Fontos

Orbán hadai megszállják a médiát

0

Orbán Viktor Tusványoson belengette, hogy a következő időszakban a sajtó megregulázása lesz a fő feladat. Lejárató kampányt folytatnak a Fideszhez nem lojális, kritikus szellemű újságírókkal szemben, és ezzel párhuzamosan tovább folyik a vidéki sajtó elfoglalása.

A magyarországi médiahelyzet visszásságait külföldön is nyomon követik.
Orbán teljes ellenőrzést akar szerezni a regionális média felett – ezzel a címmel jelent meg tudósítás a Die Presse című osztrák lap pénteki számában.

A lap budapesti tudósítója, Boris Kálnoky arról ír, hogy a Cipruson bejegyzett Media Development Management Kft. (MDM), amely közvetve Heinrich Pecina osztrák üzletember tulajdona, megvásárolta az ország „utolsó három, kormánytól független regionális újságját”.

Pecina volt az, aki tavaly eladta a Mediaworks céghez tartozó magyar regionális médiacsomagot egy olyan cégnek, melynek tulajdonosa Mészáros Lőrinc, Orbán Viktor miniszterelnök közeli bizalmasa. Előzőleg azonban

hagyta, hogy bezárják a médiacsoport „zászlóshajóját”, a legnagyobb kormánykritikus lapot, a Népszabadságot.

Budapesten már azt találgatják, nem az lesz-e az újabb ügylet következménye, hogy az együtt napi százezres példányszámban megjelenő, magyar viszonylatban jövedelmező lapokat majd egy kormányközeli oligarchának adják tovább.

„A magyar ellenzéki újság, a Népszabadság tavalyi bezárása szimbóluma lett a kormánytól független média gyengülésének”

– írja Kálnoky, aki szerint a kormány stratégiája világos: Magyarország regionális médiumait „időben”, a 2018-as választások előtt, „lehetőleg teljesen egy kézbe kell venni”.

Magyarországon az utóbbi években jelentősen zsugorodott a média sokszínűsége,

legalábbis a nyomtatott sajtótermékek piacán, de a digitális médiában is észrevehetők olyan törekvések, hogy a legnagyobb online portálok kormányhoz közeli kezekbe kerüljenek – állapítja meg cikkében a Die Presse tudósítója.

MSZP-Fidesz pengeváltás egészségügyben

0

MSZP: a kormánynak az egészségügy helyett az a fontos, hogy Mészáros Lőrinc zsebét meg tudja tölteni. Fidesz: Hány milliárdot is tettek zsebre az MSZP-sek, miközben az egészségügyet hagyták lepusztulni?

Szakács László, az MSZP frakcióvezető-helyettese budapesti sajtótájékoztatóján kijelentette: a kormányváltás után szervezett, megtervezett, kiszámítható és elérhető egészségügyet hoznak létre, amelyben a vérvételre vagy a röntgenvizsgálatra nem kell heteket várni.

Beszámolt arról, hogy válasz érkezett az Emberi Erőforrások Minisztériumától (Emmi) írásbeli kérdésére, amelyben azt firtatta, milyen álhírekkel találkozott a tárca a sajtóban az egészségügy kapcsán.

Az ellenzéki politikus azt mondta, Rétvári Bence államtitkár kibújt a kérdések megválaszolása alól, azaz nem tagadta, hogy valósak a sajtóban az egészségügy helyzetéről megjelent hírek.

Szakács László a minisztériumi választ úgy értékelte, elismerték, hogy hat éven keresztül nem törődtek az orvoselvándorlással, hiszen a most indult béremelési programig nem tettek semmit az orvosok bérrendezése érdekében.

Hozzátette: a tárca azon állítása ellenére, hogy az egészségügy jól finanszírozott, minden évben 100-120 milliárd forintnyi hiány termelődik a területen.

Az ellenzéki képviselő elmondta, az államtitkár közlése szerint 2013 óta 12 milliárd forintot fordítottak a várólisták csökkentésére, azaz évente megyénként 150 millió forint jutott erre a célra.

„Mészáros Lőrinc ennek naponta majdnem a dupláját keresi, 274 millió forintot.”

Szakács László Rétvári Bencének is azt javasolta, amit korábban Balog Zoltán miniszternek, hogy menjen el vele egy kórházba egy előre be nem jelentett időpontban, és nézzék meg az ottani körülményeket.

Az elhangzottakra a Fidesz-frakció közleményben reagált:

Hány milliárdot is tettek zsebre az MSZP-sek, miközben az egészségügyet hagyták lepusztulni? Azok a szocialisták beszélnek egészségügyről és zsebtömésről, akik amellett, hogy szétlopták és tönkretették az egészségügyet, jelenleg is több korrupciós botrányban érintettek. A szocialistákkal ellentétben, akik mindig csak elvették a pénzt az egészségügytől és hagyták a kórházakat leamortizálódni, a Fidesz-KDNP kormányzása óta százmilliárdokkal több pénz megy az egészségügybe. Országszerte újulnak meg a kórházak, a rendelők, a mentőállomások,  az orvosi eszközök. Béremelés indult az ápolóknak, orvosoknak, mentőknek és elindul Budapest átfogó kórházfejlesztése is.

Mielőtt az MSZP zsebtöméssel dobálózik, válaszoljanak már végre arra, hogy a Czeglédy Csaba bűnszervezetéből, a szétlopott 4-es metróberuházásból és a Szeviépes Bokta-botrányból hány milliárdot is tettek zsebre a szocialista politikusok?

Lapszem – 2017. augusztus 4.

Jó reggelt, mindenkinek! Ma csúcsot dönt a meleg, mi már itt vagyunk, és a lapszemle is megérkezett.

Bizonytalanságban tartják a kórházak vezetőit

Megzsarolt kórházigazgatókról ír a Népszava. Miután a kórházakban is tart a szabadságolás, a főigazgatók egy része talán még nem is értesült róla, hogy állást ajánlott neki a humán tárca vezetője. Ugyanis augusztus első napjaiban érkezett meg az új munkaszerződés azokhoz a kórházigazgatókhoz, akiknek július végén lejárt a megbízatásuk.

Azok közül, akik már olvasták a Balog Zoltán miniszter által aláírt szerződést, többen meglepődve észlelték, hogy az évek óta hivatalban lévő főigazgatók augusztustól „csak” három hónapos próbaidővel folytathatják vezetői munkájukat. E dokumentum szerint az is meglehetősen ködös, hogy pontosan mennyi ideig tölthetik majd be posztjukat. A munkaszerződésben ugyanis az van, hogy „a megbízás a főigazgatói pályázatok kiírásának eredményes lezárásáig vagy legfeljebb 5 évre” szól.

Csakhogy azt senkivel nem közölték, hogy kinek a posztját kívánják megpályáztatni, s kiét nem. A papír aláírásával lényegében tudomásul veszik, hogy a kórházfenntartó bármikor kiírhat posztjára pályázatot.

A budapesti MSZP szembe megy Botkával

Függetlenül attól, hogy Botka László javaslatára a XIII. kerületi polgármesterre, Tóth Józsefre bízták a fővárosi választási felkészülést, a budapesti MSZP-elnökség egy nappal később hivatalosan is megnevezte saját kampányfelelőseit – értesült a Magyar Nemzet.

A lap úgy tudja, hogy a Kunhalmi Ágnes vezette testület szerdán délután ült össze, és a párt alapszabályának megfelelően őt magát mint elnököt jelölték a fővárosi választási bizottság élére, míg Őrsi Gergely ügyvezető alelnököt kampányfőnöknek.

A feladatok kiosztásában – információink szerint – nem szerepel Tóth József neve, bár a döntést még jóvá kell hagynia a budapesti párttanácsnak is.

Magyarország helyben segíti az üldözött keresztényeket

Gyógyszerszükséglet fedezésével, megrongált lakóházak helyreállításával és speciális ösztöndíjjal is támogatja hazánk az üldözött keresztényeket – olvasható a Magyar Hírlapban. Emellett helyettes államtitkárságot hozott létre a háború sújtotta országokban élő keresztények megsegítésére.

A Magyar Közlöny április 28-i számában megjelent kormányhatározat szerint a rendkívüli kormányzati tartalék terhére több mint egymilliárd forintot különítettek el az üldözött keresztényeknek nyújtott célzott támogatások finanszírozására. Ennek részeként Orbán Viktor miniszterelnök és II. Ignác Efrém szír ortodox pátriárka még februárban arról állapodott meg, hogy hazánk egy-egy millió euróval támogatja az antióchiai szír ortodox és katolikus egyházak munkahelyteremtő, karitatív és humanitárius tevékenységét.

Szintén a támogatások része az a megállapodás, amelyet Balog Zoltán, a humántárca vezetője és Bashar Matti Warda érsek májusban kötött. Ennek alapján a kormány száznegyvenötmillió forintnyi támogatásból biztosítja az iraki Erbil városában található Szent József-kórház féléves gyógyszerszükségletét.

Nem oldódtak meg az ellentétek a szocialistáknál

Nem oldódtak meg az ellenzéki szövetségi politikával kapcsolatos kérdések azzal, hogy az MSZP miniszterelnök-jelöltje, Botka László a nyilvánosság előtt kibékült Molnár Zsolt elnökségi taggal – tudta meg a Magyar Idők.

Egyöntetű megnyugvás övezi az MSZP-ben, hogy Botka László a nyilvánosság előtt kibékült az általa korábban leárulózott Molnár Zsolttal, és ezzel megszűnt a sajtón keresztüli üzengetés.

A Magyar idők szerint a pártban ugyanakkor nagy a tanácstalanság, hiszen ezzel egyáltalán nem oldódtak meg a szövetségi politikával kapcsolatos kérdések. Mint egyikük fogalmazott: „Laci hiába simította el most az ellentéteket, ettől még nem látszik a hogyan tovább”. Azért sem, mivel Molnár Gyula pártelnök hiába hívta egyeztetésre a haragos feleket, a raportból nem lett semmi. Itt is Botka akarata érvényesült, csakúgy, mint a szegedi „béketárgyaláson” Molnár Zsolttal szemben.

Rendkívüli parlamenti ülést tartanának a CEU és a devizahitelesek miatt

0

A szocialisták kezdeményezték, az LMP támogatja, a Fidesz viszont nem. A Jobbik még nem döntött.

A szocialisták azért kezdeményezték a rendkívüli parlamenti ülés összehívását még július közepén, hogy módosítsák a felsőoktatási törvényt, miután

az Európai Bizottság újabb szakaszba léptette az ügyben Magyarország ellen megindított kötelezettségszegési eljárást.

Hadházy Ákos, az LMP társelnöke ma sajtótájékoztatóján azt mondta, javaslatot tettek a napirend kiegészítésére annak érdekében, hogy a devizahitel-károsultak kilakoltatását a lehető leghamarabb felfüggesszék. Tavaly rekordszámú, mintegy háromezer károsultat lakoltattak ki, idén pedig már több mint 10 ezer kilakoltatási eljárás indult el. Szerinte a kormány nem oldotta meg a problémát, csak azoknak segített, akiknek a legkevésbé volt erre szüksége.

A CEU épülete
Forrás: Wikimedia Commons

Hadházy a CEU-val kapcsolatban azt mondta:

„az egyetem meggyilkolásának megakadályozására nincs túl sok idő”.

Azt is mondta:

A kormány nem akar tárgyalni, nem akarja megoldani ezt a helyzetet.

MTI Fotó: Kovács Attila

Ujhelyi István, az MSZP alelnöke ugyanezen a sajtótájékoztatón közölte, ha az Országgyűlés egy hónapon belül nem lép a CEU-t ellehetetlenítő törvény ügyében, akkor

a kérdés az Európai Bíróságra kerül, amelynek ítélete súlyos pénzbírságot jelenthet Magyarországnak.

Javaslatuk szerint augusztus 21-én lenne a rendkívüli parlamenti ülés. Összehívásához 40 képviselő aláírására van szükség, az MSZP-nek és az LMP-nek együtt 33 képviselője van.

A Fidesz sorosozással válaszolt,

az MTI-vel azt közölték, nem vesznek részt a rendkívüli ülésen, amit szerintük „Soros György a helyi embereivel akarja összehívatni”, hogy „eltöröltesse a Lex CEU-t”.

A közlemény érdekessége, hogy korábban a Fidesz volt az, amelyik tiltakozott az ellen, hogy a törvény a CEU-ról szólna – most pedig ők maguk nevezték a törvényt Lex CEU-nak.

Ahhoz, hogy össze tudják hívni a rendkívüli ülést, a Jobbik képviselőire is szükség van. Dúró Dóra szóvivő a Hír TV-ben azt mondta: támogatják a kezdeményezést.

A letelepedési kötvényekről is tárgyalt a nemzetbiztonsági bizottság

0

A magyarországi rendezvények biztosításáról, az azeri wifi-ügyről, a letelepedési kötvényekről, az országgyűlési választási rendszer informatikai védelméről is tárgyalt csütörtöki, zárt rendkívüli ülésén az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottsága.

Molnár Zsolt, a testület szocialista elnöke először hétfőre hívta össze a testület rendkívüli ülését, de az akkor határozatképtelen volt, mert a kormánypárti képviselők nem mentek el rá. Most viszont az aktuális nemzetbiztonsági kérdések mellett a belügyminiszter és a honvédelmi miniszter által benyújtott,

a közbeszerzési törvény hatálya alóli mentesítési kérelmekről is tárgyaltak.

Mások mellett Pintér Sándor belügyminiszter, Papp Károly országos rendőrfőkapitány, a katonai és polgári szolgálatok vezetői és Pálffy Ilona, a Nemzeti Választási Iroda elnöke is tájékoztatást adott a testületnek.

Az ülés a bizottság alelnöke, a fideszes Németh Szilárd azt mondta, az utolsó nemzetbiztonsági bizottsági ülésen konszenzussal abban állapodtak meg, hogy a két parlamenti ülésszak között csak akkor hívnak össze rendkívüli testületi ülést, ha „nagyon alapos és indokolt témák vannak”. Szerinte most ilyen volt az országgyűlési választási rendszer informatikai védelmével kapcsolatos döntések meghozása. A hétfői ülés viszont Németh Szilárd szerint „Soros György érdekeit szolgálta” volna, a témái „hírhamisításon” alapultak.

Németh Szilárd
MTI Fotó: Soós Lajos

Az LMP-s Szél Bernadett viszont Németh Szilárdot szólította fel: „ne játsszon”, és kellő létszámmal és felkészültséggel vegyenek részt a testület ülésein.

Németh és a bizottság MSZP-s elnöke, Molnár Zsolt is elismerését fejezte ki az eddigi magyarországi kiemelt rendezvényeken – köztük a vizes világbajnokságon – a résztvevők biztonságát garantáló szerveknek. Németh azt mondta,

Magyarország a legbiztonságosabb ország képét mutatta.

A vizes vb-vel kapcsolatos azeri wifi-botrányról viszont eltérően vélekedtek. Németh Szilárd szerint az érintett cég, amellyel végül nem kötöttek szerződést, minden biztonsági ellenőrzésen megfelelt. Molnár Zsolt és Szél Bernadett szerint viszont

illetéktelen kezekbe kerülhettek volna a magyar állampolgárok adatai,

és az eset szabályozási hiányosságokra világított rá. Szél Bernadett tájékoztatása szerint Pintér Sándor belügyminiszter az ülésen azt mondta: a Belügyminisztérium kezdeményezni fogja az érintett jogi szabályozás módosítását.

Molnár Zsolt
MTI Fotó: Soós Lajos

A letelepedési kötvénnyel kereskedő cég kirablásával kapcsolatban Németh Szilárd annyit mondott, folyamatban van a nyomozás. Molnár Zsolt azt mondta: visszatérnek még az ügyre, mert nemzetbiztonsági vonatkozásban továbbra is kérdés például, hogy idegen országnak van-e köze a betöréshez.

Ennek kapcsán Szél Bernadett azt szeretné,

ha a testület következő ülésen Rogán Antal miniszter személyesen tisztázná a helyzetet, miután szerinte az ő és Habony Árpád ügyvédje is érintett.

Molnár Zsolt azt is elmondta, hogy a Budapesti Közlekedési Központ jegyértékesítési rendszerének problémái is szabályozási hiányosságokra mutattak rá.

Lapszem – 2017. augusztus 3.

0

Már itt is vagyunk, és a lapszemle is megérkezett. Ma melegebb lesz, mint tegnap volt. Vigyázzanak magukra, öltözzenek hidegen!

Nálunk néha az olcsó is drágább, mint Nyugat-Európában

Az élelmiszerárak Európa-szintű összehasonlítása azt mutatja, hogy Magyarországon gyenge az áruházak közötti verseny – olvasható a Népszavában. Amúgy a hazai árak az Unió alsó harmadában tanyáznak.

Bár az uniós átlagnál jóval olcsóbb a magyar élelmiszer, ám előfordul, hogy az alsó áras (legolcsóbb) termékekért többet kell fizetni Budapesten, mint Nyugat-Európában.

Pásztory Dóra a vizes világbajnokságot értékeli

A kétszeres paralimpiai bajnok szerint egyre több magyar megy Amerikába, ez segítheti a magyar úszósport nemzetközi versenyképességét. Szerinte kevesen kritizálhatják Gyurta Dánielt, az úszó-vb-n pedig naponta 12 ezer ember testközelből láthatta, mekkora küzdelem van egy-egy döntőbe jutás mögött is. Kenderesi Tamást sportpszichológushoz küldené.

Az interjú a Magyar Nemzetben olvasható.

Balog Zoltán a roma holokausztról

A roma holokausztnak nemcsak áldozatai voltak, hanem hősei is, és a mi feladatunk megemlékezni és beszélni róluk, hogy minél többen tudjanak helytállásukról – idézi Balog Zoltánt, az emberi erőforrások miniszterét a Magyar Hírlap.

Az auschwitz-birkenaui koncentrációs táborban a romák 1944. május 16-án fellázadtak az őket fogva tartó SS-katonák ellen. Mint Balog elmondta, Magyarország büszke lehet nemcsak a holokauszt, de az 1956-os forradalom roma hőseire és a romániai magyar cigányokra is, akik 1989-ben Marosvásárhelyen kiálltak a magyarság mellett.

Menekültekkel riogatja a keszthelyieket a Magyar Idők

A Magyar Idők értesülései szerint menekülteket költöztetne Keszthely határába a Migration Aid. Az aktivisták pénteken indulnak a Balaton-parti városba, hogy előkészítsék a terepet a tranzitzónákból érkező menedékkérők fogadására.

A rögtönzött befogadótábort nem kis eufemizmussal Tündérligetnek nevezték el, első lakói akár már a jövő héten beköltözhetnek. A telken három faház áll, amelyekben a tél beálltáig lakhatnak majd az egy-két hetes időközönként cserélődő migránsok. Az ingatlant állítólag egy osztrák vállalkozó ajánlotta fel.

Nyakó is ott volt, ahol Gyurcsány

Az ATV reggeli Start című műsorában Nyakó Istvánnal, az MSZP szóvivőjével Vujity Tvrtko beszélgetett. A szocialista politikust a választásról is kérdezték, szóba került az MSZP és a DK közötti megállapodás, pontosabban: meg nem állapodás. Az MSZP miniszterelnök-jelöltje, Botka László továbbra is ragaszkodik ahhoz, hogy akik a 2010-es vereség idején pozícióban voltak a pártban, azok lépjenek hátra.

A riporter megkérdezte Nyakót, hogy hiszen ő is ott volt 2010-ben, mire a politikus azt válaszolta, hogy igen, ott volt, de mindenkinek más a felelőssége.

Szóba került még, hogy a képviselő és felesége 2002 és 2010 között mintegy 30 millió forintot autózhatott el, de erre nem érkezett érdemi válasz.

A magyarokat jobban aggasztja az egészségügy, mint a bevándorlás

0

Az Európai Unió szokásos féléves közvélemény-kutatása szerint nőtt a magyarok bizalma az EU-ban, többen bíznak benne, mint a magyar parlamentben vagy kormányban. A magyarok szerint az egészségügy fontosabb kérdés, mint a bevándorlás.

Az Eurobarometer felmérése szerint, amelyet az Index Eurologus blogja szemlézett, a magyarok 39%-a nem bízik a kormányban, 46%-a az EU-ban, a bizalmatlanok aránya 58 illetve 49 százalék – vagyis azt is ki kell azért jelenti, hogy többen bizalmatlanok az Unióval szemben, mint ahányan bíznak benne.

Más számok jöttek ki viszont a kedveltségnél: 36 százaléknak pozitív a képe az Unióról (ez valamivel alacsonyabb, mint az uniós átlag), és csak 21 százaléknak negatív (a többiek semlegesek).

A felmérésben azt is megkérdezték, hogy a válaszoló mit tart a legnagyobb problémának, amellyel az országának szembe kell nézni.

A magyaroknál az első helyen az egészségügyi és szociális ellátások szerepelnek

(41 százalék), ezt követi a bevándorlás (27), a gazdasági helyzet (22), az áremelkedés (21) és a munkanélküliség (20).

Ugyanakkor a magyarok szerint az Unió legnagyobb problémái a bevándorlás és a terrorizmus – a 28 tagállam adatait összesítve is ezek jöttek ki első helyre, de itt sokkal többen említették ezeket az első két kihívás között.

A felmérésben rákérdeztek a közös uniós migrációs politikára is. A magyarok 45 százaléka elutasítja ennek bevezetését, 47 százalék viszont támogatja. Egyedül Csehországban van több ellenző, mint Magyarországon (56 százalék).

Megint elromlott egy felújított metrókocsi

0

Kiállt a forgalomból egy felújított metrókocsi.

Az eset a Klinikák megállónál történt, és az Index, valamint a Metróért egyesült értesülése szerint az volt vele a baj, hogy a kocsi ajtaja „visszanyitott”.

Az utasokat leszállították, senki sem sérült meg.

Mint ismeretes, a felújított 3-as metrókocsik sorozatos meghibásodása miatt orosz mérnökök érkeztek Budapestre, hogy felügyeljék a szerelvényeket, elhárítsák a hibákat, és ha gond van, akkor haladéktalanul közbe tudjanak avatkozni.

Legutóbb egy fakocka okozott galibát, mert  beszorult egy ajtó mögé, amely így nem tudta jelezni, hogy bezárult. Tarlós István főpolgármester nem zárta ki, hogy szabotázs történt, szerinte elképzelhető, hogy valaki cipőfűzést imitálva, szándékosan helyezte a kocát az ajtó mögé. A rendőrség nyomozást rendelt el az ügyben.

Eljárás indul a BKK-botrány miatt

0

Adatvédelmi hatósági eljárást indít a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság a Budapesti Közlekedési Központ és a T-Systems által üzemeltetett online jegyértékesítési rendszerrel, valamint a MOL Bubi közbringarendszerrel összefüggő adatkezelésekkel kapcsolatban.

Péterfalvi Attila közleményében azt írta, az adatvédelmi hatósági eljárás elindításáról a sajtóban megjelent információk – és ezeken alapuló állampolgári beadványok – alapján, valamint a 24.hu által elküldött adatbázisok áttekintését követően döntöttek, mivel

„a feltételezett jogellenes adatkezelés személyek széles körét érinti, illetve nagy érdeksérelmet idézhet elő”.

Az MTI-nek küldött közleményben azt is írja: az eljárás során elsődlegesen azt vizsgálja, hogy a BKK és a T-Systems Magyarország teljesítette-e az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló törvényben szereplő kötelezettségeket, különösen az adatbiztonsági követelményeket.

A törvény szerint az adatkezelőnek és az adatfeldolgozónak

a személyes adatokat megfelelő intézkedésekkel védeniük kell többek között a jogosulatlan hozzáférés, megváltoztatás, továbbítás, nyilvánosságra hozatal vagy törlés ellen.

Az eljárás során a hatóság szerződéseket kér be és kérdéseket is feltesz. Péterfalvi Attila szerint a hatóság adatvédelmi bírságot is kiszabhat jogellenes adatkezelés miatt, ennek összege akár 20 millió forint is lehet.

A BKK július 13-án indította el online jegyértékesítési rendszerét, de az informatikai rendszer könnyen feltörhető volt, így például a valódi árnál sokkal olcsóbban is lehetett jegyet, bérletet venni. A Bubival kapcsolatban pedig a 24.hu írta meg, hogy 5600, a rendszerbe regisztrált felhasználó adatai kikerültek a cégtől.

FüHü/MTI

Tolcsva Borfesztivál a hétvégén

0

Idén már 14. alkalommal kerül sor a Tolcsvai Borfesztiválra. Péntektől ötven pincészet borai lesznek kóstolhatók, a programok közt lesz mindenféle zenei koncert is.

A Tokaj-hegyaljai borvidék 25 borászatának 50 borát kóstolhatja meg a látogató, miközben változatos programkínálatban szórakozhatnak önfeledten. A három színpad 16 fellépője is biztosan sok érdeklődőt fog vonzani, kínálatukkal több korosztályt megszólítanak, több stílust képviselnek.

Aki csak egy napra látogatna el, annak a belépő 1500 forint,

de sokkal népszerűbb a három napra szóló belépő, ami 4000 forintba kerül, s ebben az árban benne foglaltatik a kóstolópohár, illetve az a kóstolótömb, mely annyi ingyenes kupont tartalmaz, hogy az abban található lehetőségeket csak a legelszántabbak tudják mind kihasználni a három nap alatt.

Minden fontos információ a http://www.tolcsva.hu/borfesztival oldalon.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK