A kérdés tehát az, hogy tisztességes demokratának szabad-e szóba állni és vitatkozni a Jobbikkal. A Független Hírügynökségnek erről természetesen megvan a véleménye, de úgy gondoljuk, a téma megér annyit, hogy közös gondolkodásra hívjuk a FüHü olvasóit: mondják el nekünk, írják meg, hogy ők hogyan látják. Akár konkrét helyzetekről – hogy jó ötlet volt-e Vonát meghívni a Spinozába – akár általánosságban, vagyis, az ideológiák ütköztetéséről is várjuk véleményüket.
Kiverte a biztosítékot a politikai és a közélet iránt érdeklődők körében, hogy Vona Gábor, a Jobbik elnöke, egyre másra kapja a meghívásokat olyan klubokba és közösségekbe, amelyekben korábban elképzelhetetlen lett volna a jelenléte.
Szeptember végén a vállaltan balliberálisnak mondott Szeretem Magyarországot Klub vendége volt, novemberben pedig a budapesti zsidónegyed közepén elhelyezkedő Spinoza klub látja vendégül a Jobbik elnöklét.
Érvek és ellenérvek feszülnek egymásnak. Vannak alapvetések, amelyekben mindenki egyetért, és vannak ezekből az alapvetésekből fakadó következtetések, ahol eltérőek az álláspontok.
Számtalan érvet lehet felhozni az ellen, hogy magát demokratának mondó embernek miért kell Vonát és pártját negligálni, mint ahogyan sok érv szól amellett is, hogy miért muszáj párbeszédet folytatni Vonáékkal, velük vitatkozni.
Ha azt kérdezné valaki, hogy mi a véleményünk erről a dilemmáról, akkor a válaszunkat azzal a közhellyel kezdenénk, amelyet televíziós vetélkedőkben szoktunk hallani. Jelesül azzal, hogy „nincs” nehéz helyzetben a zsűri.
Von Gábor pártját a Jobbikot, ez több bírósági ítélet végzésében is olvasható, lehet náci pártnak nevezni. Ezek az ítéletek nem azt mondják ki, hogy a bíróság szerint a Jobbik náci párt lenne – a bíróságok ebben nem foglalnak állást – hanem azt, hogy bárki mondhatja Vonáékról, hogy nácik. Ez ugyanis egy vélemény, amellyel lehet egyetérteni és lehet vele vitatkozni.
A Jobbik múltjából mindenki tud olyan momentumokat említeni, amelyek alapján tisztességes demokrata azt mondja, hogy nem szabad szóba állni a VELÜk.
Nem sorolnánk ezeket a kirekesztő, antiszemita, cigányellenes megnyilvánulásokat, a zászlóégetéseket, sem azt, hogy a párt egyik képviselője disznólábbal fotóztatta magát a Dunnaparton a meggyilkolt áldozatokra emlékeztető cipők mellett. Voltak, és néha ma is vannak a Jobbiknak gyomorforgató, vállalhatatlan megnyilvánulásai. Ebben nincs vita az egymásnak feszülő felek között, mint ahogyan abban is szinte mindenki egyetért, hogy a Jobbik egy ideje a jobbik arcát mutatja a nagyközönségnek. A vita abban van, hogy ezt a – ha lehet így fogalmazni – pálfordulást mennyire lehet komolyan venni. És menyiben komolyan vehető, kell-e tekintettel lenni arra, hogy a Jobbik megváltozott.
Egyelőre egyik kérdésre sincs megnyugtató, egyértelmű válasz.
Tény, hogy a Jobbik egy ideje a cukisággal kampányol, a pártelnök kiskutyát simogat, és üdvözlő levelet küld a zsidószervezeteknek hanuka alkalmából.
És az is tény, hogy a Jobbik korábban vállalhatatlan arcai ritkábban jutnak megszólalási lehetőséghez. Néhányukat el is távolították a pártból, míg mások még ott vannak, de a hátsó sorokba lettek vezényelve.
És az is tény, hogy a Jobbik, ez a demokratikusnak nem mondható párt, tetszik, nem tetszik, demokratikus választások révén jutott el odáig, hogy
jelenleg a Fidesz után a második legnagyobb politikai erővé vált Magyarországon.
Ezt lehet szeretni és lehet nem szeretni, de ettől még ez a tény létezik. A Jobbiknak ma nagyon sok szavazója van, s míg a pártot lehet nácinak nevezni – lásd, mint fenn – addig a szavazói többségére ez a meghatározás már nem érvényes. (Igaz, a cigányellenesség valószínűleg a legtöbbjükre jellemző.)
Sokak felfogása szerint mindez ideológiai, világnézeti kérdés: hogy nácikkal akkor sem szövetkezünk,
és akkor sem működünk együtt, ha egyes szakpolitikai kérdésekben ugyanolyan, vagy hasonló álláspontot képviselnek, mint a velük szembeálló baloldali, vagy liberális pártok.
Megint más kérdés, hogy a Fidesz és a Jobbik évek óta tartó versengése meglehetősen érdekes helyzetet eredményezett. A Fidesz az elmúlt években sikeresen nyúlta le a Jobbik tematikáit, mondhatjuk azt is, hogy jobbról előzte a Jobbikot. A Jobbik egy sor vonatkozásban már megengedőbb és mérsékeltebb, mint a Fidesz, mely utóbbi Vona Gábor pártját egyedül a cigányellenességben nem tudta – és nem is akarta – megelőzni.
Igaz, újabban a Jobbik is tartózkodik a cigányellenes kijelentésektől, ám azok, akik akarnak emlékezni a korábbi „csínytevéseikre” – Gyöngyöspatán és máshol – nem fogják elfelejteni, hogy mit tett a Jobbik a korábbi években.
Korábban sokan a Fidesztől várták, hogy megvédje őket a Jobbiktól, mára majdnem fordítottá vált a helyzet:
többen azok közül is, akik nem szélsőségesek, a Jobbiktól remélik, hogy megszabadítja őket a Fidesz mindent maga alá gyűrő hatalmától.
A kérés tehát az, hogy tisztességes demokratának szabad-e szóba állni és vitatkozni a Jobbikkal. A Független Hírügynökségnek erről természetesen megvan a véleménye, de úgy gondoljuk, a téma megér annyit, hogy közös gondolkodásra hívjuk a FüHü olvasóit: mondják el nekünk, írják meg, hogy ők hogyan látják. Akár konkrét helyzetekről – hogy jó ötlet volt-e Vonát meghívni a Spinozába – akár általánosságban, vagyis, az ideológiák ütköztetéséről is várjuk véleményüket.
A munkaadói terhek mérséklését ne öt, hanem hároméves ciklusban hajtsák végre, – ezt fogja javasolni a kormány, a munkaadók és a munkavállalók konzultációs fórumának csütörtökre összehívott következő ülésén – a munkaadók képviselője. A minimálbér, a garantált bérminimum és a reálbérek emeléséről, valamint a munkáltatói terhek csökkentéséről tavaly született háromoldalú megállapodásban foglaltakhoz képest kellene gyorsítani, mert borzasztóan kifeszített a munkaadók számára a minimálbér és a garantált bérminimum emelése – közölte a Független Hírügynökséggel Dávid Ferenc.
