külföldieket, de ők a szomszédos országokból jöttek, elsősorban Ukrajnából. A háború miatt azonban ez a forrás elapadt. Ezért hívtak indiai kamion sofőröket.

Nem a bérek miatt hanem azért hívtunk külföldi sofőröket, mert nagy a hiány miközben a kereslet óriási

– nyilatkozta a cég HR vezetője a Magyar Nemzetnek.

Nemcsak a Waberer’s jár ebben a cipőben. Árvay Tivadar, a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesületének kommunikációs vezetője elmondta a Portfolió portálnak, hogy mind több unión kívüli munkavállalót foglalkoztatnak a magyar cégek ebben az ágazatban.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK