Fontos

Jaj, de jó, a habos mogyoró

Nemcsak hogy jó, de ez lett a legjobb. A Balatoni habos mogyoró lett idén Magyarország tortája, míg a Magyarország cukormentes tortája verseny nyertesének a Pöttyös Pannit választották.

Idén 30 torta közül választotta ki a zsűri Magyarország tortáját – közölte az eredményhirdetésen a Magyar Cukrász Iparosok Országos Ipartestületének ügyvezetőségi tagja.

Pataki Ádám elmondása szerint a legjobbnak bizonyult Balatoni habos mogyorót a budapesti Horváth Cukrászda Kft. által működtetett Sugar! Design Cukrászda cukrásza, Vaslóczki Orsolya készítette, aki korábban a Magyarország cukormentes tortája versenyt is megnyerte már.

A torta mogyorós habtészta alapú, mogyorós roppanós tésztával, feketeribizli-zselével, tejcsokoládés karamellhabbal és mogyoróhabbal készült.

A dél-balatoni mogyorót felhasználó édesség receptje csak az év végén lesz nyilvános, addig csak az ipartestület tagjai készíthetik – tette hozzá Pataki Ádám.

A cukormentes torták versenyét a Pöttyös Panni nyerte

Bechmann György, a Magyarország cukormentes tortája verseny zsűrijének elnöke elmondta, hogy az Egy Csepp Figyelem Alapítvány és a Magyar Cukrász Iparosok Országos Ipartestülete által meghirdetett Magyarország cukormentes tortája verseny élén végzett Pöttyös Panni tortát Varga Margit, a budapesti Zazzi Cukrászda cukrásza alkotta meg.

A torta nem tartalmaz hozzáadott cukrot és fehér lisztet; az üde málna mousse ízét finoman kiegészíti a szilva réteg édessége, amely jól harmonizál a mandulalisztes mákos piskótával is – szólt a Pöttyös Panni tortáról.

A pékek is versenyeztek

Septe József, a Magyar Pékszövetség elnöke elmondta, hogy augusztus 20. alkalmából idén is három kategóriában hirdettek versenyt: a legjobb búza-, rozs- és innovatív kenyér az ünnep után az ország számos pékségében kapható lesz.

Idén 33 versenymunka érkezett; mind adalékmentes, kovászos technológiával készült, de nagyüzemi technológiával is gyártható termék.

A búzakenyér kategória győztese, egyben a Szent István-napi kenyér a Kurdi Family Kft. Görböc kenyere lett – jelentette be Septe József.

A két tortát és a Szent István napi kenyeret először augusztus 19-én és 20-án a Magyar Ízek Utcáján lehet megkóstolni.

Éjfélig ad haladékot a DK, az MSZP Poltot kérdezi

0

A DK éjfélig ad haladékot a Fidesznek arra, hogy bemutassa annak bizonyítékait, fizetett a választási plakátokért a 2010-es kampányban. Az MSZP pedig azt kérdezi Polt Péter főügyésztől, mi kell még ahhoz, hogy büntetőeljárás induljon az ügyben.

A Demokratikus Koalíció (DK) szerint 2010-ben választási csalást követett el a Fidesz – mondta sajtótájékoztatón Oláh Lajos országgyűlési képviselő. Szerinte példátlan botrány, hogy alapos a gyanú arra, hogy egy párt választási csalással győzött”, először a rendszerváltás óta.

A politikus arra utalt, hogy a napokban kipattant: a Hír TV – amely akkor a Fidesz választási kampányát szervezte – nem találja azokat a számlákat, amelyeket a Fidesz óriásplakátjainak kihelyezésekor kellett kiállítaniuk a cég előző vezetése idején. Oláh Lajos szerint szerint nemcsak adócsalás, hanem

választási csalás is az, hogy „a Fidesz úgy tett ki óriásplakátot, hogy egyáltalán nem fizetett”,

ezért az akkor hatályos szabályok szerint is köztörvényes bűncselekmény valószínűsíthető.

A DK éjfélig ad haladékot a Fidesznek, hogy bemutassa a teljesítést, a fizetést igazoló számlákat, az átutalási bizonylatokat – jelentette ki, hozzátéve, ellenkező esetben egyértelműnek tekintik, hogy a 2010 után született döntések, köztük az új alaptörvény érvénytelen, jogilag megkérdőjelezhető. A történtek miatt a DK a demokratikus ellenzéki pártok egyeztetését sürgeti..

Milyen bizonyíték kell még ahhoz, hogy az ügyészség eljárjon a Fidesz-plakátcsalás ügyben tett MSZP-s feljelentés nyomán? – ezt már az MSZP kérdezi közleményében. Mint írják, az MSZP egy hónappal ezelőtt feljelentést tett egy rendkívül jól dokumentált választási és különösen nagy összegre, bűnszervezetben elkövetett csalás miatt. Most pedig a Hír TV jelenlegi menedzsmentje feljelenti a cég korábbi, a G-nap előtti vezetőit.

„Simicska feljelenti Liszkay Gábort, aki akkor még Simicska volt”

– fogalmaz Nyakó István sajtófőnök. A hatóságok viszont konokul hallgatnak továbbra is – teszi hozzá.

Ideje, hogy Polt Péter és az ÁSZ pártszolgálat helyett a kormányzati hatalom kontrolljaként működjön. Még akkor is, ha Domokos László ÁSZ-elnök konkrétan az állását, Polt Péter legfőbb ügyész pedig állásának élethosszig tartó meghosszabbítását köszönheti a 2010-es választási csalásnak az MSZP szerint.

MTI/FüHü

Tessék egészségesen táplálkozni!

0

Körlevélben tájékoztatta az iskolaigazgatókat az Emberi Erőforrások Minisztériuma az iskolai büfékben árusítható, valamint a tiltott termékekről. Korábban volt már hasonló kezdeményése a minisztériumnak, de most újból felmelegítették a témát.

Rétvári Bence államtitkár a Hold utcai vásárcsarnokban tartott sajtótájékoztatón elmondta, hogy a levél az egyenként felsorolt termékek mellett tartalmazza az egészségtelen termékek árusításának jogkövetkezményeit is.

A jogszabályokat mindenkinek be kell tartania, a túlcukrozott, mesterséges adalékanyagokkal ellátott, a gyerekek fejlődését, egészséges növekedését hátrányosan befolyásoló termékek nem árusíthatók, mondta az államtitkár.

Nagyon jó, hogy a kormány mindenre kiterjedő figyelme még ebben a tikkasztó melegben sem lankad. Jó tudni, hogy ilyen, látszólag marginális kérdésekre is rámozdulnak, és nemcsak nagyívű, a magyar polgárok életét hosszú távra meghatározó jelenségekkel foglalkoznak, de figyelnek életünk apró rezzenéseire is.

Mondhatná azt is a kormány, hogy egyenek azt a büfékben, amit akarnak. Nehogy már a kormánytól várják el, hogy ebbe is belekotyogjon. Hogy megmondja, mi az egészséges, és mi nem.

Hogy a szalámis zsömle egészsegesebb-e, mint a zsíros deszka, azt a gyereklek szülei is el tudják dönteni. Vagy, hogy Túró Rudit egyen inkább a gyerek, vagy nápolyit. Kólát igyon, vagy frissen facsart 100 százalékos gyümölcslevet?

Ha már ez is megvan, és minden gyerek egészségesen táplálkozik az iskolában, akkor már csak

azt kellene valahogy elérni, hogy odahaza is táplálkozzanak.

Ha nem egészségesen, akkor legalább egészségtelenül. Merthogy ez sem annyira általános, mint az a budai luxusvillákból látszik.

Még akkor sem, ha Harrach Péter (KDNP) nemrégiben arról beszélt, hogy sok gyerek azért megy üres gyomorral iskolába, mert életforma náluk, hogy nem reggeliznek. Nem vitatkoznánk ezzel,

biztosan van olyan is, hogy valaki szándékosan szegény, készakarva beteg.

Gyerekek, meg ne lássam, hogy egészségtelenül táplálkoztok!

Ez utóbbi gondolat szellemében, a miniszterelnök tanácsadójának, Hegedűs Zsuzsának örökérvényű intelmével zárjuk ezt az írást: lakjon jól minden gyerek!

Pink a közönség feje felett repült a Szigeten

0

A mínusz 1. nappal megkezdődött szerdán a jubileumi, 25. Sziget Fesztivál. A nap legfontosabb fellépője Pink volt, aki egyben az egész fesztivál egyik legnagyobb húzóneve is, és már a nyitónapon elég magasra tette a mércét a többi fellépőnek. Szó szerint.

Üdítő dolog, hogy úgy is lehet valaki nőként popsztár, hogy nem rázza a fenekét a színpadon, és nem posztol magáról folyamatosan szexi képeket az instára. Márpedig Pink pont ilyen.

Azt nem lehet tudni, hogy mennyire találta ki önállóan az imidzsét, amikor a deszkásszerű csajból inkább rockerszerű lett, de hitelesnek tűnik, amit csinál – valószínűleg ezért is van még mindig a színpadon, nem úgy, mint pár vele egykorú kolléganője.

Fotók: KTGY

Az is nagyon szerethető benne, hogy a számaiban nemcsak szerelemről és bulizásról van szó (pedig egyébként ezekről is van számos nagy slágere), hanem úgynevezett

komoly témák, például családi gondok, női szerepek és más is hasonlók is rendre előkerülnek.

De a zenéje mindezzel együtt is jól kitalált, jól végiggondolt popzene, elvégre is Pink minden lázadásával együtt egy kiadó által támogatott csajbandában kezdte a karrierjét, csak még a tényleges indulás előtt egyedül ő maradt meg belőle. Ekkor 16 éves volt, de húsz évvel később még mindig koncertezik, és olyan show-kat csinál, mint a szerdai szigetes, amit még biztos sokáig fogunk emlegetni.

A szerda ugyanis egyértelműen Pinkről szólt a fesztiválon: már napközben is lehetett látni a rózsaszínbe öltözött rajongókat minden korosztályból. Kádár Tamás a Sziget Kft. cégvezetője a fesztivál keddi sajtóbejárásán arról beszélt, hogy idén nemigen lesz rekord látogatószám a Szigeten, de Pinktől azért sokat remélnek.

Ahhoz képest, hogy csak a mínusz 1. nap volt szerdán, tényleg

hatalmas tömeg gyűlt össze a fesztiválon, és mivel sokan csak Pinkre voltak kíváncsiak, a koncert kezdete előtt nagyon nehéz volt bejutni a Szigetre.

De megérte.

Pink és zenekara majd másfél óráig volt a színpadon, és ezalatt előadták a legnagyobb régebbi (Get the Party Started, Just Like a Pill, Raise Your Glass) és újabb slágereket (Just Give Me a Reason, Try, Just Like Fire), mindezt elképesztően összetett színpadi jelenléttel megtámogatva. Tűzijáték, lángok, füst, óriási díszletelemek és természetesen táncosok is voltak a show-ban, de a legnagyobb attrakciót a végére tartogatták.

Korábban a szigetes szervezők már beszéltek arról, hogy elképzelhető, hogy Pink a közönség feje felett repkedve is énekel majd, de nem volt biztos, hogy tényleg össze is jön a dolog. Már úgy tűnt, hogy nem is lesz belőle semmi, de Pink végül a visszatapsolás után elhangzó So What alatt

a magasba emelkedett, és úgy énekelte el a dalt.

Vagyis énekelte volna, mert a mikrofonjával gondok voltak, de a látvány kárpótolt ezért.

MTI Fotó: Mohai Balázs

Pink ugyanis még szaltózott is a magasban, illetve egészen közel leengedték a közönséghez. Mivel a tömegben állva inkább csak a kivetítőn lehetett követni a koncertet, sokan annak köszönhetően láthatták először élőben Pinket, hogy elrepült a fejük felett. Soha jobb kezdést egy fesztiválra.

Megvan a nyolcmilliomodik látogató a Szigeten

0

Egy Szatmárnémetiből érkezett 22 éves egyetemista lány lett az. Most ment ki először a Szigetre, ezentúl viszont mindig ott lehet – örökbérletet kapott ugyanis Gerendai Károly főszervezőtől.

„Nagyon meg vagyok lepődve, nagyon jó érzés,

ezek után biztosan itt leszek minden Szigeten.

Azért a mínusz egyedik napra jöttem ki, mert nagyot akartam bulizni a Pink-koncerten. Leginkább a rockzenét szeretem” – mondta az MTI-nek Juhász Evelyn, aki 14 óra 30-kor érkezett a pénztárhoz.

Gerendai Károly azt is megígérte neki, hogy szerdán este találkozhat a nap fő fellépőjével, Pinkkel a nagyszínpad mögötti backstage-ben.

Fesztiválozók érkeznek a Szigetre
MTI Fotó: Mónus Márton

Az idei a jubileumi, 25. Sziget Fesztivál, amelyen mások mellett Wiz Khalifa, PJ Harvey, a Kasabian, Macklemore & Ryan Lewis, a Chainsmokers, a Major Laze és Alt-J is fellép a következő napokban.

MTI/FüHü

Lemondatná az ellenzék a gyerektáborok vezetőjét

0

Sorra adják ki felháborodott közleményeiket az ellenzéki pártok, miután kiderült: Hornyák Tibor, a rászoruló gyerekek üdültetését végző alapítvány főtitkárának naponta 110 ezer forintért bérelnek egy luxusvillát a Balaton-parton.

A zánkai Erzsébet Üdülőközpont és Tábor
MTI Fotó: Bodnár Boglárka

A zánkai gyerektábor, a Balaton legnagyobb üdülőhelyét ingyen kapta meg az Erzsébet a Kárpát-medencei Gyermekekért Alapítvány (EKGYA). A táboroztatásra kiírt pályázatot saját cége, az Erzsébet Táborok Kft. nyerte meg.

Ennek a kft-nek az ügyvezető igazgatója Hornyák Tibor, aki az EKGYA főtitkára is. A 24.hu információi szerint neki a Zánka melletti Monoszlón bérelnek

egy több mint 200 négyzetméteres luxusvillát,

amelyért hirdetésekben napi 110 ezer forintot kérnek.

Az MSZP közleménye szerint „ez a tipikus Fidesz, amely országos propagandát folytat az Erzsébet-táborok sikereiről.” A párt szerint

„a Fidesz-közeli alapítvány elnökének mennie kell, példamutatásból beköltözhetne a tihanyi barátlakások egyikébe, szolgálati autója úgyis minden kilométert elbír.”

Az Együtt közleménye szerint „vérlázító”, hogy „L. Simon László ex kulturális államtitkár egykori kabinetfőnöke” luxusvillában lakik, szerintük

„a fölösleges pénzszórás helyett a gyerekekkel kell együtt laknia az üdülőtábor területén”.

Hornyák Tibor
MTI Fotó: Büki László

A DK szerint Hornyák

„nem képes együtt lakni azokkal, akiket rá bíztak, inkább elképesztő luxusban üldögél, és szórja az adófizetők pénzét.”

A párt közleményében azt írja: Hornyáknak fel kellene mondani az albérletet és be kellene költöznie a táborba, ami „olcsóbb és tisztességesebb” lenne.

A Párbeszéd közleményben követeli a főtitkár azonnali menesztését. Szerintük

„gyomorforgató, hogy a rászoruló gyermekek üdültetését végző intézmény vezetőjének luxusvillát bérelnek a Balaton-parton, valószínűleg közpénzekből.”

A párt közérdekű adatigénylés keretében kikéri az alapítvány, valamint annak vezetőjének minden szerződését.

Azt is írják: „a kormány büszke arra, hogy idén 55 ezer gyermek vesz részt a programban, de sem azt nem teszik hozzá, hogy hányan gazdagszanak meg a rászorulóknak szóló programokon, mint ahogy arról sem esik szó, hogy

ma tízszer ennyi rászoruló gyermek van az országban, akik körében rendszeres az éhezés,

és akik többsége olyan házakban él, amelyekben még WC sincsen.”

Az alapítvány később közleményt küldött az MTI-nek. Ebben azt írják, „a szervezet sem a főtitkár, sem más munkavállalója részére nem bérelt vagy bérel ingatlant sem a Balaton közelében, sem máshol”. A közleményben idézik Hornyák Tibort, aki az állítja, hogy „az ingatlant 35 napra, saját költségén, kedvezményes áron bérelte ki” a családja számára. Azt is írja, hogy pert indít.

Simicska: ez még csak a kezdet

0

Nem csapjuk be az olvasót: Simicska Lajos nem nyilatkozott portálunknak. Mostanság, mint azt a fuhu.hu megtudta, nem is nagyon akar megszólalni.

A címben olvasható mondat tehát inkább következtetés. Következtetés, azokból az információkból, amelyek az elmúlt 24 órában napvilágra kerültek és azokból, amelyekhez a fuhu.hu hozzájutott. Lapunknak sikerült beszélni egy-két olyan szereplővel, akinek vagy van rálátása az ügyekre, vagy maga is részese a történteknek. Természetesen – természetesen? – senki nem adta a nevét, ám mondandójuk mindenképpen hitelesnek tekinthető.

Beszámoltunk róla, hogy

a Fidesz-Jobbik plakátháború tovább folytatódik, amit egyszerűbben nevezhetünk Orbán-Simicska harcnak is.

Ennek a 2014, azaz az országgyűlési választások óta nyilvánosan folyó ellenségeskedésnek már több fordulóját „élvezhette“ végig a nagyközönség, a G-nap óta meg különös figyelemmel kíséri a párviadalt. Az eddigi fordulók, amúgy, nem hoztak átütő sikert Simicska Lajos számára. A milliárdos azonban, soha nem tett le arról, hogy megbuktassa Orbán Viktort, egyesek szerint a korábbi akciói inkább csak meg akartak ágyazni egy nagy átfogó támadásnak.

Információnk szerint ez a mostani, két napja kirobbantott botrány is csak előjáték, az igazi végső rohamhoz. Arról  már korábbi források is szóltak, hogy az igazi, kivédhetetlen attak ősszel következik be. Nem véletlen az időzítés: Simicska olyan helyzetet akar teremteni, amely a Fidesz biztos vereségét hozza magával.

Az eddig sem volt kérdőjeles senki előtt, hogy az egykori Fidesz-pénztárnok, Orbán-barát a Jobbik támogatója, a fuhu.hu úgy tudja, hogy Simicska kizárólag a Jobbik győzelmi képességeiben bízik.  Portálunk hallott olyan Simicska-kijelentésről, amelyben éppen a Jobbikot, mint egyetlen olyan pártot emlegette, amely nem pusztán képes, de le is fogja győzni a mostani kormányzó pártot.

Elszántságáról nem lehetnek kétségeink, ez a mostani önfeljelentésnek is látszó, valójában a Fidesz panamáját feltáró kísérlet is erre utal. Ez alkalommal, mintegy „véletlenül“, az derült ki, hogy

a Fidesz a 2010-es kampányban nem fizetett a Hír Tv közvetítésével elhelyezett plakátokért.

egyesek nevetgélve mutogattak Simicskára, a Hírt tv tulajdonosára, aki azonban közölte: akkoriban Liszkay Gábor volt a Hír tv-ben döntési pozícióban. Márpedig Liszkay ma is a Fidesz fontos embere, fogalmazhatunk úgy is: a bizalmas, kényes ügyek intézője (lásd, a Népszabadság bezárása, majd átvétele a cégnek).

Az már biztos, hogy az ügyben a Hir Tv feljelentést tesz, adócsalás, valamint tiltott pártfinanszírozás okán. A fuhu.hu annak a kérdésnek próbált utánajárni, hogy vajon Simicska komolyan hisz-e abban, hogy a Fidesz uralta igazságszolgáltatásban, büntetőeljárásban tényleges következményei lehetnek egy ilyen feljelentésnek, a válaszok egybehangzóan úgy szóltak: nehéz hinni benne, de Simicska ragaszkodik a törvényes utakhoz. Ezzel együtt, azt kevéssé tartják valószínűnek, hogy tisztességes eljárások követik majd a feljelentést, de forrásunk arról beszélt, nem ez volt az utolsó töltény, amely kirepült abból a tárból, amelyet az oligarcha birtokol. Az ősszel újabb sorozat várható; továbbra is hármas céllal: 1. Orbán megbuktatása, 2. a Fidesz kibillentése a hatalomból, 3. a Jobbik győzelemhez juttatása. Ehhez pedig a plakát-ügy még kevés lesz. Vagy, ahogy az egyik informátorunk mondta: ugye nem képzeled, hogy ha csak ennyi  muníciója lenne, akkor azt ellőné augusztus közepén?

Vagyis nyugodtan megerősíthetjük a címbeli állításunkat: ez még csak a kezdet.

Súlyosbíthatjűk a hétéves kisfiú libanoni gyilkosának büntetését

A több mint húsz évvel ezelőtti emberöléssel vádolt libanoni férfi a bírósági tárgyaláson hamisan állította azt, hogy nem ő ölte meg az ügy egyik sértettjét, egy hét éves kisfiút, hanem maga a gyermek édesapja.

Az alapügyben a Fővárosi Főügyészség a libanoni állampolgárságú férfival szemben nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel, több emberen elkövetett emberölés bűntette miatt 2016 februárjában emelt vádat. A férfi 1996 áprilisában Újpesten, értékek megszerzése érdekében

különös kegyetlenséggel megölte a neki korábban szállást adó családfő feleségét és hétéves gyermekét.

A Fővárosi Törvényszék a férfit a fenti bűncselekményben bűnösnek mondta ki, és ezért őt 2017. május 24. napján jogerőre emelkedett ítéletével életfogytig tartó fegyházbüntetésre ítélte.

A vádlott még a fenti ügy tárgyalási szakaszában, a Fővárosi Törvényszéken 2016. július 08-án tartott tárgyaláson szándékosan, valótlanul azt állította, hogy a vádban szereplő napon – 1996. április 15-én – miután ő betört a házba, és megölte a családanyát, illetve megütötte a kisfiút, azután maga a családapa volt az, aki egy késsel bántalmazta a saját gyermekét, aki ebbe a bántalmazásba halt bele.

Ezzel szemben a Fővárosi Törvényszék fent hivatkozott jogerős ítélete is rögzíti, hogy a családanyát és kisfiát a vádlott támadta meg, és a gyermek is a vádott kitartó, brutális jellegű bántalmazásába halt bele, őt az édesapa nem bántalmazta.

A vádlott a fenti cselekményével különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettének elkövetésével vádolta meg hamisan a családapát.

A Budapesti Nyomozó Ügyészség a férfit életfogytig tartó szabadságvesztéssel is fenyegetett bűncselekményre elkövetett hamis vád bűntettével vádolja, amely bűncselekmény törvény szerinti büntetési tétele két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztés.

Férfiaknak drágább egy ausztrál kávézó

0

Alig 24 órája számoltunk be arról, hogy egy kínai gyorsétteremben a nagymellű nők kedvezményt kapnak, és tesék, máris itt az újabb, ezúttal a negatív diszkriminációról szóló hír: felárat számolnak fel a férfiak egy ausztrál kávézóban.

A melbourne-i Handsome Her nevű hely 18 százalékkal többet számláz nekik, mivel egy nemrég megjelent tanulmány szerint átlagosan ennyivel keresnek többet, mint a nők.

Az így befolyó összegből a kávézó nőket támogató projekteket finanszíroz.

A Brunswick városrészben működő vegán kávézó így hirdeti magát: „egy hely nőktől nőknek.

Egyik alapítója, Alexandra O’Brien a Channel 7 televízióban elmondta, hogy felárat havonta egy héten át számolnak fel a férfiaknak, de annak kifizetése teljesen önkéntes.

„Eddig senki nem vonakodott kifizetni. Végül is jó célra megy” – mondta. Ha kötelező lenne a plusz 18 százalék kifizetése, a Handsome Her valószínűleg heves kritikákra számíthatna. Az diszkriminációellenes ausztrál törvények ugyanis nagyon szigorúak.

A közösségi oldalakon azonban így is többen hangot adnak nemtetszésüknek.

Újabb Orbán-törvény Simicska ellen

0

Megbízható forrásokból értesült a fuhu.hu: újabb törvénymódosítást tervez plakát-ügyben a Fidesz. Informátorunk szerint nem csupán Lázár János Miniszterelnökséget vezető  miniszter kapott feladatot Orbán Viktortól, hogy keressen az önkormányzatokon keresztül adminisztratív megoldásokat a plakáthelyek eltüntetésére, de a fideszes képviselők is keresik a jogi kiskapuk bezárásának lehetőségét.

Kívülről nézve még élvezetesnek is nevezhetnénk azt a háborút, amit a két volt jóbarát, Simicska Lajos és Orbán Viktor folytat egymással.

A Soros után a legnagyobb ellenséggé vált Simicska egyelőre szellemességében, kreativitásban igyekszik felülmúlni Orbánt.

Ez, ismételjük, kívülről nézve még élvezetes szellemi párbajnak is tűnhetne, ha nem éppen a törvényekkel játszanának a szereplők. Ami jól mutatja a rendszer jellegét; a hajdanán gránitszilárdságúnak beharangozott alaptörvény, Orbán fő műve, valójában csak eszköz a hatalmi törekvések bebiztosításához. Mellesleg

éppen ez az, amit Orbán Simicskától tanult;

hogyan lehet látszólag demokratikusan, azaz törvényesen érvényesíteni az akaratodat.

A történet most arról szól, hogyan tudnák végképp száműzni a köztéri reklámpiacról Simicska Lajost; tulajdonképpen ez az egyetlen olyan területe, felülete a nyilvánosságnak, ahol nincs kormánypárti túlsúly. Addig persze nem volt semmi baj, amíg a nem-fideszes óriásplakátokon nem voltak kormány-ellenes hirdetések: a Fidesz békésen használta saját felületeit propagandisztikus célokra, tájékoztatásnak nevezve a politikai akciókat (vö: nemzeti konzultáció).  Ám

amint felbukkant a Jobbik teleregényhez hasonlítható hirdetés-folyama, azonnal a törvénygyártás eszközéhez nyúlt, ezzel kitiltva az utcáról a vele szembe menő propagandát.

És miközben, látszólag a közélet tisztaságáért harcolt azzal, hogy a pártoknak megtiltotta a politikai hirdetések kihelyezését, ő maga – azaz a kormány – minden idők leggusztustalanabb kampányába vágott bele („Ne hagyjuk, hogy Soros nevessen a végén”). A törvény azonban nem sikeredett tökéletesre, mert hamarosan érkezett az ellenlépés: névtelen, azaz a hirdetőt meg nem jelenítő plakátok bukkantak fel a nyilvánosság előtt, kvázi a nép nevében szólva a kormány leválthatóságáról. A hirdetéseket magánszemélyek adták fel, közölte a Jobbik, amely párt ugye Simicska Lajos támogatását élvezi.

Néhány napja megint újabb „civil” akció indult,

ezúttal az európai bérunióról, amely – minő véletlen – épp a Jobbik programjával kvadrál.

Orbán, egyelőre, a hírek szerint dühöngve, de tehetetlenül figyeli a torzóra sikeredett törvény következményeit. A miniszterelnök azonban nem az a típus, aki tétlen marad ilyen helyzetben; törvénymódosítást követel. Vagyis

azt követeli frakciótagjaitól, hogy minél hamarabb terjesszenek elé olyan variációkat, amelyek képesek megfékezni  a Jobbikot, alias Simicska Lajost.

Ennek újra felbukkanhatnak olyan végletes megoldásai, amelyeket egyszer már elbuktak a bíróság előtt; a törvény erejével elbontatni az ellenséges propagandát terjesztő eszközöket. Ez azonban kétélű fegyver, a saját felületeit is áldozattá teheti. Marad tehát egy olyan törvény legyártatása, amely egy újabb lex-Simicskán keresztül, egyoldalúan képes száműzni az utcai kormány-, Fidesz-ellenes propagandát.

Az Orbán-Simicska plakátháborúban egyelőre az utóbbi vezet. Biztosra vehetjük, hogy nem marad így.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK