Fontos

Koronavírus: eddig nem volt terv

Az eddigi adatok szerint nincs Magyarországon koronavírussal fertőzött beteg, a védekezéshez szükséges minden eszköz rendelkezésre áll és a tisztifőorvos azonnal akciótervet készít – közölte Gulyás Gergely. A kancelláriaminiszter tudomása szerint a napokban leállíthatják a Kína és Magyarország közötti repülőjáratokat.

A Kormányinfón Gulyás Gergely elmondta, a kormány szerdai ülésén meghallgatta a koronavírusról az országos tisztifőorvost, akit felhatalmazott a védekezés irányítására, illetve azt várják tőle és a szaktárcától, hogy

azonnal készítsen akciótervet.

A magyar egészségügyi intézményrendszer felkészült arra, hogy felvegye a betegséggel szembeni küzdelmet – mondta a miniszter.

Ha Magyarországon felmerül a koronavírus gyanúja, soron kívüli laboratóriumi vizsgálatot rendelnek el – mondta. A tisztifőorvos életbe léptette a vírus elleni védekezésben követendő protokollt, ezért történt az, hogy szerdán a határon megállítottak egy Prágából érkező, kínaiakat szállító buszt, és megmérték az utasok testhőmérsékletét. Ez azért nem olyan nagy teljesítmény, mert két napja a Blikk megírta a turistacsoport érkezését.

Közlése szerint

csak ezután várható, hogy repülőtereken és az érzékeny belépési pontokon további technikai eszközöket szerelnek fel,

hogy kiszűrjék az országba lázasan érkezőket. Ha a betegség gyanúja felmerül, akkor az érintettnek karaténban kell megvárnia a vizsgálat eredményét, és az országba történő belépés meg is tagadható.

Az elkövetkező napokban leállíthatják a Kína és Magyarország közötti repülőjáratokat – ezt csak újságírói kérdésre közölte Gulyás Gergely. Aki óvott a rémhírterjesztéstől, mondván az közveszéllyel fenyegetésnek minősül és büntetendő. Az elmúlt napokban voltak olyan álhírek és rémhírek jelentek meg, amelyek nem feleltek meg a valóságnak – részletezte.

Hét magyart hazahoznak Kínából

A lezárt kínai tartományban lévő nyolc magyar közül hét akar hazajönni, őket várhatóan szombaton hozza el egy francia gép. Mindannyian egészségesek.

Francia segítséggel hozhatják haza a Hupej tartományban rekedt magyarokat, az őket szállító repülőgép péntek hajnalban indulhat a kínai városba – mondta a Külgazdasági és Külügyminisztérium államtitkára csütörtökön. Menczer Tamás elmondta, hogy

nyolc magyar állampolgár tartózkodik a lezárt tartományban,

hatan a koronavírus epicentrumában, Vuhanban, ketten más városokban. Ők mind jól vannak, nem betegedtek meg, és közülük heten szeretnék elhagyni Kínát.

Több lehetőség közül most azt tűnik a legvalószínűbbnek, hogy a magyarokat az a francia repülőgép hozhatja el, amely péntek hajnalban indul Kínába. A magyarok

szombaton érkezhetnek meg Marseille közelébe,

ahonnan Magyarországra hozzák és a budapesti Szent László Kórházban két hétig megfigyelés alatt tartják őket.

Az első francia gép már a levegőben van, megkapta a szükséges engedélyeket, de azzal csak francia állampolgárokat hoznak el. A második gépnek – amely péntek hajnalban indulhat -, még nincsenek meg az engedélyei, de jó eséllyel megkapja azokat. Folyamatos az egyeztetés az ügyben,

Franciaország a kezdettől jelezte, hogy elhozza a hét érintett magyart,

és ezt azóta többször is megerősítette – mondta Menczer.

A hét magyar állampolgár el tud jutni a megadott helyszínre a szükséges időben. A gépen koordinátorként utazik egy magyar konzul Párizsból. A külügyi tárca pedig elkezdte a magyarok hazaszállításának előkészítését Franciaországból,

repülőgépet küldenének értük szombaton.

A franciákkal napok óta folytak a tárgyalások, ez korábbi hírekből is tudott volt, de ahogyan Menczer elmondta, volt több lehetőség is a hazautazásra. Portugál és brit lehetőség is szóba került, de utóbbi gép nem kapta meg a szükséges engedélyeket a kínai hatóságoktól. Van egy gép, amely spanyol-brit kooperációban Vuhanból szállna fel a tervek szerint pár óra múlva, de annyira rövid a határidő, hogy a magyarok nem tudnának kiérni a repülőtérre, ráadásul nem biztos, hogy a gépnek van felszállási engedélye, így ezzel a lehetőséggel nem élnek – mondta az államtitkár. Kínálkozott német megoldás is, pénteken tervezték, hogy gépet indítanak Vuhanba, de még itt sincs meg az engedély a kínai hatóságoktól, és nem volt egyértelmű jelzés, hogy a magyarokat is elhoznák-e.

Az államtitkár megerősítette:

nem tudnak olyan magyarról, aki megbetegedett volna külföldön vagy itthon,

és nem tudnak olyan külföldi állampolgárról sem, aki megfertőződött volna korábban és most Magyarországon tartózkodna. A kínai Hupej tartományba senkinek nem ajánlják a beutazást.

Mi történt a határon?

Terjednek a konteók a keddi röszkei „migránstámadás” után. Mi nem akarunk beállni a sorba, de megválaszolatlan kérdések, különös körülmények akadnak. Miért civil vagyonőr teljesített szolgálatot a határponton, és milyen minőségben? Hol volt az a kisebb hadsereg, amiről a hírek szóltak? És ha pontos információk voltak, miért nem akadályozták meg az incidenst?

Az jól hangzó állításnak látszott, hogy mozgósításra alkalmas téma fogytán kézenfekvő a visszatérés a bevált recepthez: ha hirtelen feltűnik a déli határon egy csapat migráncs, akik „erőszakosak” (copyright by Bakondi György), az újabb hónapokra adhat témát a propagandának. Utóbbi valósnak tűnik, azóta is ez folyik a csapból is. Arra azonban semmi bizonyíték nincs, hogy hivatalos helyről szervezték volna az akciót, amelyben nagyjából hatvan határsértő lépett be az országba a horgosi-röszkei átkelőhelynél a kerítést leküzdve.

A Magyar Hang riportjából leginkább sima, embercsempész szervezte akció körvonalazódik. Az írás persze elsősorban annak ment utána, hogy ebben is Soros keze volt-e benne (nem), az a kérdés nyitva maradt, hogy titkosszolgálati kéz mozgat(hat)ta-e a szálakat. Ahogyan arról tavaly októberében egy blogon írta egy magát leszerelt rendőrnek nevező ember, hogy a TEK provokációja (is) volt a 2015. szeptemberi menekülthullám a Keleti pályaudvartól szintén Röszkéig, az ottani „áttörésig”. Amelynek mindmáig dedikált helye van a kormánysajtó magyarázataiban – nem beszélve az ebből kinőtt „terrorista”-perről, Ahmed H. ügyéről.

Az első kétség most annak láttán támadt, hogy a százmilliárdokból megépített kerítés hogy-hogy nem tudott megállítani pár tucat embert. Holott Orbán három és fél éve az állami rádióban azt mondta, hogy a határ „légmentesen” zárható, és „egy időben érkező több százezer embert is fel tud tartóztatni”. Ehhez képest tényleg különös látvány a közzétett videón, ahogyan a pár tucat fiatal játszi könnyedséggel leküzdi a drótkerítést.

Még ha ez nem is az a kerítés, ami a zöld határon húzódik, azért kérdést vet fel az a körülmény, hogy egy szinte kihalt határponton történt az incidens. Ahogyan a hivatalos kommüniké alapján írtuk, az akkor még zárva lévő átkelőhelyen szolgálatot teljesítő

fegyveres biztonsági őr három figyelmeztető lövést adott le.

A helyszínre irányított járőrök a körülbelül hatvan ember bejövetelét megakadályozták, négyet feltartóztattak, a területet pedig lezárták.

Tehát a határt biztonsági őr felügyelte. Milyen minőségben? Ezek szerint az ország ilyen kiemelt határpontjának védelmét kiadták gebinbe hivatalosan személy- és vagyonőrnek? Aki nem hivatalos személy. Tehát

nem is járhatott volna el hivatalos személyként.

Ennél is érthetetlenebb, hogy hol voltak az állig felfegyverzett rendőri-katonai erők – amelyeket tehát az akció közben irányítottak át a helyszínre. Holott évek óta egy sor fotót tettek közzé arról, hogy kisebb hadsereg őrzi a határt ezen a szakaszon.

Csak az elmúlt hetekben megjelent kormányzati képek azt sulykolták, hogy biztos kézben a déli határ, ott tényleg senki nem jöhet be zavartalanul. December 8-án például ezt tették közzé.

Nem sokkal később, január 5-én pedig egyenesen azzal nyugtatták meg a rettegő közvéleményt, hogy egyenesen duplájára növelik a határvédő katonák számát.

Hol voltak a röszkei határon ezek az elrettentő erők? Miért kellett átirányítani a rendőröket a biztonsági őrt kisegíteni,

ha lényegében mindenről előre tudtak.

Mert Pintér Sándor belügyminiszter nem kevesebbet állított az incidens után pár órával, hogy már a múlt héten tartott határszemlekor voltak arról információik – amelyek még ma is élnek – , hogy illegális bevándorlók több helyen megkísérlik a törvénytelen behatolást Magyarországra. A hajnali áttörési kísérlet ezt alátámasztotta, a rendőrség azonban erre felkészült, és bebizonyosodott: senki nem tud Magyarország területére észrevétlenül átjutni.

Küszködnek a Lánchíddal

Bár a pénz változatlanul nem elég, a főváros „áttekinti” a Lánchíd felújításának tervét. Tízmilliárd hiányzik a kormány köti magát a hatmilliárdos hozzájáruláshoz.

Áttekinti a Lánchíd rekonstrukciójára vonatkozó terveket és a közbeszerzési kiírás feltételeit a főváros a beruházás költségeinek csökkentése érdekében – döntött szerdai ülésén a Fővárosi Közgyűlés, amely kimondta: szükségesnek tartja a Lánchíd felújítását a környék többi fejlesztésével összehangolt módon. A képviselők 19 igen szavazattal, három tartózkodás mellett fogadták el a főpolgármester előterjesztését.

Karácsony Gergely hangsúlyozta: a projekt nem halasztható, a hidat mindenképpen fel kell újítani, akár a váralagút rekonstrukciójának későbbre ütemezésével. Az előterjesztésben emlékeztettek: a Lánchíd, a Széchenyi István tér alatti villamos-közúti aluljáró, valamint a váralagút felújítására beérkezett ajánlatok értékelése alapján megállapították, hogy a rendelkezésre álló teljes beruházási összeg – 23 milliárd 366 millió forint –

önmagában sem elegendő a Lánchíd rekonstrukciójára.

Karácsony ezért javasolta az említett feladatok kivitelezési sorrendjének felülvizsgálatát és időbeli ütemezésének újragondolását. Valamint azt, hogy kezdeményezzék a kormány által az alagút felújítására vállalt 6 milliárd forint támogatási összeg felhasználásának átcsoportosítását a legsürgősebb elemre, a Lánchídra. A közgyűlés szükségesnek tartja, hogy a Lánchíd felújítását követő, a belváros forgalomcsillapítását is szolgáló forgalmi rendi javaslat a budapestiekkel folytatott párbeszéd eredményeként szülessen meg.

A képviselők felkérték Karácsony Gergelyt, hogy a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsa keretei között folytasson tárgyalásokat a kormánnyal a Lánchíd és az ahhoz kapcsolódó beruházások megvalósításának pénzügyi, műszaki feltételeiről és az ütemezésekről. Erre viszonylag kevés esély mutatkozik. Fürjes Balázs kormánybiztos sokadszor közölte,

hogy hatmilliárdot ígértek Tarlós Istvánnak, ezt fenntartják.

A fővárosnak tízmilliárd forintot kell előteremtenie a Lánchíd felújításának megkezdéséhez, ami vagy a rekonstrukció műszaki tartalmának csökkentésével, vagy kormányzati támogatással történhet meg – mondta az Horváth Csaba, MSZP budapesti frakcióvezetője a Fővárosi Közgyűlés ülése előtt.

A még Tarlós idején kiírt pályázatok eredménytelenek lettek, mert a benyújtott ajánlatok bőven 30 milliárd felettiek. Sajátos módon most

Fürjes lő vissza azzal, hogy a Városháza lépjen fel a túlárazás ellen, érjen el jobb árat a közbeszerzésen.

A vitában Hassay Zsófia (Fidesz-KDNP) kezdeményezte, hogy a városvezetés – az eredeti terveknek megfelelőn – egyszerre valósítsa meg a Lánchíd és az alagút felújítását. Kovács Péter (Fidesz-KDNP), a XVI. kerület polgármestere azt mondta, mindig arra van pénz, amire szeretné egy városvezetés. V. Naszály Márta (Párbeszéd), az I. kerület polgármestere azt mondta, a két beruházás különválasztása anyagi kényszer miatt merült fel. Tüttő Kata főpolgármester-helyettes elmondta, a fővárosnak azért is küzdenie kell, hogy saját adóbevételeiből legalább annyit visszakapjon, amennyi közútjai és hídjai fenntartásához szükséges.

A Néppárt jegeli a Fideszt

Maradhat a Fidesz párttagságának felfüggesztése a Néppártban – derül ki Paulo Rangel alelnök Twitter-bejegyzéséből. Donald Tusk tehát nem akarja dűlőre vinni a kérdést az EPP közelgő politikai közgyűlésén.

Donald Tusk, az Európai Néppárt (EPP) új elnöke a pártcsoport európai parlamenti frakciójának ülésén bemutatta az EPP idei évre vonatkozó prioritásait, és azt mondta, hogy a helyzetet értékelő szakértői bizottság következtetéseit követően javasolja a Fidesz felfüggesztésének meghosszabbítását – írta a Twitteren Paulo Rangel, az EPP portugál alelnöke.

Az nem egyértelmű, hogy nem is tárgyalnak és csak egyszerű szavazást tartanak a Fidesz ügyéről az EPP soron következő politikai közgyűlésén (választmányán). Mindenesetre az EPP honlapján még semmilyen részlet sincs a február 3-4-i ülés napirendjéről.

Az már eddig is tudható volt, hogy a „helyzetértékelő bizottság”, vagyis a „három bölcs” nem tudott egységes álláspontot kialakítani arról, hogy mit javasoljanak Tusknak a Fidesz jövőjéről. Elméletileg három variáció volt: kizárás, a felfüggesztés visszavonása vagy meghosszabbítása. Az elsőhöz a jelek szerint hiányzik a meggyőző többség az EPP-ben (a déli tagországok pártjai ellenzik, a két német uniópárt megosztott). A teljes jogú tagság helyreállításához viszont a Fidesz túlságosan sok parazsat gyűjtött maga alá. Marad a nem döntés.

Ezzel a Fidesz marad az EPP-ben, de tagjai változatlanul nem viselhetnek tisztséget. És magán a közgyűlésen se vehetnek részt. Az persze nem kizárt, hogy Orbán Viktor mégis kiviszi a Fideszt az EPP-ből, bár ennek jelenleg több a hátránya látszik, mint előnye.

EMMI: nem „koronás” a kínai pilóta

Már láztalan és panaszmentes az a kínai pilóta, akit Ferihegyről vittek kórházba előző este. Akkor is lázas volt ugyan, de járóképes maradt. Az EMMI szerint „hangulatkeltés” zajlik.

Nincs koronavírus-fertőzésre utaló jel a kínai pilótánál – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMi). Amint arról írtunk, kedd esete a Shanghai Airlines budapesti járatának első tisztjét magas lázzal a Liszt Ferenc nemzetközi repülőtérről a László Kórházba szállították, ahol a szigorú protokollnak megfelelően azonnal elkülönítették őt.

Az EMMI közlése szerint bár már az első vizsgálat is arra utalt, hogy a jó általános állapotban lévő kínai férfi nem az új koronavírustól betegedett meg, megfigyelésre és további vizsgálatok elvégzésére felvették őt a László Kórházba.

Szerda reggelre már láztalan és panaszmentes lett

– közölték.

A sajtóban megjelent híresztelésekkel ellentétben a beteg nem volt eszméletlen a repülőtéren, lázas volt ugyan, de mindvégig járóképes maradt – hangsúlyozták. Az EMMI szerint ez az eset is igazolja, hogy jól működik a magyar járványügyi rendszer. A Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) által kijelölt intézményben azonnal izolálták a beteget, és megkezdték vizsgálatát. A mintát szerdán már az NNK laborjában vizsgálták, várhatóan délután lesz meg az eredmény, amiről azonnal tájékoztatást adnak.

A minisztérium egyúttal felszólította az ellenzéki pártokat, hogy

ne használják fel pártpolitikai céljaikra a Kínában zajló koronavírus-járványt, és fejezzék be a hangulatkeltést.

Előzőleg a Demokratikus Koalíció arra szólította fel Kásler Miklóst, az emberi erőforrások miniszterét és Müller Cecília országos tisztifőorvost, hogy tájékoztassák az Országgyűlés népjóléti bizottságát a koronavírus-járvány elleni hazai felkészülésről.

Arató Gergely frakcióvezető-helyettes szerint a járvány már bizonyítottan megjelent Európában, de a magyar kormány

nem siette el az intézkedéseket

és arról se adott megfelelő tájékoztatást, hogyan akarja felkészíteni az országot és az embereket a védekezésre. Egy ilyen súlyos vírus esetében

nem elég a tízparancsolat,

hanem megfelelő megelőző intézkedésekre és kimerítő tájékoztatásra van szükség – mondta.

A DK választ vár arra, hogy a kormány milyen intézkedéseket tervez bevezetni a Budapest Liszt Ferenc repülőtéren, és arra is kíváncsi, hogy vannak-e gyorstesztek, megfelelően informálták-e a háziorvosokat, illetve, hogy üzemképes-e a madárinfluenza idején kiépített virológiai labor. Szerinte a kormány korábbi, „meglehetősen általános” tájékoztatása jól láthatóan nem nyugtatta meg a közvélemény nagy részét.

Koronavírus: már nálunk is?

Németországi és franciaországi betegségeket mutattak ki, a fertőzöttek száma hatezer fölé emelkedett, az elhunytaké pedig 132. Gyanús eset történt egy kínai repülőgép pilótájával Ferihegyen.

Hivatalos részről cáfolják, hogy koronavírusos megbetegedett lenne a Shanghai Airlines első tisztje, akit kedden esete magas lázzal mentő vitte el a ferihegyi repülőtérről. A Magyar Hang beszámolója szerint a Shanghai Airlines kedden este fél nyolckor landoló járatának pilótáját mentő szállította el. A repülőgép Sanghajból érkezett a magyar főváros repülőterére. A szemtanú állítása szerint

a pilóta lázas, eszméletlen állapotban volt, hordágyon vitték el.

A Budapest Airport Zrt. kommunikációs osztálya megerősítette a hírt. Hangsúlyozták azonban, hogy semmi jel nem utal koronavírusra. Mint írják, a járat személyzete előzetesen jelentette, hogy az első tiszt lázas. Őt orvos várta és azonnal megvizsgálta, de koronavírus gyanúja nem merült fel. A pilótát a láz miatt további megfigyelésre az OMSZ a Szent László Kórházba szállította, a gépet pedig a Budapest Airport Kényszerhelyzeti Készültségi szolgálata a légitársaság kérésére fertőtlenítette. Mivel

fertőzés gyanúja nem merült fel, az utasok speciális intézkedés nélkül elhagyhatták a repülőgépet.

A lap más repülőtéri forrásból úgy értesült, hogy a gép kapitánya még a levegőből azt a tájékoztatást adta, hogy az első tiszt 39,5 fokos lázzal küzd már nyolc órája. Az informátor azt viszont cáfolta, hogy az első tiszt eszméletlen lett volna a budapesti landolás után.

A koronavírus megállíthatatlannak látszóan terjed. Franciaországban újabb emberen mutatták ki a megbetegedést, ezzel

a bizonyítottan fertőzöttek száma négyre emelkedett

– közölték kedden este a francia egészségügyi hatóságok.

A negyedik beteg egy nyolcvanéves kínai turista, akit válságos állapotban kezelnek. Az idős férfi – a másik három beteghez hasonlóan – Hubei tartományból érkezett Franciaországba. Ez az első alkalom, hogy súlyos állapotban lévő fertőzöttnél mutatták ki a megbetegedést Franciaországban. A másik három, elkülönítve kezelt beteg jól van, az ő esetükben „nincs ok nagyobb aggodalomra” – jelezték még hétfőn a francia egészségügyi hatóságok. A 48 éves kínai származású francia, továbbá a 31 éves kínai férfi és 30 éves kínai felesége a múlt héten érkeztek a vírus epicentrumából, a hubei Vuhanból, mindhárman Kínában fertőződtek meg.

Németországban is kimutattak három újabb megbetegedést. Mindet Bajorország tartományban, a bizonyítottan fertőzöttek száma ezzel

náluk is négyre nőtt.

Mindhárman ugyanannál a vállalatnál, a kínai tulajdonú Webasto nevű autóipari beszállítónál dolgoznak, amelynél az első beteg, aki egy belső továbbképzésen kapta el a fertőzést egy kínai kolléganőjétől. A cégnél mintegy 40 olyan személyt azonosítottak, akik szoros kapcsolatban lehettek a fertőzöttekkel. Esetükben szerdán elvégzik a kórokozó jelenlétét vizsgáló tesztet, és a vírus elleni védekezés irányítására a tartományi egészségügyi és élelmiszerbiztonsági hatóságnál felállított munkacsoport szakértői alaposan ki is kérdezik őket – nyilatkozott Melanie Huml egészségügyi miniszter.

Az első fertőzés január 21-én történhetett. A bajorországi volt az első olyan eset, amikor a vírus Kínán kívül terjedt emberről emberre.

Az amerikai Johns Hopkins Egyetem által készített koronavírus-térkép – amely az összes hivatalos adatot igyekszik összegyűjteni – már 6057 megerősített betegről tud (az egy nappal korábbi szám 4600 volt). A halálos áldozatok száma pedig 108-ról 132-re nőtt, mind Kínában.

Készülünk a vírusra

Minden magyar kórház felkészült a koronavírusos betegek fogadására. Még nincs beteg, de nem zárható ki a felbukkanás. Németországban már bizonyítottan helyi fertőzés történt. Sok a fenntartás a kínai adatokkal szemben.

A hazai kórházak felkészültek a koronavírusos betegek fogadására  – jelentette ki az emberi erőforrások minisztere, Kásler Miklós. Az esetleges betegek elkülönítésére a budapesti Szent László kórházat jelölte ki a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK).

A fertőzés

Európában még csak elszórtan jelent meg,

a jelenlegi információk szerint Franciaországban három, Németországban egy igazolt esetet találtak, Ausztriában és Romániában egy-egy nem igazolt beteget jelentettek, Magyarországon pedig két ízben merült fel a gyanú, de mindkettőnél kizárták a betegséget. A tárcavezető kiemelte, hogy a magyar járványügyi rendszer rendkívüli tradíciókkal rendelkezik,  már több ízben bizonyította hatékonyságát és felkészültségét.

Müller Cecília országos tisztifőorvos hangsúlyozta:

Magyarországon új koronavírusos beteg nincs, de nem zárható ki a behurcolás.

Az új vírus gyors azonosítására, felfedezésére felkészültek az NNK és a területi szervek, a kormányhivatalok, a járási hivatalok munkatársai is.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) által meghatározottak alapján kialakították az eljárásrendet. Eszerint ha gyanús, valószínűsített vagy igazolt esetet fedeznek fel, akkor úgynevezett megfigyelőrendszer lép életbe. Ennek keretében információkat gyűjtenek az esetlegesen szükségessé váló intézkedések megtételéhez. Közölte: gyanúsnak számítanak az olyan, még kivizsgálatlan esetek, amelyeknél felmerül a fertőzés lehetősége, vagyis fennállnak a betegség tünetei: láz, elesettség, száraz köhögés.

Magyarországon utazási korlátozásokat egyelőre nem vezettek be, de tanácsokat fogalmaztak meg. Fontos a gyakori, rendszeres kézmosás, a köhögés, a tüsszentés szabályainak betartása. Utazáskor megfontolandó a szájmaszk viselése is – mondta a tisztifőorvos. A Kínából érkező csomagok, élelmiszerek nem jelentenek veszélyt, de a csomagok kinyitása után feltétlenül kezet kell mosni, az élelmiszer-kezelés szabályait (mosás, hőkezelés) pedig be kell tartani.

Magyarország az influenzaszezon közepén van, miként Kína is, ezért továbbra is javasolják az influenza elleni védőoltást. Kifejezetten

a koronavírus ellen még nincs védőoltás, de számos kutatás zajlik.

Szlávik János, a Dél-pesti Centrumkórház – Országos Hematológiai és Infektológiai Intézet osztályvezető főorvosa elmondta: ennek a koronavírusnak – a korábbiakkal összevetve –

jóval alacsonyabb, egy-két százalék a halálozási rátája.

A halálesetek főleg olyan idős emberek körében fordultak elő, akiknek több más betegségük is volt. Mellettük a hozzátartozók és az egészségügyi személyzet van a legnagyobb veszélyben.

A megbetegedés gyermekeknél nem jellemző.

Kitért arra is, hogy ez a vírus „nem nagyon” terjed emberről emberre, a mértéke meg sem közelíti az influenzáét. Mivel a betegség lappangási ideje maximum tizennégy nap, a főorvos azt javasolja, hogy aki tizennégy napon belül érkezett a járványos területről – a közép-kínai tartományokból – és tüdőgyulladás jeleit észleli magán, forduljon orvoshoz.

A hivatalos szervekkel ellentétben

két magyarországi cég már elrendelt intézkedéseket: a Samsung gödi gyára és a Nokia itteni érdekeltsége.

Előbbi karantént vezetett és fokozott egészségügyi ellenőrzést be Kínából visszatért alkalmazottai számára. A másik vállalat ennél enyhébb rendelkezéssel egy hetes otthoni munkára utasította Kínában járt munkatársait.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) hétfőn mérsékeltről magas szintűre módosította a koronavírus nemzetközi veszélyességét. Az nCov-2019 nevű vírusnak keddig

Kínában már legalább 106 halálos áldozata van,

a fertőzöttek száma 4535, világszerte számos országban azonban több ezer. A koronavírus terjedését az amerikai Johns Hopkins Egyetem által készített térképen lehet nyomon követni.

Nem Kínában, hanem helyben, Bajoroszág tartományban okozhatta a megbetegedést a koronavírus a Kínából kiindult járvány első megerősített németországi eseténél. A 33 éves

német férfi megbetegedése lehet az első, amikor a vírus Kínán kívül terjed emberről emberre. 

Eddig rendre olyan embereknél mutatták ki a fertőzést, akik Kínában tartózkodnak vagy a közelmúltban jártak az ázsiai országban. A bajorországi beteg egy autóipari cég munkatársa, egy kínai kolléganője fertőzhette meg, aki a múlt héten részt vett egy továbbképzésen a vállalat központjában. A sanghaji nő szervezetében hazatérése után mutatták ki a vírust. Németországi útja előtt nem sokkal meglátogatta szüleit a járvány gócpontja, Vuhan térségében.

További húsz amerikai repülőtérre terjesztették ki a Kínából érkező utasok egészségügyi vizsgálatát

– jelentette be az amerikai járványügyi és betegségmegelőzési központ (CDC). Nemcsak megnövelik az érintett repülőtereken dolgozó egészségügyi szakemberek létszámát, hanem bővítik a karanténhoz szükséges helyiségek számát is. Korábban csak azon az öt repülőtéren volt egészségügyi ellenőrzés, ahová kifejezetten a közép-kínai Hupej tartományból érkeztek utasok. E tartomány fővárosa Vuhan, ahonnan a koronavírusos megbetegedések terjedni kezdtek. Az elkövetkező napokban már minden olyan amerikai légikikötőben megkezdik az ellenőrzést, ahová Kína bármelyik részéről érkeznek járatok.

A CDC módosította korábbi közleményét, és hétfőn este már arról számolt be, hogy

az Egyesült Államok 26 tagállamában 110 embert vizsgálnak

koronavírusos fertőzés gyanújával. A korábbi információk szerint 22 tagállamban 63 gyanús esetet vizsgáltak. Eddig öt esetben diagnosztizálták a betegséget.

Anthony Fauci, az Egyesült Államok allergiás és fertőző betegségekkel foglalkozó országos intézetének vezetője arra panaszkodott, hogy a kínai hatóságoktól és szakemberektől még mindig nem eléggé gyorsan és nem közvetlenül jutnak el az információk az amerikai hatóságokhoz és járványügyi szervekhez. Fauci azonban megjegyezte: Kína ma sokkal átláthatóbban és gyorsabban cselekszik, mint 2003-ban, a SARS-vírus okozta járvány kitörésekor.

A kínai Nemzeti Egészségügyi Bizottság helyettes vezetője szerint Kína képes kézben tartani a járvány terjedését. Csiao Ja-huj kedden arról tájékoztatott, hogy a vírus által leginkább érintett, és a múlt hét vége óta lezárt Hupej tartományba mintegy hatezer fős orvosi személyzetet delegálnak az ország más részeiről. Csiao azonban hozzátette: az eszközhiány – egyebek mellett védőöltözeteké – miatt a segítségként odaküldött személyzetnek csupán egy részét tudták egyelőre bevonni a betegek ellátásába.

A kínai járványügyi központ legutóbbi jelentése szerint a vírus súlyosan fertőző,

egy vírushordozó a fertőző szakaszban két-három további embert fertőzhet meg.

A szakértők szerint azonban – az egészségügyi bizottság korábbi közlésével ellentétben –

egyelőre nincs számottevő bizonyíték, hogy a vírus már a lappangási idő alatt fertőzne.

A járványügyi központ az eddig ismert esetek alapján megállapította, hogy a kór

a betegek 16,8 százalékánál vezet súlyos tüdőgyulladáshoz, a halálozási arányt pedig kevesebb, mint 3 százalékra becsülték.

Kínában a fertőzöttek száma hétfő estig elérte a 4535-öt, míg a halálos áldozatok száma 106-ra nőtt. A fertőzés ugyan a Tibeti Autonóm Területen kívül az ország összes területére elért, de az esetek túlnyomó többsége még mindig Hupej tartományra korlátozódik, ahol hétfő estig összesen 2714 esetet tartottak nyilván, míg a jelenleg második legsúlyosabban érintett dél-kínai Kuangtung tartományban mindössze 188 beteget diagnosztizáltak ugyaneddig.

Hupej tartomány nagy részét a múlt hét vége óta határozatlan időre lezárták annak érdekében, hogy megfékezzék a járvány terjedését, ám aggodalomra ad okot, hogy az első esetek jelentése és a tartomány székhelye, Vuhan lezárása között eltelt 24 napban a 11 milliós város lakosságának majdnem fele hagyta el a várost, és utazott elsősorban a szomszédos tartományokba, illetve kisebb létszámban külföldre.

Nem csak az amerikaiak panaszkodnak a kínai adatszolgáltatásra, hanem általános a fenntartás azok pontosságával szemben is. A Hongkongi Egyetem (HKU) tudósai a vírus terjedésének gyorsulására figyelmeztetnek. „Fel kell készülnünk arra, hogy ez a különös járvány világjárvány lesz” – jelentette ki Gabriel Leung, a HKU kutatócsoportjának vezetője.

Szerintük

a tünetekkel járó, bizonyítható esetek száma szombaton, a holdújév napján 25-26 ezer lehetett.

Ezt elméleti görbékre hivatkozva közölte a tudós. A tünetek nélküli, a lappangás stádiumában lévő megbetegedések száma szombaton megközelíthette a 40 ezret. Leung hozzátette, hogy a fertőzések száma hatnaponta megduplázódhat, várhatóan áprilisban és májusban éri el a csúcspontot azokon a területeken, ahol a járvány már megjelent.

Megpróbálták áttörni a határt

Hatvan határsértő próbált áttörni a röszkei közúti átkelőnél kedd hajnalban Magyarországra, a rendőrök megakadályozták őket ebben. Figyelmeztető lövések is eldördültek.

A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője, Szabó Szilvia elmondta: az incidens fél hatkor történt, a mintegy hatvan ember az átkelő két oldalán csaknem egyszerre próbált meg jogellenesen az ország területére bejutni. Az akkor még zárva lévő átkelőhelyen szolgálatot teljesítő fegyveres biztonsági őr három figyelmeztető lövést adott le.

A helyszínre irányított járőrök a körülbelül hatvan ember bejövetelét megakadályozták, négyet feltartóztattak, a területet pedig lezárták. A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság a környéket lezárta. A röszkei közúti határátkelőhely nem üzemel, de az autópálya-határátkelőhelyen folyamatos a forgalom.

Lex Dézsivel nyitnak Dézsinél

Újabb személyre szabott törvénymódosítással teszik lehetővé, hogy az új győri polgármester folytathassa az orvosi munkát is. Dézsi Csaba András már a többedik fideszes, aki kedvéért belenyúltak jogszabályba.

Folytatni akarja kardiológusi munkáját Dézsi Csaba András, ezt maga mondta el több ízben a kampányban. Most pedig megerősítette az atv.hu-nak, hogy erre ígéretet is kapott a Fidesz vezetőitől. Jelenleg ugyanis az orvosi munkakör összeférhetetlen a polgármesteri tisztséggel, még mellékállásban is: Dézsi főállású városvezetőnek készül. Vagyis módosítani kell miatta a törvényt.

Az Orbán-kormány a 2010-es hatalomátvétel után mindjárt két ilyen személyre szabott jogalkotási aktust végzett el.

Washingtoni nagykövetnek akarták kinevezni Szapáry Györgyöt,

az MNB korábbi alelnökét (aki azzal vívta ki a Fidesz bizalmát, hogy 2005-ben az EU pénzügyminiszteri tanácsában „feljelentette” a Gyurcsány-kormány gyakorlatát, az autópályák építési költségeinek költségvetésen kívüli elszámolását, amivel csökkent az államháztartás hiánya). Csakhogy a bankár akkor már elmúlt 70 éves, ami kizáró ok volt diplomáciai kinevezéshez. Törvénymódosítással megoldották, 2011. január 1-től volt nagykövet.

Ugyancsak 2010-ben Dézsi elődje, a megbukott

Borkai Zsolt is csak úgy lehetett polgármester,

hogy a kedvéért megváltoztatták a hivatásos katonákra vonatkozó előírást. Ötről három évre szállították le a leszerelés után kötelező időt, mielőtt választáson elindulhatnak. (Borkai sportolóként, majd katonai kollégium vezetőjeként a honvédség alkalmazottja hivatásos katonatisztként.)

A közelmúlt esete az emberminisztérium ifjúságügyi helyettes államtitkára lett

Rácz Zsófia egyetemista.

Kedvéért a diploma meglétének kötelezettségét törölték el. Ironikus a történetben, hogy Rácz, amerikai ösztöndíjasként, egy rendezvényen többek közt éppen arról beszélt, mennyire elítélendő a személyre szabott jogalkotás.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK