Fontos

25 éves a Sziget

0

A 2014-es Sziget újra elnyerte az Európa legjobb nagyfesztiválja címet. 2016-ban a látogatók száma 490 ezerre emelkedett, ekkor köszönthették a Sziget történetének hétmilliomodik látogatóját.

Idén huszonötödik alkalommal, augusztus 9. és 16. között rendezik meg az óbudai Hajógyári-szigeten a Sziget fesztivált.

1993-ban a világ legolcsóbb és legjobb nyaralásának nevezték a Hajógyári-szigeten „Kell egy hét együttlét” jeligével augusztus 19. és 26. között megrendezett Diákszigetet.

Az ötletgazdák – Gerendai Károly, Müller Péter Sziámi és Szekfű Balázs – olyan nemzetközi ifjúsági kulturális találkozót akartak szervezni, amely mérsékelt áron kínál lehetőséget kulturális szabadidős programokra és kapcsolatteremtésre.

A 26 millió forintos költségvetésű rendezvény fővédnökségét Göncz Árpád akkori köztársasági elnök vállalta, az ismert hazai előadók és kezdő művészek kétszáz koncertje, nyolcvan film és negyven színházi produkció több mint 43 ezer látogatót vonzott.

Egy évvel később, 1994-ben már több ismert külföldi fellépővel gazdagodott a program; a rendezvény apropója a woodstocki fesztivál 25. évfordulója volt. 1996-ban a fesztivál neve Pepsi Szigetre változott, és egy évvel később már 28 sátorban csaknem nyolcszáz program zajlott, ekkor közvetített először a helyszínről a Music Television, és ekkor költöztek az éjszakai koncertek hangszigetelt sátrakba. 1998-ban bevezették a folyamatos zajszintellenőrzést is.

1999-ben súlyos baleset történt; egy körhinta két kocsija menet közben kiszakadt, és a benne ülőkkel együtt a földre zuhant; egy fiú később belehalt sérüléseibe.

2001-ben a fesztivál legerősebb napján ki kellett tenni a jelképes „megtelt” táblát, mert a nézők száma elérte a rendezők által megállapított 60 ezres felső határt – ennyi embert volt képes kiszolgálni az alkalmilag kiépített infrastruktúra.

2012-ben a huszadik születésnapját ünneplő fesztivált az a megtiszteltetés érte, hogy Európa huszonöt legnagyobb fesztiválja közül a legjobbként elnyerte a European Festival Awards fődíját. A YouTube, a világ legnagyobb videomegosztó oldala öt napon át közvetítette élőben az eseményeket.

2013-ban kikiáltották a Sziget Fesztiválköztársaságot, amely lenyűgöző, eddig nem látott látványvilággal párosult. Felállították Európa legnagyobb hordozható óriáskerekét, a Sziget Eye-t, és itt tartották – a Sziget kezdeményezésére – a nemzetközi fesztiválkonferenciát is.

2014-ben az előző évek csökkenő látogatószáma után fordulat állt be; 415 ezer érdeklődőt számláltak, és a csúcsnapon 85 ezres telt ház volt. A 2014-es Sziget újra elnyerte az Európa legjobb nagyfesztiválja címet. 2016-ban a látogatók száma 490 ezerre emelkedett, ekkor köszönthették a Sziget történetének hétmilliomodik látogatóját.

MTI/FüHü

 

 

Küszöbön a világ legdrágább válása?

0

Különválik feleségétől, Dasa Zsukovától Roman Abramovics, a világ egyik leggazdagabb embere. Az 50 éves orosz oligarcha vagyonát legkevesebb hétmilliárd fontra (2350 milliárd forintra) taksálják. Ha Angliában mondják ki a válást, a fele az asszonyé.

Az övé az angol labdarúgó bajnokság élvonalában szereplő és jelenleg címvédő Chelsea FC. Az üzletember 2003-ban 140 millió fontért vette meg a tönk szélén álló klubot, amely jelenleg a világ egyik legértékesebb csapata, értékét 1,4 milliárd fontra (470 milliárd forintra) becsülik.

Abramovics emellett az egyik első számú gyűjtője a modern művészetnek, kollekciójában sorakoznak Francis Bacon és Lucian Freud művei. 2008-ban 43 millió fontért vásárolta meg Bacon egyik triptichonját, Freudtól 17 milliós alkotása is van.

Szerte a világon vannak ingatlanai, Oroszországban állítólag négy, Franciaországban három – ebből egy Antibes-ban -, az Egyesült Államokban kettő.

Londoni otthona a brit főváros Knightsbridge nevű előkelő negyedében található, 50 millió fontot ér.

Az Eclipse yacht
Forrás: Wikimedia

Övé a világ második legnagyobb jachtja. A 170 méter hosszú Eclipse 1,5 milliárd fontot (503 milliárd forintot) kóstál, két helikopterleszálló van rajta, 24 szoba és két medence.

Roman Abramovicsnak ez a harmadik házassága. 2008-ban vette feleségül Dasa Zsukovát, akitől két gyereke született, egy lány és egy fiú. Az üzletembernek a második feleségétől öt gyereke van. Irina Malandinától 2007-ben vált el, 150 millió fontot fizetett neki a megállapodás részeként. Első házassága 1987-től 1990-ig tartott.

Dasa Zsukova
Forrás: Flickr

Az oligarcha és a saját családja révén is gazdag Dasa Zsukova közleményben jelentette be, hogy véget ért a kapcsolatuk, de hangsúlyozták, hogy barátok maradnak. A 36 éves feleség az Egyesült Államokban nőtt fel, sok időt tölt New Yorkban. Tagja a Metropolitan Múzeum igazgatótanácsának, saját divatmárkája van. Nemrégiben Donald Trump amerikai elnök veje, Jared Kushner testvére, Joshua Kushner oldalán látták. Dasa Zsukova közeli barátja az elnök lányának, Ivankának, és januárban részt vett Trump beiktatásán.

Keddi brit lapok által megszólaltatott jogi szakértők szerint, ha válásra kerül a sor, könnyen előfordulhat, hogy Abramovicsnak tetemes összeget kell fizetnie. Ez attól is függ, hol kezdeményezik majd a házasság felbontását. Amennyiben Angliában, úgy Dasa Zsukova a közös vagyon felére lehet jogosult. Az Egyesült Államokban vagy Oroszországban azonban más a helyzet. Kérdés továbbá, hogy kötöttek-e házassági szerződést.

MTI/FüHü

Kedvezményt kapnak a nagymellű nők egy kínai étteremben

0

20 százalékkal nőtt éttermünk forgalma- dicsekedett a főnök a helyi sajtóban Hangcsou városában, ahol a Trendy Shrimp nevű étterem furcsa kedvezményt ajánlott női vendégeinek: a dús keblek tulajdonosai /25 centiméter fölött/ 65%-os kedvezményt kapnak!

A mellbőséghez kötött bónusz kicsapta a biztosítékot abban a városban, ahol tavaly a G 20 csúcstalálkozót rendezték meg. /Itt hirdette meg Hszi Csinping elnök, hogy Kína egyenrangú szerepet akar játszani Amerikával a globális gazdaságban./

A reklámkampány két részre osztotta a hatmilliós város közvéleményét sőt az egész országot. A többség ízléstelennek érezte a kampányt. Annális inkább, mert a kínai nők általában kis mellűek. A dús keblek gyakran a plasztikai sebészet kétes értékű remekművei. A lányok egyáltalán nem szégyellik az idomaikat- védekezett az étterem főnöke. Aki elmondta: a hölgyeknek pincérnőkhöz kell fordulniuk a kedvezmény érdekében, a férfi pincérek ki vannak zárva ebből! Nem érheti tehát inzultus azt a nőt, aki mellbőségére hivatkozva kér kedvezményt. Melyet egyébként minden nő megkap- csak épp a mellbőség arányában.

Az étterem jól megy, a kínaiak viccesnek találják az egészet. Nem így a hatalom, mely szerint a reklám kampány plakátjai sértik a közízlést. Azokat tehát bevonták, de a kedvezmény továbbra is él a Trendy Shrimp étteremben. A dúskeblű hölgyek 65% kedvezményt kapnak a számla összegéből …

Elpusztult Chantek, a jelnyelvet beszélő orangután

0

A BBC szerint a 39 éves orangután, az egyik első emberszabású majom volt, amelyik megtanulta a jelnyelvet.

Chantek nagyjából kilenc évig lakott egy antropológus házában Tennessee-ben,

megtanulta kitakarítani a szobáját, eszközöket készített és használt, valamint megjegyezte a közeli gyorsétterembe vezető utat.

Élete utolsó éveit Atlanta állatkertjében töltötte, ahol szívbetegségét kezelték.

Chantek halálának okát egyelőre nem ismerik, az állatorvosok előrehaladott szívbetegség miatt kezelték.

Az orangutánok 35 éves koruk után idősnek számítanak.

Chantek a georgiai Yerkes Főemlőskutató Központban jött világra, később Lyn Miles-hoz, a Tennessee Egyetem antropológusához került Chattanoogába. 2014-ben dokumentumfilm is készült róla The Ape Who Went to College címmel.

Az állatkert szerint a gondozókkal gyakran „beszélgetett” jelnyelven, de ahhoz túl félénk volt, hogy ismeretlen emberekkel is jeleljen. Ilyenkor szívesebben használta fajának jellegzetes hangjait és gesztusait.

Orbán-buktatásra készül Lázár?

0

A szocialisták belső háborúiról nap, mint nap olvashatunk, a FüHü is beszámolt az éppen aktuális vitákról, miközben a legyőzendő ellenfél, a kormányzó Fidesz távolról és kívülről a béke szigetének látszik. Orbán Viktor lényegében mindkét pártot, azaz a látszólag létező – feltehetően a katolikus egyház számára fontos – KDNP-t és a hajdani fiatal demokratákat is uralja. (Ma már mindkét összetevő több mint kérdőjeles, talán maga a szövetség is.)

Lázár előrébb lépne? MTI Fotó: Bruzák Noémi

Nagyjából kétévente röppen fel egy-egy hír, amely arról szól, hogy vannak konfliktusok és még ritkábban, hogy bárki Orbán Viktor megbuktatását szervezné.

Konkrétumot ezzel kapcsolatban nemigen hallani, legfeljebb pletykákat; ha van is ilyen törekvés, igen jól zár a rendszer.

Annak idején Áder János és Schmidt Mária alternatív gondolkodásáról értesülhettünk és bár soha senki nem erősítette meg a terjengő híreket, bizonyos mozgásokból – mozgatásokból – arra lehetett következtetni, van valóságalapja az értesüléseknek. Afféle büntetésként értelmezték Áder kihelyezését az Európai Unióba – és furcsa módon senki sem vélte a kibékülés jelének, amikor Orbán köztársasági elnököt csinált belőle –, Schmidt Mária pedig elveszítette főtanácsadói befolyását.

Aztán a Lázár-Rogán harcról juthattak el hírek a beavatottakhoz;

a FüHü úgy tudja, hogy ez a békétlenség azóta is tart.

Ennek egyik leágazásaként beszéltek Lázár utódlási elképzeléseiről, vagyis hogy éppen Rogán befolyásának csökkentésén, valamint teljes lejáratásán keresztül vezet az út a miniszterelnöki posztig. (Rossz nyelvek szerint  a helikopteres lebuktatásában is lehetett szerepe…) Az orbáni belső világot ismerők azt mondják:

a miniszterelnök ügyesen játszik a két beosztottjával,

hol az egyiket, hol a másikat hozza helyzetbe, illetve hol az egyiknek, hol a másiknak koppint az orrára. Mintha csak Horn Gyulától tanulta volna a kamarilla-politizálást.

Orbán és Lázár a Parlamentben
MTI Fotó: Máthé Zoltán

Most, az utóbbi napok hírforgatagában újra megjelent az információ: támadják Orbán Viktort.  A FüHü informátora arról beszélt, hogy egészen belső körökből súgták a fülébe:

Lázár János újra elérkezettnek látja az időt, hogy növelje befolyását és csökkentse Orbán hatalmát.

A kormányfő hajója kétségkívül léket kapott: a nemzetközi erőfeszítései kudarcba fulladtak. Nem pusztán az Európai Unión belüli befolyása esett vissza a kevés presztízsű vezetők közé, de még a Visegrádi Négyekkel tervezett átfogó támadása is félresikeredett. Orbán szerette volna – és egy darabig sikeresnek is látszott –, ha V4-eken keresztül áttörést ér el, ehelyett

a szlovákok és csehek is leváltak róla, már csak a lengyelek tartanak vele.

Lázárt ugyanakkor tisztelik Brüsszelben; eredményes és jó erényeket felmutató tárgyalásokat folytat, tárgyalóképesebbnek mutatkozik, mint Orbán Viktor.

Lázár János és Kovács Zoltán kormányszóvivõ a Kormányinfón.
MTI Fotó: Bruzák Noémi

Lázár persze tudja, hogy ez kevés az üdvösséghez; itthon nehéz neki az Orbán-nimbuszt megtörni. Az informátor szerint azonban

a Miniszterelnökséget vezető miniszter ugyan óvatos és körültekintő politikus, de van benne bátorság, merészség és egy jó adag önbizalom is.

Jóval fiatalabb, mint Orbán (42 éves), ráadásul az utóbbi mind testileg, mind természetét tekintve, úgymond, rosszul öregszik.

A lázári kísérlet azonban, ha hinni lehet a bennfentes információknak,

szerintünk kudarcra van ítélve,

de innen nézve akkor is érdekes politikai akciónak látszik. Már csak azért is, mert ma már Orbánnak sem egyszerű simán letolnia a színpadról Lázár Jánost.

Megdönteni Orbán Viktort

Időről időre felröppen a hír, legutóbb a fuhu.hu írt arról, hogy a Fidesz ifjútörökjei már az Orbán utáni időkre készülnek. Az egyik trónkövetelő Lázár János. Hogy Lázárnak mennyi az esélye Orbánnal szemben, arról megoszlanak a vélemények. Mi most felvázolunk két variációt.

A. változat – Lázár, a ravasz

Lázár okos, ügyes, dörzsölt, és főképp ravasz. Már az övé minden hatalom, megszerzett mindent, ráadásul úgy, hogy még a főnöke sem vette észre. Orbán még mindig azt hiszi magáról, hogy ő Magyarország miniszterelnöke, első az egyenlők között, élet és halál ura, nélküle nem történhet semmi, még a légy is visszafordul a határon, ha ő úgy tartja jónak.
Ám a valóságban már minden Lázárnál van, ami ebben a szétlopott országban megmaradt. A miniszterelnökhöz csak az ő testén keresztül vezet az út, engedélye nélkül senki sem férhet Orbánhoz, ő osztja be a programját, dönt arról, hogy kivel, és miről tárgyal. A Facebookon is ő jelöl vissza mindenkit Orbán helyett.

Csak az alkalomra vár, hogy mikor lépjen elő az árnyékból. Bármikor előléphetne, de még nem teszi, mert a várakozás, szerelmesek tudják ezt igazán, gyakran jobb, mint maga a beteljesülés.

Lázár minden hájjal megkent és ravasz, potenciális ellenfeleit már rég negligálta. Rogán a naponta változó (többnyire gyarapodó) vagyoni helyzetével már elbukott az utódlásért folyó harcban, a róla szóló botrányokat állítólag Lázár környezetéből generálták. (Rogán stábja ezt a baráti tüzet Lázár kétmilliós luxusszámlájának, valamint a 23 milliós fácánvadászatának kiszivárogtatásával viszonozta.) Navracsics szintén kilőve, külföldre távozott, ki tudja, visszajöhet-e valaha.

A többiek nem érdekesek. Kósáról kiderült, hogy nyeretlen kétéves, Semjén soha nem volt senki, Orbán jóváhagyása nélkül egy vajas kenyeret sem merne maga megkenni.
Lázár még vár, hogy belépője minél hatásosabb legyen. Hogy minél többen lássák, és lehetőleg felállva tapsoljanak, amikor majd átveszi mostani főnöke szerepét.

B. változat – Lázár, a balek

Lázár egy báb, egy senki. A miniszterelnök kedvenc játékszere, Orbán rajta szereti kiélni kegyetlen hajlamait. Mint a macska az egérrel, úgy játszik ezzel a maga kreálta lénnyel, nem öli meg azonnal, mert a stressz kívánatosabbá teszi a húsát. Ha Orbán akarná, akár már ma felfalhatná, nem állna neki semmiből, a fél fogára sem lenne elég.

Most még csak játszogat vele, mint jóllakott napközis a tányérján lévő ebéddel. Tologatja, néha rászúrja a villájára, esetleg még a szájába is beveszi, (hogy azután szépen visszaköpje), közben élvezi, hogy mások utálkoznak.

Orbánnak nincs főnöke, senki nem szól rá, hogy tessék szépen enni. Ő mindig szépen eszik, mert ha akarna, akkor sem tudna nem szépen enni: Orbán az etalon, az evés úgy szép, ahogyan ő eszik.

Lázár addig van, ameddig Orbán örömét leli benne. Most ahhoz van kedve, hogy még egy ideig gyönyörködjön a Lázár János nevű találmánya vergődésében. Orbánt ma még szórakoztatja, hogy nézheti ezt az embert – szereti szemlélni azokat, akikkel körülveszi magát. Lázár veszélyesnek látszott, ezért közel engedte magához, így mindig látja, és tudja róla, miben mesterkedik.

Lázár ma már nem veszélyes, bár sokan még mindig félnek tőle. Orbán nem fél tőle, mert Orbán nem fél senkitől. Egyedül a saját démonaitól fél, velük viaskodik, a mi nevünkben.
Lázár vagy tudja, vagy nem, hogy milyen sors vár rá. Ha tudja, akkor nem jó neki. Ha nem tudja, akkor még ennél is rosszabb, mert akkor még sok hibát elkövet addig, míg a főnöke végül kegyeskedik kitörni a nyakát.

Mert egyszer biztosan elege lesz Orbánnak a játékból, és idővel unottan tolja félre a kedvenc lendkerekes autóját. Ha nem tud túladni rajta, kidobja a szemétbe.

Luis Fonsi koncertje a kötelező rossz volt a Despacito mellé

0

A Budapest Park is felült a Despacito-vonatra: elhozták a nyár, és talán az egész 2017-es év legnagyobb slágerének előadóját Magyarországra. Luis Fonsi koncertjére az elővételes jegyek pillanatok alatt elfogytak, és a kérdés már csak az volt, hogy mennyire lehet egy 4 perc 42 másodperces dallal kitölteni egy másfél órás koncertet.

Elspoilerezzük a választ: nagyon kevéssé, bár ez elsősorban nem Luis Fonsi hibája, akiről kiderült, hogy nagyon jó hangja van, és előadónak is profi, mégsem működött igazán a hétfő esti fiesta.

A Budapest Park kifejezetten úttörő dologra vállalkozott, hiszen Fonsi csak júliusban kezdte meg a Despacito sikere miatt életre hívott Love+Dance című turnéját, ráadásul mindössze néhány országban lép fel Európában, mielőtt Amerika felé venné az irányt. A Puerto Ricó-i énekes Spanyolországból érkezett hozzánk, ahol több mint egy tucat koncertet adott. Két portugál és egy olasz fellépés volt még a háta mögött, tehát mondhatjuk, hogy Budapesten ő is számára ismeretlen terepre merészkedett.

Valószínűleg a magyar rajongókat nem zavarta volna, ha Fonsi csak a Despacitót tolja végtelenítve, esetleg különböző verziókban, hiszen a budapesti Morrison’s klubban például sikeresen építettek erre egy egész bulit. De Luis Fonsi komoly zenei múlttal rendelkezik, így azzal nem volt gondja, hogy összeszedjen egy koncertnyi programot. Azzal viszont már inkább, hogy ezt hogyan rendezze össze, mivel számait a nézők nagy része úgysem ismeri. Így a leginkább arra voltunk kíváncsiak, hogy a setlist összeállításakor milyen stratégiát követtek Fonsiék.

Minden koncerten vannak ugyanis olyanok, akik csak a legnagyobb slágerek miatt jönnek, de Latin-Amerikán kívül Luis Fonsinak csak egy slágere van, a Despacito. Igaz, ez jelenleg a legnagyobb az egész világon. Csak januárban jelent meg, de

augusztus 4-én már nemcsak a legnézettebb videó lett a YouTube-on,

hanem azzal a lendülettel át is lépte a 3 milliárdos letöltést a videómegosztón, ami történelmi tett.

Előzenekarként többek között a punkból lett latinzenész, Csordás Tibi és a magyar youtube-ozók körében kifejezetten népszerű, milliós letöltéseket produkáló Horváth Tamás volt hivatott beizzítani a népet Fonsinak. Ez egyébként elég jól is sikerült, a közvetlenül Fonsi előtt fellépő Horváthnak rengetegen ismerték a közönségből a dalait, ráadásul nagyon élvezte, hogy egy világsztár előtt játszhat. Utána a Sláger TV latin válogatását élvezhette a közönség, míg elérkezett a negyed 9, mikor a program szerint Fonsinak a színpadra kellett volna lépnie.

Viszont erre még több mint húsz percet kellett várni, és már gyanús lett, hogy Fonsi a csúszást is arra használja, hogy kitöltse a koncertre szánt időkeretet. De nem így lett. Zenekarával lelkiismeretesen játszottak egészen 10 óráig, így tényleg majdnem másfél óráig színpadon voltak, bár maradandó nyomot valószínűleg ebből csak néhány perc hagyott az emberekben.

A közönség természetesen hatalmas ovációban tört ki, mikor Fonsi megjelent, de ahogy elmúlt a nagy találkozás varázsa, és elkészültek az énekesről a kötelező fotók, elég látványosan elkezdtek unatkozni az emberek. Fonsi ugyanis nem tette meg azt a szívességet, hogy a koncert elején bekezdjen a Despacitóval. Nagyjából a harmadik számig tartott a jelenlétéből fakadó lelkesedés, utána az emberek lassan rájöttek, hogy

annyira nem nagy buli egy olyan koncert, ahol egyáltalán nem ismerik az elhangzó számokat.

Luis Fonsi ebben a kritikus lélektani pillanatban végre megszólította a jelenlévőket. Elmondta, hogy milyen klassz dolog először játszania Magyarországon, de azt is leszögezte, hogy itt nem lesz ám egész estés Despacito. Arról beszélt, hogy valószínűleg a legtöbben nem ismerik az ő számait, pedig sok van neki, ezért itt a remek alkalom arra, hogy megismertesse magát a közönséggel. Hozzátette, hogy reméli, ezzel egy hosszú barátságot tud megalapozni a magyar rajongókkal, akik erre persze lelkes üdvrivalgással reagáltak, de kábé mindenre ugyanez volt a reakció, még arra is, amikor az énekes azt kérdezte, hogy ki tud spanyolul.

Luis Fonsi tehát tovább folytatta a közönség számára tök ismeretlen saját számai előadását, szépen variálva az akusztikus gitárral megtámogatott balladákat és a bulizósabb nótákat, amelyre négy táncosa lelkesen rázta vele együtt, illetve mögötte. De hiába volt minden, az emberek a Despacitóra vártak a pénzükért, aminek egyesek hangot is adtak: amikor Fonsi a kislányának írt lassú dalt énekelte, néhányan bele is fütyültek. Mások csak rezignáltan nyugtázták, hogy hát akkor megint nem a nagy sláger következik. Ráadásul az emberek sörért és pisilni is alig mertek elmenni, nehogy lemaradjanak a lényegről.

Fotó: Facebook

Ez így ment a koncert feléig, mikor Fonsi levonult egy időre a színpadról, és következett egy rövid instrumentális blokk, amelyből kiderült, hogy elég jó zenészek érkeztek vele. Az intermezzo után Fonsi és táncosai új színpadi öltözékben jelentek meg, és végre, negyven perc után elérkezett a nagy pillanat. Igaz, hogy

Fonsi olyan lassan kezdte el énekelni a Despacitót, hogy csak a legkeményebb rajongóknak esett le, hogy ez most az,

de szerencsére ők kevésbé tájékozott társaikat is figyelmeztették, hogy „most jön, most jön!”. És tényleg: Luis Fonsi élőben énekelte Budapesten a Despacitót, igaz, a számban közreműködő honfitársa, Daddy Yankee nélkül, aki egyébként nála jóval nagyobb névnek számít, és ezért az egy számért érthető módon nem csatlakozott a turnéhoz. A Despacito így is meghozta az eufóriát a közönségnek, amely egyébként igen vegyes életkori összetételt mutatott. Az ötvenen felüli pároktól az alsó tagozatos gyerekekig minden korosztály képviseltette magát, ami csak azért volt kicsit meglepő, mert Fonsi világslágere a szexről szól. Ha ez valakinek eddig, mondjuk nyelvismeret híján nem esett volna le, akkor nyilvánvalóvá válhatott a mozdulatokból, amelyeket Fonsi a táncoslányokkal közösen bemutatott a szám alatt.

A Despacito jelentette rövid, de annál nagyobb katarzis után Fonsi folytatta tovább az ismeretlen dalokkal, köztük egy újjal, aminek a címét sajnos nem tudjuk, de a setlist leginkább despacitós dala volt a Despacito után. Ezt érezhetően hálásabban is fogadta a közönség – már azok, akik nem szivárogtak el a csúcspont után. A legtöbben egyébként kitartottak, valószínűleg egy repetában reménykedve, ami a koncert vége felé egyre kínosabbá vált. Fonsi ugyanis többször is lement a színpadról, hogy visszatapsoltassa magát, a közönség pedig mindig rákezdte, hogy desz-pá-szító, de az énekes konokul ragaszkodott az előre összeállított setlisthez.

Vajon tudja, hogy erre senki sem kíváncsi? – kérdezte valaki ekkor a közönségben, és a válasz erre az, hogy igen, Luis Fonsi valószínűleg tisztában volt ezzel. Éppen ezért voltak tiszteletre méltóak az arra irányuló erőfeszítései, hogy ilyen alacsony elvárások mellett is normális koncertet adjon.

Csak a show végén ütött be nála a haknifaktor,

amikor előadott valami értelmezhetetlen feldolgozásegyveleget, és a legutolsó visszatapsolás után pedig nagy kegyesen újra elénekelte a Despacito rövidített verzióját. Így legalább a közönség jó érzésekkel távozhatott, de abban azért nem vagyunk biztosak, hogy gyakori vendég lesz nálunk Luis Fonsi, hacsak nem ír még néhány hasonló csodát.

Erősen túlárazva vette meg az állam a tervezett atlétikai stadion helyét

0

2014-ben vette meg a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő azt a céget, amelynek a tulajdonában volt a terület, ahova most az új atlétikai stadiont tervezik. 16 és fél milliárdot fizettek érte, miközben a reális ár ennél jóval kevesebb lett volna.

Az érintett terület Budapest 9. kerületében van, a Kopaszi-gáttal szemben, a Lágymányosi híd és a csepeli szigetcsúcs között. A Wing Zrt. (korábbi nevén Wallis Ingatlan) 2008-ban vett meg a kb. 147 ezer négyzetméteres területből 141 ezer négyzetmétert. A tulajdoni lap adatai szerint néhány hét alatt történtek a vásárlások, június-júliusban. Egy érdekesség:

ebben az időszakban a cég vezérigazgató-helyettese Fürjes Balázs volt,

aki később a kiemelt budapesti beruházásokért felelős kormánybiztos, majd a 2024-es budapesti olimpiai pályázat vezetője lett.

A terület népszerű célpontja volt az ingatlanfejlesztőknek, a szomszédban a Quaestor tervezte például megvalósítani a Duna Cityre keresztelt projektet. A Wing Duna Passzázs Kft. néven egy projektcéget is létrehozott, százmilliárdos ingatlanfejlesztésben gondolkodott, ami 2011-ben kezdődött volna, 2021-ig ezer lakást és 136 ezer négyzetméter irodát akartak építeni, az első irodaházat 2013-ban kellett volna átadni. A projekt azonban nem valósult meg.

A Wingnek, egész pontosan a Duna Passage-nak nem volt az egész terület a birtokában. A maradék kb. 6300 négyzetmétert 2013-ban a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) vette meg, vagyis állami tulajdonba került. 2014-ben egy részét átadták hulladékgazdálkodásra.

2014 decemberében aztán az MNV megvette a Wingtől a bedőlt projektcéget, a Duna Passage-t,

vagyis az is állami tulajdonba került. Az ügylet érdekessége: a vagyonkezelő nem a területet vette meg, hanem az azt birtokló céget. Jancsó Andrea 9. kerületi LMP-s képviselő később pert indított, hogy legyen nyilvános a szerződés, ezt meg is nyerte, így aztán tudni lehet, hogy az MNV összesen 16,5 milliárdot fizetett a cégért – vagyis, ha a területet tekintjük, akkor négyzetméterenként nagyjából 117 ezer forintot fizettek.

Azt viszont nem tudni pontosan, hogy 2008-ban a Wing mennyiért vette meg a területet a korábbi tulajdonosokból, csak következtetni lehet rá, méghozzá a Duna Passage mérlegéből. A cég ingatlanvagyona 2008-ban 4,1 milliárd forintnyival nőtt. Vagyis, ebből kiindulva kb. 25 ezer forintot fizethettek négyzetméterenként.

Érdemes megnézni azt is, hogy az MNV mennyiért vette meg a nem a Duna Passage tulajdonában lévő 6300 négyzetmétert 2013-ban: 385 millió forintért, ez nagyjából 61 ezer forintos négyzetméterenkénti árat jelent. Vagyis,

ha ezt reális árnak tekintjük, akkor a Wingnek majdnem kétszeres árat fizettek.

Az is legalább ennyire fontos kérdés, hogy az MNV-nek miért kellett ez a terület. A HVG-nek 2015 nyarán olyan információi voltak, hogy a megpályázandó olimpia egyik helyszínének nézték ki. 2015. szeptember 28-án a Ferencvárosi Kerületi Újságban Szűcs Balázs főépítész beszélt arról, hogy

„központi helyszíne lenne a 2024-es nyári olimpiának”.

A Budapesti Olimpia 2024 című megvalósíthatósági tanulmány már egyenesen azt írta, hogy az atlétikai stadionnak adhat otthont ez a terület. A Magyar Nemzet információi szerint pedig a már említett bírósági eljárás során az MNV képviselői „gyakorlatilag elismerték”, hogy ha nem jön össze az olimpiarendezés Budapesten, akkor ingatlanfejlesztés lesz a területen.

A stadion látványterve – Forrás: budapest2024.org

Az LMP idén áprilisban kérdéseket tett fel a nemzeti fejlesztési miniszternek a témában:

  • Miért vette meg az állam a Duna Passage-t és miért ennyiért?
  • Miért nem a területet vették meg, miért a céget?
  • Mik a tervek a területtel?
  • Korábban mennyit fizetett érte a Duna Passage?

A kérdésekre Fónagy János államtitkár válaszolt május 8-án, de érdemi információkat nem adott. Annyit írt, hogy az MNV a fejlesztési miniszter határozata alapján döntött „az állami szerepvállalásról az ingatlan és környezet jövőbeni egységes fejlesztésének biztosítása érdekében”, valamint, hogy

a területet érinti a Kemény Ferenc Programról szóló kormányhatározat.

Ez mondja ki, hogy itt lenne a Budapesti Atlétikai Stadion, csakhogy ez a kormányhatározat 2016-os.

Lehet azt mondani, hogy az MNV előre gondolkodott, és már a pályázat és a kormányhatározat előtt ide tervezték a stadiont.

Ehhez viszont nem lett volna szükség arra, hogy meg is vegyék a Duna Passage-t.

Egy általunk megkérdezett jogi szakértő szerint ugyanis sikeres pályázat esetén az állam kisajátítással is birtokon belülre kerülhetett volna, ráadásul társtulajdonosként elérhette volna, hogy addig is építési tilalom legyen a területen.

Hadházy Ákos, az LMP társelnöke szerint azonban egészen más ok miatt vették meg áron felül a céget. Néhány héttel ezelőtti sajtótájékoztatóján az ügyletet összefüggésbe hozta azzal, hogy az Orbán Viktor miniszterelnök barátjaként ismert Garancsi István nem sokkal azelőtt vásárolta ki a Winget a Market Zrt-ből, mielőtt a Duna Passage-t megvette volna az MNV. Hadházy azt feltételezi, hogy az állam a Garancsinak tett szívességért cserébe fizetett a reálisnál jóval magasabb árat a Wingnek.

Jelenleg úgy néz ki, hogy, bár

az olimpiai rendezés terve elbukott, a stadion mégis megépül.

A közbeszerzést ugyanis kiírták, augusztus 22-én 14 óráig kell beérkezniük a pályázatoknak. Eredményhirdetés szeptember 14-én lesz.

Fesztiválon szült a nő, aki nem is tudta, hogy terhes

0

A Nature One technofesztiválon szült egy 20 éves nő Németországban. Azt mondta, nem is tudta, hogy terhes.

Az MTI szerint

egy sátorban szülte meg kislányát a fiatal nő,

utána jelentkezett a kemping orvosi központjában, ahonnét kórházba vitték őket. Mindketten jól vannak.

Oliver Vordemvenne, a fesztivál servezője elmondta, hogy ez az első baba, aki ott született, így ingyen látogathatja majd a fesztivált, amint elmúlt 16 éves.

A Nature One 2015-ben
Forrás: Wikimedia Commons

A Nature One Európa egyik legnagyobb elektronikus zenei fesztiválja, rendszerint augusztus első hétvégéjén rendezik meg a Hunsrück hegységben lévő egykori NATO katonai rakétabázis, a Pydna területén.

Jön az intelligens szex baba – csak 10 ezer dollár

0

Alapáron csak típust lehet választani: átlagos középosztálybeli amerikai nő a többség vágya. Ha a vevő azt szeretné, hogy a baba brit angolt beszéljen és értelmiségi nő legyen, akkor többet kell fizetnie.  

Harmony igazi világmárka- három helyen készül: az Egyesült Államokban, az Európai Unióban és Brazíliában. Mesterséges intelligenciája a felhőben. Teste Dél Kaliforniában készül. Az alapító atya Matt Mc Mullen, a foglalkozására tekintve grafikus és szobrász. De már évek óta szex babákat /sex doll/ gyárt. Eddig csak testet lehetett nála rendelni – 4 ezer dollárért. Most azonban jön az intelligens fej is: 6000 dollárért.

Persze ez csak az alapár. Ha valakinek különleges kívánságai vannak, akkor akár 70 ezer dollárt is elkérhetnek egy jól sikerült babáért, aki beszél. Alapáron csak típust lehet választani: átlagos középosztálybeli amerikai nő a többség vágya. Ha a vevő azt szeretné, hogy a baba brit angolt beszéljen és értelmiségi nő legyen, akkor többet kell fizetnie. Így viszont társalogni lehet vele filozófiai témákról vagy Isten létéről is. 300 ezer mondatból áll az adatbázis – mondja Brazíliában a babák intelligenciájának atyja. Guilhermo Lindroth már 15 éve foglalkozik robot nőkkel. Brazíliában ez könnyebb, de az USA-ban a szex még mindig kissé tabunak számít. Annál is inkább, mert

az intelligens baba kedvéért a vevőnek is lelki sztriptízt kell gyakorolnia. El kell mesélnie élete sztoriját, hogy aztán legyen miről beszélgetni a babával –  szex után.

A babáknak ugyanis fenomenális memóriájuk van. Ha valaki megemlíti, hogy szereti a halat, akkor legközelebb már ő javasol olyan menüt, amelyben a fő fogás a hal.

De mi kerülhet 70 ezer dollárba egy intelligens babán? Az, hogy valóságos női modell mintájára készül! Vagyis megdupláz egy létező személyiséget! A robot baba tehát valaki lesz. Jövő januárjától Harmony kapható lesz Kaliforniában, ahonnan az egész világot ellátják. Egy probléma azért még maradt és ez a Pinocchio hatás! Az intelligens baba életre akar kelni! Szeretne elmenni a strandra vagy meglátogatni a Tadzs Mahalt. Ha tehát valaki nagyon drága Harmony babát vesz, akkor nagyon igényes megoldást választ, mert a virtuális asszony éppoly igényes lehet mint a valóságos feleség.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK