Hasznos

Orbán haveri államkapitalizmusa

Arról ír a londoni Financial Times annak kapcsán, hogy a magyar állam megvásárolja a Vodafone-t méghozzá oly módon, hogy az állam által feltőkésített 4iG a többségi partnerével közösen, de természetesen ahogy szokásos az orbáni kapitalizmuban.

1,8 milliárd euró a Vodafone üzlet értéke, és ez hatalmas pénz egy kis országban, amely gazdasági válság előtt áll amennyiben nem kapja meg az eurómilliárdokat Brüsszelből. Ennek egyelőre semmilyen jele sincsen. A magyar gazdaság megítélése, a forint árfolyama elsősorban ettől függ. Orbán Viktor viszont mindettől függetlenül tovább építi haveri államkapitalizmusát, amely jobban emlékeztet a poszt szovjet rendszer országaira mint az Európai Unióra – írja a Financial Times. A brit pénzügyi lap utal arra, hogy a magyar kormány 2010 óta szisztematikusan törekszik arra, hogy visszaszerezze az irányítást a stratégiai szektorokban. Ily módon sikerült 50% fölé emelnie a részesedését a bank, az energia és a média szektorban.

Orbán olyan rendszert akar kiépíteni a gazdaságban, amely túlélheti azt is, hogy a Fidesz elveszíti a politikai hatalmat.

Az oligarchák olyan haverok, akik elnyerik az európai tendereket, és ebből gazdagodnak.

Az előnyei ennek a rendszernek nyilvánvalóak: a lojális bankok szívesen hiteleznek a hűséges oligarcháknak. A média a kormány propaganda része.

Csakhogy a rendszernek vannak komoly hátrányai is – figyelmeztet a lap.

Miért dolgozzak hatékonyan, ha az eredmény nem ettől függ hanem attól, hogy milyen a kapcsolatom Orbán Viktorral?

A korrupció itt a rendszer lényege, ezért is tart vissza az Európai Unió 15 milliárd eurót. Orbán Viktor lehet, hogy taktikai engedményeket tesz Brüsszelnek, hogy megszerezze ezt a hatalmas összeget, de a Vodafone üzlet azt mutatja, hogy tovább épül az Orbán birodalom.

Putyin lenne a minta?

Erre céloz a Financial Times, de ez korántsem biztos. Politikai szempontból lehet vonzó Putyin példája hiszen az orosz diktátor korlátlan úr otthon, de Oroszország látványos gazdasági kudarca azt mutatja, hogy ez bizony zsákutca. Ezért Orbán Viktor számára a kínai modell gazdaságilag sokkal vonzóbb, mert az sikeres. A kínaiak épp most hoztak Debrecenbe egy óriási beruházást, amely a legnagyobb lesz Magyarországon. A kínai modell mintája Szingapúr, amely ragyogó gazdasági felzárkózást produkált azóta, hogy Li Kuanjü miniszterelnök kitalálta a kis tigris modellt. Teng Hsziao-ping elsősorban tőle vette át az ázsiai modellt, amely az autokrata politikai vezetést kombinálja a piac gazdasággal. Bár Kína jelenleg gondokkal küzd, de az elmúlt negyven évben villámgyorsan zárkózott fel a világszínvonalhoz, és vált az USA vetélytársává a világpiacon. Orbán Viktor Tusnádfürdőn arról beszélt, hogy új szerződést kell kötni a Magyarország jövőjét meghatározó négy nagyhatalommal: az Európai Unióval, az USA-val, Oroszországgal és Kínával. Ezek közül Oroszország belezuhant a háborús szakadékba, ahonnan nemigen van kiút. Az Európai Unió a recesszió határán, az USA éppúgy. Kína sem áll igazán jól, de még mindig gyorsabban növekszik mint vetélytársai. Peking az Európai Unió legfontosabb kereskedelmi partnere.

Amikor megkérdezték Orbán Viktort arról, hogy mi lesz, ha nem jönnek az uniós pénzek, akkor lezserül így válaszolt: majd adnak a kínaiak! Persze Peking ennek megkéri az árát hiszen ingyen ebéd nincsen a globális gazdasági versenyben.

Nyomorúságosak a magyar munkabérek

A nemzeti együttműködés rendszerének tizenkettedik évében siralmasak a munkabérek Magyarországon, ha euróban számoljuk azokat. Márpedig ez a reális számítás a forint permanens leértékelődése miatt.

A központi statisztikai hivatal közzétette a legfrissebb adatokat, melyek azt mutatják, hogy a demokrácia harminckettedik évében, a második világháború befejezése óta 77 évvel nemigen lehet kijönni az átlagbérből Magyarországon, ha figyelembe vesszük a gyorsan galoppozó inflációt, amely a nemzeti bank jóslata szerint sem áll le egyhamar.

A nettó átlag kereset 340 ezer forint volt vagyis nem érte el a 900 eurót miközben ezer euró a szegénységi küszöb az Európai Unió nyugati felén. Még kínosabb,

ha a medián értéket nézzük: ez azt mutatja, hogy mennyit keres az átlagos dolgozó, aki pontosan középen áll a kereseti listán. Ez ma Magyarországon 280 ezer forint vagyis nem egészen 700 euró. Hogy lehet ebből megélni, családot eltartani?

Ami még szomorúbb: ezek az “aranykor” számai! Orbán Viktor hét szűk esztendőt jósol. Gazdasági csodadoktora, Nagy Márton megélhetési válságot jövendöl. Egyáltalán nem alaptalanul hiszen a gyorsan emelkedő rezsiköltségek és az élelmiszer árak elszabadulása a kimutatott reálbér növekedést hamarosan lenullázza. És még nem beszéltünk a nyugdíjasokról, akiknek olyan ütemben csökkenti a nyugdíját az infláció, hogy a kormány kompenzációja meg sem közelíti a szükséges mértéket. Az életszínvonal csökkenés a nyugdíjasok körében már ma is látványos. A jövő pedig egyértelmű: ha valaki nem tudja kiegészíteni a nyugdíját, akkor irány a tisztes szegénység még akkor is, ha eddig a magyar középosztály tagjának tartotta magát.

2000 euró alatt nem kereshet egyetlen pályakezdő pedagógus sem!

Ezt deklarálta Emmanuel Macron elnök Franciaországban, amely távolról sem az Európai Unió leggazdagabb országa, és amely komoly gazdasági gondokkal küszködik. Elég arra rámutatni, hogy az államadóság mutatója a GDP-hez viszonyítva meghaladja a 100%-ot miközben az eurozóna kötelező szintje maximum 60% lehetne. Az eurozóna máris recesszióba süllyedt – állítja a svájci UBS bank.

A “hanyatló Nyugat” sokkal különb életszínvonalat produkál mint a nemzeti együttműködés rendszere Magyarországon.

Az egy főre jutó fogyasztás tekintetében Magyarország az utolsók között kullog az Európai Unióban  olyan államok között mint Bulgária és Románia. Valamiért ez a három tagállam vezeti a korrupciós listát is az Európai Unióban.

Vajon miért ?

Bokros: Orbán és a huxit

Kiléphet-e Magyarország az Európai Unióból? Erről faggatta a Klubrádió Balázs Pétert és Bokros Lajost, akik korábbi baloldali kormányokban töltötték be a külügy illetve a pénzügyminiszteri tisztséget.

“Képzeljük el Magyarországot, ahol már nincsen jogállami demokrácia, és a maga végtelen bölcsességében az önkényúr, a vezérállam feje úgy dönt, hogy már annyira meg van haragudva az Európai Unióra, hogy na most akkor borsot akar törni az orra alá, és akkor kilép. Ez lehetetlen?” – tette fel a kérdést Bokros Lajos.

“Ez a forgatókönyv is elképzelhető” –  csapta le a magas labdát Balázs Péter egykori külügyminiszter.

Bokros tévedése

“A jogállam a gazdasági siker szükséges, de nem elégséges alapfeltétele” – jelentette ki ugyanebben a beszélgetésben Bokros Lajos, akinek nyilvánvalóan elkerülte a figyelmét Kína, ahol a gazdasági reform 1978 óta óriási sikereket hozott miközben az országot politikailag továbbra is kommunista diktatúra jellemzi. Tegyük hozzá, hogy a példa távolról sem egyedülálló: a chicagói iskola liberális ifjú közgazdászai a Pinochet rendszer idején próbálták ki Milton Friedman elméleteit a gyakorlatban. Az USA támogatásával katonai puccsal hatalomra került rendszer egyáltalán nem teremtett jogállamot viszont gazdaságilag gyors fejlődésnek indította Chilét. Ebből is nyilvánvaló, hogy nincs direkt korreláció a politikai demokrácia és a sikeres piacgazdaság között.

A nemzeti együttműködés rendszere Magyarországon nem azért került válságba, mert az ország nem jogállam hanem, mert nem mérte fel reálisan a globális trendeket. Amint a brexit is megmutatta egy demokratikus rendszer is hozhat gazdaságilag irracionális döntést, ha a polgárok többsége úgy érzi: számára hátrányos az Európai Unió.Orbán számára nem ez a valós kérdés hanem az, hogy

fenntartható-e a nemzeti együttműködés rendszere az uniós pénzek nélkül?

Bokros is utalt rá, hogy jelenleg borzasztóan hiányoznak az uniós eurómilliárdok a magyar költségvetésből. A piacok is árgus szemekkel figyelik, hogy Magyarország megkapja-e az uniós pénzeket. Ettől függ a forint árfolyama és az államkötvények hozama.

A Magyarországra érkező külföldi befektetők egy uniós államba hozzák a pénzüket. Kína és Oroszország számára is csak addig érdekes Magyarország amíg eljátszhatja a trójai faló szerepet Brüsszelben. Az Európai Unió nélkül Orbán Viktor csak kivénhedt csataló, aki mind nehezebben tájékozódik a gyorsan változó világban. Nem a magyar polgárok állíthatják meg a huxitot hanem a gazdasági érdekek, amelyeket Orbán Viktor sem vehet semmibe vagy különben őt taszítják a semmibe azok az erők, melyek már keresik az utódát.

Gazprom: 60%-os gázár emelkedés várható

A téli fűtési szezonban nőhet ilyen magasra az orosz földgáz ára, mely már így is rekordokat döntöget. Ez tovább fokozhatja az energia válságot azokban az országokban, melyek orosz földgázt használnak – így Magyarországon is.

Tavaly ilyenkor 50 euró alatt volt a földgáz ára, most pedig már 220 euró fölött van. Ha további 60%-os növekedés várható, akkor ez felboríthatja az új magyar rezsirendszert is vagyis elképzelhető, hogy a kormány nem tudja biztosítani a kedvezményes árat azoknak sem, akiknek a fogyasztása átlag alatti.

A Gazprom közleménye szerint a földgáz ára elérte a 2.500 dollárt 1000 köbméterre, és meghaladhatja a 4000 dollárt ezen a télen.

Tarthatatlan lesz a rezsicsökkentés Magyarországon

102 forintba kerül jelenleg egy köbméter földgáz azoknak a fogyasztóknak, akik belül maradnak a kereteken. Ha a Gazprom jóslata bejön, akkor 1.600-1.700 forint körül lesz az orosz földgáz beszerzési ára.

Ha valaki túllépi a határt, akkor egy köbméter földgáz ára 732 forint. Ez tovább nő októberben amikor 752 forintra emelkedik.

A jövő évi piaci árat karácsony körül határozzák meg. Ez lényegesen magasabb lehet az eddiginél. Miután a földgázt felhasználják a hőerőművekben is, ezért megemelkedhet az áram ára is. Akkor pedig összeomolhat a rezsi csökkentés egész rendszere, amely pedig az Orbán kormány választási csodafegyvere volt.

Ha elszáll a gázár, akkor a családok költségvetése a téli időszakban komoly kihívás elé néz. Nemcsak a szegények, de a magyar középosztály is bajba kerülhet, mert jövedelmének az eddiginél jóval nagyobb részét kell a rezsire költenie akkor amikor az általános infláció is elszabadult vagyis egyre drágább az élelmiszer, a gyógyszer stb.

A magyar kormány kitart Kína mellett, a Baltikum már nem

Magyarország történetének legnagyobb beruházása valósul meg Debrecenben, ahol egy kínai cég akkumulátor gyárat épít. 3000 milliárd forint a beruházás értéke – mondta el Magyar Levente külgazdasági és külügyi államtitkár.

Két és féléves tárgyalás sorozat után került sor a megállapodásra, amely a gyár felépülése után 9000  új munkahelyet teremt. Ez is alátámasztja azt, hogy a kormány helyes döntést hozott amikor meghirdette a kínai nyitás stratégiáját – hangsúlyozta Magyar Levente államtitkár.

Észtország és Lettország kilép a kelet-európai Kína klubból

17+1 ez volt az Új Selyemút kelet-európai kezdetén. Litvánia már tavaly kilépett, így lett 16, amely immár 14-re csökkent, mert Észtország és Lettország is közölte: Peking Moszkvabarát politikája miatt távozik.

“Észtország úgy döntött, hogy a jövőben nem vesz részt a kelet-európai – kínai együttműködési platform munkájában. Észtország a jövőben is konstruktívan kíván együttműködni Kínával” – áll a hivatalos elbocsátó szép üzenetben. Amelyben az észtek azt is siettek hangsúlyozni, hogy csúcstalálkozón “utoljára múlt februárban vettek részt”. Azóta alacsonyabb szinten képviseltették magukat.

Lettország hasonlóképp nyilatkozott: “átvizsgálva jelenlegi külügyi és külkereskedelmi prioritásainkat úgy döntöttünk, hogy megszüntetjük az együttműködést a kelet-európai – kínai platformmal”.

Korábban Litvánia nyíltan konfrontálódott Pekinggel, mert magasabb szintre emelte tajvani képviseletét. Kína kereskedelmi embargóval válaszolt.

Mindez megmutatta, hogy nem veszélytelen az Új Selyemút diplomáciája , amely a kínai befolyás növelésére törekszik mindenütt a világon.

Miért most?

Kína moszkvai nagykövete – most először – megvádolta az Egyesült Államokat azzal, hogy az Ukrajna elleni orosz támadást “kierőszakolta” azzal, hogy nem vette figyelembe Moszkva biztonsági igényeit. Ez Putyin álláspontja, de eddig Peking óvakodott ennek nyílt támogatásától. Nancy Pelosinak, a washingtoni képviselőház elnökének tajvani látogatása viszont befagyasztotta a kínai-amerikai viszonyt, és felmelegítette a kínai-orosz barátságot. Pedig nem is oly rég Hszi Csinping elnök kirúgta külügyi államtitkárát, aki többször is azt hangsúlyozta: Kína és Oroszország barátságának határa a csillagos ég. Hszi Csinping elnök és Joe Biden hosszas telefonbeszélgetést folytatott nemrég, mert Pekingnek százszor fontosabb az Egyesült Államok mint Oroszország, de a szimbolikus gesztusok épp elegendőek ahhoz, hogy felháborítsák azokat a kelet-európai államokat, melyek különösen tartanak Moszkvától hiszen a Baltikum sokáig az orosz birodalom része volt, a két világháború között rövid ideig, véglegesen pedig csak 1991-ben a Szovjetunió bukása után élvezhette a függetlenséget.

Peking érzékelte a veszélyt, ezért tapasztalt diplomatáját, Huo Juzsent küldte a térségbe áprilisban amikor már javában zajlott Putyin agressziója Ukrajnában.

Azt nem lehet tudni, hogy a kínai diplomata milyen eredményre jutott, de az tény, hogy idén nem hirdettek meg új csúcstalálkozót a kelet-európai – kínai platformon, melyen hagyományosan Hszi Csinping elnök vagy Li Kocsiang miniszterelnök szokta képviselni a világ második számú gazdasági nagyhatalmát – írja brüsszeli Politico.

Égig érő infláció

Infláció húsz százalék fölött. Ezt jósolta Virág Barnabás, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke az Inforádióban.

Őszre következhet ez be amikor megérkeznek az első felemelt rezsi számlák. “Európában még korai arról beszélni, hogy az inflációs hegymenetnek a végén járnánk” – közölte az alelnök, aki arra utalt ezzel, hogy az USA-ban júliusban megállt az infláció.

Sokan reménykednek benne, hogy ez az árak növekedésének a végét jelentheti az Egyesült Államokban. Nem így látja ezt a neves közgazdász Nouriel Roubini. A New York-i egyetem nyugalmazott professzora szerint hosszú stagflációra kell számítani a világgazdaságban vagyis míg a gazdaság stagnál az árak növekednek.

Bokros Lajos szerint államcsőd fenyeget

Az egykori baloldali pénzügyminiszter arra gondol, hogyha nem érkeznek meg az eurómilliárdok Brüsszelből, akkor a nemzeti együttműködés rendszere fizetésképtelenné válhat. 2010 óta Bokros Lajos többször is megjósolta a nemzeti együttműködés rendszerének a csődjét, de eddig ez nem következett be. Az viszont bekövetkezhet, hogyha a hatalomnak fizetési nehézségei támadnak, akkor teljesen felszámolja a rezsicsökkentés rendszerét illetve felszabadítja az olajárakat végképp elengedve ezzel az inflációt.

Virág Barnabás alelnök azt jósolta, hogy az év végéig növekedhet az infláció. Talán akkor megkezdődhet a csökkenés. Mindez azzal a reménnyel függ össze, hogy az Orbán kormány nagyon várja az eurómilliárdokat Brüsszelből. Ha ebből valami megérkezik az nemcsak azért lenne fontos, mert pénz állna a házhoz hanem azért is, mert a magyar gazdaság külföldi megítélése jelentős részben ezen múlik. Ha a forint továbbra is leértékelődési pályán mozog, akkor ez jelentős infláció fokozó tényező lehet. A magyar lakosságnak pedig össze kell húznia a nadrágszíjat éppúgy mint a Bokros csomag idején vagy talán még egy kicsit jobban…

Az infláció miatt rendkívüli nyugdíj emelés jöhet

A nyugdíj szakértő szerint, aki a kormánypárti Magyar Hírlapnak nyilatkozott a magas infláció miatt a rendkívüli nyugdíjemelés jöhet. Még a Magyar Hírlapnak is feltűnt, hogy az áremelkedés jóval magasabb mint amennyivel a kormány eredetileg számolt. miközben a nyugdíjasok a legfőbb kárvallottjai az inflációnak, mert olyan árak növekednek elsősorban mint a rezsi, az élelmiszer vagy a gyógyszer, amely az ő költségvetésükben meghatározó tétel.

Mivel az infláció jelentős mértékben megnöveli az állam bevételeit, melyek júliusban rekord többletet produkáltak annak ellenére, hogy az inflációs nyugdíj kiegészítést ebben a hónapban fizette ki a kormány.

Mikor jön a pénz és mennyi lesz az?

Három variáció képzelhető el – nyilatkozta a Magyar Hírlapnak az ING bank szakértője. Virovácz Péter szerint, ha a kormány ragaszkodik a törvényes előírásokhoz, akkor csak novemberben lesz újabb inflációs nyugdíj kiegészítés. Ez másfél-két százalékos lehet tehát korántsem kárpótolná a nyugdíjasokat, akik ősszel kapják meg az első felemelt rezsi számlákat.

Azért ilyen alacsony ennek a variációnak az értéke, mert csak az első nyolc hónapot veszi figyelembe vagyis a felemelt rezsit még nem!

Ha viszont figyelembe veszik azt, hogy a villamosáram ára a kétszeresére és a földgázé a hétszeresére nőtt, akkor 4-5%-os emelés lenne indokolt novemberben – mondja a nyugdíj szakértő.

Minthogy azonban a rezsiszámlák november előtt megérkeznek, ezért indokolt lenne, hogy már korábban megjöjjön a felemelt nyugdíj amiből talán fedezni lehet a megemelt rezsit. Ez a harmadik variáció.

A két százalékos inflációs nyugdíj pótlék mintegy 200 milliárd forintos plusz kiadást jelentene a költségvetésnek. Az öt százalékos nyilvánvalóan többet , de ezt is elviselné a költségvetés, mert annyi plusz bevétele származik az inflációból elsősorban a 27%-os áfa miatt. A kormánypárti lapnak nyilatkozó szakértő szerint a hatalom megengedhetné magának a harmadik variációt vagyis a magasabb emelést korábban.

A szigorúan ellenőrzött kormánypárti sajtóban aligha jelenhetne meg ilyen fontos kérdésben ez a “kecsegtető ígéret”. Más kérdés, hogy a rezsi számlák elolvasása után is olyan kecsegtetőnek látják – e azt a nyugdíjasok, akik Orbán Viktor legstabilabb szavazó táborát jelentik, de ehhez életben is kellene maradniuk…

Putyin megvicceli magyar barátait

Vége a barátságnak? Nem jön a kőolaj a Barátság kőolaj vezetéken, amely pedig még a szovjet idők óta szolgálja Magyarország ellátását. Már napok óta nem jön az olaj a Barátság vezetéken, de csak most jelentették be.

A kormánypárti lapok Ukrajnát hibáztatják, de Holoda Attila energia szakértő szerint a Gazprombank a felelős. A Gazprombank kekeckedik a rubel átváltás miatt noha épp Putyin ragaszkodott ahhoz a földgáz üzletek esetében. Visszafelé valahogy ez nem működik – mutat rá Holoda Attila, aki a Szovjetunióban végezte tanulmányait tehát jól ismeri az oroszok gondolkodását. Az első Orbán kormány idején államtitkár helyettesként szolgált, mert akkor még a lojalitás nem múlta felül kötelezően a szakértelmet.

Most tehát itt van a pácban a MOL, amely épp mostanában jelentett be rekord nyereséget. Ezt épp az olcsó orosz olajjal érte el.

 Mi lesz, ha nem jön az olcsó orosz olaj?

Az ársapkát aligha lesz képes tartani a magyar kormány októberig még akkor is, ha a stratégiai készletek nagyrészét e célra szánja. Az Adria vezetéken természetesen jöhetne be a tengeren megvásárolt kőolaj, csak épp nem jön, mert 480 forintért ez ráfizetés. A kereskedők csak piaci áron vennének és adnának kőolajat Magyarországnak, ahol a turista és a mezőgazdasági szezon kellős közepén meglehetősen jelentős a kőolaj igény. A benzinkutaknál már így is korlátozások vannak. Egyre több helyen fogyhat el az üzemanyag.

Káosz alakulhat ki – hangsúlyozza Holoda Attila a Facebookon. Ez pedig oda is elvezethet, hogy sokan meg kell, hogy szakítsák a szabadságukat, mert az új helyzetben azonnali döntésekre lesz szükség.

Orbán Viktor újabb választási ígéretének mondhat búcsút.

Dehát ez nem újdonság: a hatalmas gázáremelés teljes megszegése a rezsi ígéretnek. Sasszemű megfigyelők azt is észrevették, hogy az első periódus elmúlta után még többet fizethetünk a gázért mint amennyit pártunk és kormányunk bejelentett.

Ezek után igazán furcsán hangzik Orbán Viktor ígérete:

“nem lesznek megszorítások”…

Mennyit ér Putyin barátsága?

Orbán Viktor azzal indokolta meg februári moszkvai látogatását, hogy olcsó orosz földgázt kapunk. Ezzel lehet megvédeni a rezsi csökkentést. Kiderült, hogy ebből egy szó sem igaz.

Nemrég Szijjártó Pétert küldte Moszkvába a miniszterelnök azzal, hogy szerezzen 700 ezer tonna plusz földgázt “orosz barátainktól”. Lavrov külügyminiszter, aki nem is oly rég a Barátság érdemrenddel tüntette ki Szijjártó Pétert, csak annyit válaszolt a magyar kérésre, hogy “tanulmányozzuk azt”. Ezzel

az ígérettel nehéz lesz fűteni.

Baerbock német külügyminiszter asszony azt mondta, hogy akár népfelkelés is kitörhet Németországban, ha Putyin elzárja a gázcsapot.

Magyarországon mit eredményez az orosz olajcsap elzárása?!…

A Barátság(talan) kőolajvezeték

A mai napon kiderült, hogy a Barátság kőolajvezetéken keresztül ötödik napja nem érkezik kőolaj Magyarországra. Szóval mára kiderült a Barátság egyáltalán nem olyan barátságos és főleg nem olyan biztonságos mint azt a magyar kormány számtalanszor hangoztatta.

A Mol szerint banki technikai problémák miatt zárták el a szállítást. „A Barátság vezetéken néhány napja szünetel a kőolajszállítás, mert tudomásunk szerint technikai problémák merültek fel a banki oldalon az orosz félt érintő tranzitdíj kifizetése kapcsán. Bár a Molnak több hétre elegendő tartaléka van, folyamatosan dolgozik a megoldáson, és egyeztetést kezdeményezett a díjkötelezettség átvállalásáról is” – közölte a hvg.hu érdeklődésére az olajcég.

A bejelentés óta természetesen azonnal zuhanásba kezdett a Mol árfolyama, jelenleg 5 százalékos mínuszban van a tegnap esti záróárfolyamhoz képest. A hírre csökkent az OTP és más tőzsdei részvények árfolyama, a vezető valuták árfolyama viszont jelentősen megugrott…

34% fölött az élelmiszer infláció

Miközben Orbán Viktor siker propagandát folytat az Egyesült Államokban, a G7 portál kínos meglepetéssel szolgál: az élelmiszerek árai teljes mértékben elszabadultak.

Meghaladják a 34%-ot a tavalyihoz viszonyítvaaz élelmiszeker árai, ráadásul még koránt sincsen vége az áremelkedésnek, hiszen az aszály súlyosan károsítja a termést. Ennek következtében a kenyér ára felrobbanhat éppúgy, mint a hús árak, melyeket megdob a takarmány egyre magasabb költsége. És akkor még nem beszéltünk az energia és szállítási költségek begyűrűző hatásáról.

Minden hónapban 5%-os vagy nagyobb áremelkedést mérünk – számolnak be az inflációs jelentés készítői. Ráadásul nem a méregdrága piacokon kutakodtak hanem a nagy áruházláncok polcain.

Az Aldi, a Lidl, a Penny Market és a Tesco élelmiszer árainak emelkedését figyelték meg az elmúlt hónapokban. Minek emelkedett az ára a kétszeresére vagy még jobban? Az első helyen a kenyér áll, aztán jön a zsemle, a kifli és a spagetti tészta. 42 féle élelmiszert vizsgáltak, és ebből csak négy lett olcsóbb a tavalyi árhoz képest: alma, sárga és fehér répa valamint a vörös hagyma.

A tej és a tejtermékek ára reálisan 50-60%-al nőtt. A reális jelző azt jelenti, hogy figyelembe veszik az ársapkát. A húsoknál 30%, de itt is figyelembe kell venni az ársapkát.

Árstop és hiánycikk

A boltok csakis a kötelező minimumot tartják azokból az élelmiszerekből, melyeket a kormány ársapkával látott el. Ily módon villámgyorsan hiánycikké válnak az olcsóbb élelmiszerek, de a kormányzat is megnyugodhat: mindent megtett szeretett választópolgáraiért.  Csakhogy a családok ezzel nincsenek kisegítve hiszen miközben az élelmiszer áremelkedés fenyegeti őket, itt a rezsiköltség növekedés. A számlák csak ősszel jönnek, de a számolgatás már megkezdődött : mit bír el a családi költségvetés?

Pártunk és kormányunk elvárja hűséges kitüntetett művészeitől, hogy járjanak elől jó példával. Így megtudhattuk Nagy Ferótól, hogy a mellékhelyiség elhagyása után rögtön le kell kapcsolni a villanyt. Kérdés, hogy ez elég lesz-e a magyar családok rezsiharcában. Orbán Viktor azt ajánlotta boldog és dolgos népünknek, hogy akinek nincs pénze, az ne fogyasszon! Ez veszélyes mondat hiszen meg lehet kérdezni ezután a miniszterelnöktől és a nemzeti együttműködési rendszer más milliárdosaitól, hogy nektek miből van olyan sok pénzetek?

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK