Csak a fékezett habzású demokráciákban fordul elő, hogy a választópolgárok a legritkább esetben kapják meg az esélyt arra, hogy kormánypárti-ellenzéki vitának legyenek a fültanúi.
Másutt ez többnyire általános követelményként fogalmazódik meg, pontosan azért, mert a politikusok hisznek abban, hogy rendelkeznek olyan érvkészlettel, amellyel képesek meggyőzni embereket a saját igazukról.
Magyarországon ez nincs így; sőt, volt olyan választási időszak, amikor például a fideszes politikusoknak kifejezetten tilalmas volt szembetalálkozni más pártbeliekkel. Ezért is hatott a meglepetés erejével, hogy kedden Hiller István, az MSZP oktatásért felelős képviselője, hajdani kulturális és oktatási miniszter, egy asztalhoz ült, a nyilvánosság előtt, Palkovics László oktatási államtitkárral, hogy ütköztessék érveiket az oktatás helyzetéről, lehetséges útjairól.
Volt-e valamiben is egyetértés önök között – kérdeztük Hiller Istvánt.
Most talán nem ez a lényeg, mert azt már előzetesen is tudtuk, hogy teljesen eltérőek az elképzeléseink – mondta. – Nagyon jelentősnek tartom, hogy az államtitkár vállalta ezt a párbeszédet, még akkor is, ha nagyon távol állnak a nézeteink egymástól.
Ez miben mutatkozik meg leginkább?
Szerintem egyértelművé vált, hogy a mi koncepciónk középpontjában a gyerek áll, míg a Fidesznél az állami szerepvállalás a legfontosabb. Ez a két nézet alapvetővé teszi a különbséget. De most azért hangsúlyozzuk az igazi eredményt: bebizonyosodott, szerintem mindkettőnk részéről, hogy lehet úgy vitatkozni, hogy nem a másikat gyalázom, hogy lehet érvet érvvel szembeszegezni, és persze fontos volt felmutatni, hogy a baloldal, az MSZP kormányzóképes erő.
Nem tudjuk milyen volt a közönség összetétele, de talán lemérhető volt, hogy miként fogadták a vitát?
Én sem tudok az összetételről semmit mondani, az bizonyos, hogy a vita helyszíne, az A38-as hajó dugig volt, ami igazán meglepő; politikai rendezvényen én ennyi embert még nem láttam. A közönség roppant kulturált volt és nagy figyelemmel követte a vitát. És ebből azt a következtetést is levonhatjuk, hogy a közönséget nem csak az érdekli, ha a felek a másikat pocskondiázzák, a disznóságaikat sorolják. Ezért is mondom azt, hogy nekünk érdekünkben áll a kormányzóképességünk bemutatása, azt jelezni, hogy van véleményünk, van szakmai álláspontunk, és az országnak erre van szüksége.
A kormánypárt emberei nem szoktak leülni vitázni. Ez most egy áttörés, vagy csak Palkovics László egyéniségéből fakad?
Én nem látok bele a Fidesz politikai boszorkánykonyhájába, de még csak beszagolni sincs kedvem. Hogy ez mennyire volt központi engedélyhez kötve, különösebben nem is érdekel, azt tudom, hogy én minden ilyen vitát kedvelek, akarom, szívesen vállalom, legyen ott egy vagy több vitapartner. Szeretném, ha sok ilyen rendezvény lenne, sok olyan alkalom, amikor a nyilvánosság előtt vitázhatok a kormánypárt képviselőjével, akár az oktatás egészéről, akár egy-egy szűkebb területről. A vitától nem kell félni, remélem, hogy a kormányoldalon sem félnek.
Az az általános tapasztalat, hogy azok, akik elmennek meghallgatni egy ilyen rendezvény szereplőit, politikailag kötődnek az egyik, vagy a másik oldalhoz, magyarul nagyon is elkötelezettek. Vajon lehetséges-e akár egyetlen embert is eltántorítani attól, amit korábban gondolt az ügyről?
Biztos, egészen biztos vagyok benne. Ugyanis nem hiszek abban, hogy az embert le lehet szoktatni a gondolkodásról. Persze történészként tudok olyan időszakokat, amikor ez rövidebb-hosszabb ideig sikerült, de összességében nem; nem, mert az ember gondolkodó lény. Olyan, akinek meg kell adni, és ezt el is várja, a döntés lehetőségét. Vagyis, ha a demokratikus oldal, az MSZP felkészült, elő tudja adni a mondandóját, megfelelő érvekkel és adekvát módon, akkor meggyőzhetők a hallgatók. Azért mondom, hogy adekvát módon, mert másként kell beszélni egy háromszáz főnyi egyetemi hallgatóság, másként egy hajón összejött vegyes társaság, és másként a televíziós stúdióban, a kamerák előtt. A mai modern világban rendkívül fontos, hogy úgy legyen szakmai az előadás, hogy közben a média számára is emészthető, népszerű legyen. Szerintem ily módon lehet hatni az emberekre. Igaz persze, hogy önmagukban ezekkel a fellépésekkel, vitákkal nem lehet választást nyerni, de ezek nélkül biztosan nem lehet.
Az államtitkárral folytatott vitáján két nagy ellentétes világ rajzolódott ki? Palkovics László, gondolom úgy nyilatkozott, hogy a Fidesz által fölépített rendszer a lehető legjobb rendszer, ön viszont az ellenkezőjét rajzolta fel?
Az irányok azok különbözőek voltak, igen. Az államtitkár azt bizonygatta, hogy ami hiba van, az azért van, mert még nem érett be minden döntés, én viszont meg vagyok arról győződve, hogy a Fidesz oktatáspolitikája rendszerjelleggel rossz. Tehát nem a tökéletesítés jelenti a bajt, hanem az, hogy rossz az irány, nem megfelelő a rendszer.
Mi az alapvető különbség önök között?
Nekem az a meggyőződésem, hogy az oktatás középpontjában a gyermek áll, a jelenlegi oktatáspolitika középpontjában az intézmény, a hatalom áll. Ez nagyon nagy különbség kettőnk között. Viszont azt díjazta a közönség, hogy ez a különbség kulturált formában jött a felszínre, nem ordibáltunk, nem akartuk megsemmisíteni a másikat, nem gyaláztuk vitapartnert, hanem tényleg vitáztunk. Tudom, hogy ez szokatlan, de másutt, más országokban ez kötelező gyakorlat. Nézem a német választási kampányt, figyeltem az olaszt; ott elképzelhetetlen, hogy ne mérjék össze az ellentétes oldalon állók az érveiket, ott ezt kikényszeríti a közönség, meg a média. Igaz persze, hogy ott nincs is olyan elképzelése a hatalmon lévőnek, hogy ne vállalná a nyilvános vitát. Vagyis az a dolgunk, hogy a hatalmat arra késztessük, vállalnia kell a vitákat.
Azért erre, feltehetően még várni kell. De, ha megnyerik a választást és az ön kezébe kerül az oktatás irányítása, mennyi időre van szüksége ahhoz, hogy eredményeket tudjon felmutatni? Ezt azért is kérdezem, mert új rendszerről beszélt, márpedig egy új rendszer bevezetéséhez idő kell.
Vannak olyan döntések, amelyeket az első tíz napban meg lehet hozni, csak fel kell készülni rá, van olyan feladat, ami nem paragrafus-függő, mint például a pedagógus, a szülő, meg a diák közötti kapcsolat helyreállítása, ehhez mondjuk, egy tanév szükségeltetik és van olyan feladat, aminek a megvalósításához egy egész ciklusra van szükség. A kormányváltó szövetség nevében azon dolgozom, hogy erre, vagyis a feltétlenül szükséges változásra, reális esélyünk legyen.
